Nagyon sokan kértetek arra, hogy állítsak össze egy "házipatikát", amely csupa olyan szereket tartalmaz, amelyek nem szintetikusak, növényi kivonatok, és gyorssegélyt nyújtanak a legkülönfélébb betegségekre. Megpróbáltam a teljesség igénye nélkül összeállítani egy olyan listát, amely olyan szereket tartalmaz, amely nekem is van itthon, és úgy, hogy mindenki anyagi helyzetének megfelelően tudjon válogatni.
Amikor először megfogant az agyamban, hogy össze kéne állítani egy káros anyagoktól mentes házipatikát, egy Oláh Andor idézet jutott az eszembe:
A legújabb kutatási eredmények szerint a szív- és érrendszeri betegségeknek, a cukorbetegségnek, a ráknak és az Alzheimer-kórnak van egy közös nevezője, mégpedig a gyulladás. Minden krónikus degeneratív betegség gyulladásos folyamatok mentén zajlik, így a gyulladásos folyamatok kézben tartásával ezen betegségek lefolyása is befolyásolható. A gyulladással, különösen az izületi gyulladással gyakran jár együtt a fájdalom, mely a gyulladás csökkenésével szintén csökken vagy megszünik. Több egyetemi kutatóintézet vizsgálatai alapján a gyulladás és annak befolyásolása lehet az a kulcs, amely megoldást jelent a modern kor emberét sújtó civilizációs betegségekhez. A gyulladás kézben tartásának kulcsa pedig a gyulladásos folyamatokat szabályozó enzimek (pl.a COX-2) befolyásolásában rejlik. Ezen enzimeket szabályozó gyógyszerek nagyon hatásosnak bizonyultak, de sajnos olyan súlyos mellékhatásokat okoztak, amelyek miatt többet kivontak a forgalomból.
A Texasi Egyetem MD Anderson Rákközpontjának két intézetvezető professzora (Robert A. Newman és Bharat B. Aggarwal), valamint a Kolumbia Egyetem tanszékvezető professzora (Aaron Katz) olyan gyógynövény kombinációval értek el átütő eredményeket, amelynek semmiféle számottevő káros mellékhatását nam tapasztalták. A gyulladásos folyamatok zömének fenntartásáért felelős COX-2 enzim aktiválását 84%-kal csökkentette a gyógynövénykivonat, amelynek a gyulladásos folyamatokra gyakorlott drámai hatását a klinikai tapasztalatok is messzemenőkig igazolják.
A csalán használatának évszázadokra visszanyúló története van a tradicionális gyógyászat körében. Különleges zsírsavakat és flavonoidokat tartalmaz, amelyek a vegyszermentes szuperkritikus extrakció során kivonásra kerülnek és a DART vision analízis alkalmazásával az egyes komponensek aránya sokszorosára növelhető.
Ezen forradalmian új technológiának köszönhetően láthatóvá tehető a kivonás során a termékbe kerülő több mint 500 féle vegyület, amelyek közül különösen a magasabb oszlopokként megjelenő 33 bioaktív komponens felel a hatásért
A Headache Tace Care hatóanyagai támogatják a nyugalom megőrzését stressz, feszültség, ingerlékenység esetén, valamint támogatják az ellazulást a felfokozott életritmusú egyéneknél, segítenek az idegi aktivitás természetes csökkentésében. A készítmény hatóanyagai antioxidáns hatásuk révén hozzájárulnak a sejtek szabad gyökök elleni védelméhez, ezzel egészségünk megőrzéséhez, valamint a szervezet vitalitásához.
Ezeket a szereket nem kell gyermekek elől elzárni, nincsenek mellékhatásaik, nem kell megkérdezni kezelőorvosunkat és gyógyszerészünket, jó része házilag is elkészíthető, nem mérgezik a szervezetünket, és nagyon hatékonyak!
Szeretettel: Antal Vali
További oldalak:
Szia Bucib!
A hamarosan nyíló webáruházunkban megtalálható lesz, de addig is írj a Tanácsadódnak privátban, hogy mielőbb segítsen Nektek!
Sziasztok! Ti ennyi ideig szoktátok használni a béta glükánt? Mert egész évben jól jön az immunerősítés, de nem tudom, hogy az jó-e, ha egész évben szedjük? A fiam pollen allergiás, tavasztól késő őszig jó lenne neki az immun erősítés. Jól jönne egy kis tapasztalat ezen a téren. Köszi, Bea.
Az egészséges emberi szervezet napi béta-glükán szükséglete 125 mg. Ha gyenge az immunrendszer, akkor ennek a duplája, ha konkrét allergia, vagy egyéb fertőzéses betegség vagy rák áll fenn, akkor ennél is 2-3-szor több.
A béta-glükánok annakidején kellő mennyiségben jutottak be a szervezetbe a táplálékkal, de a növényvédő szereknek, a tartósításnak, és a fagyasztásos-hűtési eljárásoknak köszönhetően már közel 60 éve nem találhatók meg a táplálékban. Nélkülük viszont nem működik az immunrendszer, ugyanis a béta-glükánok tartják készenlétben, és indítják be a védelmi szerepkört betöltő sejteket.
