Készítettem egy összeállítást természetesen a teljesség igénye nélkül, a pajzsmirigy lehetséges betegségeivel kapcsolatban, ugyanis az a meglátásom, (már csak azért is, mert érintett voltam/vagyok a témában) hogy nagyon keveset tudunk ezekről a betegségekről és tévesen félrediagnosztizáljuk magunkat (ahogyan én is tettem, annak idején, még szerencse, hogy épp bőrrel megúsztam).
Mivel én sem ismertem ennek a betegségnek a tüneteit, honnan is kellett volna( 23 évesen a 173 cm-nek 57-58 kg-nak inkább örültem, hát ha még azt is mellé vesszük, hogy annyit ehettem, mint egy paci és nem híztam) a remegésre és szívdobogásra kerestem más kifogást, rákentem a stresszre(nameg a cigarettára a főiskolára, államvizsgára stb...........) kifogást lehet találni sokat, csak orvosoz ne kelljen menni.
Na de most komolyan, mentem volna én orvoshoz, ha tudom ,hogy a tünetegyüttes amit produkáltam, komolyabb bajt jelez. Szeretném, ha más aki rátalál az oldalra, ne essen ugyanebbe a hibába.
Hazánkban a lakosság 10-15 százalékánál mutatható ki pajzsmirigy rendellenesség, közöttük is különösen magas, mintegy 75-80 százalék a nők aránya.
Tartalom:
Gyakori pajzsmirigy betegségek
Fontos az egészségtudatos életmód
A betegek számának folyamatos emelkedésének egyik oka a jódhiány. Hazánkban a termőföld jódban szegény, így az itt termő növények is alacsony jódtartalmúak. A probléma megoldására az Egészségügyi Világszervezet (WHO) több országban külön jódhiányt leküzdő programokat indított.
Az erőfeszítéseknek köszönhetően a golyvások száma lényegesen csökkent. A baj az, hogy a jódpótlással együtt megnövekedett az autoimmun pajzsmirigybetegek száma is. Tehát a jód kétélű fegyver, amelyet a populáció nagyobb részében lehet, sőt kell használni, de a genetikailag érintettek számára káros is lehet. A kérdés összetett voltára utaltak azok a vizsgálatok, amelyek a terhesekre vonatkoztak.
A nem megfelelő jódbevitel (NAPI 250-300 ug/nap) esetén az újszülött IQ-ja 20 százalékkal volt alacsonyabb! Ha viszont a betegeknek „feleslegesen” jódot vittek be, akkor az pajzsmiriggyulladást, spontán vetélést, esetleg túlműködést váltott ki.
A fentiek alapján világosan látható, hogy a pajzsmirigy státuszának tisztázása a családtervezés alapja kellene, hogy legyen!
A pajzsmirigy egy kicsi, pillangó alakú mirigy, mely az ádámcsutka alatt található. Fontos szerepet játszik az anyagcsere szabályozásában, elsősorban abban, hogy a test milyen mértékben használja a rendelkezésére álló energiát. Ezt úgy éri el, hogy hormonokat termel - elsősorban tiroxint (T4) és trijód-tironint (T3) - amelyek a vérárammal a test minden részébe eljutnak. A pajzsmirigyhormonok adnak utasítást a sejteknek, hogy milyen ütemben használják energiakészletüket, és mennyi fehérjét állítsanak elő. A pajzsmirigy egy harmadik hormont is termel, ez a kalcitonin, amely a vér kalcium szintjét szabályozza, azáltal, hogy gátolja a csontok lebontását (reabszorpcióját) és fokozza a vesék kalcium kiválasztását.
Testünk egy összetett rendszerrel szabályozza a keringő T4 és T3 mennyiségét. Ha csökken a hormonok vérszintje, akkor a hipotalamuszból (egy szerv az agyban) tireotropin-releasing hormon szabadul fel, mely az agyalapi mirigy (apró mirigy a hipotalamusz alatt) tiroidea-stimuláló hormonjának (TSH) elválasztását eredményezi. A TSH hatására a pajzsmirigy hormonelválasztása fokozódik. Amennyiben elegendő hormon kerül a véráramba, a TSH termelődése csökken. (Negatív "feedback" szabályozás.)
A pajzsmirigyben a T4 többsége a tireoglobulin nevű fehérjéhez kötődve raktározódik. Amikor szükség van rá, a mirigyben emelkedik a T4 termelés és/vagy a raktárakból kerül a hormon a vérbe. A véráramban a T4 nagyrésze tiroxin-kötő globulinhoz kapcsolódva szállítódik és hatását tekintve inaktív. Elsősorban a T3 felelős a hormonhatásért, ami a T4-ből képződik. Ez az átalakulás főként a májban, de más szövetekben is történhet.
A pajzsmirigybetegségek többségnél a termelt hormonok mennyisége nem megfelelő. Kevés T4 hormon produkciója hipotireózishoz vezet, ilyenkor az anyagcsere lelassul. Jellemző tünetei: súlygyarapodás, bőrszárazság, székrekedés, hideg-intolerancia, hólyagos bőr, hajhullás, fáradtság és nők esetében rendszertelen menstruáció. A súlyos, kezeletlen hipotireózist myxodémának hívják, és szívelégtelenséghez, görcsökhöz és kómához vezethet. Gyermekeknél lassítja a növekedést és a nemi fejlődést. Csecsemőknél mentális retardációt okozhat. Mivel a betegség gyógyítható és korai észlelés esetén a károsodás mértéke minimalizálható, Magyarországon kötelező az újszülöttek szűrése hipotireózis irányában.
Ha a pajzsmirigy betegsége miatt túlzott mennyiségben képződnek pajzsmirigyhormonok, akkor hipertireózisról beszélünk. Ez az állapot az anyagcserefolyamatok felgyorsulásával jár. A jellegzetes tünetek közé tartozik a szívfrekvencia felgyorsulása, izgatottság, a testsúly csökkenése, álmatlanság, kézremegés, gyengeség és esetenként hasmenés. Jelentkezhet szem körüli duzzanat, szemszárazság, néha a szemek irritációja vagy kidülledése. Előfordulhat fényérzékenység és látászavar is. Mivel a szemek mozgása kóros lehet, olyan, mintha a beteg a távolba meredne.
Az általános tünetek mellett a pajzsmirigy betegségei olyan összetett kórképek kialakulását is elősegíthetik, mint például a meddőség, vetélés, a magas koleszterin szint, szívritmuszavarok, elízás vagy a depresszió.
Az emelkedett kalcitonin koncentrációk két ritka betegséghez társulhatnak: medulláris pajzsmirigyrákhoz és jóindulatú C-sejt hiperpláziához. A feleslegben termelődő kalcitonin krónikus hasmenést okozhat.
A pajzsmirigy betegségei gyakran a mirigy megnagyobbodásával és/vagy göb(ök) kialakulásával járnak. Ha ez már szabad szemmel is látható a nyakon, golyvának nevezzük. Előfordulhat, hogy a megnagyobbodás fájdalmassá válik és a betegnek olyan érzése lehet, mintha valami a torkán akadt volna, valamint nyelési nehézségei támadhatnak.
A szerteágazó tünetek miatt hazánkban is sok a nem diagnosztizált, vagy nem megfelelően kezelt pajzsmirigy beteg. Az egyik leggyakoribb jelenség, hogy a magas koleszterin szintű betegeknek koleszterinszintet csökkentő tablettákat írnak fel, miközben az emelkedést a pajzsmirigy alulműködése váltotta ki.
Pajzsmirigybetegségek különösen nagy számban jelennek meg 45-60 év közötti nők körében, a menopauza alatti hormonális változások következtében.
A tünetek ennél korábban is jelentkezhetnek, így például a szülést követő időszakban a nők 5-11%.ban alakul ki. A pajzsmirigy nem megfelelő működésére utalhatnak az ismételt vetélések épp úgy, mint a meddőség.
A tünetek kialakulásában emellett fontos szerepet játszik az öröklődés, így amennyiben a családban már előfodult pajzsmirigy betegség, a megelőzés és a rendszeres kontroll kiemelt jelentőséggel bír.
Gyakori pajzsmirigy betegségek
Graves-kór: Általában ez áll a hipertireózis hátterében. Ez egy krónikus betegség, amelynél a beteg immunrendszere pajzsmirigy-ellenes antitesteket termel. Gyulladás és szövetkárosodás, valamint a hormonok nagyarányú termelődése lesz a következmény.
Hashimoto tireoiditisz: A hipotireózis egyik leggyakoribb oka. A Graves-kórhoz hasonlóan ez is krónikus autoimmun állapot, amelyben az antitestek játszanak elsődleges szerepet, gyulladást és szövetkárosodást okozva. Alapvető különbség a Graves-kórhoz képest, hogy Hashimoto-tireoiditiszben a mirigy nem több, hanem kevesebb hormont állít elő.
Pajzsmirigyrák: Kevésbé gyakori betegség. Négy csoportra osztható fel: papilláris, follikuláris, anaplasztikus és medulláris formákra. Az esetek 60-70%-ában a pajzsmirigyrák papilláris típusú, és főleg a fiatal nőket érinti. Körülbelül 15% a follikuláris típus előfordulási aránya, ami egy agresszívebb forma és idősebb nőknél jelentkezik elsősorban. Szintén az idősebb nőket érinti leginkább az anaplasztikus típusú rák (5%), amely agresszív és nehezen kezelhető. A medulláris forma a C-sejtekből alakul ki, amelyek elszórva találhatók a pajzsmirigyben. A rákos sejtek kalcitonint termelnek. Gyakori társulása más endokrin carcinomákhoz, ilyenkor Multiplex Endokrin Neoplázia (MEN) szindrómáról beszélünk. Kezelése nehézkes és a pajzsmirigyen kívül más szövetekre is átterjedhet.
Pajzsmirigygöbök: A göb egy csomó a mirigyben, ami lehet tömör vagy folyadékkal teli cysta. Élete során a nők négy, a férfiak egy százalékánál alakul ki egy vagy több göb a pajzsmirigyben, amelyek túlnyomó többsége ártalmatlan. Ritkán a göbök elrákosodhatnak, és kezelésre szorulnak.
Tireoiditisz: A pajzsmirigy gyulladásos betegsége, amely kialakulhat hipo- és hipertireózisban egyaránt. Elképzelhető, hogy fájdalmassá válik, olyan, mint a torokfájás. A gyulladást kiválthatja autoimmun betegség, fertőzés, vegyszerek és toxikus anyagok, de az is előfordul, hogy ismeretlen eredetű. A kiváltó októl függően lehet akut, átmeneti vagy krónikus a folyamat.
Golyva: A pajzsmirigy szabad szemmel is látható megnagyobbodása. Korábban egyes helyeken ez az elváltozás igen gyakori volt a jódhiányos táplálkozásnak köszönhetően. A jód alapvetően szükséges a hormonok előállításához. Elsősorban a konyhasó jódozásával a betegség előfordulása jelentősen csökkent. Egyes országokban viszont a jódhiányos golyva a mai napig komoly problémát jelent.
A jódhiányon kívül a fent említett betegségek szintén járhatnak golyva kialakulásával. A megnagyobbodott mirigy összenyomhatja a közeli fontos szerveket a nyakon, beleértve a légcsövet és a nyelőcsövet is, így légzési és nyelési nehezítettség alakulhat ki.
Laboratóriumi vizsgálatok
Az orvosok legelőször általában a TSH meghatározást rendelik meg a pajzsmirigy funkciózavar megítélésére. Ha a TSH szint kóros, az eredményt a szabad T4 koncentráció mérésével lehet megerősíteni. Segíthet a szabad T3 koncentráció mérése is.
A meghatározások alkalmazása:
Egyéb kiegészítő meghatározások lehetnek:
Viszont, nem minden a laborlelet
A pajzsmirigy betegségek diagnózisának felállításában fontos mutató a vérvizsgálati lelet. A laborleletek közül kiemelt jelentőséggel bír az un. TSH (thyrotropin hormon) érték, melynek normálistól eltérő mértéke pajzsmirigy betegségre utalhat.
Fontos felhívnunk a figyelmet, hogy a TSH érték egyénenként, sőt vizsgálatonként is eltéréseket mutathat. A hormon normál értéke 0.4 to 2.5 mIU/L között mozog. A TSH értékek azonban napszakonként, évszakonként, életkortól függően, populációnként különbözhetnek. Ráadásul a gyógyszerek egész sorát ismerjük, amelyek befolyásolják ezt az értéket.
A pajzsmirigy problémák diagnózisában elsődleges szempont, hogy a beteget kezeljük és ne a laboratóriumi értékeket. Éppen ezért a normál tartomány feletti értékek esetén sem állíthatjuk egyértelműen, hogy a páciens pajzsmirigybetegségben szenved, de normál érték mellett sem jelenthetjük ki, hogy egészséges, ha minden egyéb tünet a betegségre utal.
Ilyen esetekben szükséges a vizsgálatot ismételten elvégeznünk, illetve további, más vizsgálati adatok (immunológiai, izotóp és/vagy más képalkotó eljárások) és a beteg részletes kikérdezése alapján megállapítanunk a diagnózist.
Bár az Amerikai Pajzsmirigy Társaság (ATA) és az Amerikai Klinikai Endokrinológusok Szövetsége (AACE) javaslata szerint 35 év felett ötévente lenne célszerű szűrni a TSH-t, nincs egységes álláspont arra nézve, hogy mikortól és milyen gyakran szükséges a pajzsmirigyfunkció ellenőrzése. Az Amerikai Orvosok Kollégiuma (ACP) tervezett ajánlásában az 50 év feletti nők szűrése szerepel. Az Amerikai Családorvosok Iskolája (AAFP) viszont nem ajánlja a 60 év alatti tünetmentes páciensek rutinszerű szűrését.
Az önvizsgálat lépései: ha valaki rendszeres időközönként elvégzi az alábbi mozdulatokat, korai stádiumban észlelheti az elváltozásokat, s így hamarabb kerül szakorvoshoz.
A pajzsmirigy önvizsgálat lépései:
A pajzsmirigy izotópos vizsgálata (Szcintigráfia, Scan) – a vizsgálat során radioaktív jód és technécium segítégével kutatnak a mirigy elváltozásai után és ellenőrzik az egyes területek működését.
Ultrahang – képalkotó eljárás, amellyel megállapítható, hogy a pajzsmirigyben lévő göbök/csomók tömöttek vagy folyadékkal teltek. Segítségével pontosan meghatározható és mérhető a mirigy kiterjedése is.
Biopszia – leggyakrabban vékonytű-biopszia, amely során egy mintavételi tűt vezetnek a mirigybe és eltávolítanak egy kis mennyiségű szövetet/folyadékot a göbből, vagy egyéb vizsgálni kívánt részből. A tűt ultrahangos képalkotó eljárás segítségével juttatják a célterületre.
A kezelés a kiváltó októl, a terápia hatékonysága pedig a hormontermeléstől függ. Hipertireózissal járó betegségek kezelésénél szóba jöhet a radioaktív jód (a mirigy részeinek vagy egészének kiirtására), pajzsmirigy-ellenes szerek használata vagy a sebészi eltávolítás. A kezelési lehetőségek egymással kombinálhatóak. Amennyiben a pajzsmirigyet eltávolítják vagy kiirtják, a beteg hipotireoiddá válik és mesterséges hormonpótlásra szorul.
A pajzsmirigyrákok kezelése függ a rák fajtájától és kiterjedésétől. Gyakran szükségessé válik a mirigy egészének vagy egy részének eltávolítása, esetleg radioaktív jódterápia és hormonpótlás is. Amíg a papilláris karcinóma általában egyszerűen kezelhető, addig a többi forma kezelése jóval nagyobb kihívást jelent. Ritkán előfordul, hogy a sebészi kimetszés előtt és után besugárzást és kemoterápiát is alkalmaznak.
A hipotireózis ellátása leginkább a hormonpótláson alapul.
Fontos az egészségtudatos életmód!
Napjainkban számos diéta és mozgásforma áll rendelkezésre, melyekből mindenki kiválaszthatja a számára leginkább megfelelőt és gyakorlásával csatlakozhat az egészséges életmódot élők egyre növekvő táborához.
A megfelelő táplálkozás és rendszeres testmozgás mellett ne feledkezzünk meg a szűrővizsgálatok jelentőségéről, melyek szintén fontos szerepet játszanak egészségünk megőrzésében.
Zita
Forrás:
További oldalak:
Kedves Edina!
Fogalmam sincs, hogy ezzel a kérdéssel kihez és hová kellene fordulnod. Tudod, mi - az oldalt látogatók, szerkesztők, tanácsadók - itt igyekszünk minél természetesebb úton-módon megoldani egészségügyi problémáinkat.
Ha beírod oldalunk keresőjébe a pajzsmirigy szót rengeteg tanácsot, tapasztalatot olvashatsz arról - pl. ITT is -, ki hogyan oldotta meg problémáját...Olvasgass, böngészgess, aztán ha úgy érzed, hogy kipróbálnád az itt olvasottakat, beszélj orvosoddal - hátha támogat :)
Szeretettel,
Niki
Kedveseim!
Tanácstalanságomban írok, és ijedt kapkodással teli a szívem. A véleményetekre lennék kíváncsi.
Kb.2-3 éve kezdett rendszertelenkedni a menstruációm úgy, hogy hol 40 napig váratott magára, hol pedig már a 15. napon megjött. Mindez évente 2-3 alkalommal történt. Tavaly, amikor már egymás után 3 hónapon át is pecsételgető/ korai menzisz jelentkezett, a nőgyógyászom javaslatára elkezdtem szedni a Y
fogamzásgátlót (a ciklus rendbetétele volt a cél). Az egyik legalacsonyabb hormontartalmú készítmény ez, mégsem akartam 8 hónapnál tovább szedni (vagyis idén február 1-ig). Azóta azonban még nem jelentkezett a vérzés. A múlt héten kaptam egy progeszteron injekciót, aminek 3-4 nap múlva meg kellett volna hoznia a menziszt, de pontosan 1 hete semmi... Tegnap elkezdtem az AVIVA tornát, hátha csodát művel velem.
A nőgyógyász egyébként megvizsgáltatta az FSH, LH és Prolaktin szintemet, de az eredmények nem mutatnak semmi különös bajt... Emiatt furcsállom, hogy a kapott injekció hatástalan volt. Beutaltak az endokrinológiára is, de ott csak kb.3 hónap múlva kerülök sorra.... :/
Egyébként az egészséges életmód híve vagyok, követlek és olvaslak benneteket, így nagyon adok a véleményetekre!
Kedves Zöld Tündér!
Véleményem szerint a legjobb, amit tehetsz, hogy felkeresed Wolfgang Köbel-t és szépen átbeszélitek esetedet, itt tudod felvenni Vele a kapcsolatot: rendeles.wk@gmail.com
Drukkolok Neked, hogy mihamarabb jobban legyél!
Niki
Kedves Niki! Köszönöm Neked a gyors választ, és a bíztatást!
Remélem a lehető legrövidebb időn belül megoldódik a problémám...
Szép napot!
Sziasztok!
Átnyálaztam a pajzsmirigyes írásokat, de nem találtam arra vonatkozó bejegyzést, hogy lelki síkon mi okozhatja a pajzsmirigygöb kialakulását. Tudnátok segíteni? Egészen pontosan jobb oldali 4 cm-es szövetes, félig-meddig elfolyósodott göbről van szó Férjnél. :(
Köszönöm!
Gabi
Kedves Segítőim!
