A Dr. Hauschka kozmetika története

Sokan lázadtak 1968-ban... Rudolf Hauschka és Elisabeth Sigmund már egy évvel korábban, 1967-ben forradalmat csináltak: megjelentek a piacon egyedülálló kozmetikájukkal, melynek alapelve: támogatni a bőr saját aktivitását.

Elisabeth Sigmund, az akkoriban Svédországban élő kozmetológus a WALA cég alapítójának, Dr. Rudolf Hauschkának a kérésére 1962-ben fogalmazta meg egy levélben a kozmetikára vonatkozó, egyedülálló gondolatait. A bőr Elisabeth Sigmund tapasztalata alapján saját erőkkel rendelkezik, így képes arra, hogy ellássa és regenerálja magát. A kozmetika feladata, hogy ebben támogassa. E válasz alapján Rudolf Hauschka meghívta a kozmetológusnőt Eckwäldenbe, ahol intenzív munka során antropozófus orvosokkal, gyógyszerészekkel, kémikusokkal közösen - néhány éves kutatásssal - kifejlesztették a WALA cég új kozmetikáját. A WALA gyógyszergyártásban szerzett tudáskincse és tapasztalatai társultak Sigmund asszony rendkívüli bőrápolási koncepciójával és saját készítményeinek receptúráival, és a gyümölcsöző kapcsolat eredményeként 1967-ben a kozmetikai piacon megjelentek a Dr.Hauschka kozmetika első készítményei.

hauschka.jpg

Tartalom:


A Dr.Hauschka kozmetika 1967-es első alapsorozata az alábbi termékekből állt:

hauschka-tortenet01.jpgArcápolás:

  • Mélytisztító krém
  • Arcvíz
  • N ampulla
  • Rózsakrém
  • Arctej
  • Arcolaj
  • Szinezett nappali kozmetikum
  • Ajakkozmetikum
  • Szemborogatás

Testápolás:

  • Citrom fürdő koncentrátum
  • Levendula fürdő
  • Zsálya lábfürdő
  • Neem hajtonik
  • Rozmaring lábbalzsam
  • Rozmaring vénatonik
  • Selyempúder

Mélytisztító krém: Megelevenítő-tisztító alapápolás

Elisabeth Sigmund a Dr.Hauschka kozmetikumok kifejlesztésekor visszaemlékezett bécsi édesanyjára, aki a bőre tisztítására használt mandulapasztát egy kis porcelán tégelyben tartotta. Ezzel a háttérrel fejlesztette ki Elisabeth Sigmund az őrölt mandulát és ápoló szubsztanciákat tartalmazó készítményét: a mélytisztító krémet.

Az 1976 óta szinte teljesen változatlan összetétellel előállított mélytisztító krém használatakor a bőr hidrolipid köpenye nem sérül. A szennyeződéseket megkötő, a pórusokat mélyen kitisztító mandulaőrleményen kívül a készítmény további ápoló adalékokat - válogatott gyógynövény (pl. nyúlszapuka, orbáncfű, kamilla és körömvirág) kivonatokat - is tartalmaz, így megeleveníti és frissíti is a bőrt.

Az eredményes bőrápolás alapja a bőr reggeli és esti kíméletes tisztítása mélytisztító krémmel. Rendszeres használata finomítja a pórusokat, tiszta bőrképet eredményez, a bőr nedvességháztartása egyensúlyban marad. A mindennapos tisztítás így jótékony alapápolássá válik.

Alkalmazása: keverjen össze a tenyerében egy mogyorónyi mélytisztító krémet kevés vízzel, majd ezzel a keverékkel kenje be előre benedvesített arcát. Újranedvesített tenyérrel nyomkodja a készítményt finoman az arcbőrbe - NE DÖRZSÖLJE! Végül bő vízzel mossa le arcát.

Összetevők: víz, mandulaliszt, nyúlszapuka és körömvirág kivonat, alkohol, földimogyoró olaj, búzacsíra olaj, kamilla, orbáncfű és varázsmogyoró kivonat, mandulaolaj, éterikus olajok, acerolagyümölcs kivonat, xantán, alginát.

Hajdan ...

1967.ben a WALA munkatársai minden krémet kézzel állítottak elő. Egy hatalmas zománcozott edényben fa pisztillel keverték össze az alkotórészeket homogén masszává.

