AntalVali.com

Fogantatás, magzatikor, születés… Végül is ez az a folyamat, amelyen mindenképp keresztülmegyünk, ha már belevágtunk ebbe a kalandokkal teli fizikai utazásba, amelyet életnek nevezünk. 

Megtörtént, túléltük, ennyi… Az emberek többsége nem tulajdonít nagy jelentőséget a dolognak, pedig a kezdetek nagyon is fontosak. Az első lépések iránya adja meg a soron következők irányát is. Fogantatásunk, magzati korunk, születésünk élménye, és az azokból fakadó érzésminták alkotják életünk alappilléreit, amelyekre aztán ráépítjük önmagunkról, illetve a világról alkotott képünket. Vagyis első tapasztalataink nagyban befolyásolják személyiségünk és életünk alakulását.  Hogy egy kicsit jobban beláthass a kulisszák mögé, nézzük végig konkrétan, hogy a fogantatás és a születés körüli események milyen lenyomatokat hagyhatnak tudattalanunkban.

Tartalom:

• Fogantatás előtti pillanat: a kezdetek kezdete 
• Fogantatás: önbizalom, önérték sérülése
• Még mindig fogantatás: nemiségünk megélése, elfogadása
• Magzatikor: az édesanya érzésvilága
• Születés általában: a változástól és az ismeretlentől való félelem
• A születés beindulása: van választásom-nincs választásom
• Epidurális érzéstelenítés: kábítószerhatás
• Császármetszés: a küzdelem elkerülése
• Faros születés: hátat fordítok a világnak
• Köldökzsinór elvágása: önállóság vagy ragaszkodás 
• Születés utáni fogadtatás: orgazmus, avagy a boldogság megélése

Fogantatás előtti pillanat: a kezdetek kezdete 

„Képzeld el, ahogyan az idő kereke szépen lassan visszafelé forog: gyermekkorodon át a születésig, magzati koron át fogantatásod pillanatáig. És most lépj túl a fogantatáson is. Ott lebegsz a Mindenség közepén. Látod szüleidet, látod a világot.  Tökéletesen tudatában vagy annak, miért akarsz megszületni, mi életed célja, milyen problémákat, milyen képességeket veszel át szüleidtől, és mi mindent hozol még magaddal…”

Tudom, ez az egész egy kicsit misztikusan hangzik. Valaki vagy hisz reinkarnációban és túlvilági életekben, vagy nem. Mindenesetre azt javaslom, ha nem tudod elfogadni, hogy az anyagi világon túl is létezhet élet, fogd fel a dolgot egy, a tudattalannak szóló szimbolikus oldási játékként, mely segítségével az alapenergiáidon változtathatsz.

Ha a fogantatás előtti pillanatban lényünket a félelem, a gyengeség, vagy az értéktelenség érzése uralja, akkor ezeket a negatív érzésmintákat magunkkal hozzuk fizikai világunkba is, és e blokkolt energia rányomja bélyegét egész életünkre, személyiségfejlődésünkre.

Előfordulhat, hogy a fogantatás előtti pillanatot pozitív érzések, illetve a várakozás öröme tölti ki, de ezeket a jó energiákat nem tudjuk át hozni fizikai szintre. Így a fogantatás pillanatával börtönbe zárjuk lelkünk kincseit, és életünkben önértékelési problémák és félelmek jelennek meg. Optimális esetben, és ennek az élménynek a megélése az oldási folyamatok lényege is, a fogantatás előtti állapotban megélt boldogság, öröm, bizalom és értékesség érzését magunkkal tudjuk hozni a fizikai síkra, hogy aztán egész életünket kitölthesse ez a magas energiaszint. 

Fogantatás: önbizalom, önérték sérülése

Mára már megfigyelésekkel is alátámasztották azt a hipotézist, hogy a nem várt babák kevesebb önbizalommal rendelkeznek tervezett társaiknál. Lassabban fejlődnek, nehezebben boldogulnak az életben. Minél nagyobb a szülő részéről az elutasítás, annál jobban sérül babájuk önbizalma, illetve önértékelése. 

