Jelenleg már van csontszövetünk, van alaktani és mechanikai alapunk, most pedig megtesszük az első lépéseinket. Mi is kell ehhez?
Hogy mozogni tudjunk, a két egymásra tekintő csontvégnek össze kell kötődnie. Ez az ízület, azaz a megszakított csont-összeköttetés. Amit a csontvégeket összekötő ízületi tok és a szalagok hoznak létre.
Általában egy ízület tartalmazza a következőket: Ízvégek, azok felszínét fedő ízületi porc, a már említett ízületi tok és az ízületi szalagok.
Ízvégek: legtöbbször az egyik domború, a másik ehhez illeszkedő homorú idom, amiket ízfejnek ill. ízvápának (caput- ill. cavitas) hívnak, ha nem szabályos alakú, akkor csak ízvégekről szól a leírás.
Ízületi porc (cartilago): az összenéző ízfelszíneket fedi az ízületi porc. Ez a csont porcos telepének, az előző levélben emlegetett epifízisnek az el nem csontosodott maradványa, üveg-vagy hialinporc. A vastagsága függ az ízület méretétől és mechanikai igénybevételétől, 1-2 mm-től néhány tizedmm-ig terjed, a felülete általában sima, de lehet dudoros is. És hogy ne legyen egyszerű, az ízfelszínt boríthatja rostos porc is, ilyenek a rágóízület, a medence-ízület porcfelszínei, a szegy-kulcscsonti ízület. Ezek nem olyan kemények, mint az üvegporc, jobban kopnak, és az életrajzi könyve alapján megtudtam Jackie Chan-ról, hogy egy gyakorlat közben sikerült a szegycsontját is kificamítania, tehát lehetséges, hogy eme ízületek megtanítsák nekünk, milyenek is ezek.
Ízületi tok (capsula): ez az a zsák, ami nem engedi elfolyni az ízületi folyadékot, és egy zárt mikrokörnyezetet biztosít. Emiatt igen kellemetlen, ha egy tömlő, vagy szalaghüvely begyullad, begennyesedik, mert nehezen pucolódik ki. Az egyik leggyakoribb az ínhüvely-gyulladás (tendovaginitis), ált. a kézháton manifesztálódik, hirtelen sokat, vagy folyamatosan sokat klaviatúrázó emberek nyavalyája ez. A számítógépesedés növekedése miatt ez egyre több embert érint, levelem végén erre is kitérek, csak nem szeretném törni a tematikai figyelmet.
A varrónőknek egyértelműek a tok méretei, a többieknek szólva, nyilvánvaló hogy kis mozgásterjedelemmel bíró ízületet kisebb, feszes „szoknya” borít, nagy mozgásokat kérő, változatos alakú ízület bő, mozgást megengedő tartalékredőkkel is rendelkezhet, és létrehozza az ízületi üreget. Ami valójában egy kapilláris rés, kóros folyamatként meggyűlhet benne vér, savós, gennyes izzadmány is, pl. egy nagykabátos vállra esés miatt. (mármint mi esünk akkorát, mint a nagykabát, kivitelezhetjük pólóban is). A tok szövete 2 rétegből áll: külső rostos, és belső synoviális rétegből, ami termeli az íznedvet, azaz a synoviát. Súrlódáscsökkentő szerepe van, valamint összetart, gondoljunk arra, amikor két mikroszkóp tárgylemezt egyszerűen a közéjűk cseppentett vízcseppel összetartunk.
Ízületi szalagok (ligamenta):tömöttrostos kötőszöveti kötegek, amik vagy az ízületi tok rostos részének a megerősödései, vagy az ízületi toktól független, de az ízülethez mechanikailag odavaló részek.
Végül a habnak való a tortára, a nem minden ízületre jellemző alkotóelemek. Rostporcos korongok és gyűrűbetétek, azaz discus-ok és meniscus-ok. A discusok két nem passzoló idomú ízvég közti eltérést töltik ki, ilyen van a rágóízületben és a szegykulcscsonti ízületben. Az ízületi üreget két részre osztják.
A meniscusok a térdízületben vannak, porc-sarlónak is nevezik, külső és belső van belőle, a combcsont és a sípcsont alaki eltéréseit egyenlíti ki, ha ez elkopik, akkor gyakorlatilag borul a statikája az egész csontváznak, billen a boka, tekeredik kismértékben a gerinc, az izmok túlfeszülnek, fájnak, vérkeringés, idegköteg-pozíció módosul, azaz nem lehetünk már jó táncosok, jégkorongozók. Ez mind ellensúlyozható alapos testi önismeret birtokában végrehajtott mozgássorozatokkal, persze a probléma megjelenésének az elején.
Vannak még a lapockán és a combcsont-medence-ízületnél ún. rostporcos ízvápaajkak, (labia) amiknek magasító szerepe van.
Minden bizonnyal a varrónők hiányolják a srejfolást megfogó gumikat, igazuk is van, mert vannak ízületitok.-feszítő izmocskák is, amiknek az a feladata, hogy megakadályozzák a hajlított oldalon ráncot vető bőszoknyás ízületi tok becsípődését.
Végül, de nem utolsósorban vannak ízületi tömlők és hüvelyek (bursae et vaginae synoviales). Zárt, lapos, belső felszínén ugyanúgy íznedvet termelő tömlőkről van szó, mint az ízületi tok, tkp. az is volt a minta, bár morfogenetikailag nem biztos. A két felszíne ezeknek egymáson könnyen elcsúszik, megkönnyítve két szomszédos terület elmozdulását egymáshoz viszonyítva. Ami lehet két izom, bőr és izompólya, izom és ín, ín és csont. És vannak az ízület üregével közlekedő tömlők, amit ha ízületnél van bursa, ha izom ina körül vagina néven emlegetnek. A fentebb említett ínhüvely-gyulladásra visszakanyarodva, elszámítógépesedett korunk körüli mondatomra utalok most, itt jön képbe a tapasztalati anatómia.
Munka lebonyolítás szerint ergonómiának nevezik azt, hogyha a munkahely és a munkaeszköz jelentette terhelés a lehető legkisebbre van kalibrálva. Pl. te faragod a markod méretére a baltanyelet. Itt a „klavizás” teréről írok, hogy tudjunk képet alkotni, mire való ez az egész. Tehát a jó munkahelyi környezet, azaz a világomat jelentő számítógép-asztal.
Helyes pozicionálás következik
Szék: telitalpon a comb vízszintes legyen, és férjen el, ne legyen az asztal alacsony, és a szék alacsony vagy magas, mert görbíti a hátat, egy idő után életminőséget rontó módon tud fájni. A könyök a testhez zárva, vízszintes az alkar, ebben a magasságban kell(ene) legyen a klaviatúra és az egér. A monitort egyenes háttal kell(ene) tudnunk nézni, a fej, ill. a szem tengelye is vízszintes. Azaz a monitorhoz se lefelé, se felfelé, sem pedig oldalra! nem nézünk. Banki alkalmazott ügyfelemnek az egyik irányba már zsugorodott a fejbiccentő izma, az ellenoldali meg kórosan bekeményedett, mivel a cége szabályai szerint az ügyfél és a kezelő közt nem lehet ott a monitor, rábazsalyogsz az ügyfélre, majd kitekered a nyakad, hogy lásd, mit írkálsz. Kíváncsi lennék, ha egy napot így kellene e főnökeinek dolgozni, vajon mikor szüntetnék ezt meg. Lehet, hogy már másnap. Egész-ségetekre!
Balogh Péter
Hozzászólások
kutya izületvédő
Sziasztok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy egy 9 éves kistestű kutyának (tacskókeverék) mit ajánlanátok izületvédőnek, porcerősítőnek megelőzési célból? (nincs semmi baja, és nem is szeretném, ha lenne, de olvastam, hogy ilyen kis lábú, hosszú gerincű kutyáknál erre sokkal jobban oda kell figyelni, mint másoknál)
Először a zöldkagyló kapszulára gondoltam, de mivel kicsi kutyáról beszélünk (10-12kg) gondolom egy negyed kapszula is elég lenne, de így elég macerás az adagolása...
Köszönöm előre is a válaszokat!
kutyaízület
Az én kis "csuklósbuszom" 4 év körüli és 16 kg, és amikor elhoztuk a menhelyről, az állatorvos azonnal a tacskóbénulással kezdett riogatni. Azóta ugyanazon a zöldkagylón osztozunk Bercivel, csak neki szétszedem a kapszulát és rászórom a port a vacsorájára. Őszintén szólva nem vesződök nagyon az adagolással, a tok egész tartalmát megkapja, de csak 2 naponta adok neki.
