Még valami eszembejutott. Mikor bekerültem kérdezték, hogy hányszor van naponta széklet, és mondtam, hogy 3-4x. Erre kiakadtak, hogy mióta, meg hogy ez nem normális, tehát ezt is felvették tünetnek.
Most teljesen rámijesztettek, hogy a napi többszöri széklet nem normális. Úgy tudom pedig, hogy ahány főétkezés annyi széklet kellene, hogy legyen. Na már most, ugye nekem át kellett állni a naponta "sokszor keveset" evésre, és jelenleg úgy nézek ki, hogy napi 5-6x is eszek, viszont nagyjából ennyiszer el is megyek mosdóba. Teljesen normális, szóval nem hasmenés, semmi ilyenről nincs szó.
Vagy szerintetek ez annak a jele, hogy nem szívódnak fel rendesen a dolgok, vagy inkább annak, hogy normálisan működök és nem pang bennem semmi, vagy csak szegény beleim ugye ki lettek mosva és még nem regenerálódott? Kérlek írjatok, mert már megőrjítettek az orvosok.
Olyan sikeresen belém nevelték a betegségtudatot...most elég kemény munka vár rám, hogy ezt kiírtsam magamból. Még egy kérdés: Bélflóra nagyjából milyen gyorsan áll helyre? Gondolom egyéni, de van valamiféle "átlagidő?' Emóciót azt elkezdtem szedni. Egyébként az mindegy, hogy mikor veszem be? (reggel, este, evés előtt/ után stb?) Köszi a segítségeteket!!!
orvosok rámijesztettek