AntalVali.com

üdvözlök Mindenkit! Bár kezdő anyuka vagyok de némi tapasztalattalíszeretném megosztani veletek a kontinuum elv lényegét,bár biztosan sokan ismeritek, de lehet, hogy akad valaki akinek ez újdonság... Véleményem szerint a babák, gyerekek társas lényként születnek meg, ha a későbbiekben gondok vannak az csakis a szülő tudatlanságából fakad... ime a kontinuum elv "Jean Liedloff Venezuela dzsungeleiben felkeresi a ma is kőkorszaki körülmények között élő jekána indiánokat. Lenyűgözi őt ezeknek a "vadembereknek" a szemmel látható boldog és kiegyensúlyozott élete, és két és fél évet tölt el a törzsnél. Az ott töltött hónapok során egyre inkább az kezdi érdekelni, hogy mi az oka annak, hogy az indiánok annyival boldogabbak nálunk civilizált embereknél: nincs agresszió, nincs bűnözés, nincsenek elhagyott gyerekek, magányos, boldogtalan emberek. Liedloff megfigyeli, hogy a jekánák nyelvéből - szinte megdöbbentő - hiányzik a munka kifejezés, és ezzel együtt mindaz, amit mi munka alatt értünk: a muszájból, erőfeszítések árán végzett tevékenység, kevés élvezettel. Számukra minden tevékenység öröm, a megerőltető tennivalók közben vicceket mesélnek egymásnak, és jókat szórakoznak. Minden tevékenységük közben saját jól-létüket növelik. Jean Liedloff az indiánok boldogabb életének kulcsát a csecsemőkkel és a gyermekekkel való bánásmódban találja meg. A kontinuum (folytonosság) elve az evolúció alatt kialakult emberi szükségleteket jelenti. Az indiánok a gyerekek eredeti szükségleteit követik, azokat az igényeket, amelyeket a csecsemő magával hozott. A gyermeket mindenhova magukkal viszik, ott van, ahol az élet zajlik, és folyamatosan karban, illetve hordozókendőben tartják. Az újszülöttet nem hagyják egyedül akár alszik, akár ébren van, és legfőképp akkor nem, ha sír. A folyamatosan karban lévő csecsemő azt érzi, hogy minden rendben van, hagy alapvetően jó és szívesen látott vendég a családban. A csecsemő, majd később a kisgyermek is az édesanyával - vagy édesapával, nagymamával, testvérrel - van nappal, éjjel pedig az anya mellett alszik. A rácsos ágy, a külön szoba, a járóka, a babakocsi nem létezik. Liedloff szerint a csecsemőnek szüksége van azokra a teljeskörű tapasztalatokra, amelyekhez fajunk az evolúció hosszú folyamata során alkalmazkodott. Mit foglalnak ezek a tapasztalatok magukba? állandó testközelség anyjával (vagy más, ismert gondviselővel) születésétől fogva; szülei ágyában alszik, állandó testközelségben, míg saját akaratából nem távozik; a saját teste jelzéseit követve szopik - igény szerinti szoptatás; állandóan hordják, karban vagy másként, testközelben van, általában az anyjával, ahol figyel (vagy szopik vagy alszik), míg aki hordja, végzi napi dolgait - amíg a baba önmagától kúszni, majd mászni nem kezd, általában 6-8 hónapos korában; gondviselői azonnal reagálnak jelzéseire (izeg-mozog, sír, stb.), anélkül, hogy elítélnék, bosszankodnának, vagy szükségleteit leértékelnék. Ugyanakkor nem mutatnak túlzott aggodalmat, se nem teszik a figyelem állandó középpontjává; érzi az idősebbek elvárását (és megfelel annak), hogy természetéből adódóan társas lény, együttműködő és önfenntartó ösztönei erősek. Érzi, hogy szívesen látják és megbecsülik. A civilizált ember inkább az eszére, mint az ösztöneire hallgat. Pedig a kisbabákkal való törődésben nincs helye az intellektusnak - állítja Liedloff. Ahogy az anyaméhben minden az elvártaknak megfelelően történt, a csecsemő a továbbiakban is számít rá, mondhatni biztos benne, hogy a történések megfelelnek elvárásainak. Ez azonban a modern világban szinte soha nem következik be. Mi történik akkor, ha ezek a magunkkal hozott elvárások nem teljesülnek, ha az ember ösztönös igényei nem elégülnek ki? Vajon hiányzik-e ez későbbi életünkben, tovább tudunk-e lépni, képesek leszünk-e egyáltalán egy boldog, kiegyensúlyozott életre? A könyv pszichológus szerzője megfigyelései alapján írja le a kontinuum-elvet, amelyben a boldogság nem egy elérendő cél, hanem egy természetes állapot. "