Csecsemő az anyaölben - avagy a szoptatásról

Anyatej az élő táplálék

Mielőtt nagyon belemélyednék a természetes táplálás fizikai-testi előnyeibe nem árt végiggondolni, milyen lelki táplálékot jelent egy kisbaba számára a szoptatás. Születés után közvetlenül a kisbaba, ha hagyják, addig kúszik felfelé az édesanyaja hasán míg végül eléri a mellet és ösztönösen szopni kezd. Érzi az édesanya bőrének- testének melegségét, illatát, hallja a hangját, szívverését. Ebből biztosan érzi, érti, hogy az édesanyja nem szünt meg létezni, hanem egy másféle világban ugyanúgy Őt szolgálva, szeretve elégíti ki a legelemibb igényét, biztosítva ezzel az életbenmaradását. A táplálék átadását, az anya részéről érzelmileg és ezáltal testileg is, az el-engedés tudja leginkább elősegíteni. Az el-enged-és, nemcsak testi lazultságot, feszültségmentességet jelenti. Ebben az esetben a felnőtté válás elfo- gadását vagyis a saját gyermeki lánykori énünk elengedését is jelzi. A női test és élet szülés utáni megváltozásának elfogadását, a múlt elengedését, a családdá válás megélését.

A babától való lelki leválás kezdetét, a másikért való felelőség vállalást, valamint a kisbaba közel engedését is, odaadást- odaengdést is jelenti, jelöli. Spirituális részről megközelítve olyan energiákat hívunk életre ezzel a táplálási móddal, ami megismerteti a kisbabát a SZER-elem működésének jelentősségével, fontos- ságával, értelmével, (igaz, ezt a várandósság és a születés alatt is már megtapasztalhatta.) és a SZER-etet tápláló energiájával. Az apa fontosságát itt is meg kell említeni, hiszen a család is egy energia rendszer, a felnőttéválás, a felősség vállalás, a házastársi kapcsolat minőségbeni változásának elfogadása a SZER-elem más minőségű megélése az apai oldalról is fontos, sőt elengedhetetlen.

A szoptatás nagyon közeli testkontaktus, olyan majdnem, mint a szere-(é)tkezés, ami két egymást szerető és elfogadó, tisztelő ember között jön létre.

A várandósság alatti (indirekt) szimbiózis kapcsolat folyatása. A szülés utáni közvetlen bőrkontaktus segíti az egészséges érzelmi kötődést, az anyai ösztönök, az ősi tudás felébredését, ami minden emlősnek sajátja -ezalól az ember sem kivétel- az anyai gondoskodás kialakulását. A kisbaba ezáltal érzelmileg és testileg biztonságot és szeretetet érez, felismeri, hogy az anyjára biztosan számíthat. Ez nemcsak a biztosnágérzet kialakulásához járul hozzá, hanem az idegrendszer érését, érzelmi, értelmi fejlődést, szem-kéz koordináció kialakulását, hosszútávon az állkapocs helyes fejlődését is pozitívan befolyásolja. A szoptatások alatt a szülés után tisztán érzékelhetőek a méhösszehúzódások, melyeket utófájáskonak neveznek, ez segíti az anyai test regenerálódását, a méh visszafejlődését. Közvetlen szülés után pedig a placenta leválását. Ezt az oxitocin hormon megemelkedése idézi elő. Ez a hormon, amit SZERETET hormonként is emlegetnek, simaizomösszehúzó hatással bír, ennek köszönhető, hogy az emlőből a tej ki -és előrébb jut.

A koloszturum az "első tej", ami a várandósság hónapjai alatt már mejelenik az emlőben. Ez a különleges élő táplálék fehérjékben, prebiutikus cukrokban, antioxidánsok, ellenyagokban, fehérvérsjtekben, vitaminokban bővelkedő sárgaszínű sűrű, nehezn kiszívható tej, mely segíti a kisbaba immunvédelmét, az egészséges bélflóra kialakulását. Az első napokban teljes mértékben fedezi a kisbaba szükségletei, így nincs szükség pótlásra, sem tápszer, sem cukros víz formájában. Hashajtó hatásának köszönhetően segíti a meconium ürülését, ami a mazgati korban lenyelt magzatvízből választódott ki. Az egészséges újszülött jelzéseire nyugodtan hagyatkozhatunk. Előnyösnek tartják az ápolási szakemberek, ha 2-3 óránként mellrekerül a kisbaba. Ezzel megelőzhető a nagymértékű súlyvesztés és az élettani sárgaság kialakulása, esetleges súlyosbodása.

Sok könyvben olvasható, hogy közvetlen szülés után és az első napokban 5-5 percet legyen mindkét mellen a kisbaba a szoptatás ideje alatt. Kérdés, hogy ez vajon elegendő-e számára, ahhoz, hogy a megfelelő mennyiségű táplálékhoz hozzájusson?