Hasonlóképpen imádja a lazacolajat is, ebből is részesül párnaponta egy löttyintésnyit. Az EMBioért már kevésbé van oda, de a többi cuccal felváltva azt is kénytelen belefetyelni az ételével. Ha egyszer elfogy ez a régi változat, majd veszek neki direkt kutyáknak valót, hátha az jobban tetszik majd neki.
Ami még fontos, hogy ne hagyjuk elhízni, mozogjon sokat és erősödjön a gerince. Túrázáskor egészen hajmeresztő helyekre is felrohangál ugyan, de otthon miatta liftezünk, hogy a lépcsőzéssel, főleg lefelé, ne terheljük a hátát. Ja, és persze a rendszeres dögönyözés erejében is hiszünk :)
kutyus
Macera, nem macera -> hatásos... amit még bevetnék: cupákos velőscsont :) (viccen kívül!)
zöldkagyló kapszula adagolás
Köszönöm a válaszokat! :))
De, lenne még egy kérdésem..., ha szédszedem a kapszulát és kiporciózom az adagokat, akkor azt egy zselatin kapszulába tegyem bele és úgy adjam az állatkámnak vagy elég ha rászórom a kajájára...?
Melyik a jobb megoldás?
Ha a kutyus megeszi,
akkor teljesen felesleges kapszulázni. Ha nem fogyasztja el az ételével, akkor mindenképpen ajánlatos.
Ínhüvely-gyulladásra?
Kezeléséhez szeretnék tanácsot kérni. Munkahelyi ártalom (rengeteg túlóra nemrég + számítógép), így kiküszöbölni nem lehet, mert valamiből élni kell. Amit eddig használtam: csuklómerevítő (segített), Stadelmann fekete-nadálytő krém (nem segített), Zyflamend (nem segített+elfogyott), Gyuri bácsi-féle fekete nadálytő tinktúra (még csak most kezdtem, hatását nem tudom).
Megy a halolaj, q10 csepp, humi kapszula belsőleg. Mi az ami ebből fölösleges ill. mit javasoltok még a gyorsabb gyógyulás érdekében? Köszönöm. (Bocs a gépelési hibákért ha vannak, bal kézzel nehezebb.)
Ínhüvely-gyulladás
Szia Ezeiza!
Szedsz-e gyógyszereket? Milyen a májad állapota, az utóbbi 1évben méregtelenítettél-e? Hogy étkezel?
Nem vagy túlságosan kimerült? Reggel nehezebben ébredsz? A nyakad, hátad gondolom nagyon feszült, tested merev és rugalmatlan, szemproblémád is előjöhet.
Érzelmileg jellemző - jelenleg - Rád a depresszió, hangulatingadozás, döntési nehézség, érzelmi kötődés pl.?
Mindenképpen azt ajánlom, hogy a nagy mennyiségű telített zsírt tartalmazó ételeket (zsír, vörös hús, tejszín, sajt, tojás, stb.), a finomított termékeket mindenképpen kerüld! ... és szabj egy kicsit gátat a dióféléknek és magvaknak...
Ha nem híg a székleted, akkor jól jöhet a zöld löttyi még a fentiek mellett (én nem hagynék el semmit sem belőle) és/vagy az algák.
... a pihentetést nem mertem írni
, pedig az lenne az egyik legfontosabb.
Jobbulást,
Niki
Re: Ínhüvely-gyulladás
Köszönöm, Niki!
Válaszok (bocs a tömörségért, spórolósan gépelek): nem, nincs bajom vele, igen, egészségesen (kb. bionom, lehetőségekhez mérten).
Feszültség: sztem kb. mindenki ilyen, aki túlhajszolt... rugalmasság OK (harcművészetet űzök - most csak bal kézre gyakorolva).
Érzelmileg: nem, nem, igen, ??? (nem értem).
Zsírok: vega vagyok, de a sajt és a magvak nyami
...(utóbbi miért rossz? Úgy tudtam ajánlott úgy ált. a bionom étkezésben...)
Poci normális, zöld lötyi van bontatlan! alga milyen legyen? (2 hónapig szedtem, chorella majd spirulina, most fogyott el...)
Csuklórögzítő egész nap rajtam, így a pihentetés kb. OK, bal kézzel csinálok mindent (szerencsére tudok, akár számítógépen dolgozni is, ha nem is olyan ügyesen: na ja a rutin - nem az első eset sajnos).
Mit tehetek még? Tök lefáraszt ez a balkezezés jobbkezes létemre...
agyilag is. 3.hete. Elegem van.
Ínhüvely
Ezeiza!
A keleti gyógyászat szerint a problémád tüneteire fókuszálva úgy tűnik számomra, hogy máj-egyensúlyzavar jöhetett létre, azon belül is az ún pangó máj, amikor is valahogy "elapadt" az energia. Most itt nincs lehetőség ennek a bővebb kifejtésére, ráadásul látni sem látlak, érezni sem érzem pulzusod, stb. így csak a tünet leírása ad némi támpontot, hogy mi állhat az háttérben.
Ilyen esetben a legelső gyógymód a kevesebb étel bevitele, persze akkor, ha eleve az alultápláltság kizárható tényező. Egyidejűleg el kell hagyni, vagy erőteljesen csökkenteni kell bizonyos, a májat elzáró vagy károsító élelmiszereket (lásd fent).
A diófélék, magvak nem egészségtelenek, de a túlzásba vitt fogyasztásuk okozhat gondot, szintúgy a sok sajt is.
Algák közül választhatod mindkettőt felváltva használva, ha csak egyet tudsz vállalni, akkor most Neked a klorellát ajánlom.
Próbáld ki, hogy főzöl jó erős fekete teát, teszel bele tiszta sót és azzal dunsztolod a fájó részt.
Jobbulást,
Niki
nyaki porckorongsérv
Sziasztok!
Segítséget szeretnék kérni. 69 éves Édesanyámnak 5. és 7. csigolyánál porckorongsérvet állapítottak meg. Zsibbad mindkét keze. Mozgásnál jobb egy kicsit, de ha leüll, vagy éjszaka nagyon zsibbad. A műtét az nem segít mint tudjuk. Mit ajánlototk neki, mit tegyen, amivel meg tudná ezt szüntetni, vagy legalább gyengíteni a zsibbadást.
Köszönöm, Detti
gerincsérv torna
Szia!
Itt írtam korábban egy hozzászólást, sokaknak segített már ez a torna (férjemnek is)
:
http://antalvali.com/comment/83406/gerincserv-torna
Az én anyukámnak is a nyakával van problémája, arra egy másik rövid tornát mutatott az orvos, mint a deréknál lévő sérvre.
Kedves Trear, Nagyon
Kedves Trear,
Nagyon köszönöm Neked is, ezeket is megnézzük!
Szép napot!
Porckorongsérv
Kedves Detti!
Lelki szinten is érdemes foglalkozni a problémával, érdemes elolvasnod Balogh Péter hozzászólásait, mint pl ez. Ha természetes készítménnyel is szeretnéd támogatni a Édesanyád szervezetét, akkor a zöldkagylót, valamelyik ásványi anyag komplexet és egy omega készítménytajánlom.
A mozgás, mint pl. a gerinctorna sokat segíthetne Neki, és a Shang-gung gyakorlat elvégzése is jó hatással van az ilyesmi problélmákra (gyertek el a Bionom fesztiválra szombaton, és próbálja ki Anyukád!), vagy akár elmehet B. Péter csontrakóhoz is.
Ha csontrakóhoz sem tud eljutni Anyukád, akkor szeretettel ajánlom még a watsu-t (keressétek Ziger Hajni, epermami-) mivel a meleg víz eleve oldja a feszültséget és fájdalmat, a nyújtások és lazítások még inkább segítik a test felszabadulását.
Jobbulást,
Niki
Kedves Niki!nagyon szépen
Kedves Niki!
nagyon szépen köszönöm mindenképp kipróbáltatom ezeket vele.
anyukám bokája
Légyszi segítsetek, anyukám tegnap rosszul lépett a lépcsőn, és kibicsaklott a bokája, nem dagadt be neki, de nagyon fáj neki. Vizes ecetes borogatást tett rá. Mit lehet még tenni?
köszönettel
Andi
Bokaficam
Kedves Andi!
Ajánlatos lenne felpolcolnia lábát, és borogatni, ami csinál is - az almaecetes víz kitűnő -, sokat pihentetni!
Ha esetleg vérömleny keletkezett volna azóta - bár bízom benne, hogy nem -, a felszívódását a következő illóolajok segítik elő:
Ezekből csepegtethetsz egy keveset a borogató vízbe, vagy készíthetsz belőle olajbalzsamot is:
Ha van otthon Stadelmann-féle Kemteni olaj, vagy Szent Lukács gyógyolaj azokat is érdemes bevetni, sőt!
