Horváth Dóri receptje:
Ismered a cukorgyantát? Én már párszor megcsináltam. Leírom, hogyan készítem, hátha van kedved kipróbálni. Vízzel el tudod távolítani a maradékot a bőrről. És végre a cukor is jó valamire 
Horváth (Győri)Dóri
Darrwea receptje:
Én már pár éve használom a cukorgyantát, többnyire intim helyeken ill. hónaljon. Eddig semmi panaszom nem volt rá, és még az erős szálakat is eltüntette, ráadásul még a bőrömet sem sértette fel. Magamnak kotyvasztottam otthon:
A hozzávalókat összeöntöd egy főzőedényben, kicsit összekutyulod, majd közepes lángon főzöd, közben kevergeted. Világos gyömbérszínűnek kell lennie (amikor elkezd forrni, a habján látszik, hogy kezd sárgulni), akkor lesz kész. Ez kb. 15 perc alatt van meg.
Én a végén még úgy szoktam ellenőrizni, hogy egy kanálba veszek belőle egy keveset, öntök rá egy kis hideg vizet, és ha olyan zselés, nyúlós az állaga, akkor jó. Kis üvegcsékbe szoktam ilyenkor önteni, majd megvárom míg kihűl. A mikróban gyorsan fölmelegíthető, 20 mp alatt. Én az anyagos lehúzócsík híve vagyok, de biztos működik hidegen is. Sok szerencsét, ha esetleg kedvet kaptatok hozzá.
És egy másik recept:
Bocsánat, az első bekezdésben az Aranic Way videót akartam írni, csak az átírásnál elfelejtettem javítani. De a lényeg úgyis később jön :)
Sziasztok!
Én egy 20 éves fiú vagyok és mivel érzékeny az arcbőröm, a borotválkozás nagyon irritálja. Rákerestem hogy férfiak szokták-e gyantázni az arcukat és találtam néhány esetet, szóval gondoltam én is megpróbálom, de nem volt képem bemenni egy drogériába hogy női gyantázó készletet vegyek, mert ciki, nem ciki- gáz
Ezt az oldalt dobta ki elsőe a google. Én mikróban csináltam és nem mértem ki az adagokat. 4 perc alatt teljesen bebarnult. Sajnos mire kihűlt, teljesen megkeményedett. Olyan volt mint a sima karamell. Felolvasztottam, kevertem hozzá egy fél teáskanál ecetet ahogy valaki javasolta, amitől jobb lett az állaga, de nagyon hamar visszakeményedett és nem igazán ragadtak bele a szőszálak. Újból felmelegítettem és tettem bele még egy evőkanál ecetet, jól összekevertem. Ezután már jó volt
Mivel az arcon a bőr nem feszül úgy ki mint a lábon vagy karon, ezért textilcsíkot kellett rá tennem hogy le bírjam húzni. Szedte is rendesen. Nem mondom hogy olyan volt mintha kiscicák nyalogatnák, de meg sem közelítette azt a szintet amit a nők produkálnak az amcsi filmekben egy fazongyantánál. Durva hogy 1mm-es szőrszálak kihúzva 5-6 mm-esek és rohadt vastagok. Nem szedte ki mindet és a sokadik lehúzás után már égett a bőröm szóval azt a pár szálat hagytam.
Nem is tudom mikor volt utoljára ilyen sima a bőröm ráadásul fél óra ótán már a pirosság is elmúlt és nem irritált. Kíváncsi vagyok meddig tart mire visszanő.
Maradt még egy rahedli cukorgyanta úgyhogy lentebb is megpróbáltam, de övön alul nem mentem. Ott már a videón látható módon, kézzel húztam le a masszát. Jobban fájt mint az arcomon, de pár lehúzás után elzsibbadt.
Összegezve. A végeredmény sokkal jobb mint borotvával, olcsóbb, toább is fog tartani és nem fáj annyira hogy eltántorítson.
Szerintem a massza gyurmázhatósága a savasságtól függ.
Ma kétszer rontottam el a cukorgyantát az arabicwaxos videó után. Másodszorra már egészen gyurmás állaga lett, de aztán hirtelen megint folyóssá és ragacsossá vált, mint valami karamella. Mit ronthattam el (túl sok víz)? és hogyan melegítsem fel újra, ha nincs mikróm (kell hozzá vizet tenni)?
köszi, ha tudtok válaszolni : )
szia!
Ha betartottad az arányokat, csak a főzős részt lehet elrontani szerintem, mármint hogy túlfőzöd. De ha sikerült gyurmássá ügyeskedni, én arra tippelnék, hogy túlmelegedet gyúráskor, ilyen előfordul használat közben. Kis türelem, és újra használható.
Melegítéskor semmiképp ne tegyél hozzá vizet; ahogy Niki ajánlotta, tökéletes módszer! Vagy ha elkészült, eleve gombócokba adagolod, és külön csomagolva teszed hűtőbe.
: ) köszi
: ( akkor ezek szerint nem kellett volna mindet kidobni ..
nincs tapasztalatom, de a felmelegítést vízgőz felett képzelem: a gyantát tartalmazó edényt bele/rátenném egy másik edényre, amely vizet tartalmaz és alulról melegíteném a gáz/villnytűzhely segítségével.