Nagyon köszönöm a jó tanácsokat, így már több oldalról el tudtunk indulni, remélem az érintett is partner lesz benne tevőlegesen :)
Tündit azért még megkérdem privátban az ismerőséről.:)
Remélem hamarosan jó hírekkel jövök, és Niki is az Apukájáról!
Köszönöm szépen!
Gabi
Egy lelki okokkal foglalkozó könyv hívta fel rá a figyelmemet, és magam is tapasztaltam (szintén voltak pajzsmirigy problémáim, nyelési nehézségeim, de most már rendben vagyok, az ÉFT nevű alternatív gyógymód jóvoltából), hogy ha valakinek meg van duzzadva a pajzsmirigye, akkor lelki síkon egyszerűen megfogalmazva úgymond lenyel számára mérgező dolgokat, amiket pedig ki kellene köpnie. A teste ez ellen tiltakozik, úgy, hogy a torkában összegyűjti a lenyelt dolgokat, még mielőtt a gyomorba kerülnének. A göbökbe pedig be is zárja őket, hogy nehogy foglalkozni kelljen velük, mert ijesztőek. Persze akinek ilyen gondjai vannak, nem tudja, hogy mit nyel le, mert ha tudná, akkor nem a testének kellene jeleznie. :-)
Ha jobb oldalon van a göb, akkor a lenyelt dolgok egy vagy több férfitól származnak (a jobb oldalunk és a bal agyfélteke vezérli a férfiakkal kapcsolatos dolgokat, a bal oldalunk és a jobb agyfélteke a nőkkel kapcsolatosakat).
Kedves Gabi!
Véleményem szerint csak általánosságban beszélhetünk a tünetek analógiájáról. Az én esetemben pld. látható golyvám volt, de minden (hormon, jód fogyasztás stb.) értékem "normális" lett. Ahogy kineziológiai tanulmányaimban haladtam, eljött a grafokinez. ideje, és ott az oldás során felszínre került egy esemény édesanyám és közöttem - valamikor nagyon régről, nagyon máshonnan. Az oldás után azonnal eltűnt a dudor a nyakamról! Lehet tehát speciális ok vagy tapasztalat a tudattalanban vagy valamelyik végső atomban rögzülve, melyet a jelen helyzet hasonló körülményei aktiváltak. Ha ismertek jó kineziológust, érdemes elvégeztetni egy tesztet.
Ha a göb tulajdonos hajlamos a holisztikus szemléletre, érdemes elfilózni azon a témakörön, hogy a torok csakra mindig az "igaz Én", a lelkiség által irányított Szellem megnyilvánulásának energetikai helye a fizikai tudathordozóban (mely által adott energetikai impulzusok, vagyis a gyakorlati cselekvés formájában a "párjában" a 2. csakra működésében jelenik meg). Vagyis jelenlegi (vagy közel jövőbeni, ha lépés előtt áll) élethelyzetében, cselekvéseiben és kapcsolataiban igaz önvalóját készül-e megnyilvánítani, cselekedete a lélek tervének megvalósítását szolgálja-e? Ha sokszor forgatja az ember magában a kérdést, előbb-utóbb "beugrik" a válasz, a jelzés megfejtése, hiszen végül is legjobban mi tudjuk, mit jelzünk magunknak!![]()
Egy barátnőm 5 év gyes után visszament dolgozni és kb. fél év alatt a hatalmas nyomás, stressz miatt alakultak ki az egyik pajzsmirigyében göbök. Bemásolok egy részletet:
Kedves Tündi!
Köszönöm a segítséged!
Azt meg lehet tudni, hogyan alakult a barátnőd betegsége? Őt megműtötték?
Szép vasárnapot!
Gabi
Kedves Gabi!
Elnézést, hogy én válaszolok, de mivel épp ismerem - ha még csak futólag is - azt a hölgyet, akit Tündi említett, bizton állíthatom, hogy nem műtötték meg pajzsmirigy problémájával.
Niki
Drága Niki, ne kérj elnézést, megköszönöm, hogy válaszoltál.
Most már csak az a kérdés, mi tévők legyünk mi ebben a dologban. A férjem egyelőre egyértelműen a műtétben gondolkodik. Meg is értem, már a légzésben is zavarja.
Ezért is érdekel annyira, hogy az említett hölgy milyen utat jár/járt ebben az ügyben, szeretném hinni, hogy van alternatíva.
Köszönöm!
Gabi
Kedves Gabi!
Hogy a hölgy milyen terápián esett át nem tudom, és még néhány napot várnod kell Tüdni válaszára, ugyanis néhány napos szabadságra ment, de értesíteni fogom kérdésedről.
Ha megengeded leírom, hogy miért is gondolom úgy, hogy létezik alternatíva, ugyanis épp édesapám esete miatt jártam körbe a kérdést (bár hozzáteszem, hogy Nála még jelenleg is tartanak a vizsgálatok, majd pontos diagnózist a hónap végén kapunk kezünkbe, de az orvos szerint mindenképpen pajzsmirigy problémával állunk szembe, akár az, akár nem az alábbiak mindenképpen az egészségére fognak válni :) ), hogy vajon mit is lenne érdemes tennie, milyen táplálékkiegészítőkkel kellene megtámogatni szervezetét, hogy megoldódjon problémája.
A fő következtetések, amiket levontam és beszereztem Neki:
- Krill és fenyőmag olaj, hogy felváltva tudja szedni, épp ahhoz tudjon nyúlni, amire "kedvet" érez, kértem, hogy igyekezzen megérzéseire hallgatni :)
- Huminiqumot
- Corall calcium-ot
- Immun Assist 247-et.
De az egyik legfontosabb lenne esetében is, hogy méregtelenítse ki szervezetét, főképp a máját... no, nálunk itt kisebb fennakadások vannak, mert nem igazán mutat hajlandóságot ![]()
... aztán igyekeztem rávenni, hogy a bóti (sicc!) nyalankságokat - értsd: felvágott, virsli ésatöbbi - próbálja mellőzni...
ez több kevesebb sikerrel megvalósíthatónak tűnik, mert édesanyám támogat - és így egész egyszerűen nem kerül a kosárba, vagy legalábbis kevesebb :) ... Sokat beszélek Neki, Nekik a táplálkozás, a teljes értékű táplálkozás fontosságáról, az ételtársításokról, egyre jobban úgy érzem, hogy nem falra hányt borsó, amit kommunikálok felé(jük).
A tapasztalatok azt mutatják, hogy pajzsmirigyproblémák esetén a fenti ajánlásokkal gyönyörű sikereket lehet elérni, bízom benne, hogy Édesapám esetében is így járunk.
Niki
Ahogy korábban ígértem, beszámolok, hogy mit javasolt pajzsmirigy alulműködésre a természetgyógyászom:
- a hozzászólásokban már említette valaki: bizonyos jóga- és légzőgyakorlatok pozitív hatása
- szelén pótlás: ez nem mindenkinek előnyös, vigyázni kell vele, nekem a 0-ás vércsoportom miatt pl. nem ajánlotta
- J*****a vagy N***a jódos ásványvizekkel ivókúra VAGY B******v K****d - tengeri jód cseppek, bioboltban szereztem be
- nekem a homeos megoldást nem ajánlotta, mert hál' istennek nem súlyosak az értékeim és mert van egy állandó jelleggel szedett gyógyszerem
- amit szintén felhozott valaki az oldalon, és Maria Treben ill. Szabó Gyuri bácsi is ajánlja: tejoltó galaj(fű) tea kúraszerű ivása (nekem 1 hónapig napi 1-2 bögrével).
Én a jódcseppeket és a galaj teát használtam, és érezhetően jobban is vagyok azóta, bár még egyszer hangsúlyozom, nem voltak nagyon rondák az értékeim. A télen mért értékek nem tudom, jobbak-e, mert nem ellenőriztettem még. Annyi bizonyos, hogy már akkor jobban éreztem magam, amikor kiléptem a természetgyógyászati rendelőből, annyira biztató és megnyugtató volt a hölgy ![]()
Milyen diétát kell tartani a pajzsmirigy problémásoknak? Ha csak sovány vagyok, akkor kell-e gyanakodnom? 165 cm és pillanatnyilag 41 kg vagyok. Igaz, hogy most 4 hete kezdtem az inzulinrezisztencia diétát és azóta fogytam kicsit, habár előtte is csak 42-43 kg voltam.
Szia diamia, Betty ajánlásait olvastad a Bionomon a témában? ![]()
Itt:
Pontosan most milyen diétát is csinálsz, ki állította össze?
Sziasztok!
Leírom az én történetemet hátha segít valakinek. 18 éves korom óta tudom, hogy a pajzsmirígyem alulműködik. De csak olyan mértékben, hogy nem kellett gyógyszert szednem eddig. A nyáron egy foltban kihullott a hajam és elmentem a körzeti orvosomhoz, hogy vérvételre küldjön el. Kiderült alulműködik a pajzsmirigyem (8 körüli TSH és az anti-TPO értékem a normál érték 80 szorosa) Több mint 30 év után azt is megtudtam, hogy autoimmun eredetű alulműködésem van. Kerestem a megfelelő orvost, és remélem meg is találtam, most közösen azon vagyunk - GYÓGYSZER NÉLKÜL, DIÉTÁVAL!!!! - rendbe jöjjön a pajzsmirígyem és a hajam is kinőjön. A hajam már kezd nőni, és rövidesen vérvételre is kell mennem, ami remélem igazolni fogja, hogy jó irányba haladunk. Természetesen lehet, hogy rögtön az első mérés nem lesz tökéletes, mert hosszabb idő kell ahhoz, hogy a pajzsmirígy reagáljon és beálljon. (doki szerint)
Én nekem 5-ös felett volt a TSH értékem. Az orvos megállapította, hogy csak gyulladásom van és a Grape Vital cseppeket ajánlotta magasabb dózisba két héten át. Nekem bejött, a gyulladás megszünt és nem kell gyógyszeres kezelés. Mindekinek jobbulást. Anikó
Tudom, nagyon sok embernek van pajzsmirigy problémája, ezért csodálkoztam is egy ideig, hogy nem nagyon volt hozzászólás, csak elvétve. De most beindult végre!![]()
A pajzsmirigy téma eddig is ugyanígy pörgött, csak nem itt az oldalon, hanem a magánlevelezésünkben írtatok sokat ilyen problémákban ![]()
Mióta új rendszer van, és ide írják az olvasók a kérdéseket a nyilvános oldalra, nagyon sokan tudnak tanulni a másoknak adott válaszokból is! ![]()
Tudom, hogy ezen az oldalon a paleo nem túl népszerű étkezési irányzat. Mégis, akinek problémája van a pajzsmirigyével, keressen rá a paleora.
Nagyon sokan, akik paleon vannak, gyógyulásról számoltak be. Nem mindenki gyógyult meg, hisz vannak, akik évtizedek óta gyógyszert szednek, vannak, akiknek már egyáltalán nem működik a pajzsmirigyük, az sem mindegy, hogy alul vagy túl működik, vagy épp hol így, hol úgy (Hasimoto), de náluk is történt állapotjavulás.
Az sem mindegy, hogy a paleo étkezés mennyire van betartva, mennyire veszi az ember szigorúan.
Szóval, adjatok magatoknak egy esélyt és nézzetek utána a paleo és a pajzsmirigy kapcsolatának.
Sziasztok!
Nekem csak nem egy éve, áprilisban írta fel az immunológus pajzsmirigy alulműködésre a gyógyszert. (autoimmun és állandó gyulladásban volt)
A kérdésem az lenne, hogy ha már lassan egy éve szedem a gyógyszert elhagyható-e valamikor, vagy pedig már semmi esélyem rá? Arra gondoltam, hogy keresek egy jó homeopatát, aki tudna segíteni, és szép lassan letenném a gyógyszert.
Szia Csigusz! Sok példa van arra, hogy életmódváltással, a testre való tudatos figyelemmel elhagyták a gyógyszert, de ez senki mástól nem, csak Tőled függ! Ha igazán komolyan gondolod és megteszel érte mindent, keresel egy profi szakembert, aki segít Neked, felismered azokat a régi beidegződéseket, blokkokat, amik generálják a pajzsmirigy problémádat, akkor biztosan sikerül.
Görgesd le az oldalt, Vali tegnap írt egy pár sort a témában. Avass be minket is kérlek, időnként írd meg, hol tart az ügy! Sok erőt Neked! :)
Kedves Epermami!
Köszönöm szépen a bíztató sorokat!
Igen, azt tudom, hogy csak rajtam áll a gyógyulásom. És igyekszem is, csak néha még becsúszik egy-egy péksüti, stb., mikor nincs időm otthon készíteni valamit mert rohannom kell. De már egyre kevesebbszer fordul elő. És már nem kínoz a csokoládé utáni vágy mióta titeket olvaslak. :)
Vali írását olvastam és picit elrettentett, mikor arról mesél, hogy valakinek le kellett vágni a lábát, mert tönkre ment az érrendszere és cukorbeteg lett.![]()
Ezt szeretném elkerülni!
Nem olvastam végig az összes hozzászólást, nem tudom, hogy volt-e ilyen jellegű probléma, ha valakit majd érdekel bővebben, írok privátban.
Unokatestvérem 30. születésnapja előtt nem sokkal kiderült, hogy pajzsmirigy daganata volt. Szerencsére csak volt, ennek már 3 éve. Akkor kezelték a nyugati orvoslás összes variációjával, mellé még szedte az egyik MLM rendszer különböző termékeit, amitől egész jól és gyorsan átvészelte azt az időszakot. Mostanra viszont már gyereket szeretnének, ami a korábban említett okok miatt -és gondolom egyéb érzelmi tényezők is közrejátszanak- eddig nem jött össze. November közepén elmentünk egy Hormonrendszerünk titkai előadásra, ahol rengeteg hasznos infóhoz jutottunk. Az egyik legfontosabb az volt, hogy van természetes progeszteron krém formában, ami segíthet ebben a problémában is. Lassan 2 hónap telt el, el kellett végeznie különböző vérvizsgálatokat, amit egy konzultáción mondott el neki a hölgy, majd elmondta a krém személyre szabott használatát. Beszámolok majd róla, amint lesz eredmény, de az eddigi beszámolók alapján nagy reményeket lehet fűzni hozzá! ![]()
Mosolygós napot Mindenkinek! ![]()
Kedves Érdeklődők!
Azt szeretném hozzáfűzni a kisebbfokú pajzsmirigy problémával küzdőknek,
hogy nekem pajzsmirigy túlműködésem van /volt/ és göböket is találtak,
de kb. 1 éve iszom a Szabó Gyuri bácsi féle "közönséges galajteát" és
most már elértem a TSH alsó értékét, tehát gyógyulok. /erős szívdobogásom
volt/.
Üdvözlettel Gabgab
Sziasztok!
Érdeklődni szeretnék, hogy pajzsmirigy göbökre alkalmaztatok-e Gyuri bácsi féle galajfüves dunsztkötést?
Érdekelne, hogy hogyan kell alkalmazni? Holt tudom a gyógynövényt beszerezni? Van-e ellenjavallata? Mennyi ideig kell a kezelést végezni? Milyen eredmény érhető el?
Üdvözlettel: gijane
Ami bevált valakinek, nem biztos, hogy Neked is jó!
Ráadásul először a kiváltó okot kellene kideríteni, majd kezelni lelkileg - testileg egyaránt! Tudunk szakembert ajánlani ha gondolod!
csak elmeselem a sajat tortenetemet roviden. nem hiztam, nem volt semmi mas jele a pajzsmirigy problemamnak, csak annyi, hogy -akkoriban napi 12 orat tanultam nyelvet- az eloadasokon csaknem elaludtam, de ugy, mintha altatot nyomtak volna belem. elmentem orvoshoz, aki kozolte hogy, hipochonder vagyok. kitartottam az allaspontom mellett, hogy valami nem ok, igy kenyszeredetten beutalt vervizsgaklatra, ahol kiderult, hogy brutalisan alulmukodik a pajzsmirigyem. ultrahangon is megneztek, ahol az egyik oldal sorvadtnak is latszott. endokrinologustol kaptam hormonkeszitmenyt, amit nem szedtem be, viszont kozolte, hogy soha sem fogok ebbol meggyogyulni, mert autoimmun betegsegem van, Hashimoto kor. azert en mentem a sajat fejem utan, -ahogy szoktam- es ennek kosazonhetoen egy remek homeopata 4 honap alatt kikezelt. azota volt egy tokeletesen kihordott terhessegem is, minden eredmenyem abszolut normalis volt es lesz is. az eset egyebkent 11 eve tortent, a gyogyulasom utan fel evente, ma mar csak hebe hoba keszul TSH, T3, T4 ellenorzes. :)
amit en ajanlok, az a hit a gyogyulasban, abban, hogy nincs lehetetlen. kovetni kell a sajat az intuicioinkat es utunkat, mert az orvosok altal egyetlen utnak bemutatott lehetoseg csak egy a sok kozul.
Kérlek akik írtak Neked magánban küldd el az elérhetőséget!
És lenne még egy kérésem, ha megtennéd, akkor nekem is küldd el! Felvesszük vele a kapcsolatot, ha tényleg jó szakember, hogy másoknak is tudjon segíteni!
Kedves Raanana!
Én is hasonló cipőben járok most. Autoimmun tireoiditisem van. Az aTPOm az egekben 3000 felett. A hormonszintjeim viszont a normál tartományban. Nem szeretném életem végéig a Letroxot szedni, a hagyományos orvoslás jelenleg nem tud más módszert.
Szeretném megtudni a homeopata elérhetőségét aki Téged meggyógyított.
Amennyiben lehetséges, kérlek küldd el nekem mert meg akarok gyógyulni!!!
Kedves Raanana!
A legjobb barátnőm küzd ezzel a betegséggel, ha megtennéd, hogy elküldöd, ki az a homeopátiával foglalkozó szakember, akit említettél, nagyon hálás lennék.
Ha van kedved, írd le kérlek, a te történeted hogy volt, mert ezzel erőt és reményt adnál.
Előre is köszönöm!
Lári
Sziasztok!
Érdekelne ez a homeopata... már én is gondolkoztam , hogy megpróbálnám és bizalommal tölt el, hogy tényleg ki lehet gyógyulni az alulmüködésböl...
Szóval elküldenéd nekem a homeopata nevét és elérhetőségét?
Segítsetek kérlek, hol találom meg epermami tisztítókúráját?
Köszönöm!
Nagyon köszönöm, igazán szimpatikus a módszer :-))))
Szia Zsbb! A kíméletes máj, epe és béltisztító programunkat itt találod.
Sziasztok!
Ma találtam erre a honlapra és gyorsan regisztráltam is. :)
Nekem is baj van a pajzsmirigyemmel, de nem akarok gyógyszert szedni! Örülök, hogy vannak itt még ilyen emberek, mert így legalább összefoghatunk és támogathatjuk egymást! :)
Össze tudnátok nekem foglalni azokat amiket eddig tettetek és hatásos volt? Illetve módszereket, szakembereket ajánlani?
Nekem göbök vannak a pajzsmirigyemben és alul is működik, göbök már 16 éves korom óta (illetve ekkor vették észre), vannak benne , aztán 18-19 éves korom körül, amikor Pestre költöztem és amikor elkezdtem szedni a fogamzásgátlót, akkor meg is nagyobbodott a pm-em és még több göb lett benne és elkezdett picit alulműködni. Akkor kiharcoltam, hogy ilyen kicsire még nem akarok gyógyszert szedni, a doki belement, mert nem volt olyan nagy az eltérés. Aztán a következő alkalommal még kisebb lett, akkor is kiharcoltam, hogy ne keljen, utána alkalommal meg már teljesen normális volt a hormonom (TSH-val nem volt gond soha). - ekkor energiával kezeltem magam meg elég boldog és nyugis időszakom is volt.
Most pedig sajnos újra alulműködik és az orvosom legutóbb lerakta rám a telefont (telefonon kérdeztem meg a leletemet), amikor mondtam, hogy én nem szeretnék gyógyszert szedni.
Most itt járok és mindent megtennék, hogy elkerüljem a gyógyszert és félek visszamenni a dokihoz.
Évek óta járok hozzá ellenőrzésre, de még sosem mondta meg, hogy mi is a bajom, csak hogy úgyis meg kell majd műteni meg úgyis majd gyógyszer kell, pfff... hát nem írom le, hogy mit gondolok róla... (bár jófej, mert legutóbb amikor azt mondtam, hogy nincs és nem is lesz időm műtétre, max. majd nyugdíjas koromban megműthet, akkor röhögött). Azt se tudom, hogy autoimmun dolog e, az az anti tpo-m vagy mim magas volt. Ráadásul szerintem a stressz is jelentősen hozzájárul a betegséghez, amiből nekem az éven eléggé kijutott.(apukám meghalt, párom külföldön van, iskola is stresszes) A fogamzásgátlót is abbahagytam, szeintem ez is befolyásolhatja a pajzsmirigyemet. (bár az orvosom valószínűleg azt mondaná, hogy nem... :/ )
Most reflexológushoz járok, pszichológust keresek és gondolkodom az életmódváltáson. Homeopátián is gondolkodom, illetve láttam valami PK 06 peptidet a neten, nem tudom erről van e valakinek tapasztalata...
Abban biztos vagyok, hogy nem akarok 21 évesen egy gyógyszertől függni, tudom hogy nem lenne nekem jó. Annak is nagyon örülök, hogy a fogamzágátlót abbahagytam, mert sokkal jobb azóta, valahogy többféle érzést meg tudok élni.
Egyébként tüneteim sincsenek, mert alulműködés tünete lenne az elhízás - én vékony vagyok, még örülnék is 2-3 plusz kilónak, a száraz bőr és haj - nekem zsíros a hajam, a bőrömmel nincs semmi extra, bár vannak kisebb pattanásaim, főleg mensi előtt. Fáradékonyság megvan, de főleg azért, mert nem szeretem a sulimat és mert nem találom nagyon a helyem. Plusz vashiányom is van, amit szintén magamnak vettem észre a vérképből, habár már 3 éve van. (vaskötő kapacitásom magasabb, erre a doki azt mondta, hogy jobban kötöm a vasat, az nem baj, de a google szerint meg ez vashiányt jelent) Koncentrációproblémáim meg már kisgyerekként is voltak.
És olyan nehéz a környezettel, a rokonok, a párom mind aggódnak értem és anyukám is olyanokat mond, hogy majd milyen beteg leszek akkor ha nem szedem a gyógyszert meg hogy nem lehet gyerekem meg ha lesz is valami baja lesz és stb. Nagyon rosszul esik és én is marhára nagyon félek, de tudom, hogy nem lenne jó, ha elkezdeném a gyógyszert! Szóval marad a remény, hogy sikerül gyógyszer nélkül meggyógyulni és egészséges leszek és képes leszek egészséges gyerekeknek is problémamentesen életet adni.
Úgy örülök, hogy rátaláltam erre az oldalra és rátok! :)
ja és bocsi a hosszú levélért ;)
Kedves Tündérszárny!
Az elsődleges dolog, amit egész egyszerűen meg kell tenned és nem csak gondolkodnod :) az az életmódváltással egybekötött méregtelenítés, jelenlegi tudásunk szerint ezt a kíméletes tisztítást ajánljuk.
Az általad kérdezett termék nem rossz, hasznodra is válhat, de azt tudnod kell, hogy bármilyen kiváló is egy termék, egy bogyó vagy lötty, NEM csodaszer!!! Csodaszerek nincsenek, ha valaki aktívan nem vesz részt öngyógyításában (táplálkozás, életmód), akkor egész egyszerűen nem működnek a dolgok, vagy működhetnek, csak nem elég hatékonyan...
Hozzászólásodból számomra azt tükröződik, hogy ezzel Te is tisztában vagy, épp ezért fordultál hozzánk és az oldal Olvasóihoz.
Nem írtad mekkora eltérésről van szó és hogy milyen vizsgálatokat végeztek el Nálad, de a vasanyagcseréről csak úgy lehet valós képet kapni, ha a vaskoncentrációval és a ferritin-koncentrációval együtt értékelik. A ferritin és a transzferrin olyan fehérjék, amelyeknek az a feladatuk, hogy a vasat raktározza és szállítsa.
Csapatunkban van pszichológus is, ha érdekel az elérhetősége írj az ügyfélszolgálatra (kapcsolat menüpont), bár addig is érdemes lenne a Moksa elíxir cseppjeit szedned, hogy miért is ajánlom arról itt olvashatsz.
Mondjuk az számomra rejtély, ha nincsenek nagy eltérések, miért is van szó azonnali gyógyszerezésről és műtétről... Érdemes lenne ellátogatnod egy hormonterapeutához.
Bízom benne, hogy mihamarabbi javulás áll be Nálad,
Szeretettel,
Niki
Köszönöm az információkat és a hormonterapeuta elérhetőségét.
Ezt a tisztítókúrát mikorra érdemes időzíteni? Lehet télen is? Bár kicsit ijesztőnek tűnik meg bonyolultnak, lehet ezt suli/munka mellett is csinálni? Én valahogy úgy képzelném, hogy abban az 5 napban nyugi van és csend és lágy zenét hallgatok, meditálok, stb. Nekem most sajnos szakdolgozatot kell írni és vizsgázni kell, aztán meg gyakorlaton leszek. Tisztított vizet és a Moksa elixirt hol lehet beszerezni? Ez a Moksa dolog már sokmindenkinek használt?
A leleteimet nem tudom neked sajnos elmondani pontosan, mert ott vannak, ahol anyukám lakik és meg Pesten vagyok most. De ha jól emlékszem akkor a legelső alulműködés alkalmával a pajzsmirigy hormonom(T4 talán a hivatalos neve) 9,6 volt, aztán 10,1 majd felment ilyen 11-12 körülre és most legutóbb 9,2 volt.
TSH-t nem tudom, de az normális volt még mindig, így nem foglalkoztam vele nagyon.
Műtéttel már akkor is fenyegetett, hogy valószínűleg ez lesz a vége, amikor telesen normális volt a pm méretem csak voltak benne kisebb göbök.(olvastam, h kb mindenkinek vannak, nekem még az is lehet h csak nagyon vékony volt a nyakam 16 évesen és azért látszott jobban, illetve anyukámnak alulműködik a pajzsmirigye, mert be volt neki gyulladva régebben és attól elhalt a nagy része és mivel a pm betegségek genetikai dolgok, így nálam is fokozottabban ellenőrizték a göbeimet)
A jelenlegi pm méreteimet nem tudom sajnos megmondani, de tény h nagyobb mint kellene, de közel sincs akkora, mint itt a képeken lévő embereké.(ez azért megnyugtató :))
vasamra szintén nem tudok konkrét értékeket.
nem igazán értem még egyébként ezt az oldalt, tehát akkor itt vannak szakértők is? és hogy tudok kiigazodni a sok cikk között? kicsit elveszett vagyok itt meg ez az egész egészséges életmód dolog még nagyon új nekem. :)
Köszönöm a segítséget! :)
Szia! Szeretettel köszöntelek!
Itt az oldalon a kérdéseket Vali és szerkesztők/tanácsadók válaszolják meg.
Niki azért küldte el Neked egy szakember elérhetőségét, mert komoly problémákat nem lehet itt hozzászólásban elintézni. Neki majd fel tudod tenni a kérdéseidet a betegségeddel, tüneteiddel kapcsolatban!
Amit mi tudunk tenni, hogy segítünk Neked (is) elgondolkodni, hogy mit is jelenthet az egészséges életmód, tapasztalatokat olvashatsz, cikkeket az életünket érintő témákban.
Bal oldali menüben vannak a friss blogok, alatta a friss hozzászólások témáit láthatod.
Jobbra az adminisztrációs rész alatt pedig érdekes témákat, pl. nagyon jó kis recepteket a Boszorkánykonyhában...
Bal oldalon a blogok felett pedig a leghasznosabb a kereső! Ide írd be a Téged éppen foglalkoztató dolgot, középen láthatod a keresés eredményét.
Van egy Egészség Akadémia oldalunk is, ahova akkor tudsz belépni, ha be vagy a jelentkezve.
Ha bármi kérdésed felmerül olvasgatás közben, akkor az aktuális téma alatt tudsz beküldeni hozzászólást, mint ahogy ügyesen ezt már meg is tetted!
Kellemes böngészést!
Néhány hónapja derült ki, hogy az ólmos fáradság, aluszékonyság és brutális hajhullás mögött a pajzsmirigyem alulműködése áll. (Plusz persze a szinte állandóan fennálló vashiány.) Az egészséges életmód híveként és antalvalis beállítottságúként arra jutottam, hogy inkább itt tájékozódom és kérek segítséget, eddigi tapasztalatokat.
