1. A SPÁRGA
Botanikai leírás:
A spárga (Asparagus offficinalis- Asparagales azaz spárgavirágúak rendje- Asparagaceae család) egyszikű évelő növény, a zsenge hajtásait fogyasztjuk, amiket sípoknak neveznek. A föld alatt nevelkedő, etiolált spárgát halványító, a napon fejlődő zöld hajtást zöldspárgának nevezzük. A botanikai értelemben vett termését, illetve magját a nyár végén fejleszti, kis bogyókba zárva.
Környezeti igény:
A fejlődéséhez optimális hőmérséklet a 19 °C, a sípok fejlődése 5 °C felett indul meg. A meleget jól viseli, de a termések, a sípok fagyérzékenyek. Nagyon fényigényes növény. A szárazságot jól tűri, a nagyobb termés érdekében szokták öntözni. Laza szerkezetű talajon termeszthető.
A piactól a tányérig.
Ha csak a kilónkénti 800 -1000,- Ft körül mozgó árát nézzük (fél kg-os kötegekben szokták árulni), akkor valóban drágának tűnik. Pont ezért érdemes tisztában lenni vele, mennyi munka van egy köteg spárga mögött.
A spárgatermesztés

Szaporítása:
Úgynevezett magoncokról szaporítják, ami lényegében egy szabadföli palántanevelésnek felel meg. Ilyenkor tavasszal vetik el a magot, és 6 hónappal később, szeptemberben szedik fel a kész magoncokat (palántákat). Kiültethetők szeptemberben, de pincében tavaszig tárolva végleges helyre márciusban is. Az ültetés esetén 140-150 cm-es! sortávolságot és 30-40 cm- es tőtávolságot alkalmaznak.
Ápolási munkák:
Az első két évben a telepítés után a spárgatöveket a kihajtás után betakarják, a tenyészidő folyamán gondozzák. A termőre fordulás a harmadik évtől aktuális, március elején a sorokra bakhátakat húznak. A gondos kezelést az ültetvény mindig a következő év tavaszán hálálja meg. Egy jól gondozott spárga ültetvény 20-30 évig is képes teremni, de gondozása nagyon sok kézimunkát igényel.
Betakarítás, szedés, tárolás:
A spárgaszezon kb. április végétől június közepéig június közepéig tart, a hőmérséklettől függően akár napjában - kétszer is szedik. A sípok helyét a repedezett bakhát jelzi. A szedés alkalmával a bakhátakat kibontják, a spárgasípot a tövénél kitörjük, majd a földet gondosan vissza kell igazítani. A leszedett termést azonnal vízbe vagy nedves papír, illetve rongy közé hűvösre kell helyezni, mert a rendkívül lédús, zsenge termés egy óra alatt megfonnyad. A zöld spárgánál a szedés egyszerűbb, mivel ott nincs bakhátkészítés, a sípok jól láthatóak. Nem szabad megvárni a szedéssel, hogy a hajtás vége kinyíljon. A zöld spárgánál késsel dolgoznak, a talaj felszíne alatt 2-3 cm mélyen kézzel kikaparják, majd késsel kivágják a spárgát.
A spárgasípok feldolgozása mosásból, osztályozásból, a fölösleges részek levágásából és hűtésből ál. A mosott sípokat méretre vágják és vastagság szerint a osztályozzák.
Megvettem, de mit?
Ha spárgát veszünk, elődleges szempont a frissesség. Sokan beleszaladnak a szupermarketek polcain egy hete száradó példányokba, nem csoda, hogyha főzés után szálkás, rághatatlan végeredményt kapnak. Szerintem sokszor még maguk az eladók sem tudják, hogy használhatatlan vackot árulnak már két hete… A spárga frissességét úgy állapíthatjuk meg, hogy megnyomkodjuk a tövénél: ha sárgás lé jön belőle, megvehetjük. Különben öreg, fonnyadt vagy nagyon szálkás. A piacon általában vizes vödörből árulják, mint a vágott virágot. Hűtőszekrényben legfeljebb három napig tárolhatjuk. Mindig csavarjuk nedves ruhába, hogy friss maradjon. Az egészen zsengék(ceruzavastagságú) kivételével minden szárat vékonyan meg kell hámozni, de a csúcs maradjon sértetlen! A fehér spárgánál, de az érettebb zöldeknél is érdemes kicsit meghajlítani, hadd törjön le az aljából az elszivacsosodott rész.(kb. 2 cm).
Hazavittem, de hogy egyem meg?
Félelmetes dolgok a speciális konyhai eszközök. Spárgafőző edényt nem puccból tartunk otthon, a funkciója igen egyszerű. A spárgát legjobb állítva főzni, hogy amikor a szára puha, a finom fej még roppanós maradjon. Spárgafőző edénynek bármilyen magas falú edény megfelelő, amiben megállnak a szárak, csak ilyen ritkán akad otthon. A jó spárga trükkje nem a hozzávalók elegyítésében, hanem az alapanyag minőségében és a főzés pontosságában áll. A spárgát csak forrásban lévő, vízbe helyezzük (különben a főzőlébe megy át az illat- és az aromaanyag, ez csak krémlevesnél lesz előnyös) Többféleképpen ajánlják a főzést, lehet kevés cukorral, kiskanálnyi vajjal is, én csak sóval szoktam, de néha még azt sem rakok a vízbe. Van, aki citromot is ad hozzá, hogy szép színe marajon. Kb. 8-12 perc alatt készül el, ha valaki roppanósabban szereti, kiveheti egy buggyanás után. Ügyeljünk arra, hogy a szárak csúcsait ne lepje el a víz, ez finom csemege, kár szétfőzni. Elrontani nem is lehet, mert bármikor krémlevesé alakíthatjuk.
Melyik melyik?
Fajtái:
fehér, zöld illetve lila, és létezik egy vadspárga, ami sokak szerint a legjobb ízű.
A fehér spárga íze lágy, de alaposan meg kell hámozni, mert különben keserű lesz. Feje alatt kb. 2 cm-rel kell kezdeni a tisztítást, és a szárak végét is le kell vágni.
A zöld spárga íze erőteljesebb, csak a vastagabb példányokat ajánlatos meghámozni, kezdőknek ajánlott, mert tovább megőrzi frissességét és könnyebb jót venni belőle.
A lila spárga igen ritka, inkább delikátesz boltokban kapható, íze a fehér és a zöld keveréke.
Miért jó, ha spárgát eszünk? Szellemi tréning az ízlelőbimbóknak.
Tápértéke:
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, nátriumot, káliumot, béta karotint, niacint, folsavat és C, B1, B2, B6 vitamint. Nyomelemekben is gazdag. Fogyasztása hatással van számos belső elválasztású mirigyre, így az agyalapi mirigyre, a mellékvesékre a pajzs- és a tobozmirigyre. Jótékony hatással van továbbá a szívműködésre, a májra, a hasnyálmirigyre, a lépre, a tüdőre és a bőrre.
Gyógyhatása:
Nagy mennyiséget tartalmaz a fent leírtakon kívül az aszparagin nevű savból, ezért már önmagában kitűnő vértisztító, lúgosító. Az aszparagin (a-amino-borostyánkősav-amid) fehérjealkotó aminosav. Először spárgából izolálták 1806-ban, innen ered a neve.
Frissen facsarva - a spárga mint gyógyital
Talán frissen facsarva a legízletesebb, de nem csak emiatt ajánlott így fogyasztani. Hőkezelés nélkül ugyanis több vitamin- és ásványianyag-tartalom marad a spárgában. Centrifugázzunk ki 4-5 spárgahajtást(kb. fél dl) és öntsük fel 3 deciliter vízzel. Ízletesebbé és változatosabbá tehetjük, ha levét uborkával, paradicsommal, zellerrel, vagy egyéb kevés cukrot tartalmazó zöldséglével keverjük -természetesen ezeket is frissen facsarva.
Mire használható?
Vesetisztításra:
Elsődleges és legjelentősebb gyógyhatást a vesékre fejt ki. Igen erős hatású, ezért elég belőle egyszerre csupán fél dl-t fogyasztani, főleg más zöldségféle keretében. Nemcsak a veseműködésre hat, de magas káliumtartalma miatt vízhajtónak is használják.
Vesegyulladásra:
Az izmokhoz hasonlóan, a vesében hosszú időn át folyamatos a húgysavkő lerakódás, krónikus vesegyulladás léphet föl. Ezt számos tünet előzi meg. Ha nem figyelünk oda a lerakódás folytatódik, eldugulhatnak a vese finom csatornái és gyulladásba jön a vese. A kísérő tünet pedig a test különböző részeiben, így a végtagokban felhalmozódó folyadék, amit a vese nem tud kibocsátani a szervezetből. A folyadék megrekedés enyhébb formája mindannyiunk számára szembetűnő, naponta pillantunk a tükörbe. Ha a szemünk alatt huzamosabb ideje puffadó táskák vannak, az a veseműködés csökkenésének a jele. Naponta háromszor fél dl spárgalé hatásos lehet, de ne feledjük, hogy a spárgalé erős szer, hígítsuk, keverjük más lével.
Reumatikus fájdalmakra, köszvényre:
Csökkentheti, de folyamatos használata meg is szüntetheti a reumatikus fájdalmakat, valamint a köszvényt. Mint tudjuk a túlzott húsfogyasztás következtében a húsban lévő húgykősav kicsapódik és lerakódik a szervezet csuklóiban az izomzatban és állandóan vagy időszakosan ingerli környezetét. Az aszparaginsav oldja ezeket a köveket.
