Kedves Melinda! Amikor a természetes ízekről teszek magam is, vagy hallok említést, mindig az jut az eszembe, hogy az ízekkel tulajdonképpen örökségünk természetes igényét elégítjük ki. Miért is van ez így? Azért, mert amikor az anyuka magzatát hordozza méhében, a táplálkozása által az ételek ízét is átadja magzatának, amit ő lekódol génjeibe és a születést követően is, mint ízt keresni fog. Természetesen, vannak olyan ízek, mint a brokkoli, káposztafélék, amelyek nem biztos, hogy megfelelnek a kicsinek, és ilyenkor az anyatejet sem fogadja el. A vércsoportos étrend bevezetését már a terhesség idejére is ajánlom. Azért ajánlom, mert tudom, hogy ettől a pillanattól függ az, hogy a majd megszületett gyermeke, milyen minőségben fogja megélni életét. Az anyuka táplálkozásától függ majd, hogy a magzati idő alatt milyen minőségű tápanyagokhoz fog majd jutni, vagy olyanokhoz, amelyek méregként, túlsúlyként fognak jelentkezni. Miért van a túlsúly? A túlsúly anyagcsere betegség. Az anyagcsere attól van, hogy olyan élelmiszereket juttatunk be a szervezetbe, amelyek sejt-idegenek, a szervezet képtelen a feldolgozásukra. Ezek a nem odavaló élelmiszerek a belekben rothadni fogjak, erjednek, elvonják az oxigént a sejtektől, gázokat termelnek, görcsöket okoznak, a szervezet elgombásodik, a mikrobák elszaporodnak, és előbb utóbb, kövérek, és betegek leszünk. Abban az esetben lesz optimális a testsúly is, ha figyelembe vesszük vércsoportunk táplálékigényét. Ellenkező esetben a fogyókúra nem tud működni, és inkább válik a szervezet alultáplálttá. Ezért enni kell, de természetesen tartani kell az ajánlott adaghányadok, mennyiségek mértékét! Miért csak az működik, ami a vércsoportjának megfelel? Azért működik sejtszinten, mert ahhoz az élelmiszerhez megvannak az ősi örökségét képező test-saját enzimjei. Ebben az esetben a tápanyag és a vércsoportját alkotó speciális cukra nem képeznek keresztkötést, így minden a legnagyobb rendben megy tovább még akkor is, ha a csecsemő egy másik vércsoporttal fog majd megszületni. Nyilvánvaló, hogy majd az ő vércsoportja is a figyelem középpontjába fog kerülni, amikor az anyatejet elhagyva szilárd táplálkozásra lesz átállítva. Arra szeretném a figyelmet felhívni, hogy fontos a vércsoportok figyelembevétele, ha egészségesek akarunk lenni! Ami a táplálékainkat illeti, a vércsoportos diéta a sajátos szempontok alapján, mindent a helyére tesz! Tulajdonképpen az anyaméh egy lehetőség is lehetne a magzat szoktatására, egy minőségileg jobb, egészséges gyermek és felnőtt életre. Talán lehetne az egészségre nevelés legkorábbi időszaka is!
Az egészségre nevelés kezdete is lehetne