Észszerűbb és természetesebb megoldás, ha az édesanya a kisbaba jelzéseire hagyatkozik, és akkor vált mellet, mikor a baba elengedte azt, vagy sírásával jelzi, hogy kéri a másik mellet is. A szoptatás eleinte eltarhat akár 1 teljes órán keresztül is, ez teljesen természetes és normális, hiszen a koloszturm nehezen ürül, így a kisbaba hamar elfárad a szopizásban. Előfordul, hogy 4-5 alkalommal is váltani kell a melleket egy szoptatási időszakon belül. A kisbaba részéről a táplálék elégségességéről a széklet megindulása és a vizelet kiválasztása tanúskodik. (általában teli lesz a pelus egy jó szopizás után)

Az anyai oldalról a szoptatás alatt, vagy közvetlen utána jelentkező éhség és szomjúságérzet, valamint az álmosság megjelenése ad bizonyosságot arról, hogy a kisbaba elenegndő táplálékhoz jutott. Ideális esetben, mikor az édesanya és a baba nincsnek elválasztva egymástól, és a kicsi éjjel-nappal igény szerint szophat, már a második napon megindulhat a tejelválasztás, az átmeneti tej termelődése. Ez a prolaktin hormon megemelkedésének köszönhető. Ez az első két hét alatt termelődő tej a kolosztrum és az érett anyatej keveréke. Úgyanúgy tartalmazza azokat a védő anyagokat és élő sejteket, mint a kolosztrum, valamint az érett anyatejben megtalálható laktózt és zsírt is. A kisbaba szemmel láthatóan növekedésnek indul, megszaporodik a pisis és kakis pelenkák száma, akár minden szoptatás alatt-után megtalálható a pelusban. A széklet eleinte még zöldes színű a majd fokozatosan aranysárgává változik.

A közhiedelemmel ellentétben itt nem hasmenésről van szó, amit kezelni kell. Ez a természetes folyamat a bél áteresztőképességének megváltozásáig is eltarthat, 3 hónapos korig.

Az anya mégha igényszerint szoptat is megérzi a tejbelövellést. A mellek akár két háromszorosára is megduzzadnak, a kisbaba sírására, látványára kiváltódik a tejleadórefelx és általában mindkét mellből csöpögni kezd a tej. Enyhe hőemelkedés, ritkán láz is kisérheti ezt a folyamatot. A szoptatások alatt érzékelhető, hogy a kisbaba aktívan szopik: szív, présel,és nyel egymás után többször is. Az érett anyatej a 2. héttől kezd el termelődni, sok anya tapasztalhat átmenei csökkenést a tej mennyiségében, ez elsősorban a hormonális változások miatt következik be. Ettől nem kell meijedni, nincs szükség a tej pótlására, sűrűbb mellretétellel 2-3 nap alatt ismét a kívánt mennyiség fog termelődni, ha a kisbaba igény szeritn mellre kerül.

Az érett anyatejben az élő sejteken túl megtalálható a víz, a különböző zsírsavak, melyek mennyisége egy szoptatáson belül, és a nap folyamán is fokozatosan változik, a tejcukor és más cukrok, szénhidrátok, fehérjék, aminósavak, ellenanyagok, vitaminok, ásványi anyagok, és a vas is. Ebből tisztán látszik, hogy nincs szükség a fejlődést segítő vitaminok, ásványi anyagok és a folyadék -víz- pótlására. Az általános orvosi- ápolási gyakolatban a K-vitamin -az első 3 hónapban- és a D-vitamin -az eslő életévben /évszaktól függetlenül/-, pótlása nemcsak ajánlott, hanem a protokoll szeritn kötelező, heti egy K-vitamin ampullás beadása, illetve napi 1 csepp D vitamin mennyiségben.

Az anyatej az első fél éveben, vagy még azon túl is biztosítja a baba normális fejlődéséhez, növekedéshez szükséges tápanyagokat.

A tej összetétele a laktáció folyamán állandóan a kisgyermek igényeihez igazodava változik. Előnyös, ha az enyatej az első életévben meghatározó marad a kisbaba étrendjében, azaz egy szoptatást sem helyettesítünk szilárd táplálékkal, hanem a szopott mennyiségeket kipótoljuk. Az anyetej a benne lévő immunanyagok és kálcium tartalma miatt 1 éves koron túl is a legmegfelelőbb táplálék a kisded számára. A szoptatást érdemes 2 éves korig vagy azon túl is folytatni, a kisgyermek igénye szerint. Normális esetben a súlygyarapodás legalább 120-130 gr egy hét alatt. Eleinte akár ennek többszöröse is normális.