Niki
Tegnap este hirtelen felindulásból nekiálltam a cukorgyanta gyártásnak, a 2 bögre cukor, negyed bögre víz és ugyanennyi citromlé recept alapján. Először azt hittem kicsit túlfőztem, mert nekem elég sötét lett, de hihetetlen módon sikerült elsőre eltalálni az állagát
Langyosan spatulával felkenve és lehúzócsíkkal eltávolítva volt jó, mára kihűlt teljesen, és egy minimális melegítés után kézzel gyurmászolható lett. Ki is próbáltam az alkaromon, tényleg nagyon puha lett a bőröm utána. Hátránya, hogy ez azért tovább tartott mint a sima patronossal. És, van egy problémám, ami eddig mindegyik módszernél gondot okozot: Nem jön ki tőből mindegyik szőrszál, van amelyik bentszakad. A cukorgyantával is ez volt, adott területre akár többször is vissza kellett mennem, mert bent maradt pár szál.Szóval eddig nekem a 4 hét tökéletes simaságot sosem sikerült elérnem, mert ezek az elmaradt szálak szépen 1 hét után már látszanak... Anno voltam kozmetikusnál is többször, hátha az én technikámmal van a gond, de ők sem tudták normálisan kiszedni... Van valakinek hasonló problémája? A lábamra és a hónaljamra így inkább már epilátort használok, és heti egyszer gyorsan végigmegyek. Szerencsére a 10 szőrtelenítés hatására már eléggé megritkult, így gyorsan megy. A karomon és az intim részeken viszont nem bírnám az epilátort, ezért jó lenne ha végre tényleg 100%-osan ki tudnám szedni mindenhol.
Sziasztok!
Gyors segítségre lenne szükségem, az arabicwasos videó alapján csináltam mindent, és most épp a lábamon a gyurmával ülök, és várom, hogy valaki mondjon valami okosat. Lehetetlen leszedni, teljesen odaragadt. Két tenyérnyi helyen sikerült megcsinálnom, minden működött, aztán annyi. Ha lekaparom vhogy és felmelegítem, jó lesz még? Vagy moshatom le úgy, ahogy van?
Sziasztok!
Egy ideje figyelemmel kísérem az oldalt és most elhatároztam hogy regisztrálok is, többek között azért mert találtam ma egy hasznos videót a gyanta készítéséről (nekem eddig ez tetszett a legjobban) persze angol nyelven de szerintem így is érthető. Mondjuk ehhez a recepthez tesz a csaj egy kanál sót is ha jól láttam. :)
Én nem használok teflont sok éve. De kezdettől "tiltották" a fémeszközzel keverést benne. Most húúú de furcsa volt látni (és hallani), ahogy a nő egy fémkanállal kapirgálta a serpenyőt
!
Akik szeretnék használni ezt a gyantát, most már, ezt a filmet látva, tényleg jól megcsinálhatják.
Adri
Ajándékba kaptam egy T...f..l hiper-szuper serpenyőt, melynek dobozára van írva, hogy olyan új anyaggal van bevonva, mely bírja a fémeszközöket... Háááát, nem is tudom.
Régebben azt hiszem az összes hozzászólást elolvastam, ki is próbáltam már párszor a második receptet több-kevesebb sikerrel. Most nem volt energiám az összes hozzászólást átnyálazni ezért ne haragudjatok ha már volt róla szó DE próbálta már valaki a receptet cukor helyett mézzel vagy ha nem is teljesen kiváltva de valamilyen arányban mézzel helyettesíteni? Mennyire lenne ez működőképes?
Kipróbálom szerintem..
De örüljünk neki, hogy végre valamire a cukor is jó!
Több, mint egy éve cukorpasztát használok szőrtelenítésre mindenhol. Viszont most kedvet kaptam az epilátorhoz, mert azzal állítólag hamarabb meg van. Például a lábszőrtelenítés így kb. 4o percet vesz igénybe. Állítólag a géptől több a szőrbenövés. Mondjuk ebben lehet valami, mert pont fordítva kell alkalmazni, mint a cukorpasztát. Ezen a héten szeretném végre eldönteni, hogy befektessek-e egy gépbe.
Vélemények?
Szia!
Nem tudom, hogy releváns e még, de én szinte a kezdetektől silk-epilt használok, mert elég érzékeny a bőröm és a borotvától mindig felömlök. Édesanyám használt gyantát - boltit - volt, ahol még a bőrét is jól meggyötörte, de a szőrt otthagyta. Persze néha az epilátor után is van szőrbenövés, de meleg-vizes-fürdő után bőrradírral átdörzsölve könnyen megoldható. Praktikus, gyors, bárhová viheted magaddal, nem vagy kozmetikushoz kötve. Nyáron kipróbáltam az itt talált cukorgyantát, hát mit is mondjak, 2 hét után kezdtek előbújni a kis szőrszálak (epilátornál nálam max 1 hét). Persze, kicsit macerás, de bizonyos részeken nem bírom az epilátort.
Jah, az enyém nem ilyen flancos jégakus, vagy masszírozógyöngyös, csak egyszerű, de évek óta jól működik :) Bátran ajánlom :)
Sok sikert hozzá :)
...hogy még akkor beruháztam egy epilátorba. Tényleg nagyon jó, nem bántam meg. Hónaljra marad a cukorpaszta.
Hú, jó sok válasz! Köszi! Arra jutottam, hogy befektetek egy gébpe. Inkább veszek egy minőségi darabot, mint valami no name-et. Jobb, ha van az ember lányának.
Én tavaly próbáltam a gyantázást (a cukor gyantát is) 10 évnyi borotválás után úgy, hogy alapjában véve erős a szőrnövekedésem. Nem vált be. Túl sok vele a koszolás, pepepcselés és bár a karjaimon bevállik 3-4 havonta a lábaimon nem. Egy hirtelen sugallatnak köszönhetően beszereztem egy epilátort (a jegelős fajtából, de azt a részét nem használom, viszont magának az epillátornak a fogása sokkal jobb, mint a hagyományos epillátoroknak) és azóta is azt használom. Eleinte voltak szőrbenövéseim, de sokat radíroztam a bőröm és ma már alig fordul elő. Sőt már intim tájékon is rákaptam... Nagyon imádom, fájdalmat már nem is nagyon érzek. Persze az elején kellemetlen, de egy idő után a szervezet elkezdi termelni az érzéstelenítő anyagot, így a végére már nem is érzed. 1 láb nálam is 20-25 perc alatt van meg. Szerintem mindenképpen próbáld ki!
Szia!
Ez gépfüggő... Anyunak van otthon egy epilátora, borzalmasan lassan ment vele a dolog, és a szőr is benőtt. Aztán lett egy másik gépünk, ez sokkal hamarabb végzett, és a rövidebbeket is kihúzta. Semmi extrára nem kell gondolni, kb. 6 évvel ezelőtt vettem, 4 ezer forintért. Már akkor is voltak húszezres jegelős-masszírozós mindenféle gépek...
Egy hátránya van, nyáron nem tudtam sosem használni, mert az izzadt bőrömön ugrált. És hát akárhogy törölgettem magam, a tetőtérben laktunk, azonnal nedves lett, persze csak icipicit, de az pont elég volt a gépnek. Meg hát nyáron a bepirosodást sem tudod eltakarni, mert nem nagyon jár az ember hosszú nadrágban :-)
Én már nem használom, de lehet, hogy előveszem :) Szerettem, egy próbát megért :)
Nekem van epilátorom is, használom is, ezzel együtt véleményem szerint azért a gyanta az igazi. Ha picit jobban belegondolsz, van némi logika mögötte: a gyanta eltávolítja a felső, elhalt hámsejteket, ezzel a " bőrállapot" is javul; az epilátor csak a szőröket csípi ki. Az pedig, hogy lesz-e szőrbenövés, az nagyban függ az adott személy erre való "hajlamától". Én például hajlamos vagyok erre (már több epilátorom is volt, meg barátnőimét is kipróbálgattam, az eredmény ebből a szempontból ugyanaz..); ezért időnként gyantázom, közben pedig epilálok. Na meg vannak területek, amelyek epilátorral nekem túlontúl fájdalmasnak tűnnek; ezek miatt úgyis el kell mennem a kozmetikushoz (régebben meg otthon forgattam fel a konyhát).
Ami mellette szól: gyorsabb, félbehagyható a művelet (nekem kisgyerek mellett ez is szempont), nyaralásra elvihető - tehát ilyen jellegű praktikussági szempontok. Kiegészítésre véleményem szerint tökéletes.
Zsuzsa
Kedves Olvasók, van valakinek tapasztalata az epilátorral, segítsünk Diamiának!
Sziasztok.
Végre én is kipróbáltam a cukorgyantát, az első főzés kőkemény lett. Ki is dobtam. A másodiknak még szine sem volt a kanálon ahogy kihűlt kőkemény lett. A megadott mennyiségek szerint készítettem, nem váltogattam a lángot, csak le le húztam h lássam a színét, kis fehér tányérkába csöpögtettem, hogy lássam a színe mikor lesz jó.
A kanálpróbán összesűrűsödött majd pár perccel később kőkemény lett. De hab még fehér, és semmi színe. majd ahogy láttam h elkezdett színvváltani hab, lekaptam a tűzről. Most hűl, de mivel a próba furi lett ... kételkedem, hogy a második adag jól sikerült volna. Valaki megfőzni nekem és elpostázza? :D
Ki csinált már cukorgyantát?
Én még soha, így sajnos ebben nem tudok segíteni...
Viszont már egy éve kinéztem néhány cukorgyantát gyártó céget, most eszembe juttattad hogy felvegyem velük a kapcsolatot hogy bekerüljenek a termékeik a webáruházunkban.
Mert nem mindenki szeret pepecselni, vagy nem mindenkinek van rá ideje
Köszi nézni fogom és lehet a végén rendelem.
Bár a második adag lágyabb lett és egy tenyérnyi részen sikerült is legyantáznom a lábam próbaként :) De szerintem ez még mindig keményebb, mint amilyennek lennie kell. Kipróbálom majd így h melegebb vízbe állítom csak h éppen puhább legyen, legközelebb hamarabb kell levennem a tűzről, bár akkor még a habnak szine nem lesz, de kisérletezgetem :)
A cukorpattogást tényleg jó volt hallgatni :)
Sziasztok!
Szerintem a cukorgyanta készítés szégyene lettem. A második adag, első próbára, bár kicsit gyenge volt de szépen tette a dolgát. Örültem is neki, hogy végre sikerült. Nos 2 nap múlva elővettem, mert végre kiürült a lakás és nyugalom volt, és mit látok ... a fele kőkemény a fele folyik ...
Komolyan gondoltam, hogy valaki megfőzhetné nekem :)
Sziasztok!
Köszönöm a receptet én is, végre nekiláttam és máris imádom a cukorgyantát.
Kevésbé fáj mint a "bolti" gyanta és az epilátor. Szuperek vagytok az ötletekkel, mindennel amit az oldalon találok. Mindenkinek további szép napokat! ![]()
Aloha mindenkinek!
Nem rég én is kipróbáltam a cukorgyantát. Darweea receptjét használtam, mert az maradt meg bennem, hogy arról mindenki azt kommentelte, hogy gyurmázható. Hát jelentem, hogy az:D (mondjuk én 50%os citromlevet, vizet és cukrot használtam, csak így simán, mert ezek voltak otthon... későbbiekben lehet updatelem én is valamivel, de ilyen olajok meg házi kenceficék terén elég kezdő vagyok). Egyenlőre az alkarjaimat, a hónom alját, és a két combomat szedtem le vele, és nagyon tetszett maga a művelet is, meg az is ahogy a kihűlt cukor pattogott a kezemben, de leginkább az, ahogy reagált rá a bőröm - kicsit persze bepirosodott, de hamar elmúlt (hamarabb mint eddig az epilátortól!) Ugyanis tele vagyok szőrbenövésekkel, már lassan 10 éve, egy meglehetősen nemtörődöm bőrgyógyásznéninek, és egy bizonyos pattanások elleni gyógyszernek köszönhetően... minden vágyam hogy elmúljanak a sebek, és sima legyen a lábam. Eddig próbáltam a borotva, az epilátor, és a 'pihentetés' összes egymással felcserélhető verzióját, végül maradtam az epilátornál (és pont itt olvastam, hogy ez csak rátesz egy lapáttal a gyulladásokra oO... ). De úgy döntöttem, hogy miután ez a recept működik, olcsó, és sokkal kevésbé irritálja a bőröm mint az epilátor, a továbbiakban hősiesen vállalom a vele járó összes macerát, és erősen imádkozom, hogy nyár elejére olyan szép legyen a lábacskám, mint legutoljára 17 évesen...
Sziasztok!
Légyszi valaki mondja meg mit rontok el.
Már többször megpróbáltam a gyantafőzést, de a végeredmény mindig ugyan olyan. Egyszerűen képtelen vagyok kiszedni az üvegből. Hiába próbáltam több vízzel, vagy fele annyi cukorral , belekötött. Langyosan is hiába gyurmáztam, nem szedett ki egy szálat sem. Nem mondanám magam kezdőnek, 4 éve gyantázom magam melegítős boltival, de most szerettem volna természetesebbre váltani.![]()
Köszi előe is :)![]()
Megpróbálok segíteni. 2 csésze cukorból és egy csésze folyadékból (fele víz, fele citromlé) főzöm közepes lángon kb. 20 percet. Amikor lezárom a gázt, még teljesen folyékony, habos, a hab enyhén kezd barna színű lenni. Ezután hagyom kihűlni, amikor annyira kihűl, hogy már kenhető, elkezdem a gyantázást. Kihülés közben megkeményszik egy kicsit, de még teljes mértékben kenhető. Nekem csakis a textikcsíkos változat működik. Veszek egy életlen pengéjű kést és a szőrnövéssel ellentétes irányba rákenek egy csíkot a lábamra. Ráhelyezek egy ugyanakkora darab textilcsíkot, jó erősen rátapasztom és szőrnövéssel azonos irányban letépem. Nem szedi ki 100%-an, marad itt ott pár szál, de azt csipesszel kiszedem.
Amit megtapasztaltam, hogy akkor a legjobb a gyanta, ha végig azonos lángon főzöm, ott állok mellette, kavargatom, hogy a hab ne fusson ki, és figyelem nagyon a színét, ahogy kezd sárgulni a hab, már zárom is le. Azt csinálhatod, hogy közben kicsepegtetsz egy fehér tányérra mondjuk és ellenőrzöd a színét, mézszínű kell legyen. Ha tőlfőzöd, akkor kihülés után annyira kemény lesz, hogy nem lehet felkenni.
Újabban azt szoktam csinálni, hogy mikor elkezdem a gyantázást, a gyantát egy meleg vízzel teli edénybe állítom és úgy használom, akkor nem keményszik meg és közben nem kell újramelegíteni. Nálam hosszú ideig tart a gyantázás, mert eléggé sűrű, erős szálú szőreim vannak, és emiatt többször is újra kellett melegíteni.
Remélem tudtam segíteni.
Sziasztok, azt szeretném kérdezni, hogy, hogy tudnám esetleg elviselhetőbbé tenni az imtim részek gyantázásakor a fájdalmat, mivel régóta borotválom, elég erős és ˇdúsˇ, illetve, hogy a citrom mennyiség a 100%-os mennyiséget érti? És, ha 50%-os van akkor tegyek bele készerannyit és semmi vizet?
Köszi, sziasztok.
Sziasztok! ![]()
13 éves lány vagyok, februárba leszek 14.
Nem szeretném ha pöttyös lenne a lábam. Borotválni nem engedi anya, de gyantázni csak a a térdemtől a bokámig gyantázhatom majd, mert a combomon vékony a szőr, de a lábszáramon 1cm-esek
és zavar..
Szeretném végre legyantázni úgy hogy ne legyen se pöttyös, se pattanásos, véraláfutásos...segítsetek! egyáltalán 14 évesen jó gyantázni? nekem a Darwera receptje érdekel jobban :D
Előre is Köszönöm a segítségeteket :D
Üdv:
Martina
Szia Martina!
A gyantázás után közvetlenül pöttyös leszel, de ez egy-két óra múlva teljesen elmúlik... emiatt ne aggódj. Édesanyád biztos fog segíteni, hogy elkerüld a véraláfutásokat.
A gyantázást én is elég hamar kezdtem, bár a pontos koromra nem emlékszem... a borotválással én sem értek egyet...
![]()
Niki
Vegre en is nekialltam, Darweea receptjet hasznaltam, barnacukorral. A barnacukor miatt ugye a szinvaltozas nem annyira volt mervado, de a hidegvizes kanalproba igen. Betartottam a mennyisegeket, megis eloszor kifolyt a kanalbol, de raktam meg hozza erzesre cukrot es vegul elertem a kivant allagot. Szetontottem (a 2 labamra elhasznalt mennyisegen kivul meg legalabb 3-4szerre valo maradt a fenti adagbol, de ugye elsore szerintem kicsit sokat pazaroltam
) Megvartam mig kihul es nekikezdtem. Kellett kis ido, mire kitapasztaltam, hogy a legkonnyebb kenni-lerantani, de a masodik labamra mar nagyon belejottem. Kozben-kozben melegitettem rajta mindig, ugy 20mp-et a mikroban, ha mar tul kemenynek ereztem.
Talan egyvalaki mar irta elottem, de fontos hangsulyozni, h. SZORNOVEKEDESSEL ELLENTETESEN kened fel es visszafele rantod le! Ami nekem a legtutibb volt, h. nincs utana az a ragados erzetem, mint a sima gyantanal es ha marad is vhol, vizzel pillanatok alatt lejon.
...mar csak a felvitelre kell vmi okosat kitalalnom (most rohejesen egy fakanallal toltam
), inkabb spatula, vagy meginkabb vmi szelesebb lapocska lenne jo, regen vettunk gletteleshez muanyag simito lapocskakat vmelyik barkacsmultiban, emlekszem, kulonbozo meretben voltak, lehet abbol szerzek majd be egy uj adagot.
én a műa. tortakenő lapátkával használom, próbáld ki. Valószínűleg a szörtelenítőkrémekhez adott lappal is fellehet kenni szép véknyan szerintem.
Szia Mindenkinek!
Még új vagyok itt, mondhatni csak pár napos, de sokáig maradok ![]()
Már kétszer is kipróbáltam ezt a cukorgyanta főzést, de valamiért nem megy
Nem tudom, mit csinálok rosszul. Az a bajom vele, hogy ha kihűl, akkor olyan kemény, mint a kő, és nem tudom használni. Ha kicsit melegítem akkor jó az állag, de a bőröm nagyon nem bírja a meleget a kicsit meleget sem
Mi csinálhatok rosszul? Jó lenne ha sikerülne, mert évek óta kozmetikussal gyantáztatok és szeretnék erről leszokni. ![]()
szerintem melegítsd fel , és önts hozzá citromlevet még. De ne forrjon,csak jól keveredjen. Megkavarod és el is zárhatod. 1 deci gyantához biztosan kell egy kanállal legalább. De ezt igazán csak te tudod kitapasztalni.
Sziasztok, esetleg valaki készített már cukorgyantát csak víz és cukor összekeverésével? Lehetséges ez egyáltalán házilag? Nekem ez a citromos változat nagyon jól működik, de a tesómnak hiperérzékeny a bőre, és zavarja, hogy gyantázás után fél napig piros.. Szerinte a citromlétől van. Próbáltam neki citromlé nélkülit főzni, de amikor elkezdett hűlni, csomókban cukrosodott ki, és teljesen rugalmatlan (inkább törékeny) lett. Így nem igazán tudom elképzelni, milyen eljárással készítik azt a halvány mézszínű és -állagú változatot, amit csak kozmetikusoknak adnak el
Bármilyen ötletet szívesen fogadok
Ildi
Sziasztok! Citromlé azért kell bele, mert attól nem kristályosodik vissza főzés után a cukor. Tulajdonképpen a lényeg hogy valamilyen savas hatású anyag legyen, pl: citromlé, de borkő- vagy citromsav is jó. :)
szia! akkor gondolom Te sem tudod, hogyan készítenek bizonyos cégek kozmetikusoknak cukorgyantát kizárólag cukor és víz elegyéből?
Szia!
Hát sajna nem. Amit írtam onnan tudom, hogy cukrász vagyok, és mi is hasonlóképp csinálunk fondánt, meg azt a karamellt, amiból virágcsokrokat és egyéb díszeket lehet készíteni.Kicsit mások az arányok, meg az elkészítés, de az elmélet ugyanaz. :)
jaj, én is kipróbáltam, de nekem egyáltalán nem lett szirupos állagú, olyan mint a víz, pedig van benne több mint egy kiló cukor, és 4 dl víz... Mi lehet a gond?? ![]()
Szia Vilmosy!
Én még sose csináltam cukorgyantát, de érzésem szerint, ha vízszerűen folyós, akkor csakis a túl sok vízre gyanakodhatunk, nem gondolod ? A leírás 3-3 és fél deci vizet ír. (vagy türelmetlenül főzögetted, és nem vártad meg a besűrűsödést?). Én a helyedben egy kisebb adaggal próbálnám újra.... ![]()
Adri
Köszönöm a gyors választ, annyit főztem, hogy ki is futott :) és csak 3 dl víz van benne. Nem tudom, de a barátnőm is csinált és neki is ilyen lett.. és nem is barnult meg... Mindenesetre igyekszem máskor ügyesebb lenni, ha sikerül megírom!
Amerikai indiánok másképpen csinálták...![]()
Kedves Dorka!
Lennél szíves megosztani velem is, hogy hogyan. Mert a félbehagyott mondatod ezzel folytatódna, ugyebár?
Gondolom biztosan közbejött valami halaszthatatlan, és nem tudtad befejezni ![]()
![]()
Előre is köszönöm!
Gabi
Azt hittem, én is azt teszem a gyantával. Tévednék? ![]()
Gabi![]()
Az a kérdés, HOGYAN. (a legtöbb esetben ez a kérdés
)
Ha elárulod végre, igérem, békén hagylak ![]()
Gabi![]()
ez már biztos, különben nem írta volna, hogy a szálankénti szőrkihúzás fájdalmasabb, mint a gyanta... hacsak az egész szőrtüszőt ki nem "rántjuk", bár ebben nincs tapasztalatom, csak elképzelésem :) ....
Szálanként húzták...
A Winetoou könyvekben le van írva...
![]()
És az indiánok is ezt használják, csak ők nem kristálycukorból készítik, hanem mézgás gyantát használnak.
Sziasztok,
én most szeretném elsőre kipróbálni a cukorgyantát és itt több embernél is olvastam, hogy külön fajta problémákkal küszködnek (Pl.: kék-lila foltok, szőrtüsző gyulladás, szőrbenövés), kérdésem a tapasztaltabbak felé irányulna. Sajnos nekem nagyon érzékeny a bőröm a borotválás után mindig kennem kell mindenféle nyugtató kenőcsökkel a bőröm, hogy elmúljanak a gyulladások.
- Mire kell odafigyelni a cukorgyanta használatánál
- Ha a borotva szőrtüsző gyulladást okoz akkor okozhat-e ez is?
- Esetleges praktikák pl.: gyógynövény olajok, egyéb más jótékony hozzávalók amik még kíméletesebbé teszik a használatát
- Egyéb tippek
Kedves Trönk, kipróbáltad már? Ha igen, kíváncsi volnék a tapasztalataidra. Szerintem kell hozzá némi kézügyesség - a testvérem például nem tud gyantázni, van olyan barátnőm, aki nem meri kipróbálni... Én mindig is gyantáztattam, ezért nem nehéz, mindig figyeltem a kozmetikusokat. Nagyon fontos, hogy amennyire lehet, feszítsd meg a bőrt és vele párhuzamosan, hirtelen mozdulattal tépd le. A receptet illetően nekem nem vált be a fenti - kétszer forralós - darabos maradt a cukor, szerintem kevés hozzá a folyadék. Viszont a 2 bögre cukor, 1/4 bögre citromlé 1/4 bögre víz nagyon jó lesz. Még akkor is működött, amikor elsőre túlfőztem és sötétbarna lett. Hidegen ugyan nem lehetett kikaparni, de egész kicsit felmelegítve csodásan tudtam gyurmázva gyantázni vele. Ja, és nem vettem észre különbséget, amikor tettem hozzá illót ill. amikor nem - inkább az a lényeg, hogy utána kend be valamilyen gyulladáscsökkentővel. Remélem segít, és sikerült már megcsinálnod! Ildi
Mitől lett nekem sötétbarna színű és kőkemény? kb 20 percig főztem, de olyan habos volt. így öntöttem a tégelybe. Amikor félig meddig kihűlt, kivettem egy adagot, rá sem tudtam kenni a lábamra, sem gyurmázni, azonnal megkeményedett?
