A kannabisz kivonat, más néven ” olaj” Rick Simpson által először előállított fajtája egy koncentrált, kifejlett nőivarú növény virágjából, leveléből származó szájon át bevehető készítmény. Nagy mennyiségű olaj 3-6 hónapos időszak alatti fogyasztása szinte minden betegséget meggyógyít, vagy könnyebben kezelhetővé tesz. Ez azért lehetséges, mert a kannabisz alapvetően az endokannabinoid rendszeren keresztül hat. Ez a rendszer tart fent homeosztázist a test többi részével. A valóság az, hogy a kannabisz elfüstölve is hat a rákra, krónikus fájdalmakra és gyulladásos állapotok ellen.
Ha belegondolsz, ez már eléggé őrületesnek hangzik eddig is, mármint hogy egy növényből keletkező füst gyógyításra képes, sőt mi több, jobban működik, mint sok drága gyógyszer.
Azonban az olaj fogyasztásakor két elsődleges különbséggel kell számolnunk.
Először is, a kannabinoidok sokkal koncentráltabb állapotban vannak jelen az olajban, mint dohányzáskor, így erősebb a hatásuk is.
Másodszor, az olaj lenyelve az emésztőrendszeren keresztül szívódik fel.
Lényegében, a tested azokkal a tiszta molekulákkal eteted, amelyek lehetővé teszik azt, hogy kiegyensúlyozott maradj. Mivel az összes betegség a szervezet összhangjának megbomlásából ered, ez a gyógyszer hatásos szinte mindennemű betegség esetén. Legalábbis ez az, amit a tudomány és a tapasztalat mutat.
Tudományos Bizonyíték
Több száz tudományos vizsgálat kimutatta, hogy a kannabinoidok, mint a tetrahidrokannabinol (THC) és a kannabidiol (CBD), valamint egész növényi készítmények, hatékonyak szinte bármely betegség ellen. Íme néhány olyan betegség, amelyek kezelésében már bizonyított a kannabinoidok gyógyászati hatásossága:
- Ízületi gyulladás
- Rák
- Crohn-betegség
- Cukorbetegség
- Fibromyalgia
- Sclerosis multiplex
- Parkinson-kór
Számos nagy, még ma is létező gyógyszeripari cég forgalmazott kender alapú gyógyszereket az 1800-as és a korai 1900-as években. Azóta sokminden megváltozott.
A marihuána jelenlegi korlátozásai nem azért vannak életben mert a kender rossz vagy káros lenne, hanem a nagy gyógyszeripari lobbi miatt, miközben milliók szenvednek és halnak meg feleslegesen.
További Hírszem:
Hozzászólások
kendermagolaj
Szia! Jómagam rendelkezem egy scelorozis multiplex diagnózissal, s nyilván érdekel ez a bizonyos olaj. Hol lehet hozzájuni? Köszönöm! apati
A kenermagolajhoz
ITT tudsz hozzájutni, de a fenti cikk nem a magolajról szól, hanem egy olyan kivonatról, amely az egész növényt magában foglalja.
SM problémával érdemes lenne szakember segítségét kérni. Ha úgy gondolod, írj a lakatbobe@antalvali.hu címre, ahol elirányítanak a számodra megfelelő személyhez.
szeretettel,
Niki
Sziasztok, fontos lenne,
Sziasztok, fontos lenne, beteg egy ismerősöm, és segítenék neki, aki tudja hogy hol lehet ilyen kivonatot szerezni (nem magolajat) az kérem írjon! :)
beteg embernek
Szia! Biztosan a legjobb szándék vezérel, de nem szabad egyetlen "csodaszerrel" beteget kezelni. Kérlek küldd el ismerősödet Wolfgang Köbelhez (rendeles.wk@gmail.com), ő teljeskörű életmód- és táplálkozási taácsokkal fogja ellátni. A tapasztalatok szerint nagyon hatékonyan!
Köszönöm szépen! :)
Köszönöm szépen! :)
videó
Vadkender
Sziasztok!
Hol lehetne ilyen olajat beszerezni?
