Dr. Bakanek György: A magzatvíz az őstengerek tükörképe

A Víz Világnapja alkalmából pár hete volt alkalmam egy előadás sorozatot meghallgatni, ahol nekem a legjobban Dr. Bakanek György előadása tetszett. Elsősorban a doktor úr humora és holisztikus gondolkodásmódja ragadott meg, mely már az első percekben „átjött”, s ami az mi oldalunkra is oly jellemző.
A nőgyógyászként és életmód-szaktanácsadóként dolgozó orvos a gyógyszer nélküli gyógyítás híve, több cikkét közzétettük már az oldalon is (pl. Lúgosítás komplex programja).
Tehát most “A magzatvíz az őstengerek tükörképe” című előadásából olvashatjátok a jegyzetemet, melyet úgy gondoltam megosztok Veletek is:

Földünkön minden élet forrása az őstengerek vize. Sejtjeink, testnedveink máig is híven őrzik az őstengerek sós vizének emlékét, hiszen a magzatvíz, az emberi vér, a könnyünk és a verejtékünk is ugyancsak enyhén sós. A civilizációs ártalmak, a világméretű elsavasodás azonban veszélyezteti ezt az ősidők óta fennálló kényes egyensúlyt. Mit tehetünk, hogy mégis megőrizzük ezt gyermekeink s a következő nemzedékek számára?

A magzatvíz – ami 36 fokos, enyhén sós, lúgos vegyhatású folyadék - az őstengerek tükör lenyomata. Mindannyian csupán két egysejtűből keletkeztünk, melyek aztán osztódni kezdenek. Az anyaméhben eltöltött 270 nap alatt tulajdonképpen az egész törzsfejlődést átéltük. A 36. héten a magzatvíz 1-1,5 liternyi, majd fokozatosan csökken. Egyenletes hőmérsékletű, védi a magzatot a kiszáradástól és a mechanikai hatásoktól.

A 40. héten elfolyik a magzatvíz, a méh összehúzódik, s kipréseli a magzatot a szülőcsatornán. A női belső részek tetőzsindelyszerűen össze vannak csúszva, ezek szépen kinyílnak a szülés során akár 36 körcentiméteres méretig.

Eredendően hatszor annyi évet élhetnénk, mint amennyi a felnőtté váláshoz szükséges. Pl. egy kutya, aki 2 év alatt válik felnőtté 14 évig élhet, egy ló pedig 24-36 évet is megélhet. Az embernél a 24. életév az, amikor teljesen felnőtté válik (hiszen ekkorra válnak véglegessé a csöves csontok) - ezek szerint 144 évig kellene élnünk.
Okinawa szigetén, Japánban találhatjuk Földünk legidősebbjeit.
A reális emberi életkor 90-100 év volna, majd ezután egy másik dimenzióba kerülünk.

„Akié a felelősség, azé az irányítás szabadsága.” – hangsúlyozta ki a doktor úr.
Az egészséggel, oktatással és a körülöttünk lévő renddel lehet a legjobban manipulálni az embereket, hiszen ezek miatt aggódunk a legtöbbet. Magyarországon pont ezen területek szakemberei nincsenek megfizetve. Egy másik probléma az, hogy az iskolában oktatott anyag 96%-át elfelejtjük, mert nem látjuk az összefüggéseket.
Az egészségügynek nem érdeke, hogy egészséges legyünk. Sokszor az orvos olyan problémára ír fel szert, amit nem is ismer, olyan szert, amit nem ismer egy olyan személynek, akit még kevésbé ismer. Tehát a recept az maga a felelősség áthárítása, a gyógyszer pedig egy kockázat mellékhatásokkal.
A gyógyulás viszont az, amikor a felelősséget a kezünkbe vesszük!

Dr. Bakanek György beszélt arról is, hogy általános nagy gond, hogy az embereknek hiányzik a hosszú távú életcéljuk. Nem ott, nem azzal él és nem azt csinál, ahogy azt elképzelték. Fontos, hogy mindig legyen egy célunk és vállaljunk érte felelősséget!

Majd egy újabb párhuzamot hallhattunk az emberi szervezet és az őstengerek között:
A Föld 70%-a és testünk 70%-a is víz.
Ugyanúgy ahogy sajnos a tengerek is kezdenek savasodni, az emberi szervezetnél is megfigyelhető ez a folyamat.
A vér PH értéke 7,2-7,4. Ha ennél magasabb, akkor mondjuk lúgosnak, ha pedig alacsonyabb, akkor savasnak. A vérben jelennek meg utoljása az elsavasodást jelző elváltozások; szinte már túl későn, amikor már előrehaladott problémáról van szó.
A vizelet vegyhatása általában savas, melyet a leleteinken is megfigyelhetünk.
A savas táplálkozás, a stressz, a mozgáshiány és a dohányzás következtében szöveteink savasak lesznek. Ez a vérben még nem jelenik meg, hiszen a szervezet lúgosító anyagokkal kompenzálni kezd: elvonja a kálciumot a csontokból.

Végül a doktor úr felhívta a figyelmünket, hogy az egészségünk alapja tulajdonképpen négy dologtól függ:
•    Genetikától
•    Környezettől
•    Egészségügytől – csupán 10%-ban
Felmérések szerint minden 3. halálok gyógyszerek mellékhatása, orvosi hibák. Az 1. a szív- és érrendszeri megbetegedések következtében bekövetkezett halál, a 2. pedig a rák, mégpedig olyan területeken előforduló fajtái, melyek a külvilággal szoros összefüggésben vannak (tüdő, gyomor, bélrendszer).
Hippokratész is már megmondta: “Táplálékod legyen gyógyítód.”
32 fogunkból 4 szemfog – anatómiailag tehát úgy vagyunk programozva, hogy táplálkozásunkban a hús ideális mennyisége 10-12% legyen, azaz egy héten kétszer fogyasszunk csupán húst, inkább halat. A makrobiotikus táplálkozás Japánban nem hiába a hosszú élet táplálkozásának tana.
•    Életmódunktól – méghozzá 80%-ban! Mikre is figyeljünk?
o    Tiszta víz fogyasztása (forrásvíz)
o    Táplálkozzunk helyesen!
o    Kerüljük el a túlsúlyt – napi 40-50 perc mozgás szükséges; a lustaság, a tévézésis kimutathatóan savasítanak
o    Hallgassunk klasszikus zenét (más kristályszerkezetet hoz létre a testünkben), olvassunk jó könyveket!
o    A stressz helytelen kezelése okoz gondot, nem pedig a stressz maga! Tehát tanuljunk meg valamilyen relaxációs technikát.
o    A körülményeket, az embert nem, csak a saját hozzáállásunkat lehet megváltoztatni – Legyen pozitív a hozzáállásunk!
o    Káros szenvedélyektől mentesen éljünk!
o    Lúgosítsunk!
3
Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Hozzászólások

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel