Fürtös küldött nekünk egy olyan körömvirág balzsam receptet, amely nagyon hasonlít Betty receptjéhez. Azért tettem fel a boszikonyhába mégis, mert egy icipicit más a receptúra, hátha valakinek ez jobban bejön.
"Van egy szuper körömvirágkrém receptem,ami a barátok által tesztelt és bevált! Nagyon szeretik, és tudják, hogy nincs benne semmi káros, a nagy "szeretet adagról" nem is beszélve! Talán ez az egyik legfontosabb összetevő! Mindig ügyelek arra, hogy pozitív energiával megtelt állapotomban készítsem a krémet, mert úgy gondolom, az is beleszáll."
Hozzávalók:
Elkészítés:
Szép napot: Fürti
Ma végre beáztattam a körömvirág szirmokat az olajba. De még véletlenül sem lepi el a 250 ml. Pedig nyomorgattam őket rendesen, hogy belefeküdjenek a löttybe, de mintha felszívták volna az utolsó cseppig. Nem lesz így baja? Vagy majd magukba zuhannak picit, ha áznak? Ma elkészítettem a rózsakrémet. Imádom ezt a vajákolást
. Sajnos épp csak annyi rózsaszirmom volt már, hogy egy adagot össze tudtam hozni. De ha ez a ronda eső elállna, talán nyílt még 2 fej rózsám, persze 4 m magasan. De ha jövőre időben elkezdem fosztogatni a virágomat, hogy érdemes tárolni? Úgy értem, készítsem el rögtön a krémeket, hogy meg legyen az egész évi ellátmány, vagy csak olajakat készítsem el dátumozva, és frissen gyártsak krémet belőle? Esetleg ha szárítok szirmokat és közben is készíthetnék. Vagy az nem annyira hatékony? Az ilyen olajos macerátumoknál a fény a lényeges vagy a meleg? Mert az írjátok legtöbbször, hogy tegyük az ablakba. Még pár ilyen kutyulgatás és tetőtől talpig selymes leszek
. Mert ugye egyetlen csepp sem mehet veszendőbe, így a mérőpohárból, keverőpácáról szépen "lenyalogattam" minden cseppet, és kentem, ahová még fért ![]()
Szia Bernadett!
Valóban az elején úgy tűnik,hogy kevés az olaj,de idővel összeessik a virág az olajaban. Ha mégis úgy találod, hogy kíván még egy kis utántöltést, nyugodtan önts rá. Ha napra teszed a beáztatott szirmokat, felgyorsul a kioldódási folyamat! Ha többet készítek, inkább tárolom a kész olajakat és frissen készítek belőle krémet. Az olajat sötét helyre teszem és néha beleszipákolok, mert annyira jó illata van! Nyarat idézek!
A szárított formájából még nem készítettem krémalapot, azt inkább a hintőporkészítéshez használom fel. Próbáld ki ezt is, csodás!
További eredményes vajákolást!
Sziasztok! Köszönöm szépen. Úgy tűnik így is remekül vannak a kis virágok, szépen megkevergetem őket, és a a kizárólag vajákolós célra fenntartott fakanalamon (aki főzni me vele halállal lakol:-) maradt olajokkal jól bekenem magam , ahol érem
. Akkor szűrés után átlocsolom őket sötét üvegbe, amik majd dobozban laknak, így nyugodtan szundikálhatnak felhasználásig . Végül sikerült levarázsolnom a maradék rózsáimat is. Jót tett neki a metszés, a friss hajtásokon még van vagy 10 bimbó. Bár tudom, hogy ez már közel sem olyan értékes, mint a nyári, napocskás szedés. De hátha idén még előbújik, hogy leszedhessem őket. Azért tegnap még gyorsan beszereztem 8 tő illatos rózsát, hogy jusson mindenre. Amúgy is rózsákat szerettem volna nagy tételben, de így kifejezetten az illatosakat kerestem :-). Továbbra is isteni a rózsakrém, már használom. És ugyan picit lassan szívódik be, de reggelre egyáltalán nem zsíros a bőröm. Köszönöm.
