mérgező vagy nem mérgező???

mérgező vagy nem mérgező???

Annyi jót olvastam erről a bogyóról, hogy vettem én is. A zacskón ez áll: lycium chinese . A származási helye Kína. Olvasgatva a goji jó tulajdonságairól rábukkantam egy oldalra, ahol mint erősen mérgező növényt említik, ami akár halált is okozhat, hallucinációt, vérnyomás esést, stb. és főleg a kisgyerekekre veszélyes. Viszont nagyon sok goji /lycium chinese/ termék kapható a neten, és állítják, hogy nagyon hatásos. Gondban vagyok, mert nem vagyok szakértő, és ha mindaz a jó tulajdonság igaz, amit állítanak róla, akkor enném én is, főleg hogy már itthon van, de így nem merem megenni. Folytattam egy kis kutatást növénytanban. Arra jutottam, hogy a Magyarországon is sok helyen fellelhető farkasbogyó /scopolia carniolica/ nem azonos a goji berry-vel /lycium chinese/, bár a csucsorfélék családjába tartoznak mindketten, ahova többek közt a nadragulya, az maszlag, a dohány, a bolondító beléndek, a paradicsomfa, és a paradicsom is. A paradicsomnak van úgy 6-7 faja. Ebből egy paradicsomfajnak kizárólag a bogyója nem mérgező /ezt használjuk főzésre/, de a növény összes többi része erősen mérgező, és a többi paradicsomfajta összes része is az. Mint ahogy a csucsorfélék 99% mind mérgező és halucinogén. A növénykatalógus a lyciumfajokra egytől-egyig azt írja, hogy mérgező, a lycium barbarum minden része /gyökér, levél, szár, termés/ mérgező, a többi lyciumra, beleértve a gojit is, szintén azt írja, hogy mérgező. http://novenykatalogus.hu/rendszertan/?rid=39278&rfid=1542 http://novenykatalogus.hu/noveny/lycium_chinense/?nid=75770&rfid=1542 Akkor most mérgező vagy nem? Nincs erről egyrészletes elemzés valahol? Vagy tud valaki akár nem magyar hatóanyag elemzést, ami kimondottan azt vizsgálja, hogy a lycium chinese-ben van egy halucinogén anyag, vagy olyan ami mérgező, sőt halált okozhat? Létezik az, hogy a keleti emberekre másképp hat mint ránk, és ők esetleg immunisabbak? Mint mondjuk ahogy a ciánhoz is hozzá lehet "szokni", ha megfelelően kis mennyiségben van adagolva. Segítsetek ezt kibogozni nekem kérlek! :)

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások:
Goji bogyó - Goji berry, csibuka, 81 válasz 2009, July 26 - 16:19