AntalVali.com

A fenti felmérés atomenergiával kapcsolatos megállapításaihoz szeretnék néhány bekezdést idézni Legget könyvéből.

„Az elmúlt években a nukleárisenergia ipar és a kormányzati támogatóik azon igyekeztek, hogy éveke át tartó pangás után új életre keltsék technológiájukat.

…

A következő öt nagyon fontos ok miatt úgy gondolom, hogy az újraéledést támogatók nem fognak sikerrel járni. Ezek: az időfaktor, a a beruházás, a terrorizmus, a nukleáris hulladék és a korábbi nukleáris problémák.

Időfaktor:

A nukleáris reaktorok esetén az üzembe-helyezési idő problémája még rosszabb, mint a gázt vagy szenet cseppfolyósító, a biomassza-, a hidrogén-, illetve az üzemanyagcella-előállító üzemek esetén …

Beruházás:

A világ energiapiacainak túlnyomó része liberalizálódik. Ezért azt, hogy milyen áramtermelő erőművek építésére adnak támogatást és melyekre nem, végső soron a beruházók és nem a kormányok döntik el. A dolog jelenlegi állása szerint – egyszerűen és világosan fogalmazva – nukleáris ökonómiai indokok miatt nincs olyan pénzintézet, amely dollárjait nukleáris reaktorba fektetné. …

Terrorizmus:

Ha elfogadjuk, hogy szükség van a nukleáris erőművek új generációjára, azt is el kell fogadnunk, hogy a terroristák egy új generációja majd megtalálja a módját, hogy hogyan töröljenek le egész városokat a föld színéről. A nukleáriserőmű-technológia és a szakértelem terjedése világszerte elkerülhetetlen lesz …

Nukleáris hulladék:

Amikor a polgári célú nukleáris energia szószólói a második világháború után létrehozták iparágukat, közülük kevesen gondolták, hogy bármi probléma lesz majd a „nukleáris körforgás lezárásával” – utóbbin azt értették, hogy a radioaktív hulladékot biztonságos helyen vagy helyeken gyűjtik. Jelenleg nincs ország, ahol a magas szintű radioaktivitással rendelkező hulladékok gyűjtése megoldott lenne, és számos országnak még az alacsony radioaktivitású hulladék elhelyezésével is problémája van …

Korábbi nukleáris problémák:

Az elmúlt több mint harminc évben Amerikában az összes új nukleáris erőmű megrendelését lemondták. Egyet építettek Long Islanden, ami bekapcsolásra készen állt 1994-ben, de a helyi ellenállás miatt üzembe helyezését nem engedélyezték. Nagy-Britanniában és Japánban a társadalmi ellenállás folyamatai hasonlóképpen szélesen és mélyen hömpölyögnek. Ennek egyik fő oka az, hogy a nukleáris iparra régóta jellemző a titkolózás és az még a legjobb indulatú értelmezés, rosszabb esetben azonban hazudozásnak is nevezhetjük ezt. Sok helyet foglalna el egy olyan krónika, amelyben az évek során történt esetek eltussolását mutatnám be: repedések a reaktorban, radioaktív anyagok illegális kiöntése, meghamisított szállítási dokumentumok, félrevezető információk terjesztése a versenyképes technológiákról, nem utolsó sorban éppen a megújuló energiákról.

…

Végül van még egy dolog, amit sosem szabad elfelejtenünk a nukleáris energiával kapcsolatban, és ez az emberi hiba lehetősége. Ez persze bármely technológiára igaz, a nukleáris technológia esetében azonban egy tévedésnek valóban rettenetesek a következményei. Gondoljunk csak a négyes számú reaktor mérnökeire Csernobilban, akiknek a játszadozása a kontrollrendszerrel annyira balul ütött ki 1986. április 26-án. Vajon feltételezhetjük-e, hogy csak az orosz mérnökök hajlamosak ilyen kiszámíthatatlan őrültségre, ha a nukleáris erőművek építése világszerte burjánzani kezd? Vaszilij Ignatyenkó tűzoltó jut eszembe, akit a szovjet hatóságok azért löktek a biztos pusztulásba, hogy megpróbálják a károkat korlátozni. Felesége, Ludmilla mesélte el, ami ezután következett, férje lassú haldoklását a kórházban. „Kezdett megváltozni – emlékszik vissza Ludmilla. – Minden nap egy teljesen más emberrel találkoztam. Az égések kezdtek megjelenni a felszínen is. A szájában, a nyelvén, az arcán – eleinte csak kicsi sebek, amelyek aztán növekedtek. Fehér, filmszerű rétegek váltak le … az arca … a teste … kék, vörös, majd szürkésbarna színűre változott. És ő még így is hozzám tartozott!” Férje tizennégy hosszú napon át tartó agóniáját Ludmilla gyásztól sújtva nézte végig.

Vajon ki akarná kockáztatni, hogy egy ilyen esemény megismétlődjön, akárcsak egyetlen másik emberrel is? Történjen ez egy másik, még ha kis valószínűségű, de súlyos következményekkel járó emberi tévedés miatt, mint Csernobilban is, vagy egy olyan nukleáris szerkezet robbanása következtében, amelynek elkészítését pont az atomerőművek létezése teszi lehetővé. Szükségünk van erre, ha magára a nukleáris energiára sincs? (201-208. old.)