Én a saját tapasztalatomat tudom leírni, pár éve voltam Egyiptomban, majd Kenyában és egyik alkalommal sem oltattam be magam, semmi bajom nem volt, pedig Kenyában olyan helyeken is megfordultunk, amitől égnek állt a hajam! :) Együtt ettünk a helyiekkel, mikor bementem a konyhába, úgy döntöttem, hogy többet nem eszek, :) aztán persze az éhség erősebb volt és magamban is helyre tettem a dolgot, hiszen tudtam előre, hogy teljesen mások a higiéniai szokások, mint itthon... A barátnőm többször is kiment hosszú hónapokra idegenvezetőnek Kenyába, aztán az utolsó alkalommal maláriás lett, de az érdekes, hogy akkor lelkileg nem igazán volt toppon. (nem volt kedve haza jönni és utolsó nap érezte, hogy valami nincs rendben, mire leszállt a reptéren már eléggé oda volt)
Ez a Te döntésed kell legyen, az biztos, hogy én nagyon meggondolnám az oltást és ahogy Te is írtad, ha az immunrendszered erős, akkor kicsi az esélye annak, hogy megbetegszel!
Védőoltás
Szia Spurigamolnár!