Az egyik személynek az edényt szilárdan meg kellett tartani, míg egy másik a sűrű pasztát erőteljesen összekeverte. Az első időkben három vagy négy munkatárs egy műszakban tíz kiló mélytisztító krémet tudott előállítani - 200 tubusra valót.

... és ma?

A Dr.Hauschka felhasználók számának állandó növekedése mellett nagy terhet vesz le a munkatársak válláról a gépek alkalmazása. Segítségükkel egy gyártási menetben 500 kg krémet lehet előállítani, amit azonnal - szintén gépek alkalmazásával - 10 000 tubusba töltenek.

Arctonik: Megelevenítő-frissítő alapápolás

Elisabeth Sigmund Svédországban kipróbálta, hogy hogyan viselkedne a bőre éjszakai krém nélkül. Arca egyik felét bekrémezte, a másikra pedig arctonikot tett. Néhány nap múlva arca krém nélkül hagyott felét sokkal elevenebbnek érezte - megszületett a zsírmentes éjszakai ápolás ideája!

Mi áll e mögött? Az a koncepció, hogy hagyni kell a bőrt, hogy mindazt létrehozza, amire szüksége van. A nyúlszapuka és a varázsmogyoró erősítő hatásával a Dr.Hauschka arctonik ösztönzi a bőr saját erőit és nedvesség-folyamatait. Az arctonik éjszaka támogatja a bőrt - abban az időszakban, mikor saját erejéből regenerálódik. A bőr saját egyensúlya fennmarad, rózsás, elevenen sugárzó bőr az eredmény!

Permetezzen tenyerébe kevés tonikot, és a reggeli és esti tisztítás után finoman nyomkodja arcbőrébe.

Összetevők: víz, nyúlszapuka kivonat, alkohol, varázsmogyoró kivonat, éterikus olajok

Hajdan ...

A hatvanas években a WALA munkatársai az arcvizet - ahogyan akkoriban a tonikot nevezték - kézzel keverték össze. Nagy tartályokban elegyítették a vizet és alkoholt a nyúlszapuka és varázsmogyoró kivonatokkal, majd éterikus olajokkal. Ez utóbbiak csak nehezen elegyednek a vízzel, ezért a munkatársaknak négy héten keresztül a keveréket naponta erőteljesen át kellett keverniük. Ezt követően egy fém tölcsér segítségével töltötték üvegekbe a kész tonikot. A tölcsér alsó kis nyílását kézi szeleppel nyitották - alá az üveget, időben zárni a nyílást - és kész a kézi töltésű arcvíz.

Rózsakrém: Felépítő-védelmet biztosító nappali ápolás

1929-ben Rudolf Hauschka rózsaszirmokkal kísérletezte ki a tartós, vizes növénykivonat előállítását. A mai napig sok WALA gyógyszernek is éterikus rózsaolaj biztosítja különleges harmonizáló és erősítő hatását. 1948 óta forgalomban volt a WALA rózsa gyógykenőcse, és Elisabeth Sigmundnak is volt egy rózsás arckréme. Kézenfekvő volt, hogy a gyógyszergyártás valamint Elisabeth Sigmund tapasztalatai, tudáskincse alapján az újonnan kifejlesztett kozmetikai sorozathoz közösen kifejlesszenek egy rózsakrémet.

Ma, negyven év múltán a rózsakrém a Dr.Hauschka kozmetika legismertebb klasszikusa, egyike a legkedveltebb készítményeknek. Különösen a száraz, érzékeny, érettebb, az idő előtti öregedésre hajlamos bőrnek biztosít optimális védelmet, támogatja a bőr saját regenerálódását. Értékes rózsaolaj és a legnagyobb gondossággal előállított rózsaszirom és csipkebogyó kivonatok harmonizálják és erősítik a bőrt, karitévaj, rózsasziromviasz ás avokádókivonat védik a kiszáradástól. A rózsakrém kiegyenlíti a bőr nedvesség-zsiradék tartalmát és egymással összhangba hozza a bőrfunkciókat.

A kivörösödésre, hajszálértágulatra hajlamos bőrnek a Dr.Hauschka rózsakrém védelmező burkot ajándékoz. A finom bőrstruktúra olyan ápolást kap, melynek hatékonysága egyesíti magában a rózsa erejét és finomságát, kíméletességét.

Reggelente a mélytisztítóval történt tisztítás és az ezt követő tonik után a rózsakrémet nagyon finom rétegben hordja fel arcára, nyakára.

