Lencsi mindjárt 12 hetes, és ebben a hónapban nagyon keveset hízott. 3010 gr-mal született, 2830 gm-mal hoztuk haza. 1 hónapos korára 4060 gr volt, 2 hónapos korára(okt. 6.) pedig kereken 5 kg-ra szopizta magát.
Azóta viszont nagyon nehezen hízik, már két hete 5300-5400 között inog. Egyébként nagyon szépen fejlődő, okos, értelmes és általában jókedélyű kislány.
Pár hete elkezdte átaludni az éjszakát, így eleinte azt hittem, hogy azért nem hízik annyira, mert kimaradt a hajnali szopi. Egy hete viszont magától elkezdett újra éjszaka is szopni, de így sem gyarapodik. Nem gondolom, hogy kevés lenni neki a tej, mert igény szerint szopik, és ellentmondást nem tűrően jelzi, ha befejezte és elég volt (hiába próbáltam kis pihi után visszaadni a cicit vagy a másik cicire rakni, ordított és tolta el magától).
2 napja nagyon nyűgös volt és déltől már alig akart enni. Délután fél 6-kor sikerült egy picit szopiztatni, de utána ha már vízszintes helyzetbe fordítottam üvöltött, csapkodott, így több órányi sikertelen küzdelem után evés nélkül aludt el fél 12kor. Én pedig több mint 150 ml-t fejtem ki a soron következő ciciből.
(A rendszert ő alakítja, pár hetes koráig mindkét mellből szopizott egy szoptatás alatt, majd ő tért át a váltott mellre. Azóta, ha több tejre van szüksége kéri mindkettőt, amint helyreáll a rend, visszatér az egy cicis szopira).
Azt hittem, hogy szopási sztrájkba kezdett, de tegnap már újra gyönyörűen szopizott egész nap. A súlya viszont csak nem akar emelkedni. Eddig olyan ügyesek voltunk. Tudom, hogy ingadozik a súlygyarapodás, de normális ebben a korban, hogy ennyire keveset hízik? Úgy tudom, hogy 400 gr a minimum elvárás a havi hízás terén ekkortájt és annyira nem szeretnék a pótlásról vitatkozni a védőnővel + a gyermekorvossal. Van olyan, hogy egy gyerek nem jelzi, hogy nem elegendő neki a kaja?
Lencsi alig hízik..:((
Sziasztok Lányok!
Lencsi mindjárt 12 hetes, és ebben a hónapban nagyon keveset hízott. 3010 gr-mal született, 2830 gm-mal hoztuk haza. 1 hónapos korára 4060 gr volt, 2 hónapos korára(okt. 6.) pedig kereken 5 kg-ra szopizta magát.
Azóta viszont nagyon nehezen hízik, már két hete 5300-5400 között inog. Egyébként nagyon szépen fejlődő, okos, értelmes és általában jókedélyű kislány.
Pár hete elkezdte átaludni az éjszakát, így eleinte azt hittem, hogy azért nem hízik annyira, mert kimaradt a hajnali szopi. Egy hete viszont magától elkezdett újra éjszaka is szopni, de így sem gyarapodik. Nem gondolom, hogy kevés lenni neki a tej, mert igény szerint szopik, és ellentmondást nem tűrően jelzi, ha befejezte és elég volt (hiába próbáltam kis pihi után visszaadni a cicit vagy a másik cicire rakni, ordított és tolta el magától).
2 napja nagyon nyűgös volt és déltől már alig akart enni. Délután fél 6-kor sikerült egy picit szopiztatni, de utána ha már vízszintes helyzetbe fordítottam üvöltött, csapkodott, így több órányi sikertelen küzdelem után evés nélkül aludt el fél 12kor. Én pedig több mint 150 ml-t fejtem ki a soron következő ciciből.
(A rendszert ő alakítja, pár hetes koráig mindkét mellből szopizott egy szoptatás alatt, majd ő tért át a váltott mellre. Azóta, ha több tejre van szüksége kéri mindkettőt, amint helyreáll a rend, visszatér az egy cicis szopira).
Azt hittem, hogy szopási sztrájkba kezdett, de tegnap már újra gyönyörűen szopizott egész nap. A súlya viszont csak nem akar emelkedni.
Eddig olyan ügyesek voltunk. Tudom, hogy ingadozik a súlygyarapodás, de normális ebben a korban, hogy ennyire keveset hízik? Úgy tudom, hogy 400 gr a minimum elvárás a havi hízás terén ekkortájt és annyira nem szeretnék a pótlásról vitatkozni a védőnővel + a gyermekorvossal. Van olyan, hogy egy gyerek nem jelzi, hogy nem elegendő neki a kaja?