Ha nem enyhül a fájdalom, érdemes minél előbb felkeresni az orvost!
Jobbulást kívánok Édesanyádnak,
Niki
köszönöm
a válaszodat Niki. Éjjel nagyon fájt anyumnak, de ma már jobb a helyzet. Picit rá tud nehezedni, de nagyon nem, úgyhogy biceg rendesen. Mozgatni tudja, és csak kicsit van bedagadva. Pár napot vár, pihenteti, borogatja, és ha nem változik ( bár tegnaphoz képest sokat javult), akkor lehet hogy orvos, de reméljük nem lesz rá szükség.
köszi
Andi
Térdműtét után duzzanat csökkentése, de hogyan?
A segítségeteket szeretném kérni. 3 hete műtöttek porcleválással, de a műtött térdem még mindíg 2 cm-el vastagabb, mint a másik. ( Műtétkor feltöltik folyadékkal, majd állítólag leszívják
, még annyit, hogy éjszakára nem kaptam drain csövet) Amit teszek azért, hogy lentebb menjen a duzzanat: tornáztatom napi 3 X, Ca, zöld lötyi, Zyflamend, ecetes vizes borogatás éjszakára, napi 1X2 zöldkagyló, 1 X 1000 mg halolaj. A doki azt mondta, hogy tornáztassam, az csökkenti a duzzanatot. De nem akar ! Még nem volt ilyen térdműtétes tapasztalatom, lehet tulzottan türelmetlen vagyok? Ha volt már valakinek hasonló problémája és sikerült megoldani, vagy aki tud olyan módszert, amivel csökkenthetem a dagadást a térdemben, kérem írja meg! Előre is nagyon köszönöm! Éva
térdműtét
erre én is kiváncsi lennék. apukámnak (63 éves) januárban volt térdprotézis műtétje, azóta dagadt, ödémás a térde. sokat szenved vele. már elment egy másik orvoshoz is, ő kivizsgálásokra küldte, hátha a szervezetében gyulladás van, de a leletei rendben vannak. a cukra 6,3 a vérzsír magasabb, de ezek nem kirívóak, mondta a körzeti. gyógyszereket kap, de nem hatnak. a "műtőorvos" fél leszívni a folyadékot, mert elfertőződhet. patt helyzet, kérlek segítsetek, ha tudtok. köszönettel: harmónia
Ízületek
Nagyon sok méreganyag tud felszaporodni az ízületek környékén, érdemes lenne kíméletes méregtelenítésbe fogni, illetve legalább nem tovább bejuttatni táplálékkal, káros anyagokkal teli kozmetikumokkal, felesleges gyógyszerekkel (ami nem életmentő).
A megfelelő folyadék mennyiség, ásványi sók fogyasztása (növények, Schüssler sók), cukor - tej - finomliszt kiiktatása, bevitt hús- és állati fehérje 12% alá szorítása, nyirokmasszázs sokat lendíthet pozitív irányba.
Édesapád mennyit tett eddig az egészségéért? Végzett rendszeresen testmozgást, sétált friss levegőn, odafigyelt a táplálkozására? Jó hír, hogy sosem késő, csak egyre nehezebb...
duzzadt boka - antibiotikum
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni, mert nagyon el vagyok keseredve és nem tudok mástól segítséget kérni, mivel külföldön élek. 2 héttel ezelőtt elvágtam a bal bokám alatti részt az ajtó fémrészével, amivel egy elég mély, kb 3-4 cm-es sebet sikerült előidéznem. Bementünk a kórházba, ahol lefertőtlenítették és összeragasztották (már nem varnak), majd hazaengedtek. 3 nappal ezelőtt viszont el kezdett feldagadni és bepirosodni a bokám és a lábfejem, ezért újra visszamentünk a kórházba, kaptam tetanusz injekciót, fertőtlenítést, betadinos tapaszt, majd közölték velem, h nem érheti víz a lábam, ezután hazaengedtek. Ma vissza kellett mennem kontrolra, ahol két orvos is állt a lábam felett, már 3 nappal ezelőtt felírtak nekem antibiotikumot, amit kénytelen voltam el kezdeni szedni, mert egy idegen országban vagyok.. Nem mertem kockáztatni, de mára nem lett jobb a lábam állapota, sőt... Ma egy második fajta antibiotikumot felírtak, de azt nem akarom beszedni!!!! Van zöldkagyló kapszulám itt és probiotikumom. Az itteni szonszédnak is így fel volt dagadva a lába 2 héttel ezelőtt, mert vmi megcsípte és őt is antibiotikummal kezelték. Nem bízok ezekben az orvosokban, szereintem azt se tudják mi a bajom, csak az antibiotikummal mindent ki lehet irtani a szervezetben, hagy szóljon, főleg két félével... Köszönöm a válaszokat!
Beuska
A bokádon
lévő sebet Beuska, én a Stadelmann-féle feketenadálytő kenőccsel kenegetném.
Belsőleg a Stadelmann-féle felépítőszert, a Bioconnect-et (1 dobozzal napi 2-öt, utána egy ideig napi1-et) és Zyflamendet szednék. Ha anyagilag megtehetném kiegészíteném min. 2 üveg olajfalevél kivonat fermentált papayá és gránátalmával.
A bélflórádat is érdemes lenne megtámogatni pl. Probiotic All-flora-val, mézes almával, Emócióval, stb.
Remélem, már jobban vagy...
Jó éjt,
Niki
Fáj a térdem
Sziasztok!
Néhány hete, hónapja hosszú ülés után fáj a bal térdem kiegyenesítésnél, és utána pár percig míg bejáródik. Már térdelésnél is fáj. 28 éves vagyok...
Olvasom, hogy nagyon sokrétű lehet a probléma. 16 hónapos kisfiamat még szoptatom. Októberben szeretnék visszamenni részmunkaidőben dolgozni, így fontos lenne, hogy tudjak ülni... Meg amúgy is...
Mit ajánlotok? Szeretnék egy szakértőtökkel is találkozni, kivel kellene?
Köszönöm szépen!
Ildi
Elsősegély izületi problémára
Kedves Ildi!
Izületi problémára kiváló a Zöldkagyló kapszula, szoptatás mellett is szedhető.
Szakértőnek ajánlom Wolfgang Köbelt (rendeles.wk@gmail.com) vagy Valastyán Gyöngyvért (lakatbobe@antalvali.hu).
Niki
Dupuytren szindróma
Sziasztok!
Szeretném a segítségeteket kérni! Anyukámnak a bal kéz hüvelyk ujja csökkenő üzemmódba került, mint kiderült, pattanó ízület a probléma neve. Az orvos Mesulid nevű gyógyszert írt fel. A másik probléma, hogy csomók jöttek ki ugyanezen a kezén, neten utánanéztünk, hogy Dupuytren szindróma vehette kezdetét.. Erről a betegségről azt kell tudni, hogy a megrövidülnek az ízületek, és a végén begörbül az ujj (ujjak) és mozgásra képtelenek lesznek. Az orvos azt mondta, majd akkor jöjjön vissza, ha begörbültek az ujjai. Mi ezt nagyon nem szeretnénk megvárni... Mit tanácsoltok? Van valami természetes módszer, ami segíthet? Milyen táplálék-kiegészítő, gyógytea, krém, torna segíthet? Még az a furcsa, hogy a neten azt olvastam, ha csomókat észlel a beteg, meg kell kezdeni az ultrahang és a gyógytorna kezelést, amit évente meg kell ismételni. Ezt a ortopéd orvos nem mondta. Vajon hanyagságból, vagy ilyenkor még nem lehet segíteni a dolgon? Keressünk egy másik orvost?
Köszönöm szépen előre is a választ!!!
üdv: Szirén
Ízületi probléma
Szia!
Mindenképpen nézessétek meg Édesanyádat másik orvossal is. Én egy idő óta már nem tartom számon a különböző szindrómákat, mert bár elolvasom, az alapprobléma (ha nem genetikai, ami általában hajlamossá tesz) mindenhol ugyanaz. Akármilyen betegség is, meg kell szüntetni a ,,szivárgó bél" szindrómát, ebben segítenek a fermentált készítmények. Ezenkívül biztos, hogy több egészségvédő táplálékra is szüksége lenne, de ezt látatlanban kiválasztani...Igazából a Bionomban található termékek mind segítenek, de hatékonyabb lenne egy személyes terméktanácsadás.
Porckorong sérv
Sziasztok! Nekem tavaly szeptemberben allapitottak meg porckorong servet 8mm a keresztcsontnal dereknal. Tunetei: jobb labzsibbadas, ulo helyzetbol valo indulas fajdalmas mintha a belso comb oldalat akarna a csont kibokni. Eppen kirandulni mentunk, mikor az utazast szo szerint csikorogva tudtam attveszelni. Visszajottunk az orvosok ide-oda kuldtek, de egyik sem segitett, csak gyoygszereket irtak fel, ami ugye nem szunteti meg. Elkezdtem Reiki kezelesre jarni. Az Nagyon jol segitett!!!! AJANLANI TUDOM MINDENKINEK. Otthon ez melle meg termeszetesen vegzek gyakorlatokat amiktol a gerincben tudom aramoltatni az energiat es meg meditacio is van. Tudat az Elso utana az anyag! Mozgas az van napi rendszerint.. es mar kozben nem faj, de ha leulok akkor nagyon faj a labam es zsibbad! Ez meg meg van belole sajnos. Mit tudtok javasolni? Leirtam mindent amit errol tudok es segitsegul szolgalhat masoknak is.
Szia Pittiii! Mivel lelki
Szia Pittiii! Mivel lelki színten is foglalkozol a problémával, érdemes elolvasnod Balogh Péter hozzászólásait, mint pl ez. Én még személyesen nem ismerem Őt, de nagyon sok jót hallottam róla, így érdemes lenne kipróbálnod a csontrakó tudományát! Ha természetes készítménnyel is szeretnéd támogatni a szervezeted, akkor a zöldkagylót, valamelyik ásványi anyag komplexet és egy omega készítményt, mint a Nor oil, és a Vitakrill felváltva ajánlom.
Én watsuval is foglalkozom, szeretettel ajánlom a figyelmedbe, mivel a meleg víz eleve oldja a feszültséget és fájdalmat, a nyújtások és lazítások még inkább segítik a test felszabadulását.
Fájó izületre
Édesanyám egyik kezén a nagyujj környékén már hónapok óta fájdalmat érez (a munkája miatt igénybe van véve a keze). Most járt orvosnál, és a lelete szerint arthrosis van az izületben (az izület lassú lefolyású megbetegedése, amelynek fókuszában az izületi porc kopása áll).
Abban szeretném a segítségeteket kérni, hogy mely termékek szedésével lehetne segíteni a problémán, illetve mire kell odafigyelni a táplálkozás terén.
Üdv. Réka
Réka anyujának izületei
Kedves Réka!
Pont itt lejjebb nagyon jól ki lett fejtve egy másik olvasónk kérésére, hogy mit lehetne szedni izületi betegségek esetén, ha lejjebb görgetsz el tudod olvasni!
Bármi kérdésed van még akkor irj mindenképpen!
Szép napot:
Veronika
Segítsetek!Izületes családomnak mit rendeljek a webáruházból?
Nagy befektetést tervezek idén karácsonyra. Mindenki táplálékkiegészítőket kap a nyavalyáira.
A segítségeteket szeretném kérni, hogy kinek mit vegyek.
Kezdjük a nővéremmel, akinek a betegsége pikkelysömör okozta ízületi gyulladás. Ez egy autoimmun betegség. Kijött már a térdén, csuklóján, ujjain, lábujján. Trexant szed, ami visszaszorítja az immunrendszer működését. Ez hajlamosít a fertőzésekre, és kiderült, hogy a veséje nem igazán bírja a gyógyszert (nagyon sokszor van hugyúti fertőzése). Ilyenkor Urogint szed, ami gyógynövényes és jól használ. Egyébként a fejbőrén jön ki a pikkelysömör. Menzeszkor, ha stresszel, vagy ha front van, akkor nagyon szenved. Ha épp nem szed Trexant, akkor Arcoxia nevű nem szteroid fájdalomcsillapítót szed.
Amit neki gondoltam (ezeket Vali írta az egyik hozzászólásában):
Zyflamend (már megrendeltem)
Vitakrill (vagy Coral calcium?)
Zöldkagyló
Esetleg valami sampon, ami a pikkelysömörre jó (vagy Emóció?) Sajna több nem fér bele az anyagi keretbe.
Nem tudom, hogy gyógyszer mellett szedheti-e ezeket, vagy le kéne állnia a gyógyszerrel közben. Egyébként viszonylag egészségesen táplálkozik, és jógázik, bár a fehér lisztről és a húsról sajna nem mond le...A cukrot valamennyire kerüli.
Anyukám nehéz eset, már 65 éves, és csak egészségtelen dolgokat eszik, amin persze nem hajlandó változtatni. Ráadásul semmit nem iszik egész nap... Öregszik, úgyhogy kizárólag a legkényelmesebb dolgokat szereti, ergo bevenni valami pirulát, amitől jobban lesz. Vettem neki mákolajat a csontritkulására, de nem ette, mert kellemetlen az íze, vagy macerás, nem tudom. A lényeg, hogy a pirulát azt beveszi.
Szóval csontritkulás és ízületi gyulladás, ami több tíz éve tart. Néha föl sem bír kelni az ágyból, de többnyire igyekszik mozogni, kemény nő. Magas a vérnyomása is, de mindent nem lehet nála rendbe rakni, mert ahhoz nyilván életmód váltás kellene. Most csak az ízületi gyulladásra koncentráltan válogattam, legalább azt enyhíteni:
Vitakrill (zyflamend?)
Coral calcium
Zöldkagyló
Mit javasoltok?
Magamat sem hagynám ki .
Én most gluténmentes diétán vagyok, mert voltam Mora terápián és azt ajánlották. Kerülnöm kell a húst, és semmilyen tejterméket nem eszek. Az ok az, hogy sok nagy miómám van, meg petefészek cisztám is, pedig babát szeretnék.
Most kicsit legyengültem a diétától (lefogytam), és állandóan tele van a nyelvem aftákkal. Három hete a torkomon is van afta, ami nagyon fáj. Az orvos szerint ez az extrán legyengült immunrendszer tünete. Tényleg nagyon legyengültem, borzasztóan érzem magam.
Gyanítom, hogy a felszívódásommal sincs minden rendben, mert gyakorlatilag képtelen vagyok hízni. Renol cseppeket szedek, utána pedig Gynexet javasolt a doktornő.
Rendelek Emóciót, de kellene valami komplex vitamin is, ha tudtok valamit ajánlani. Egyébként b vitamin komplexet javasolt még a doktornő a mora terápián.
Előre is köszönöm, kissé regényes lettem... bocsi
Üdv Évke
Karácsonyi ajándékok
Évke, minden elismerésem, nagyon jó ötlet "egészséget" ajándékozni Karácsonyra! :)
Nézzük tesódat: Izületi gyulladásnál nagyon fontos a máj méregtelenítése, így ha új év alkalmából megcsinálnátok együtt a kíméletes tisztító programunkat, akkor sokkal nagyobb eredményt tudnátok elérni, mintha "csak" az általad összeírt készítményeket szednétek be. Biztos, hogy sokat segítenének, de egy átfogó méregtelenítés és a tudatos táplálkozás nagyot lendít a dolgon. Milyen kapcsolatban vagytok, össze tudtok fogni és egymást támogatva és erősítve megcsinálni a tisztító kúrát?
A listába én a Krill olajat és a Coral Calciumot is bele tenném, a sampon helyett pedig az Emóciót, most nagyobb segítség lenne Neki. Az, hogy a gyógyszert szedi-e mellette, vagy elhagyja, az az Ő döntése, biztos, hogy a méregtelenítés hatásfokát növelné ha elhagyná őket, de az a fontos, hogy minél jobban érezze magát. Az Arcoxiát ki tudja váltani a Zyflamenddel. A cukrot és a többi finomított élelmiszert mindenféleképpen ajánlott lenne elhagynia, ha tartós javulást szeretne!
Anyukádat valahogy rá kellene venned, hogy nővelje a folyadék bevitelt, e nélkül nem lesz számottevő a változás, ez alap az izületi gyulladás kezelésében. Neki is a Zyflamend, Zöldkagyló, Coral Calcium, Vitakrill és az Emóció lenne a legideálisabb, de ha a folyékony készítményeket nem szeretni, akkor a Probiotic All-florát kellene kipróbálnia, hogy regenerálódjon a bélflórája. Még az is lehet, hogyha látja a változást rajtatok, akkor Ő is kedvet kap a tisztító kúrához... :)
A sok ciszta és mióma nagy valószínűséggel a hormonháztartásod felborulásától alakult ki, amit nem hiszem, hogy a progi krém okozott. Mikor voltál hormon vizsgálaton? Tényleg minden értéked normális? Akkor mit mondtak az orvosok, hogy mitől vannak a ciszták?
