Még a kórházban a kezembe akadt egy részletes tájékoztató az oltásokról, így egyből átnéztem a tetanuszról szóló fejezetet. Mivel a tetanuszt nem vírus okozza, hanem egy baktérium toxinja (ahogy Vali is írta fentebb), úgy döntöttünk, hogy az antibiotikumnak elegendőnek kell lennie és a kisfiam nem is kapott végül mást. Véleményem szerint amikor az egész oltás rendszert kitalálták, még nem voltak antibiotikumok, így nem volt más védekezési lehetőség pl. a tetanusz ellen. Nem vagyok az antibiotikumok híve, de ha akkor használjuk őket, amikor valóban indokoltak, akkor nem vonom kétségbe a létjogosultságukat és előnyüket. Ez most szerintem egy ilyen helyzet volt. Természetesen figyelemmel kísérem a kisfiam állapotát, látok-e rajta bármiféle változást 40 napon belül. Jelenleg tökéletesen jól van, a seb tökéletesen gyógyul, nem volt gyulladás vagy gennyesedés. Pár napja már be sincs kötve az ujja. Két hétig nem vittem úszni sem a seb miatt, de jövő héten már megyünk. Végül tehát így döntöttünk, de jó lenne egy olyan orvos vagy hozzáértő véleményét ismerni, aki tárgyilagosan tudja szemlélni a dolgokat és nem csak megkövesedetten oltáspárti.
Tetanus