Összetevők: víz, földimogyoró olaj, orvosi ziliz gyökerének kivonata, méhviasz, avokádóolaj kivonat, orbáncfű kivonat, karitévaj, lecitin, éterikus olajok, rózsaviasz, rózsaszirom és csipkebogyó kivonat

Hajdan ...

A rózsakrém tubusokba töltéséhez egy pumpás tölcsért használtak a WALA munkatársak. Az üres tubust az egyik munkatárs a pumpa alá tartotta, ami épp annyi krémet adagolt ki, amennyi belefért a tubusba, egy másik munkatárs a megtöltött tubust egy gépbe helyezte, amelyik a tubus végét behajtotta. Kézzel történt a címkézés, majd a dobozba helyezték a kész terméket. Egy menetben 16-20 kilót állítottak elő; ekkora mennyiségnél ez a módszer még megfelelt.

Rudolf Hauschka életútja

  • rudolf-hauschka.jpg1891 november 6. Rudolf Hauschka megszületik Bécsben
  • 1901 Felveszik a Reálgimnáziumba
  • 1908-1913 Münchenben kémiát és orvostudományt hallgat az egyetemen
  • 1913-1914 Asszisztens a bécsi és müncheni főiskolán doktori disszertáció
  • 1914-1918 Az osztrák hadsereg tisztjeként frontszolgálat
  • 1918-1925 Vezető kémikus és igazgató egy bécsi kémiai-gyógyszerészeti gyárban
  • 1924 nyara és ősze Személyes találkozás és beszélgetések Rudolf Steinerrel Hollandiában
  • 1925-1928 Tudományos expedíció az indiai óceánon a cethal feldolgozásával kapcsolatban
  • 1929-1935 Kutatómunka az arlesheimi klinika laboratóriumában a ritmikus gyógyszer előállítás terén
  • 1935 Az első WALA laboratórium alapítása Németországban, Ludwigsburgban. Továbbiak jönnek létre Drezdában, Londonban és Bécsben
  • 1940 A Gnadenwaldi (Ausztria) szanatórium vezetése Margarethe Hauschkával együtt
  • 1941. június 9. A Gestapo bebörtönzi
  • 1943 Találkozása a WALA későbbi társalapítóival, Max Kaphannal és Maja Mewessel. Az elixírek előállításának elindítása Németországban, Stubenbachban
  • 1944 A háború után újrakezdés München-Höllriegelskreuthban, a Homeopátiai Klinika kertjében felállított barakképületben
  • 1950 A héttagúra bővült munkatársi kör áttelepül Eckwäldenbe, A gyógypedagógiai intézettől kölcsönkapott épületbe
  • 1955 Az első saját épület felavatása Eckwäldenben
  • 1969. december 28-án Rudolf Hauschka 78 éves korában meghal.