Tapasztalataim szerint 4 hónapos kor körül átmenetileg csökkenhet a súlygyarapodás, hiszen a kisbaba többnyire ebben az éleszakaszban kezdi felfedezni a környezetét és a testét, megváltozik a napi ritmusa, különböző mozgásformákat sajátít el. Ez a kalóriafelhasználásának megváltozásához vezet, amíg be nem áll az egyensúly elég, ha türelemmel vagyunk és igény szerint szoptatjuk. Nincs szükség az elválasztás megkezdéséhez. A testhossz növekedési szakaszok is járhatnak átmeneti súlymegállással, ill. csökkent súlygyarapodással. Féléves korára a csecsemők általában megkétszerezik a születési súlyukat. Ettől kezdve lassúbb ütemben emelkedik a testsúly. A csecsemő normális fejlődéséhez azonban mindíg figyelembe kell venni a fejkerület, mellkaskörfogat, testsúly és testhossz növekedést, valamit az általános állapotát, fizikailag és mentálisan egyaránt. Az anyatejben az ásványi anyagokból, zsírokból, cukrokból fehérjékből meghatározott mennyiségek vannak. Az anyai vitaminpótlás és a táplálkozással bevitt zsír, fehérje, cukor, nem növeli a tejben megjelenő mennyiséget, de az anyagok minőségét, megváltoztatja. A tej mennyiségét nem az elfogysztott víz illetve folyadék határozza meg, csakis a baba által elfogyasztott anyatej mennyisége fogja ezt befolyásolni. A tej termelése a kereslet-kínálat elvén működik, így mindíg annyi áll a kisbaba rendelkezésére amennyire szüksége van. A szoptatás alatti folyadékveszteség pótlása szükséges ahhoz, hogy a tej megfelelő ütemben és erőségben tudjon áramlani az emlőben.

Az elválasztásnál vegyük figyelembe, hogy az anyatej kalóraitartalma nem ér fel a pürésített zöldségek és gyümölcsök kalória tartalmával, így szoptatás után kínáljuk meg a kisbabát az első falatokkal, lehetőleg délelőtt vagy a déli órákban, hogy lássuk hogyan reagál az ételre. A hozzátáplálás, elválasztódás ezen formájának más előnye is van. Nem kell kimérni mennyi pürét adhatunk a babának, hogy biztosan ne terheljük meg vele az emésztőrendszerét, mert csak annyit fog elfogyasztani belőle amennyire igazán szüksége van. Ez általában nagyon minimális mennyiség, eleinte 1-2 kávéskanál. A tej mennyiségének változása -negatív irányba- kisebb mértékű, mint az elválasztás során. A fogak megjelenéséből következtetni lehet a lelki, érzelmi érésre, ez jelezheti az elválasztódás megkezdésének időpontját is.

Az átlag csecsemőnek 6-8 hónapos kora körül bújik ki az első tejfoga, ebben az életszakaszban a kisbaba már érdeklődik az ételek iránt, cuppog, mikor a család eszik, az ételek után nyúl, a kisebb falatokat szájához emel, esetleg meg is kóstol. Várja az étkezések idejét, testbeszédéből következtetni lehet arra, hogy szívesen enne még, -a kanál után nyúkál,- illetve, ha nem kér többet -általában elfordítja a fejét-. Az anya táplálkozása a laktáció ideje alatt: A szoptatási szakasz egészére igaz, hogy az anya táplálkozására nagyon gondot kell fordítani. A kiegyensúlyozott komplex étrendhez hozzá társul az alapanyagok gondos megválasztása is. A tejben minden anyag megjelenik, ami az anyai vérkeringésebe bekerül. A folyadékfogyasztás átlagosan egy- másfélszerese az általában elfogysztott mennységnek 3,5-4liter/nap, de ennél jóval több folyadékfogyasztás is normálisnak tekinthető, ha az anya általában sok folyadékot fogyaszt. A tej termelése sok plussz kalóriát és energiát is kíván az anyai testtől. Kb. 600-800 kalóriával többet kell bevinni a táplálékkal.

Ideális, ha az anya addig ameddig kizárólagosan szoptat, időt szán a pihenésre, nemcsak éjjel, hanem a nappali órákban is. Ezzel biztosítani tudja a megfelelő energiát a tej termeléséhez, hiszen a test a pihenés időszaka alatt "takaréklángon" működik. A relaxált állapotban eltöltött idő hozzásegíti az anyát a lazult, elengedett állapothoz, pihenés után is. Az édesapa és a nagyszülők, barátnők szerepe mellett kiemelten fontos a sikeres szoptatás megvalósításához, a bababarát szemléletű kórház, ahol a kisbaba szülés után közvetlenül az aranyórában végig az édesanyja mellett lehet. A kórházi napok alatt ne legyenek elválasztva egymástól, ennek feltétele a 24 órás rooming in szobákban való elhelyezés. Fontos a kórházi szakdolozók naprakész, hiteles, szoptatási ismeretei, hozzáállása, támogatása az első napokban, illetve a szoptatási szakasz ideje alatt. Az édesanya tájékozottsága az általános tévhitek, félreértések elkerülését lehetővé tevő, naprakész friss információk elsajátítása. I.R. wave

Forrásmunkák:

  • www.lll.hu oldal hivatalos szakértők által írt cikkei http://www.lll.hu/node/119
  • http://www.lll.hu/anyafoztje Michael Odent: A szeretet tudományosítása
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Hozzászólások

kezdő anya kérdései Lenókához, Anidúlához - szoptatás, fejés

Sziasztok!

Nagyon jó volt olvasni a fenti írást - is; köszönöm!

Egy 6 napos baba kezdő anyukája vagyok, tele kérdésekkel a szoptatás, anyatej fejése terén. Lehet, hogy olyan dolgokat fogok kérdezni, amikre egyértelműek a válaszok vagy a megoldás szokás kérdése. Mivel szeretném csak anyatejjel táplálni a gyermekemet, lehet, hogy már az első napokban fontos, hogy mit hogy csinálok.

