AntalVali.com

Szandra, teljesen igazad van: este volt, fáradt voltam, és erre "jött valaki" és elkezdett ítélkezni felettem (így éreztem én). És fáradtan nem az eszem, hanem a szívem vitt, és "visszatámadtam".  Amit így reggelre meg is bántam :-)) Terveztem, hogy kiigazítom a mondandómat Zsuzsónak, de látom már időközben akadt, aki erre figyelmeztet - köszönöm :-))

Szóval Zsuzsó - így utólag úgy érzem, hogy nem az én gyerekemmel és véleményemmel van gondod, hanem a saját gyermeked áldozati státuszával. Ebben megpróbálok picit segíteni: hátha a mi "tetteinkből" tudtok valami ötletet meríteni.

Én hiszek abban, hogy a gyermekekkel lehet kommunikálni. Minden nap megbeszéljük Tamással, mi történt vele aznap. Mit evett, mit játszott, kivel "barát" és kivel "nem barát", és miért (a "nem barát" az a barát, akivel összevesztek valamin). Ha elég türelmesen kérdezed, megkapod a válaszokat. (meg ismerem a gyermek temperamentumát, szokásait, látom hogyan viselkedik pl. a játszótéren a többiekkel - ezek alapján szépen rá lehet kérdezni, és kiderül az igazság. Még jobb, amikor a másik felet is meg tudom kérdezni, és együtt mondják el - mindenki a saját szemszögéből, mi is történt).

Nagyjából 3 verzió ismétlődik:

1. Valamin összekülönböztek, a társa megcsapta, ő visszacsapott. Ilyenkor tényleg nem sokat foglalkozom a témával (legközelebb azért próbáld inkább megbeszélni, de ennél nem több) - mivel azt sem akarom, hogy majd kamaszként boxzsák legyen.

2. Valamin összekülönböztek, és ő csapott először. Ilyenkor kap egy adag fejmosást, érzékeltetem, hogy milyen a súlya ennek (próbálom felnőtt környezetbe szemléletesen átültetni, mert úgy morbidabb) - de ezen felül én nem büntetem ovodai kicsapongás miatt, mert utólagosan sok pedagógiai értéke nincs - hanem megkértem az ovónéniket, hogy alkalomadtán igenis büntessék meg (sarokba állítás, folyósóra kiküldés - mondjuk ehelyett leültetik rajzolni, ami véleményem szerint azért nem akkora bünti...)

3. Játékos birkózás közben a játék valahogy eldurvul... Ez megint egy olyan téma, amit utólag nem nagyon lehet korrigálni, szerintem ott helyben kell szétkapni a fiúkat és mindkettőt megbüntetni.

Lányt soha nem ütött meg. Ezen túlmegyek, van egy szerelme, akire nagyon vigyáz (azaz ha valamelyik fiú el akar a kislánytól venni valamit, azt Tamás visszaszerzi nagy lovagiasan) - valamint minden kisebb gyerekhez úgy közelít, mint a hímes tojáshoz (pl játszótéren a 1,5-2 éveseknek segít a mászókán, előre engedi, felemeli, ha lehuppan...) - erre mondtam, hogy a gyerek nem agresszív, csak nagyon pasi.

Még itt jut eszembe egy kislány a bölcsiből: beszélni nem tudott, mindig csapkodott, ütött-harapott, ha odamentek a többiek. Leült játszani, és a "hatósugarában" levő játékokhoz nem nyúlhatott senki büntetlenül. Tamást is többször megverte (mondjuk én ezzel úgy voltam, hogy gyerekek, lerendezik egymás közt - ha meg továbbfajul, ott vannak a gondozónénik) - nemrég találkoztam a kislány édesanyjával. Azóta persze beszél a kislány (most is verekszik) és elmondta, mi a baj: ő szeretne egyedül játszani, úgy, hogy SENKI ne menjen oda - egy ideig mondja, menekül, aztán csap.... (persze a többiek meg állandóan nyomulnak...)

Ezeket azért próbáltam leírni, mert véleményem szerint minden gyerekkori verekedésnek OKA van. Nem tudom, nálatok mennyire súlyos a helyzet, de biztos vagyok benne, hogy el kellene beszélgetni a dühkitöréses fiúcskával is, hogy mi bántja ilyenkor? Miért teszi? Mit érez? - ezzel párhuzamosan a többi kis "áldozatot" is, hogy mondják el, ők hogyan látják. (pl. ovónéni összeülhetne velük, és lehetne ez a téma, akár napi szinten néhány percig, hogy kibeszéljék - idővel biztos kiderülne, mi az ok). Egyszerűen nem hiszem, hogy egy 2-3-4 éves gyermek viselkedése kóros (természetesen a fogyatékosságoktól eltekintve, egészséges gyermekek esetén) - inkább csak valamilyen feszültséget takar. Azt pedig még gyermekkorban is jó kibeszélni.

Tényleg kívánom, hogy megoldódjon ez a probléma nálatok, ha ennyire súlyos!

Szandra és a verekedés: én ezt másképpen látom. Ha nincs mögötte rosszindulat, akkor ez a fiúknál ösztönös. Nekem tényleg nem tetszik a mai felfogás, mi szerint az a gyermek "megfelelő", akit letesznek a sarokba és ottmarad. Jobban örülök, hogy most próbálgatja a határait, amikor még tudok rá hatni (nálunk elég egy emeltebb hang vagyegy csúnya nézés, és rögtön eszébe jut, hogy mi is a helyes megoldás a szituációra..), és nem majd huszonévesen kezd lázadni.... (a huszonéveskori "ébredésre-lázadásra" van példa az ismeretségi körömben, és hidd el, nagyon rosszzz!!!!). A gyermek meg kell tanulja mi a helyes-helytelen, a jó-rossz, hogy a tettének következményei vannak; nem pedig elfojtani benne az érzelmeket, és ráerőltetni egy viselkedési mintát . Persze ez a magánvéleményem.

Legyen szép napotok:

Zsu