Elisabeth Sigmund életútja

  • elizabeth-sigmund.jpg1914. október 25. Elisabeth Sigmund megszületik Bécsben
  • 1933. Érettségi
  • 1933-1939 Két szemeszter a bécsi orvosi egyetemen. To Kalón kozmetikai gyártónál megszerzi a Diplom-Kosmetikerin képesítést. Háromhónapos gyakorlat és kurzusok egy párizsi kozmetikai laborban. Gyakornok a bécsi Pressl Kozmetikai Intézetben. Itt megismeri a kozmetikai kezelések során alkalmazott arcmasszírozási módszereket - nem ért egyet ezekkel, ezért elhagyja az intézetet. Önálló, széleskörű kutatások az antropozófiai orvoslás, a gyógynövényismeret - különös tekintettel a kozmetikában alkalmazott gyógynövények - területén, a bécsi egyetemi könyvtárban és a nemzeti könyvtárban régi, többnyire kolostori könyvtárakból származó orvosi könyvekben. Ezekben a többnyire kézzel írott és gazdagon illusztrált művekben rengeteg anyagot talál a különféle bőrbetegségekre vonatkozóan, sokféle receptúrát, amelyeket kozmetikumként lehet alkalmazni, és a gyógynövényleírások is sok kozmetikai hatást jelző leírást tartalmaztak. Számos ausztriai kolostor könyvtárában is végezhet kutatásokat.
  • 1940-1944 A háború alatt ápolónőként dolgozik Berlinben
  • 1944-1947 Átköltözik Rudolfstadtba, Türingiába, ahol a Schlossbergen, a Schiller-házban lakik. A háború végéig továbbra is ápolónőként dolgozik.
  • 1947 Berlini, majd salzburgi tartózkodás
  • 1948 Emigráció férjével együtt Svédországba, Stockholmba
  • 1952-1955 A svéd királytól engedélyt kap egy kozmetikai intézet megnyitására. Saját kozmetikai studiót nyit "Salon für die Pflege der Schönheit" névvel (Szalon a szépség ápolására). Vendégei között a számos hölgy között egy papot és egy orvost is találunk. Saját, a bőr működését normalizáló kozmetikája kifejlesztése. A nyirokstimuláció kidolgozása Dr.Vodder jóváhagyásával, miután Koppenhágában megtanulta Dr.Vodder nyirokdrenázs módszerét. Az arcgimnasztika kifejlesztése a bécsi Dr.Drobil módszerére építve.
  • 1955 Első látogatása a WALA-nál Eckwäldenben, miután férje térdsérülését olyan eredményesen gyógyították a WALA gyógyszereivel. Egy svéd egyetemista, aki a WALA-nál végzett gyakorlatot, olyan lelkesedéssel mesél a WALA-ról, hogy ezt követően Elisabeth Sigmund gyógyító anyagokat rendel a cégtől, és ezeket a kozmetikumaihoz keveri - rendkívül jó eredménnyel!
  • 1961-1962 Indiai tanulmányút, ahonnan többek között a Neem növény ismeretét hozza magával.
  • 1962 Elisabeth Sigmund levelet kap Rudolf Hauschkától azzal a kéréssel, hogy írná meg a saját, "egészen különleges" kozmetikára vonatkozó gondolatait, melyek összhangban állnak a WALA alapeszméjével. A választ követően meghívás érkezik Eckwäldenből. Háromhetes intenzív eszmecsere és közös munka után megszületik a közös elhatározás egy teljesen új szempontok alapján álló speciális kozmetikai program kidolgozására.
  • 1963-1967 Szoros együttműködés Elisabeth Sigmund és Rudolf Hauschka között, eszmecserék a gyakorlati kozmetika és kozmetológia területén szerzett tapasztalatokról és a gyógyszergyártásról. A WALA vezető orvosai és gyógyszerészei részvételével folytatott beszélgetések eredményeképpen megszületnek az új kozmetikai sorozat receptúrái. A fejlesztés centrumában Elisaberth Sigmund vezérgondolata áll: a bőr saját funkcióinak aktiválása.
  • 1967 "Elisabeth Sigmund gyógyító kozmetikumai", miután kipróbálásra kerültek a kozmetikusok és orvosok körében, bekerülnek a kozmetikai piacra, melyek későbbi neve: Dr.Hauschka készítmények
  • 1969 Elisabeth Sigmund Svédországból Eckwäldenbe költözik
  • 1969 óta a WALA tanácsadója minden, a Dr.Hauschka kozmetikával kapcsolatos kérdésben. Előadásokat tart Svédországban, Németországban a kozmetológia, kozmetika témaköreiben, számos interjú
  • 1998 Elisabeth Sigmund Kör alakul New Yorkban
  • 2001 Megjelenik Elisabeth Sigmund könyve: "Aus der Kulturgeschichte der Kosmetik: Azteken, Maya, Inka". Jelenleg második könyvén dolgozik, a régi és új Indiáról, a kozmetika ottani formájáról, az ottani életformáról, emberekről.
0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Alapcsomag vagy külön?

Sziasztok! Nagyon gondolkozom hogy vásárolnék Hauschka alapcsomagot tisztátalan bőrre...de az arcom nem annyira tisztátalan csak én túlzom kicsit el, mondjuk úgy hogy tisztálanabb mint eddig volt. Naturkozmetikumak két hónapja használok és egy hónap után rengeteg miteszerem lett nagyon furcsa a bőrőm. Azt mondta kozmetikus hogy tisztul a szervezet és várnom kell...Na de meddig? Ezért gondoltam hogy veszek ilyen 3-as csomagot, de írják hogy az olaj tényleg az aknés bőrüeknek kell , az nem vagyok. Akkor melyik krémet válasszam? Most úgy néz ki az arcápolás nálam hogy reggel (és este is)olivaolajas szappannal megmosom utána átpamacsolom himalája sótömbbel aztán ha kívánja a bőrőm egy borsnyi sea vajat amibe teafa olaj van keverve vagy néha tisztán a teafaolaj picuri abból is. Tudtok segíteni, hogy jól csinálom e maradjak ennél és tartsak ki mig teljesen ki nem tisztul a bőrőm vagy próbáljam meg a hauschkát..ugyanis nincs felesleges 14ezer ft... confused_smile.gif Köszönöm előre is a választ! Vik