Szóval a helyzet az, hogy nem vagyok hajlandó gyógyszert szedni, mert gyógyszerellenesként meg vagyok róla győződve, hogy többet ártanék vele, és hogy létezik más megoldás. A rákból és hasonlóan súlyos kórképekből is képesek emberek gyógyszer nélkül felgyógyulni - akkor egészen biztos, hogy a pajzsmirigy betegségből is fel lehet! A környezetemben persze ezt mindenki cáfolja: a háziorvosom majdnem leordított és fel volt háborodva, hogy mi az, hogy nem akarok gyógyszert szedni; az endokrinológus főorvos kinevetett, amikor megkérdeztem, hogy a gyógyszeren kívül milyen más megoldás van, esetleg diéta vagy jódpótlás, és azt mondta, hogy "próbálkozhat mással, felőlem szórhatja a pénzét, de a gyógyszer az egyedüli és biztos megoldás"; laborban dolgozó ismerősöm szó szerint lehülyézett, hogy felelőtlen vagyok, ha nem szedem a gyógyszert, és higgyem el, az eddig mindenkinek segített... Betegtársaimat is kérdeztem, és a többsége szintén azt mondta, hogy nem szereti a gyógyszert szedni, mert mellékhatásai vannak, dehát "ez van, nincs más" vagy: "kipróbáltam a masszázst, kineziológiát, de eddig a gyógyszer segített igazán a tüneteimen". (na, ezt a tünetszót direkt kiemeltem...) Egyszóval ezek után el vagyok keseredve, és nem tudok úgy orvoshoz elmenni, hogy ne érezném magam kiszolgáltatva - nem gondoltam, hogy ekkora ellenállásba fogok ütközni
Arról nem is beszélve, hogy a havi 5.000Ft eü járulékot arra az órákra fizeti a magyar ember, amiket kint várakozik a rendelők előtt, és azokra az 5-10 percekre, amit igazi kivizsgálás nélkül a szakorvos rendelőjében tölt?! Ó, igen, és elnézést, ha rosszul gondolom, de 27 évesen azt hiszem, emberi jogom eldönteni, hogy kiváltom-e és beszedem-e a felírt gyógyszert vagy sem.
Itt az oldalon is főképp olyanok hozzászólásait találtam, akik a gyógyszer mellett, kiegészítésképpen szednek valamit. Ha van olyan, aki GYÓGYSZER NÉLKÜL gyógyult meg, vagy akár csak javult az állapota, akkor az kérem, hogy legyen olyan kedves, és ossza meg a tapasztalatait!
Noraja
Kedves Noraja!
Szeretnem elmeselni neked es persze mindenki masnak a tortenetemet.
Nagyon hasonlo tuneteim voltak a tieidhez es nagyon furcsanak tartottam, ez 2008 februarja kornyeken kezdodott mikor a kisfiam kb 4-5 honapos volt! Elmentem az orvoshoz es panaszkodtam, hogy nagyon faradekony vagyok, alvas zavaraim vannak es eszmeletlenul zsibbadnak a kezeim, o persze az anyasaggal egyutt jaro streszre es megterheltsegre gyanakodott, de tudtam, hogy ez annal kicsit tobb, ezert kertem tole egy vervetelt es ez ki is mutatta, hogy alul mukodik a pajzsmirigyem, ki is irt ra egy hormon keszitmeny amit el kezdtem szedni de borzalmas gyogyszer evo vagyok igy el el felejtettem es vissza is jottek egy par honap mulva a tunetek, utalom a gyiogyszereket es elhataroztam, hogy nem szedek kemia kutyolekokat, bar az allapotom kis mertekben rosszabodott , mikor olvasam a tengeri algarol, milyen sok jod van benne es mennyire egeszseges!
Tavaj tavasszal (2011-ben) vegig csinaltam egy alga kurat ami annyibol alt, hogy vettem organic algat, daralt formaban es minden nap egy evokanallal ettem belole, es ez melett minden nap ittam egy pohar viragporos vizet es azota semmi tunetem nincs es a verkepem is jonak mutatkozott! Ez a kura kb egy honapig tartott es azota is hebe hoba mikor eszembe jut, eszek es iszok a "csodaszereimbol". Remelem igy is marad es ezzel megoldottam a dolgot.
Azt nem varhatjuk, hogy a" gyogyszermaffia" tagjai azt mondjak nekunk, hogy van mas megoldas is a gyogyszeren kivul!Mindegyikunknek hinni es biznia kell, abban, hogy mi magunk vagyok azok akik a legjobban ismerik a szervezetunket es meg is tujuk gyogyitani azt! Pozitiv gondolatok es a tolunk telheto legegeszsegesebb eletmod sokat javithat az egeszsegunkon es az eletunkon! Remelem tudtam egy kis remenyt adni a gyogyszermentes pajzsmirigy rendellenesseg kezelesere!
A tengeri algat szerintem otthon bioboltokban talalsz es a viragport a meheszektol erdemes beszerezni! En a piacon vettem egy helyi mehesztol!
Engedjétek meg, hogy én is hozzászóljak, mivel érintett vagyok jómagam is. Nálam a gyógyszerkérdés fel sem merűlhet, szükségem van a hormontablettára - Eutyrox - mivel teljesen kiirtották a pajzsmirigyemet, papilláris eredete miatt. Szóval a tanácsom csak annyi, hogy nem szabad elbagatellizálni ezt a témát, mert a nem kezelt pajzsmirigy elég sok bajt tud okozni. Hasznos, ha megtámogatod a szervezeted az óceán ajándékaival, mint a tengeri algák, halak, amelyek sok jódot tartalmaznak, az segiti a pajzsmirigy helyes működését. Ami még fontos, hogy jó szakorvost kell választani, aki érti is, mit csinál, és nem csak össze-vissza irogatja fel azokat a hormonokat, mert tényleg nem mindegy, hogy miből, mennyit szedsz. És aztán a rendszeres ellenőrzés is fontos, amiből kiderűl, hogy állt- e be javulás, és ahhoz igazitani a továbbiakat. Szóval kimerithetetlen e téma, annyit irok visszatérve még saját esetemhez,hogy: soha semmilyen gyógyszeres kezelésem nem volt, csak kimeritően és stresszesen dolgoztam, aztán valami furcsát éreztem,26 éves voltam akkor, nagy rábeszélés árán végül orvoshoz mentem és egyből a sebészeten találtam magam, ahol csináltak egy csinos gallérmetszést, borzasztó állapot, aztán jött a radiojod, még borzasztóbb állapot....most megvagyok ![]()
Jeligém: én sem vagyok gyógyszerpárti, nem falom azokat, viszont a hormontablettát életem végéig szedem...![]()
kell szednie hormongyógyszert, hisz hiányzik a szerv, ami megtermelné. Akinek viszont megvan a pajzsmirigy, az megfelelő táplálkozással és kezeléssel újra tudja aktiválni, vagy normalizálni annak működését. Ha a legkisebb pajzsmirigy problémára is rögtön elkezdünk műhormont szedni, akkor az visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat el, és az egész hormonrendszer működését felboríthatja. Tipikus képlet, hogy a pajzsmirigy problémás beteget félrekezelik, mert azt hiszik, hogy keringési és kardiológiai problémái vannak, majd amikor évek múltán kiderül, hogy pajzsmirigy működési zavarról van szó, akkor gyorsan elkezdik a hormonpótlást, (nehogy szívbetegségben haljon bele a páciens), majd nem veszik észre, hogy a műhormon kicsinálja a hasnyálmirigyet, aminek cukorbetegség lesz a következménye, és szerencsétlen beteg végül vagy megvakul, vagy elüszkösödik a lába, amit le kell vágni. Mindez azért, mert vérnyomás problémának és enyhe szívritmus zavarnak diagnosztizálják a pajzsmirigy problémáit, ami a kezdeti stádiumban táplálkozással kezelhető lett volna...
Aki viszont már pajzsmirigy híjján kénytelen szedni a hormont, annak javaslom, hogy rendszeresen ellenőriztesse a hasnyálmirigy és a mellékvesék működését is!
Először is mindenkinek kívánok Boldogabb Új Évet!
Elnézést kérek orvosoktól, vagy hozzáértőktől a következőkben leírtakért! Senkit sem áll szándékomban sértegetni, csak a saját tapasztalatomat írom le!
Olvasgatom a bejegyzéseket, szinte kiáltó segélykéréseket és együtt érzek mindazokkal, akik átélik ezt a gyógyszeres vagy anélküli állapotot. Az biztos ahány pajzsmirigy, annyi féle. Ahogy látom, van akinek cukorbetegséggel is társul... sajnos...
Én arról írnék pár sort, min mentem én keresztül.
16-17 éves lehettem mikor első alkalommal heti egy jódtablettával kezdték a kezelést - nálunk pajzsmirigy elégtelenségnek (itt az oldalon alulműködésnek) nevezik -, ami 2 évig tartott (a végére a gondolattól, hogy csütörtök hányingerem volt... ezen a napon kellett bevennem a gyógyszert). - Pár év múlva ugyanez az orvos (nem ismert meg, mert közben más orvos kezelt) -jelenlétemben!- az egyetemi hallgatók előtt olyan megjegyzést tett, ki írt ilyen hosszú időre jódot, mert hosszú távon problémát is okozhat a szervezetben...
A másik orvos nagyon komolyan vette a kivizsgálásokat, kezelést, de egy idő után mintha kísérletezett volna velem, változtatta a gyógyszereket, melyik jobb... Személyesen semmi változást nem éreztem. Kb. két évig kezelés nélkül voltam, csak felülvizsgálatra jártam. De ahogy kezdődtek a gondok (volt férjemmel viták, kellemetlenségek, majd válás), megint kezdődtek a kezelések.
Már szinte nyomasztott, hogy állandóan gyógyszerrel kelljen élnem. Egy idő után az orvosnak azt mondtam, jól vagyok. Olyan érzésem volt hülyének néz (elnézést a kifejezésért), mintha nem én érezném, amit érzek. Hiába a torkomban a szorítás, néha semmiből jött fáradtság, a műszer nem mutatott ki semmit, szerinte a gyógyszeres kezelés is jó volt, így "meggyógyultam". De azzal köszönt el, hogy még járjak felülvizsgálatra néha, vagy ha újból szorít a torkom, vagy rámtör a fáradtság, menjek vissza.
