A fürdőszobában sincs szükségünk vegyszerekre

Vegyszermentes sorozatunk előző részéből már tudjuk, milyen kifogástalanul dolgozik az ecet az ablakokon, az olívaolaj a fafelületeken, a bikarbonát a foltokon. Ezúttal a vizesblokkban tevékenykedtünk, és a munka közben még egy vegyszermentes mosást is beindítottunk.

Szervezetünk nap mint nap tízezernyi vegyszerrel érintkezik, pedig a háztartásban használt holmik nagy része kikerülhető, és könnyedén helyettesíthető olyan anyagokkal, amelyeknek egy része minden asszonyka birodalmában megtalálható, ráadásul legtöbbször kevesebb pénzből jön ki, mintha flakonszám vásárolnánk a legújabb tisztítócsodákat. Hogy ne a velük kapcsolatos bizalmatlanság legyen a fő ok, amiért újra és újra a szekrény mélyén, vagy a bolt polcán maradnak, elhatároztuk, hogy kipróbáljuk ezeket a természetes, szelíd, de ugyanolyan hatékonynak mondott szereket munka közben. Sorozatunk előző részében a belső terekben takarítottunk vegyszerek nélkül, most pedig a vizesblokk felé vettük az irányt, de a vízkőeltávolítás és kádsúrolás mellett egy mosóprogramot is beindítottunk - vegyszerek nélkül, természetesen. Fürdőszobánk több hetes kosszal várta a vegyszermentes megmérettetést.

Nagy játékos vízkő ellen: az ecet

Az ecet már több fronton is bizonyított, de jól tudjuk, a vízkőoldásban is bevethető játékos, ezért ez volt az első flakon, amit magunkhoz vettünk a fürdőszobai takarítás szervezése közben. Mivel a biotisztítószerek nagy részét igen borsos áron mérik, és mi olcsón akartuk megúszni a vegyszermentességet, csupán mosódiót és mosószódát vásároltunk, de másra nem is volt szükségünk.

A takarítást vízkőoldással kezdtük, amihez eceten kívül csak egy műanyag kesztyűre volt szükségünk. Utóbbira azért, mert az ecet, lévén egy sav, aprócska, szabad szemmel nem is látható hámsérüléssel érintkezve bizony csíp, bár közel sem okoz olyan csúnya sérüléseket, mint egy vegyszeres, erősen klóros tisztítószer. Tömény, 20 százalékos ecetet használtunk, amit egy tisztítószivacs segítségével oszlattunk el az átlagosan vízköves csaptelepeken és a WC belsejében, de kapott belőle a tükör is. A vasárnapi ebédhez felszolgált uborkasaláta alapanyaga úgy oldotta a lerakódásokat, mintha csak egy kávéfoltot akartunk volna frissiben feltörölni, sőt a kádban található állandó vízcsöpögés okozta sárga csíkot is makulátlanul eltüntette, de hasonlóan jól dolgozott a csempék vékony vízkőrétegén is.

Súroláshoz: mosószóda

A vízkőlerakódások eltávolítása után a súrolás volt a következő feladat, amihez kizárólag mosószódát használtunk. A kétkilós kiszerelésű fehér por ezer forintba sem került, és használata során kiderült, jó ideig elég egy ekkora mennyiség: a kád, a mosdó és a WC tisztításához és a felmosáshoz egy kis tálkára valót használtunk el belőle. A környezetbarát tisztítószer nemcsak a súrolásban bajnok, hanem kiváló vízlágyító is, sőt mosásra, mosogatásra is használható, de az is kiderült róla, hogy kiválóan tünteti el a csempefugák makacs szennyeződéseit. A kád belsejében végigfutó "szappangallér" oldásához és az egyéb szennyeződésekhez töményen használtuk, amihez szintén egy súrolószivacs segítségét vettük igénybe. Könnyedén tüntetett el mindent, tiszta és fényes lett a mosdó és a kád, sőt a WC is. A fürdőszobai szekrények tisztításához szintén mosószódát használtunk, ezúttal azonban hígítva, körülbelül két evőkanálnyit tettünk egy kisebb lavór vízbe. A lefolyót sem akartuk koszosan hagyni, ezért egy kis maréknyi mosószódára egy pohárka ecetet öntöttünk, majd az egészet forró vízzel öblítettük le. 

Mivel a lefolyónk egyébként nem volt eldugulva, nem tudjuk, hogy használt-e a szer, de forrásaink szerint jól tisztítja a csövek szennyeződéseit. Gyenge pontra a felmosásnál találtunk, ugyanis a sötét kő foltos maradt, amiket csak többszöri vizes áttörlés után sikerült eltüntetni. A dolgot persze nem hagytuk annyiban, és utánanéztünk, mi lehetett az oka. Valószínűleg túlságosan meglódítottuk a zacskót, rossz volt az arány, mert az ezzel foglalkozó fórumokon csak jókat olvastunk a mosószódás felmosásról, bár az igaz, hogy inkább a kültéri járólapokkal kapcsolatban méltatták. Azt már tudjuk, hogy felmosásra az ecet és a teafaolaj kombinációja is megfelelő, ezért szerintünk a belső terek felmosásához inkább az utóbbi párosítás a nyerő. 

Mosáshoz: mosódió

A vizesblokk szépítgetése közben egy mosóprogramot is beindítottunk, de ezúttal a mosópor és az öblítő a fürdőszobaszekrényben maradt, helyette nyolc darab mosódió-héjat helyeztünk egy kis vászonzsákba, az utasításoknak megfelelően kicsit még összetörtük, majd a ruhák közé tettük a mosógépbe. Az indiai eredetű mosódió jellemzője, hogy vízzel érintkezve szappanként viselkedik, és nemcsak a ruhák mosására, hanem hajmosásra, levéltetvek ellen vagy állatsamponnak is használható. Bőrbarát, antiallergén, ezért érzékeny bőrűek és allergiások is használhatják, védi a színeket, semlegesíti a szagokat és egy adag többször is felhasználható. Azt is meg akartuk nézni, hogy a foltok eltávolításában mekkora ász a dióhéj, ezért egy régi pólóra két helyen kávét löttyintettünk, majd egy fél óra múlva az egyik foltot bedörzsöltük mosószódával, a másikat pedig anélkül tettük a gépbe, hogy bármivel kezeltük volna előtte.

Mivel a cél az abszolút vegyszermentesség volt, az öblítő helyére ezúttal ecet került, nagyon kis arányban hígítva, mert azt olvastuk, hogy jót tesz a színeknek, meg persze a mosógépnek is. Szkepticizmusunk itt erősödött fel leginkább, mert nem tudtuk elképzelni, hogy nem büdös ecetszagú ruhákat fogunk kiemelni a mosógépből. 

Autentikus, ecettel öblítő forrásunk szerencsére megbízhatónak bizonyult, mert a program lejárta után friss, ecetszagot nyomokban sem tartalmazó tiszta ruhákat emeltünk ki, és bár a fehér tesztpóló nem lett teljesen makulátlan, mert a kávéfolt nagyon halványan még látszódott, de mindkét plecsni ugyanolyan halovány lett. Tehát a mosódió egyedül is elbánt a kávéfolttal. Lehetséges, hogy ha egy forróbb, hatvan fokos programot állítunk be, akkor ennyi sem látszódott volna. A mosódiós-ecetes mosás tehát bevált, és közben egyetlen csepp vegyszert sem használtunk, ráadásul árban sem jöttünk ki rosszabbul. Egy másfél literes folyékony mosószer és hozzá az öblítő körülbelül négyezer forintba kerül, ezzel szemben a fél kilós mosódió háromezer forint volt, és számításaink szerint legalább két hónapra elegendő, az ecet ára pedig elhanyagolható, főleg, ha figyelembe vesszük, mennyi mindenre használható. Mi ugyan színes ruhákat mostunk (a tesztpólót leszámítva), de a fehér ruhákra is van vegyszermentes megoldás: a bioboltokban fehérítő sót is lehet a mosódió mellé vásárolni. 

A természetes szerek ajánlott felhasználási módjai:

  • Ecet: hígítva ablak-és tükörtisztításra, kevésbé szennyezett felületek felmosására, töményen vízkőoldásra tökéletes, de öblítő helyett is használhatjuk hígítatlanul
  • Szódabikarbóna: vízzel keverve folttisztító és súrolószer
  • Mosószóda: kiváló mosásra, súrolásra, kültéri felületek felmosására, általános tisztítószerként, nagyszerű vízlágyító
  • mosódió: ruha-és hajmosásra, állatok fürdetésére, levéltetvek ellen alkalmazható

És ha már csak az öblítőillat hiánya tart vissza minket a környezetbarát mosástól, eláruljuk, hogy ez is megoldható. Cseppentsünk néhány csepp illóolajat egy-két vattapamacsra, és tegyük a szekrénybe a ruhák közé. Beválik, kipróbáltuk.

Nagy Melinda

(Forrás: noilapozo.hu) - Köszönet érte Hortenziának

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Mosószer összetevők

Előrebocsájtom: ha valahol már megvan ezekre a válasz, elnézést! Akkor bénán kerestem! Én csak hasonló kérdéseket találtam. Konkrét válaszokat nem.

Régóta mosódióval és mosószódával, ecettel stb mosok, de vannak még itthon készletek a régi mosóporokból. Ezeket még "Antalvalis korom" előtt vettem, (nem boltból), direkt azért, mert úgy hirdették, hogy nem tartalmaz felesleges adalékanyagokat, elmúlik a viszketés ezt használva stb. De mióta itt szörfözgetek, nem merem használni őket, csak ha a Kisfiam ruhái nincsenek a gépben. Az Ő bőre ekcémára hajlamos, így duplán szeretnék vigyázni rá. Jól sejtem, hogy ezzel a mosóporral is hangzatos átverés áldozata lettem?

Fehér mosópor:  15-30% nem ionos felületaktív anyagok, 5-15% oxigénalapú fehérítőszerek, <5% foszfonátok, polikarboxilátok, tartalmaz még: optikai fehérítők, enzimek, parfüm.

Színes mosópor:  5-15% nem ionos felületaktív anyag, <5% polikarboxilát, szappan, tartalmaz még: enzimek, parfüm, butylphenyl methylpropional, Hexyl cinnamal És még egy termék, (ez bolti), egy folyékony mosószer: 5-15% nichtionische Tenside, <5% anionische Tenside, Seife, Enzyme (Protease, Amylase, Cellulase), Duftstoffe, Weizenprotein, Farbübertragungsinhibitor

Használhatom valamelyiket, vagy váljak meg tőlük? Tudnátok segíteni?

Köszönöm!

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mosószer

Kedves B-tunder!

Kisfiad ruháinál egyáltalán nem használnám...

Semmivel sem jobbak, mint bármelyik "hagyományos", bolti mosószer - sajnos, csak egy cseppet drágábban értékesítve.

Ha Nektek, felnőtteknek nincs ezektől problémája, akkor használjátok el... hiszen, ha kidobod ugyanúgy terheli a környezetet, mintha felhasználnád, vagy nem is tudom,... ha nem használjuk el, úgy legalább nem kerül be vízi élővilághoz... Őszintén szólva nem tudom melyik megoldás a kevésbé környezetbarát....

Niki

Értékelés: Nincs

Köszi, Niki!

Gyors voltál! :o) Sejtettem, hogy ez a helyzet. Hazugság és átverés minden szinten! :o( Akkor ezek is elköltöznek itthonról...

Értékelés: Nincs

teafa ecet

Sziasztok! Tapasztalat szerzés alatt állok:) szeretnék megszabadulni attól a tudattól, hogy az ecet és a teafaolaj keverék nem fertőtlenít. Biztos azért nem bizok benne mert nem habzik, és úgy nőttem fel, hogy ami habzik az tisztit. Kisbabát várok, és azóta amióta megtudtam hogy babám lesz teljesen szeretném elhagyni a vegyszereket. Babyjátékok fertőtlenítéséhez nagyon roszz állapotban vannak tisztaság szempontjából, kaptuk, illetve napi felmosáshoz mit tanácsoltok? Ha megcsinálok egy vödör vízbe teafaolaj-ecet keveréket meddig van tisztitó hatása, és milyen arányba kel használni? köszönöm a választ.

Értékelés: Nincs

ecet teafa satöbbi

szia tinus

én még nagyon kezdő bio háziasszony vagyok. most kezdtem :) állandó felfázás és ekcéma okán keveredtem ide erre az oldalra.

Nos takarítási tapasztalataim: a hétvégén az ablakokat pucoltam meg, de sem az itthoni készleten lévő ablaktisztító sem az ecetes víz nem vált be, DE A TÖMÉNY ECET IGEN!!! li*l-s mikroszálas rongyocskáimat használtam, egyik rongyit bevizezni, tömény 20% ecetet rálöttyinteni, ablakot áttörölni + utána száraz rongyival áttörölni: az 1 éve pucolt ablakaink makulátlanul csillogóak lettek. Felmosásra és folttisztításra a narancsos tisztítószert használom, amelyből 1 hónap alatt a fele sem fogyott el, és ez fertőtlenítő is, ruha mosáshoz mosódiós folyékony mosószert, amihez azt tapasztaltam, hogy nincs szükség egyáltalán sem ecetre, sem öblítőre, pedig nálunk aztán igazán nagyon kemény a víz. az ari**-lel sem voltak tisztábbak a ruhák. Öblítéshez olvastam, hogy almaecet+illóolaj öblítést javasolnak a többiek. Én ehhez lusta vagyok. Szóval egyelőre itt tartok, de már így is boldog vagyok hogy nem kell a boltban a tisztítószeres polc előtt órákig vacillálnom, hogy ugyan mi mindent és milyenfajtát vegyek.

A baba edényeket alapos elmosogatás után mikrós gőzsterilizálóban lehet sterilizálni (használtan is lehet venni) gondolom a műanyag játékokat is lehet abban (szappanos-súrolókefés tisztítás után)

A kapott használt (nálunk: turkált :)) plüssjátékokat 60 fokon ki kell mosni, napsütésre vagy fagyasztóba kitenni - ami nem éli túl az annyit is ér, az kuka. Ami össze van rágva, szét van szakadva, azt gondolom nem akarod úgysem odaadni neki. Úgyis kap majd elég újat is :) majd elfér a sok játék a járókában - amúgy sincs más értelmes funkciója egy járókának :)) 

teafaolaj: a felfázásos tüneteimre gyorssegélyként kaptam (sok belsőleges tanács mellett ) egy külsőleges tippet: 1 csepp teafaolaj a fehérneműre. És: bevált!!! az illólaj és a gyógynövény erősebb hatású mint a vegyszerek.

Móni

Értékelés: Nincs

Szia Móni!Nekem is

Szia Móni!

