A túlnépesedés veszélyesebb, mint az éghajlatváltozás

A túlnépesedés veszélyesebb, mint az éghajlatváltozás

Hangosabban ketyeg a népesedés időzített bombája, mint az éghajlatváltozásé – mondta az UNESCO egyik, frissen kinevezett vezetője.

Shahbaz Khan korábban az ausztráliai Charles Sturt Egyetem egyik – élelmiszer-biztonsággal és vízgazdálkodással foglalkozó – intézetének volt a vezetője, és ott a kontinens-ország regionális fejlesztési kérdéseivel foglalkozott.

A szakember – a Canberra Times számára adott nyilatkozatában – kijelentette, hogy a túlnépesedés óriási pusztító potenciált tartalmaz, mind gazdasági, mind szociális, mind ökológiai értelemben. Az éghajlatváltozással szemben az igazi problémát az fogja jelenteni, hogy nem lesz elég víz, termőföld és energia ahhoz, hogy a gyorsan szaporodó földi népességet el lehessen tartani. A szakember a válság első igazi jelének tartja, hogy Thaiföldön a rizs ára megnégyszereződött az utóbbi négy év során, ami Indiát például arra késztette, hogy az adott népélelmezési cikkre kiviteli tilalmat rendeljen el. A helyzetet külön súlyosbítja a vízhiány, ami az öntözést fogja ellehetetleníteni. Ezért például – figyelmeztetett Khan – Ausztrália sem rendezkedhet be arra, hogy az öntözési korlátozások miatt kieső gabonatermést importból pótolja.

Az UNESCO párizsi központjában Khan 190 ország vízgazdálkodásának szervezését fogja áttekinteni. Mint a új beosztásának átvétele alkalmából figyelmeztetett, a tudósok oly mértékben aggódnak a jövőért, hogy a valós tényeket félnek teljességükben a politikusok és kormányok tudomására hozni.

Forrás. VGO http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=233046&fr=hle

Eredeti tartalom és hozzászólások:
  • Algareaktor lehet a megoldás a világ üzemanyag gondjaira By: HírSzem (2008/08/18 - 00:52)
  • Tömeges kihalás fenyegeti a tengeri élővilágot By: HírSzem (2008/08/18 - 00:25)
  • A műtrágya-függőség negatívumai: válság és éhezés By: HírSzem (2008/08/18 - 00:23)
  • Nem ismerjük az éghajlatváltozás legsúlyosabb következményeit By: HírSzem (2008/08/18 - 00:19)
  • Baktériumszékletből gyártanak dízelt By: Antónia (2008/08/15 - 13:46)
  • Cigireklámokhoz hasonlók lesznek az autós hirdetések By: Matrjuska (2008/08/12 - 19:12)
  • Védjük a környezetet - együnk kevesebbet! By: Antónia (2008/08/12 - 14:18)
  • A globális felmelegedés emeli a vesekövek gyakoriságát By: Matrjuska (2008/08/12 - 14:06)
  • Kanada is beszáll az osztozkodásba By: PaciPista (2008/08/10 - 21:55)
  • Ökogazdálkodással az éhezés ellen By: Barbara (2008/08/08 - 22:16)
  • A legrosszabbra készülnek az éghajlatváltozás miatt a Brittek By: Vészmadár (2008/08/07 - 10:05)
  • 500 dolláros olajár? Irán szerint elképzelhető By: Alf (2008/08/04 - 20:38)
  • Az óceán hullámaival termeltetnek áramot By: Mercike (2008/08/04 - 23:04)
  • Radikálisan átalakul a spanyolok életformája By: Leplezett Kukac (2008/08/04 - 20:15)
  • Kisváros méretű jégtömb szakadt le az Északi-sarkról By: Andi (2008/08/04 - 20:58)
  • Az amerikaiak nagy étvágya miatt magasak az élelmiszerárak? By: Mercike (2008/08/01 - 11:29)
  • Soros György: A civilizáció sorsa forog kockán By: Norma Jane (2008/08/01 - 01:06)
  • Ezrek kínálják szerveiket eladásra Ukrajnában By: Matrjuska (2008/08/01 - 01:04)
  • A földigiliszta az új kanári By: Mercike (2008/08/01 - 03:02)
  • Afrika napenergia-nagyhatalommá válhat, Európába szállítana By: Zoltán (2008/07/25 - 20:00)
  • Olcsóbb a napenergia, mint a szén By: Matrjuska (2008/07/24 - 19:57)
  • Alternatív megoldások - Az EU-polgár napenergiát akar By: Bandika (2008/07/28 - 19:54)
  • Felavatták a világ legnagyobb napenergiaparkját By: Eszter (2008/07/23 - 19:49)
  • Németország a világ legfőbb napenergia-termelője By: Anci (2008/07/26 - 19:47)
  • Tizenöt-húsz év múlva versenyképessé válhat a napenergia ára By: Endivia (2008/07/23 - 19:44)
  • A túlnépesedés veszélyesebb, mint az éghajlatváltozás By: Jonada (2008/07/22 - 19:39)
  • Kit érdekel mennyiért? Tele a tankot! By: Matrjuska (2008/07/28 - 18:36)
  • Viharos idők: Normális az időjárás, vagy ez már a vég? By: Eszter (2008/07/26 - 19:30)
  • Napenergia: mennyi támogatás igényelhető? By: Ökotudatos (2008/07/22 - 19:24)
  • Lépni kell a légszennyezés ellen By: Pista (2008/07/28 - 18:35)
  • Olajháború indulhat a sarkvidék jege alatti gázért By: Csaba (2008/07/25 - 12:38)
  • Hatalmas mennyiségű olajat és gázt rejt az Északi-sarkkör By: Csaba (2008/07/23 - 12:20)
  • "Vissza fogjuk sírni a 130 dolláros olajárat" By: Csaba (2008/07/23 - 12:13)
  • Afrikában vannak a legnagyobb olajtartalékok By: Csaba (2008/07/24 - 12:09)
  • macska űző By: Hortenzia (2008/05/27 - 16:38)