Sziasztok,
Pogány Zsuzsa vagyok, a Bionom hírlevelek öreg olvasója (63 év nagy idő). Nem vagyok grafomán típus. Néha előfordul, hogy olvasva valamit, szívesen kiegészíteném, de mire időt kerítek rá, már aktualitását vesztette. Szóval sikerül addig várnom, amíg az inger elmúlik. Most nem így történt.
Olvasom a cikket a baba első évével kapcsolatban, majd visszaléptem az "Egy születés története" blogra, és ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy mindkét témával kapcsolatban "tollat" ragadjak.
Mint Kriston intimtorna- és Aviva tréner 10 éves tapasztalattal, gyakorta találkoztam, találkozom kismamákkal, és a kismamaságra hosszú ideje vágyó nőkkel, lányokkal. Van, aki csak elhatározza, hogy itt a baba várás ideje, és a pocaklakó már érkezik is. De van, akinél az elhatározást sok év próbálkozás követi, netán még néhány spontán vetéléssel is nehezítve a babára várás időszakát.
Most veszem észre, hogy annyi, de annyi a mondanivalóm ebben a témában, hogy csoportosítanom kellene.
Szeretnék beszélni arról, hogyan tudjuk természetes módon segíteni a baba eljövetelét. Milyen fontos tennivalónk lehet még a testünkkel, mielőtt a baba elfoglalja első lakhelyét a méhünket.
Ahogy írom ezeket a témákat, nem tudom a kezemmel követni a száguldó gondolataimat.
Hogyan készülünk a szülésre. Azt értem alatta, hogy ne csak lelkünkkel – ami szintén nagyon fontos, de a testünkkel, izmainkkal is fel kell készülnünk. Azután a szülés maga, amely egy csodálatos elvonulás lehet, ha... Milyen csodálatos téma!
Azután, hogy itt a baba sok minden megváltozik. A testünk működése is változik. Ennek néha erősen érezhető jelei vannak a párkapcsolatban, a vizeletürítésben. Persze még lelki hatásai vannak. Jó lenne erről is beszélni.
Mint Aviva tréner gyakran találkozom azzal, hogy már itt a baba, de a menzesz csak nem akar visszatérni. Igaz soha sem volt rendes ciklus. Mi változott? Mi történt?
Egy gyors felsorolást még ide teszek, véleményem szerint mi az, ami még ide tartozhat.
Örömtelen a szex? Vizeletvesztés van? Nincs elég tej? Sok a tej, már nincs rá, vagy még nincs rá szükség? Nincs menzesz, vagy túl sok is van? Túl gyakori a menzesz, vagy túl ritka? Elhúzódó ciklus, vagy nincs is ciklus? Premenstruációs tünet van? Klimax kellemetlen tünetei jelentkeztek? Közti vérzés van, vagy fájdalmas a peteérés? Esetleg nincs is peteérés?
Tudod e, hogy a "meddőség" közel 60%-ért a férfitársaink a felelősek?
Tudod-e, hogy az esetek nagy többségében ezen épp úgy lehet tornával segíteni? Ezzel megnyitottam egy új témát, pedig a régit sem fejeztem még be. Férfigondok. A prosztatagyulladás, az erekció zavar, alacsony tesztoszteron, a kevés és lassú mozgású spermium, hogy a legfájóbbakat említsem.
Azt hiszem az lesz a legjobb, ha belevágok az első témába, azután majd apránként a többibe.
Ahogy említettem Aviva és Kriston intimtorna tréner vagyok. Nem volt ez mindig így. Hét évet gyógyszerkutatással foglalkoztam (talán ezért is kerülöm a gyógyszereket), majd fejlesztőmérnökként, majd üzletkötőként a vegyiparban töltöttem további 35 évet.
Ezen előzmények után illetve közben végeztem el egy természetgyógyász főiskolát, innen már egyenes út vezetett jelenlegi hivatásomhoz. Ezért van bátorságom (tapasztalataim tesznek azzá), hogy ebben a témában írjak.
Miért is jön lassan, nehezen a várva-várt gyermekáldás?
Olvasva Lux Elvíra könyvét, Kriston Andrea intimtornáját, Tóth Lívia Aviva tornáját gyökeret ereszt bennem a kétely. Az igazi meddőség valóban olyan gyakori probléma?
Gyakran találkozom olyan párokkal, akik már hosszú évek óta gyereket szeretnének, de sikertelenül próbálkoznak. Túl vannak néhány hormonkezelésen, esetleg több inszemináción, de a magzat nem maradt meg.
Gyakran találnak is erre egészségügyi indokot. Hogy pl. nincs pete már ami megérjen, hogy egyszerűen elfogyott. Hogy túlkoros, már esélye sincs.
