Az elsőt ne is ragozzuk, mert az úgy borzasztó, ahogy van! Tele van káros, szintetikus anyagokkal, ami pedig nem az benne, az pedig nem szívódik fel!
A másodikban a korálkálcium jó lehetne, de akkor minek tesznek bele kálciumkarbonátot (egyszerű mészkő por) és magnéziumkarbonátot, és csak elenyésző mennyiségben korállt? Igy nem lesz hatékony!
A harmadik vitamin használhatatlan és hasznosulni nem tudó szintetikus összetevők tárháza.
A csontritkulásról tudni kell azt, hogy nem kizárólag a kálcium hiánya okozza, hanem azt hogy a csontképződés biokémiai körforgásába hiba csúszik, pl. nőknél változó kor után kevesebb az ösztrogén, amelynek hiányában a csontreszorpció nem tud létrejönni. Ha ilyenkor kálciumot kap a páciens, az végzetes lehet!
De nézzük meg a csont élettanának biokémiai körforgását, és azt, hogy ebben milyen anyagok vesznek részt:
Mint láthatjuk, a kálcium önmagában édeskevés ahhoz, hogy a csontképződés tökéletes legyen.
A siker kulcsa a K2 vitamin, ugyanis ez a vitamin a kálcium útjelzője. Ő dönti el és irányítja azt, hogy a Ca a csontba vagy az érrendszerbe épüljön be. A K2 vitamin hiánya jellemző leginkább a csontritkulásban szenvedőkre. Ha ilyen esetben megnöveljük a Ca bevitelt, akkor az nem a csontab fog beépülni, hanem az erekbe, és a túlzott kálciumbevitel akár szívinfarktust is okozhat. Ha valakinek a K2-vitamin hiánya miatt lesz csontritkulása, amire az orvos kálciumot ír, és ennek következtében szív és érrendszeri problémái lesznek, amire viszont az orvos szívgyógyszert ír, akkor nagyon nagy a gond, ugyanis a szívgyógyszerek csökkentik a K2-vitamin képződést, és ezáltal még jobban fokozzák az erek meszesedését, a vérlemezkék összecsapódását és a csontritkulást.
Ha valaki csontritkulásban szenved, mindenképp olyan táplálék kiegészítőt kell választania, amely a fenti táblázatban lévő vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmazza természetes formában nem pedig kivonatban.
A fenti szerek mindegyike alkalmatlan a probléma kezelésére, sőt többet ártanak, mint használnak.
Szedit gyógyszerei és táplálék kiegészítői csontritkulásra
Mind a hárommal gond van.

Kollagén
GAG-ok, PG-ok
Oszteokalcin
Savi foszfatáz
MMP-k
proteázok