AntalVali.com

Megdöbbenve olvastam ezeket az indulatokat amiket a szoptatás téma kiváltott. Hiszen ennek a szeretetről és az elfogadásról kellene szólnia, mint a gyereknevelésnek. Szerintem sem a szoptatás, ami meghatározza a gyerek jellemét. Az egyetlen ami öröklődik bizonyítottan az a temperamentum, hogy a gyerek vagány vagy visszahúzódó, kezdeményező vagy befelé forduló. Nyilván ez a nevelés során változhat, saját szorongásunkat is áttolhatjuk a gyerekre, de a főbb jellemvonások megmaradnak. Mivel a szoptatás egy kézzelfogható dolog, itt lehet versenyezni, ki a jobb anya, én vagy te, ki szeret jobban a szó valódi értelmében. Egyetértek azzal hogy nem a szoptatáson múlik a bensőséges viszony, annak ellenére hogy 3 éve folyamatosan szoptatok, először nagylányomat, most a fiamat.És igen nekem is különböző jellemek, így születtek, van egy akarnok hercegnőm, és egy csupaszív fiam. Egyszerűen ilyenek, így születtek, és ilyenné formáltuk őket. Itt szándékosan nem nevelést írtam, mert a nevelésnek legalább annyi tudattalan komponense van mint tudatos és azok még inkább meghatározzák a gyerek személyiségét. És itt jön egy nehéz téma: nem igaz hogy egyformán szeretjük gyerekeinket. Miért is szeretnénk egyformán őket, hiszen ők sem egyformák. Jó esetben a többi embert is azért szeretjük amilyenek, és ők is csak emberek. Az egyik gyerekben magunkat látjuk a másikban anyósunkat, de mi még is azt akarjuk elhitetni magunkkal, hogy egyformán közel állnak hozzánk. Az egyik gyerek mindig apánál köt ki, a másik anyánál. Tényleg azt hisszük ez csak a véletlen és megszokás műve.Szomorú de nem így van. Ez fáj minden szülőnek és minden gyereknek egyaránt. Ez komoly veszteség mindenkinek, viszont cserébe kap egy testvért, akire egész életében számíthat, aki akkor is szereti ha a szülei haragszanak rá. Visszatérve a szopi témához, azt gondolom, hogy a szoptatás csak megkönnyíti a biztonságos kötődést, de el nem intézi azt. Ha valaki nem tud szoptatni, annak jobban meg kell dolgoznia érte, de meg lehet. Igen fontos, de nem elengedhetetlen. És a legfontosabb tényleg a bizalom, amit akkor szerez meg a gyerek ha reagálunk rá. Ha éhes megetetjük, ha fáradt elringatjuk, ha szeretet hiánya van összebújunk vele. Azt gondolom egy ideig normális a szimbiózis, amit a szoptatás jelent az anya gyerek kapcsolatban, de két éves kor után ez már infantilis. Ekkor már nem a gyereknek van rá szüksége hanem az anyának, hogy magához láncolja a gyereket, mert nem tudja vagy nem akarja elengedni. Jó esetben van egy klassz apa, aki a gyereknek, és az anyánk is megkönnyíti az elszakadást.