Értékelés: Nincs
Móni71's picture

Viki bőre

Valószínűleg egyszerűen méregtelenít a bőröd:)

Én a spéci kozmetikum helyett hatékonyabbnak tartanám a belső tisztulást, ha belül rend van, az a bőrödön is meg fog látszódni! Érdemesebb lenne Huminiqumot és Emóciót inni! Alapdolgok természetesen az egészséges kaják és kozmetikumok, a bőr megfelelő tisztítása (ezt ügyesen csinálod, némi bőrradírral tetézheted), esetleg pakolások, rengeteg víz és mozgás!

Ha valamiben segíthetek, keress privát, én vagyok a tanácsadónőd! wave.gif

 

Szép napot!

Móni

Értékelés: Nincs

Hauschka dekorkozmetika

Én már évek óta csak Hauschka dekorkozmetikumokat használok és nagyon meg vagyok elégedve velük. Azt sajnálom, hogy a Ti bioboltotokban nem lehet őket kapni, szerintem nagyon beleillene a palettába....

Értékelés: Nincs
Betty's picture

De lesz, Dr. Hauschka dekorunk

és Zuii bio dekorkozmetikumaink is, csak idő hiánya miatt, még nem jutott oda a webszerkesztő, hogy feltöltse a teljes palettát. Jelen pillanatban "ezer a dolog, és mind fontos" történetet éljük meg, erről Vali épp ma írt egy szösszenetet. Szóval, pici türelem, és minden jó dolog lesz a bionom boltban.

Egyébként én is Hauschka dekort használok, és nagyon megvagyok vele elégedveyes.gif.

Értékelés: Nincs
Zsanett's picture

Infó a dekor bekerülési időpontjáról

Kedves Betty!

Tudnál esetleg egy kis információval szolgálni, hogy mikor várható a Bionom Boltba a dekorkozmetikumok bekerülése?

A keresőben keresve ez időpontban az utolsó hozzászólás a témával kapcsolatban, azóta haladt előre az ügy valamelyest?

Karácsony előtt nagyon szép ajándék lenne, a termékek debütálása :) 

Előre is köszönöm!
Zsanett 

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Dekorkozmetikumok a Bionomban

Szia Zsanett!

Épp tegnap jelezte a mi drága főszerkesztőnk, hogy még karácsony előtt felkerül egy komplett tisztító-, és mosószercsalád, hormontesztek, és a Dr. Hauschka dekorok is.

Ezek után bízom benne, hogy karácsony estére már Hauschka make up-pal pompázunk a fenyőfa mellettyes.gif.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

Színezett arcápoló krém (Dr.Hauschka)

Sziasztok! Szerintetek használhatom ezt az arcápoló krémet napsütésben is ha az összetételében ott az orbancfű ami ugye fényérzekeny hmmm.gif Remélem igen mert bevált nagyon szeretem.... mml.gif

Értékelés: Nincs

valaki segitene?

Bizonytalan vagyok hogy nyaron is kenhetem az arcomra napkozben ha erösebb a nap? Nemszeretnek foltos lenni confused_smile.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Azt a választ kaptam a forgalmazótól, hogy

konkrétan napozni nem tanácsos vele, de nyáron is lehet használni utcára.

Értékelés: Nincs

köszönöm a választ

wave.gif

Értékelés: Nincs
K.Viki's picture

Hauschka dekor

Sziasztok! Mostanában ritkán van időm olvasgatni, de azért köszönöm a válaszokat. :) Én szemhéjpúdert használok Hauschkától, amivel elégedett vagyok. Bár nekem csak úgy marad fenn egy egész napot, ha alaposan aláalapozok yes.gif Középbarna szemceruzám nekem is van, és arról én is elmondhatom, hogy sajnos hamar elmaszatolódik. Mindezektől függetlenül fogok még vásárolni belőlük regular_smile.gif Remélem, hamarosan a bioboltban is újra kaphatók lesznek dekorkozmetikumok. Erről esetleg, Vali, van hír? Üdv, Viki

