Kedves Anna, "Annyi kérdésem lenne, hogy ha van egy-két szennyezettebb dolog is a gépbe, akkor ezeket vegyem külön és áztassam be foltszedő anyagba? Vagy dörzsöljem be és utána hagyjam a többit a mosódióra? Esetleg mosópor tartályba töltsek valamennyi mennyiséget? "
Ahogy korábban írtam a foltokat be kell kenni mosószappannal és várni, hogy fellazuljon a szennyeződés, esetleg dörzsölgetni, és ha szükséges újra bekenni, majd mielőtt beleszáradna mehet a gépbe, ahol remélhetőleg a mosás hatására kioldódik a folt. Általában amaitt nem jön ki a folt, mert rövid a mosóidő és alacsony a hőfok.
A pelyhesített szappant amiatt javasoltam mosószódához, mert rövid programnál 2x3x szív vizet a gép és emiatt szinte semmi nem marad a mosószódából, vagyis nagyrészt csak tiszta vízzel mos, ami szintén gyengíti a mosóhatást.
Én a tartályt nem használom, mert nem kivehető és elég nehéz kitisztítani, ha bármi beletrutyisodik. A dobba a ruhákra szoktam tenni a mosószert. (Ha rövid programhoz használom a pelyhesített mosószappant feloldom kicsit langyos vízben és úgy öntöm be, mert jártam már úgy, hogy újra kellett öblítenem, mert a fekete nadrágjaimon fehér foltok maradtak) Azt még nem teszteltem, hogy mi történik, ha a foltot bekenem mosódió főzettel és hagyom hatni vagy mosódió főzetbe áztatok be foltos ruhákat, de ha lesz tapasztalatom megírom.
"bizonyos foltokkal tényleg nem boldogul, bár anyukám szerint azokkal a normál mosóporok sem."
Teljesen igaza van anyukádnak, anyám kertben használt polóiban keletkeznek olyan foltok, amit semmilyen mosószerrel és semmilyen hőfokon nem lehet kimosni, sőt többszöri mosásra sem halványul el , de szerencsére az áltagos foltok nem ilyenek.
"azt is olvastam, hogy a mosószóda is fehérít" lehet, én nem tapasztaltam a színes cuccoknál, hogy különösebben fakította volna, bár nálam a színes az fekete, szürke, és rózsaszín.
foltok
Kedves Anna, "Annyi kérdésem lenne, hogy ha van egy-két szennyezettebb dolog is a gépbe, akkor ezeket vegyem külön és áztassam be foltszedő anyagba? Vagy dörzsöljem be és utána hagyjam a többit a mosódióra? Esetleg mosópor tartályba töltsek valamennyi mennyiséget? "
Ahogy korábban írtam a foltokat be kell kenni mosószappannal és várni, hogy fellazuljon a szennyeződés, esetleg dörzsölgetni, és ha szükséges újra bekenni, majd mielőtt beleszáradna mehet a gépbe, ahol remélhetőleg a mosás hatására kioldódik a folt. Általában amaitt nem jön ki a folt, mert rövid a mosóidő és alacsony a hőfok.
A pelyhesített szappant amiatt javasoltam mosószódához, mert rövid programnál 2x3x szív vizet a gép és emiatt szinte semmi nem marad a mosószódából, vagyis nagyrészt csak tiszta vízzel mos, ami szintén gyengíti a mosóhatást.
Én a tartályt nem használom, mert nem kivehető és elég nehéz kitisztítani, ha bármi beletrutyisodik. A dobba a ruhákra szoktam tenni a mosószert. (Ha rövid programhoz használom a pelyhesített mosószappant feloldom kicsit langyos vízben és úgy öntöm be, mert jártam már úgy, hogy újra kellett öblítenem, mert a fekete nadrágjaimon fehér foltok maradtak) Azt még nem teszteltem, hogy mi történik, ha a foltot bekenem mosódió főzettel és hagyom hatni vagy mosódió főzetbe áztatok be foltos ruhákat, de ha lesz tapasztalatom megírom.
"bizonyos foltokkal tényleg nem boldogul, bár anyukám szerint azokkal a normál mosóporok sem."
Teljesen igaza van anyukádnak, anyám kertben használt polóiban keletkeznek olyan foltok, amit semmilyen mosószerrel és semmilyen hőfokon nem lehet kimosni, sőt többszöri mosásra sem halványul el