Ez ugyanis valóban lehetséges, kimerül a petefészek, s az a beprogramozott mennyiség, amivel életünknek indulunk, úgy tűnik elfogyott.
DE! Tanítványaim között szép számmal vannak olyanok, akiknek, ennek ellenére, már saját „gyártmányú” baba kacag az otthonukban.
Rengeteg orvosi indokkal találkozhatunk, és szinte mindegyikre ott a cáfolat: a baba, aki mégis megszületett.
Tapasztalatom szerint a baba az alábbi okok miatt késik:
Csak idézni tudom Szent-Györgyi Albert gondolatát, ennél jobban még nem fogalmazta meg általam ismert személy.
“Több mint hatvan éven keresztül tanulmányoztam az élő rendszereket és ez meggyőzött arról, hogy testünk sokkal tökéletesebb, mint amit a betegségek végtelen listája sugall. A szervezet fogyatékosságai sokkal kevésbé a velünk született hibákból, mint inkább a szervezetünkkel szemben elkövetett visszaéléseinkből erednek.”
A felsorolásból nem tudok egyetlen olyan dolgot sem megjelölni, amely ne a fenti Szent-Györgyi idézetben megjelölt okra lenne visszavezethető.
Ezeket az okokat, fogom bővebben kifejteni, és azt, hogy mit tehetünk.
Hozzászólások
Babavárásra való felkészülés
Sziasztok! Kisbabát szeretnénk, mit ajánlanátok a felkészüléshez? Mivel tudnám legjobban felkészíteni a szervezetem a babavárásra?
Köszönöm!
Felkészülés a babára
Szia! Ezeket ajánlanám:
várandósság előtti méregtelenítés
ami kell a felkészüléshez
Mehet minden?
Köszönöm a válaszod! Átolvastam amit ajánlottál, de lenne pár kérdésem. Jelenleg szedem a Longo Vital classicot, emociót, lazacolajat, Q10-et, zöldkagylót és D3-at. Nézegettem a Longo Vital ismertetőjét, amiben szerepel a D3. Nem sok így a D3? Terhesség alatt szedhetek e mindent vagy valamit el kell hagynom? Köszönöm válaszod, Erika
Kikerülhet
a D3, viszont a Huminiqumot még nagyon ajánlanám. Szedheted az összeset!
Áldott Állapotot!
Kedves Zsuzsa!Érdeklődve
Kedves Zsuzsa!
Érdeklődve várom a folytatást!
( Első babára várás előtt vagyok:)
Szép napot, Erika
Babavaras
Kedves Zsuzsa,
egyik valaszodban olvastam a termeszetes progeszteronkremrol,melyiket ajanlod?
Varom nagyon a cikksorozatod folytatasat
,
Agota
Egy megfelelő "progeszteron stimuláló" krémet találtunk
Már folyik az engedélyeztetése...
jónás nap
Kedves Zsuzsa!
Említetted a Jónás napot. Sajnos nálam kiderült, hogy a Jónás napom teljesen egybe esik a menstuációval. Ez mit jelent, ebben az esetben mi a teendő?
Üdvözlettel,
Zita
Jónásnap, ovuláció, menzesz egyidőben?
Kedves Zita,
Igen, ilyen gyakorta előfordul, hogy a menzesz ideje a Jónásnapra esik, ami azt jelenti, hogy ez a peteérés ideje is. Ilyenkor (sok vallás tiltja is a szexuális együtt létet) a baba próbálkozások kimaradnak. Ezért (ez is lehet egy látszólagos ok nélküliség) hiába próbálkozunk a ciklus többi napján, akkor nem érünk el sikert.
A megoldás az Aviva torna: mert a torna bizonyos gyakorlatait, megfelelően végezve a meghatározott időben a menzesz letornázható az ovuláció idejéről. Innentől már szabad a pálya. Ezért is olyan sikeres a torna.
Mindez megtanulható egy tanfolyamon.
Sok sikert!
aviva torna
Kedves Zsuzsa!
Köszönöm a választ. Az Aviva tanfolyamot elvégeztem, két és fél hónapja aviva tornázom rendszeresen, hetente 2-3 alkalommal. Melyik gyakorlattal tudok változtatni a ciklus hosszán? A kiválasztott gyakorlatot minden nap kell végezni, a menstruáció idején is?
Köszönettel,
Zita
Aviva torna és a ciklus hossza
Kedves Zita,
Örülök, hogy a tanfolyamot már elvégezted. Akkor tudod melyik a "Z"-üléses gyakorlat. Ez lenne a te gyakorlatod, a 18 gyakorlaton kívül, amelyet heti 2 alkalommal végezd, míg ezt a menzesz első 3 napját kihagyva minden nap.