Ha ennyire le van gyengülve az immunrendszered, hogy állandóan tele van a szád aftával, akkor mindenféleképpen regenerálni kellene a bélflórádat az Emócióval, mézrosttal és most van több új készítményünk is erre a problémára, mint az ízesített csicsókák, a rost-koktél. Ha B vitamint szeretnél, akkor a New Chapter készítmények közül, a B Food-ot tudom Neked ajánlani.
aggályaim Epermaminak
Kedves Epermami!
Nagyon köszönöm a segítséget!
Felmerült bennem még jópár kérdés:
Először is, mivel nincs most a webáruházban sima coral calcium, ezért nem tudom melyiket válasszam, a magnéziumosat, vagy a papayásat?
Sajnos a nővéremmel elég messze lakunk egymástól (anyukám meg mindkettőnktől messze...) ezért sajna nem tudunk így összefogni. Én egyébként sem lennék képes most megcsinálni a méregtelenítést, mert nagyon legyengültem. Elmentem a háziorvosomhoz, aki nagyon leszidott a diétám miatt. Nem ehetek húst, tejterméket, cukrot és glutént - azt mondta folytassam csak nyugodtan ezt így tovább, míg annyira lefogyok, hogy megmozdulni sem lesz erőm. Most is három hete az egyik vírusból ki a másikba be...állandó hőemelkedéssel vagyok, most meg magas lázam is lett.
Szóval ilyen esetben nem hinném, hogy méregteleníteni kéne, meg egyébként is már másfél éve elég méregmentesen élek (leszámítva az állandó mérgeskedést, hogy hol ezt nem ehetem, hol azt...ez is méreg
).
Eddig még semmilyen diéta nem tett jót nekem, mert állandóan az összeomlás szélére került a szervezetem. A jelenlegit sem szándékozom folytatni, mert egyértelműen jelzett a szervezetem.
Az Emóciótól is félek picit, mert vettem magamnak a kétbetűsben répalevet, ami tejsav bacikkal van erjesztve, ittam belőle kb 3dl-t és estére olyan hasmenésem lett, hogy szörnyű. A végén még a víz is kijött belőlem. Egy éve pedig a candida diétám alatt szedtem valami New chapteres zöld lötyit, meg májtinktúrát, meg probiotic all florat, és minden keresztül ment rajtam.
Szóval sos lenne valamilyen komplex vitamin és nem is csak b vitamin (azt csak a mora-n ajánlották), hogy végre újra felerősödjek, és el tudjak járni egyáltalán sportolni, hogy valamennyi izmot fölszedhessek.
Gondoltam a c food complexre, vagy a Longo Vitalra, Immun assistra, vagy bármi másra, meg a mézesrostra (no meg a pénztárcámra, ami gyakorlatilag kifogyott..
).
A c food-ot meg tudnám rendelni, de mire ideér...esetleg addig is valamit.
Előre is köszi, hogy olvasod a regényeimet..
Üdv
Össze kell rakni!
Kedves Évke! Elolvasva a hozzászólásaidat úgy tűnik, hogy bármibe kezdesz (kúra, étrend, kiegészítők, krém) az nem tesz jót Neked! Szerintem előlről kellene kezdeni az egészet!
Mindennek az alapja az önismeret! Hiába ajánl egyik természetgyógyász ezt, a másik orvos azt, ha nem tudod "befogadni" az információt olyan mértékben, hogy magadévá tedd, elismerd, hogy kell Neked, hiszel benne, hogy jó lehet.
Valószínűleg olyan életformát, életmódot "örököltél", ami odáig vezetett, hogy fizikai szinte tönkre ment a bélflórád, alacsony szinten működik az immunrendszered, lelki szinten pedig ellenállást vált ki egy idő után minden.
Nagyon ügyes vagy, hogy másfél éve nem mérgezed magad, természetes alapanyagokat, ételeket, kozmetikumokat használsz! Valami mégsem működik rendesen! Bizonyítja ezt, hogy teljesen le vagy gyengülve, állandóan beteg vagy!
Nézzük először a materiális szintet! Abból vagyunk, amit megeszünk, iszunk, magunkra kenünk! Az egészséges dolgokban is fontos a változatosság, kiegyensúlyozottság! A megfelelő étrend mindent tartalmaz elegendő mennyiségben, a káros ételekből pedig nem kell semmi sem, de ha becsúszik, akkor egy egészséges emésztőrendszernek semmi baja nem lesz tőle!
A hasznos élelmiszerek tárháza kimeríthetetlen: zöldségek, gyümölcsök, csírák, teljes kiőrlésű gabonák, fermentált bio tejtermékek, hüvelyesek, hagymások-gumósok, aszalt gyümölcsök, olajos magvak, hidegen sajtolt olajok...stb.
A tápanyagok forrásai az organikus kiegészítők, melyek szintén tápláléknak minősülnek: fermentált italok, gyümölcslevek, növényi kivonatok, sűrítmények...stb.
Ha ezek közül bármire rosszul reagál a szervezeted, akkor az emésztőrendszert, bélflórát kell helyreállítani. Erre alkalmas: Emóció, Méz almarosttal, New Chapter Probiotic, bármilyen szinbiotikum (amiben megfelelő a csíraszám, pre-probiotikumot is tartalmaz, lehetőleg fermentált közegben).
Az immunrendszer működését lehet és sok esetben kell is segíteni: béta-glükán, Immun Assist
Ha más betegségek is kialakultak már, akkor a Hajni által korábban leírtakat lehet alkalmazni!
Az egésszel azt szeretném kifejezni, hogy csak magunkon tudunk igazából segíteni. Nem kell össze-vissza próbálgatni mindent, belekapni egyik, majd másik kúrába és végül kimerülni! És ezt nem rosszból írom Neked, hanem kizárólag segítő szándékkal: ismerd meg magad, térképezd fel a hiányosságokat és szépen apránként helyre fogsz jönni! Bízz Magadban!
Mindennek lelki oldala is van! Ne mérgelődj azon, ha valamit nem ehetsz! Hiszen ki mondta, hogy nem eheted? Te határoztad el és érzed, tudod, hogy jó lesz úgy Neked vagy magadra erőltetted, hagytad, hogy Rád erőltessék? Ha utóbbi, akkor annak valóban szinte semmi haszna nem lesz!
Egy méregtelenítés, bármilyen alapanyagtól való megvonás (glutén, hús, tejtermék) akkor éri el a célját, ha tisztán megértjük, hogy: igen, nekem most erre van szükségem ahhoz, hogy tovább tudjak lépni, meg tudjak gyógyulni, egyensúlyba kerüljek...
A tapasztalat azt mutatja, hogy ha elkezdődik egy testi méregtelenítés, akkor a szellemi, lelki oldal is tisztulni kezd és fordítva is igaz! Ha lelki síkról közelítjük meg először, akkor a testi, fizikai szinteken is elkezdődik a változás...
Kívánom, hogy harmóniába kerülj Önmagaddal!
Szeretettel: Tünde
elrontott diéták
Kedves Tündi!
Köszönöm, hogy írtál. Egyetértek veled egy-két dolgot leszámítva.
Én mindig teljesen elfogadtam, hogy az, amit csinálok az jó nekem. Ez tényleg maximálisan így volt, és teljes lelkesedéssel, kitartással végigcsináltam mindent, amibe eddig belekezdtem. A krémet kivéve (úgy éreztem nem tesz jót nekem, ezért nem tartok ki 1 év után), de ez esetben is csak a saját ösztöneimre hallgattam. A miómák talán csak azért vannak, mert így vagyok "kitalálva", anyukámnak és nővéremnek is volt ugyanebben az életkorban. Talán egyszerűen csak genetikus (na ezzel most sokan vitatkoznának itt az oldalon
).
A baj forrása szerintem az, hogy mindezt elég agyatlanul tettem. A candida diétát 3 hónapig csináltam csak úgy találomra, hátha candidám van, mert a tüneteim erre utaltak (emésztési problémák). Közben Kata426 segítségével szedtem ezeket a táplálékkiegészítőket. Néha délelőtt elmaradt a tízóraim, vagy az uzsonnám, mert egész egyszerűen nem volt mit ennem (na itt az agyatlanság!
). Nem volt idő csomagolni, vagy a fantáziám hagyott el éppen, szóval néha éheztem. Az "dobáljon meg kővel", aki nem járt még így candida kúra alatt (én legalábbis szigorúan betartottam - talán ez sem jó).
