Nem akarlak elkeseríteni, de azt hiszem, mégis így lesz... Én kb. egy évig mostam mosódióval, és éppen az Általad említett barnulások miatt hagytam abba. Először textilzacsiba tett diókkal mostam, és amikor észrevettem a foltokat, arra fogtam rá, hogy biztosan a centrifugálásnál kipréselődött a diók leve. Később áttértem a főzetre, de a barnulás megmaradt. Aztán növeltem majd csökkentettem az adagokat, hátha változik valami, de sajnos a foltosodás maradt. A foltok kijöttek, ha átsikáltam őket folttisztító szappannal, de irgum-burgum, nem azért van véletlenül mosógépem, hogy az tegye ezt meg helyettem? Kicsit segített, ha ecettel öblítettem, akkor kevésbé foltosodtak a ruhák, illetve a magasabb hőfokon mosásnál is szebbek maradtak. Nálunk erőteljesebben érintette a műszálas vagy kevertszálas ruháinkat, a főzhető pamutokkal nem volt baj.
Mi végül a mosógépszerelővel konzultálva arra a következtetésre jutottunk, hogy az extra-víztakarékos mosógép lehet a ludas, mert egyszerűen nem tudja eléggé kiöblíteni a ruhákat ahhoz, hogy a diók barnás folyadéka kiürüljön. Ennél jobb ötletünk sajnos nem volt, és azóta sincs. Először jól kibosszankodtam magam, aztán átálltam mosószappan-mosószóda-ökomosópor váltogatására, és ezzel most így meg vagyok elégedve. Az ecetes öblítés maradt. A megmaradt mosódióból meg készítek majd mosógatószert vagy valami más hasznosat...
mosódió és foltok
Szia!
Nem akarlak elkeseríteni, de azt hiszem, mégis így lesz...
Én kb. egy évig mostam mosódióval, és éppen az Általad említett barnulások miatt hagytam abba. Először textilzacsiba tett diókkal mostam, és amikor észrevettem a foltokat, arra fogtam rá, hogy biztosan a centrifugálásnál kipréselődött a diók leve. Később áttértem a főzetre, de a barnulás megmaradt. Aztán növeltem majd csökkentettem az adagokat, hátha változik valami, de sajnos a foltosodás maradt. A foltok kijöttek, ha átsikáltam őket folttisztító szappannal, de irgum-burgum, nem azért van véletlenül mosógépem, hogy az tegye ezt meg helyettem?
Kicsit segített, ha ecettel öblítettem, akkor kevésbé foltosodtak a ruhák, illetve a magasabb hőfokon mosásnál is szebbek maradtak. Nálunk erőteljesebben érintette a műszálas vagy kevertszálas ruháinkat, a főzhető pamutokkal nem volt baj.