Bőrproblémákra:
Mivel a spárgalé a vér lúgosítását szolgálja, a vértisztítás következtében a bőr is tisztul.
Egy kis spárgatörténelem
A spárga a tavaszi szezon királya. A 17. század, XIV. Lajos király uralkodása óta ez a “királyok zöldsége, a zöldségek királya” (Lajos és kora imádta ezeket a fordulatokat, ahogy a későbbi korok is.) A zöld spárga termesztését ugyanis nem kisebb nagyság kezdeményezte a francia termelőknél, mint a „királyok séfje, a séfek királya”, Auguste Escoffier. Ő volt az, aki, ha nehezen is, de rávette a csökönyös termelőket arra, hogy szakítva a hagyományokkal ne fehér spárgát, hanem zöldet állítsanak elő. Escoffier mindezt a „vendéglátók királya, a királyok vendéglátója”, César Ritz londoni szállodáinak (Savoy, Carleton) illusztris vendége, Rothschild báró kedvéért tette, aki igencsak kedvelte a telt ízű zöld spárgát.
Magyarországon szokás szerint elfelejtettük, (vagy úgy szoktam mondani a múlt rendszer szó szerint mindent kivert belőlünk), pedig a spárgatermelés és -fogyasztás régi múltra tekint vissza Magyarországon. Légrády Károly tanulmányai nyomán a XIX. században indult meg a francia termelési módszert alkalmazó spárgatermelés. A tengelici spárga még mindig szívesen látott vendég a német és francia piacokon.
Hazai népnevei:
csirág, nyúlárnyéka, istenlovafarka(1525-ben jegyezték, mint első megfelelőjét az Asparagus officinalis nevű növénynek )
Hogyan készítették régen a spárgát? Hát ugyanúgy mint most! Finom csemege már olvasni is szakácskönyvet a „boldog békeidőkből". Czifray István Magyar Nemzeti Szakácskönyvéből írom a következő két receptet.
Spárga vajmártásban
Megtisztítván a spárgát, főzd meg sós vízben, de nem igen puhára, tedd vajmártásba, vagy pedig rakd a tálra keresztben, ugy hogy feje befelé legyen, önts reá fél meszely (2 deci) tejfelt, hintsd be finom zsemlyemorzsával, tégy rá egynehány darab vajat s hagyd felforrni. Kövesztve, zsemlyemorzsával meghintve s forró vajjal leforrázva is feladhatod az asztalra.
Spárga- saláta
Tisztítsd meg a spárgát mint közönségesen, kösd csomókba, főzd meg puhára s jól leszűrvén a levét, tedd tálra, hogy a feje befelé álljon s a spárga egészen meghűljön. Aztán mosd meg a szép sárga hosszú salátát, rakd csillagformán a spárgához, sózd meg, önts reá olajat jó boreczettel, negyedórával előbb, mintsem feladnád.
Az én egyik kedvencem a spárgakrémleves, amit én így készítek:
Egy köteg spárgát megfőzök, majd a fejeket levágom, félreteszem, a többit feldarabolom. Olajon egy kis hagymát futtatok - ehhez a lágyabb ízű hagymákat szeretem, mert a spárga ízére vagyok elsősorban "kíváncsi", pl. póréhagyma, újhagyma. A feldarabolt spárgát rádobom a hagymára, öntök hozzá a spárga főzővizéből, teszek hozzá tejszínt, borsot, és jöhet a botmixer meg egy fazék. Annyi levet adok hozzá, hogy kellemes krémes állagú legyen. Ki-ki a maga ízlése szerint. Ha túlhígítottuk, liszttel stb. még besűríthetjük. Végül, ha buggyant egyet, beledobom betétnek a spárgafejeket. Lehet beletenni pirított kenyérkockákat stb. Több recepttel nem is szolgálnék, mivel nagy rajongója vagyok a natúr spárgának, és a klasszikus recepteket még reformosítani sem kell. Itt vagy a boszikonyhában szívesen látunk minden bevált receptet, javaslatot.
Végezetül pedig jöjjenek spárgával kapcsolatos érdekességek:
Spárga vagy madzag
A szó olasz erdetű, az alapszó: spago. A szó átvételekor még a magyar megfelelő is „spágó” volt, de tréfálkozva még ma is mondjuk: „spagóca”. Ez a szó kapcsolódott össze később a spárga nevű növény nevével – talán azt hitték, ennek rostjaiból készül...(Wikipedia)
Felhasznált források: gyomber-tanya.hu, kapitanyvetomag.hu, foodandwine.hu, mindmegette.hu, geographic.hu, Wikipedia.com
Középkori magyar növénynevek és növényismeretekre utaló fogalmak (A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1990-95)
Czifray István Magyar nemzeti szakácskönyve, Budapest, 1888
Birgit Sesterhenn-Gebauer: Méregtelenítés hetente egyszer
Magyar Elek: Az ínyesmester szakácskönyve, Budapest, 1978
Kedves Krikri!
Jól látod, hiszen húgykősav nem kizárólag hús, azonbelül legfőképp sertéshús következtében alakulhat ki, hanem túlzott állati fehérje fogyasztásától is, tehát a tejtermékek gyakori fogyasztása is eredményezheti Nálad a lerakódásokat.
Érdemes lenne hosszabb ideig tartanod az állati fehérje kiiktatását, a folyadékbevitel emelését - ha szükséges, nem tudom mennyi folyadékot viszel be ... Írnám, hogy lúgosítanod kellene szervezeted, de nem szeretem ezt a kifejezést, viszont most nem jut más eszembe :-S, de mindenképpen ajánlatos lenne odafigyelned a problémára - pl. a zöld löttyi fogyasztása is segítene! -, mert ráhúzódhat az izületekre, stb. aztán azt veszed észre, hogy köszvényes vagy :( (Élvezet velem ma beszélgetni, nem? Úgy fel tudom dobni az embereket :-D)
A lelki okok felgöngyölítéséről se feledkezz meg...
A minősítések sokszor nem takarják a tényleges összetevőket, hasonlóképpen az élelmiszerek és kozmetikumok között található bio és natúr terméknél. Akkor lehetsz biztos, hogy megfelelőek a termékek, ha a gyártótól/forgalmazótól bekért összetevők alapján bizton állíthatod, hogy nem tartalmaz a környezetre káros, terhelést jelentő anyagokat. Viszont, ha kiderül az általad kérdezett termékekről, hogy nem teljesen felelnek meg a bionómia követelményeinek, de nincs másra lehetőséged és hirtelen kell "valami", akkor használd el...
Niki
Megtörtént esetek:
Anyám pépesített egy adag spárgát és 4 evőkanállal vett be belöle reggel és 4 evőkanállal késöbb a nap folyamán.
Ezt egy hónapig csinálta.
Egyébként kemo tablettákat szed a 3-as típusú tüdőrákra.
A rákos cellák száma 386-ról 125-re csökkent az elmúlt héten.
A onkologus azt mondta nem szükséges mennie hozzá 3 hónapig.
Néhány évvel ezelött egy ismerösöm kutatott a spárga után, akinek a barátja lett rákos beteg. Adott nekem egy fénymásolatot egy cikkről
"Spárga a rák ellen" kiadva Cancer News Journal, 1979. decemberi számában.
Ezt ismertetem az alábbiakban, ahogy én is kaptam az információkat:
Egy biokémikus vagyok, aki specializálodott az egészséges táplálkozásra az elmúlt 50 év során.. Néhány évvel ezelött hallottam Richard R. Vensal, D.D.S. felfedezéséről a spárga gyógyító hatásáról. Azóta foglalkozom ezzel a témával. Összegyüjtöttünk számos kedvező történetet és most közreadunk belöle néhányat:
1. eset:
Egy férfi reménytelen Hodgkin-szindróma betegségben szenvedett (nyirokmirigy rák) és teljesen legyengült. Egy év folyamatos spárga terápia után a doktorok nem találtak nála semmilyen rákra utaló jelet, valamint visszanyerte teljes fizikai erejét is.
2. eset:
Egy sikeres, 68 éves üzletember húgyhólyag ráktól szenvedett 16 éven keresztül.
Több éves gyógyszeres és sugár kezelés is eredménytelennek bizonyult, amikor elkezdte a spárga kúrát. 3 hónap után a vizsgálatok nem találtak nála rákos daganatot és a veséi is normálisan müködtek.
3. eset:
Egy férfi, akinek tüdőrákja volt és 1971 március 5.-én mütőasztalra került.
A mütétre nem került sor, mert az orvosok úgy találták, hogy nagyon szétterjedt a rák és reménytelen a gyógyulás.
A férfi április 5.-én hallott a spárga kúráról és azonnal elkezdte alkalmazni. Augusztusra a röntgenképen semmi nyoma nem volt a rákos megbetegedésnek.
4. eset:
Egy asszony évek óta bőrrákban szenvedett. Többféle bőrrákot is diagnosztizáltak nála. 3 hónapos spárga kúra után a bőrgyógyász specialista azt mondta, hogy a bőre teljesen rendbejött.
Ez az asszony beszámolt arról is, hogy a spárga kúra meggyógyította a vesebetegségét is, ami 1949-ben kezdödött. 10 alkalommal esett át vesekő eltávolításon, le volt százalékolva a veséje állapota miatt. A spárga kúrának tulajdonítja a veséje gyógyulását is.
Nem voltam meglepve az eredménytől, mert mar 1854-ben a Pennsylvania-i Egyetem professzora is beszámolt a spárga népszerü használatáról a vesekövek gyógyításában a 'The elements of materia medica' cikkében.
Megjegyzendő, hogy 1739-re utal, amikor már foglalkoztak a spárga vesekő elhajtó hatásával.
Nekünk lenne még néhány történetünk, de az orvostudományi szervezet akadályozza az esetekhez való hozzájutást.
Ezennel felkérem az olvasótábort, hogy tovább népszerüsítse a jó hírt és segítsen minket hozzá, hogy további nagyszámú esetről kapjunk információt, amelyekkel sikerül meggyözni a kételkedő egészségügyi szervezeteket a természetes orvoslásról.
A kezeléshez a spárgát megfőzzük (használhatunk konzerv spárgát is, épp olyan jó, mint a friss). A konzerv típusok közül a Giant és a Stokely márkát javaslom, ezek nem tartalmaznak káros mellékanyagokat.
A megfőzött spárgát turmixoljuk össze pépes állagúra, és tegyük be a hűtőszekrénybe.
Alkalmazás: 4 evőkanállal enni belöle reggel és 4 evőkanállal este.
A beteg érzékeli a gyógyító hatást már 2-4 hét elteltével .
Lehet higítani vízzel és fogyasztani hideg vagy meleg italként egyaránt.
Az ajánlott mennyiség a kapott visszajelzéseken alapszik, de nagyobb mennyiség fogyasztása sem káros, esetleg jótékony hatású bizonyos esetekben.
Mint biokémikus megvagyok győződve a régi mondás igazáról, "ami a gyógyításra jó, az a megelőzést is elősegíti."
E teória alapján a feleségemmel közös egyetértésben használjuk a spárga pürét, mint italt az étkezéseink kíséröjeként.
Mi 2 evőkanányit higgitunk vizben az ízlésünknek megfelelöen.
Én forrón iszom, míg a feleségem hidegen fogyasztja.
Mióta ezt iszogatjuk a redszeresen végzett vérképvizsgálatok eredménye is javult, jó egészségnek örvendünk.
Mint biokémikus széleskörű tanulmányokat folytatok a rákbetegségek különböző fajtáinak a gyógyítását illetően. Az eredmények alapján meg vagyok győződve róla, hogy a spárga megállja helyét a rákbetegségek gyógyításában. A spárga tartalmaz egy bizonyos fehérjét, amelyet "histones"-nek hívnak és aktiv szerepe van abba, hogy megakadalyozza a beteg sejtek növekedését.
Ez okból hiszem azt, hogy a spárga birtokol olyan anyagot, amely normalizálja a sejtek növekedését. Ezek a tulajdonságok szerepet játszanak a rákbetegség legyőzésében és az egész testre üdítőleg hatnak.
Az FDA nem akadályozhatja a használata elterjedését. A US National Cancer Institute (US Nemzeti Rákbetegek Intézménye) általi jelentésben az áll, hogy a spárga a legmagasabban tesztelt növény, amely tartalmaz glutathione-t. Ezáltal sikeresen használható a rákbetegségek gyógyításában.
Kérlek terjeszd a hírt..., ez a legönzetlenebb dolog, amit bárki megtehet.
A spárga (IS) egy olyan növényünk, amellyel kiválóan fel lehet venni a harcot a degeneratív betegségek ellen. De önmagában nem csodaszer! Mint ahogyan az aloé sem, a goji sem, és a homoktövis sem. De tény, hogy ezek minegyike szupertáplálék.
Az lenne az optimális, ha nem rákkal példálózva kéne rávenni az embereket arra, hogy egyenek spárgát (is), hanem jó lenne, ha ez mindenki számára természetes lenne, és enne elegendő spárgát, zellert, sárgarépát, egyéb zöldséget, gyümölcsöt, teljes értékű gabonát, stb. Gyakorlatilag az egész táplálkozásunknak ilyenekből kéne állnia, és akkor nem lennénk betegek.
Szomorú, hogy az alapvető táplálékainkat újra fel kell fedezni, mint gyógyszer, hogy végre a műkaják helyett újra elkezdjenek az emberek TÁPLÁLkozni valódi élő ÉLELMI-szereket.
Eloszor is gratula a honlaphoz, nagyon orulok, hogy ratok talaltam! Epp Angliaban toltom a nyarat, ugyhogy emiatt ilyen titkosirasszeru az irasom :-) Jomagam is tanarkent dolgozom egy egyhazi iskolaban, es elmondhatom magamrol, hogy szerencses vagyok. A mi sulinkban meg rend van (a varos tobbi sulijahoz kepest). Be kell vallanom, hogy sosem akartam tanar lenni. Vagyis barmi akartam lenni, csak az nem. Tudom, ez megdobbento, de mindjart megertitek a "vallomasomat". Mivel mindig is imadtam az idegennyelveket es az irodalmat, egyenes ut vezetett a bolcseszkarra. Tanulos 5 evem volt, nem sok idom volt bulizni. Persze felvettem a tanarszakot is - mondvan, sosem lehet tudni. Emiatt viszont tanitasi gyakorlatra kellett mennem. Az egyik szakom gyakorlatat egy szegedi gyakorlosuli 8. osztalyaban 2. felevben csinaltam. BORZALMAS VOLT!!! Ez meg jobban megerositette a velemenyemet, hogy nem leszek tanar. De mostmar vegigcsinalom, ha belekezdtem... A masik szakomat egy ev csuszassal fejeztem be. Sikerult elinteznem, hogy a gyakorlatomat az egykori sulimban vegezhessem. Es akkor jott a nagy bumm!!! Az elso perctol kezdve elveztem, amit csinaltam. Nem volt izgalom, lampalaz, vagy gond a gyerekekkel (gimiben, 10. osztalyban voltam). Ha valaki egyszer azt mondta volna, hogy igy megvaltozhat a velemenyem, valoszinu ketsegbe vontam volna az elmeallapotat. Rajottem, hogy ezt akarom csinalni. Es azota egy nagy sikertortenetben elek - vagy elhiszitek, vagy nem... A gyakszi oktoberben volt, januartol elkezdtem tanitani ebben a suliban (az egyik tanarno gyesre ment). Azota mar tanitom mindket szakomat, tevekenykedem a diakonkormanyzatban, egy eve ofo lettem, es bar kuzdelmes feladatokkal szembesultem, szep 2,5 even vagyok tul. Es erdekes modon az elso perctol megvolt a hang a gyerekekkel! Es igaza volt az elottem szolonak: mindig oszintenek kell lenni a gyerekekkel, ugyanakkor kovetkezetesnek es igazsagosnak. Sztem ez a kulcs. Es meg egy: be kell tudni ismerni, ha tevedsz. Nem baj, ha tudjak, hogy a kopeny alatt egy ember van. Persze itt vannak a korulmenyek, amit sokszor sok helyrol hallunk: osszevonasok, nem tul jo fizu, eroszak megjelenese, sok adminisztracio stb. De manapsag sehol nem konnyu megallni a helyunket. En ugy gondolom, meg sok evet szeretnek itt eltolteni, es ehhez nelkulozhetetlen az akarat, az elszantsag es az elhivatottsag. Csak azert irtam ezt le, hogy lassatok/belassuk: a puding probaja az eves. Nem minden tanar megelhetesi tanar, van, aki kicsi koratol az akar lenni, megsem valik be. Van aki meg belecsoppen (pedig sosem akart tanar lenni), es rajon, hogy ez az o hivatasa. Sajna ezt elore nem lehet tudni, de teny, hogy vannak olyanok a palyan, akik alkalmatlanok. Kitartast minden kedves kollegamnak, es kerem, hogy senki ne vegye tamadasnak az utolso sorokat. Meg hat akinek nem inge... Szep napot!
Sziasztok, nem tudom, hogy volt e már szó róla, ha igen, akkor kérlek irányítsatok el a megfelelő helyre, de mi a helyzet a kukoricával? Fagyasztott vagy csemege kukoricára gondolok. Hasznos e, hízlal e, mi található benne stb.
Szeretném ha valaki segítene benne, én ugyanis szeretem, de nem tudom, hogy szerethetem e.
előre is köszönöm
Gabc
"Ha az embereknek nem tetszik, hogy így vagy úgy élsz, másképpen, mint ahogy ők szeretnék, elképzelik, vagy másképpen, mint ahogy egyszer, valamilyen kényszerűség vagy félreértés parancsára megfogadtad nekik: ne bánjad. Nem az embereknek élsz."
Szia Gabc!
Tán hallottál esetleg valamit a szegény kukoricáról, hogy ennyire félsz tőle? ![]()
Ha nem génkezelt (és a mifelénk termett kukorica egyenlőre még nem az), akkor nincs tőle félnivalód. Itt, az oldalon is találkozhatsz számtalan recepttel, ami használ kukoricát, érdemes körülnézned a keresővel ![]()
Szép napot
grid
Sziasztok!
Van egy konkrét (budapesti) kozmetikus iskola/tanfolyam, amit javasolni tudtok? Vagy milyen dolgokra kell odafigyelni iskola/tanfolyam választásnál?
Előre is köszönöm.