Ez egy 5-10 kiló súlyfelesleggel rendelkező embernek még jót is tett volna, viszont rajtam semmi plusz nincs. Soha nem is volt, pedig korábbi életemben nagy édességzabáló voltam, és úgy is ropi maradtam. De én végig kitartottam amellett, hogy ez jót tesz nekem , holott a környezetemben mindenki mindvégig cáfolta ezt. A mérgelődést azt csak poénból írtam, nem éreztem így, pedig sokszor voltam cukrászdában a barátokkal. Elfogadtam, hogy most ez van, és ez jó nekem.
Szóval agyatlanságom valszeg abban rejlik, hogy nem eszem eleget, és diéta közben hiába eszem annyi egészséges dolgot, meg vitamint, akkor is szükség lett volna valami kiegészítőre.
Na de könyörgöm honnan legyen energiám, ha se húst, se glutént, se tejterméket, se túl zsírosat (nem bírja a gyomrom), se cukrot (mézet se) nem eszek. Ha 80kg lennék, ez egy szuper diéta lenne. Csak másfél hónapig csináltam teljes lelkesedéssel, és megint lefogytam, pedig most nem éheztem.
Úgy érzem most az a teendő, amit Te írtál, hogy előlről kezdjem az egészet, és megtaláljam azt, ami nekem jó. Kicsit megerősödök, aztán meglátom hogyan tudom csökkenteni ezeket a dolgokat, de talán nem iktatom ki soha teljesen. Egyébként meg a bélflóraregenerálásra fogok koncentrálni.
Nem olyan nagy a gáz, csak most beteg vagyok, és kissé borús
.
Üdv
Évkének szeretettel
Drága Évke!
Olvastam a hozzászólásod, és számomra úgy tűnt, mitha rosszul értelmeznéd a candida diétát. Ez az étrend nem a megszorításokról szól - az orvosok azt hiszik, ha elhagyod a húst, tejet, tejterméket és a cukrot, akkor nem marad semmi, amit enni lehetne! EZ TÉVEDÉS! Korlátozott és szűk látókörű ez az elképzelés.
Megpróbáltál keresni olyan növényeket, amelyekkel az állati fehérje pótolható? Ettél glutén-mentes gabonákat? Mennyire változatosan ettél zöldségeket? Tudom, hogy nehéz ezt figyelni, a munka mellett az életbe beiktatni a helyes táplálkozást, de az nem megoldás, hogy elhagyod ugyan a tiltott dolgokat, viszont a megengedettekből nem állítasz magadnak össze egy változatos étrendet. Arra igenis figyelni kell, hogy a megfelelő szénhidrát, zsír, fehérje, vitamin és ásványianyag-bevitel meglegyen a táplálékaiddal! Ha ezt nem tesszük, akkor felelőtlenséget követünk el. Kérlek, ezt soha ne feledd el! Ha úgy érzed, hogy bonyolult követni az ételek tápanyag-összetételét, akkor úgy tudod ezt leellenőrizni, hogy megnézed mindenféle színű táplálékot ettél-e a nap folyamán...
Próbálj meg ne ellenségesen nézni a diétára, hanem úgy mint egy kihívásra, egy logikai vagy kreativitást igénylő feladatra: hogyan lehetne minél változatosabb, sokrétűbb ételeket összeállítani a megengedett alapanyagokból?
Egyébként a nehezebbik részén már túl vagy, mert a dolgokról való lemondás már sikerült - most már csak a hiányzó tápanyagok mással való pótlása van hátra. Ez mindenkinek nehéz, mindannyian küszködünk ezzel.
Ha esetleg félreértettem volna a helyzetet, akkor kérlek ne haragudj az írásomért! Szeretetből írtam, mert látom, hogy nem igazán barátkoztál meg a diétával. Kívánok Neked sok erőt, jó erőgyűjtést! Épülj fel minél előbb!!
A másik ötletem a többiekhez szólna: mi lenne, ha összeszednénk, hogy mit ajánlunk arra a problémára, hogy "elhagyott a fantáziám" és nem tudtam mit készítsek tízóraira vagy uzsonnára. Gondoljunk itt a kevés szabadidővel rendelkező dolgozó emberekre! (Vészhelyzetben, ha végképp nincs időm semmire, bedobok egy nyers zellert, répát vagy csicsókát, magvakat vagy aszalt gyümölcsöket. Biztosan jó valamelyik Raw food vagy a babáknak készült vízzel felönthető kásák is - van belőlük gluténmentes. Szerintem a méregtelenítő diétához Vali által összeállított kálium-leves is jól feltölt, de arról, hogy ez bármikor fogyasztható-e megkérdezném Valit azért.)
Sziasztok,
Ági
Ági nagyon jó ötlete
Kedves Ági!
Nagyon drága vagy.
Remek ötletnek tartom, hogy uzsirecepteket szedjünk össze! Nekem mindig azzal volt a legnagyobb problémám, hogy nem lakok jól egy-egy zöldséggel, vagy magokkal, vagy esetleg gyümölccsel. Valamint az, hogy csak jó helyről való dolgokat kéne enni. Na emiatt nélkülöznöm kellett egy csomó dolgot. Vagy például a növényi fehérjeforrás, a tofu, ami ugye szójából van, amit meg az ösztrogéndominancia miatt kéne kerülni...Szóval túl sok minden rakódott egymásra. De ezt így nem lehet.
A mostani diétámban már rutinosabbnak gondoltam magam. Sok kölest eszek meg barnarizst minden formában. Hajdinát is néha. Sütöm a gluténmentes kenyeret (amiben sajnos semmi tápanyag nincs...), és többnyire egy fantasztikus vegetáriánus étteremben ebédelek, ahol egy angyali szakácsnő szívét lelkét beleadja az első osztályú ételekbe. Jó hogy van! Sajnos az étterem nevét nem írhatom le...pedig szívesen reklámoznám. Este leggyakrabban salátát eszem kenyérrel vagy valami hasonlót (többnyire tökmagolajjal hmmmmmm
).
Amúgy teljesen igazad van, én ugyan agyatlanságnak hívtam, de a megfelelő szó arra, amit csinálok, az a felelőtlenség. Valóban eszembe se jutott, hogy ennyire odafigyeljek arra, hogy bejuttatok-e minden szükséges tápanyagot. Már többször eszembe jutott, hogy keresek egy dietetikust, mert én erre képtelen lennék. Interneten nem találtam senkit itt Szegeden, viszont kérdeztem 2 embert is, akik nem a kérésemre válaszoltak, hanem azonnal megmondták a tutit, hogy mit kell többet ennem.
Szóval tudja valaki hogyan lehet dietetikust találni? Hol keressem?
Az én egyik kedvenc uzsireceptem, hogy kölest kifőzök rizstejben, és valami gyümölcsöt is rakok bele. Nagyon egyszerű (bár meg lehet unni...olyankor esetleg felváltja a rizspehely - hehe:), és édessségnek is kiváló.
Üdv, és köszönöm, hogy írtál.
Nagyon jó lesz így!
Máris látszik a soraidból a pozitív szemlélet, örülök!!! Így tovább és minden rendben lesz!
Én nem vitatkozom a miómák genetikai okával kapcsolatban, hiszen számtalan dolgot öröklünk, ilyen esetben is lehet egy hajlam!
A nőgyógyászati rendellenességek a fizikai tüneteken túl mindig utalnak a nőiességgel, szexualitással kapcsolatos lelki okokra. A mióma a felhasználatlan energiák elszabadulására! Ebbe most nem megyek bele részletesen, mert regényt lehetne írni, de utána tudsz olvasni, érdemes!
Porcképzés
Sziasztok! Tudtok ajánlani nekem porcképző étrend kiegészítőket? Most jelenleg Coral Calcium -ot szedek, nem tudom, ez elég -e... Köszi, Lac
Porc erősítésre ezt
Szia! Mi ezt a zöldkagylót szoktuk ajánlani és nagyon sok folyadékot!!!
Nézd át a leírását, szerintem érdemes kipróbálni!
Porc
Szia! Köszi a tippet, már nézem is!
Üdv,
Lac
térdfájás
Sziasztok!
A térdem visszatarthatatlanul egyre jobban kezd fájni, jelenleg minden leguggolásnál és még lépcsőn lefele jövet is fáj mindkettő. Milyen kímélő, gyógyító módszert tudtok nekik ajánlani?
térdfájásra
Kedves Reni!
Nem is hinnéd mi minden okozhatja az ízületek fájdalmát! Én 27 éves vagyok és kb. fél éve vettem észre először, hogy fáj a térdem és "kattog". Akkor dolgozta ki számomra a tanácsadónőm (MVNiki köszönöm!!!!