Sok sikert, és figyelj a tested lúgosítására is.
Üdvözlettel
Zsuzsa
Babavárás
Sziasztok!
Remélem lesz folytatása, túl hosszú lenne részletesen leírni, de 10 év, kb. 6-7 nőgyógyász és egy általuk kezelhetetlennek tekintett probléma (mégpedig a ciklus közepén barnázós vérzés) után 2010-ben kopogtatott nálunk egy kis lélek, jelezte itt az idő lassítani. Sajnos nem volt sikeres a terhesség, de engem elindított egy úton. Elmentem Kriston intimtornára, Aviva tornára, itthon szorgalmasan végeztem a feladatokat. Elmentem kineziológushoz, oldani a bennem lévő gátakat, felkerestem egy természetgyógyászt, gyógyteákat és homeopátiás szereket kezdtem használni, pilattesre jártam, méregtelenítettem. És a legfontosabb, elmentem egy kevésbé felelősségteljes, csendesebb munkahelyre, kevesebb pénzért, több szabadidőért cserébe. És igen, 2011. augusztusában, az első problémamentes hónapban rögtön sikerült is teherbe esni. Most pedig, a 6 hónapos gyönyörű kislányom itt ül az ölemben, miközben ezeket a sorokat írom... :-) Számomra egyértelműen a "jaj mi lesz, éhenhalunk ha nem dolgozom" volt az a gát, amelyet le kellett dönteni. Mindenkinek csak javasolni tudom a tornákat! És még egy bölcs megjegyzés. 10 évig várunk, de miért?! Se a pénzünk, se az időnk nem lett több, se a munkahelyek nem lettek jobbak. Most már bánom, hogy nem ismertem fel ezt korábban.
Aviva torna
Kedves Zsusza!
A könyvet megrendeltem, kérdésem az lenne, hogy az összes gyakorlatsort végig kell csinálni ugye? Àltalános hormonrendbentartásra?!
Ha pedig valaki babát szeretne, melyik gyakorlatokat ajánlanád?
Köszönöm válaszod!
Üdv Aniko
Aviva tornával a babáért
Kedves Anikó!
Az I. kötet 18 alap gyakorlatát kell heti 2 alkalommal elvégezni.
Ha ezeket a gyakorlatokat 3-4 hónapig végzed, a hormonrendszer egyensúlyba kerül.
Hogy bővebb tanáccsal szolgáljak, tudnom kéne az előzményeket, azaz, miért késik a baba....
Üdv
Zsuzsa
Miért késik a baba
Kedves Zsuzsa,
köszönöm kedves válaszod, szerencsére nem késik a baba, egy Barátnömnek akartam ezzel segíteni, de már nála is össze jött a baby! :))
Üdv Aniko
Késik a baba, látszólag "ok nélkül"?
Kedves Muesli!
Örömmel olvastam a hozzászólásod. Aligha lehetne ennél jobban érzékeltetni, hogy az "ok nélküliség" mennyi okot rejt el. Ezek között a stressz, mint szinte minden egészségi problémának okozója a fő helyen szerepel. Örülök, hogy mindkét tornát megtapasztaltad és pozitívan hatottak.
A Kriston intimtorna jó hatással van még a lelki állapotra is, hiszen a gátizommal dolgozik, azt erősíti, ezáltal a mi gátunk, védelmi rendszerünk is erősödik. Csodálatos az anyanyelvünk.
Az Aviva torna viszont a hormon eltolódásokat tudja rendezni. Szóval mindkét torna hasznos, megférnek egymás mellett, sőt kiegészítik egymást.
Tapasztalatom szerint nem egyedi probléma a "közti vérzés", azaz a peteéréskor a barnázás. Sőt még erős fájdalmak is lehetnek ilyenkor. Kétségtelen aggasztónak tűnő jel, azonban néha ennek természetes magyarázata van, és nem jelent elváltozást. Idézek egy szaklapból:
"barnázás, más néven közti vérzésnek nevezzük a ciklus közepén, vagy a következő esedékes menstruáció előtt 10-14 nappal jelentkező vérzést, ami szinten normális. A ciklus közepén jelentkező vérzének 2 oka ismert:
Sajnos néha ez komoly problémát is rejthet, ezért ilyenkor egy kivizsgálás hasznos.
Még egyszer köszönöm a biztató hozzászólást azok nevében, akik hasonló problémával néznek most szembe.
Gyermekáldásra várva...
Nagyon várom a folytatást! Mi az általad is leírt "ismeretlen ok" kategóriába tartozunk, remélem találok az írásaidban valamit ami tovább segíthet minket.
Köszönettel, Ildikó
késik a baba?