Ebből látszik, hogy az urbanizált embernek naponta kell pótolnia, hisz semmilyen más módon nem tud bejutni a szervezetbe.
Dr. Ládi Szabolcs, aki a béta-glükán kutatásainak köszönheti világhírnevét már több éve szedi folyamatosan.
Vizsgálati eredményei alátámasztották, hogy a béta-glükánok
A béta-glükánok ugyanúgy naponta ürülnek a szervezetből, mint a C-vitamin, ezért napi pótlásuk folyamatosan indokolt.
Sziasztok! Egy kérdés merült fel bennem a béta glükán szedésével kapcsolatban. Vali azt írja, hogy az emberi szervezet napi Glükán szükséglete 125mg. Probléma esetén 2-3-szor több. 4 hete szedem az OM Glükánját. Ajánlott napi adagnak 2 tablettát ír. A dobozon, a hatóanyag tartalom szerint a napi 2 tabletta 500mg-ot tartalmaz vagyis ez 4-szerese a napi szükségletnek (ha nincs probléma). Nem sok ez egy kicsit? Kérlek válaszoljatok, mert egy kicsit most elbizonytalanodtam. Előre is köszönöm. Horitimi
Legrosszabb esetben a fölösleg egyszerűen nem erősíti tovább a pozitív hatásokat. Ha szedsz más béta-glükán tartalmú táplálékkiegészítőket (pl. kettősen fermentált italok), vagy fogyasztasz elegendő vegyszermentes, nyers élelmiszert és egyébként rendben van az immunrendszered, akkor megelőzésre - én úgy gondolom - elegendő az egy szem is naponta. Sőt már azzal is sokat lehet tenni, ha 2 naponta veszel be egyet, vagy naponta egy felet! Régen ez az anyag ott volt a táplálékainkban, nem kellett kívülről bejuttatni. Ma az a probléma, hogy mindent csírátlanítanak, pasztörizálnak, így szinte a nullára csökkent annak a mai embernek a béta-glükánhoz jutási esélye, aki kizárólag iparilag feldolgozott kajákon él. Szóval nyugodtan kísérletezd ki, hogy szervezetednek mi az igénye, mire van szüksége.
Kedves Mártu! Köszönöm a gyors válaszod. Erről már én is hallottam, hogy túladagolni nem lehet, de ahhoz meg elég drága, hogy csak úgy feleslegesen beszedegessük. Mivel más fermentált italt is fogyasztok a Glükán mellett a nevezett cégtől, ezért tanácsodra lecsökkentem a tabletták napi adaját. Köszi mégegyszer! További Szép Napot!
Ez a kedvenc oldalam, szuper a cikk, én is szeretnék egy ilyen házipatikát összeállítani, alig várom, hogy megnyissátok a webshopot, tényleg szörnyen időpazarló mindent külön-külön az interneten összeszedegetni. Már kb. 1 hete rendeltem egy állapotfelmérőt a tanácsadómtól, de sajna nem válaszolt, tudnátok ebben segíteni? Köszönettel
Sziasztok! Már kb. 4-5 éve küszködök a szememmel, voltam jó néhány orvosnál is. Először tele volt árpával a szemem, amint elmúlt az egyik, jött a másik, sokszor hónapok alatt múlt csak el, aztán kezdődött az egész elölről. Szerencsére árpám már nem volt egy éve, viszont most pedig piros szemmel küszködök. Csak a bal szememmel van panaszom, piros, eres a szemem, kisebbnek tűnik mint a másik. Szemcsepptől elmúlt, de újra kiújult. Most szemvidítófűvel próbálkozom. A kérdésem az lenne, hogy ezt állandóan használhatom, mert nagyon hamar elfárad a szemem. Nem fog hosszútávú használat után hozzászokni a szemem? Vagy inkább csak kúraszerűen használjam? Mellesleg írtam egy kérdést, hozzászólást a Pri...vera illóolajjal kapcsolatban kb. két hete, de még nem jelent meg, lehet, hogy elkeveredett? Esetleg írjam meg újra? Köszi
Magunknak C-vitamint és halolajat kerestem, meg apukámnak valamit prosztatára és találtam egy webshopot (fogyokurashop.hu), ahol New Chapter termékek is vannak. Ismeritek, rendelt már tőlük valaki közülünk, szerintetek nyugodtan rendelhetek? Mert az áraik azok nagyon barátinak tűnnek, jó lenne, ha igaz lenne!
Sziasztok! Látom, hogy Ti is megtaláltátok a fogyokurashop-ot, ahol New Chapter termékek is vannak, én is a napokban bukkantam rá. A kérdésem az, hogy van-e közületek olyan, aki próbálta már a Berry Green port vagy kapszulát? A webshopban elég szegényes a leírás róla, de megnéztem a New Chapter oldalán és ott olyan izgalmasakat írnak róla, hogy szívesen kipróbálnám.
Most őszinte leszek, én megrendeltem magamnak külföldről -így olcsóbb is volt, mint ebben a webáruházban- csak mert egyszerűen beleszerettem! Az a nagy igazság, mint már többször említettem, hogy én nagyon nehezen zabálom kétpofára a zöldféléket... Irigylem is érte Valit, Veronikát stb., de nekem egyszerűen nem megy, kell mellé kenyérke vagy husi...![]()
Szóval ezért örültem meg annyira ennek a terméknek, ami 20 féle zöldséget és gyümit tartalmaz probiotikumokkal együtt! Hát még a hatása! ![]()
A történet úgy esett, hogy kicsi párommal először sikerült csak kettesben elmennünk valahová, az apróka születése óta, történetesen a müncheni sörfesztiválra, alias Die Wiesen-re. Nagyon-nagyon vártam, de az elindulás nem volt ugye egyszerű, mindenkinek bepakolni, kiosztani az összes gyerkőcöt, hogy mindenki a megfelelő nagyihoz jusson, egyszóval elég fáradtan és kicsit túlpörögve indultunk neki a nagy útnak. Már egész nap éreztem, hogy kapirgászik a torkom, délutánra, pedig már úgy fájt a fejem, hogy csak aludni vágytam... Fürdésnél már annyira rázott a hideg, hogy nem bírtam kimászni a zuhany alól... végül úgy döntöttem, iszok egy Berry koktélt, hátha segít valamit... Gyerekek! Egy óra múlva nyoma sem volt az előbbi tüneteimnek, a torokfájást mintha elvágták volna, másnapra meg olyan voltam, mint akit kicseréltek, nem akartam elhinni!!! Ettől fogva minden reggelihez cipeltem a 360g-os büdögémet, néztek is, mi az a zöldes cucc, amit ilyen nagy örömmel kortyolgatok ![]()
Megjegyzem, a picurkánknak is adom belekeverve a pépjébe, így biztos vagyok benne, hogy mindent megkap, ha már cicizni nem óhajt őkelme.
Egyszóval: IMÁDOM!
Berni
Ez érdekes, de tény, hogy ezek New Chapter termékek. Ezek teljesen megbízhatóak, rendelj nyugodtan belőlük.
Persze, ez nem jelenti azt, hogy a webáruház teljes kínálata megfelelő, mert átnéztem, nem így van! De a New Chapter minden vitán felül áll, mi is szeretjük! ![]()
Sziasztok Lányok! Ezek valóban az eredeti New Chapter termékek?
Akkor Magyarországon nem az OMI az egyedüli forgalmazó?
Ezek a kérdések fogalmazódtak meg bennem. Lehet, hogy valaki tud erről pontosabban valamit?!
Legalábbis Magyarországon. Most vagy ez nem igaz, vagy a webáruház árulja engedély nélkül a termékeket. ![]()
Köszi Melinda! Ezek szerint a termékek eredetiségéhez nem férhet kétség....,és a minőségük vitathatatlan,... ha jól értem? Akkor, ezek szerint vannak itt homályos pontok még...., amit Ti sem értetek. ![]()
De Angliában sima bioboltban is lehet kapni New Chapter termékeket, igaz ott is drágább, mintha Amerikából rendelném (de még mindig nem annyival, mint Mo-on). Amúgy nekem is szemet szúrt a nagy árkülönbség.
Üdv Zsoo
Köszönöm Melinda! Én is elcsodálkoztam rajta, mert a többi ott árult termék alapján nekünk "antalvalisoknak" észnél kell lennünk, azért is bizonytalanodtam el, ill. kértem tőletek segítséget. Köszönöm még egyszer, megnyugtattál, úgyhogy akkor rendelek tőlük és majd beszámolok a tapasztalataimról
Úgy látom többen észrevettétek, hogy olcsóbban is meg lehet venni ugyanazokat a termékeket amiket az O... M... is árusít. Pont ezért motoszkál bennem a kérdés, akkor most az omi becsapott minket? Végülis tökmindegy, ha a terméket olcsóbban megkapom innentől, csak szegény hálózatépítőket sajnálom...
Úgy látom más is észrevette hogy az O... M... átver minket. Épp az imént tettem fel egy kérdést az omis oldalatokon ezzel kapcsolatban. Nagyon megköszönném, ha kapnék rá korrekt választ. Bennetek még bízom, az omiban már egyre kevésbé...
Köszönjük Organicgirl, hogy felhívtad a figyelmünket erre az oldalra, az egész csapat felbolydult, mennek a levelek körbe, körbe...
Az, hogy többen is észre vettétek ezt a lehetőséget, szerintem nagyon szuper, mivel a csapat célja mindig is az volt, hogy magatok nézzetek utána a dolgoknak, ne higgyetek el semmit, még nekünk sem!!! Tehát működik a dolog, nem bólogató Jánosok olvassák az oldalt, hanem igazán tudatos, egészségre törekvő emberek, akiket nem lehet megvezetni...
Berni is írta a zöld oldalon, hogy ez az árrés legalább a partnerek zsebében landolt volna, de ez nem igazán volt érzékelhető! December óta dolgozom az oldalon, (munka és család mellett:) szinte ingyen, mivel nagyon sok olvasóval hosszú levelezés után jutottunk el oda, hogy végül rendeltek OMIs terméket, de addigra olyan szoros kapcsolat alakult ki köztünk, hogy partneri áron adtam tovább nekik, segítve ezzel a gyógyulásukat. Én nagyon bízom benne, hogy hamarosan tisztán fogunk látni ez ügyben, biztos vagyok benne, hogy Vali mindent megtesz azért, hogy az olvasók - Ti, a személyes tanácsadás mellett a legjobb termékeket, a legkedvezőbb áron tudjátok megvenni! Nagyon sok dolognak utána kell nézni, az induló webshop is rengeteg energiát igényel, ezért a türelmeteket kérjük és amint megtudunk valami biztatót, megírjuk Nektek! Mosolygós, vidám hétvégét mindenkinek! ![]()
A Zöld Oldalon már válaszoltam :)
Berni
Az "AntalValis" oldal célja, hogy segítséget adjon mindenkinek, aki hozzánk fordul a problémájával vagy csak egészségesebben szeretne élni. Mindig a pillanatnyi tudásunk szerint legjobb, leghatásosabb termékeket ajánljuk a hozzánk forduló embereknek, ezért hívtuk fel a figyelmet a táplálék-kiegészítők és jó néhány kozmetikum esetében az Organic Mission-ra. És ezért szeretnénk minél előbb létrehozni a webáruházat, hogy ne kelljen az egész országot és netet végigböngészni ahhoz, hogy megtaláljátok a tiszta termékeket.
Az, hogy az OM-nál forgalmazott termékeket ezután máshonnan, ráadásul MLM nélkül, jóval kedvezőbb áron is be lehet szerezni Magyarországon ez jó hír!
Köszönöm a korrekt válaszokat. Valóban örömteli, hogy ezeket a kiváló termékeket féláron meg lehet vásárolni, bár szerintem ennek a hálózatépítők nem örülnek... Én magam is hálózatépítő partner vagyok az OMI-ban, de engem a termék szeretete vonzott be, és nem az "üzlet". Bár az a része sem lett volna rossz, ha működik... Az én esetemben csak az a ciki, hogy mit mondok majd azoknak, akiknek eddig a magasabbik áron alánlottam ki a terméket? Ők most úgy fogják érezni, hogy becsaptam őket, és hogy rajtuk kereskedtem, pedig Isten látja lelkem, hogy 7 hónap alatt egy fillér jutalékom nem volt az egészből. Köszönöm, hogy megoszthattam veletek a gondolataimat.
Organicgirl, megértem a csalódásodat. Mi is abszolút termék szemszögből közelítettünk az Organic Mission-höz. Nem gondolom, hogy cikinek kellene érezned azt, hogy magasabb áron ajánlottad a termékeket, hiszen legjobb tudásod szerint jártál el. Más kérdés, hogy mostantól mit fogsz tenni, hiszen most már tudomásod van az olcsóbb beszerzési forrásokról is. Mi is szembesültünk ezzel, és arra jutottunk, hogy ugyanúgy nyíltak leszünk az Olvasóinkkal, ahogyan eddig voltunk.
Sok sikert kívánok neked a jövőben és remélem megtalálod a kiutat ebből a nehéz helyzetből!
Mártu
Nagyon jó a cikk, és el is kezdtem összegyűjteni a javasolt készítményeket.
A keresésem közben merült fel bennem, hogy több béta glükán készítményt is találtam a neten, nagyon különböző árban, és vajon a drágább az egyben annyival jobb is, vagy ugyan azt a minőséget meg tudom venni alacsonyabb áron?
Találtam pl. 2 készítményt, amelyek között több mint kétszeres az árkülönbség. A leírás alapján mindkét készítményben ugyan az a WPG Beta 1,3/1,6 Glucan található, csak a Maxximum márkájú esetében 130,- Ft-ra jön ki egy tabletta, a javasolt Olive+Beta G Force esetében pedig 265,50 Ft-ra (mindkét adatot a Biopiac árai alapján számoltam).
Igaz ugyan, hogy a drágábbikban van olajfa levél kivonat is, de arra gondoltam, hogy szedem folyamatosan a(z olcsóbbik) béta glükánt immunerősítés céljából, megelőzés képpen, most, amikor nem kezdődött még el az influenza szezon, és a biztonság kedvéért beszerzek egy üveg olajfalevél kivonatot arra az esetre, ha nagyon rá kellene segíteni a szervezetemet a védekezésre (találtam 200 ml-est 4.990,- Ft-ért (Vitafree) vagy 500 ml-est 10.150,- FT-ért (Biopiac)).
Ja, és most, ahogy utánakerestem bukkantam rá, hogy ha 3 x 30 szemes kiszerelésben veszem meg a béta glükánt (Vitafree), akkor 116,30 Ft-ra jön ki egy tabletta.
Sziasztok!
Az elmúlt hetekben én is belebotlottam többféle gyártmányú béta-glükán készítménbe. (Milyen jó, legalább van választási lehetősége az embernek!) Arra szeretném felhívni a figyelmeteket, hogy nézzétek meg alaposan a választásnál a különböző kiszereléseket, mert bizony az első látásra olcsóbbnak tűnő termék egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbb! Azért, mert sokkal kevesebb benne a béta-glükán mennyisége - magyarul szólva, kisebb a hatóanyagtartalma. Ez a tipikus átverések egyike a kereskedelemben!
Szóval ne csak a doboz árát osszátok el a kapszulák mennyiségével, hanem nézzétek meg a milligrammot is tablettánként, és ehhez képest számoljátok ki az egyes termékek árat, mert valójában csakis így lesznek összehasonlíthatók a termékek. ![]()
Természetesen, ha találtál olcsóbb terméket ugyanabból a kategóriából, használhatod azt! Ha szedsz hozzá külön olajfalevél kivonatot, ugyanazt a hatást éred el. ![]()
Sziasztok! A RELIEF dose R készítményről szeretnék néhány infót kapni, ill. van néhány kérdésem is! 4 fajta tavaszi fára, de leginkább a parlagfűre vagyok allergiás. Szeretném elkerülni a gyógyszerszedést! Miben tud Nekem segíteni e RELIEF, meddig kellene szednem? A problémám, hogyha lemegy a 4 fajta fa szezonja, akkor itt a parlagfű...
Szerintetek megszüntetheti az allergiáimat ez a cucc? Hogy kellene szedni? Előre is köszönöm Mindenki segítségét! Éva ![]()
Sziasztok! Segítségre lenne szükségem: a tengerimalacomnak sikerült a szemébe kaparnia, gyulladt góc lett ott, azt mondta az állatorvos, ráadásul valószínűleg daganata is van a májánál:( műteni nem lehet, mert pici és idős. Tudnátok segíteni abban, hogy mivel kezeljem? Csírákat mindenképpen adok neki, de nem tudom melyikek lennének a legjobbak a problémájára. Búzafűre is gondoltam, abból mennyit adhatok? És préseljem vagy mehet neki egyben? Aloe Vera jó lenne belsőleg is? Az Organic Mission termékek közül láttam, hogy van olyan, ami pont a gyulladásra vagy daganatra jó, ezek használhatóak kisállatoknál is? És ha igen, akkor milyen mennyiségben? (a malac 1 kiló körül van) És milyen természetes fájdalomcsillapítókat adhatok neki (külsőleg-belsőleg)? Ja és amúgy eszik, iszik, kakil rendesen és vidám, nyugodt malacka. Előre is köszönöm a segítséget!
Az aloe verát is nyugodtan lehet belsőleg alkalmazni, már ha beveszi a malacka gyomra, mert nem túl fini. ![]()
Szegény állatka.![]()
Adj neki brokkolicsírát, káposztacsírát, búzacsírát. Ilyeneket megeszik egy tengerimalac? Búzalevet is préselhetsz neki, de szerintem ő elrágcsálja a füvet, annyit adj neki, amennyit megeszik, baja nem lesz tőle, maximum átváltozik duracellnyuszivá. Na jó, vicceltem.![]()
Az Organic Mission termékek közül Turmeric Live Extract-ot adnék neki, a megadott adagolásban, esetleg felezném. De hogy miként adnám be neki, nem tudom. Valami eledelbe keverve. Jó alternatíva még a Supercritical Protection. Kivánom, hogy gyógyuljon meg szegényke. Megkérdezhetem, hogy mi a neve?![]()
Köszönöm a választ! Mazsolának hívják a kis drágát
Csírákat még nem kaptak soha, de növényevők, úgyhogy szerintem nem lesz baj, megeszik szívesen:) A búzafű ugyanolyan hatásos, ha megeszi egyben, mint hogy ha a levét adnám neki? Én is a Turmeric Live Extract-ra és a Supercritical Protection-re gondoltam. Zyflamend is mehet neki? Az jó lenne a gyulladásra. Gondoltam még a Supra Live-re is, vagy ez így túl sok lenne? Az adagolásuk nem testsúly alapján megy? Vagy mehet neki az emberi adag fele/negyede mindegyikből? A kapszulák szétnyithatóak és bennük van a hatóanyag por formájában, ugye? A kajájába tudnám rakni, vagy valami finom gyümölcsbe elrejtve odaadni:) Tudnál ajánlani valami természetes fájdalomcsillapítót is? Kamillát külsőleg használok borogatásként a szemére, a szárított kamillát ha megeszi annak úgy van fájdalomcsillapító hatása? Esetleg valami más gyógynövény vagy illóolaj? Amúgy nagyon jó a képed, szép vagy
Bocsánat a sok kérdésért és nagyon köszönöm a segítséged!!!
A búzafü egészben is ugyanolyan hatásos, mint kipréselve. egészben még annyi előnye is van, hogy sok rostot tartalmaz, ami jó az bélperisztaltikának.
Bogyó elég lesz Turmeric Live Extract meg a Supercritical Protection. Nem kell más. Nem kell külön Zyflamend gyulladásra, mert a Turmeric megoldja, nyugi. Ovasgasd el ezt, hogy mi mindenre jó a kurkuma. Szerintem a napi egy tabletta mindegyiből nem fog ártani, nem lehet túladagolni. Bár állatkának még én sosem dorzíroztam.
Az ajánlott adagoknak főleg adminisztrációs okai vannak, muszáj valamit a dobozra írni, a "túladagolás" maximum egy kis intenzívebb, gyakoribb vécérejárást
eredményez, de ez sem kóros és ez főleg az italokra jellemző. De ha aggódsz, akkor próbálj neki felet adni. Én mondjuk adnám neki az "emberi" adagot. A turmeric csillapítani fogja a fájdalamat is. A szemére maradhat a kamillás borogatás. Köszi a bókot és rá se ránts a sok kérdésre, Mazsola a szívügyem lesz úgy érzem.![]()
Bocsánat! Most látom hogy állatkáról van szó ! ![]()
Kedves Katka!
A búzafűléről szemezgettem itt a neten, és nem értettem, minek kell a lé, ha a búzafüvet csírástól mindenestől meg lehet enni. Drága 15000Ft-os búzafűpréseket reklámoznak, miközben nekem is az a meglátásom, hogy úgy ahogy van meg lehet enni. Ugyanakkor egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat látok ez ügyben, itt van pl. egy ellenpélda:
"A búzafű nyers fogyasztása nem ajánlott, hiszen gyomrunk nem tudja feldolgozni a növény rostjait, így csak a levét tudjuk hasznosítani, amelyet akár magunk is kipréselhetünk. Ezt azonban minden nap meg kell tennünk, leginkább a frissen készült lével érhetjük el a várva várt hatást, s a növény egy hétnél tovább nem áll el a hűtőszekrényben. Kevesebb problémával jár a bio-és gyógynövényboltokban készen kapható búzafűlé, melyet némi folyadékkal hígítva fogyaszthatunk. " (noinetcafe.hu)
Ezt nem tudom honnan veszik, de jó lenne tisztán látni végre ebben a dologban.
Köszönettel: Panni
Sziasztok! Nem tudom ismét, hogy jó helyre írok-e, ezért elnézést kérek. Egyszerűen nem tudom elhinni, amit az E....r mosogatószerével kapcsolatban tapasztalok. Az itt írtakon felbuzdulva megnéztem a honlapot, majd hazaérve a flakont is.
A német oldalon a vásárolt mosogatószer összetevői a következők: SODIUM LAURETH SULFATE LAURYL POLYGLUCOSE BENZOIC ACID PARFUM LIMONENE
Ugyanez az osztrák oldalon: Aqua Sodium Laureth Sulfate Lauryl Polyglucose Sodium Chloride Benzoic Acid Whey Citric Acid Parfum Limonene 2-bromo-2-nitropropane-1,3-diol Calendula Officinalis Extract Chamomilla Recutita Extract
A flakonon a következők vannak: 30% víz, 5-15% anionos tenzid*, 5 % nemionos tenzid*, tejsav?(Molke), kamilla és körömvirágkivonat*, citromsav*, konyha só, illatanyag*, limonene * növényi alap Most akkor döntse el az ember, hogy mit tartalmaz... Tudok venni valahol olyat, ami nem árt?
Még egy kérdésem lenne, nem találok több összetevőt....Használhatom? Aqua, Urea(18%), glycerin, cetearyl alcohol, decyl oleate,caprylic/capric triglicerid, hydrogenated polydecene, sodium lactate, cetyl palmitate, dimethicone, helianthus annus, seed oil unsaponifiables, actydodecanol, sodium cetearyl sulfate, lactic acid, xanthan gum, phenoxyethanol, cardiospermum halicacabum extract, echium plantagineum seed oil, benzoic acid, dehydroacetic acid, sorbic acid. Nagyon köszönöm a segítséget.. kisvirág
Tudom, hogy régi a hozzászólás, de mégis válaszolnék Kiscirág döbbenetére. Én ugyanígy jártam, boldogan használtam az adott cég tisztítószereit, mert a dobozraírtak alapján nem találtam kivetni valót az összetételben. El is határoztam, hogy felveszem a forgalmazóval a kapcsolatot, hogy esetleg számotokra is elérhetővé tehessük... Na, ekkor döbbentem meg a netet bújva, hogy akkor mi is valódi összetétel... ![]()
Végtelenül sajnálom, pedig olyan jó lett volna... ![]()
Kedves Vali! Végig olvastam a házipatika gyűjteményt, nagyon jónak találtam. Amiben a segítségedet kérném, az egy "baba-popsis" kérdés lenne, mert erre a témakkörre nem találtam rá...biztos rosszul kerestem, mert nagyon siettem. a másfél éves lánykámon két napja jöttek ki piros, hólyagocska-jellegű kiütések körben a nemi szervén, kívül. egy h..........s popsikenőcsön kívül nem tudtak vele egyelőre mit tenni,illetve egy vizeletvizsgálatot írtak elő neki, várjuk az eredményt,de én még nem látok javulást és aggódóm. nem jó tehetetlenül nézni, hogy valami nincs rendben a picivel. tudnál javasolni valamit? egyáltalán mi lehet ez? a popsiján nem piros..valami gomba? Segítségedet előre is köszönöm. zsuzska
Szia Zsuzska!
Egy kérdésem lenne: nem fogzik véletlenül a kicsi lány?
Niki
Kedves Niki, Az a helyzet, hogy szinte folyamatosan jönnek a kicsi fogai, de most úgy tűnik épp nem bántja a foga. amúgy épp az az érdekes az egészben, hogy jelenleg 17 hónapos és nagyon sok foga kikjött már , a rágó fogak közül is sok kibújt a télen,sőt volt olyan, hogy két hét alatt kijött két hátsó foga, de ilyen jelenségünk, -a kiütéses reakció- még sosem volt. amikor a fogzáskor hígabb volt a széklete még akkor sem lett sosem kiütéses. sőt még a rettentő nyári melegben sem. végül is a gyermekorvos sem tud egyelőre semmi biztosat mondani, mert a popsiján teljesen szép a bőr, csak a puniján piros. amúgy annyi fejlemény van ez ügyben, hogy a pirosság elmúlt, de a kiütések maradtak, csak olyan, mintha hámlanának és olyan csúnya a bőre ott azon a részen. és végül egy kérdés: azon agyaltam, meg ugye meg is kérdezték, hogy nem volt-e mostanában étrendbeli változás vagy új pelus/popsitörlő bármi. egyetlen dolog,ami új: eddig baba-vizet kapott a kicsi, két hete azonban váltottunk és víztisztítóval tisztított ( ozmózis szűrő a csapvíz-berendezésen, biztos hallottál róla) vizet kap babavíz helyett. Nem lehet, hogy esetleg emiatt van az egész? hogy talán az neki túl erős? Válaszodat előre is köszönöm. üdvözlettel: zsuzska
Szia Zsuzska!
Nem hinném, hogy a tisztított víz lenne a ludas. Már csak azért sem, mert én is azt adom a kölköknek, nem vásárlok külön babavizet, bár én más típusú víztisztító masinát használok.
A fogzást pedig azért kérdeztem, mert több másfél éves - és kislányok! - gyermeknél figyeltük meg, hogy nagyon csúnya piros és hólyagos lesz a puncikörnyéke, de nem fertőzés.
Fogzás alatt megváltozik a vizelet összetétele, és az arra érzékeny babáknál vörös és néha hólyagos kiütéseket okozhat. Mit tehetünk ilyenkor? Fontos, hogy tartsuk szárazon a baba alfertáját, ha lehet, szellőztessük gyakran. Ne mossuk szappannal, és vékonyan kenjük be jó minőségű, nem növényi zsír alapú körömvirág krémmel.
Vigyázni kell arra is, hogy ne fertőződjön el a terület, leggyakrabban a Candida gomba telepszik meg . Nagyobb babáknak lehet ilyenkor vörös áfonya levet adni, ami savasan tartja a vizeletet.
Homeopátiás segítség:
Calcium carbonicum 9 CH, 15 CH, 30 CH
az emelkedő potenciából 3 napon át napi 1x5 golyó, első napon a 9CH, másodikon a 15 CH, harmadik napon a 30 CH.
Mellette: Medorrhinum 15 CH 5 golyó reggel, öt este, a tünetek megszűnéséig.
Ez a kombináció általában megoldja a problémát, ha mégsem, az egyéni tünetek szerint az alábbiak jöhetnek még szóba:
Száraz, viszkető, hámló bőrre a Sulfur,
Hólyagos, viszkető bőrre a Rhus toxicodendron,
Nedves, izzadt, kiütéses bőrre, amit erős nyálzás is kísér: Mercurius solubilis
Ajánlott potencia: 15 CH, napi 2x, 4-5 napig.
De várjuk meg a vizelet-zsgálat eredményét.
Jó éjt, Niki
Kedves Niki, Nagyon szépen köszönöm a válaszodat, segítségedet, mert az az igazság, hogy már teljesen meg voltam rémülve, hogy nem jól csináltam valamit és ez a szegény gyerek miattam lett kiütéses. de megnyugtattál, hogy ez nem extrém eset! ma sikerült elvinnünk a vizelet mintát, ha megvan az eredmény, értesítelek! mégegyszer köszönöm és szép napot kívánok neked! Üdvözlettel: zsuzska
Kedves Vali!
Ma jártam Budapesten egy primav. olajokat forgalmazó üzletben. Be akartam szerezni az általad javasolt köptető, hurutoldó illóolajos mézhez való olajokat. Az eladó hölgy majdnem nem is szolgált ki, mert szerinte(természetesen egy képzésen vett részt korábban) nem szabad lenyelni ezeket az olajokat. Szerinte egy rosszul választott illóolaj akár légzésbénulást is okozhat kisgyereknél. Az sem nyugtatta meg, hogy 1-1 cseppet cseppentenék a méz alá, és nem keverném össze. Ráadásul nem is tudtam pontosan, hogy melyiket válasszam a 3 féle eukaliptuszból, és a 4 féle kakukkfűből. Végül megve(he)ttem egy eukalyptus radiata* és egy weisstanne* olajat. Készítsem el ezekkel a mézes köptetőt? Csak gargarizáljon ennek a vizes oldatával, vagy megeheti? 4 éves a kislányom. Melyik fajta kakukkfüvet kellene választanom? (nem írtam fel sajnos a választékot)
Nem tudom eldönteni, hogy túlzott-e ez az óvatosság, vagy jogos.
Előre is köszönöm a válaszodat.
Panni
Kedves Eszter! Köszi a gyors választ! Nagyon nehéz úgy bemenni gyógyszertárba, gyógynövényboltba, hogy esetleg nem annyira hozzáértő emberek megkérdőjelezik egy sokkal jártasabb szakember ajánlásait, és te ott állsz a 2 között. Hát, akkor tettre fel! Majd beszámolok az eredményről.
Üdvözlettel, Panni
Köszönöm, nagyon hasznos lesz. üdv Balázs
nagyon szuper ez az összeállítás.
Épp erre volt szükségem !!!
Szia Vali! Köszönöm én is a házipatika össeállítását. Már csak azért is, mert két apró gyerek anyukája vagyok, és küzdök rendesen a konzervatív "remekeivel".....
Az OMI termékeit nézegettem, már ami az összetételüket illeti, többet között. Három tényezőn akadt meg a szemem. Az egyik a guargumi, a másik a gumiarábikum. Ezek nem veszélyes anyagok? Mintha valahol azt olvastam volna. A másik, hogy a szójáról eléggé megoszlanak a vélemények. Vannak akik esküsznek rá, vannak akik szerint még bajt is okozhat. Tudsz segíteni egy kicsit, hogy kell-e ezektől az anyagoktól félni, vagy sem? Előre is nagyon köszönöm. Üdvözlettel: Pöttömke
Szia!
Ha megengeded, válaszolok Neked. Szóval volt a guar-gumi botrány. Ez arról szólt, hogy dioxinnal szennyezett guar-gumi került azt hiszem Indiából a gyártókhoz. Az emberek -már aki- jobbnak látta egy időre kerülni az ilyen összetevőt tartalmazó termékeket. Viszont ez nem magára az összetevőre vonatkozott akkor sem, hanem annak minőségére. A guar származékok egy babféle, a guarbab mézgájából készülnek. Nyilván, hogy a bab termesztésekor vétették a hibát, akarva vagy akaratlanul. Biztos emlékszel a paprikabotrányra, fuzáriumbotrányra és még megannyi péládt lehetne sorolni. Igazából az a sajnálatos, hogy ezek a napvilágra került esetek, nyilván sokkal több méreganyagot méreganyagot veszünk magunkhoz a nagyipari termesztési körülmények miatt további forrásokból- legfeljebb nincs tudomásunk róla. Pont ezért lenne jó mindenből bio-t fogyasztani.
A szója.
Több ok miatt hozták hírbe a szóját. Az egyik, hogy elsőként esett áldozatul a génmanipulációnak, ezért valóban nem árt vigyázni, és kimondottan bio szóját keresni.
A másik, hogy táplálkozástani szempontból egészséges-e vagy sem. Ilyenkor a nyers szója kap hideget meleget, ebbe most nem mennék bele, a netes kereső rengeteg találatot kiad, ha beírod. Ami a mi szempontunkból lényeges, hogy a fermentált szója kedvező hatású, még a szójára egyébként allergiások is fogyaszthatják.
Remélem tudtam segíteni.
Emőt csak azzal egészíteném ki, hogy a szójatermékek esetében mindig keressétek a GMO free/ GMO mentes/ no GMO/ bio szócskát, ami afelől biztosít, hogy a termék génmanipulációtól mentes.
Kati
Katinak igaza van, ezek olyanok, mint a halmazok a suliban, azaz minden bio GMO mentes, de nem minden GMO mentes bio![]()
Nagyon szépen köszönöm a segítségeteket Emőke és Kati! Üdvözlettel: Pöttömke
Nagyon vágytam már egy ilyen összeállításra
Nekem sokat segítettél vele! Köszönöm!!
Headache take care
Sziasztok! Érdeklődnék, hogy mikor lesz megvásárolható a headache take care fájdalomcsillapító? Tesómnak már pici gyerekkora óta rendszeresen visszatérő borzasztóan erős fejfájása van (már kivizsgáltattuk többször, nem találtak semmi komoly bajt), és lassan már semmi gyógyszer nem használ neki, mert teljesen immunissá lett a műbogyókra!Én már próbáltam ráerőszakolni, hogy szokjon le róluk, de amíg nincs más megoldás, addig nem fogja abbahagyni az örökös gyógyszerszedést. Olvastam, hogy lesz majd ez a headache take care nevű fájdalomcsillapító, mikor lehet majd kapni? Vagy addigis valami hatásos növényi fájdalom csillapítás létezik? A homeopátiás szerek nekünk sajnos nem jöttek be, valami hatékonyabbra lenne szükségünk. Szó volt erről a brazíliai mentateáról is, ami még a legkínzóbb fejfájásra is hatásos lehet, de gondolom ez csak hírmorzsa volt, ami még hosszú "kísérletezések" sora előtt áll. Én már ráléptem a helyes útra, lassanként szeretném meggyőzni a család többi tagját is (anyukámat már sikerült!
) hogy van élet a reklámokon túl is, kérlek segítsetek valami olyan szert találni, ami a húgomnak is be tudja bizonyítani, hogy jobb, mint egy aszpirin! Köszi!!Reni