) a személyre szabott méregtelenítő kúrámat, és mivel nekem korábban voltak pajzsmirigy problémáim, mondta hogy keressem fel Kata426t, aki az oldal hormonterapeutája. Kiderült, hogy túl alacsony a progeszteron szintem, ami okozhat ízületi problémákat, akár csontritkulást is. Elkezdtem használni egy progi krémet 4 hónapja. Azóta elmúlt az ízületi fájdalom és az a bizonyos kattogás. A méregtelenítést még csak most kezdtem el, tehát biztos hogy a hormonprobléma okozta nálam.
Ezért én azt ajánlom, hogy keresd fel a tanácsadónődet, és csináljatok egy személyre szabott állapotfelmérést, mert annyi minden okozhatja ezt a problémát, hogy érdemes alaposabban utána járni, mielőtt bármit elkezdesz szedni!
Szeretettel, Ildi
válasz Ildinek (térd)
Szia Ildi! Köszönöm a tippet!
Ha a Women's Care krémre gondolsz a mexikói yam gyökér kivonattal, akkor az a kúra már megvolt.
Nekem annyira nem kattogott, hanem az a frontérzékenységféle fájdalmam volt alkalmanként. Aztán eljött egy időszak, amikor sokat guggoltam és térdeltem, amitől teljesen kikészültek, sokkal kevésbé terhelhetővé váltak. Utána edzőteremben erőltettem meg a fenekemért (aminek egyébként nagyon szép eredménye lett már egy edzés után is) és ezek szépen összeadódtak. De az eredeti fájdogálás a fizikai leterheltség előtt ha jól kísérleteztem ki, a kialvatlanság miatt volt nagyjarészt.
Ezek szerint te most ott tartasz, hogy mindenféle panaszod elmúlt? Vagyis tettél róla, hogy elmúljon, nem csak magától múlt el, igaz? :) Mennyi idő múlva érzékeltél változást?
Legjobbakat, Reni
válasz Reninek térdfájásra
Szia Reni!
Igen, erre a krémre gondoltam! Nekem nem volt semmi különös "ami miatt" kialakulhatott a térdfájás, intenzívebb mozgás közben vettem észre hogy bizonyos gyakorlatokat nem tudok csinálni. Nekem 3 hónapos krém használat után múlt el.
Térd és ízületfájdalom már nincs, de van helyette más!
Borzasztó, hogy az évek alatt mi minden lerakódhatott bennem és most ezek jönnek is ki a méregtelenítés alatt/miatt. Az ekcémám felerősödött és úgy egyébként is ramatyul néz ki a bőröm és a hajam.
De nagyon bízom benne, hogy jobb lesz amint vége a kúrának!
Remélem neked is meglesz a megoldás!
Szeretettel,
Ildi
Fájó izületek
Mivel a méreganyagok számmottevő része képes lerakódni az izületekben, ez okozhat sok esetben fájdalmat vagy gyulladást. Ha valakinek elkezd fájni a térde vagy a csuklója, könyöke, első körben azt szoktam ajánlani, hogy érdemes egy átfogó méregtelenítést csinálnia, nagyon sok folyadékot fogyasztania, és mellé olyan olyan kiegészítőket szedni, amelyek támogatják a méregtelenítést, és az izületek regenerálódását:
A cukrot, és a húst okvetlenül el kell hagyni az étkezésből, egyedül a legalább 4-5 órán át főzött, jó sok zöldséggel készült hús nélküli csontleves fogyasztható.
apukám visszatérő izületi gyulladása
A fentiek közül melyik lenne a legfontosabb apukám visszatérő izületi gyulladására? Nem fiatal már (70 éves, de fiatalos) és cukorbeteg. A doktornő által javasolt szert biztosan be fogja venni, időskorban már nem engedhetik meg a betegek maguknak, hogy ellentmondjanak (különösen most, hogy úgy halljuk, "büntetni fogják" azokat a betegeket, akik nem követik az orvos utasításait). Szóval, a konzervatív kezelések mellé melyik a legfontosabb (hiszen mindet egyszerre nem tudjuk beszerezni) a fentiekből: a) hosszútávú megelőzésre b) a probléma fellépésekor? Illetve: A biobolt kínálatából melyik krémet javasoljátok erre a problémára? Köszönöm! Ági
porckopás és glükóz-amin-szulfát
Sziasztok!
Sérülés utáni, az orvosok szerint várhatóan gyorsabb porckopás megelőzésére mit ajánlanátok glükóz-amin-szulfát helyett? Illetve mit gondoltok az orvosok által ajánlott glükóz-amin-szulfátról?
Köszi a választ előre is!
Mesi
Glükóz-amin-szulfát helyett
A glükóz-amin természetes formában található meg a Glucoral nevű készítményben, amely korall-kálciumot tartalmaz. A Magyarországon is kapható készítmények közül ezt tartjuk ár-érték arányban a legjobbnak.
Chondromalacia patellae
Az orvosom diagnózisa szerint porckopásom van a térdemben, ez okozza a kirándulás és egyéb fel-le mászkálás közbeni és utáni fájdalmat. Erre Condrosulf 800 mg tablettát írt fel 3 hónapos szedésre.
Szeretném megkérdezni, mielőtt elkezdeném ezt a kúrát, hogy kiváltható-e a Glucorallal és hogy ezt is 3 hónapig kellene-e szednem? További infot a kopásról itt találtam: http://www.pirula.net/temak/izuletibantalmak/chondromalacia/chondromalacia.htm Segítségeteket előre is nagyon köszönöm. :)
Köszönöm a gyors választ ,
Köszönöm a gyors választ , Vali!
Be fogom szerezni ezt a készítményt. Rákerestem a neten, az ára is baráti.
A külföldi termékek nevét is meg tudnád írni? Idővel tervezitek ezeknek bevezetését is a webáruházba?
Golf könyök
Sziasztok! A páromnak golf könyöke van (nem tenisz), valószinüleg megfázott a könyök izülete. A fájdalom elviselhetetlenségig szokott fokozodni, sokszor aludni sem tud. Legutoljára szteroid tartalmú injekciót kapott, jó mélyen a könyökébe, hogy szinte eltűnt a tű, és azzal 6-7 hónapig nem érezte a fájdalmat. Tudjuk, nem ez a megoldás, segitsetek légyszi valami alternativ gyógyszermentes terápiával! Más tünete nincs, egyébként teljesen egészségesnek érzi magát és úgy is néz ki. Húst eszik, kávét, fehérlisztet és cukrot is fogyaszt, nem hajlandó róla lemondani és rengeteget sportol, mozog a friss levegőn. Mérgeket, illatszereket nem használ, haja, bőre gyönyörű, mindenben a természetest kedveli és nagyon gyógyszerellenes, gyógyteákat, vitaminokat beveszi amiket viszek neki. Előre is köszönöm ha tudtok ajánlani valamit ami enyhiti a fájdalmat!
Lufa férjének
Adj neki Zyflamendet, nagyon szépen csillapítja a fájdalmat és csökkenti a gyulladást. Még olvasnivalót adnék neki a cukor, fehérliszt és mértéktelen húsfogyasztás nem egészséges és természetes hatásairól - a címkefelhő a segítségedre lesz, de jó érzéssel adagold be neki:)
Kati
izuleti gyulladas
Sziasztok! 70 eves nagymamam agyban fekvo beteg ,allergias 80%-ban az osszes gyogyszerre legfobbkeppen a fajdalomcsillapitokra.Asztmas,es a labai is erszukuletesek ,mindennap fertotleniteni es kenni kell mindket labat mert sebes.na most nagyon faj a hata es a hasa gerinc alatt,elvittuk orvoshoz azt mondtak izuleti gyulladas az egyhelyben ules es a csontritkulas vegett,de nem tudnak semmit adni mert allergias az osszes gyulladascsokkentore.meg szeretnem kerdezni ha tudnatok segiteni esetleg valamijen gyogymoddal mert nagyon szenved. Koszi.Timea
de quervain-szindróma
Sziasztok! De quervain szindrómát állapítottak meg a bal kezemben túlerőltetés miatt, egyenlőre 3 hétig pihentetnem kell, borogatni,befáslizni, f....mmal kenegetni,és utána eldöntik meg kell-e műteni...amit nem szeretnék!!!:( Tudtok esetleg javasolni vmit mivel kezeljem?? Előre is köszönöm Eszter
SOS! SEGÍTSETEK!