Tündérmese
már az előbb írtam egy kisregényt, de elszállt :( Na, de most remélem sikerül! Szóval, szerintem fontos, hogy a tanár néha "elkapja a szülő frakkját" és megbeszéljen vele dolgokat, mert sok szülő tesz rá magasról, mit csinál a gyerek, és legfeljebb a tanárt hibáztatja, amiért a csemete rosszul tanul. Én most még a kötelező olvasmányokat is elolvasom, hogy megtudjuk beszélni az olvasottakat, szerintetek hány szülő van az osztályunkból aki hasonlóan tesz, mint én? Egyről tudok, aki az én ötletemtől vezérelve, azt mondta, ez jó ötlet, ő is így fog tenni. Az értékelést sajnos egykaptafára kell megcsinálni, mert ez a rendelet. Katkával egyet értek ebben: "az oktatásról meg annyit, hogy sajnos olyan szintre süllyedtünk, hogy ma már minden hülye (bocs), aki diplomát akar, az tanárképzésre megy, mert oda felveszik" Ezért szerintem sok nem odavaló is ott van a suliban, oviban, akinek semmi keresni valója nincs ott. Ez is látszik az oktatásunk szinvonalán. Szerintem fontos a gyereknek -és felnőttnek is- az értő és elfogadó figyelem. A tisztán látás képessége, hogy tényleg azt lásd, ami van, ne pedig azt,amit odaképzelsz. Ne dimenzionáld túl a gyereked képességeit, és ne várj túlságosan sokat -Viki példája- a gyerekedtől, mindenhez idő kell, elfogadó környezet, -tanártól szülőtől egyaránt- és támogatás. Ez így csodákra képes! L.
Sziasztok! Én is hozzátennék egy pár gondolatot ehhez a témához. Tanár vagyok, áprilisban mentem vissza dolgozni gyesről. Nagyon vártam már,hogy újra taníthassak, bár a kollégáim óva intettek (hozzá kell tenni: a településen 2 iskola volt, amit 3 év alatt összevontak. Leépítettek,összevontak. A mi sulinkba tették az alsót, a másikba épületbe a felső tagozatot. Persze a tiltakozások ellenére.)Mivel év végére mentem vissza, csak tanulószobát kaptam. Elkeserítő a gyerekek viselkedése. Gyerekek?! Ne tudjátok meg, hogy beszélnek:k....anyád, sz...le, meg olyan cifraságok,amit el se tudtok képzelni. A verekedések gyakoriak(6. oszt!), vérre menőek. A legutóbbinál egy kuka zúgott el a fülem mellett, a "kisfiú" a vasszék lábával beszakította az ajtót(fiú-lány verekedés volt) Nem tudtam őket szétszedni, segítséget hívtam. Annyira kibuktam, a tehetetlenség miatt, hogy még egy cigit(!) is elszívtam az eset után. Egy órán kést is vettem el. Az egyik 8.-os piálva jött suliba. Törnek-zúznak, ha valamiért rájuk szólsz, esetleg fegyelmezni próbálod őket (pl. az ebédnél hátra állítod a rendetlenkedőket) Semmi eszköz a kezünkben, a problémás gyerek szülei be se jönnek. Voltam egy pár órán, helyettesítettem. Lehidaltam. Normális órát (mint régen) nem lehet tartani. 1-2 gyerekkel lehet dolgozni, a többi rendetlenkedik, kikiabál az ablakon, leköpi a másikat stb. Dolgozatírás?! A 45 percből 30 percig csak a horgászás téma ment, meg káromkodtak, 15 perc alatt meg összecsapta, és még elvárta, hogy bent maradjak szünetben, mert ő nem fejezte be. Szóval: borzalom. Gondolkodom a pályaváltáson, mert ez szélmalomharc. Pedig nagyon szeretek tanítani, elfogadom a kisebbséget is. Egyébként nem csak velük van a baj. A problémás gyerekeket külön intézménybe kellene tanítani (vagy magántanuló legyen), mert egy osztályt, iskolát tesz tönkre. Jó ötlet ez a kitiltás, de nem hiszem, hogy működne. Már nem tudom mi segíthetne, de előre félek a jövő évtől, mert ezt a 6.osztályt akikről írtam, össze fogják vonni. 3 osztályból 2-őt csinálnak(takarékosság!) Egyébként is egy ideggyenge bagázs, most meg 32-en fognak egy teremben vergődni. Nem lesz egyszerű ott tanítani, nemhogy nevelni.
"...előre félek a jövő évtől..."
Amire koncentrálsz az valósággá válik... Tudod, vonzás törvénye...
Akár azt gondolod meg tudod csinálni, akár azt, hogy nem... mindenképpen igazad van...
Ne becsüljük alá a gondolatok hatalmát... ![]()
sz államvizsgához, a vonzás törvénye.... szugerálom, hogy megcsinálom, más nem jöhet szóba és erősen koncentrálok a témakörre, amit ki szeretnék húzni, nem is gondolok arra, hogy mit nem akarok, hanem arra, hogy mit akarok, szupiiiiiiiiiiiiiii.......... menni fog ![]()
Nálatok ez 5. És talán még valami dícséretet is fogok kapni, mert minden államviszgám 1es lett. Ez még csak az alapképzés (baccalaureus) volt, de ez a feltétel, hogy mehessek mesterire, aztán meg doktorképzésre, jogász lévén. Szóval bevonzottam. Aranyos, hogy érdeklődsz.
Puszedli
Köszönöm
Még hatásosabb ha távolabb mész és elképzeled amint átveszed a sikeres diplomádat, gratulál a rektor, a szülők, barátok, sok-sok virág, stb-stb, a fantáziádra bízom.. :-)
Veronika egy zseni, be kell vonzani a jó tételt. Hát persze, hogy menni fog. A jó elnyeri jutalmát. ![]()
Hajrá, veled leszünk!!!
Egy kőbányai szakközép és szakiskolából jöttem el "gyerekezni"... Sok hátrányos helyzetű diák "tanul" ott, nekem sem volt könnyű helyzetem... (arra is volt példa, hogy a diák megverte a tanárt, előkerült a pillangókés az órán, szünetben bosszúból az egyik gyerek baltával vágta szét társa tolltartóját, a kábítószertől az egyik bambult, a másik túl aktív lett... folytathatnám a sort, de nem untatlak) ... viszont amit megfigyeltem, hogy ha őszintén fordultam feléjük, akkor ők is azok lettek... Mikor az osztályomat kirándulni vittem a cigi engedélyezve volt (a szabadban), viszont az italt megkértem mellőzzék, elmondtam, hogy ha valami baj történik annak milyen következményei lesznek rám nézve, hiszen én felelek értük...megértették, egy üveg bort azért hoztak, de abból mind a 38-an (2en voltunk velük nevelők) koccintottunk...
minden órát úgy kezdtünk, hogy kb. 5 perc arra ment el, hogy akit nagyon bántott valami azt elmondhatta és megbeszéltük(már amennyi 5 percbe belefért, de óra után jöttek és folytattuk, sokszor még pisilni sem volt időm, vagy megvártak az ajtó előtt :) ... és meg tudtam tartani az órát, még tanultak is (azért a házit sokan elmismásolták, de az órán figyeltek és csöndben voltak... óráimon az ajtó szinte mindig nyitva volt, az igazgatónő járta a folyosót és ahol nagy volt a hangzavar bement rendet tenni, mert tőle tartottak a diákok (ha nem járnak iskolába, nincs családi pótlék)... A nagy megmérettetésen, az érettségin pedig egytől egyig megdicsérte őket a vizsgáztató bizottság, mert jól teljesítettek abból a tantárgyból :) Ilyenkor majdnem sírtam a boldogságtól, olyan büszke voltam rájuk ...
voltak egyezségeink... megkérdeztem, hogy "hány rászólás után írassak röpdolgozatot" (max. 5 volt), a 3-at választották... és ezt be is tartottuk. és inkább csendben voltak. :) még volt sok ehhez hasonló, de már így is túl sokat írtam ...