Értékelés: Nincs
K.Viki's picture

Dr. Hauschkás smink kérdés

Sziasztok! Ha nem sikerült a megfelelő helyre írnom, akkor bocsánat, remélem a rendszergazda megrendszerezi regular_smile.gif Ha valaki megosztaná velem Dr. Hauschkás dekorkozmetikai tapasztalatait, annak nagyon hálás lennék. Igazából a szemhéjpúder és a szempillaspirál tartósságára lennék kíváncsi. Köszönöm, Szép napot: Viki

Értékelés: Nincs

Hauschka sink

Szia! A szemhéjpúder nagyon jó, szépen eldolgozható. Szép, enyhén metálos színe van. A kőpúder is jó, nem is látszik, inkább csak mattít és egyenletes felszínt biztosít. A középbarna szemceruzám egy kicsit hamar kopik, de így volt ez a márkás ceruzámmal is. A szájkontúr ugyanez. Összességében szerintem megéri a pénzét, főleg mivel tudom, hogy jó minőségű alapanyagokból van. A szemhéjpúderből biztosan fogok más színt is rendelni, mert nagyon tetszik! Üdv: andibandi

Értékelés: Nincs

Vikinek Hauschka smink

Kedves Viki, én Hauschkás sminktermékeket használok: szempillaspirált, szemhéjtust minden nap és időnként alapozót is. Mindegyik nagyon jó minőségű, könnyen lehet velük dolgozni és tartósak. A szempillaspirál abszolut tartós, nem az a tipikus műszempillahatású, de szép fekete, nem kenődik el, bírja a könnyeket és nem ragasztja össze a pilláimat. regular_smile.gif Előfordul, hogy szemhéjtust a nap vége felé újra kell rajzolni, de nem mindig. Olivaolajos vizes vattapamaccsal pedig könnyű eltávolítani. Szemhéjpúder tapasztalatom még nincs, ha neked lesz, írd meg! Az alapozótól nincs maszkérzésem, nem zsírosodik, nem fényesedik tőle a bőröm, mégis egyenletes felszínt biztosít. Korábban rengetegféle (drága, féldrága) reklámozott sminkterméket kipróbáltam, és az alapozókat mindig éreztem a bőrömön, nem esett jól megérinteni az arcomat, mert "van rajta valami cucc"! A Hauschkát nem érzem a bőrömön. Amikor először felkentem, többen megjegyezték, hogy olyan kisimult vagyok. Ezt nem felejtettem el! Én már nem használnék mást, főleg, mert már vagy két éve méregmentesen élek és nem szeretnék a sminkről lemondani. üdv, Felhőcske

Értékelés: Nincs

Dr. Hauschka dekor tapasztalat

Szia Viki! Én még csak az alapozóját és a kompakt púderét használom, de ezekkel nagyon elégedett vagyok. Kellemes viselni, nincs maszk hatása, mert nem fed annyira erősen, inkább csak egyenlítő hatása van. A szempillaspirált és is most rendeltem, remélem 1 héten belül megjön, és akkor be tudok számolni a tapasztalatról. Szerintem nem fogsz csalódni benne. Csodálatosak az összetevői és kiváló minőségű az arcápolás termékei is, azokat is használom. wave.gif Évi

Értékelés: Nincs

hauschka smink

Én a szempillaspirált használom. nem vízálló, viszont így könnyen lejön lemosáskor. Alapból elégedett vagyok vele, bár sokszor előfordul, hogy a pislogástól felkenődik belőle egy kis festék a szemhéjra. De ez végülis nem baj, mert legalább azt a hatást kelti, mintha oda is tettem volna festéket. meg szerintem ez másik spirálnál is ilyen lehet, amelyik nem vízálló.

Értékelés: Nincs
scoryl's picture

hauschka smink

Szia Viki! Én néhány hónapja használok fekete Hauschka szempillaspirált és nagyon meg vagyok vele elégedve. Szépen lehet vele festeni, tartós, de nem bántja a szemem és nagyon könnyű lemosni. Karácsonykor kőszín szemhéjpúder-palettával és fekete szemceruzával lepett meg a párocskám :) Szintén nagyon jók. És akkor az arcápolási alapcsomagról ne is beszéljünk...hajjaj...már érzem, hogy Hauschkával ez egy hosszú kapcsolat kezdete...:DD Üdv: (szintén) Viki

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.