Olajként is van tudatmódosító hatása?
szép napot:Kriszti
ez nem vadkender hanem orvosi
ez nem vadkender hanem orvosi cannabis és van tudatmódosító hatása
Kendermagliszt
is kapható a bionom-ban ITT és ITT!:)
Kendermagolaj
Szia Kriszti,
EZT keresed?
A kendert a régi "füvészkönyvekben gyakran említették, mint „minden bajra enyhülést adó gyógyírt”. Az USA (és más országok) gyógyszertáraiban 1937-ig legálisan lehetett kapni kender kivonatot, mint idegnyugtató szert. Mostanában is zajlik a vita a növény gyógyászati célú alkalmazása körül; a cannabis több orvos véleménye szerint alkalmas (többek között) a sclerosis multiplexes betegek rohamainak enyhítésére, a rákos betegek kemoterápiás kezelése során fellépő táplálkozási nehézségek kezelésére, illetve a glaukómás betegek szemében az intraokuláris nyomás csökkentésében. A cannabis gyógyászati felhasználása mellett érvelő oldal nyomására ma az orvosok az USA tizenkét államában engedélyezik a marihuána orvosi célú alkalmazását.
Rákellenes hatásai
Egy Dr. Robert J. Melamede által vezetett, Cannabis Science INC™ denveri intézet legfrissebb kutatása szerint a magas THC hatóanyagtartalmú marihuána olaj képes a rák több típusát sikeresen kezelni. Robert Melamede, Ph.D. Kannabisz kivonat terápiája pácienseinél sikeresen legyőzte a rák több fajtáját.
Canadai civil szervezetek, köztük Phoenix Tears és 12 közreműködő orvosuk szerint a marihuána növényből előállított olaj komoly segítséget adott tagjaik felépüléséhez, akiknek állapotuk a kemoterápia és sugárkezelés után sem javult. Többen a rák elsőszámú ellenszerének tartják, káros mellékhatások és a veszélyes sugárterápia alkalmazása nélkül, állapotukat a kezelés előtt és után orvosi bizonylatokkal alátámasztották.
...
Bár nagyon sok ellentmondó tanulmány látott napvilágot a marihuána egészségügyi hatásairól, néhány következtetés már levonható a szer fizikai és mentális hatásairól. Általánosságban annyi mondható, hogy az orvosi vizsgálatok a marihuánának káros és jótékony hatásait is feltárták, továbbá rámutattak arra, hogy a szer hatása nagyon is sokféle lehet az alkalmazott dózistól és a használat egyéb jellemzőitől (például időtartamától) függően, továbbá egyénenként is változhat. A marihuánával kapcsolatos jogi kérdések miatt sok propagandaanyag és téves információ kering erről a kérdésről a legalizálás támogatói és ellenzői jóvoltából egyaránt." (wikipedia)
DE! Amit mindig is hangsúlyozunk, nincsenek varázsszerek, csak támogató szerek, a hangsúlyt mindig a táplálkozásra, az életvitel helyességére kell helyezni - fizikai és lelki szinten egyaránt!
Niki
Kendermagolaj
"a hangsúlyt mindig a táplálkozásra, az életvitel helyességére kell helyezni - fizikai és lelki szinten egyaránt!"
kendermag olaj vastagbél problémák
Kedves Niki!
Érdeklődnék, hogy alkamazható e a webáruzázban kapható kendermag olaj vastagbélprobléma esetén. Konkréna még nem tudom, hogy komlyabb e a helyzet, de kioperálta egy rokonomból egy 'mélyebben' lévő cisztát a vastagbélből, de nem tudom hogy mely szakaszból. A szövettan még nincs meg de amit a kendermag olajról hallottam az elég jóank tűnik túnik erre a problémára. Ha ezt a terméket nem is, akkor melyiket javasolnád a fenti problémára!
Üdv.
Zsani
Vastagbél problémára
Kedves Zsani!
A kendermag olaj nem egyezik meg a kender kivonatával. A magolaj is sokat segíthet, de a "dicshimnuszok" nem neki szólnak.
