A jövő ételei kémiai vegyületekből készülnek majd (?)

"Háromnapos gyorstalpaló tanfolyammal 150 amerikai dollár ellenében, bárki megtanulhat tojást készíteni Kína egyik kantonjában. Nem rántottát, lágy- vagy tükörtojást, hanem hamis tojást, olyat, ami tyúkot életében nem látott. "  Ezután nem kell meglepődni a cikkben írtakon.

Sajnos addig van létjogosultsága ezeknek, amíg vannak úgy gondolkodó emberek, mint egyik kollegám, aki szerint mindegy miből van amit eszik, csak finom legyen (a hatalmi elit kiválóan sikerült agymosott rabszolgája :( - ébresztgetem :) )

jovo_etelei_02 Európa legaktívabb gondolkodói az Euroscience Nyílt Fórumon jönnek össze kétévente, hogy megbeszéljék a tudomány legújabb kutatásait, felfedezéseit és újításait. Az idei találkozón, az írországi Dublinban, Bill Yosses, a Fehérház séfje igen nyugtalanító workshopot tartott. Meglátása szerint a jövő ételei nem tartalmaznak majd igazi, természetes hozzávalókat, hanem ehelyett laboratóriumi körülmények között előállított, ételeket utánzó különböző kémiai vegyületekből készülnek majd.

Yosses, néhány élelmiszeripari szakember közreműködésével, megmutatta a hallgatóságnak, hogyan lehet habokból, zseléből, szilárd anyagokból és egyéb élelmiszerszerű kémiai anyagból igazi ételekre hasonlító fogásokat, mint mondjuk citromfelfújtat, vagy a csoki pudingot előállítani. A közönség lehetőséget kapott, hogy megkóstolja a vegyipari csodákat, miközben a szakemberek lelkesen magyarázták, hogy az ilyen „ételeké” a jövő.

„Vesszük ezeket a vegyületeket és elkészítünk egy fogást,” mondja Hervé This, az AgroParisTech kutatóintézet egyik munkatársa. „Nem kellenek többé zöldségek, gyümölcsök, hús vagy hal. Semmi sem kell, csak néhány vegyület. A mi feladatunk pedig, hogy a formát, a színt, az ízeket, a frissességet, tehát minden mást, ami még hiányzik, hozzáadjuk az ételhez,” tette hozzá. Szerinte a hagyományos főzési módszerek, mint mondjuk egy tojás feltörése, és egyáltalán, valódi összetevők használata „olyan, mintha még mindig a középkorban élnénk”.

Bill Yosses, a Fehérház vezető cukrásza, osztja ezeket a nézeteket. Úgy gondolja, hogy a vegyi úton, mesterségesen előállított ételek javítani fognak a konyhaművészet minőségén és a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyiségén. A Six One News riportjában elmondta, hogy az általa prezentált információk „segíthetnek a szakácsoknak megérteni mit is csinálnak valójában és ezáltal javíthatnak konyhaművészetükön, nemcsak az ízek, de a higiénia és eltarthatóság terén is.”

Az a lényeg, hogy megértsük, mi történik főzés közben molekuláris szinten,” magyarázta lelkesen csillogó szemmel. Amikor azonban arról kérdezték, hogy az említett kémiai tudását latba dobva főzi-e meg az elnöki család asztalára kerülő fogásokat, Yosses nevetve válaszolt: „Az elnöki család a hagyományos, mondjuk úgy „boldog”, mindenki számára ismert recepteket részesíti előnyben.”

jovo_etelei_01 Bár a fórumon bemutatott futurisztikus ételek ma még ritkaságszámba mennek, ezek a tudományos „fejlesztések”, ha lehet annak nevezni őket, nyugtalanító jövőképet vetítenek az átlagemberek elé, de legalábbis az asztalukra. Egyes tudósok, úgy tűnik meg vannak győződve arról, hogy az ember által előállított mesterséges ételek felülmúlják a természetes táplálékokat és reményeik szerint a széles tömegek is ezek mellé teszik majd le voksukat (amennyiben lesz választásuk).

Magyarán arra számítanak, hogy a tömegek boldogan élnek majd kémiai vegyületekből előállított zöld zselatinpacákon és meghatározhatatlan kekszszerű valamiken, miközben a Fehérház és az elit családok asztalai továbbra is roskadoznak a természetes körülmények között termesztett, egészséges ételektől, mint például, amilyenek Michelle Obama organikus kertjében teremnek.

A cikkhez használt források:
http://www.rte.ie/news/av/2012/0712/media-3342255.html http://www.medicaldaily.com
http://www.ndtv.com


További Hírszem: 

Forrás: 
http://www.naturalnews.com/036626_cooking_chemicals_ingredients.html
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólások

Elgondolkodtató

Bármi lehetséges. A Valóságot mindenki maga formálja a figyelmével, az érzelemvilágával. Ez az igazi feladat, azon dolgozzunk, hogy szeressünk, de nagyon!!! Az alábbi 3 video egybe tartozik. Elgondolkodtató..

http://www.youtube.com/watch?v=_CR_MsfAUbM

http://www.youtube.com/watch?v=9EMvoJXX9Dk&feature=relmfu

http://www.youtube.com/watch?v=0NMrOdQ7mx0&feature=relmfu

Értékelés: Nincs Átlag: 1 (1 szavazat)

Nanemár

Miért haragudnánk egy vegyészre, amiért kémiai és fizikai szempontok alapján vizsgálja a főzést. Hervé This a kutyának nem árt a kísérletezgetéseivel. Ő egy ilyen furcsa tudós-szakács. Az ő szakterülete a molekuláris gasztronómia, ami a főzés egyes folyamatainak a részletes tanulmányozásával foglalkozik. Pl.: Ha egy kis hideg vizet adunk a tojásfehérjéhez felverés előtt, akkor több hab képződik; vagy, hogy a tojás megfőzésének ideális hőmérséklete 65C, mivel akkor már a fehérje koagulál, de a sárgája még lágy marad. Ezek az eredmények egyszerűnek hangzanak, de sok kutatás és tudás van mögöttük.

Az, hogy ők ezzel a tudományággal foglalkoznak nem azt jelenti, hogy holnaptól betiltják a paradicsomot meg a babot. Ez csupán gazdag, újdonságra vágyó emberek gasztronómiai cirkusza, de a világ túlnyomó többségét hidegen hagyja. Még mindig azon dolgoznak inkább, hogy hogy lehet lassan hat milliárd embernek megtermelni a rendes kaját. (Erre a megoldás szerintem az lenne mondjuk, ha nem szaporodna mindenki, mint a nyulak - sehol a világon, még itthon se - és kevesebb embernek kellene enni adni.)

Amúgy meg mi a túrót raknának még a készételekbe, ami eddig már nincsenek benne? Ha van egy termék, amibe mondjuk nem raknak tartósítószert az nem azért van, mert annyira jófejek a gyárak, hanem mert úgy olcsóbb, meg a szörp anélkül is eláll. A címkére ráírni meg semmibe nem kerül. Ugyanígy, holnaptól nem készül majd minden mesterségesen előállított anyagokból - ne használjuk a vegyületek szót, mert nagyon hülyén cseng -, mert egyszerűen drágább.

Értékelés: Nincs

Hogy is van ez...

... szerintem...

Adott egy kémiai szakember, aki kitalálja, hogy ez majd milyen jó lesz, ez lesz a jövő. Akár felsőbb körökből indult / vezérelt rossz indulatból(népírtás), vagy csak egyszerűen tudatlanságból. Elterjeszti... Fínom, színes, szagos, és mint ilyet, mindenki szeretni fogja, és közben senki sem fogja tudni, hogy mitől lett beteg. Óóóó, hát ebben a korban ez már természetes... Eltelik pár év, a belső szervei ezalatt évtizedeket öregednek, felmondják a szolgálatot, nemzőképtelen lesz, gyógyszerfogyasztó, fizikai roncs, stb., majd nagyon hamar meghal. És még nagyon sok embertársa. Szépen lassan elfogy az emberiség, a túlnépesedés problémája megoldva... Amolyan természetes szelekció, egy kis kémiai rásegítéssel...

 

L

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)
paripa's picture

Régóta figyelmeztettek már

Emlékeztek a filmre: Szárnyát vagy combját?

Főszereplő: Luis de Funes volt, és pontosan erről szólt a film!

És mi akkor nevettünk rajta! Most tessék, a nagy tömegeket "beetető" műanyag tápgyártók nevetnek a butuska, hiszékeny embereken.....

Már csak az a kérdés: KI NEVET A VÉGÉN? 

Amondó vagyok, egye (meg) a fene ezeket a látványtáp-gyárosokat, de ezt csak úgy lehet, ha nagyon gyorsan a természetes étkek felé fordulunk mindahányan....Nincs más út, annak, aki élni akar.

Köszönjük a cikket, újabb figyelmeztetés.

Szeretettel Adri

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel