A pozitív gondolkodás áldásos

Hozzászólás előzményeinek megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted a beszélgetést, amihez ezt a hozzászólást írták)

A pozitív gondolkodás áldásos

A pozitív gondolkodás áldásos hatásairól több írás is megjelent, de arról, hogy esetleg a pozitív gondolkodásnak negatív hatásai is lehetnek alig néhány. Általánosságban, a pozitívan gondolkodás alatt a következőket szokták érteni: Pozitív megerősítéseket ismételgetünk, ha kellemetlen helyzetbe kerülünk, vagy ha valaki megbánt bennünket, akkor is mosolygunk, és kedvesen válaszolunk annak, aki minket sérteget. Mindig derűt, és nyugalmat sugárzunk ki, ez által derű és nyugalom fog körülvenni bennünket. Hiszünk abban, hogy minden a lehető legjobban alakul. De, az igazi pozitív gondolkodás nem ezt jelenti, hanem azt, hogy tudatában vagyok és elfogadom azt, hogy minden úgy jó, ahogy van. Ez nem azt jelenti, hogy mindent szépnek gondolok, és a problémákat a szőnyeg alá seprem. Azt jelenti, hogy felismertem a látszat mögött rejlő valóságot. A szavaknak minden bizonnyal ereje van. Semmi baj nincsen azzal, ha hiszünk a megerősítések ismételgetésében. Vigyázni kell azonban arra, milyen szavakat használunk. Ha pl. azt programozod, hogy gazdag szeretnél lenni, hiába hangzik pozitívan ez a megerősítés, ha neked a gazdagsághoz, pénzhez tudattalan negatív élmények kapcsolódnak. Meggazdagodás helyett szegénységet vonzol magadhoz. Mielőtt elkezded a programozást, nézd meg, hogy az adott szó igazán mit jelent számodra. Az, hogy mi van a felszín alatt, az dönti el, hogy mit és kit fogunk bevonzani az életünkben. A természetben minden egyensúlyra törekszik, mi is. Jobb esetben tudatosan. Van amikor néhol nagy esőzések vannak, máshol meg erdőtűzek pusztítanak. És van amikor éppen annyi eső esik amennyire szükség van. Tüzek is legfeljebb csak tábortűz formájában égnek. Bennünk is ugyanez történik, ha egy tulajdonságunk kibillent a helyéből és szélsőségesen nyilvánul meg, az ellenkezője nem tud bennünk megnyilvánulni, de minél közelebb akar kerülni hozzánk. Pl. ha én pazarló vagyok, akkor a másik oldalon levő párja a fösvénység nem tud bennem megnyilvánulni, de minél közelebb akar kerülni hozzám. Éppen ezért a rokonom, a férjem, a szomszédom, a munkatársam stb. minden bizonnyal az lesz, azért, hogy egymáshoz minél közelebb kerülve, ütközve, csiszolódva előbb utóbb beálljon egy viszonylagos egyensúly. Én aki pazarló vagyok megtanulok helyesen bánni a pénzzel, az anyagi javakkal, a szomszédom, rokonom, férjem stb. aki fukar, fösvény megtanul adni. Természetesen minden egyes ütközés csiszolódás, fájdalommal jár, de ez a fejlődés záloga. Mindig csak azt vonzhatjuk be az életünkbe, amire rezonánsak vagyunk. Amit pozitív gondolkodásnak hiszünk, az lehet elfojtás is. Azt hisszük, ha nem mutatjuk ki a haragot, a megbántottságot, a szomorúságot, akkor pozitívak vagyunk. De ez, csak a látszat. Valójában, sokszor elfojtjuk az érzelmeinket, és megmagyarázzuk magunknak, hogy nem is bántottak meg, mert minket már nem lehet megbántani, annyira „pozitívak” vagyunk. Mikor mélyebben magadba nézel, látni fogod, hogy ezek az érzések benned tombolnak, és csak arra várnak, hogy valahol kiutat találjanak. Meg is találják, általában valamilyen betegség formájában. Egy ilyen szelep lehet az álom is. Amit napközben nem engedünk megnyilvánulni, éjszaka álmainkban, amikor nincs jelen ez a fajta kontroll, felszinre tör bennünk (pl. rémálmok formájában). A negatív gondolkodásnak is lehetnek pozitív hatásai. Elsősorban az, hogy a romboló érzelmek nem maradnak bennünk. Ez nem azt jelenti, hogy ha haragos vagy, verj meg valakit, vagy lépj fel támadólag és használj trágár szavakat. Egyszerűen vezesd le a felgyülemlett feszültséget úgy, hogy megéled az érzelmeidet, nem utasítod el őket. Aztán nézzük meg „ki” az, aki pozitívan gondolkodik. A kicsi, hétköznapi „én”em, vagy a nagybetűs „ÉN”, a felsőbb énem. Más folyamat zajlik a felszínen, és más a mélyben. Lehet, hogy én gazdagságot akarok programozni, de belül nem hiszek benne, hogy ezt meg tudom valósítani. Ezért van az, hogy a súlyos betegek egy része meggyógyul, más részük, pedig hiába tesz meg mindent, akkor is meghal. A döntés tudatalatt a mélyben történik meg. Végül, hiába kívánunk bármit, ha az nincs benne a sorsunk forgatókönyvében, nem fogjuk megkapni. Gondolkodhatsz pozitívan, ismételgethetsz reggeltől estig megerősítéseket, a kívánt dolog, esemény nem fog megjelenni az életedben. Néha sorsunk óv meg bennünket attól a hibás döntéstől, amit elkövetni készülünk. Lehet, hogy az a dolog, amit szeretnénk, nem válna előnyünkre. Leállna a fejlődésünk, az életünk más irányt venne. Mikor életünk letér a helyes útról, a sors előbb utóbb megteremti a körülményeket, hogy változtatni kényszerüljünk az eddigi életmódunkon. Ezért mielőtt elkezdjük a pozitív gondolatok alkalmazását, gondoljuk át az élethelyzetünket. Lehet, hogy a megoldás a szemünk előtt van, csak nehezünkre esik megtenni azt a bizonyos lépést. Az életünkben minden okkal történik. A jó és a rossz is. Ha betegek leszünk, alkalmazhatunk megerősítést és elképzelhetjük magunkat egészségesen, de ha a problémánkra nem felülről tekintünk rá, esetleg csak közérzetünket fogjuk javítani. A pozitív gondolkodásunkat is magasabb szinten kell értelmezni. Az pozitív gondolkodás negatív hatását az okozza, ha megrekedünk az anyagi szinten. Meg kell látnunk a problémában sorsunk jelzéseit, hogy valahol letértünk az utunkról. A pozitív gondolkodás azt is jelenti, hogy pozitívan fordulunk a sors felé. Életünk irányítását sokszor jobb átengednünk magasabb erőknek, melyek tudják, hogy mi a megfelelő nekünk. Kérhetünk, de hagyjuk nyitva az ajtót, hogy ami el akar jönni hozzánk, eljöhessen. Úgy próbáljuk meg irányítani sorsunkat, hogy összhangban maradjunk az élet, a természet törvényeivel. Az én akaratom, hogy" legyen meg a Te akaratod " .

Eredeti tartalom és hozzászólások: