Sziasztok !
Sok szeretettel köszöntök mindenkit, több, mint 30 hete regisztráltam a honlapra, de még sajnos nem volt időm hozzászólni egy témához sem. Köszönöm a hírleveleket Johnny-nak és Valinak a sok információt a többieknek pedig a bejegyzéseket. Nagyon hasznosnak találom. Velem konkrétan az a baj, hogy bár elhiszem, amit itt olvasok a gyakorlatban mégsem tudok élni azzal, hogy naponta bogarásszam a termékek apró betűs részeit. Sokszor még arra is alig jut időm, hogy a vacsorát megfőzzem és kipihenjem magamat. Devizahiteles lévén éjjel-nappal dolgozunk, hogy a hiteleinket kifizessük. Örülünk, ha jut idő a bevásárlásra. Elég figyelnem az árakra, a szavatossági idő lejártára és arra a pár élelmiszerre, amit már megismertem, hogy milyen káros tartósítószereket tartalmaznak. Sajnos arra már igazán nem jut idő, hogy a fogkrémek és a szempillaspirál hatóanyagait is elemezgessem. 25 éve használok azonos márkákat. Ugyanazt a szemkontúr ceruzát, lakkot, hajsampont , szappant , dezodort és arckrémet. Ne nevessetek ki ezért , mint sok kolléganőm tette, hogy nem próbálom ki az új termékeket. Én abban bíztam eddig, hogy azok a márkák, amik már 25 éve a piacon vannak talán azonos hatóanyaggal kerülnek forgalomba, de most elbizonytalanodtam. Lehet, hogy a gyártó valamin változtatott azóta és belekever sok mérget. Kérdésem az lenne, hogy vajon mi célból, ha 25 éve jól bevált recept szerint , jó minőségben elő tudja állítani a kozmetikumot, akkor miért fontos, hogy a gyártó azonos néven piacra dobott termékébe új "mérgeket" is keverjen. Régen nem is ismerték ezeket az anyagokat vagy igen csak nem beszéltünk róla ennyit?
Az igaz, hogy néha újítanak a csomagoláson, de azért én mindig megtalálom azt a sampont, maximum picit más színű dobozban. Nem is értem, hogy mire jó ez a sok változtatás, talán a marketingfogások egyike ez is, talán a "méreggyártó" cégek nyomulása a kozmetikai iparban és mindent ott kellene megállítani a "méreggyártóknál". Nem a kozmetikai ipar a hibás, hanem az a sok "méregkeverő, aki meg akar gazdagodni azon, hogy eladja a termékét rábeszélve a kozmetikumgyártó cégeket a "méregkeverésre" mondván ettől lágyabb és még selymesebb lesz az ő samponjukat használó hölgyek haja. Szóval én úgy gondolom ez nem volt 25-30 éve még így. Fejlődött ez az iparág , ahogy a gyógyszeripar . A vegyészek, gyógyszerészek képzésénél kellene megállítani a folyamatot és nem nekünk kellene nagyítóval vásárolni menni. Én bízom a felelős kormányokban és az egyetemek képzéseiben, a jövő nemzedék tudósaiban, vegyészeiben, gyógyszerészeiben és Antal Valijaiban, hogy alapból nem gyártanak majd olyan káros anyagokat tartalmazó élelmiszereket és kozmetikumokat, amiket ma. Gyerekkoromban például a párizsi 2 nap alatt megromlott, mondjuk addig elfogyott általában:)) Ma meg 2 hónapig is eláll az üzletekben. Kérdezem kinek, minek kell ekkora tartósítási idő? Ki kéri ezt? A kozmetikumoknál is minek kell elállnia 2 évig egy testápolónak? Nyilván azért, hogy a kereskedelemnek kevesebb legyen a gondja a tárolással. Úgy gondolom a pénzéhes gyártókkal szemben, csak komoly ellenőrzéssel és engedélyeztetési eljárásokkal lehetne felvenni a harcot, mert nem ez a megoldás, hogy nagyítóval megyek kenyérért meg gumipapucsért az áruházba.
Ettől függetlenül addig is, amíg jobb megoldás nem születik persze én is igyekszem jobban elolvasni a termékismertetőket és megválogatni mit veszek meg. Sajnos az időm véges. A magam annak idején nagyon szerettem a Teszt-Magazint és a Nagyítót , mert levették a vállamról ezt az időrabló nézegetést.
Mindenkinek jó egészséget kívánok és mindent köszönök Valinak és munkatársainak no meg a többi klubtagnak.
