Szia Tünde! Először is köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan válaszoltál! Nincs "ott lent" semmi gond hála istennek, csak egy ideje igyekszem átállni a "tiszta" termékekre, de erre a területre nem igazán találok. Juhtejes és kecsketejes szappanokat használunk a családban, de "oda" nem az igazi valahogy, nem érzem jól magam tőle. Évekkel ezelőtt krónikus húgyúti problémáim voltak, és az urológus tanácsára tértem át a szappan/tusfürdőről az intim mosakodó termékek használatára, azóta nincs ilyen gondom. Nőgyógyászati problémám pedig nem is volt sosem szerencsére, pedig már három gyerkőcön vagyok túl.:) Van egyáltalán olyan intim mosakodó szer, amit jó szívvel tudnátok ajánlani? A két lányom is ezt használja... Lenne még egy kérdésem. A barátnőmnek kerestem tusfürdőt, ő ragaszkodik hozzá egyelőre, hiába ajánlgatom a jó kis szappankákat. Gondoltam, hogy veszek neki BDIH minősítésű al...de tusfürdőt, de ahogy az összetevők listáját megnéztem a glicerin a második helyen állt, és épp ezen az oldalon láttam, hogy ha az első három összetevő között szerepel, akkor kerülendő, mert szárít....most akkor a BDIH-ban sem lehet bízni? Így tusfürdő nélkül jöttem haza, nem találtam a barátnőmnek olyat, amiben biztos lettem volna, hogy jó.... Feltűnök majd még a hennafestéssel kapcsolatban, ha letelik a három hónap az előző "normál" hajfestés után, nem tudom, hogy fogom kibírni addig....tényleg muszáj a három hónap várakozási idő? Kettő nem lehetne esetleg, vagy akkor kopasz leszek a hennától? Köszönöm szépen a választ előre is! Nagyon jó ez az oldal, gratula mindenkinek hozzá! Anita
Intim mosakodó
Szia Tünde! Először is köszönöm szépen, hogy ilyen gyorsan válaszoltál!
Nincs "ott lent" semmi gond hála istennek, csak egy ideje igyekszem átállni a "tiszta" termékekre, de erre a területre nem igazán találok. Juhtejes és kecsketejes szappanokat használunk a családban, de "oda" nem az igazi valahogy, nem érzem jól magam tőle. Évekkel ezelőtt krónikus húgyúti problémáim voltak, és az urológus tanácsára tértem át a szappan/tusfürdőről az intim mosakodó termékek használatára, azóta nincs ilyen gondom. Nőgyógyászati problémám pedig nem is volt sosem szerencsére, pedig már három gyerkőcön vagyok túl.:) Van egyáltalán olyan intim mosakodó szer, amit jó szívvel tudnátok ajánlani? A két lányom is ezt használja... Lenne még egy kérdésem. A barátnőmnek kerestem tusfürdőt, ő ragaszkodik hozzá egyelőre, hiába ajánlgatom a jó kis szappankákat.
Gondoltam, hogy veszek neki BDIH minősítésű al...de tusfürdőt, de ahogy az összetevők listáját megnéztem a glicerin a második helyen állt, és épp ezen az oldalon láttam, hogy ha az első három összetevő között szerepel, akkor kerülendő, mert szárít....most akkor a BDIH-ban sem lehet bízni? Így tusfürdő nélkül jöttem haza, nem találtam a barátnőmnek olyat, amiben biztos lettem volna, hogy jó....
Feltűnök majd még
a hennafestéssel kapcsolatban, ha letelik a három hónap az előző "normál" hajfestés után, nem tudom, hogy fogom kibírni addig....tényleg muszáj a három hónap várakozási idő? Kettő nem lehetne esetleg, vagy akkor kopasz leszek a hennától?
Köszönöm szépen a választ előre is! Nagyon jó ez az oldal, gratula mindenkinek hozzá!
Anita