Összeomlott szervezet-segítsetek!

Összeomlott szervezet-segítsetek!

Sziasztok! Nagy szükségem van a segítségetekre, mert a szervezetem teljesen felmondta a szolgálatot. AZ egész egyszerű haspuffadással kezdődött, ami végül olyan mértékű lett, hogy kénytelen voltam szenna teát inni, hogy "átmosódjak", ez sikerült is. De emellett megjelent a nagyon erős gyomorfájdalom, ami lassan már 2 hete tart. (tegnap-ma már jobban voltam)

Kénytelen voltam elmenni az orvoshoz, ahol adtak savlekötőt, gyomorvédőt, de semmi nem segített, enni pedig már nem tudtam, fogytam is 4 kilót. Hányás, hasmenésem nem volt, se lázam, semmi. Aztán arra ébredtem, hogy a talpamon és a tenyeremen lila foltok vannak, illetve az ujjvégeim is el-ellilulnak, meleg hatására pedig főleg.

Azóta már megfigyeltem, hogy hidegre a lábujjaim szinte "lefagynak", nem érzek velük semmi. Ilyenkor fehérek. Beutaltak a kórházba kivizsgálásra, ahol nem fogadtam el az infúziót (erre besértődtek, hogy ezt hogy képzelem)és nem is maradtam bent. A vérben kimutatták, hogy gyulladás van a szervezetemben, a vizeletben találtak vért, illetve a hasi ultrahangon találtak egy szakaszt, ahol a vastagbél meg van vastagodva, tehát "felmerült egy bélgyulladás gyanúja".

A vicc tényleg az, hogy ott semmi tünetem nem volt(persze azóta már minden apró fájdalomra megijedek, hogy az ott súlyosbodik) és a gyomrommal meg a keringésemmel nem foglalkoztak. Bent akartak tartani, de nem maradtam. (béltükrözést akartak meg kitudja mit, és szörnyű idegállapotba voltam már akkorra).

Mondtam nekik, hogy életmódot akarok váltani, talán ezzel megfogható a bélgyulladás. Szerintük nem. Hál'Istennek a háziorvosom is támogatta az életmódváltást, sőt elküldött egy bioenergetikushoz (kell ennél jobb házi orvos? )és szerinte csak akkor kell további kórházi dolog, ha nem javul. Szerencsére mára már kicsit jobban lettem, enni is tudtam, a keringésem viszont nem javul.

Szerintetek mit lehet tenni, mivel lehetne a leghamarabb újjáéleszteni a szervezetem? Nem akarok kórházba menni, nem akarom nagyon sokáig már a gyomorvédőket se szedni (olvastam itt egy cikket milyen jó hatásúak), semmi...sajnos kezd elhagyni a lelki erőm is.

Azt tudni kell hogy nagyon stresszes, ideges 1.5 hónapon vagyok túl, szóval valószínűleg az üthetett ki, bár a keringést nem értem mi vágta tönkre, plusz a vesémmel sem tudom mi van, mert sokszor nem tudom eldönteni hogy csak túl sötét a színe vagy az már inkább véres. FÁjni nem fáj. Most fogok Emóciót rendelni. MIlyen javaslataitok vannak még? Nagyon szépen köszönöm, ha segítetek!

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások:
  • Divertikulitisz? By: enn. (2012/05/12 - 14:55)
  • Emésztési problémák 35 éves férfi! By: mixi12 (2012/05/06 - 09:19)
  • 5 évesem emésztési gondjai By: bozsuzsa (2012/03/05 - 19:37)
  • Colitis Ulcerosa? Colita pseudomambranoasa By: szabojulia (2011/11/10 - 12:32)
  • Összeomlott szervezet-segítsetek! By: Kovács Anna (2011/10/25 - 18:35)
  • magok By: domcsi84 (2011/09/19 - 20:21)
  • Fekélyes bélgyulladás By: Anika (2011/09/11 - 09:38)
  • Komplex probléma By: Editka (2011/05/21 - 12:50)
  • Tanácsot szeretnék kérni By: margoka59 (2010/12/29 - 19:12)
  • gyógyvizes kúra By: Tóth Annamária (2010/09/06 - 10:13)
  • Fluor és a gyerekfogak By: Szedit (2009/04/27 - 11:16)
  • colitis By: kodoju (2010/03/09 - 01:18)
  • véres széklet By: navigator (2009/12/14 - 08:49)
  • SOS, gyengélkedem By: (2009/07/29 - 08:37)
  • hypodens góc By: gomezbuc7 (2009/05/29 - 10:51)
  • Sziasztok!Kipróbáltam a By: Zita (2009/05/09 - 21:46)
  • Kolláth reggeli kérdés By: K. Ági (2009/05/07 - 22:00)
  • Sziasztok! Szeretném By: Kriszti (2009/05/05 - 11:31)
  • délig nem enni By: Nyuszi (2009/04/27 - 16:41)
  • Tejérzékenység By: Mázsa Viki (2009/04/22 - 19:16)
  • Bélbetegségek By: Z. Krisaztina (2009/04/22 - 07:52)
  • colitis és még pár kérdés By: Frida (2009/04/20 - 21:19)