fogápolás babakorban

Hozzászólás előzményeinek megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted a beszélgetést, amihez ezt a hozzászólást írták)

fogápolás babakorban

Szia Efulop! Először is gratulálok, hogy még szoptatsz! A második pedig, hogy egy kis csecsemőnek igaznán nincsen szüksége fogmosásra. A fogorvosok és védőnők persze mást mondanak... ami nem baj.

Én mikkor első lányommal voltam várandós direkt megkérdeztem a fogorvosom, és ő azt mondta, nincsen szükség csecsemőkorban még a fogmosásra, olyan értelemben, mint nekünk felnőtteknek. Amikor az őrlő fogak kibújnak is elég, ha étkezés után TISZTA VIZET itatunk velük. Az enyémek igazán fogat mostni másfél 2 éves korukban kezdtek, bár volt fogkeféjük, amit a fürdésnél mindíg megkaptak, és "moshatták" a fogukat ez a fogkefe rágását jelentette elsősorban

Az igazán fogmosós időszak tehát később jött el, de azóta rendszeres, és általában együtt mosnak fogat 3-an, így látják egymástól hogyan kell, sokat számít a példa, szóval mossatok együtt fogat. Mikor még csak 1 gyermekem volt én így tettem közben jókat bohóckodtunk. A példa mindíg jó nevelő eszköz. A fogpaszta dolga pedig: eleinte anélkül is jó, sőt, bőven elég, nem attól fognak nagyobb kedvvel fogat mosni hogy egy ízes valamit teszünk a fogkefére. Egyébként én emlékszem nekem Blendi fogkrémem volt - főleg a képregény miatt - és rendszeresen megettem, ezt a sajátjaimnál is tapasztaltam imádják megenni a finom gyümölcsös krémeket. Ezért aztán olyan fogkrém van itthon, amit mindenki használ és nem ehető ízű....nem erős, nem azért. Kétbetűs dorgériás, nem egy full összetételű, de most éppen erre futotta Lenóka

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások:
Fluor és a fluoridok - hasznos, vagy káros?, , 179 válasz 2010, február 18 - 16:08
  • házi készítésű fogkrém jó? By: kicsibaz (2011/01/14 - 13:53)
  • Fogkrém By: rikitiki (2010/06/30 - 21:48)
  • ásványi fogporról: Sziasztok! By: barbio (2010/12/12 - 11:36)
  • Aloe Verás fogkrém összetevőlista... By: Moa13 (2010/11/18 - 18:54)
  • Újra kérem szépen, By: Bogárka (2010/11/28 - 01:35)
  • jujjj By: Dzsul (2010/11/26 - 10:47)
  • Érdeklődnék, hogy a hauschkás By: Nimrod (2010/10/10 - 20:08)
  • kezdő boszi kér segítséget fogkrém ügyben By: Évke (2010/09/07 - 16:29)
  • Sziasztok! Mi a velemenyetek By: Imu22 (2010/09/10 - 00:54)
  • Fogkrém összetevőinek elemzése By: Dodog Andi (2010/09/16 - 14:48)
  • Fluor és a gyerekfogak By: Szedit (2009/04/27 - 11:16)
  • fogkrém By: nusmis (2010/05/17 - 21:40)
  • sárga foltos gyerekfogak By: rikertesz (2010/05/17 - 13:04)
  • fogkrém elemzés By: tess (2010/05/16 - 19:07)
  • Amalgám.. By: Veraqwert (2010/05/16 - 15:45)
  • barázdazárás- segítsetek a döntésben!!! By: füleildikó (2010/05/11 - 12:02)
  • "fogkrém" By: kisildy (2010/05/10 - 08:58)
  • házi fogkrém recept By: Édua (2010/05/06 - 23:54)
  • sziasztok! kipróbáltam az By: Édua (2010/04/28 - 12:51)
  • fluor By: SzilvásBrigi (2010/04/06 - 14:09)
  • barnás elszínezôdés a fogakon By: ave (2010/03/12 - 01:45)
  • Fogas dolgok By: KBÁgi (2010/03/11 - 23:09)
  • Lúg By: june (2010/03/05 - 22:30)
  • Fogkrémem összetétele By: cyberella76 (2010/03/02 - 23:21)
  • Fogtömés By: teszti (2010/03/01 - 14:38)
  • Koszonjuk, hogy vagy nekunk! By: calyxgraphic (2010/02/23 - 00:15)
  • Fluor By: Kutta József (2010/02/22 - 20:35)
  • Vali, köszönöm szépen By: Gelus (2010/02/19 - 00:14)
  • Köszönjük Vali ezt a lényegre By: zita (2010/02/18 - 19:07)