A baba szerintem jól szopik (árulkodóak a pelusok :) ), bár kicsit lassacskán (van, hogy egy óra is kell, hogy jól lakjon, mert elalszik szopizás közben és pár perc múlva újrakezdi), viszont ha eleget evett, akkor jól és hosszan alszik és tejem is van elég (naponta többször elkezd folyni magától - főleg akkor, ha közeleg a szoptatás ideje).

Amikben bizonytalan vagyok:

1. Kell-e neki kínálni mind a két mellet, vagy elég, ha az egyikből szopizik, abból viszont az összes tejet?

2. Szoptatás után meg szoktam próbálni kifejni, ami benn maradt, de eddig eredménytelen voltam, pedig próbáltam kézi fejéssel, géppel, kézi fejővel. Pár csepp kipréselése után abbahagytam, mert nem láttam értelmét tovább nyúzni magam. Tej viszont marad a mellemben egy hosszabb szopizás után is, mert ha a baba a szoptatás után nem sokkal elkezd sírni (éhes maradt, vagy csak egy kis vigasztalásra vágyik elalvás előtt), akkor az addig kimozdíthatatlan tej elkezd csöpögni. Lehet olyan, hogy alkatilag nem lehet fejni a tejemet vagy a szervezetem sztrájkol a fejés ellen? Kellene erőltetnem a fejést, hátha akkor megindul?

3. Ha csak szomjas volt a baba és tényleg csak pár kortyot ivott, utána próbáljam meg kifejni? (Szerintem nem kell...)

4. Szerintetek kell-e a tejképzést serkenteni, ha alapvetően sok folyadékot iszom (tea, gyümölcslé, gyümölcs és rántott levesek, víz)? Tegnap és ma ittam Laktoherb teát, napi 2-3 filterrel. Ha hirtelen megnő a baba táplálékigénye, elég tejem lesz-e számára akkor is, ha most nem serkentem?

Előre is köszönöm a ti és mások tapasztalatait is!

Linda

Értékelés: Nincs
epermami képe

Szoptatásról Lindának

Szia Linda! Szerintem az egyik legfontosabb dolog, mikor egy 6 napos babácskád van, hogy amikor tudsz, pihenj! A kipihent, nyugodt anyukának van elég teje! A feszült, ideges, folyton aggódó és a bejövő (mindig más, attól függ, kit kérdezel...:) infókon rágódó, azokat latolgató anyának nagy esélye van arra, hogy elapadjon a teje. Ami még nagyon fontos, hogy egészségtudatosan étkezz, igyál elég mennyiségű és minőségű folyadékot. Ez a testi színt.

Lelki színten arra ajánlott figyelned, hogy jól érezd magad, minél többször tudatosan figyelj arra, hogy szeretettel gondozd a kis jövevényt, elfogadd ezt az élethelyzetet. A legtöbb nőnek ezzel vannak problémái, ezért is nincs elegendő teje...

Ha ezek a dolgok rendben vannak nálad, akkor semmi okod nincs arra, hogy attól félj, nem tudod kellő képpen táplálni a babádat!

1. Szoptathatod egy mellből is, nekem is olyan sok tejcsim volt, hogy még az egy is sok volt neki, de ha úgy látod, hogy még éhes, akkor kínáld meg a másikkal is. Az a fontos (bár ezt érzed), hogy jegyezd meg, melyik cicid volt uloljára.

2-3. Szerintem hagyd a csudába a fejést! Nem lehet az utolsó csepp tejet is kifejni, mivel a tej folyamatosan termelődik, főleg szopizás és fejés közben. Tehát, amíg "gyúrod", addig folyamatosan termelődik. Bízz a testedben és a gyermekedben, a kereslet-kínálat minden esetben találkozik. Inkább élvezd a szoptatást, minthogy kínlódj vele!

4. Ha van tejed, akkor fölösleges serkenteni. Az a fontos, hogy jó minőségű italokat igyál és étkezz egészségesen! A rántott leveseket inkább hanyagold...

Nem nő meg olyan hirtelen a baba tejigénye, hogy ne tudnál hozzá alkalmazkodni, a természet nagyon ügyesen kitalálta ezt az egészet!

Napsütést és szeretettel teli babázást Neked!

Értékelés: Nincs

Epermaminak köszönöm

Kedves Epermami!

 

Köszönöm a jótanácsokat :)

Azt hiszem, az általad említettek alapján testi-lelki szinten minden rendben van, inkább csak azt kell(ett) megszoknom ebben az új helyzetben, hogy a szoptatás olyan természetes folyamat, amit érzésből és a baba és saját magam iránti bizalommal szabad kezelni (bár azért egy-két bögre teát úgy érzem muszáj legurítanom, főleg, ha - mint ahogy tegnap is - egy napos készlethiánnyal szembesülünk... :( ). De jól haladunk :)

 

Szép napot Neked is.

 

 

Értékelés: Nincs
epermami képe

Természetes folyamat...