Nekem is bőrproblémám lett, valójában a kezemen:( (bio mosogatószerekekkel is próbálkozok pont ezért. Katasztrófa milyen mértékben mérgeznek minket. Az az érdekes, hogy jobban is érzem magam már lassan 8 hónapja, hogy nem használom és szívom be a vegyszerek szagát.

Az ecet nekem is töményen ablak tisztitásra nagyon jó bevált. Sok helyen olvasom a teafa-ecet keveréket felmosásra, ált. takarításra. Nekem igazság szerint ez a furcsa, hogy nem "üti ki"egymás  hatását? Az egyik csak sav.

Értékelés: Nincs

Mosogatás érzékeny kézzel

Szia Tinus!

Nekem nagyon érzékeny a kézbőröm, így gumikesztyűben mosogatok. Kicsit szokni kell, de nem vészes! Emellett öko mosogatószert használok, hiszen sem a családomat, sem a környezetet nem akarom mérgezni.

A száraz kézbőr ápolására pedig nagyon ajánlom a sheavajat!

Eszter

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Vegyszermentes takarítás - tapasztalatokat vár tinus34!

Biztos, hogy nem tudok mindenre választ adni, amit kérdezel, de megpróbálok! Először is arról érdemes meggyőzni magad, hogy nincs szükség 100%-os tisztaságra, vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy a tisztaság nem sterilitást jelent! Rengeteg mikroorganizmus él velünk, bennünk a környezetünkben. Ha minden rendben, harmóniában élünk velük, semmi gondot nem okoznak, sőt rengeteg olyan faj van, aki nélkül meghalnánk (pl. bélbaktériumok).

Eredeti szakmám szerint tájépítész vagyok, ezért ilyenkor mindig a növénytársulások jutnak eszembe. Ha megnézel pl. egy kaszálórétet, amit évente egyszer-kétszer lekaszálnak már évszázadok óta, akkor ott egy gyönyörű növénytársulást találsz, ahol minden fajnak megvan a maga szerepe és helye. A társulás annyira stabil, hogy gyomfajok nem igazán tudnak megtelepedni. De ásd fel és esetleg még gyomirtózd le ezt a gyepet! Tudod mi lesz a helyén? Minden betelepszik a környékről, parlagfű, nem őshonos fajok, mert "légüres tér" keletkezett. A lakást ugyanígy képzelem! Amíg csak természetes szereket alkalmazol, lesz egy veled élő megszokott baktériumkultúra a házban, amik nem engednek teret másnak. De ha ezeket leirtod? Ki tudja mi telepszik meg a helyén? Bármi lehet, mert te biztosítottad az üres helyet!

Amikor valami betegséget elkapunk, az azt jelenti, hogy bennünk borult fel az egyensúly, legyengült az immunrendszerünk valami miatt, és így sebezhetővé váltunk. A kisbabák, amikor megszületnek jó esetben elég erősek ahhoz, hogy megbirkózzanak a külső hatásokkal. Nem igényelnek steril környezetet, kifertőtlenített, átvasalt ruhákat, nem kell lefertőtlenített mellből szopizniuk. A kislányom most 8 hónapos, soha nem fertőtlenítettem semmiét, a kapott textil játékokat kimostam mosódióval, ecettel, a műanyagokat, fát lemostam, letörölgettem sima vagy enyhén szappanos vagy mosószódás vízzel és kitettem a napra megszáradni. Ennyi. Egy-két enyhe náthán kívül semmi baja nem volt még, pedig 3 hós kora óta tömegközlekedem vele.

Persze mindez nem azt jelenti, hogy nincs szükség a tisztaságra, hanem azt, hogy nincs szükség agresszív vegyszerekre a lakásban és az újszülött körül.

Amiket én használok: Felmosásra, a baba pelenkázójának letörlésére: eMC probiotikus tisztítószer.  Ha illóolajat szeretnél, akkor 5-10 csepp teafa vagy citromolaj egy vödör vízbe. Ecettel én nem takarítok, mert nem szeretem a szagát, de a babaruhák öblítéséhez csak ezt használom, kb. negyed dl-t teszek az öblítőrekeszbe mosásonként. Sokan elfelejtik, hogy az egyik legjobb és legolcsóbb fertőtlenítő a napsugárzás! A játékokat, ruhákat a napon szárítsd meg, és meg van oldva a fertőtlenítés.

Na nagyon aggódsz és nem bízol meg kizárólag az ecetben és az illóolajokban, akkor érdemes beruházni jó minőségű grapefruitmag cseppbe. Itt elolvashatod, hogy fertőtlenítésre hogyan használható.

Remélem segítettem és a többiek is segítenek a tapasztalataikkal! Tudom nehéz átállni fejben, de ha egyszer sikerül, soha többé rá sem tudsz majd nézni a habzó, (mű)illatos vacakokra, meglátod!

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

:) - Mártunak

Kedves Mártu!