„Valamit nem jól csináltam, valamit elrontottam… Nem vagyok jó, nem vagyok szerethető…” – valahogy így foglalhatnánk szavakba azt az érzéscsírát, melyet szüleink félelmei sokunk lelkében elültettek fogantatásunk környékén. És mivel nem vagyunk biztosak saját értékeinket illetően, embertársainktól, illetve a külvilágtól várjuk a visszaigazolást, hogy mégis szerethetőek vagyunk.

Még mindig fogantatás: nemiségünk megélése, elfogadása 

Spirituális nézetek azt vallják, hogy nemünkről mi magunk döntünk még fogantatásunk előtt. Fogantatásunk pillanatában pedig már biológiai szinten is eldől, fiúnak vagy lánynak születünk. Az esetek többségében valamelyik szülőnek konkrét elképzelése van arról, milyen nemű gyermeket szeretne. Pedig ha tudnák/tudnánk, az ilyen jellegű elvárások milyen lelki terhet róhatnak a születendő gyermekekre… Ha lánynak születünk és szüleink fiút vártak, akkor megpróbáljuk „hibánkat” életünkkel korrigálni. Hogy megfeleljünk szüleink sokszor már rég nem aktuális elvárásainak, férfias energiával ruházkodunk fel. Irányítási vágy, keménység, karrier, harc, analizálás, értelem dominanciája az érzelmek felett. Intenzívebb érzésminták esetén már külső megjelenésünkben: arcvonásainkban, testfelépítésünkben, mozgásunkban, beszédünkben is fellelhetőek lesznek a férfias jellegzetességek. A legmélyebb megfelelési vágy vezethet a saját nemhez való vonzódáshoz is. Ilyenkor az apa elvárásai a mérvadóak.

A fiúk esetében ugyanez a helyzet. Bizony, ők is szeretnének megfelelni a szülői elvárásoknak, ezért ha szüleik lány gyermekre vágytak, elkezdenek azonosulni a női jelleggel. Az ilyen fiúk/férfiak lágyabbak, érzékenyebbek, empatikusabbak, intuitívebbek. Művészlelkek. Erőteljesebb energiák esetén ezek a jelek testet ölthetnek egy lágyabb, nőiesebb külsőben. És végül a homoszexualitás, a transzszexualitás a nőiességgel való erős, mély azonosulás, mely nagy valószínűséggel az anyának való megfelelési vágyban gyökeredzik. A fogantatás környékéről származó problémákat akkor oldhatjuk fel, ha először megértjük szüleink érzésvilágát, félelmeit, motivációit. Ha megértjük, nem minket utasítottak el, hanem problémáikon nem tudtak túllépni. Ha nem őket okoljuk negatív, visszahúzó energiáink miatt, hanem felismeréseink arra használjuk, hogy lényünk továbbhaladhasson fejlődése útján. 

És a végcél, hogy megtanuljuk magunk feltétel nélkül elfogadni és szeretni.

Magzatikor: az édesanya érzésvilága

Egy magzat nemcsak testileg, hanem tudatilag és érzelmileg is össze van nőve édesanyjával. A fennálló egységélménynek köszönhetően édesanyánk érzésvilágát saját tapasztalatként raktározzuk el tudattalanunkban. És e magzati korban átvett érzésminták ugyanolyan erővel alakítják önmagunkról és a világról alkotott belső képünk felépülését, mint a valójában megélt tapasztalataink. Bár ebben az időszakban látszólag az édesanya játssza a főszerepet, mégsem feledkezhetünk el arról a tényről, hogy édesapánktól is ugyanúgy átveszünk bizonyos programokat.

Ha sikerül felismerni azokat a mintákat, melyek szüleinktől erednek, próbáljuk elengedni: „Ez nem én vagyok! Ezt az érzést anyámtól/apámtól vettem át, és nem szolgálja boldogságom, hát elengedem, hogy lényem megtisztulhasson tőle.”

Születés általában: a változástól és az ismeretlentől való félelem

A születés hatalmas változást hoz a magzat életébe. Hatalmas változást, ami óriási fájdalommal jár. A fájdalom pedig intenzív programot vés lelkünkbe:  ismeretlen, új élethelyzet = változás = fájdalom. 

