Nyúlós

Hozzászólás előzményeinek megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted a beszélgetést, amihez ezt a hozzászólást írták)

Nyúlós

:D Mikor babát akartam, akkor egy kedves dúla ismerős hívta fel a figyelmemet tudom-e mikor van peteérésem. Vonogattam a vállam: sose figyeltem, egyszerűen jött ment a menzesz. Akkor mondta, hogy a hüvelyváladék állagából lehet következtetni a peteérésre, mert amikor érik, akkor nyúlós fehér nyálka féle lesz. 

Ebből arra következtetek, hogy némi fehér folyás normális, hiszen ez információt ad rólad belülről. 

Most hogy várandós vagyok, kiemelten oda kell figyelni a folyásra, és hát a fertőzésekre, lévén sokkal inkább fogékony lennék rá, és kevesebb az orvosi csodaszer is amit ilyenkor használhatunk. Nem egy ismerős és Stadelmann Ingeborg A bába válaszol című könyvében azt írja (és ismétlem nekem ugyan még nem volt rá szükségem, de nem egy ismerősöm sikerrel alkalmazta fertőzés során) hogy egy fokhagymagerezden át kell fűzni egy cérnát és felhelyezni, mint egy tampont (kismamák, mivel jóval érzékenyebbek, akár valódi tamponba is ágyazhatják, bár szerintem felesleges). 6-8 órát maradjon fenn és cserélhető. Volt akinél az is elég volt, hogy csak éjszakára használta 2-5 napon át, volt aki egész nap. Megint fő szempont: figyeld a tested. Nem, nem lett fokhagymaszagú a test tőle. A fokhagyma olcsó és hatásos fertőtlenítő. Ide is bevállt. 

Válaszok megtekintése »
(Ide kattintva megtekintheted, hogy milyen válaszok érkeztek erre a hozzászólásra)
Eredeti tartalom és hozzászólások:
  • Hát én is megcsináltam, By: kiscsepp (2011/05/14 - 01:26)
  • Melyikhttp://antalvali.com/comment/edit/56870# Illóolaj By: kiscsepp (2011/05/11 - 16:23)
  • illóolajkeverék sima tamponra? By: rókamaci (2011/12/09 - 13:44)
  • gyógyszertári sztori By: Bugram Edina (2011/01/11 - 10:31)
  • Nőgyógyászati és húgyuti gyulladás By: life14 (2010/11/02 - 12:25)
  • kakaóvaj? By: Bridzsa (2010/10/30 - 00:29)
  • Megint a propoliszos hüvelykúpról... By: encike90 (2010/10/30 - 09:46)
  • hüvelygomba - és a férfiak? By: Mosolyka_78 (2010/10/12 - 08:43)
  • még mindig fehéragyag :) By: scorpiogirl25 (2010/09/16 - 17:56)
  • illóolaj By: hbetty83 (2010/09/16 - 12:01)
  • Illóolaj gond By: Fuzsitus (2010/09/15 - 19:16)
  • Aranyér kúp By: Bianka (2010/09/15 - 14:14)
  • Sziasztok! Én is kipróbáltam By: Vikike31 (2010/09/13 - 08:37)
  • FEHÉRANYAG By: Bogyi26 (2010/09/11 - 18:01)
  • Sziasztok! Ti fehéragyagot By: FARAGOJ (2010/09/09 - 17:13)
  • Sziasztok!Nekem amióta By: tigerwoman (2010/09/08 - 11:01)
  • propolisz használata hüvelykúpban By: encike90 (2010/09/07 - 16:44)
  • webaruhaz By: clau78 (2010/09/03 - 14:58)
  • hüvelykúp By: buraimelinda (2010/09/01 - 11:57)
  • tanga By: Vas Zsuzsanna (2010/08/29 - 14:32)
  • külföld - webáruház By: Minimilli (2010/08/27 - 18:31)
  • kakaóvaj By: B_Natasa (2010/08/25 - 19:30)
  • Hüvelykúp By: Biocica (2010/08/25 - 10:40)
  • Neroli illóolaj By: Adarisel (2010/08/24 - 14:06)
  • :) By: pokerbajnok (2010/08/21 - 00:47)
  • slip By: pokerbajnok (2010/08/19 - 23:04)
  • Fehéranyag ? By: Butterfly4444 (2010/08/19 - 08:22)
  • kérdés az alapanyagokról By: norancs (2010/08/17 - 14:28)