Huuu:)) Nem is tudom hol kezdjem, nagyon szépen köszönöm a tanácsokat. Maximálisan igazad van, hogy az otthoni környezetben semmi szükség sterilitásra, az eü végzettségem miatt talán ezért vagyok ilyen gondolkozású. A környezet szennyezés miatt a családom egészsége miatt, és persze a bennem növekvő pici miatt szeretnék megszabadulni ezektől. A másik, hogy írtó büdösek, és inkább maró mint illatos.

Pár hónapja próbálkozok a bio termékekkel és lassan, de biztosan haladok a jó úton, hogy el hagyam ezeket a szörnyű klóros cuccokat és elfogadjam a bio termékeket, hogy hatásosabbak. Az első gyermekemnél mindent vasaltam és kifőztem, takarítottam, de most már rájöttem hogy  valóban felesleges ennyire drasztikusan. Igen itt a fejben kell rendet tenni az biztos.:))

Köszönöm még egyszer a tanácsod és szívesen várom az ötleteket.

Értékelés: Nincs
hbogi87's picture

Tinus,

ha valaki, akkor én pont olyan szkeptikus voltam, mint Te! 

Mivel szintén babát várok, így szívesen leírom Neked én is, hogy mit hogyan csináltam/ csinálok.
A fehér kisruhákat, bodykat, törölközöket, textilpelusokat beáztattam mosószódás vízbe ( nem koszos babaruháról lévén szó, 1 vödör vízhez 1 ek-t tettem), majd mosódióval és ecettel kimostam. Bioboltban lehet kapni egy öblítö olajat- ezt a mosódiós párnácskákra szoktam csepegtetni, úgy rakom be a gépbe. Mivel nem tudok a szabadban szárítani, ezért mindent jól átgözöltem a vasalóval, aminek a tartályába a víz mellé 1-2 csepp teafa illóolaj is került. Ami nekem ebben a módszerben nagyon tetszik, hogy a ruhácskák mind puhák lettek és csupán tisztaságillatuk van.   Ez elsöre kicsit furcsa érzés lehet, hiszen ahhoz vagyunk szokva, hogy milliónyi illat vesz körül bennünket, de ha hozzászoksz, akkor szabályszerüen rosszul fogod magad érezni a régi kedvenc öblítöddel mosott ruhákban 
A színes kisruhákat is ugyanígy mosom, csak azokat nem áztatom be mosószódába.

A lakásban bevált az ecetes tisztítás, bár én "csak" 5%-os ecetet használok, ugyanis itt az az általános ( Ausztriában élek). A mindenféle füszerecetet sajnálnám a konyhaköre locsolni.. Söt, az ecet mint olyan, kiváltotta a hajbalzsamot is- egy bio, vegán márkát használok samponként, utána pedig átöblítem a hajamat fél liter langyos víz és egy löttyintés 5%-os almaecet keverékével. Az eredmény: eddig minimum hetente 2x kellett hajat mosnom, annyira gyorsan zsírosodott ( igen, a várandósság alatt is), most pedig elég 7-8 naponta.

Az egész témához zárásként még annyit, hogy a Párom ekcémás- elsösorban miatta kezdtem el börbarátabb módszerek után kutatni és nagyon boldog vagyok, hogy az átállást ö is jól fogadta és a böre is javulóban van!!

Remélem tudtam segíteni, szeretettel

hbogi

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

:)

Köszönöm Bogi, minden véleménnyel a gondolataim elfogadják ezt a takarítási, tisztítási módszert.:)

Én is kimostam már a kapott babaruhákat a mosodióról hallottam, de még nem teszteltem:),már csak a vasalás vár rájuk, kipróbálom a gőzölőbe a teafa olajat. Nekem is megkellett szoknom az illatát mert kicsi furi. Ahogy írtad a régi öblitőt amit használtam egyszerüen nem bírom elviselni, felfordul a gyomrom tőle. Múltkor a vegyirésznél tudtam csak átmenti a boltban ...óó azt hittem kifordulok, elgondololkoztam, hogy bírtam ezeket használni. Persze most babavárás alatt érzékenyebbek vagyunk az illatokra, menekültem, hogy gyorsan átérjek a másik sorba. Párom pikkelysömörös, nekünk az ausztrál teafa olajos tusfürdő vált be.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

mosás sütőporral

Sziasztok! Én kb egy éve lettem "tudatos" felhasználó. Rendet tettem magam körül és három óriászsáknyi vegyszert ajándékoztam el - meglehetősen rossz lelkiismerettel. Mellesleg az  illető örült a váratlan "ajándéknak" :(((, csak én gondoltam, hogy milyen barát vagyok? Inkább az ellenségemnek kellett volna ajándékozni?  Hihetetlen, hogy mi-mindent összevásárol az ember az évek során, amiről azt hiszi, hogy kell! Kozmetika, tisztítószerek, mosó -és ápolószerek... a teljes kínálat. Most a tisztításhoz ecetet használok (wc,konyha,felmosás), súroláshoz sütőport  egy kis ecettel. Gumikesztyű sem kell - én legalábbis allergiás vagyok rá. Mosáshoz színes ruhákhoz mosódiót, fehérekhez (7kg ruhához) 2 zacskó sütőport és negyed liter 10%-os ecetet. A ruhák gyönyörű fehérek és ha a napon vagy friss levegőn száradtak hihetetlen jó illatúak!!! A tapasztalatom az, hogy tisztábbak lesznek a ruhák hosszú 40fokos mosáson, mint rövid 60fokoson! Portörlés nedves mikrofaser törlővel és minden ragyog! ENNYI!!! Fel lehet lélegezni - micsoda megkönnyebbülés! Sziasztok!