És mivel az elme általában fél a fájdalom negatív élményétől, igyekszik elkerülni a nagy változással járó élethelyzeteket. Igyekszik mindent irányítása alá vonni, minden lépését megtervezni, hogy ne kelljen az ismeretlenbe fejest ugrania. Születésünknek nem tiszta lappal vágunk neki. Számos megtapasztalás előzi meg ezt a pillanatot. Fogantatásunk előtti energiaállapotunk. Fogantatásunk és magzati korunk eseményei, édesanyánk érzelmi világa, és szüléshez való hozzáállása. 

A nehéz születés félelmekre, önmagunkba és a világba vetett bizalmunk elvesztésére utal. Mindez ellenállást, irányítási vágyat szül. Az ellenállás azonban fokozza a fájdalmat. Születésénél növelheti a vajúdás időtartamát, és akár komplikációhoz is vezethet.  A születés, de a szülés is egy csodálatos, misztikus élmény lehet, ha félelmünket el tudjuk engedni. Ha megtanulunk bízni önmagunkban és a létezésben. Ha hagyjuk, hogy az elfogadás és a szeretet megnyissa szívünket. Ha letesszük az irányítási vágyunkat, és ahogy a tao mondja, rábízzuk magunk az élet folyójának áramlására. Ezt az élményt nevezi a buddhizmus megvilágosodásnak, Jézus pedig a Mennyek országának.

A születés beindulása: van választásom - nincs választásom

A születés kezdetéről a baba dönt. 

Az, hogy tudtunk-e dönteni születésünk kezdetéről, illetve hogyan döntöttünk, jelzi, hogy tudattalanunk mélyén a „van választásom” vagy a „nincs választásom” programja fut. Mikor a babának félelmei vannak születését illetően, nem mer nekivágni a folyamatnak. Nem tud dönteni, nem mer választani. Bizonytalan magában. Ez túlhordáshoz is vezethet. Sok esetben a szülés beindulásához elegendő lenne a mama és a baba félelmeit oldani a külső beavatkozás helyett. 

Ha a baba túl korán jön a világra, az jelezhet türelmetlenséget: „Legyünk túl rajta minél előbb, mert nem tudom a megfelelő időt kivárni!” Ez is egyfajta félelem. A baba mielőbb szembe akar nézni félelmeivel, hogy végre megszabadulhasson a szorító rosszérzéstől. Ilyenkor a baba dönt, de lehet, hogy választása nem igazán megfelelő számára. A koraszülés utalhat még arra is, hogy a baba kicsit későn, de meggondolta magát. Nem tud szembenézni az élettel. El akar menekülni, ki akar lépni. (A vetélést szokták magzati öngyilkosságnak is nevezni.) Ebben az esetben valószínűbbek a súlyosabb komplikációk, és nehezebb a babát életben, illetve egészségesen tartani. Ha akaratunk ellenére életben tartanak bennünket, és ezt nem tudjuk feldolgozni, megemészteni, akkor ez az esemény a „nincs választásom” érzését erősíti belsőnkben.

Ha az orvos mesterségesen beindítja a szülés folyamatát, akkor nem én döntök, nem én választom meg születésem időpontját, ritmusát. Ha az orvosra, mint istenszimbólumra tekintünk, jobban megérthetjük, egy ilyen esemény hogyan mélyítheti lelkünkben azt az érzésmintát, hogy nem irányíthatjuk életünket, hogy ki vagyunk szolgáltatva egy felsőbb hatalomnak, Isten akaratának, vagy a Sorsnak.

Epidurális érzéstelenítés: kábítószerhatás

A szülés természetes lefolyása közben az édesanya szervezete a fájdalom csillapítására endorfint, azaz boldogsághormont termel. A baba a közös véráramnak köszönhetően részesül az endorfin tudatmódosító hatásában, és ő is ugyanúgy megéli a boldogság érzését, akárcsak mamája. Az endorfin szervezetünkben való megjelenése hozzásegít bennünket ahhoz a tapasztalathoz, hogy fájdalmunkra önmagunkon belül megtaláljuk a gyógyírt. A sötétségben is ott van a fény. Ha megtanuljuk elfogadni negatív helyzetünket, és ellenállásunk megszűnik, akkor tudatunk kitárul, és olyan lehetőségeket is képesek vagyunk meglátni, melyek előtt eddig lezártuk magunk. Az elfogadás, vagyis a szeretet oldja a félelmet és a fájdalmat (a sötétséget).