Sziasztok! Kipróbáltam a körömvirágkrém-kotyvasztást és.....nem tudom, nem szúrtam-e el..
.én a búzacsíraolajat az elején raktam a keverékhez, 3 hét helyett pedig 5 hét lett az érlelési idő. Illatra sok köze nincs a körömvirághoz, sőt, kissé furcsa szaga van...Szerintetek ez normális? Használhatom így is a krémet, vagy egyértelműen kuka?
Szia Zyjinn!
Nem szúrtál el semmit!Az érlelési idő lehet több hét is,az én tapasztalataim szerint picit még intezívebb az illatat így az olajnak!A körömvirágnak ilyen a szaga!Tehetsz bele a krémesítés végén pár csepp grapefruit illóolajat,akkor elmegy ez a furcsa szag!Várom az eredményt!![]()
Milyen olajjal lehet még készíteni ? Lenmag vagy oliva olajjal is jó lenne?
Az oliva teljesen jó, én nyáron azzal készítettem rózsa, levendula és körömvirág olajat. A lenolajat nem javaslom, mert nagyon erőteljes a színe és a szaga.
Sziasztok! Vettem méhviaszt körömerősítés céljából, mert úgy hallottam ez használ. Tegnap fel is olvasztottam (vízfürdőn) aztán rá akartam kenni a körmömre, de máris megdermedt és nem is lehetett kenni (darabokban lejött). Szerintetek mit csináltam rosszul? Előre is köszönöm! Juditka
A japán manikűrre azt mondják méhviasz, de sajnálatosan még sok más is. De mivel az egykori japán arisztokrácia kedvelt körömápoló formája, így gondolom tisztán is működik
Paszta:
diatomaceous earth vagyis kovaföld, water, propylene glycol, stearic acid, glycerin, triethanolamine, sodium dehydroacetat, FD&C yellow no 6. (gondolom ez szinezék). Egyébként egy nagyon sűrű, darabosan kiszedhető paszta. Szerintem sima méhviasszal is megpróbálhatod. Egy picit tegyél a körmödre, és egy szarvasbőr polírozóval jól polírozd be. A polírozót fodrászkellékesnél vagy hasonló helyen biztosan megkapod, de gondolom egy szarvasbőr szemüvegtörlő is megteszi, csak azt nehezebb megfogni és lehet, hogy drágább is. A professzionális cucchoz van egy por is, az sem sokkal jobb, de az otthoni készletekben csak a paszta van, meg a polírozó, de gyanítom az a paszta egy kombinált készítménye a 2 anyagnak.
A por:
diatomaceous earth, glycerin, paraffin, beeswax (na végre :-), stearic acid, lanolin FD&C red No 4.
Juditka! a Japán manikűrre gondolsz? nem tudom mit csinálnak vele, de az sem sima méhviasz! egy viszonylag szárazkás, krém, amit bele kell polírozni a felbolyhozott körömbe, nem csak rákenni és utána ugyanezt még a porral is meg kell csinálni... persze ez a bolti (bár azt állítják) nem tudom mennyire természetes...
A 100%-os méhviasz pont úgy viselkedik, mint a gyertyaviasz. Secperc alatt megdermed, de felszívódni sosem fog! Ezt kitől hallottad, hogy jó körömerősítésre???
A körmöket CSAK táplálkozással lehet erősíteni. A körmökön és a hajon látszik meg először a vitamin hiány. ha törik, vagy gyenge, fénytelen a körmünk vagy a hajunk, ez az első jele a tápanyaghiánynak. A Haj és a körmök külső kenegetése csak tüneti kezelés, de a kiváltó okot nem szünteti meg.
Sziasztok?
Pontosan hogyan készül a rózsaolaj?
Olajban áztatom? Mennyit szirmot kell áztatnom, mennyi olajban?
Köszönöm széppen!
Beáta
Sziasztok!
Szeretnék készíteni rózsaolajat. Azt hallottam, hogy kora reggel /hajnalban jó ha szedem hozzá a szirmokat.
A másik kérdésem pedig, hogy a széles szájú üveg lehet-e befőttesüveg (gondolom igen), és hogy le kell-e fedni valamivel (pl.: gézlap), vagy csak rázárni a fedőt? Nem szükséges levegőznie?
Lehet hogy buta kérdések, de még sosem csináltam ilyent... ![]()
Előre is köszönöm! :)
Egy hozzászólással tekerj lejjebb, Fürtös szépen leírta, hogyan kell. ![]()
Szia Ildi!
Befőttes üvegben áztatom én is a rózsaszirmokat,lezárt tetővel és a napra kiteszem.Naponta megkavargatom,mindezt minimum 4 héten át.Annyi levegőzés elég neki,amikor a kavargatáshoz kinyitod.Nekem már katona sorban állnak az üvegecskéim!Nagyon várom hogy beérjenek!Ha bizonytalan vagy,kérdezz bátran.
Szép napot!Fürtös
rózsaolaj készítéshez Fürtöstől! Mennyi rózsaszirmot, miben, mennyiben áztatok? Mi kell még bele esetleg? Bármilyen rózsából készíthetem-ami nem permetezett természetesen? Meddig áll az el? Előre is köszi!
Szia Fürtöske!
A búzacsíraolajat az elején, vagy a 4 hét letelte után kell beletenni a keverékbe?
Az olívaolaj romlott, ha keserű? A kisboltban vettem spanyol extra szűz olajat, 2010-ben jár le a szavatossága, de eléggé fura szaga van és nagyon keserű.
Szia Viki!
A búzacsíraolajat a végén kell beletenni,amikor összeállítod a krémet,természetes tartósítósítás szerepét tölti be.Én még nem kostóltam keserű olajat,de ha a megérzéseid azt mondják,akkor inkább ne.Vagy talán tégy vele egy próbafőzést!Olcsó jó minőségű olivaolajat a T...-ban(hiperszuperekben-szerk.) tudsz venni,ott elég nagy a választék,és tapasztalatból tudom,hogy hosszas keresgélés után a legolcsóbbak is.Illetve valamelyik mindig akcióban van.
Szép napot!Fürtös
Most tettem ki egy üveg rózsaolaj alapanyagot az erkélyre, és lógattam fel egy csomó szirmot száradni hintőporhoz. :) Izgatottan várom az eredményt. Édesanyámnak van hozzá levendulája a kertben.
A panel házunk előtt (nem forgalmas út mellett, udvar van) van egy hatalmas tearózsa bokor, innen vagdostam a rózsafejeket, (itt tutira nem permetez soha senki) két férfi is megkérdezte mi lesz belőle, és szóljak nekik, ha megvan az eredmény. :)))))
Sokat segítettél Fürtös, köszönöm! Majd megírom milyen lett. Egyelőre nem krémnek szánom, csak simán magába testápolásra... gondolom jó lesz rá.
Szia Ildi!
A gyógynövények begyűjtésénél a reggeli szedésnek az a jelentősége, hogy egy görbével lehet ábrázolni a növényi részek illóolaj koncentrációját, és ez kora reggel a legmagasabb.
Az olaj szigeteli a szirmokat, nem engedi oxidálódni őket.
Rózsás recepteket találsz még a boszikonyhában.
Fürtös kérdezte, hogy mivel helyettesíthező a napraforgó olaj:
Mézvirágból balzsam?
Az illata isteni és a méhviaszhoz tökéletesen passzol. Milyen virágokkal lehet még ezt? Levendula, rózsa, körömvirág oké. És még?