Mind3 anyagot egyszerre kell megfőzni? A fenti recepted alapján csináltam. Gondoltam, hogy felolvasztom megint, de úgy felforraltam, rotyogott. Hogy ebből lesz -e még valami? Most ott tartok, hogy hűl, de nagyon forró, szerintem megfog megint megfog dermedni. ..és rém égett szagú..:(
Kedves Rosem, valószínűleg tényleg kicsit túlégetted, milyen tűzhelyed van? Én legmagasabb fokozaton főzöm először, néha leveszem és megvárom hogy eltűnjenek a buborékok, lássam milyen alatta. Amikor szép egyenletes áttetsző massza, felére csökkentem a lángot. Indőnként ekkor is megnézem úgy, hogy lehúzom. kb 15 perc elég neki ilyenkor. A buborékok inkább sárgásak, de a gyanta már világosbarna, amikor kész. Szerintem a tiéd még menthető, én tennék hozzá még egy nagyon kevés vizet (1/8-ad csésze), és főzném 1 percig, nem többet.
Teljesen kihűlve valószínűleg dermedt lesz, de vízfürdőben 35-40 fokra melegítve próbáld használni. Ha egyszer fel tudod vinni és letépni, azuán már a kezed melege elég kell legyen a gyurmázáshoz. ha nem ragad, vizes kézzel fogd meg. A felkenési irány nagyon fontos, szőr növekedéssel pontosan ellentétesen kell ahhoz, hogy bele tudjon kapaszkodni a szálakba.
Sok sikert!
Szia! Kicsit megkésve írok, nagyon szépen köszi a tippeket. Sajnos ezt a barna kutyulékot ki kellett dobnom. Mérgemből vettem egy bolti cukor gyantát,
amit még nem próbáltam ki.
Tulajdonképpen a patron miatt vettem meg inkább, mert ebbe szeretném majd tárolni a házilag készített c.gyantát. remélem működni fog.
képzeld, legutóbb sikerült megfőznöm a legszuperebbet: teljesen kihűlve is használható volt
forrás után legalacsonyabb fokozat a villanytűzhelyen, így láttam végig, hogy alakult. A közép karamellszínnél lekaptam és lehűtöttem
csodás lett ![]()
szia!
leírod pontosan lépésről lépésre hogy hogyan kell vilannytűzhelyen? pontosan hanyason?
a 2 bögre cukor negyed víz citrom arányt szeretném kipróbálni.
Hanyason kezded főzni?? meddig? ha már forr egyből vegyem le 1-esre?
ami az én villanytűzhelyemen 6-os. 1-2 perc múlva áttetsző folyékony lesz, mint a víz, utána buborékosan forr. Amikor már csupa buborék a teteje (kb 2 perc ez is), lekapcsolom egyesre, és nagyon figyelem a színét. 15 perc után szép karamellszínű lesz. Az állaga először túl lágynak tűnt forrón (óvatosan, én csak megkevertem, nem nyúltam bele
) kihűlés után használható. Sőt. Nyár óta főzögetek itthon cukorgyantát, és azt tapasztaltam, ha nem azonnal használom, hanem legalább 1 napot állni hagyom, még jobb.
megcsináltam, most hül majd holnap ránézek. Nekem olyan világosabb méz színű lett nem pedig sötétebb, lehet hogy hamar vettem le? ha esetleg igen van rá esély hogy javítsak az állagán, pl újra felforralom? nem akarnám elpocsékolni az adagot
jah és amúgy gyurmaszerűen szeretném használni nem pedig a lehúzós módszerrel.
Letépni feltépni milyen irányból kell amúgy? Mert úgy tudom hogy ellentétesen kell mint a hagyományos gyantázási módszernél
ha esetleg mégis túl lágynak bizonyul, persze felforralhatod megint. Akkor már óvatosan, mert gyorsan megbarnul. Nekem mondjuk barnán is jó, olyankor adok hozzá még egy kis vizet ha túl kemény. Szőrnövekedéssel ellentétes irányba kend föl, és megegyezően húzd le - ha nem így teszel, nem is szedi ki, és emiatt arra is kell figyelni, hogy a bőrrel párhuzamosan tépd le.
kihült állagra jó lett DE ragacsos, tehát kellett volna még forralni.
KÖzben csináltam egy másik adagot de már csak fele arányba, megtörtént az átcsapás is szép aranybarna lett. Amikor már nem volt forró kipróbáltam és leszedte a szőrt csak szerintem ez még mindig nem tökéletes mert nem tudom olyan könnyen gyurmázni, mikor felkenem lehúzom már keményebb bár formázható de nem tapad már bele a szőr, kicsit keményre sikeredett szerintem, pedig amikor már sötétebb színe lett egyből lehúztam a tűzhelyről, lehet nem kéne megvárnom a színváltozást?néztem külföldi videókat és ott is nagyon sötét a massza ,ezért nem értem.