Linda, ezt nagyon szépen fogalmaztad meg :)

"a szoptatás olyan természetes folyamat, amit érzésből és a baba és saját magam iránti bizalommal szabad kezelni"

Ezzel a hozzá állással biztos minden rendben lesz! :)

Mit értesz az egy napos készlethiány alatt?  wave.gif

Értékelés: Nincs

Igen, úgy tűnik minden

Igen, úgy tűnik minden rendben is van :D

A készlethiányt úgy értettem, hogy volt egy nap (13 napos volt akkor), amikor kicsit kétségbe estem, mert a baba gyakorlatilag egész álló nap rajtam lógott és úgy tűnt, hogy nem elég neki, ami van... :( (és mivel nem mérem csak heti egyszer, nem is tudtam, hogy vajon jut-e elég tejhez aznap...  ).

De lehet, hogy nem ez volt a gond, hanem csak nyűgös volt, anyájára vágyott, vagy csak "beállította" magánal a több tejet, mert azóta érezhetően többet is eszik. 

 

Értékelés: Nincs
epermami képe

Minden rendben...

Így van ez, mikor a kereslet - kínálat találkozik... :)

Ehhez csupán az kell, hogy jelen legyen a bizalom!

Értékelés: Nincs
VeghA képe

Másfél hetes baba

Sziasztok! A segítségeteket szeretném kérni. Másfél hetes kisbabám szerintem sok levegőt nyel szopizás közben, büfiztetni sikerül mindig, de utána nehezen merül álomba, felhúzza a térdeit és nagyon dühösen sír, szinte visít. Álmában is nyugtalan, tekergeti magát. Tegnap volt itt a gyerekorvos és az Infacolt tanácsolta, kicsit mintha segített volna, de így is nyugtalan. Tudna valaki tanácsot adni? Megszakad a szívem úgy sajnálom szegénykét. Köszönöm előre is: Adri

Értékelés: Nincs

Babatorna

Szia Adri!

A termék helyett inkább egy hascsikarás elleni gyógyvizet ajánlok, és babatornát, babamasszázst a mindennapokra. A babatorna állhat csak abból, hogy hanyatt fekszik a baba, és te nyomogatod fel, körözteted kis ideig a lábait, csípőtornáztatásra is kiváló, miközben a pukik távoznak, lehet viccelődni, mesélni stb. A babamasszázsnál is elég pár fogást megtanulni, én anno kaptam egy kis füzetet(kórházi csomag). Az olaj, amit reklámoztak vele nem volt tiszta termék, de a gyakorlatok jók voltak benne. Ez a pár dolog elkísérhet benneteket egész gyerekkorban, erősíti a bizalmat.

Azon kívül lehet, hogy nem a hasa fáj, ha már büfizett, csak hiányzol neki, követeli a testközelséget. Együtt alszotok? Jókat tud erről MvNiki vagy Mira mesélni: http://antalvali.com/hordozasra-szuletik.html

Másik dolog az anyatej összetétele, figyeld az étkezésedet, van egy Lenókánk is, aki szakérti a témát.

 

Értékelés: Nincs

Tud valaki valami jó

Tud valaki valami jó étvágyjavítót 6 hónapos gyereknek ? Mióta megszületett alig eszik, pedig tejem van dögivel, de úgy kell beleerőszakolni azt a minimálisat, hogy megmaradjon a drága. Mindenféle kivizsgálás folyik de egyenlőre semmi eredmény, az orvosok is le vannak döbbenve ettől a súlyelmaradástól. Már kórházban is voltunk mert majdnem kiszáradt, egy hétig nyomták bele az infúziót. Sokan mondják a nagy okosságot, hogy nem szabad erőltetni, biztos csak ennyire van szüksége, tudja ő, hogy mennyit kell enni, de ez marhaság, kipróbáltuk és ha nem erőltettük, egész nap képes volt koplalni. A kedve mindig jó ha foglalkozunk vele, fájdalmai nincsenek (szerintem). Mióta elkezdtük a főzelékféléket, valamit javult a helyzet de abból sem eszik túl sokat (kb. egy fél pohárkával egy nap). Segítség!!!

Értékelés: Nincs

Dancs Zsuzsinak

Szia Zsuzsi, az én csajszim sem hízott az elején "megfelelően" (kinek mi a megfelelő???), nekem is volt tejem bőven. Ha megkínáltam, evegetett, de soha nem kért magától, bármennyi idő telt el két szopi között. Ekkor azt ajánlotta a gyerekorvosunk szoptassam két mellből, és ez bevált. Egy időben, mikor szerintem keveset evett mellből, a lefejt tejet adtam neki kiskanállal, úgy elfogadta. Holnap lesz 14 hónapos, most érte el a 9 kg-ot (3390 grammal született), és még mindig szopik reggel, este, pedig soha nem evett igény szerint. Átérzem a problémád, és remélem megoldódik. Addig is kitartás. Szeretettel: p.

Értékelés: Nincs
Lenóka képe

Dancs Zsuzsi!