Én amondó vagyok, hogy Szeretni kell őket ... persze nem mindig könnyű, de hosszútávon megéri... (és nemcsak az iskolában)
Sziasztok! Lehet, h rajtam kívül már senkit sem érdekel a téma, de azért én pofátlanul leírom, amit még gondolok, mert kicsit lemaradtam :D Szóval azért nagyon örülök Niki hozzászólásának, mert így talán nem én leszek a helyi alternatív álmodozó, ha leírom, h nekem eddig mindig bejött, ha őszinte voltam a gyerekekkel, bármiről is volt szó. Sikerült pl. elérnem azt, h mivel megmondtam, mi az, ami nem annyira fontos az anyagban, ezért komolyan vették, ha valamire azt mondtam, na ez most NAGYON fontos! Ezért nekem az a tapasztalatom, h azzal, h ÉN megtiszteltem őket azzal, h őszinte vagyok hozzájuk és nem köntörfalazok akkor sem, ha vmi ,,kellemetlen'' kérdést tesznek fel (pl.: ,,ezt meg minek megtanuljam?!'' - gondolom mindenki, aki tanulás okán legalább egy gyerekkel találkozott életében, ezt a kérdést minima egyszer megkapta), ők is őszinték lesznek, dac nélkül. Persze ez baromi időigényes néha, mert ahogy Niki is írta, nem teheted meg, h minden óra után eliszkolsz, hiszen sok esetben még akkor jön a ,,lényegi'' beszélgetés a gyerek szempontjából. Egyébként én az oktatás egyik legnagyobb hibájának pont azt látom (ha a politikát kihagyjuk a dologból), amit Katka kiemelt, h hiányoznak a nagy tanáregyéniségek, akik - jó esetben - a mi életünkben még jelen voltak és épp mi vagyunk a megmondhatói, akik találkoztunk Velük, h mennyire meghatározza az életünket az, h Ők jelen voltak/vannak az életünkben, függetlenül attól, mit tanítottak vmely tárgyból. Persze most is vannak, de jóval kevesebben :( OK, igaza van Emőnek, h nincs gumiszoba... viszont nem is úgy gondolom, h minden problémára meg lehet találni a megoldást tanári oldalról. Vannak extrém esetek, amikor tényleg csak a bunkós bot segítene, és belátom, h én is igen bajban lennék, ha az én gyerekem járna egy csoportba/osztályba egy ilyen neveletlen ,,kismajommal''. Épp ezért mondom, h minél több gyereket/szülőt meg tudsz tanítani arra, h ésszel ÉS szeretettel éljen, annál jobbá teszed a világot, és annál több esélyt adsz annak, h később a Te gyereked már ne vitatkozzon erről a problémáról egy internetes fórumon olyanokkal, akik lényegében(!) ugyanazt gondolják, mint Ő maga :) Szép napot grid
Sajnos nagy baj, hogy már nem hivatástudatból mennek az emberek tanárképző iskolába és ahogyan ott viselkednek -főleg a kolikban- az nyomdafestéket nem tűr (tisztelet a kivételnek, de sajnos túl sok példát tudnék mondani...), mit várhat majd egy ilyen tanerő a diákjaitól, ha egyszer majd "példaképet kell játszania" előttük? Elszomorító... Én a lánykámat egyházi suliba adtam, ahol a tanárok és diákok nagy része a közösségünk szerves tagjai. Nekünk nagy szerencsénk van, de ne feledjük, vannak azért még ígéretes helyek szerte az országban, csak keresnünk kell! És van példa a hátrányos helyzetűek -főképp roma- származásúak felzárkóztatására is! Javaslom mindenkinek az e havi Képmás magazin elolvasását, vagy akár előfizetését, mindig az értékrendemnek megfelelő cikkeket tartalmaz, amiből sokan, sokat tanulhatunk ![]()
Berni
A legtöbb mostani tanár tényleg nem hivatástudatból végzi el a tanítóképzőt, vagy a tanárképző főiskolát. Ez tény, persze tisztelet a kivételnek. Furcsa, hogy a legtöbben még a diploma megszerzése előtt kijelentik, hogy ők bizony nem fognak tanítani...kérdem én akkor minek végzi el??? Van egy új ismerősm aki szintén tanítóképzőben diplomázott 1 éve és tőle tudom, hogy igazából csak lógás az a 3 év. Bulik és nem tanulás. Jó...nem vagyok konzervatív,mert én is benne vagyok a hülyeségben stb, de úgy érzem, hogy az itt hallgató diákok nem érzik át a súlyát annak, hogy mit jelent hivatásbali tanitónőnek és tanárnak lenni! és ez a legfontosabb! Végezzük el a sulit, aztán a többi meg kit érdekel...Szerintem ez egy meghatározó szakma, hiszen egy általános iskolába bekerülő gyerek még tanítható, nevelhető. Ezek a gondolatok nem véletlenül jutottak eszembe, hiszen a napokban nagyon is aktuálitását éreztem....Elkezdtem a 15 hetes szakmai gyakorlatom, itthon vagyok egy hotelban. A héten nyári tábor van gyerekeknek és engem a kistanárnő mellé tettek segíteni, figyelnünk kell 8-12 éves gyerekekre. Tegnap egy különösen rossz magatartású gyerek érkezett. Kicsit más volt, mint a többiek, nem igazán találta/találja a közösségben a helyét. A lényeg, hogy az őt ért stresszre agresszióval reagált, vagyis szó szerint bemosott másik két kissrácnak....Persze lett egy kis balhé, egyből jól leszidták az "újfiút"...és hazaküldéssel fenyegették, pedig az utolsó verekedést már nem is ő provokálta. Szegény gyerek meg csak állt ott és védeni próbálta magát...de senki meg nem kérdezte volna, hogy mi baja van, vagy , hogy miért tette amit!!!! Ezek után már ebédelni sem akart kijönni....mert szégyellte magát. Akkor bennt maradtam vele a sátorban és elkezdtem kérdezgetni...és elsírta magát...annyira édes volt. HOgy ő tudja, hogy rossz és nem akar rossz lenni stb. A lényeg az, hogy ezek után nem volt vele nagy probléma. A másik lány, akinek tanítói diplomája van, inkább hazaküldte volna, minthogy segítse beilleszteni a közösségbe! Szánalmas szerintem!!! És a legtöbb pedagógus nem képes kezelni a magatartászavaros gyerekeket, csak büntetik őket és esetenként megalázzák őket! Szegény öcsémmel is ehhez hasonlo történt....Ha az ilyen gyerekeket büntetik stb, csak még agresszívabbá válik és hogy is mondjam, soha nem lesz már normális felnőtt belőlük. És az ilyenek fognak vagy öngyilkosságokat elkövetni, vagy az agresszivitásukat más emberen kiélni.Számomra az ilyen nem pedagógus! Hiszem és az élet is bizonyítja, hogy a nehéz természetű gyerekek is kezelhetővé válnak, ha foglalkozunk velünk és szeretet adunk nekik! Viszonozni fogják! Nem biztos, hogy szorosan kapcsolódott már a témához, de annyira kikívánkozott belőlem, mert annyira megérintett ez a tegnapi dolog![]()
További szép napot....és kár, hogy nem tudok én is ott lenni a mai boszigyűlésen, remélem jól sikerült![]()
Sziasztok,
csak eszembejutott a témáról a The Ron Clark Story című film.
Igaz történeten alapul, és a mondanivalója nagyjából az, amit Niki írt le... Szerintem erre születni kell. Ron Clark könyvet is írt a módszereiről.
http://www.youtube.com/watch?v=TQAULXvel-k/>/>/>/>
Az én kedvenc filmem a tanár-diák témában a Holt költők társasága (lásd még itt), talán azért, mert jókor és jó helyen jártam iskolába, és volt szerencsén kifogni egy-két hasonló tanárt.
Én is tanítottam, 18 évesen, képesítés nélkül, kisegítőben túlkoros nyolcadikosok között.
Éneket! Népdal és operaelemzést! El tudjátok képzelni??? Nem volt könnyű, de megcsináltam. Életem egyik legszebb éve volt, annak ellenére, hogy a sajátos módszereim miatt fegyelmit kaptam, és kirúgtak a tantestületből. És erre nagyon büszke vagyok!
http://www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM
Ezt se hagyjátok ki:
http://www.youtube.com/watch?v=xKEDr1_XdG0&feature=related![]()
Drága Emő,
Ezer köszönet, mosolygok ezerrel a laptopom előtt, mintha csak magamat látnám régről, recepttel a kezemben a köménymag levesemmel.... ![]()
Hello!
Köszönöm a szívélyes fogadtatást! :D
Eszembe jutott még egy ínyencség:
Történt egyszer régen, hogy „Manager of Norbi” besétált az exmunkahelyem vezetőségére, és feltette a következő kérdést: „Melyik terméket nem tudják eladni?” A vezetőség pedig közölte, hogy az „XY műzliszeletet.” :( Manager: „Akkor arra ráírjuk, hogy Norbi, és megháromszorozzuk az eladást!” Majd amikor Managerünk el akart köszönni, megszólalt a vezetőség: „A recepturára nem kíváncsi?” Manager: „NEM!”
Hát röviden ennyit arról, hogy mit is mond nekünk Norbi… :D
Üdv.: Konzol
Nemsokára kivesézem a műzliszeleteket is, csak most hulla vagyok…. :)
Sziasztok! Nem lep meg Konzol szösszenete a BRAND igénytelen összetevőiről, mert anno, amikor elkezdődött és a csapból is az kezdett folyni, egy tuskós látogatásom alkalmával meg-megálltam több hűdeegészséges terméknél, felforítottam, h mégis lássam, miből is kotyvasztották, miért egészséges (elvégre én sem vagyok semmi jónak az elrontója, ha jó, akkor miért ne :D). Azt nem mondom, h én lettem rosszul, mert az trivi, de a férjem, aki feleannyira sem ,,kiképzett''... :sick: De nálam az verte ki a biztosítékot a Szent-Családdal kapcsolatban, amikor néhány hete Nojbi Barbija vigyorogva közölte egy kereskedelmi csatorna reggeli, nőknek szóló műsorában, h a hízásra hajlamosaknak sem kell ezután aggódniuk a gabona-készítmények miatt, mert most kezdték el forgalmazni a szénhidrátmentes lisztből készült süte-pitéket, amit bátran fogyaszthat bárki tetszőleges mennyiségben :O És az emberek csak mennek, veszik, eszik mint a jó birkák és csodálkoznak, miért nem fogynak tartósan, miért lesznek betegek (vagy épp miért nem gyógyulnak) és egy pillanatig sem gondolkodnak el azon, h az egészség olyan, mint a párkapcsolat, ha nem teszel érte, meghal... de persze belátom, h könnyebb állapotnak tekinteni (lustáknak diéta) :( Mégegyszer köszi Konzol az értékes hozzászólásaidat és Katkához hasonlóan én is várom a folytatás :) Szép napot grid
Grid szösszenete kapcsán firkantok pár szót. Amennyire tudom, a tudati benyomásaink is meghatározzák milyen jellegű testben fogunk mostani tetteink vonzataként megszületni, kicsi vagy nagy, védelmező, vagy elkápráztató, sovány vagy zömök, stb. Ami nem mindegy hogy mennyire bánunk vele jól, mihez tartjuk magunkat, milyen tartásunk van. Ami már nevelés, ismeretek, környezet, közösség-függő. Mennyire tisztítjuk/tiszteljük testünket, ami a tudat temploma szerintem, és nem azonos velünk. De tény, hogy a lényegi hatást lovagolja meg a "naprakész" termékek is, meg sok más, miszerint kiszolgálunk. Ne legyen akarat- és tetterőd, csak edd meg a cuccot/vedd meg a cuccot. "érted vagyunk", de így meg zokogó majmocskák lehetünk, aki követeli a halat, ahelyett hogy hálót kérne. Nagyon örülök ennek a rengeteg méregnek, és kiszolgáló személyzetnek, akik/amik ártalmatlanná szeretnének minket tenni, mint a macskafogó végén a cicuskákat, mivel sztem a megvilágosodás, az atman, arhát-állapot, az unio mistica, az Istennel való rejtélyes egyesülés sokaknak ködös, messzi, és nem fontos. Lévén nem tudja meg/felfogni. De a biszfenol, meg a dioxin, satata az igencsak megfogható, és lehet hogy a mai időkben ez is kell (mármint a tusfürdő és étel/élettudatosság), hogy megszokjuk a Minőséget, és a különböző ezoterikus tanok, "beavatások" jelentette "energetikai ftálsavakat" is megszokjuk/megtanuljuk szűrni. Csak tiszta forrásból, ez a bioélelmiszerre is, meg a szellemi iskolákra is vonatkozik. Tehát egy tudati/tudatossági forradalom kikerülhetetlen lépcsője a kajakontroll.
Péter
Sziasztok!
Egy Amerikát megjárt ismerösöm elmesélése alapján,a Magyarországon is ismert bacon szalonnát kinn óriási FAT FREE felirattal árulják....
Magyarország amerikanizálódik!!!
Üdv: Chris
Szia Chris!
Én azért még nem mondanám, h Mo. amerikanizálódik, vagy csak én reménykedem még indokolatlanul :?
Mindenesetre én addig kitartok a reménnyel, amíg nem jelennek meg nálunk is a FAT FREE palackozott vizek, mint Amerikában. Amikor hallottam, nem akartal elhinni, úgyhogy utánakérdeztem a bátyámtól, aki kint él évek óta. És megerősítette... Mit mondjak?! Kínomban egy hétig röhögtem, holott sírni lett volna kedvem... :O
Szép napot grid
Erról a "csodadiétáról" még nem hallottam, de ez eddig a legnagyobb birkásítás, az tuti!!! Malomipari szakirodolmból egy az egyben másolva: A szemtermés három jól elkülöníthető részre tagolódik, ezek a következők: A héj, (sárgástól a vörösesbarnáig terjed a színe, minél sötétebb annál jobb, ha sárga, akkor karotinban, ásványi sókban és cellulózban gazdag) A magbelső, (liszttest, keményítőkben gazdag, fehérjetartalma magas) A csíra (fehérjét, cukrot, zsiradékot tartalmaz, ezen kívül vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag) Ezekben a részekben a tápanyagok eltérő mennyiségben halmozódnak fel. Jellemzésüket – legjelentősebb gabonánk, a búza összetételére utalva – az alábbiak szerint adhatjuk meg: A búzaszem fehérjetartalma 10-15%, amely főként egyszerű fehérjékből tevődik össze. Közülük két – vízben oldhatatlan – fehérje érdemel említést, melyek vízzel való összekeverés, vagyis a tésztakészítés során gumiszerűen rugalmas anyagot, ún. sikért képeznek, mely duzzadás közben jelentős mennyiségű vizet képes megkötni, és kelesztés során laza, térhálós szerkezetet létrehozni. A szénhidrátok alkotják a gabonaszem legnagyobb részét, mennyiségük 60-70%. Közülük is a keményítő a legfontosabb, mely sajátos szemcséket képezve a magbelsőben koncentrálódik. A lényegesen kisebb mennyiségben megtalálható cukrok főként a csírában, a cellulóz a héjrészben fordulnak elő. A cellulóz az emberi szervezet számára emészthetetlen, de részt vesz a tápanyagok feldolgozásának elősegítésében, segíti a tápanyagok hasznosulását. Az ásványi anyagok mennyisége 1-3%, legjelentősebbek a kálcium, kálium, magnézium, foszfor vegyületek, melyek főként a héjrészekben találhatóak. A zsír, és a zsírszerű anyagok jelenléte csekély, 1-2%, főként a héjrész legbelső rétegeiben, és a csírában találhatóak. A vitaminok közül a héjrészekben előforduló B1 vitamin és a provitamin jellegű karotin, valamint a csírában található zsíroldékony E vitamin érdemel említést. Üdv.: Konzol
Konzol, köszönöm szépen, hogy leírtad... :)
Ez a szénhidrátmentes liszt elgondolkoztatott... A szénhidrát, a fehérjékkel és a zsírokkal együtt adják az energiát, úgy is szokták őket nevezni, hogy energiaszolgáltató makrotápanyagok. (a mikrotápanyagok, azok amik nem szolgáltatnak energiát, hanem ma szervezetben lezajló folyamatokat végzik - vitaminok, ásványi anyagok,...)
A szénhidrátok többféleképpen osztályozhatók. Táplálkozás-élettani szempontból megkülönböztethetünk emészthető, azaz hasznosuló, ill. nem-emészthető, azaz nem-hasznosuló szénhidrátokat.
A hasznosulóhoz tartoznak a cukrok (egyszerű és kettős), meg az összetett szénhidrágok - keményítő...
A nem-hasznosulók pedig tulajdonképpen az élelmi rostok.
Ezeket még tovább lehet bontagatni kémiai összetételük alapján, de ebbe most nem mennék bele.
Tehát szénhidrátra szükségünk van, csak nem mindegy, hogy ebből is finomítottat választjuk-e, vagy a "természet adta" szénhidrátokat...
No, azt hiszem, nem a fehérje témakörét boncolgatom tovább következő bejegyzésemben, hanem egy picit belekukkantunk a szénhidrátok világába...
Mindenkinek szép napot, Niki
Megígértem.... megírtam:
Müzlik (szeletek és morzsák): Kb. olyan egyszerűen készül, mint a vasszög: Szárazkeverék (pelyhek + magok), a „ragasztó” (izoglükózszirup, aromák, maltodextrin, szorbit…stb), és szotyizsír összekeverése után egy kb. egy méter széles, szeletvastagságú szőnyegre hengerlik, végigvezetik egy hűtőalagúton és összeszabdalják. Ez nem is tűnik rémisztőnek… Csakhogy! Ahhoz, hogy a szőnyeg széleiből is méretes és formás szeletet kapjunk egy-másfél cm-t fel kell áldozni („széleselejt”) mindkét oldalról (értelemszerűen egyenesre kell vágni a széleket). Még ez sem hangzik rosszul. Az viszont már igen, hogy a széleselejt kartondobozokba gyűlik, kikerül a raktárba, és türelmesen várja, hogy bedarálják és visszadolgozzák… Ez a türelmi idő pedig gyakran hetekig tart! Közben majd’ ezerszer elmegy mellette a targonca, megkóstolják az egerek, ne adj’ isten a patkányok, legyek és egyéb állatkák. JÓ TUDNI: a szeleteknek csak az oldalai lehetnek morzsalékosak (mert a vágókések itt összetörik), AZ ALJA ÉS TETEJE NEM!!!!! Ha ott mégis látnánk morzsákat, akkor nagy valószínűséggel éppen egy egérrel eszünk „egy asztalnál”…. Igaz, hogy az arány kb. 20kg alapanyaghoz 1kg selejt, de azt az egyetlen pihekönnyű baktériumot, ami a raktárban a selejtbe kerülhet, azt a szervezetünk nagyon alaposan fel tudja deríteni… Az alapanyag a két év alatt, csak egyszer volt rossz (bogaras zabpehely), de el kellett használni gyümis és csokis szeletbe, felesben keverve bogármentessel (Üzemvezetői utasításra.. mondván: "Elkapkodják azt mire kikelnének a peték..") Hát nem "kapkodták el", hanem három hónap múlva éjszakás műszak közepén megérkezett ÖT kamion kukacos gyümis és csokis szelet... kamiononként 24 raklap, raklaponként 125.000 db szelet... (kis matek..) 15.000.000 db!!! "Semmi gond, boncsuk ki, amelyik nem kukacos, annak irány az orosz piac!" Majdnem két hétre leállt a termelés, három műszakban válogatás. (Az pedig szerintem mindenkinek egyértelmű, hogy mire odaért az átvizsgált, két kamionnyi cucc az oroszokhoz, addigra az is kikelt... A Nagy Testvér meg nem gondolkodott sokat: "Mi is van nálunk ettől a cégtől? jaa hét kamionnyi áru... akkor küldjünk vissza mindent, és fejezzük be az együttműködést..." mindez négy zsák zabpehely miatt, amit történetesen én vettem észre, és én jelentettem az üzemvezetőnek, és nekem kellett szeméttel indítani a gyártást, és a végén persze, hogy engem vettek elő... de ha valaki a vezérigazgató felesége, akkor azt hiszi, hogy neki mindent szabad, ellenben gondolkodnia nem kell...) Ennek ellenére azt mondom, hogy csak egyetlenegy terméket nem szabad megvenni: a tejhez keverendő, mézzel ízesített müzlit. Amikor kiírták azt a gyártástervre, hogy „MÉZES”, mi azonnal átjavítottuk „MOSLÉK”-ra… Nem véletlenül és nem is viccből! A méz ugyanis annyira erőteljes ízesítő, hogy bármilyen selejtet eltakar! A többinél elég, ha óvatosak vagyunk! Olvassuk el az összetevőt, és gondoljuk végig, hogy azt látjuk-e a zacsiban, amit látnunk kellene! Ami engem igazán mindig aggaszt, az a térfogat-szabályozó: Amidan, vagy Domidan…. Minden pehelyben, és szinte minden snack-ben benne van. Ez egy vakítóan fehér, púderfinomságú por, amit éjszakás műszakban lámpa nélkül is simán megtaláltam… Összetétele: négy különböző E…!!! amiből emlékeim szerint kettőt megtaláltunk a feketelistán… Tény, hogy egy műszakban legyártott másfél tonna pehelybe össz-vissz 10-15kg kellett, de ezt a viszonylag kis mennyiséget is megette valaki, és fogalmam sincs, hogyan raktározódik a szervezetben…. Vagy, hogy hosszútávon mit tud okozni…. És ne felejtsük el, hogy a müzlikben a pehely a töltőanyag, a mazsola és társai közé! Az a pehely térfogat-szabályozó nélkül pedig nem lencse méretű lenne, hanem akkora, mint egy pofásabb mazsola!