Értékelés: Nincs
Sihe's picture

Sütőpor?

komolyan nem hallottam még róla, de ki fogom próbálni, remélem megfelel nekem is a fehérekhez. De jó ötlet...

Értékelés: Nincs

mosógép

A mienk 26 éves a párom már háromszor eltemette, de mindig megcsinálja :)  De az ecet még sose tett kárt benne pedig van hogy 1 liter ecettel mosom ki a gépet.

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

26 éves mosógép

Gratulálok! Csak nem Hajdu a mosógép? 

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

'bio' szappan káros színezékkel

Aloha mindenki!

Igazából nem tudtam hogy hova is írhatnám ezt az infót, ezért ha rossz helyen járok, előre is elnézést kérek.

Lényeg a lényeg, hogy vettem egy 'bio' szappant, aminek a listája jónak tűnt. Mikor itthon átnéztem sem volt vele semmi baj, de azért egy-két dologra rákérdeztem. Pechemre a beküldés után találtam kommentet erről a márkájú szappanról, ahol Vali csőrét piszkálta hogy vajon mivel színezhetik, mert semmi olyasmi nem volt feltüntetve az INCI listán (a többi összetevőben ő sem talált kivetnivalót).

Nos, nem tudom lényeges-e, de én írtam egy ímélt a y........hu-nak, ahonnan gyorsan (és kedvesen) válaszoltak is, csak sajnos nem jó hírt... mert azt nem tudom hogy a többi szappanjukat mivel, de a narancsos-fahéjasat azt Cl 19140, illetve Cl 14720 'ételszínezékkel' festik, melyek közül az elsőt megtaláltam A Listán, mint rákkeltő anyagot...  (kénytelen leszek másik szappant keresni:/

Remélem segítettem, és nem raboltam az időtöket nagyon (mégegyszer sorry az előző kérdés-kommentjeimért)

Béke,

Szilvi 

Értékelés: Nincs
Édua's picture

szappan :(

én is a narancsos fahéjast használom, és ajánlottam is sokaknak, hogy az jó. :((
Három kérdés merül fel bennem:
1. ha az INCI összetevőknél kötelező mindent kiírni, akkor hogyan lehetséges, hogy nincs feltüntetve a szintetikus színező anyag?
2. vajon mi az amit még nem írtak oda???
3. tudomásom szerint a fahéj illóolaja barnás színű, a narancsé pedig sárgás. akkor miért kell külön színezőt használni?

egyébként az egyik szappanukban "parfum" is van, azt  az egyet nem szoktam venni,  a többit viszont rendszeresen. :(

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Színezék

C.I.19140 és 19140:1

Acid Yelliw 23, Tartrazin (E102)
 Funkció: sárga hajfesték
 Megjegyzés: szintetikus anyag, erős allergén, fenil-hidrazint ad le, különleges tisztasági követelmények, egészségkárosodás lehetséges
 Felhasznált irodalom:
dr.Rózsa Sándor: testápoló kislexikon (Ökotárs Fogyasztóvédelmi Füzetek 2001)

_____________________________________________________________________

Sárga kémiai színezék, fenilhidracint képez. Bár az élelmiszerekben megengedett, erősen allergizáló hatású.

Forrás:
Dr. med. Ernst W. Henrich - Dr. rer. Nat. Thomas Baumann: Kozmetikai hatóanyagok kiértékelése az INCI-megnevezésük alapján

A Cl 14720  pedig egy piros színezék, és hasonló a hatása mint a sárgának...

Olívia szappanokat próbáltad már?

Értékelés: Nincs

mosószappan+ecet elég?

Sziasztok!

külföldön élek pár hónapja, és a mosódióm, amit még otthonról hoztam magammal, egy ideje elfogyott. Namost eddig az égvilágon sehol nem találtam sem mosódiót, sem mosószódát errefelé :( viszont mosószappan az van bőven, és szeretek is mosni vele. Viszont nem teszek hozzá semmit, az öblítésnél 5%-os almaecetet használok (hát igen, 20%-os ecetet sem ismerik errefelé..). Ezzel így védem a mosógépet? Ha jól tudom, a mosószappan nem lágytja a vizet, de az ecet utána jó a vizkő ellen.

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Szerintem igen,

elég, de úgyis látod a ruháidon, hogy szeretik-e ha így mosod őket! :) Az ecet az egyik legjobb vízkőoldó, biztos, hogy jobban védi a mosógépedet, mint az agyonreklámozott termékek, amik még drágák is!

Értékelés: Nincs

melyik a "jó" citromsav?

Kedves Vali!

