Nem hinném, hogy "egy kis" zöld teának, bár roppant fontosnak és értékesnek találom, lenne akkora ereje, hogy a testedet 80%-ban borító pikkelyekkel megbirkózzon.
Néhány gondolatot megosztanék Veled, talán találsz köztük hasznos információt:
A bőr mindezen funkciója valójában egy közös témára utal, amely a lehatárolás és a kapcsolatteremtés között ingadozik. Bőrünket mint külső anyagi határunkat éljük meg, ugyanakkor bőrünkön keresztül állunk kapcsolatban a külvilággal, bőrünkkel érintjük meg környezetünket. Bőrünkben mutatkozunk meg a világnak, és saját bőrünkből nem bújhatunk ki.
Akármi történjék a bőrön, egy pirosodás, duzzanat, gyulladás, pattanás vagy kelés – a történés helye sohasem véletlen, s mindig egy, a helynek megfelelő belső folyamatrautal.
Az egyik leggyakoribb bőrbetegség a pszoriázis, vagy „pikkelysömör”. Ez a bőrbetegség élesen körülhatárolt, foltszerű gyulladásos betegséggócokban jelentkezik, ahol a bőrt ezüstfehér pikkelyek takarják. Ebben az esetben a bőr mértéktelen szaruképzéséről van szó. A bőr természetes védelmi funkciója bepáncélosodási funkcióvá változik – minden irányban lehatároljuk magunkat. Se be, se ki nem akarunk engedni semmit.
Minden védekezés mögött a sebezhetőségtől való félelem áll. Mennél erősebb az elhárítás, mennél vastagabb a páncél, annál nagyobb a belső érzékenység, a félelem a sebezhetőségtől.
Ugyanígy van ez az állatok birodalmában is. Ha például levesszük egy kagylós állat kagylóját, védtelen, lágy, sebezhető valami marad hátra.
Azok, akik a maguk elhárító módján senkit és semmit nem engednek közel magukhoz, valójában a legérzékenyebb emberek. Ezt a felismerést fejezi ki a következő mondás is: „A durva külső mögött érzékeny lélek lakozik.” A szeretet azt jelentené: nyílj ki – ez azonban kérdésessé tenné a védekezést. Így a páncél leválasztja a lelket az élő folyamatokról, beszűkít – s a félelem növekszik. Az ördögi kört egyre nehezebb megtörni. A túlzott sebezhetőség és a páncélképzés összefüggéseit azért taglaltam kissé
részletesebben, mert a test szintjén a pikkelysömör kialakulása a fent vázoltakat igen meggyőzően bizonyítja. A pikkelysömör egyes bőrterületek elsebesedéséhez, berepedéshez, véres varasodáshoz vezet. Ezzel azonban növekszik a bőrön keresztüli infekciós veszély. Láthatjuk, hogy az extrém közelség vágyából és az ugyanettől való félelem konfliktusából hogyan jön létre a sebzettség és a védőpáncél. A pikkelysömör gyakran kezdődik a könyéken. A könyökével „érvényesül” az ember, a könyökére
támaszkodik az ember. A megkeményedés, sebezhetőség itt mutatkozik meg a legjobban. A pikkelysömörben azonban a lehatárolódás és az izoláció szélsőséges fokot ér el, s ez arra kényszeríti a pácienst, hogy ismét „nyitott”, „sebezhető” legyen.
Érdemes lenne az alábbi kérdéseken elgondolkozni:
1. Nem határolom-e túlságosan le magam?
2. Hogyan állok a kapcsolatteremtéssel?
3. Elutasító magatartásom mögött a közelségre irányuló elfojtott vágyam áll?
4. Mi az, ami határaimat át akarja törni? (Szexualitás, ösztönök, szenvedély, agresszió, lelkesedés.)
5. Mi az, ami valójában ingerel?
6. Elkülönülésre kárhoztatom-e magam?
(részletek Thorwald Dehlefsen – Rüdiger Dahlke: Út a teljességhez c. könyvéből)
Végig kell gondolnod, hogy miképp éled meg kapcsolatodat a külvilággal.
Nem tudom, mennyire stresszes mindennapjaid vannak, de kellene találnod magadnak valami olyan elfoglaltságot, ahol „kiadhatod” magadból a Benned felgyülemlett feszültséget: akár beszéld ki magadból, igyál meg egy pohár (harmonizált gyógy)bort/sört, ami nyugtatóan hat Rád. Érdemes lenne levendula illóolajat párologtatnod.
A pikkelysömör megjelenése a szervezet elmérgeződésére, nehézfém lerakódásra, vitamin- és tápanyag hiányra utal.
Érdemes lenne egy komplett méregtelenítést csinálnod, de legalább az emésztőrendszert és májat tisztítanod (ha nincs más panaszod), amellett, hogy feltöltöd a szervezeted ásványi anyagokkal, vitaminokkal és nyomelemekkel. Ha erről bővebben szeretnél, írj tanácsadónődnek, Zsaninak, hogy feltérképezhessétek, hogy szervezetedben vagy szervrendszeredben milyen működési hibát észleltek és személyre szabhassátok a kúrát. Bár ha épp Magyarországon jársz a közeljövőben, mindenképpen kérj személyes konzultációt, ezt is tanácsadónődön keresztül tudod megtenni (időpont, helyszín egyeztetés)
A pikkelysömör kialakulása szempontjából mindegy, hogy valaki genetikailag hordozza-e a hajlamot vagy sem, ugyanis a a tüneteket egyértelműen az étkezés és az életmód váltja ki.
A pikkelysömör tüneteit megszüntethetjük, ha:
• nem eszünk cukrot
• nem fogyasztunk tejet, és az egyéb tejtermékeket lecsökkentjük, a sajt elhagyása fontos!
• nem fogyasztunk semmilyen finomított, félkész és instant élelmiszert
• nem fogyasztunk margarint (szívbarátot sem!)
• 12% alá csökkentjük az állati fehérjék fogyasztását (hús, tojás és egyéb tejtermékek)
• nem eszünk semmilyen savasító élelmiszert
• lecseréljük a kozmetikumainkat méregmentesre
• omega 3-at, és valamilyen B-vitamin komplexet szedünk, vagy egy jól összerakott multivitamint
• sok nyers zöldséget, gyümölcsöt, csírát és magvakat fogyasztunk
• megcsinálunk minimum egy májtisztító kúrát, bár egy átfogó lenne a legjobb
A belső támogatáson kívül még fontos, hogy milyen mosószert és öblítőt, milyen tisztálkodási szereket használsz. Ha ezek nem méreganyag-mentes termékek, akkor minél hamarabb le kell őket cserélni- mint fentebb is írtam.
Bátran néz körben az bionom.hu-n, külföldre is szállítunk, ha mostanában nem jársz Itthon...
Barillának egy kis segítség
Kedves Barilla!

Remélem, valamicskét tudtam segíteni...
Napsütést,
Niki