Kevés az idő
Sziasztok ! Sok szeretettel köszöntök mindenkit, több, mint 30 hete regisztráltam a honlapra, de még sajnos nem volt időm hozzászólni egy témához sem. Köszönöm a hírleveleket Johnny-nak és Valinak a sok információt a többieknek pedig a bejegyzéseket. Nagyon hasznosnak találom. Velem konkrétan az a baj, hogy bár elhiszem, amit itt olvasok a gyakorlatban mégsem tudok élni azzal, hogy naponta bogarásszam a termékek apró betűs részeit. Sokszor még arra is alig jut időm, hogy a vacsorát megfőzzem és kipihenjem magamat. Devizahiteles lévén éjjel-nappal dolgozunk, hogy a hiteleinket kifizessük. Örülünk, ha jut idő a bevásárlásra. Elég figyelnem az árakra, a szavatossági idő lejártára és arra a pár élelmiszerre, amit már megismertem, hogy milyen káros tartósítószereket tartalmaznak. Sajnos arra már igazán nem jut idő, hogy a fogkrémek és a szempillaspirál hatóanyagait is elemezgessem. 25 éve használok azonos márkákat. Ugyanazt a szemkontúr ceruzát, lakkot, hajsampont , szappant , dezodort és arckrémet. Ne nevessetek ki ezért , mint sok kolléganőm tette, hogy nem próbálom ki az új termékeket. Én abban bíztam eddig, hogy azok a márkák, amik már 25 éve a piacon vannak talán azonos hatóanyaggal kerülnek forgalomba, de most elbizonytalanodtam. Lehet, hogy a gyártó valamin változtatott azóta és belekever sok mérget. Kérdésem az lenne, hogy vajon mi célból, ha 25 éve jól bevált recept szerint , jó minőségben elő tudja állítani a kozmetikumot, akkor miért fontos, hogy a gyártó azonos néven piacra dobott termékébe új "mérgeket" is keverjen. Régen nem is ismerték ezeket az anyagokat vagy igen csak nem beszéltünk róla ennyit? Az igaz, hogy néha újítanak a csomagoláson, de azért én mindig megtalálom azt a sampont, maximum picit más színű dobozban. Nem is értem, hogy mire jó ez a sok változtatás, talán a marketingfogások egyike ez is, talán a "méreggyártó" cégek nyomulása a kozmetikai iparban és mindent ott kellene megállítani a "méreggyártóknál". Nem a kozmetikai ipar a hibás, hanem az a sok "méregkeverő, aki meg akar gazdagodni azon, hogy eladja a termékét rábeszélve a kozmetikumgyártó cégeket a "méregkeverésre" mondván ettől lágyabb és még selymesebb lesz az ő samponjukat használó hölgyek haja. Szóval én úgy gondolom ez nem volt 25-30 éve még így. Fejlődött ez az iparág , ahogy a gyógyszeripar . A vegyészek, gyógyszerészek képzésénél kellene megállítani a folyamatot és nem nekünk kellene nagyítóval vásárolni menni. Én bízom a felelős kormányokban és az egyetemek képzéseiben, a jövő nemzedék tudósaiban, vegyészeiben, gyógyszerészeiben és Antal Valijaiban, hogy alapból nem gyártanak majd olyan káros anyagokat tartalmazó élelmiszereket és kozmetikumokat, amiket ma. Gyerekkoromban például a párizsi 2 nap alatt megromlott, mondjuk addig elfogyott általában:)) Ma meg 2 hónapig is eláll az üzletekben. Kérdezem kinek, minek kell ekkora tartósítási idő? Ki kéri ezt? A kozmetikumoknál is minek kell elállnia 2 évig egy testápolónak? Nyilván azért, hogy a kereskedelemnek kevesebb legyen a gondja a tárolással. Úgy gondolom a pénzéhes gyártókkal szemben, csak komoly ellenőrzéssel és engedélyeztetési eljárásokkal lehetne felvenni a harcot, mert nem ez a megoldás, hogy nagyítóval megyek kenyérért meg gumipapucsért az áruházba. Ettől függetlenül addig is, amíg jobb megoldás nem születik persze én is igyekszem jobban elolvasni a termékismertetőket és megválogatni mit veszek meg. Sajnos az időm véges. A magam annak idején nagyon szerettem a Teszt-Magazint és a Nagyítót , mert levették a vállamról ezt az időrabló nézegetést. Mindenkinek jó egészséget kívánok és mindent köszönök Valinak és munkatársainak no meg a többi klubtagnak.