Na hát azóta sem hozza, sem máshoz nem mentem, sőt felülvizsgálaton sem voltam! - Lehet jópáran komolytalannak, felelőtlennek gondolnak, de: KÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK! :)
Szerintem sokat segített jelenlegi Párom hozzáállása (köszönet és hála Neki), aki ismeretségünk első percétől kezdve arra biztatott, fogadjam el magam olyannak amilyen vagyok, bízzak magamban, és legyek optimista!
Több mint 10 éve teljesen gyógyszeres kezelés nélkül élek, idén 41 évet töltök. Utóbbi években mindennapi 8 órás munka mellett itthoni munkát is bevállaltam, még a mindennapos tennivalók, gyereknevelés. Párommal két és fél évig 100 km-es távolságban éltünk, így az előbb említettekre még rátett a minden 2-3 hétben utazás oda-vissza. És mégsem éreztem azt a fáradtságot, amit azelőtt. ez a fáradtság már inkább a fizikai kimerültségé volt, mert ahogy megszünt az itthoni plusz munka, meg összeköltözéssel megoldódott az utazgatás helyett itthon maradás, megszünt a fáradtság is.
Bocsánat a válasz hosszúsága miatt, de úgy érzem le kellett ezeket írjam, mert lehet, sok függ a betegség milyenségétől, de sok függ a hozzáállásunktól is!
Ha valaki hasonlót tapasztalt epilepsziás betegséggel kapcsolatosan, kérem írja meg! (Egy családtagon szeretnék segíteni, ha renne rá másabb mód, mint a gyógyszerek...) Előre is köszönöm!
Mindenkinek gyógyulást, további kellemes hetet kívánok!
Szeretettel,
Évi
Kapcsolat felvétel az evici36kukacyahoo.com e-mail-en lehetséges.
Szia!
Autoimmun eredetű a pm.betegséged,vagy nem? Szubklinikus?
Jódot eleve nem szabad szedni autoimmun fajtánál.Én gyógyszer ellenes vagyok,de ha vki.autoimmun,akkor önmagában a diéta kevés.Akár bele is lehet halni a kezeletlenségbe./mixödéma kóma/
Ha nem autoimmun,akkor tényleg nem szükségszerú a hormon.
ATPO méréssel, vérből állapítható meg a pm.betegség fajtája.
Megértelek kedves Noraja. Persze minden ember más és más, de a pajzsmirigy alulműködést nagyszerűen korrigálja a S.. K... nevű nyomelem késztmény. Olcsó, és biztonságos, én évek óta szedem. Nincs mellékhatása. Próbáld ki, és napsütés híján fogyassz D vitamint is.
Szia Noraja!
Ne keseredj el, NEM a gyógyszer lesz a megoldás!
Az én történetem a következő: édesanyám felborult pajzsmirigy működésével küzdöttünk, egy természetgyógyászhoz járkáltunk egyéb problémák miatt, mikor ez is kiderült. Ő mondta, hogy gyógyszert ne, mert a szervezet úgy fogja érezni tőle, hogy van elég hormon és leállítja a saját termelését, innéttől fogva aztán gyógyszert kell szednie élete végéig. Homeopátiás szerrel próbálkoztunk, de - annak ellenére, hogy más problémáknál hatékony segítséget nyújtott - itt nem segített. Egy ismerős anyukája szintén hasonló problémákkal küzdött, őt sikerült rendbe raknia valakinek, akihez mi is elmentünk és tényleg működik a dolog. Ha érdekel írjál és leírom miről van szó.
Szeretettel:
Marcsi
Kedves Marcsi !
Nagyon kérlek nekem is küld el ! Köszönettel
Klári
Pocimaci, oszd meg velünk is kérlek! :)
Többünket is érdekel, nem lehetne leírni az oldalra? Vagy ha nem, hát végül is (meg)érthető, de privátban leírnád nekem is? Borga
Szia Marcsi!
Nálunk Édsanyámra sajnos rá sikerült sózni a gyógyszert
Nála 50év körül jelentkezett az alulműködés, és nem gondoltam, hogy nálam már huszonévesen előjön ![]()
Hát persze, hogy érdekel bármilyen természetes megoldása a problémának! Tudod, már pusztán a gondolattól is rosszul vagyok, hogy gyógyszert kelljen szednem, szóval ha tényleg beszedném, nem csak fizikálisan, de pszichésen is csak ártana.
Szia Noraja!
Légyszi írjál priviben! Én elfelejtettem hogyan kell és nagyon kevés időm van most keresgélni.
Válaszolok majd gyorsan!
Marcsi
Ha magánban szeretnétek írni egymásnak, akkor a felhasználónévre kattintva tudjátok megtenni azt.
Szia, Noraja!
En is sorstarsad vagyok a pajzsmirigy alulmukodesben. Tudom, irtam mar neked a tapasztalatomrol, es az az igazsag, hogy mar jo regen nem ellenoriztettem a TSH szintemet, ugyhogy nem nagyon tudok neked ujdonsagot irni. De nagyon tisztellek, becsullek azert, hogy meg akarod vivni ezt a harcot a gyogyszerszedesre eroltetokkel es a riogatokkal, hogy nagy baj lesz, ha nem fogadsz szot. Nekem is sotet kepeket festettek arrol, hogy mi lesz, ha nem szedem. Majd kesobb ugyanaz a csaladi ismeros belgyogyasz, aki kozben belekezdett egy homeopatias kepzesbe, azt mondta, hogy igazam volt, nem csak hormongyogyszerrel lehet, hanem azt tanulta, hogy lehet homeopatiaval is kezelni. O javasolta a Graphites-t, ami ugy tunik, hatott. Azert irom, hogy ugy tunik, mert - talan kisse felelotlenul, talan nem, felfogas kerdese - mar regota nem voltam laborban, viszont kitunoen erzem magam, es azt a regen megszokott olmos faradtsagot mar regota nem erzem. Illetve volt egy-ket alkalom, amikor eros erzelmi kibillenesre (majdnem szakitas) elojott, de mindenik esetben ezzel fuggott ossze. Ilyenkor is hatott a Graphites.
Valoszinu, hogy elmegyek a kozeljovoben laborba, de talan azert halogattam, mert ugy iteltem, a problemaval valo allando foglalkozas, aggodas is csak arthat. Szerintem fontos a lelki okokkal is foglalkozni, tudomasom szerint a pajzsmirigyhormonok a megkuzdesi hormonok, es en alapbol alacsony energiaszintre allitottam magam, igy nem csoda, hogy ez testi szinten is lejott. Most kezd az eletem abba a kerekvagasba fordulni, amiben teljes osszhangban tudok lenni magammal - testi-lelki-szellemi szinten, es ez eltolt energiaval, olyannyira, hogy csak csodalkozom magamon, mert ezt az allapotot eddig nem ismertem. Es talan mindezek mellett mellekes is, hogy mennyi a mert TSH szintem![]()
![]()
Kedves csaga-csiga!
Köszönöm a biztatást, jól esett, és elismerésem, hogy Te már megvívtad a magad harcát! Már nem vagyok annyira elkeseredett, inkább dühös! (De ez biztosan kiérződött az előző hozzászólásomból is.) Lehangoló és demotiváló, ahogy az orvosok fenyegető hangon lóbálták a gyógyszer recepteket, lenézően mosolyogtak, amikor egyéb lehetőségre kérdeztem rá, és az ismerős sorstársaim is azt hajtogatják, hogy "el kell, hogy keserítselek, csak a gyógyszer a megoldás"... Ahelyett, hogy azt mondanák: "én személy szerint jelenleg nem tudok más megoldásról" - mindjárt más, nem? Hát belőlem nem csinálnak gyógyszerfüggőt!
Nekem is biztosan közrejátszik a dolgok lelki oldala, mert alapvetően érzékeny típus vagyok, nem egy erős idegrendszerű, és az életem egyik területén sincs jelenleg összhang
Erre még rájön az is, hogy utálom a telet, és ilyenkor legszívesebben "begubóznék", mint egy báb, és végigaludnám a hideg napokat... Nem csak testileg, lelkileg is fel kellene töltődnöm, tudom én.
Időközben bejelentkeztem egy természetgyógyászhoz, aki akupunktúrában és homeopátiában is jártas - rá fogok kérdezni az általad ajánlott Graphites-re ill. kíváncsi vagyok, hogy mi mást ajánl még. A tanácsait itt is közzé fogom tenni, mert látom, hogy másoknak is dilemmát okoz, hogy a gyógyszer helyett mit szedjenek. Bár azt azért szem előtt kell tartani, hogy ami nekem használ, az másnak nem biztos, és fordítva - egyén- és szervezetfüggő is a kezelés.
Sziasztok,
nekem is pm alulműködésem van, bár a jellemző tüneteket nem tapasztaltam (talán annyira nem volt rossz súlyos). Nekem egy természetgyógyász orovs alga készítményt javasolt, és bár fontolóra vette az orvosságot is ellenkezésemre hajlandó volt ettől elállni, és megegyeztünk hogy jóga gyakorlatot csinálok.
Tarkóállás nagyon jó hatással van a pm működésre, alul és túl működésre egyaránt, mert kiegyensúlyozza. Fontos utánna kompenzálásnak "halacska"-pózt is csinálni, sajnálom a szanszkrít nevekkel gondban vagyok. Én most 7 percnél tartok, a jóga oktatóm azt javasolta 10 percig vigyem fel, persze fokozatosan! Ha még sosem csináltál ilyet érdemes egy jógaoktatóval konzultálni, hogy mire érdemes figyelni a gyakorlat közben (pl. légzés).
Ami számomra azóta még kiderült más pm problémásokkal való konzultációból, az az hogy nagyon sok minden okozhatja a pm működés felborulását. Nálam pl úgy tűnik, hogy az inzulinrezisztencia okozta, (amit pedig egy régi krónikus gyulladás indíthatott el áttétesen). Most ennek a megoldásán dolgozom. Remélem a jövőheti kontroll eredmények mind jók lesznek!!
