Szia Durcmorgo, Nem vonom kétségbe, hogy sok elméletet olvastál. Azt hiszem, mindannyian olvasunk egy csomó dolgot és a személyiségünknek, hitünknek megfelelően követünk valami láthatatlan útvonalat, ahogy ráakadunk több és több olyan elméletre, amivel egyetértünk, amit alkalmazunk. Én is így kezdtem el a másik oldalon járni és lehet, ha kezembe is akadt volna az a néhány elmélet, amelyből Te építkezel, nem tudtam volna végigolvasni vagy hamar leraktam volna, mert más egyéniség vagyok. De mindezt csak tényként mondom, nem bármiféle minősítésként. Véleményem szerint a tekintély nem feltétlenül vonja maga után a lázadást. Valószínűleg sokan ismerünk olyan tanárokat, akiknek volt tekintélyük az osztályban vagy előttünk, szigorúak voltak, mégis tiszteltük őket és tanultunk nekik (mert hiába mondják, hogy magunknak tanulunk, tinédzserként még főleg a jó, általunk szeretett tanárnak tanulunk). A tekintély nem vonta maga után a lázadást. Ugyanakkor ismerünk olyan tanárokat is (és sajnos ők vannak többen), akik tekintélyt akartak, néha követeltek és talán látszólag be is hódoltunk, mégis lázadtunk ellenük, bosszantottuk őket és nem tanultunk. Szerintem tekintélye úgy is lehet a szülőnek, ha a gyerek nem utálja. Igen, kellenek krízisek, konfliktusok. Kellenek viták is, mert ebből is tanulunk, a gyerek is tanul, megtanulja, hogy mindezt hogy kezelje. De ez nem jelent feltétlenül lázadást.
Tekintély <=> lázadás?
Szia Durcmorgo, Nem vonom kétségbe, hogy sok elméletet olvastál. Azt hiszem, mindannyian olvasunk egy csomó dolgot és a személyiségünknek, hitünknek megfelelően követünk valami láthatatlan útvonalat, ahogy ráakadunk több és több olyan elméletre, amivel egyetértünk, amit alkalmazunk. Én is így kezdtem el a másik oldalon járni és lehet, ha kezembe is akadt volna az a néhány elmélet, amelyből Te építkezel, nem tudtam volna végigolvasni vagy hamar leraktam volna, mert más egyéniség vagyok. De mindezt csak tényként mondom, nem bármiféle minősítésként. Véleményem szerint a tekintély nem feltétlenül vonja maga után a lázadást. Valószínűleg sokan ismerünk olyan tanárokat, akiknek volt tekintélyük az osztályban vagy előttünk, szigorúak voltak, mégis tiszteltük őket és tanultunk nekik (mert hiába mondják, hogy magunknak tanulunk, tinédzserként még főleg a jó, általunk szeretett tanárnak tanulunk). A tekintély nem vonta maga után a lázadást. Ugyanakkor ismerünk olyan tanárokat is (és sajnos ők vannak többen), akik tekintélyt akartak, néha követeltek és talán látszólag be is hódoltunk, mégis lázadtunk ellenük, bosszantottuk őket és nem tanultunk. Szerintem tekintélye úgy is lehet a szülőnek, ha a gyerek nem utálja. Igen, kellenek krízisek, konfliktusok. Kellenek viták is, mert ebből is tanulunk, a gyerek is tanul, megtanulja, hogy mindezt hogy kezelje. De ez nem jelent feltétlenül lázadást.