Ezt találtam, amikor a citromsavra kerestem rá. Azt akartam megnézni, hol lehet, milyen kiszerelésben vásárolni mert végig olvastam a citromsavról szóló hozzászólásokat és én is az ecetet akartam lecserélni erre. De most teljesen elbizonytalanodtam. Vegyem-nevegyem? Biztonságos? Bocsi, hogy ide ilyet írok, nem "ellenzékieskedni" akarok, csak nem tudok dönteni. Ott tudok elbizanytalanodni, mikor végig gondolom mennyi citromsavat árulnak, meg mennyi cirtomot és ugye annak a termesztése igencsak a mediterrán részre koncentrálódik.  Ez hasonló , mint mikor fiatalabb koromban "rácsodálkoztam", hogy csak 1 magyobb élelmiszerboltban mennyi málnaszörpöt árulnak és hány szuper-, hiper-, stb market van a világban. Annyi málna hol terem? Jó, tudom ez nagyon durva hasonlat, de aki nem gondolja végig azokat még a málnaszörppel is meg lehet vezetni. egyébként én azóta vagyok ilyen "mindenben kételkedő" és mindennekutánaolvasó. Talán ez sem a legjobb tulajdonságom.

De nyitott és érdeklődő vagyok mindenre, innen már jó pár receptet használok megelégedéssel.

További jó munkát kívánok és köszönöm a segítségedet előre is.

Üdv,Andi

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Pribus Tünde's picture

Citromsav kérdés

Igen, már nem citromból készül... sokan vagyunk, nincs ennyi gyümölcs a világon...

Amióta kitalálták, hogy egy penészgomba szénhidrátból is elő tudja állítani, azóta így csinálják.

Véleményem szerint takarításra nyugodtan használható, hiszen nem szennyezi a környezetet, de a szánkba, emésztőrendszerbe egyáltalán nem való!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

"jó" Citromsav

Melyik a jó?

Étkezési célra egyik sem, takarításra meg bármelyik :-)

Én nem limonádéba vagy teába teszem, wc-t pucolok vele... Szerintem arra jó az is, ami nem látott citromot, sőt, ha esetleg citromból állítják elő, azt ne pazaroljuk takarításra :-)

Értékelés: Nincs

Mosópor

Szép napot 

Szeretnék érdeklődni, ki tudja hogyan, miből készül a mosópor?

Egyszerű hatásos.

Értékelés: Nincs

Készítés

 

Köszönöm a megjegyzéseket.

Valóban magam állítanám elő olcsó, és hatásos szereket keresek szines és fehér ruhához egyaránt , esetleg Mosogatószert 

Értékelés: Nincs

Mosószer recept

Szia!

Én ezt a receptet találtam az interneten:

Amire szükségünk lesz (én ennek a negyedét készitettem el, igy nekem egy 2 literes kanna teli és egy 1,5 literes ásványvizes palack 3/4-ig telt meg) :

  • 1 V....h szappan (én natúr mosószappant használtam)
  • 2 pohár mosószóda
  • 1-1, 5 pohár borax
  • 14 liter víz

(1 pohár nagyjából 200ml-t jelent. )


Eszközök: régi, hasonló célokra kiszuperált lábas, habverő és reszelő, egy nagy fazék vizet forralni.

  1. Tegyünk fel a régi lábasunkban 2 l vizet forrni, és a nagy fazékban a maradék vizet is.
  2. Amíg ezek felforrnak, reszeljük le a szappant. És célszerű az ablakot is megnyitni egy kicsit, mert erőteljes mosószappan illat lesz.
  3. A forrásban lévő vízbe, kisebb adagokban szórjuk bele a lereszelt szappant. A következő adagot mindig akkor adjuk hozzá, amikor az előző feloldódott. 
  4. Zárjuk el alatta a lángot és óvatosan adagoljuk bele a mosószódát és a boraxot.
  5. Mostanra már felforrt a maradék víz (egy része) is, öntsük hozzá, és keverjük jól össze.
  6. Hűlés közben kevergessük meg időnként.

Elég jó gélszerű állaga lett.
Használat előtt felrázandó!

*Én ugye csak negyed részét csináltam meg, igy 3,5 liter vizet egyben forraltam fel, ebbe adagoltam a szappant.

? Szerintetek a narancsolajos tisztitóból lehetne bele tenni?
Esetleg epeszappan?
Gondolom a nátrium-perkarbonát is mehetne bele. Talán még hatékonyabbá tehető.

Hatékonyságát tekintve, szerintem kell hozzá a nátrium-perkarbonát. Foltosabb ruhákat pedig mindenképp be kell áztatni mosás előtt.

Fogok még vele kisérletezni, mert látok benne fantáziát!

Hátha neked is és másoknak is beválik.

 

Üdv: Fru

Értékelés: Nincs

:)

ez jó mükszik 

Ajánlom már csak valami habositot kellene bele tenni 

Köszönöm

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Fru, kérlek...

Kedves Fru!

Ha kikísérletezted a számotokra legmegfelelőbb mosóport/gélt, kérlek, küldd be a boszorkánykonyha receptjei közé!

