Szia Erika! Nekem egy négy és fél éves kisfiam van. Fitymaszűkülete volt, és mindig odázva lett az orvosi beavatkozás. Én sem szerettem volna és a gyerekorvos sem erőltette. Előző év augusztusában volt 3 éves és szeptemberben kezdte az ovit. Akkor úgy nézett ki a fütyije, hogy a makk tetején csúcsosodott felfelé a bőr és a gombostű helyesebb vége sem fért volna bele, lyan szők volt. Finoman húzogattam pici kora óta, de semmit sem ért. Szeptember-október környékén kezdett lejönni a bőr, de csak félig-meddig. Ezzel nekem nem is lett volna bajom, mert lehet ezzel még éveket is várni. Azt olvastam valahol, hogy a kiskamaszkor elején, mikor "szükség" lesz a fütyire a fejlődés során, akkor valószínű, hogy megoldódik magától. Így volt ez egy közeli ismerősömnél is. Így gondoltam, hogy kivárjuk, esélyt adva a beavatkozás elkerülésére. Annyit változott a helyzet, hogy a letapadt fitymánál a makk körül fehér túró szerő alakult ki. A gyerekorvos azt mondta, hogy nem kell vele foglalkozni, csak ha begyullad. Hónapokig nem is volt semmi, aztán 2x is begyulladt. Utat talált magának ez a fehér túrós dolog, és ezen a kis résen kezdett kijönni. Ezen a kis résen a bacik meg bejutottak és ez jó táptalaj volt nekik. E miatt lépnünk kellett. Találtam egy gyerek sebészt, aki a maga módján humánus. Azt mondta, hogy ha ez a fehér nem jön közbe, szerinte is érdemes várni. Ettől szimpatikusabb lett. Viszont a kisfiamnak ki kellett tisztítani azt a fehér dolgot. Ehhez viszont hátra kellett húzni. Ez a múlt héten történt. Nem volt egyszerű, de úgy néz ki, hogy trauma nélkül megúszta. Türelmes és tudatos voltam vele. Ő meg ügyes. Én sem vagyok a "mesterséges" hátrahúzás híve, de muszáj volt. Ha ez nem alakult volna ki, biztos, hogy éveket vártunk volna. A természet csodálatos, és nem is tudni, hogy milyen megoldásokat rejteget. Remélem tudtam valamit segíteni. Szia, Edit
fitymaszűkület