Én azt gondolom fontos kideríteni mi az alap ok, vagy másik oldalról nézve, megerősíteni, hogy nincs más probléma ami ehhez kapcsolódhat. Mert ha más is van akkor hiába kezeled csak a pm-et az a másik mindig bekavar.
Mindenképpen arra bíztatlak NE ADD FEL, már több olyan ovos van aki nem csak hogy nyitott a természetes gyógymódokra, hanem használja is őket. Ha érdekel, szivesen megadom privátban a doki elérhatőségét akihez járok.
Mielőbbi megoldást kívánok! Andrea
Sziasztok!
Pajzsmirigy alulműködésem van, amire napi fél szem Letrox-ot írtak fel.
Keresni szeretnék valami más megoldást erre mint a gyógyszer életem végéig.
Valaki el tudja nekem magyarázni, hogy ha nem szedem a gyógyszert annak milyen következményei lehetnek? Illetve milyen módok lehetnek a gyógyszer kikerülésére?
köszönöm előre is
Sziasztok!
Leírom a történetem, nem tudom ki mit szűr le belőle és ki hogyan oldaná meg, de talán segít valakinek és én is kapok majd hasznos tanácsokat. Tizenévesen egy vérvételen derült ki, hogy pm alulmökődésem van, kaptam rá gyógyszert, amit évekig szedtem és jártam kontrollra is ahol az is kiderült, hogy a nyakam emiatt van picit kidudorodva elöl és emiatt érzek gombócot a torkomban. Aztán egyszer csak azt mndta a doki, hogy most már nem kell többet szednem a gyógyszert. Majd hosszú évek múlva, amikor már babát akartunk, pár hónap sikertelen próbálkozás után, amikor mindig úgy éreztem, hogy babát várok majd nagy kínok közepette mégis megjött és felborult a ciklusom is, elmentem dokihoz, aki rögtön erre tippelt és igaza volt, a várt érték 10 szerese volt a TSH-m. Elkezdtem gyógyszert szedni és 3 hónap múlva már babát vártam. Azóta is szedem, bár nem örülök neki, hogy kell és szívesen elhagynám, de ki tudja mi lesz akkor? Azt tudom, hogy elkezdek hízni, ha nagy a TSH-m és elalszom folyton stb, de mivel cukorbeteg vagyok, ezért nem akarok kockáztatni és még több problémát okozni. De ha van valakinek használható ötlete és tapasztalata, szívesen várom!
Szia Lizzi! Az a kérdés, hogyha annak idején tudatosan életmódot váltasz, csinálsz egy átfogó méregtelenítést és természetes készítményekkel támogatod meg a szervezeted, akkor vajon megfogan a baba?
Én nem szeretnék senkit lebeszélni a gyógyszerről, (ehhez nincs is kompetenciám és megfelelő tudásom sem) csak nincs konkrét tapasztalatunk arról, hogyha 2 ember ugyanazokkal a tünetekkel és problémával kezdi el a két módszert alkalmazni, akkor pár hónap múlva milyen eredménye lesz az egyik, vagy a másik megközelítésnek...
Mivel az emberi szervezet egy nagyon összetett rendszer, egy csomó minden befolyásolja, így ami megoldás lehet az egyik embernek, nem biztos, hogy használ a másiknak is, bár az életmódváltás minden esetben hoz valamilyen pozitív változást.
Nem véletlen, hogy nem szoktunk ilyen esetekben kúrákat javasolni Nektek, inkább arra hívjuk fel a figyelmeteket, hogy vannak olyan szakemberek, akik holisztikusan, az egész embert figyelembe véve segítenek, állítanak össze személyre szabott kúrát. Nem csak a gyógyszeres kezelésben látják a gyógyulás lehetőségét, hanem igyekeznek a szervezet öngyógyító mechanizmusait beindítani, segíteni a (szerv)rendszer(ek) rendjét helyreállítani.
Epermami köszi, igen ezt nem tudhatjuk, hogy kinél mi hogyan hat?
A tisztítókúra sajnos nálam kilőve, mert inzulinos cukorbeteg ilyet nem csinálhat!!!
Most lassan bár, de sok mindent teszek az életmódváltás érdekében, de sajnos az ilyen és hasonló átfogó gyógymódok és gyógyítások sok embernek nem elérhetőek (pénz hiányában ) sokkal egyszerűbb a gyógyszert pár száz forintért megvenni:( Nem jó, ezt én is tudom, de egyenlőre keresem még a jó megoldást!
csak személyre kell szabni. Mint ahogy személyre szabható az ételallergiásoknak is. A Te esetedben a magasabb glikémiás indexű összetevőkön kell csak finomítani. Az epermami által ajánlott tisztítókúrát nyugodtan megcsinálhatod, csak a turmix esetében van szükség korrekcióra. Ha átolvastad a kúrát, kérlek tedd fel a kérdéseidet, majd szakembereink segítségével személyre szabjuk neked.
Vali és Epermami, hogy ilyen aranyosak és segítőkészek vagytok!
Elolvastam már a tisztítókúrát amikor felkerült azonnal, mert reménykedtem benne, hogy meg tudom csinálni, de....nincs benne olyan összetevő ami miatt igazából nem tudom megcsinálni, hanem én arra gondolok, hogy ha ezt olyan szigorúan be is kell tartani, hogy órákig nem lehet enni semmit, akkor nálam simán lehet olyan, hogy ha többet veszem ölbe a kislányom vagy egy nagyobb sétára szánom el magam, akkor a cukrom simán lezuhan és akkor máris el kell vetnem az egészet? Vagy a megadott dolgok közül akkor ehetek ihatok-e valamit? Mert az alacsony cukrot valamivel helyre kell hozni:)
Ha eszembe jutnak még kérdések és végre elszánom magam, akkor kérek segítséget!!! Előre is köszönöm!!!
Lizzi, hol olvastad, hogy órákig nem lehet enni a tisztító kúra alatt? :)
Van olyan, hogy ebéd előtt 2 órával sem levet sem mást nem lehet fogyasztani!!!! Ezt egy inzulinos cukorbetegnek, ha alacsony a cukra (4 alatti) nem lehetséges betartani!!! Vagy az 5 napos léböjtkúrát sem tudnám végigcsinálni !!!!!
Egy cukorbetegnél nincs olyan, hogy jól be van állítva a cukra és akkor sosem megy föl vagy le! Nekem pl. nagyon kevés kell ahhoz, hogy alacsony legyen a cukrom, vagy éppen magas, szóval nem azért mert nem akarom, hanem egyszerűen azért, mert lehetetlennek és életveszélyesnek tartom, hogy ezt végig tudnám csinálni. Ezért is kérdeztem, hogy ezeket a dolgokat nagyon szigorúan be kell tartani? Vagy ha valami hasonlót szeretnék csinálni, akkor nekem nagyon pontosan ki kell számolni, hogy az x adag innivalóban vagy kásában mennyi is a szénhidrát, mert én arra adom az inzulint! Ha elszámolom magam, akkor az azt jelenti, hogy vagy ennem-innom kell ha alcsony a cukrom, vagy ráadnom plussz inzulint ha magas .Remélem érthető ahogyan leírom, de ha nem, kérdezz csak nyugodtan, szívesen kivesézném ezt a dologot és boldog lennék ha végig tudnék csinálni egy tisztítókúrát!:)
ehetsz és ihatsz semmit. Én írtam! Ilyen nincs benne sehol! Egyáltalán egy kúráról beszélünk?
Szóval: cukorbetegek is csinálhatnak tisztító kúrát, de nekik személyre kell szabni. Ha inzulin injekciós vagy, akkor meg pláne! Én azt ajánlom, hogy egyenlőre edd a Cordycepset, a Huminiqumot, iszogasd a Canadian Essence teát, a böjti teát, válassz magadnak valamilyen fermentált levet, és várjunk ezzel a tisztító kúrával tavaszig. Februárban térjünk vissza a kérdésre, és akkor személyre szabjuk Neked.
van egy olyan ,hogy miután megittuk az útifűmaghéjat folyadékkal ,ezek után 2 órán át nem ehetsz csak ihatsz! itt lehet-e gyümölcslevet inni vagy csak vizet?mert ha gyümilevet lehet akkor oké!:)
és a léböjt az amit nem tudnék (szabad) végigcsinálni, mert itt más a ch tartalma a leveknek és nincs hosszan felszívódó ch amire máshogyan reagál a cukrom és máshogyan is kell kezelni!
Köszi Vali a tanácsokat és majd beszerzem a többi dolgot is, most Emóciót és grapefruit mag cseppeket szedek!
Majd tavasszal visszatérek még a kérdéseimmel és akkor talán a segítségetekkel sikerül egy méregtelenítést csinálnom!
Üdv:Lizzi
Szia! Mindenképpen mielőtt belekezdenél konzultálj szakemberrel, tudunk ajánlani, szólj ha eljön az ideje!
A táblázatból is kitűnik (ami a tisztítókúra menetét tartalmazza, hogy gyümölcslét lehet, sőt kell is inni!
Még egy egészséges szervezetnek is megterhelő lenne ha csak vizet kellene inni...
Pajzsmirigy alulműködés
Remélem, jó helyen teszem fel a kérdésemet... :-)
Enyhe pajzsmirigy alulműködést diagnosztizáltak nálam (TSH: 4.18 µIU mL), most kaptam az endokrinológustól 25 szem Letroxot. Viszont azt nem mondta - én pedig elfelejtettem megkérdezni - hogy a következő dobozzal ki fogja felírni. A háziorvos is írhat fel, vagy valamilyen szakorvoshoz kell menni? (Az endokrin. azt mondta, hogy vele csak 3 hónap múlva kell találkozni)
Köszönettel: Edina