Az endorfinhoz hasonlóan az epidurális érzéstelenítő nem csak a kismama fájdalmát csillapítja, hanem a babáét is. Mégis óriási különbség van a két fájdalomcsillapítás lélekre gyakorolt hatása között. Egy jól beadott epidurál ugyan könnyebbséget hozhat, de intenzív boldogságélményt nem képes szolgáltatni. És ami még ennél is fontosabb, a baba egójában megszületik az a lenyomat, hogy ha valami fáj, akkor a fájdalomcsillapítást kívülről kell várni. Így felnőttként is nagyobb eséllyel fogja a külvilágban, külső szerekben keresni a fájdalom csillapítását. Nagyobb eséllyel nyúlhat a kábítószer, az alkohol nyújtotta menekülési útvonalhoz.

Császármetszés: a küzdelem elkerülése

Császármetszésnél a babát kiemelik édesanyja pocakjából, így nem tud keresztülhaladni a szűk szülőcsatornán. Ezért, aki császármetszéssel születik, nem tapasztalhatja meg, hogy egy küzdelmes folyamat végén ott vár ránk a beteljesülés boldogító érzése. 

Nem tanulunk meg küzdeni. Ehelyett egy kívülről érkező „segítség” átemel bennünket a nehézségeken. Ezért életünk folyamán egónk e program szerint megtorpan az akadályok előtt, és várja, hogy valaki megoldja helyette problémáját. Ha külső segítség nem érkezik, vagy ha a beteljesülés öröme nem hullik magától az ölünkbe, nem tudjuk álmainkat valóra váltani. A császármetszéssel született embereknek életük során kell megtanulniuk, hogyan tehetnek céljaik megvalósításáért, hogyan küzdhetik le a felmerülő akadályokat.

Faros születés: hátat fordítok a világnak

Ha egy magzat farfekvésben marad, az a magzat lényét megbénító, blokkoló félelmekre utal. Ez az az eset, mikor szó szerint hátat fordítunk a világnak. Önbizalomhiányunk, gyengeségérzésünk és a fájdalomtól (kudarctól) való félelmünk miatt ellenállunk a fejlődés folyamatának, és igyekszünk megragadni egy megszokott, jól ismert létformában.  A faros születés nagyon jól szemlélteti, ha ellenállunk a változásnak, csak saját dolgunkat nehezítjük meg. A változás így is- úgyis bekövetkezik. A mi választásunk, hogy mekkora nehézségekkel nézünk szembe életünk folyamán. Ha tudatosak tudunk lenni, és együtt tudunk áramlani a lét változásaival, sokkal könnyebbé, boldogabbá varázsolhatjuk életünket.

Néhány tanács kismamáknak: ha babánknak nem akaródzik befordulnia a szülőcsatorna felé, próbáljunk beszélni hozzá, és megkérni, forduljon meg, mert úgy könnyebb lesz világra jönnie. Ha a beszéddel való ráhatás nem bizonyul elegendőnek, akkor oldással is lehet könnyíteni babánk, illetve saját félelmeinken. Ha pedig magzatunk minden próbálkozás ellenére sem fordul meg, akkor babánkkal együtt, közösen lelkileg fel kell készülnünk a faros szülésre/születésre. Mindez hatalmas tanulási folyamat lehet. Megtapasztalása annak az élménynek, hogy minden reménytelennek tűnő helyzetből ki tudunk mászni. 

Köldökzsinór elvágása: önállóság vagy ragaszkodás 

Az állatmamák kölykeik születése után kb. 8-10 perccel saját maguk rágják el a köldökzsinórt egy olyan helyen, ahol az elvékonyodik, elhal. A köldökzsinór elvékonyodása jelzi, hogy az utód felkészült az önálló életre.

Nálunk, embereknél ez a folyamat ugyanígy működik. A köldökzsinór hosszú percekig biztosítja az újszülött számára szükséges oxigénellátást, így babánk a saját ritmusában tanulhat meg lélegezni. Tévhit, hogy egy újszülöttnek fel kell sírnia születése után. Gyakran a túl hamar, illetve rossz helyen elvágott köldökzsinór: a hirtelen jött oxigénhiány sokkja és a vágás okozta fájdalom készteti sírásra az újszülötteket. Ez az egész érzelmileg ahhoz a szituációhoz hasonlítható, mikor egy úszni nem tudó embert mély vízbe dobnak, hogy így tanuljon meg maga úszni… Mára már megfigyelték, hogyha a születés után a köldökzsinór-elvágással kivárják azt az időt, míg a baba felkészül az önálló életre, míg megtanul önállóan lélegezni, akkor sok baba sírás helyett mosollyal üdvözli a világot. (Frédérick Leboyer: Gyöngéd születés c. könyve)