Kedves Ildikó!
Most olvastam el egy régebbi hozzászólásodat, a pajzsmirigy alulműködésről.
A jó, amit olvastam, hogy létezik olyan nőorvos (általam 2 fő ismerten kívül), aki a természetes módszererek felé nyitott. Szívesen veszem az elérhetőségét, hogy megismerjem, és ha kell továbbadjam annak, akinek erre szüksége lehet. Köszönöm.
A kevésbé jó, hogy van ok, a hormonegyensúly eltolódása. Igen, ez így van, mert ha a pajzsmirigy alulműködik, ez sok hormon termelődését befolyásolja. Erre mondtam, hogy lehet, hogy csak az egyik, egy kicsit tér el a normál értéktől, de ennek hatására az összes többi is eltér egy kicsit. Olvasom, hogy a természetes progeszteronkrémet már használod, ez nagyon jó. Segíts rá még a tornával is.
Szeretettel
Zsuzsa
Természetes módszererek felé nyitott nőorvos
Kedves Zsuzsanna,
Engem nagyon erdekelnenek a termeszetes modszerekre nyitott noorvosok/nogyogyaszok. Valahogy megtudhatnam a nevuket/elerhetoseguket?
Elore is koszonom.
természetes gyógymódra nyitott nőorvos
Kedves Nakatan,
Szívesen megadom a nevüket, de a netre nem szeretném feltenni. A nevemre kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.
Üdvözlettel
Miért késhet a baba..látszólag ok nélkül?
Kedves Ildikó!
Köszönöm a leveled.
Azt írtam, hogy látszólag ok nélkül. Ez valóban csak a látszat. Hiszen az ok nélküliség mögött is okok rejtőznek. Hogy mást ne is rángassak elő, mint a legfontosabbak egyikét a lelki okot. Néha ezzel van a legtöbb dolgunk.
Érdemes azonban annak is utána nézni, hogy a peteérés valóban félidőben van e, mert ettől néha gyakran teljesen eltér. Extrém esetben még a menstruáció idejére is eshet. Van néhány biztos pont. Az egyik a Jónás nap. Az interneten rákereshetsz. Ez megadja az ovulációs napokat a következő egy évre. De van más módszer is. A peteéréssel egy időben, ahogy az ösztrogénszint változik, nem csak a méhszáj-nyákja változik meg, de a nyálunk is. Ezt viszont egy egyszerű, olcsó mikroszkóppal (nem tudom a linket beilleszteni, de van ilyen a Bionomnál) is leellenőrizhetjük. Egy más fajta, drágább kivitel "Mybe baby" .
Más: Csak javasolni tudom, hogy végezz el egy Aviva tanfolyamot, mert a látszólagos ok nélküliség még rejthet kicsit eltérő hormonértékeket, melyet a torna helyrehoz.
Azután a látszólagos ok lehet a görcsös akarás is. Erről nagy sztorik keringenek. Biztosan te is hallottál már ilyeneket. Amikor a pár feladja a próbálkozást, majd örökbefogadás után, vagy már az idő alatt, megfogan. A görcsös akarás szinte mindennek lehet a gátja. A görcs maga, ami gátol ilyenkor.
Volt olyan tanítványom, aki már egy éve tornázott rendszeresen (azt mondták természetes módon nem lehet gyereke), és hiába vártuk az áhított eredményt. Megbeszéltük, hogy csak heti egy alkalommal jön tornázni, helyette a másik alkalommal hastáncozni megy. Ez bejött. Már a második gyereket várják.
Ennyit egy lélegzetre.
Sok sikert!
Zsuzsa
Kíváncsian várom a folytatást!
Kedves Zsuzsa!
Kíváncsian várom a folytatást, örömmel olvastam soraidat!
Köszönöm, Kinga (épp az első babavárás előtt)
Babára várva...
Kedves Kinga!
Köszönöm az érdeklődésed. Remélem hamarosan írhatok arról is, hogyan készítjük fel testünket a szülés élményére. Kívánok neked mielöbbi sikereket.
Szeretettel
Zsuzsa
Gyermekáldás
Kedves Zsuzsa!
Úgy vélem, bejegyzés-sorozatod óriási űrt fog betölteni itt az oldalon. Kíváncsian várom a folytatást!
Niki
Babázunk?
Kedves Niki,
Nagyon kedves vagy, köszönöm a biztatást.
Zsuzsa
babaváró blog
Kedves Zsuzsa,
nagyon várom a többi bejegyzést is az említett témákkal kapcsolatban! Remélem minél hamarabb olvashatjuk őket! Biztosan sokan örülnének neki ha megosztaná velünk véleményét és tapasztalatait!
Hozzászólás írása