Üdv.: Konzol
Kölesgolyóval, bulátával mi a helyzet? Azok is szutykok? Én eddig azt gondoltam, ezek egészséges nasik, de írásaidat olvasva már nem vagyok benne biztos... ![]()
Mivel még sosem gyártottam se kölesgolyót, se bulátát, megkíséreltem utánajárni legalább a technológiának... Extrudált mindkettő. Viszont a jó hír az, hogy mindkettő NAGY! tehát nem lehet benne sok térfogat-szabályozó, vagy lehet, hogy egyáltalán nincs... keresek valami hiper-szuper marketben egy zacsit, és lehet, hogy erről többet tudok majd mondani, de hangsúlyozom: még NEM gyártottam... Bulátát viszont ettem már... ráment egy örlőfogam, azóta kicsit félek tőle.... Viszont az alapigazság: MINDEN ÉLELMISZERIPARI TECHNOLÓGIÁBAN AZ EMBER A LEGNAGYOBB VESZÉLYFORRÁS!!! Ez még a HACCP-ben is benne van... :)
Eddigi "kutatásom" eredménye: "A kölesgolyó Update hányas?" - Pusi12-től egy (szőkenős)fórumon... Bocsánat, de ezt muszáj volt megosztanom... :D:D
Üdv.: Konzol
Rákerestem Én is neten a bulátára és rátaláltam az "update hányas" kérdésre ![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
De akkor a kölesgolyó is meg a buláta is át megy a rostán? Lehet két pofára tömni magunkba
Persze a natúr, nem ízesített változatokra gondolok!
Térfogat-szabályzó.............. van térfogat- növelő és esetleg csökkentő szer is??? Most nagyon cikit kérdeztem???
Bocsánat a késésért! Nem ciki a kérdés! Van térfogat növelő is, meg csökkentő is... de szabályozottan növelni csak akkor tudjuk, ha valamilyen keverékbe plusz töltőanyagot teszünk, mint pl. a pehely a szeletben (egy szem mogyoró helyett akár egy fél maréknyi pehely, a szelet súlya megmarad, és mindenki örülhet, hogy "mennyivel többet kaptunk...") A másik növelő megoldás a gáztermelés a szerkezeten belül pl. élesztővel, de a megtermelt gáz mennyiségét nemigazán lehet szabályozni, csak bökdöséssel, mint a lufinál.. A tréfogatcsökkentők megváltoztatják az alapanyag kémiai- és fizikai jellemzőit, így a végtermékét is.. minél többet keverünk az alapanyaghoz, annál nagyobb fajsúlyú lesz a végtermék (tehát az egyes szemek térfogata kisebb).. én pl. kíváncsiságból (mert "jó" gyerek voltam/vagyok) egy pillanatra leállítottam az amidan adagolót, és máris 30g/l -es rizspehely jött ki a gépből, majd' két cm-es átmérővel... az elvárás 120g/l, és 4-5 mm-es átmérő... Nem lettem megdícsérve.... A szabályozó hatásfoka viszont mindig letöbbentett (meg a fehérsége is...), mert grammnyi pontosságra tudtam vele állítgatni a fajsúlyt, ami valljuk be, nem semmi, hanem valami! Egyébként marketingszempontból is jelentős szer, mert mindegy mekkora a zacsi, az akkoris tele lesz, de mégsem adnak többet! Köszönöm a videót, egészen zseniális!!! Üdv.: Konzol
De sok!!! áááá ezen hangosan henteregve röhögtem, még a könnyem is csurog
Szórakoztató, ahogy írsz, tetszett, hogy így belecsempészted a "nemsemmivalamit". Hát ez nem semmi!!!
De ez a térfogat izé elszomorít, meg dühít. A videót MVNiki férjének köszönjük, ő küldte nekünk a belső oldalon.
Konzol patkányosmüzli receptjét olvasva nekem is eszembe jutott egy történet, amit 1983-ban éltem meg, amikor még az "átkosban" épp a kötelező építőtábori nyári gyakorlaton vettem részt Balatonszéplakon. A fiúk szedték a jó magyar barackot, mi lányok pedig a barackválogatóban dolgoztunk kezünkben a lyuksablonnal. A legnagyobb és a legszebb példányok mentek Nyugatra (NSZK, Ausztria, Svájc), a közepesek Keletre (SZU, NDK, Csehszlovákia), az átlagos pedig a magyar piacra. Amelyik túl kemény volt, azt el kellett különítenünk konzervnek, a szöttyedt, törött, ütődött, túlérett pedig ment a cefrébe a jó magyar pálinkához. Azt a barackot, amely egyik kategóriába sem fért bele (kukacos, rohadt, penészes, földes, traktorkerékrágta, madárszaros, stb.) azt bele kellett dobnunk egy betonmedencébe, amely a válogató közepén volt - gyakorlatilag ennek a partján ültünk. Műszak után ebbe a medencébe verették be slaggal a szemetet és a port is. Reggelente, amikor megérkeztünk a műszakba, csak úgy rebbentek szét a medencéből a benne úszkáló patkányok...
3-4 naponta menetrendszerűen jött egy szippantóskocsi, és elvitte a patkányürülékes bűzölgő barackos trágyalevet. Egyszer megkérdeztük, hogy vajon mi lesz a sorsa ennek az undormánynak? - Hogyhogy mi? Ebből készül a siólé - kaptuk meg rá a választ.
Nem tudom, hogy a rendszerváltás óta változott-e a helyzet, de én azóta sem iszom nem csak siólevet, hanem semmilyen baracklevet, csak amit én készítek otthon.
Tisztelt Antal Valéria! Az a bizonyos válasz nagy valószínűséggel csak tréfa volt... Most komolyan: el tudja képzelni, hogy a pártállami időkben – amikor számos tekintetben szigorúbbak voltak az élelmiszeriparra vonatkozó előírások, mint az EU-tagságunk óta – ilyesmi megtörténhetett? ![]()
Vitték be nagy tartálykocsikkal az üzembe, szűrték, üllepítették, és egy olyan barackvelő sürítmény készült belőle, amelyet hozzáadagoltak az olcsó - bár tiszta - almaléhez. Ez volt az akkori sió ivólé.
Tény és való, hogy az átkosban európa-szerte nálunk volt a legszigorúbb szabvány. Úgyhogy el lehet képzelni, hogy ha akkor ez volt, akkor mi lehet most, a slendrián eu-szabványok korában?
Azt azért tegyük hozzá, hogy az általatok emlegetett levekben kb 12-25% a (rohadt) barack, többi aroma, cukor, meg még nemtomm mi én többek között emiatt nem ittam ilyeneket ![]()
Itt Angliában az ilyen típusú leveket nem lehet eladni (nincs is, csak elvétve).
Zsoo
Pár évvel ezelőtt jártam barackot szüretelni, és a baracklé tekintetében nem sok minden változott,ami szöttyedt, törött, a földről lett felszedve,aztán egész nap tovább rohadt a saját levében a konténerben kinn a barackosban,azt vették meg, hogy aztán a legnagyobb, legszebb szemekből gondosan válogatott üdítőnek eladják.....![]()
![]()
Hali!
Én nyári munkán voltam még diák koromban a Sió gyárban... elég annyit hozzátennem, hogy azóta nem iszom baracklevet, almalevet, stb...
Inkább iszom vizet meg eszek gyümit...
Szép napokat! Noise
Hát ez tényleg elszomorító, ezért veszek én német meg osztrák cuccokat a dmben meg az aldiban, mert ugy gondolom,hogy azok sokkal megbízhatóbbak. Pedig Emő is írta a multkor ,hogy bizony ő inkább a magyart veszi, én is azt szeretném ,de már elment a kedvem tőle. A piacos néniktől se veszek semmit , saját ismerősűnk vitte a piacra az előző nap permetezett petrezselymét, nekünk mondta,hogy azt ne szedjük mert permetes ( éppen bográcsozni készültünk) aztán szedett egy nagy halommal és elvitte a piacra. zsuzsa
a piacok, igaz én otthon (Szlovákiában) nem járok, mert van bio kertünk nekünk is, meg nagyiéknak is innen is onnan is
, de mikor Pesten vagyok, Kicsimmel ki szoktunk menni, mert én úgy szeretek piacra járni, a Paprikában mindig mutatják szép nagy budapesti piacokat, és ha láttam, akkor mindig mondogattam, hogy de jó lenne egyszer elmenni egy olyan szép nagy "igazi" piacra. Kicsim el is vitt és mivel a gangon nem lehet veteményezni, ezért szinte mindent piacon vesz...... és most szomi lettem, meg dühös és kétségbeesett ![]()
Szia Katka!
Sajnos tényleg igaz, hogy sokszor nem felelősséggel adják el az árusok a piacokon a termékeiket, úgyhogy ha rákényszerülsz (pl nincs közelben kert), akkor érdemes olyan megbízható kofát keresni, aki nem ver át. Mondjuk ez egyre nehezebb + idő és pénzigényes... És sajnos a biopiacon sem vagy teljesen védett, habár ott lényegesen jobb esélyed van rá, hogy nem kapsz mérgezett cuccot. Félre ne érts, nem a biopiacokat akarom lejáratni, de nekem volt ismerősőm, aki segített ,,biotermelőknek'' papírokat hamisítani, hogy biotermelő minősítést kapjon, és biopiacon csilliárdokért árulhassa az egyébként szinte teljesen hagyományosan termelt terményeit :( (Mondjuk ez néhány éve volt, azóta nem tudom, mi változott, mennyiben nehezítették meg az effajta csalást, remélem nagyon...) Ezen infok alapján én pl kerülöm a magyar piacokat, amit csak lehet, apóséktól hozok (szintén Szlovákiából ;)), vagy nekem van a konténerkertemben, ha meg nagyon szorul a hurok, van évezredek óta jól ismert gazdálkodó az egyik pesti piacon :)
Szép napot grid
Sajnos a fent leírt, nem becsületes kofák, termelők miatt a valóban szívvel-lélekkel dolgozó termelők is vevőket vesztenek. Ne sajnáljuk az időt arra, hogy megkeressük a jól/becsületesen dolgozó magyar termelőket. Ha mi nem vásárolunk tőlük, akkor ki?
Nem mintha örülnék neki, hogy ilyen mocskos az "élelmiszer"ipar, de jó tudni ilyen dolgokról.....
Na de sebaj, mi tudunk otthon is müzliszeletet csinálni...![]()
Csatlakoznék az előttem szólókhoz, miszerint: Köszönöm Konzol!
és Kérünk még ilyet Konzol!![]()
Üdv: K. Ági
Hello!
Nem spárga, de kaja...
Egyik káros szenvedélyem a reklámok bámulása. Nem találok rá más magyarázatot, valószínűleg perverzió… … de nemrég az egyik jobban felbosszantott a kelleténél!
Íme az eredmény: Mi az, hogy „teljes kiőrlésű gabonapehely”???
Elöljáróban: Végzettségem: Malom- és Keveréktakarmányipari Technológus Technikus "Referenciám": két évig gyártottam pelyhet, szeletet, snack-et chips-et fehérváron a.... tudjuk hol... vagy a "Norbi" megmondja... :)
A teljes kiőrlés: Egy kisebb malomban is legalább 14 hengerpáron vezetik át a gabonát, és őrleményeit. Kicsit nehéz dióhéjban előadni, de a lényeg annyi, hogy egyszer henger, egyszer szita, és ez ismétlődik minimum 14-szer. Így kapunk (kivezetési sorrendben, csökkenő szemcseméretben) korpát (héj), csírát, darát, dercét (rétesliszt) és a végén három, esetleg négyféle lisztet. Ahhoz, hogy bármilyen fehér terméket kapjunk a végén, a korpát az első hengerlés (töretés) után azonnal ki kell vezetni a rendszerből, mert technológiailag azután már lehetetlen kiválasztani. Töretés előtt a héjszerkezet „kondicionáló” nedvességtartalmat kap, hogy két darabban leválasztható legyen a magbelsőről, de ez a víz töretés közben azonnal el is párolog. A teljes kiőrlésnél minden végig van vezetve az egész malmon korpástól, csírástól, és a végeredmény KIZÁRÓLAG LISZT! Hogyan készül a gabonapehely?! A gépet, ami gyártja úgy hívjuk, hogy extrúder. Ez a gép, gyakorlatilag víz hozzáadása nélkül annyira „megdolgozza” (60-150 Bar nyomáson, termékfüggő) az alapanyagot, hogy ami addig hideg őrlemény volt, az közvetlen a gépből távozva egy tűzforró massza, majd a másodperc tört része alatt felrobban, mint a pattogatott kukorica, és kész a pehely. A bibi csak annyi, hogy az alapanyag szigorúan DARA!!! (Kukorica-, rizs- és búzadara. Mindig ez a három, csak a keverési arány változik termékenként.) Ennek az oka viszonylag egyszerű: a darának nagyobb a szemcsemérete, mint a lisztnek, ezért több levegő szorul a szemcsék közé, így könnyebben dolgozik vele a gép. Az áramfelvétel viszont még így is akkora, mint egy paneltömbnek egy karácsonyi estén…. Ergo: ha mégis kedvünk szottyanna feltölteni extrúderünket „teljes kiőrlésű LISZTEL”, akkor nincs az az agyonedzett acél, ami alkatrészként egyben maradna a gépben, és nincs az az atomreaktor, ami képes lenne meghajtani azt, ha mégis bírná az acél!
Ennyivel akartam most megvédeni közönséget a hülyeséggel szemben! Köszöntem a kitartást!
Üdv.: Konzol
Imádom az ilyen leírásokat, amikor egy kicsit tisztábban látunk. Szeretem/szeretném tudni mi hogy készül, így tetszett ez a hozzászólás. Nem is gondoltam volna, hogy ez a gabonapehely rövid története. Azt tudjuk, hogy a reklámok hülyítik a jónépet, na de azért a hazugságoknak nem lehetne gátat szabni? Az egy dolog, hogy valami jellemzőt előtérbe helyeznek, hangsúlyoznak,de hogy ennyire elferdítik az igazságot (és nemcsak ebben az esetben, ugye). Engem mindig felháborít, amikor újabb ilyesmi esetet olvasok. Ismét fény derült egy hazugságra, köszi Konzol.
Szia Norina!
Nos, ezt a kérdést már sokan feltették előtted is és - sajnos - még sokan fogják utánad is... :(
Ugyanis hosszú évek óta létezik fogyasztóvédelmi jogszabály, amely lehetővé teszi a reklámok letiltását és akár a reklámozó cég jelentős összegű megbírságolását is. Csakhogy ezt be is kéne tartatni... és itt a bibi. Néhány éve történt, h az EU-ban elkezdtek foglalkozni a fogyasztóvédelemmel és ezen felbuzdulva a hazai fogyasztóvédelemre erősebben rádurrantottak a civil szervezetek. Akkor a hatóságok - valszeg nagyrészt azért, mert nem tudták, meddig megy az EU a szigorításokban és ,,jók'' akartak lenni - megígérték, h változtatnak. Ennek az lett az eredménye, h csináltak néhány látszat reklámbetiltást és hozzájuk kapcsolódó, a reklámozó multiknak kis összegű bírságolást, majd csend. Talán emléxel még pl az intelligens mosóporra, ami már nincs, helyette viszont van intelligens folttisztítónk, ami azt a foltot is felismeri, amit Te nem; vagy később - több legyet ütve egy csapásra - kapott a csodatévő joghurt egy irgum-burgumot, amiért azt merte állítani magáról, h minden emésztési gondod megszűnik, ha napi egy dobozzal eszel belőle. Persze ezt is mindennap halljuk azóta is, azzal a kis kiegészítéssel, h egészséges táplálkozás mellett... (csak akkor meg minek az a joghurt?! - költői kérdés a részemről :( ) Ezzel nagyjából be is végeztetett a hazai fogyasztóvédelem ,,védelme'' reklámok ügyén, ugyanis közben látták, h az EU nem fog beleszólni a dologba, mivel az meg azzal volt/van elfoglalva fogyasztóvédelem ürügyén, h az EU-ban minden EU-s polgárnak joga van az EU egész területén hozzájutni a megszokott termékéhez. Azaz ha az egyik tagállam a saját egészségügyi politikája miatt nem lenne hajlandó beengedni adott, a tagállamban ártalmasnak titulált terméket, akkor az EU az EU-s polgárok jogaira hivatkozva tetszőleges eszközt bevethet annak érdekében, h beengedje akár azon az áron is, h az adott tagállam jogszabályokat, határértékeket módosítson az EU szája íze szerint.
Rövidre fogva a sztorit: ahogy Vali is írta több helyen, néhány fogyasztó kis pont ahhoz, h bármi is változzon, mert hatalmas pénzmozgás és azzal összefüggő érdekek állnak a háttérben. Ha elég sokan lennének, akik felháborodnának a dolgon, és kivonnák a pénzüket a termék árusítójának zsebéből (értsd: nem veszik meg), akkor lehetne változtatni. Persze ehhez az is kell, h legyenek szakértők, akik megosztják velünk, hol vernek át, mert mindenhez egy fogyasztó sem érthet. Úgyhogy zárszóként csatlakozom Norinához, és én is hálásan köszönöm Konzol hozzászólását :)
Szép napot grid
húgykősavlerakódással mit kezdjek
KEDVES Segítők
Talpmasszőrnél jártam és azt mondja, hogy elég nagymértékű húgykősavlerakódást érez. Nem vagyok nagy húsevő, hetente egyszer eszem húst és egy ideje egyáltalán, mivel candida diétázom, fogalmam nincs mitől lehet. Tejterméket mindig sokat ettem, főleg sajtokat, tojást is, talán attól. Eljárok még masszázsra, húst nem eszem, sokat iszom, ezenkívül tudok tenni még valamit?
Még egy kérdésem lenne, az E
l minősítés menyire megbízható? Erdélyben élek, elindult itt is egy kezdeményes, hogy hazai termelők termékeit neten lehet rendelni, és házhoz szállítják, és lehet rendelni tisztítószereket is, amik E
l minősítéssel rendelkeznek. Meglehetősen jó árban vannak, csak annyi info van róluk, hogy klór ésfoszfátmentesek és E
l minősítésüek. Tudom, hogy a bionom webáruházban minden megtalálható, szoktam is rendelni kéthavonta, de ha éppen elfogy valami és gyorsan kell, akkor kipróbálnám ezeket is, ha jóváhagyjátok.
Köszönettel.