Egy csomó dolgot nem említettél. Mennyi az a minimális súlygyarapodás? Mekkora súllyal született, mennyit vesztett belőle, milyen a súlygyarapodási üteme, az összes adat heti vagy havi szinten visszamenőleg is. Ue. a hossz és fejkerület, mellkas kerületre is igaz. Ezeknek arányosan kell növekedni és nem szabad csak a súlynövekedésből kiindulni. Milyen a széklete, mennyit pisil, mennyire feszes a kutacsa, száraz-e a bőre? Van ilyen kisbaba is, őket valóban legalább 3 óránként meg KELL etetni, mert máskülönben nem kérik maguktól. A főzelékhez meg annyit, hogy fél pohárka az kb 50 gr. szerintem az nem egy kis adag így elsőre, nem erőltetném, inkább többször keveset adj neki. És előtte szopiztasd meg, és csak aztán adj neki a főziből, így nem fog hirtelen apadni a tejed. Az orvosi kivizsgálás is fontos, kiváncsi vagyok mire juttok.

Értékelés: Nincs

Lenókának adatok - étvágytalan baba

Válasz a kérdéseidre : születési súly:3,60. 6 hónaposan 5,90. Ez egy hete volt de még mindig nem érte el a 6 kilót, már csak egy pici hiányzik (ma voltunk a dokinál). Egyébként változó a gyarapodás, például decemberben egy grammot nem hízott. De általában heti 5-10 gramm. A hossznövekedése elég jó, 53 cm születéskor, 6 hósan 66 cm. A havi két centi mindig megvolt. Fejkörfogat, mellkörfogat születéskor: 34 cm, 3 hósan: 40 cm, 6 hósan 42 cm. kutacsa 2*2 ujjnyi, bőre picit száraz. Pisije nem túl sok van, ritkán kell pelust cserélni, széklet naponta - 2 naponta (főzelékes). A furcsa az, hogy egyik nap kicsit jobb, majdhogynem normális, következő nap koplalás, ma pont a koplalás van. Most fél öt és ma még csak 3-szor szopott pár kortyot, főzeléket semmit, almát reszeltem de semmi. Remélem holnap jobb lesz. Köszönöm, hogy leírhattam a bánatom, jól esik egy kicsit kipanaszkodni magamat, még ha tudom, hogy csodát nem várhatok, de hátha eszébe jut valakinek valami okosság. Meg hát kell a biztatás. Előre is köszönöm a választ és a segítő szándékot.

Értékelés: Nincs
Lenóka képe

Dancs Zsuzsinak szererettel

Kedves Zsuzsi -Remélem nem baj, ha Zsuzsinak hívlak :)- Kezdjük a születési súllyal: 3,60 kg. Ez nagysúlynak számít, egy ilyen súlyú babától NEM kell elvárni, hogy féléves korára megkétszerezze a születési súlyát. Ez egy nagyon fotos dolog. Az orvosi mérés előtt, tapasztalatom szerint az is fontos, hogy mikor etetted utóljára, és a pisis pelcsit is bele szokták mérni, ha a súlygyarapodás nem megfelelő, mondjuk ezt gyakorlatban a koraszülöttekre szokták alkalmazni.

"Egyébként változó a gyarapodás, például decemberben egy grammot nem hízott. De általában heti 5-10 gramm." Ez nem a legjobb, de fontos volna tudnom a dokinéni mit mondott erre? Azért a heti 120 gr-nak meg kéne lennie. A hossz és a mell-fejkörfogat a súly növekedéshez képest jó. Én azt tudom neked javasolni, hogy heti egy alkalommal mérd meg mindíg ugyanabban az időben, fürdetés előtt. Erre az időre egy mérleget kölcsönözzél. A napi szopik számát meg kéne növelni úgy, hogy legalább 6 -8 alkalommal mellre kerüljön napközben, kb. két óránként, mert gyanítom, hogy kevés a tejecske neki. Ezt úgy volna jó kivitelezni, hogy a két egymás utáni szopit egy mellből oldd meg, és eztán válts a következő 4 órában. Ez nagyon jó tejserkentő. Remélem kapható lesz erre a kisbabád. Fontos volna még tudni, hogy mennyi tejterméket eszel? Illetve. ált. milyen az étrended? Víz fogyasztás és gyümi-zöldség, fehérje szénhidrát mennyiség. Fogigátlót eszel-e? "Pisije nem túl sok van, ritkán kell pelust cserélni, széklet naponta - 2 naponta (főzelékes)." Azért napi három pisis pelus megvan ugye? Amiben gondolom nem csak egy kis pisi van? A napi kaki rendben van. A színe érdekelne még, wink_smile.gif Valamit a mozgás és értelmi fejlődés is fontos volna. Mit is értek ezalatt? Mikor mosolygott először? mikortól nyúl a tárgyakért, mikor fodult oldalról a hátára és vissza. Kinyomja-e magát, ha hasonfekszik? Szemével követi-e a tárgyakat? Általában mennyire mozogékony? Mert gondolom valamennyit mozgolódik. Alvás ébrenlét ritmus, éjjelente mennyire nyugodt az alvása? Sírós-e? Ez azért fontos, mert a kisbabák ezzel kommunikálnak.