A megfelelő állagú cukorgyanta olyan hogy szinte sose kell megolvasztani? hidegen bármikor kivehető a tégelyből és már lehet is vele gyurmázni??? vagy azért egy idő után megkeményedik?? egy adagot meddig lehet felhasználni?
Amúgy így elsőre meg is égettem magamat hólyagos lett egy borsónyi területen de a többi helyen már szépen gyógyul szinte már nem is látszik a pirosság ,nem szeretném feladni !
Még azt szeretném kérdezni, hoyg citrompótlóval is lehet készíteni ? így is sok citromot használtam már el:)
Ha az új adaggal nem tudsz könnyen gyurmázni, mert már kemény, akkor picit felmelegítve használd és keverj hozzá még egy kis vizet. Én csak azt tudtam teljesen hidegen mindig használni amelyik szinte folyós maradt, viszont azt nem lehet kézzel lehúzni, csak gyantacsíkkal. Ha kézzel akarsz, akkor mindenképpen picit keményebb legyen a gyanta, és ne teljesen hideg. Ahogy gyúrod és megint rákened és lehúzod, úgyis megpuhul. Mostmár muszáj mennem, ha holnap is működni akarok
Folyt köv holnap, jóéjt!
Megcsináltam:)
vettem egy levehető fejű gyantapatront, beleraktam a gyantamelegítőbe ,miután felolvadt kiöntöttem a benne lévő gyantát, utána felolvasztottam az én cukorgyantámat amit másodjára csináltam ,pici vizet raktam hozzá majd beleöntöttem a patronba. Úgy gondoltam hogy akkor lehúzócsíkos módszerrel csinálom mert ugyebár gyurmát nem sikerült elsőre formáznom de képzeld miután rákentem a lábamra kezdett hülni és szépen kivilágosodott pont ahogy a videóban van és sikerült gyurmás módszerrel gyantáznom.És nem dermedt meg közben ,hu hosszadalmas volt ,ráadásul még nem olyan nagy a szőr a lábszáramon olyan 3 mm-es de mégis sikerült leszednem a nagyját, a hátsó részen viszont nem tudtam leszedni úgyhogy ott meghagytam a szőrt. A combomon már túl hosszú volt a szőr kicsit húzódott így a bőröm de le tudtam szedni. viszont arra rájöttem hogy vizezni nem szabad mert ragadós lesz a gyurma és nem lehet vele dolgozni, legalábbis ezt tapasztaltam. Tényleg kíméletesebb maga a módszer mert nem lettem pöttyös, egyedül a lábszáram belső részénél ,de nem olyan piros libabőrös hanem sokkal halványabb. Nagyon remélem hoyg nem fog begyulladni mikor nő vissza a szőr. :)
Köszönöm a tanácsaidat!!!!:)))))))))))
Cukorgyanta - Ez szuper!!! :D
Sziasztok!
Múlt héten láttam a Karamell című filmet moziban (könnyű kis esti kikapcsolódás, ha valakit érdekel), és ettől a filmtől kaptam kedvet a cukorgyantázáshoz (a film nyitó képsoraiban a cukorgyantát gyúrják :) ). Rákerestem a neten, kidobta ezt az oldalt is, és a Darweea gyantája hasonlított legjobban a filmben látottakhoz, így azt próbáltam ki tegnap este. Minden szuperül ment egészen a gyurmázós részig, amikor is valószínűleg túlságosan vizezgettem a kezem, így egyszer csak hirtelen folyni kezdett, annyira, hogy egyik pillanatról a másikra ki is folyt a kezemből.
Na de én nem adom fel olyan könnyen, ma valamilyen oknál fogva fél 7-kor kipattant a szemem (tudom, milyen oknál fogva, hetek óta minden reggel korán kelek), és gondoltam, itt az alkalom, ezt a lopott időt ki kell használni egy újabb próbára. Most picit több citromlevet és vizet tettem hozzá és sötétebbre főztem, valahol félúton lehetett a Darweea receptje és az 1 rész citromlé - 1 rész víz - 2 rész cukor recept között. Megpróbáltam gyurmázni, de két hólyag (igen, az ujjaimon :) ) után úgy döntöttem, ebből most spatulával kenős változat lesz, és láss csodát: fantasztikus lett!!! Kevergettem még kicsit az üvegtálban, aztán mikor bírható lett a hőmérséklete, fölkentem. Aztán jött a legjobb rész: lehúzócsík nélkül is remekül lehetett vele dolgozni, és 1-2 lehúzás után simán gyurmázható lett, utána már spatula sem kellett. Szóval senki se keseredjen el, ne adjátok fel, ha a gyurmázóshoz első ránézésre nem lenne jó, a kenős verzióhoz (esetleg néhány újramelegítéssel) még jó lehet!!!
És az összegzés: gyönyörűen leszed mindent, egyáltalán nem fáj, és egy pohár cukorból elég volt arcra, lábszárra és karra! Délután csinálom a következő adagot a kimaradt részekre... :)