Sajnos, oly sokunk lelkében ott él a túl korán elvágott köldökzsinór traumája, és oly sokan nem tudtunk lelkileg talán még a mai napig sem felkészülni az önálló életre. És sajnos gyermekeink is hasonló tortúrákon esnek át. Hát cseppet sem csodálkozhatunk, ha nehezen szakadnak el tőlünk. Ha stresszeli őket az óvoda-, iskolakezdés eseménye, vagy a felnőtté válás folyamata.

Születés utáni fogadtatás: orgazmus, avagy a boldogság megélése

Születésünk küzdelmes, fájdalmas folyamata után a csúcsélményt édesanyánk szeretete, öröme, testének melege, ölelésének biztonsága és szívverésének megnyugtató muzsikája jelenti. Ez a megpihenés, a meghittség, a boldogság pillanata… Ebben a pillanatban tapasztalhatjuk meg, hogy a fény legyőzi a sötétséget, hogy az intenzív boldogságélmény szertefoszlatja a fájdalmat; illetve hogy egy olyan helyre érkeztünk, ahol örömmel várnak ránk, ahol szeretet vesz körül bennünket.

Ha ezt az idillikus élményt zavaró külső körülmények, vagy szüleink negatív magatartása megtöri, egyáltalán nem, vagy csupán lefojtva éljük meg a születés utáni extatikus élményt. Elmarad az óriási robbanás. Egy olyan világban találjuk magunk, ahol a szeretet helyett a fájdalom és a félelem, a szeretet nélküliség és az elkülönülés dominál. Transzperszonális körökben mondják, hogy az a kismama, ki szülése folyamán túl tud lépni félelmei korlátain, ellenállás nélkül át tudja adni magát a folyamatnak, babája világrajövetele közben akár testileg is orgasztikus érzést élhet át. Természetesen ugyanígy a baba is.

A születés és a szexualitás között szimbolikus párhuzam van. Mindkettőnek megvan a maga ritmusa. Lassan kezdődik, majd egyre jobban felgyorsul, egy ütemes lüktetéssé válik, mely a végén extatikus boldogságérzetként robban. A születés és a szexualitás között meglévő kapocs miatt, aki születésénél nem tudta átélni a boldogság, a biztonság élményét, az a szexuális együttlét folyamatának sem tudja teljesen átadni magát. Így vagy elmarad, vagy lefojtódik az orgazmus élmény robbanása. Természetesen ezeket a sérüléseket is fel lehet oldani. És a szexualitás, az orgazmus élmény felfedezése felülírhatja születésünk negatív tapasztalatait. Visszavezethet bennünket a szeretet teljességéhez. A fogantatásunkat és születésünket felölelő időszakban fellelhető összes problémánk gyökere, melyet életünk folyamán vagy továbbmélyítünk, vagy megoldunk. 

Mindannyiunknak vannak problémái. Fogantatásukat, illetve születésünket nem úszhatjuk meg sérülések nélkül. És szülőként nem tudjuk gyermekeinket teljes mértékben megóvni a kezdetek fájdalmas tapasztalataitól. De egy kis odafigyeléssel, egy kis tudatossággal nagymértékben könnyíthetünk terheiken, hiszen nem mindegy mekkora batyuval vágnak neki a világnak.  És egy kis odafigyeléssel, egy kis tudatossággal saját terheinken is könnyíthetünk. Az élet a fejlődésről szól. Ha megértjük, mi miért történik velünk, ha felismerhetjük, milyen téveszmék blokkolják életünket, és túl tudunk lépni rajtuk, megtaláljuk lényünk szabadságát, az élet teljességét, a boldogságot.

Grandpierre Aranka

További oldalak:

• Amire minden baba vágyik: az anyatej
• Az Ősmagyarok konyhája – 1. rész
• Járványmegelőzés természetes módszerekkel és az immunrendszer szerepe
• Miről árulkodnak körmeink?
• Homoktövis titkai