Kit érdekel mennyiért? Tele a tankot!

Kit érdekel mennyiért? Tele a tankot!

Míg a járműüzemanyag ára tavaly június óta 15,6 százalékkal emelkedett, addig a fogyasztás 0,6 százalékkal nőtt az idén az első félévben a tavalyi első félévhez képest, miután a benzin fogyasztás-csökkenését ellensúlyozta a gázolaj felhasználás bővülése.

Az idén az első félévben több mint 779,4 millió liter benzint adtak el a magyar piacon, ami 3 százalékos csökkenés az előző év azonos időszakához viszonyítva, eközben a gázolaj értékesítése 4,5 százalékkal, 776,4 millió literre nőtt - közölte a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ).

Tavaly júniusban a benzin ára literenként 295 forint körül alakult, míg az idén 317 forint volt. A gázolaj átlagára 2008 júniusában 335 forint, egy évvel korábban 260 forint körül volt. Az idei első félévben összesen 1,5 milliárd liter üzemanyagot adtak el a szövetség tagvállalatainak töltőállomásain, ez 0,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Az adatok alapján a 98-as benzin forgalma 26,7 százalékkal 29,25 millió literre, a 95-ös benziné pedig 1,8 százalékkal 750,2 millióra esett vissza. Az első negyedévben 1,1 százalékkal nőtt Magyarországon az üzemanyagok eladása, ezen belül a benziné 1,8 százalékkal csökkent, a gázolajé pedig 4,1 százalékkal nőtt.

Aki megteheti, szerdáig várjon a tankolással, a holtankoljak.hu piaci értesülései szerint ugyanis a gázolaj és a benzin ára is öt forinttal csökken majd literenként. Várakozásaik szerint az árváltozás után egy liter benzin 310,10, egy liter gázolaj 330,70 forintba kerül majd.

A MÁSZ adatai szerint 2007-ben összesen 3,238 milliárd liter üzemanyagot adtak el, amiből 1,574 milliárd liter gázolaj volt, 1,664 milliárd liter pedig benzin.

A 95-ös benzin forgalma 1,59 milliárd liter volt, 3,1 százalékkal több mint 2006-ban.

A 98-asé 2007-ben 73,9 millió litert tett ki, ami 29,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál.

Az általános tendencia az, hogy a gázolaj iránti igény gyorsabban emelkedik, mint a benzin iránti. Ezt az is mutatja , hogy tavaly az első háromnegyed évben 7,7 százalékkal több gázolaj fogyott mint 2006 azonos időszakában, miközben a benzin iránti kereslet csak 1,8 százalékkal nőtt.

Forrás: http://www.privatbankar.hu/html/cikk/cikk.php?kommentar=24736

Eredeti tartalom és hozzászólások:
  • Algareaktor lehet a megoldás a világ üzemanyag gondjaira By: HírSzem (2008/08/18 - 00:52)
  • Tömeges kihalás fenyegeti a tengeri élővilágot By: HírSzem (2008/08/18 - 00:25)
  • A műtrágya-függőség negatívumai: válság és éhezés By: HírSzem (2008/08/18 - 00:23)
  • Nem ismerjük az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit By: HírSzem (2008/08/18 - 00:19)
  • Baktériumszékletből gyártanak dízelt By: Antónia (2008/08/15 - 13:46)
  • Cigireklámokhoz hasonlók lesznek az autós hirdetések By: Matrjuska (2008/08/12 - 19:12)
  • Védjük a környezetet - együnk kevesebbet! By: Antónia (2008/08/12 - 14:18)
  • A globális felmelegedés emeli a vesekövek gyakoriságát By: Matrjuska (2008/08/12 - 14:06)
  • Kanada is beszáll az osztozkodásba By: PaciPista (2008/08/10 - 21:55)
  • Ökogazdálkodással az éhezés ellen By: Barbara (2008/08/08 - 22:16)
  • A legrosszabbra készülnek az éghajlatváltozás miatt a Brittek By: Vészmadár (2008/08/07 - 10:05)
  • 500 dolláros olajár? Irán szerint elképzelhető By: Alf (2008/08/04 - 20:38)
  • Az óceán hullámaival termeltetnek áramot By: Mercike (2008/08/04 - 23:04)
  • Radikálisan átalakul a spanyolok életformája By: Leplezett Kukac (2008/08/04 - 20:15)
  • Kisváros méretű jégtömb szakadt le az Északi-sarkról By: Andi (2008/08/04 - 20:58)
  • Az amerikaiak nagy étvágya miatt magasak az élelmiszerárak? By: Mercike (2008/08/01 - 11:29)
  • Soros György: A civilizáció sorsa forog kockán By: Norma Jane (2008/08/01 - 01:06)
  • Ezrek kínálják szerveiket eladásra Ukrajnában By: Matrjuska (2008/08/01 - 01:04)
  • A földigiliszta az új kanári By: Mercike (2008/08/01 - 03:02)
  • Afrika napenergia-nagyhatalommá válhat, Európába szállítana By: Zoltán (2008/07/25 - 20:00)
  • Olcsóbb a napenergia, mint a szén By: Matrjuska (2008/07/24 - 19:57)
  • Alternatív megoldások - Az EU-polgár napenergiát akar By: Bandika (2008/07/28 - 19:54)
  • Felavatták a világ legnagyobb napenergiaparkját By: Eszter (2008/07/23 - 19:49)
  • Németország a világ legfőbb napenergia-termelője By: Anci (2008/07/26 - 19:47)
  • Tizenöt-húsz év múlva versenyképessé válhat a napenergia ára By: Endivia (2008/07/23 - 19:44)
  • A túlnépesedés veszélyesebb, mint az éghajlatváltozás By: Jonada (2008/07/22 - 19:39)
  • Kit érdekel mennyiért? Tele a tankot! By: Matrjuska (2008/07/28 - 18:36)
  • Viharos idők: Normális az időjárás, vagy ez már a vég? By: Eszter (2008/07/26 - 19:30)
  • Napenergia: mennyi támogatás igényelhető? By: Ökotudatos (2008/07/22 - 19:24)
  • Lépni kell a légszennyezés ellen By: Pista (2008/07/28 - 18:35)
  • Olajháború indulhat a sarkvidék jege alatti gázért By: Csaba (2008/07/25 - 12:38)
  • Hatalmas mennyiségű olajat és gázt rejt az Északi-sarkkör By: Csaba (2008/07/23 - 12:20)
  • "Vissza fogjuk sírni a 130 dolláros olajárat" By: Csaba (2008/07/23 - 12:13)
  • Afrikában vannak a legnagyobb olajtartalékok By: Csaba (2008/07/24 - 12:09)
  • macska űző By: Hortenzia (2008/05/27 - 16:38)