Én elhagynám a szoptatós teát, mert lehet, hogy nem ízlik neki a tejben. - ez egy erős megérzés bennem - Helyette bogyót ennék, Urtica urens 5 ch-ban és Ricinus communist 5 ch-ban napi 1-1 alkalommal. És heti 3 alkalommal, minden másnap pulsatillát 15 ch-ban. 5 golyócskát egy nap egyszer. Két hétig. Valamint görögszéna magból készített teát. Itt az oldalon, ha jól emlékszem van recept. 1-2 kis csésze, max 3 dl/nap, mert ez erős szer. Aztán érdemes volna elkészíteni a tejserkentő golyót is, amit már itt az oldalon is ajánlott valaki, mert ált. bejön. Máté feleségének ajánlottuk. Kérd meg a férjedet, hogy masszírozza meg a hátad a lapockádtól lefelé esténként egy kis kakaóvajas levendula olajjal és egy-két csepp narancs illóolajjal is megtoldhatod. A nyakad is meg kéne gyurmázni, hogy ne légy feszült.

Remélem tudtam segíteni Neked! Másfelől meg légy büszke magadra, hogy ilyen nehézségek mellett is kitartasz a szopi mellett!!!!!! szeretettel: Lenóka wave.gif

Értékelés: Nincs

Lányok! Valami jó tejfakasztó

Lányok!

Valami jó tejfakasztó tippje nincs valakinek? Tudom, hogy agyban dől el. de én nagyon akarok szoptatni, már kipróbáltam mindent, mégsem elég a 2 hónapos babócámnak....Fejem. masszírozom, melegítem, homeopátiás bogyók, tejfakasztó teák, sör stb.

Értékelés: Nincs
Tundermese képe

Tejszaporító olaj

Kedves Anett! Én az illóolajakat is segítségül hívnám és kipróbálnám a Tejszaporító olajat (fő hatóanaygai: körömvirág-és sárgabarackmagolaj, édeskömény, koriander és levendula, Panarom-termék, így 100%-osan tiszta, természetes olajokból készül), sok jó tapasztalatot hallottam róla. További boldog szoptatós hónapokat kívánok! Tündérmese

Értékelés: Nincs
Lenóka képe

M. Anett akkor nincs más hátra

minthogy a legfontosabbat se felejtsd el: LAZULJ RÁ A DOLOGRA, érzésem szerint, nagyon rágörcsölsz, az sem jó. Írtuk már, hogy a pihenés is fontos, a kellő táplálék, folyadék. A nyugalom is kell hozzá, a lauzultság. Olvasd el a csecemő az anyölben írást is, ott sok lényeges dolgot megemlítek ezzel kapcsolatban. A bogyókra azért rákérdeznék, hogy mit és mennyit szedsz? És még 1, miért érzed, hogy nem elég, a kéthónapos kor egy vízválasztó, ilyenkor növekedési ugrás is van, és többet kell ennie a kicsinek. Jó lenne, ha írnál súlyadatot, azt amivel hazavittétek a koriból és a mostanit. Ok? köszi!

Értékelés: Nincs

Tejfakasztó tipp!Az összes

Tejfakasztó tipp! Az összes Antalvalis cikket(és még nagyon sok másikat) még akkor elolvastam, amikor még egy testben voltunk. Azóta is folyamatosan olvasom az e témával foglalkozó írásokat, könyveket. A pici fiam 2920 grammal született nov.28-án, és kb ennyivel is hoztuk haza. A jelenlegi súlya 3790 kg.Bár már a csecsemő mérleget vissza adtam (az is csak stresszel). Hogy honnan tudom, hogy kevés neki a tejem? Hogy sír etetés után(két ciciből eszik), nyújtogatja a nyelvét, és ha megkínálom a tápszerrel 60ml simán benyel. Nem szeretném pótolni, de éheztetni sem.Nem szeretném még feladni a szoptatást. Köszi a válaszod.

Értékelés: Nincs

tejláz sos!

Sziasztok! Lányok, nagyon sürgős a dolog! sad_smile.gif Sógornőm tegnap mellfájdalomra panaszkodott,éjjelre, mára belázasodott. Kemény fájdalma van a mellében, és már láz- és fájdalomcsillapítót is bevett, mert nem bírta tovább. Amit tudni kell: Egy éves kislánykáját elkezdte leszoktatni a szopiról, tegnap reggel 7től, este 5ig nem szoptatta. Ez lett belőle.. Tudtok valamit mondani? Nem szeretne antibiotikumozni. .. Nagyon köszönöm!!Köszönjük. Pusz! Linda

Értékelés: Nincs
Lenóka képe

Tejláz :cry:

Szia Linda! Mindenképpen fejje ki a tejet, a barátnőd, ahogy Berni is írta! Ha jól megy, ettől a láza is le fog menni. Aranyszabály: ha mód van rá fokozatosan válasszuk el a babát, ha ez valami miatt nem lehetséges akkor ügyeljünk arra, hogy eleinte a mellekből egy pici tejet fejjünk ki, ha nagyon feszülni kezd, mert máshogy túltelítődik a mell, ez okozója a tejcsatorna elzáródásnak, és a mellgyulladásnak, és az ezzel járó lázas állapotnak. A mell mirigyek ilyenkor sokkal sérülékenyebbek, mint egyébként, egy pici nyomódás, pl. a melltartótól, vagy egy rossz teshelyzet, pici ütődés már okozhat ilyesmit, pláne, ha a nő eleve érzékeny szövetekkel rendelkezik. -én sem vagyok kivétel épp a múlt hónapban küszködtem hasonló problémával, így a 28 hónap után sick.gif , bár a lázat megúsztam- Fontos, hogy ne hideg, hanem MELEG víz alatt jól masszírozza át körkörösen a melleit, mindkettőt, hogy fellazuljanak a csomók, és próbálja meg szép finoman kifejni a tejet lehetőleg kézzel, mert így kíméletesebben kevesebb fájdalommal oldható meg a probléma. Jól jöhet még a forróvízben átmelegített befőttes üveg is jó szorosan a mellre téve, ami ahogy hül ki, kihúzza a tejet a mellből, mint a köpölyözéskor. Ilyen esetben vákuum keletkezik az üvegben,és ez az erő segíti a tej ürülését. Homeos szerből az urtica urens vagy a ricinus communis bogyókból a 30 ch higításból egyen napi 1X5 szemet, addig, míg ez a probléma el nem múlik és a tej el nem apad annyira, hogy ez a kellemetlenség megszűnik. Lázcsillapítók helyett jó a Belladonna 15 ch-ban, ez a fájdalmat-és a lázat is csillapítja. Ha a lázas állapot még holnap is fennáll menjen feltétlen orovshoz! Ha csak vörös foltok és a kemény dudrok maradnak, akkor fejjen ügyesen, míg el nem múlik a vörösödés, a csomósodás és meg nem szűnik a fájdalom! Remélem sikerül túljutni ezen a nehézségen!!! Jobbulást kívánok! L.

Értékelés: Nincs

Kebelkacsnak tejláz

Szia Linda!

Csak azért írok, mert szerintem mindenkinek más válik be, és nekem a meleg víz és a masszázs csak súlyosbította a dolgokat, az egyetlen dolog, ami bevált, az a hideg vizes törölköző volt borogatásként.

Egy év az nem sok, szopizhatna még az a baba, ha ráér az anyuka. Mivel nem ismerjük a körülményeket, és maradunk csak az adott problémánál, akkor pedig sógornőd próbáljon meg szerintem mindig csak egy etetést kihagyni. Szóval mindig egyet, és azt, amelyik leginkább csak hangulatjavító a nap folyamán, pl. déli alvás előtti stb.

Üdv: emő

 

 

Értékelés: Nincs
Bényi Bernadett képe

TEJLÁZRA

Keressétek SOS Wertán Kingát, ő tud segíteni, addig is:

Masszírozza, fejje, meleg/langyos váltőzuhany a keblekre, káposztalevél pakolás, meleg vizes borogatás.

Nagyon fontos, hogy erőssen szívja ki valaki, mondjuk a férje, ha nincs valóban erős mellszívója! A gyerkőc is szívhatja, nem lesz semmi baja, csak jó erősen és masszírozza közben.

Az első gyerkőcnél nekem is volt tejlázam 40 fokos lázzal, tudom, mit él át, de kitartás!!!

Hívjatok és megadom Kinga elérhetőségét!

Berni

Értékelés: Nincs
Lenóka képe

Lányok!

Nagyon köszönöm, hogy így került be ez az írás, tényleg, elmondani sem tudom milyen érzések kavarognak bennem, álmomban sem gondoltam volna, hogy egyszer Lenóka írása az av.hu-n-blogba menjen....különösen így nem, hogy Ani ír hozzá bevezetőt. Nagyon köszönöm!!!!!!

Katka, köszi jól vagyok bár fáradt és elnyűtt egy cseppet, mert egész nap rohanok. Valamelyik nap beküldtem az eredményem, a lényeg, hogy hiába volt fertőzött a kullancs nem tudott a lábamról ledönteni és ténylegesen megbetegíteni,"csak" helyi gyulladást okozott. Lehet, hogy nagy mázlista vagyok, de szerintem ehhez hozzájárul hogy nem vagyok agyonmérgezve, sem vegyszerekkel -annyira, mint egy átlag ember- sem stresszel. Ez a gyerekezős stressz nagyon kis finom, egy munkahelyihez képest. Igyekeztem fejben arra hangolódni, hogy nem lesz gond, akkor sem, ha esetleg fertőzött kullancs csípett meg. Valahogy éreztem, hogy bibs volt a drága, de próbáltam pozitívan és valamennyire reálisan hozzáállni a dologhoz. Úgy tűnik sikerrel. Még egy versike is kerekedett bennem erről, az Isteni gondviselés nagyon is megmutatkozott előttünk, mi legalábbis így éltük meg. Sőt még egy mandalakép is erősen él bennem, már csak meg kéne festeni. Puszi! Lenóka

Értékelés: Nincs
Katka képe

Ez nagyon szép Lenóka

Élmény volt olvasni, minél többet olvasok ezekről a dolgokról, annál jobban futkos a hideg a hátamon, hogy milyen csodás dolog ez a nőiség, anyaság, és ami evvel jár. Nincs rá szó, fantasztikus, nagyon várom már, hogy én is majd lassacskán megtapasztalhassam ezt az érzést.

Puszedli Egyébként hogy vagy? Meg vannak az eredmények?

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel