9 napja csinálom a tibeti gyakorlatokat. Egyelőre pozitív változást nem nagyon veszek észre. Az első 2 napban mintha jobb lett volna az emésztésem, utána elkezdtem puffadni ami azóta is tart (talán ettől? iszom Emóciót és humit, rostdúsan táplálkozom), úgy érzem elég rossz az emésztésem. Most ittam egy kis tokaji bort, érdekes picit javított rajta. Étvágyam sem volt olyan nagy, fejem is fájt az első héten, nem nagyon csak kicsit, de most már megszoktam a forgást, igaz rájöttem, hogy csukott szemmel nem okoz akkora szédülést :) Néha a fejemet nehéznek érzem. Nem mertem gyorsan emelni az adagot mivel 1-2 gyakorlat nem esett túl jól, tehát most 5-öt csinálok mindegyikből, este. Szombat este elég fáradtnak éreztem magam, mintha lett volna egy kis hőemelkedésem (ez is vajon ettől?), bár előtte több órát sétáltam kissé szeles időben. Nah egyelőre ennyi, majd később is beszámolok ha lesz valami változás. Remélem, hogy a bélpanaszok ettől vannak és nem valami mástól. Üdv, Zsoo
5 tibeti rítus
Étvágyam sem volt olyan nagy, fejem is fájt az első héten, nem nagyon csak kicsit, de most már megszoktam a forgást, igaz rájöttem, hogy csukott szemmel nem okoz akkora szédülést :) Néha a fejemet nehéznek érzem. Nem mertem gyorsan emelni az adagot mivel 1-2 gyakorlat nem esett túl jól, tehát most 5-öt csinálok mindegyikből, este. Szombat este elég fáradtnak éreztem magam, mintha lett volna egy kis hőemelkedésem (ez is vajon ettől?), bár előtte több órát sétáltam kissé szeles időben. Nah egyelőre ennyi, majd később is beszámolok ha lesz valami változás. Remélem, hogy a bélpanaszok ettől vannak és nem valami mástól. Üdv, Zsoo