Túl sokat nem értek a pszichiátriában használatos gyógyszerekhez. Illetve csak annyit, amennyit gyógyszertanból tanultam. De egy dolog biztos. Úgy félek tőlük, mint a tűztől. És úgy vélem, az agyamnak minden körülmények között tisztának kell maradni!
Nekem is voltak, vannak álmatlan időszakaim. De a fáradtságtól már sokszor a sírásig. Mindegy, hogy az oka a stressz, a folyamatosan járó agyam. EGy dolgot próbáljatok ki, mindenképpen. Az autogén tréninget. Már az is sokat segít, ha csak az egyszerűbb változatot tanuljátok meg. Vannak mindenki számára elérhető könyvek a témában. Segít a mindennapi stresszkezelésben is. Napi pár perc az egész. Néhány egyszerű gyakorlat a neten is free elérhető. Garantáltan nincs mellékhatása a nyugalmon és az alváson kívül. Persze meg lehet turbózni citromfű teával, mézes tejjel, vagy sok egyéb természetes módszerrel.
Sajnos ma már úgy dobálják az altatót, pszichostimulánsokat felnőtteknek, gyerekeknek, mint a cukrot. Csak a saját példa. A 10 éves fiamat kezdtem el hurcolni felmérésekre saját hatáskörben, mert szétesett az írása. Egy ápolatlan, ellenszenves pszichiáter 10 perc vizsgálat után leszűrte, (amit még véletlenül sem mondanék specifikusnak) abból, hogy nem szeret és nem tud rajzolni, (nem is akart, mert 1000 játék volt a teremben és sokkal jobban érdekelte, mint a rajzolj valamit, ugorj a jobb majd a bal lábadon), puff a gyerek hiperaktív, mehet neki a Ritalin. A kérdésre, hogy milyen hatásai, mellékhatásai lehetnek: ha bejön észre fogja venni választ kaptam. Őrjöngtem. 3 hónapi várakozás után a Vadaskertből 40 perc után kihajítottak. Fogadjam már el, hogy a gyerek hiperaktív, Ritalint neki. És értsem meg, semmi mellékhatása stb. Kérdeztem a visszacsapási reakcióról, a kiürülésről, a hatás idejéről, a dózisokról. 4 órán át hat (nekem ugye minimum 8 kell, mert napközi otthonos a suli, igen lehet, hogy ha elmúlik a hatás, jobban fog pörögni, de ez ritka stb. stb. Persze. Legyen jó a suliban, otthon meg őrüljünk meg tőle és tegye pokollá a gyógyszerreakció miatt a család életét. NEEEEEEEM!!!!!
Inkább a karate, a Delacato torna, a lovaglás és a pszichodráma mellett döntöttem. És az Omega3. Elolvastam 4m könyvet, cikket tanulmányt. Felkerestem homeopatát. Hogy-hogy nem a többiek, beleértve a pedagógusait is döbbenten állnak a hiperaktív diagnózis előtt. De nem is a diagnózis a lényeg. De miért kell rögtön verébre ágyúval? Tömjek egy gyereket amfetaminnal?
Álmatlanság és hiperaktivitás
Túl sokat nem értek a pszichiátriában használatos gyógyszerekhez. Illetve csak annyit, amennyit gyógyszertanból tanultam. De egy dolog biztos. Úgy félek tőlük, mint a tűztől. És úgy vélem, az agyamnak minden körülmények között tisztának kell maradni!
Nekem is voltak, vannak álmatlan időszakaim. De a fáradtságtól már sokszor a sírásig. Mindegy, hogy az oka a stressz, a folyamatosan járó agyam. EGy dolgot próbáljatok ki, mindenképpen. Az autogén tréninget. Már az is sokat segít, ha csak az egyszerűbb változatot tanuljátok meg. Vannak mindenki számára elérhető könyvek a témában. Segít a mindennapi stresszkezelésben is. Napi pár perc az egész. Néhány egyszerű gyakorlat a neten is free elérhető. Garantáltan nincs mellékhatása a nyugalmon és az alváson kívül. Persze meg lehet turbózni citromfű teával, mézes tejjel, vagy sok egyéb természetes módszerrel.
Sajnos ma már úgy dobálják az altatót, pszichostimulánsokat felnőtteknek, gyerekeknek, mint a cukrot. Csak a saját példa. A 10 éves fiamat kezdtem el hurcolni felmérésekre saját hatáskörben, mert szétesett az írása. Egy ápolatlan, ellenszenves pszichiáter 10 perc vizsgálat után leszűrte, (amit még véletlenül sem mondanék specifikusnak) abból, hogy nem szeret és nem tud rajzolni, (nem is akart, mert 1000 játék volt a teremben és sokkal jobban érdekelte, mint a rajzolj valamit, ugorj a jobb majd a bal lábadon), puff a gyerek hiperaktív, mehet neki a Ritalin. A kérdésre, hogy milyen hatásai, mellékhatásai lehetnek: ha bejön észre fogja venni választ kaptam. Őrjöngtem. 3 hónapi várakozás után a Vadaskertből 40 perc után kihajítottak. Fogadjam már el, hogy a gyerek hiperaktív, Ritalint neki. És értsem meg, semmi mellékhatása stb. Kérdeztem a visszacsapási reakcióról, a kiürülésről, a hatás idejéről, a dózisokról. 4 órán át hat (nekem ugye minimum 8 kell, mert napközi otthonos a suli, igen lehet, hogy ha elmúlik a hatás, jobban fog pörögni, de ez ritka stb. stb. Persze. Legyen jó a suliban, otthon meg őrüljünk meg tőle és tegye pokollá a gyógyszerreakció miatt a család életét. NEEEEEEEM!!!!!
Inkább a karate, a Delacato torna, a lovaglás és a pszichodráma mellett döntöttem. És az Omega3. Elolvastam 4m könyvet, cikket tanulmányt. Felkerestem homeopatát. Hogy-hogy nem a többiek, beleértve a pedagógusait is döbbenten állnak a hiperaktív diagnózis előtt. De nem is a diagnózis a lényeg. De miért kell rögtön verébre ágyúval?
Tömjek egy gyereket amfetaminnal?