AntalVali.com

Sziasztok! Először is bemutatkoznék: egy budapesti anyuka vagyok, aki Erdélyből származik (innen némi szigor a nevelési elvekben), és lassan féléve napi rendszerességgel olvaslak Titeket. Csöndben, eddig nem szólaltam meg, talán csak a tanácsadóm, Tünde emlékszik rám, mivel elárasztottam pár érdeklődő levéllel. Mindenesetre egyelőre a kezdő lépéseket teszem a természetes-méregmentes lét ösvényén. A fentebb idézett cikket Tőletek teljesen függetlenül találtam meg, és engem ledöbbentett. Ki is kerestem azt a részt, ami számomra megkérdőjelezte a szerzőpáros érzelmi kötődését saját gyermekéhez: "Egyikükkel azonban problémánk adódott. Ő az, aki korán mozgékony lett, négy hónaposan mászott, hét hónaposan járt. Mindig bámulatosan koordinált. Egyszerűen nem esett be a vízbe. Belefáradtam, hogy folyton a tóhoz sétáljak. Hogy megtanulja a leckét, beletaszítottam. Persze ő nem tudta ezt. Ahogy egyensúlyozott a medence szélén, a lábfejemmel megbillentettem" Nem tudom, hogy ebből ki mit érez ki, én megrökönyödtem, hogy Isten nevében egyesek mit meg nem tesznek. És talán az nem is lenne gond, hogy így neveli, mert mindenki a saját elvei szerint nevel, (azért a mai szemlélet sem tetszik annyira, hogy lassan csak a gyermeknek vannak jogai, a szülőnek, tanárnak semmi) - csak az döbbent meg, hogy ezt az elvet ők Isten nevében népszerűsítik... Félreértés ne essék, a Tracy Hoggy és Spock-féle nevelési elveket hasonlóan szélsőségesnek látom. Én úgy gondolom, a gyermeknek tanulnia kell, és ebbe belefér a fegyelmezés is. Csak véleményem szerint minden gyermek más, minden gyermekre más eszköz hat, és a szülők érzik leginkább, hogy mi az pontosan. Van, akire hat egy szigorú tekintet is, megrovó szavak, van, akinek a fenekére csapsz és az is hatástalan. Lényeg, hogy azt találd meg, amivel Te, mint szülő kifejezed a haragodat, szomorúságodat, nemtetszésedet. És ez célba is fog vezetni. ... mondom én, akinek a gyermeke csak 26 hónapos :-) De egy nagyon erős, mozgékony, akaratos gyermek, így én is tudom, mit jelent rácsapni... (utána meg gyötrődni azon, hogy ezt jól tettem-e?)... az arculcsapás most nálunk is téma volt, érdekes, én is így reagáltam le (visszacsaptam), nálunk meg ennek nem volt túl sok hatása. Egy ideje fogom a kezét, és mondom: inkább simogass, az finom! És mostanában ha elindul a keze, sokszor oda sem ér, mondja: "inkább simogat"... Még egy utolsó gondolat: mindenem a gyermekem, szívem szerint örökre itthon maradnék Vele. De sajnos nem megy, úgy sem, hogy a férjem heti 5 napban napi 12 órát melózik. Vissza kell mennem dolgozni úgy, hogy mellette még suliba is járok (szerencsére megengedhetem magamnak, hogy ebben az évben csak napi 4 órában). És nem élünk "nagylábon", hiszen egy egyszobás albérletben lakunk... úgyhogy most szoktatom bölcsibe, és mérgelődöm az ételek összetételén, amit bennt kapnak ;-) szóval egy kicsit felszínesnek találom ezt az enyhén lenéző, bölcsibe-lepasszolós hozzáállást. Jujj, nagyon hosszúra sikeredtem. Elnézést, ha valakit megbántottam, nem állt szándékomban. Üdvözlettel: Zsu