
Reggel az ébresztő víz után 30-40 perccel ezdés. Pár hónappal ezelőtt találtam az oldalt. A lényeg nem a hölgyön van - ne akadjatok ki, nem túl bionóm -, hanem azon, amit csinál. Nekem nagyon tetszenek az edzések, mert saját testsúllyal, illevte minimális eszközzel dolgozik, amelyeket házilag is helyettesíthetünk. A bemelegítést és nyújtást az elején, illetve a végén el ne felejtsd!
Negyedik napja, hogy életem dobozokban hever. Költözésem óta a mai az első nap, hogy ráérek kipakolni, rendet tenni. Elsőként a könyveket rendszerezem, következnek a ruhák, a kozmetikumok, majd a végén az apróságok. Semmit nem sajnálok, semmi olyat nem tartok meg, aminek szükségét nem érzem. Kidobom, hogy legyen helye az újnak.
Biomedikális kezelések és a speciális diéta szerepe az autisták gyógyászatában címmel tartottak konferenciát az Egészségügyi Főiskola Zilahi termében. A rendezvényen kutatóorvosok osztották meg több évtizedes tapasztalataikat autista gyermekek szüleivel és az érdeklődő gyógypedagógusokkal. Amerikai és magyar kísérletek bizonyítják, hogy az autizmussal együtt élő embereknél nagyon fontos a tej és gluténmentes diéta betartása, hiszen ezeket szervezetünk nem bontja le megfelelően.
Többféle diétába is beiileszthető étel. Nem csak finom, hanem nagyon egészséges is. Fogyókúrázóknak is ajánlott. A karfiol felhasználása nem túl változatos kis hazánkban. Sokan csak levesként ismerik, néha rántott, esetleg rakott karfiolként. Pedig igen változatosan el lehet készíteni. Erre is jó példa az alábbi recept. Érdemes kísérletezgetni. /verebedit/

Imádok kísérletezni bizarr ételtársításokkal. Ennek a szenvedélyemnek az egyik eredménye a következő recept, ami épp aktuális, mert itt a spárga, az eper és a friss menta szezonja is. Előételként, de könnyű nyári vacsoraként is fogyasztható.

Mint már írtam, a spenót kedvenc táplálék alapanyagom. Már szépen nő a kertemben, úgyhogy ma lesz az első szüret. Ma egy kicsit máshogy készítem el, mint ahogy szoktam. Kicsit izgalmasabb ízvilágot varázsolok neki néhány különleges fűszerrel, mint például a lepkeszegmag, amit előszeretettel használ az indiai konyha.
Igen....tudom, hogy nem feltétlenül kell a "hagyományos" recepteket variálni, de mi most száműztük az állati eredetű termékeket, és a glutént is, és új ötletek után kutakodva találtam ezt a receptet (nekem a kölesből készült "túró" nagyon mellékízű, de így a kukoricával keverve tényleg olyan lesz,mint a túró(:
Ígértem, hogy beküldöm a gluténmentes pudingreceptemet, de nem álltam meg, és egy kicsit variáltam rajta, hogy ne legyen olyan "snassz". Nem szilárdul meg, mire kihűl, de hát nem mindegy? Ki tudja azt megvárni?
Gluténmentes nokedlit már nagyon régóta készítek. Elsősorban kukoricalisztből készítettem eddig. Aztán gondoltam egyet és kevertem hozzá köleslisztet is. Így sokkal finomabb lett. Annyira megtévesztő az állaga és az íze és a színe is, hogy még a kicsi fiam is megette, pedig ő nagyon nem szereti a reform dolgaimat. Sőt sikerült Valiékat is megtévesztenem, ők is meglepődtek, amikor elárultam az összetevőket. Én azt gondolom, hogy kezdő életmódváltóknak is ízleni fog ez az étel. Csak figyelni kell az elkészítésre. /verebedit/
Darabos, sápadt, kissé ecetes és hmmmm... a frissen főtt roppanós virslivel és puha kenyérrel tényleg meggyőző! Érdemes kipróbálni! A tesztelés elején (elkészítés és azt követő kb. két hét) gyerektől és érzékeny társtól célszerű távol tartani az eredményt, mert a megdarált mustármagnak megvan az a romantikus bája, hogy kóstoláskor a szájon keresztül leégeti az ember haját. Meg a szőrt a nyelvéről. Ez persze az idő előre haladtával tompul, míg a harmadik héttől átlagos ember számára is fogyaszthatóvá válik.

Megérkezett a lisztmentes piskóta újabb variációja. Ez is azt mutatja, hogy csak a fantáziánk szabhat határt a kreatívitásnak. Nagyon finom ez is, akárcsak a társa. Kedvet kaptam hozzá, hogy akár már hétvégén megsüssem. Túl sok időt nem igényel. Egyszerű, gyors és nagyszerű édesség. (verebedit)
Sziasztok!
Az édesburgonya már régóta izgatja a fantáziámat, de valahogy eddig nem jutottam el oda, hogy ki is próbáljam. Jelenleg Stockholmban élek és a tegnapi vásárlásom alkalmával nem találtam normális burgonyát, csak a sárga héjú, édes és lisztes ízűt, amit nem igazán kedvelünk. Na és akkor megláttam az édesburgonyát és beúszott a gondolat, hogy akkor itt az ideje kipróbálni. Vettem 5 közepes darabot.
Adjanak cukor helyett édesítőszert? Mégis süssenek zsírban? Május 10-ig várják a véleményeket az új közétkeztetési törvény tervezetéről – szólj hozzá te is!
Ázsiában nagyon népszerűek a mártogatók. Bármit, amit kisütnrk, nem fűszerezik, hanem felszolgálnak mellé különféle mártogatókat, és hol ebbe, hol abba mártogatják a falatokat. Valóságos ízorgiában lehet így részünk.
Most az egyik kedvenc mártogató receptemet szeretném megosztani veletek, többek kérésére, akik már kóstolták.
Elérkezett a levezető rész utolsó napja, és egyben ez lesz az utolsó méregtelenítős bejegyzésem is.