Első körben tudd meg, hogy rokonod szeretne-e "természetes" úton gyógyulni, ha Ő kéri a segítséged és hisz Benned, már fél gyógyulás! :) Utána olvastasd el vele az Étkezési útmutatót és a Crohn betegségek bejegyzéseket, azt most ne vegyétek figyelembe, hogy a crohn betegségre van kihegyezve a téma tárgya, ez az "alap", amit érdemes szem előtt tartani :) ... addig míg megérkezik a szövettan, nézzétek meg Vali egyik hozzászólását, amelyben több olyan terméket ajánl, amivel szépen lehet támogatni a szervezetet. Természetesen közvetlen a műtét után nem ajánlatos nagyméregtelenítést csinálni, ha korábban - folyamatában nem tartott tisztítókúrát. Édesapám a műtét előtt (nem vastagbél) fél évvel korábban elkezdte a tisztító, méregtelenítő kúrát és a táplálkozási tanácsokat vitte végig, sőt a mai napig, ha nem is olyan szigorúan, de követi (abba akarta hagyni, de már nem ízlik neki annyira a fehér kenyér, és húst is csak heti 1x kíván - tudni kell róla, hogy fehér kenyéren, szalonnán, húson élt korábban)
Ha megérkezik a lelet, akkor mindenképpen érdemes tovább beszélni a lehetőségekről, viszont ehhez személyes konzultációt ajánlok szakemberrel!
Jobbulást Neki!
Niki
Vastagbél problémák ismét
Kedves Niki!
Köszönöm a gyors választ! Igen sajnos nekem is lejött, hogy ez nem uaz, mint amiről a 'dicshimnuszok' szólnak és arra még sajnos várni kell egy darabig
Át fogom nézni amiket javasoltál. Egy nagy probléma van. A rokonom iszonyat pörgős életet él, teli stresszel, -- tehát van háttere minden tekintetben ennek a problémának - de mivel saját vállalkozást csinál és igen 'magas' szinten ebből nem hiszem hogy bármilyen mértékben ki fog tudni szállni... (persze a muszály nagy úr.....) de mindenképp meg fogom kérdezni amit javasoltál és ha megvan az eredmény írok, hogy kihez ajánlanád, hogy forduljunk amennyiben ez az lehteősége érdekli!
Nagyon-nagyon köszönöm az idődet!
Zsani
OLAJ
Hol lehet kapni? egyáltalán lehet valahol ilyen termékhez hozzájutni?
Sok kendermagolajat teszteltünk
de ez tűnt a leghatékonyabbnak.
kendermagolaj és kenderolaj nem ugyanaz ugye?
Egyik ismerősöm (aki tud "antalvalis függőséggemről":) keresett meg azzal a kéréssel, hogy hol tudna kenderolajat szerezni, mert nemrég derült nagymamájáról, hogy rákos. Én mutattam neki a kendermagolaj lelőhelyét, de állítja, hogy neki nem az kell, hanem kenderolaj. Persze azt is elmondtam, hogy nincs csodaszer, és mindent mást amit tanultam tőletek, de azért gondoltam tisztázzuk le, hogy mi akét olaj között a különbség.
Köszönettel.
Az olajokat
magból nyerik ki. Szerintem amire ismerősöd gondol az a kivonat, amit a kendervirágzatból készítenek, nem?
:O)
Szia Niki!
Nagyon köszönöm ezt a figyelemreméltó anyagot!
Igazán kedves vagy! Tudom, hogy a csoda bennünk van! Azt is, hogy a táplálkozáson kívül a lélek a nyitja mindennek! Köszönöm a válaszodat!
nagyon szép napot kívánok
Kriszti
Kriszti, tudom,
hogy TE tudod :)
:O)
Niki!
tudok már pár dolgot , és még rengeteget szeretnék és igyekszem fejlődni épp most készülök újmed. tanfolyamra.
Tudod a baba azóta sem kopogtatott még be! Nekünk most ez a legnagyobb tanítás!
Kriszti
(Nincs cím)
Hozzászólás írása