Ma reggel minden előzmény nékül úgy ébredt a kisfiam (4 éves lesz novemberben), hogy az egyik szeme teljesen bedagadt. A szemhéján van a duzzanat, szinte "rálógott" a szemére, ki se tudta nyitni. Elvittem a szemészetre, ahol kapott egy sztreoidos kenőcsöt, amit a szemhéjára, éjszaka pedig a szemébe kell kennem (Tobr....). A mellékhatásait nézegetve még nem volt merszem bekenni a szemét. Mit csináljak? Kicsit már szebb ugyan, pedig semmivel sem kezeltem.
Ocu...heel szemcsepp van itthon (a Wala, amit itt az oldalon olvastam, nem kapható, legalábbis nekem nem sikerült beszereznem). A dokinál eszembe jutott, és el is mondtam, hogy éjszaka egy szúnyog járt nálunk, és a kicsit is meglátogatta. Az arcán, és a kézfején is vannak csípések, sőt a kézfeje megdagadt. Nem lehet, hogy a szemét is megcsípte? Biztosat persze nem tudhatok, de van rá esély. Így még durvább a szteroid, nem? Nincs begyulladva a szeme. A doki azt is mondta, hogy árpa is lehet. Azt honnan tudom, hogy az-e, és mit kezdjek vele? A szem olyan kényes, nem merem "csak úgy" kezelgetni.
A kisfiamnak bedagadt szemére szteroid!
Sziasztok!

Tudtok vmit ajánlani?
Nagyon köszönöm a segítséget!!!