Sziasztok! AZONNALI SEGÍTSÉGRE VAN SZÜKSÉGEM!!!!!!!!!!!!!! A jobb lábam nagylábujja körül begyulladt a körömágy! Nem sértettem meg semmivel, rosszabb a helyzet: valami szűk cipő egyszerűen megnyomta! (Hiúság, meg minden!) Szóval piros, duzzadt, feszül és rohadtul fáj
Most már ott tartok, hogy még a zoknit is sírva húzom fel, cipőről meg még álmodni sem merek, ami ugye télvíz idején... Van erre valami gyógymód, ami esetleg másnak bevált?! Mert nem szeretnék orvoshoz menni, na meg cipő nélkül elég nehezen is menne
Kérek mindenkit, aki tud, adjon tanácsot, hogy véget érjen a szobafogságom! Ráadásul holnap olyan helyre kellene mennem, ahol minimum a magassarkú....
Ildikó
Füleildi körömágya
Ecseteld levendula-teafa keverékkel, borogasd erős kamilla vagy cickafark főzettel, éjszakára tegyél rá dunsztkötést egy fél paradicsommal, ha gennyes is. És kivételesen menj bakancsaba tárgyalni. Én is megtettem már, és nem a lábamat nézték!
Lányok, egyéb ötlet?
Ildikó lábára
Szia! Tömény teafaolajat nyugodtan boríthatsz rá! Egyszerűen a köröm széléhez öntve magától szétmászik mindenhova, ahova kell:) Gennyes is? Jeges vagy ecetes borogatást próbáltál már? Jobbulást! Móni
ínhüvely-gyulladás
Kedves Péter, Talán Te tudsz segíteni, hogy ha már kialakult az ínhüvely-gyulladás, akkor mi a teendő? Egy ismerősünk szenved ettől hónapok óta, Flectorral keni, orvosa tanácsára...ez elég, esetleg tudsz javasolni mást?
ÍNHÜVELYGYULLADÁS
Kedves Kriszta!
Tudnom kellene, hogy milyen munkát végez az ismerősöd? A monoton, egy féle mozgásoknál szokott kialakulni ez a gyulladási forma.
A izomköteget bevonó hártya és az izom közül elfogyott az "olaj", a hyaluronsav. Sokkal korábban , már recsegéssel jelezte, hogy "baj" lesz.
Általában pihentetéssel, Zyflamend, Supra Live szedésével, esetleg iszap pakolással, és a kiváltó ok ill. okok megszüntetésével lehet a panaszait csökkenteni, gyógyítani.
Ha bővebb felvilágosításra van szükséged, írjál!
Szép estét : Jola
inhüvelygyulladás
Kedves Jola!
Nem tudom jó helyre írok-e... Tavaly nyáron volt inhüvelygyulladásom a csuklómon..konkrétan a bringázásnál erőltettem túl. Orvoshoz mentem, mert nem tudtam mi bajom, kissé meg is dagadt..
Most megint fáj
,pedig NAGYON KÍMÉLEM /a csavaró mozgást nem bírja/
Segítséget szeretnék kérni..és az orvost kiiktatni /rögtön szteroid injekciót adott-megkérdezésem nélkül/
Mit javasoltak? Mit csináljak?
Nagyon várom a választ..eddig jegeltem.
/Különben 20éve vega-vagyok-semmilyen húst nem eszem/
Köszönettel: Türkiz
Köszönöm Jola a gyors
Köszönöm Jola a gyors választ! Továbbítom az ismerősnek...ha lesz kérdése, akkor felteszem! A kattogásról viszont eszembe jutott, hogy edzés közben gyakran kattog a vállam(kézisúlyzós gyakorlatoknál)...lehet, hogy onnan is eltűnt az "olaj"?
KATTOGÁS
Nagyon szívesen.
Semmi sem lehetetlen, és ha elfogyott az "olaj"- azt hívják izomláznak.
Jola
térdfájás
Sziasztok! Kedves Vali, Mcsenge, lenne egy óriási kérésem. Úgy néz ki, hogy én is térdműtét előtt állok. Ha bármi módja van, hogy ezt elkerüljem, arra vevő lennék... Megírnátok nekem, hogy mi ez a szer pontosan, amiről beszéltek? Hátha rajtam is segítene... Válaszotokat nagyon várom és előre is köszönöm! Kata
Térdre borulásokról
Kedves Katalin!
Nem a készítményről, hanem rólad kérdeznék. Miféle térdműtétet szándékolnak nálad elvégezni? Mik a tünetek? Mi történt veled, baleset, helytelen használat, csontváz szerkezeti "hiba"? Ha porckopás, akkor annak több értelmezési területe van. Egyrészt a kedvenc idézetem idetenném, méghozzá az egyik Indiana Jones-filmből, miszerint a " bűnbánó ember térdre hull!" Tehát van-e hajlandóságod megvetni a lábad, vagy éppen túlzottan is letérdelsz az életed szereplői, körülményei előtt? Hogyan hidalod át az életed "szintkülönbségeit"? Felszökkensz az érzelmi magaslataidra, vagy feltotyogsz? Várom a történeted, és minden jót!
Péter
zoldkagylo
Sziasztok! Terdfajasra kaptam egy nagyon jo terdszakorvostol (szfvari) a kovetkezo etrendkiegeszito kapszulat. Szedhetem-e?? tarejos zoldkagylo kivonat, zselatin, kalcium-aszkorbat, vas-glukonat, prolin, glicin. Hu, remelem ez nem karos, m ez az egyetlen eselyem, h ne kelljen megmuteni (raadasul kapasbol ketszer kellene), es mar egyszer mutve volt. :( Nagyon koszonom! ui: Ja, meg nem meregtelenitettem a 8 hetessel, de remelem azert fel tud szivodni...vagy nem? mcsenge
Malnacsenge térdfájására
Ismerem az orvost és a készítményt is. Használd nyugodtan. Számtalan volt élsportoló ismerősömnek hoztuk rendbe a térdét egy kúrával, amit nem árt, ha megelőz egy méregtelenítés: CetylMobility, GlucosaminePlus, Cal-sea-um, és sok víz. No és természetesen minden nap legalább egy óra biciklizés, ugyanis a térdizületet és a folyadékképződész ezzel a legjobb "bejáratni".
Kenőcsök csípőizületi gyulladásra?
Sziasztok!
Három kenőcsöt találtam, van valakinek tapasztalata ezekkel kapcsolatban? Használnak? Használhatóak (méregmentesek)? A nevüket beírtam, de ha nem lenne jó feltüntetve megjelentetni, akkor légyszi töröljétek!
Apisarthron méhméreg kenőcs
30 g készítményben: 0,9 mg méhméreg (Apis melliferae toxinum), 3 g metil-szalicilát (Methylis salicilas), 0,3 g allil-izo-tiocianát (Allylis isothiocyanas).
A készítmény segédanyagai: cetil-sztearil-alkohol, nátrium-cetil-sztearil-szulfát, fehér vazelin, nátrium-lauril-szulfát, víz.
Dr.M Re-gél kenőcs
75 g készítményben: 7,50 g metil-szalicilát (Methylis salicilas), 3,00 g kámfor (Camphora raremica), 2,25 g mentol (Levomentholum), 0,75 g etil-acetát (Ethylis acetas), 0,75 g kamilla-tinktúra (Tinctura chamomillae), 0,375 g tejsav.
A készítmény segédanyagai: szilikoparaffin kenőcs, levendulaolaj, bórsav.
Pasta Cool kenőcs
100g pasztában: 5000 NE heparin-nátrium (Heparinum natricum), 48,5 g kovasavas timföld (Bolus alba et rubra), 1,0g szalicilsav (Acidum salicylicum), 0,4-0,4g rozmaring- és törpefenyõolajok (Rosmarini et Pini pumil.aetherol), 0,2 g citromfűolaj (Melissae aetheroleum)
Tartósítóanyagok: metil-paraben és szorbinsav
Előre is köszönöm!
Tündérmese
Én nem erőltetném ezeket a kenőcsöket
Kedves Tündérmese!
Ha megfogadsz egy tanácsot, akkor ízületi gyulladásra használj inkább ricinusolajat. Külsőleg ilyen esetekben kenjük a problémás területre: mikor a csontok, ízületek bedagadnak, deformálódnak, ami miatt fájdalom jelentkezik. Isiász, paralízis, köszvény esetén pedig belsőleg is lehet, de így hashajtó hatása is lehet. Külső kenegetésnél egy kcsit fel is szokták hevíteni, úgy hatásosabb. Állítólag csodákat tesz.
Katka
Köszönet Katkának
Kedves Katka!
Köszönöm szépen a gyors válaszodat. Ki fogjuk próbálni a ricinusolajat, remélem már ma be is tudom szerezni.
Még egyszer köszönöm.
Tündérmese
Hozzászólás írása