Azért szántam rá magam erre az írásra mert nagyon feldühít ez a nagy szeretetdömping. A mostani gyereknevelési elméletek nem engedik meg a negatív érzelmeket, és ez rossz. Sikítani tudnék ha azt mondják kötődő nevelés, hiszen minden nevelés a kötődésre épül, vagy ha azt hallom egy egészséges gyerek nem lázad. Nahát aki ezt mondta még nem látott serdülőt.
Feldühít, hogy elméletek mögé bújva mondjuk ki a tutit, milyen egy jó anya, milyen egy jó gyerek és ami most a legfontosabb, milyen a jó kapcsolat. Pedig ilyen nincs, nincs egyetemes igazság. Ami érvényes a törzsi társadalmakra az nem érvényes ránk. Ami Amerikában (szélsőségesen individualista társadalom) jól működik, az nem működik nálunk. Mások vagyunk, máshogy élünk. Ha valakit idézni akarunk a gyereknevelésről, akkor itthon keresgessünk, hiszen ő ismeri a mi kultúránkat pl: Ranschburg Jenő (Vekerdi, , Bagdy, Popper, Szendi stb.) és higgyük el legalább annyira okos mint a többiek, csak nincs akkora marketingje. Talán a legfontosabb, amit ő tud az az elfogadás, amibe a nagy szeretetelméletek nem jeleskednek.
Csak egy magát biztonságban (legfontosabb szükségletünk) érző gyerek meri kifejezni negatív érzelmeit a szülei iránt, az akinek nem kell rettegnie a szeretet elvesztésétől. Egy serdülő ha lázad nem azt jelenti, hogy anya vagy apa nem jól szerette, hanem azt, hogy lassan felnő, szeretne független életet. Haragszom, mert aki le meri írni, hogy nem szabad lázadni sok bizonytalan anyát tesz tönkre, olyanokat aki nem tud elméletek felsorolni, aki ösztönös, és higgyük el, az a legfontosabb, hogy úgy neveljünk ahogy belülről jön. És kell hozzá önbizalom, hogy be tudjuk csukni a fülünket, amikor azt halljuk ez nem jó (mert most nem divatos), és higgyünk magunkban, hogy jól csináljuk. Ha szeretjük a gyerekünket jól csináljuk.
A mi anyáink is jól szerettek, nem most fedezték fel a szeretetet. És nincs feltétel nélküli szeretet, nem is kell hogy legyen. Azért szeretünk valakit, amilyen, kellenek a gyerekkel szemben is elvárások, korlátozások. És fogadjuk el, hogy nem vagyunk mindig tökéletesek, hogy nem tudjuk mindig úgy szereti a gyereket, hogy az neki is jó. Higgyük el ebből azt fogja megtanulni, hogy szabad hibázni, anya is mérges, kiabál, és akkor is szeret. És nem fog megijedni magától ha éppen utálja anyát valamiért, mert van ilyen is.
És nem jók a szélsőségek, sem a szélsőséges elfogadás, sem a büntetés. A vallási szélsőségeket szektának hívjuk. És igen, nem jó a túl hosszú ideig tartó szoptatás. A szoptatás a csecsemő táplálása, nem egy gyereké. Higgyétek el nem tesz jót a személyiségfejlődésnek, és a kötődésnek ha túl sokáig tart (4-5 éves kor). A túlzottan szoros kötődés legalább olyan rossz, mint a túl laza.
Egy kapcsolatban nem a gyerek irányít, hanem a felnőtt. Kellenek a gyereknek a korlátok, hogy biztonságban érezze magát. És ne higgyünk el mindent a könyveknek, minden elméletnek van egy ellentéte, amire lehetne hivatkozni, ahogy a szakértőknek sem kell feltétlenül hinni. Mondom ezt én egy pszichológus diplomával. Nem kell, csak magunknak higgyünk, és használjuk a józan eszünket. D
Kedves Anyukák
Azért szántam rá magam erre az írásra mert nagyon feldühít ez a nagy szeretetdömping. A mostani gyereknevelési elméletek nem engedik meg a negatív érzelmeket, és ez rossz. Sikítani tudnék ha azt mondják kötődő nevelés, hiszen minden nevelés a kötődésre épül, vagy ha azt hallom egy egészséges gyerek nem lázad. Nahát aki ezt mondta még nem látott serdülőt.
Feldühít, hogy elméletek mögé bújva mondjuk ki a tutit, milyen egy jó anya, milyen egy jó gyerek és ami most a legfontosabb, milyen a jó kapcsolat. Pedig ilyen nincs, nincs egyetemes igazság. Ami érvényes a törzsi társadalmakra az nem érvényes ránk. Ami Amerikában (szélsőségesen individualista társadalom) jól működik, az nem működik nálunk. Mások vagyunk, máshogy élünk. Ha valakit idézni akarunk a gyereknevelésről, akkor itthon keresgessünk, hiszen ő ismeri a mi kultúránkat pl: Ranschburg Jenő (Vekerdi, , Bagdy, Popper, Szendi stb.) és higgyük el legalább annyira okos mint a többiek, csak nincs akkora marketingje. Talán a legfontosabb, amit ő tud az az elfogadás, amibe a nagy szeretetelméletek nem jeleskednek.
Csak egy magát biztonságban (legfontosabb szükségletünk) érző gyerek meri kifejezni negatív érzelmeit a szülei iránt, az akinek nem kell rettegnie a szeretet elvesztésétől. Egy serdülő ha lázad nem azt jelenti, hogy anya vagy apa nem jól szerette, hanem azt, hogy lassan felnő, szeretne független életet. Haragszom, mert aki le meri írni, hogy nem szabad lázadni sok bizonytalan anyát tesz tönkre, olyanokat aki nem tud elméletek felsorolni, aki ösztönös, és higgyük el, az a legfontosabb, hogy úgy neveljünk ahogy belülről jön. És kell hozzá önbizalom, hogy be tudjuk csukni a fülünket, amikor azt halljuk ez nem jó (mert most nem divatos), és higgyünk magunkban, hogy jól csináljuk. Ha szeretjük a gyerekünket jól csináljuk.
A mi anyáink is jól szerettek, nem most fedezték fel a szeretetet. És nincs feltétel nélküli szeretet, nem is kell hogy legyen. Azért szeretünk valakit, amilyen, kellenek a gyerekkel szemben is elvárások, korlátozások. És fogadjuk el, hogy nem vagyunk mindig tökéletesek, hogy nem tudjuk mindig úgy szereti a gyereket, hogy az neki is jó. Higgyük el ebből azt fogja megtanulni, hogy szabad hibázni, anya is mérges, kiabál, és akkor is szeret. És nem fog megijedni magától ha éppen utálja anyát valamiért, mert van ilyen is.
És nem jók a szélsőségek, sem a szélsőséges elfogadás, sem a büntetés. A vallási szélsőségeket szektának hívjuk. És igen, nem jó a túl hosszú ideig tartó szoptatás. A szoptatás a csecsemő táplálása, nem egy gyereké. Higgyétek el nem tesz jót a személyiségfejlődésnek, és a kötődésnek ha túl sokáig tart (4-5 éves kor). A túlzottan szoros kötődés legalább olyan rossz, mint a túl laza.
Egy kapcsolatban nem a gyerek irányít, hanem a felnőtt. Kellenek a gyereknek a korlátok, hogy biztonságban érezze magát. És ne higgyünk el mindent a könyveknek, minden elméletnek van egy ellentéte, amire lehetne hivatkozni, ahogy a szakértőknek sem kell feltétlenül hinni. Mondom ezt én egy pszichológus diplomával. Nem kell, csak magunknak higgyünk, és használjuk a józan eszünket. D