Köszönjük előre is,

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
epermami's picture

Mosópor készítés?

Szia Pukkancs, jól értem, hogy saját magad szeretnél mosóport készíteni, ehhez kérsz segítséget? Vagy esetleg tudod  az egyszerű, hatásos mosópor elkészítésének titkát? :)

Értékelés: Nincs

mosópor recept!

Sziasztok!

Én tudok egy jó gél állagú mosópor receptet, amit már többször elkészítettem és nálunk működik. (Az ötlet nem az enyém, a neten találtam: www.tisztitoszerhazilag.blogspot.com)

4,5 ek.reszelt szappan

250 ml. mosószóda és forró víz

Egy kis fazékba teszem a reszelt szappant és öntök rá forró vizet, de csak annyit, amennyi ellepi. Lassan melegítve és kevergetve elolvasztom a szappant (ez a legnagyobb macera az egészben). Közben egy nagy valamibe (vödör, fazék..) öntök 2,5 liter forró vizet és ha elolvadt a szappanos lé jól átöntöm, és nagyon alaposan elkeverem, majd ezután mehet a szóda, amit szintén nagyon elkeverek. Ezután már csak megvárom, hogy kihűljön, flakonba öntöm és kész. Én szoktam bele illót is tenni. Annyit kell tudnotok, hogy az arányok fontosak, és minden használat előtt fel kell ám rázni, mert összeáll, de amúgy felrázván rendes folyékony mosószer állaga van! És tök jól tisztít. Én csak a fehérekhez használom.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)

Mosópor - arányok

Szia!

Köszi a receptet, nemrég láttal valahol egy hasonlót (lehet, hogy itt ), de a recepted megadta a lökést, hogy megcsináljam. Van jó pár darabka szappanmaradékom, olyan pici, nem jó nagyon semmire. Semmire, mosóporon kívül

Azt írod, fontosak az arányok. A hozzávalók nál 250 ml víz van, a recept leírásában pedig 2,5 liter. El van írva valamelyik?

Amire még gondoltam, lehet, hogy a 250 ml arra a mennyiségre vonatkozik, ami "épp ellepi a szappant"?

Légyszi segíts, kicsit zavaros

És szerintem a Boszikonyhába is beküldheted, ha nem történt még meg, nagy haszna lesz!

Értékelés: Nincs
paripa's picture

A leírás jó, nem zavaros...:)))

Szia j_uccc!

Nem zavaros ez a leírás, nézd csak meg kérlek! Azt írja az ajánlat, hogy a

250 ml a mosószóda legyen!!! (mondjuk, ezt lehet, hogy inkább súlyra árulják, jobb is úgy megadni, mert ha lazán raksz ilyesmit, ugyanazon térfogatnál kevesebb a súlya, mint ha összerázod/tömöríted)

A vödörbe öntendő víz pedig 2,5 liter.

Kitisztult a zavarosság?? 

Ölellek, Adri

 

 

 

Értékelés: Nincs

Tiszta :-)

Köszi, kicsit bágyadtan néztem már azt hiszem :-) Az zavart meg, hogy egy sorban van, mint pl. az "1-1 kiskanál fahéj és szegfűszeg"

Bocsánat, nem szoktam értetlenkedni... :-)

Köszi neked :-)

Értékelés: Nincs

mosópor- boszikonyhába küldve!

Beküldtem, szépen leírtam, örülök, hogy tetszik Nektek! remélem be is válik majd.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Támogatom J_uccc ötletét!

Küldd be légyszi a boszikonyhába, mert itt elvész a gyorsan változó információ áradatban, a Boszorkánykonyhából pedig visszakereshető.

Értékelés: Nincs

citromsav wc tisztításhoz

Sziasztok!

Érdeklődnék, hogy mennyi citromsavat tegyek, mennyi vízhez wc fertőtlenítés céljából? Fújós flakonba szeretném tenni ezt a folyadékot. 

köszi a segítséget!

Értékelés: Nincs

Citromsav

Szia!

Én magában használom, a wc-be szórom, úgy, hogy vékonyan ellepje a tisztítandó felületet :) megsikálom, lehúzom, és tádámm :)

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Mennyi citromsav?

Hát, Gyöngyvirág, igazából fogalmam sincs. :) Most elgondolkodtam, hogy lehet, úgy képzelitek el, hogy van egy óriási üstünk, amiben fortyog a mindentudás varázsfőzete, bele kavarunk és a füstből kiolvassuk a titkos recepteket... :) Elnézést az iróniáért, de megint megszólalt bennem a "mondja már meg valaki..." vészcsengő. Ne haragudjatok rám, ha mostanában kicsit nyersebben fogalmazok, de a körülöttem kicsucsosodó események olyan színten kibillentettek, valahogy másként érzékelem a dolgokat... angel_smile.gif

Mivel tényleg lövésem sincs, hogy mennyit kellene bele rakni, így az volt az első dolgom, hogy beírtam a keresőbe a citromsav szót, hátha szerencsém van és valaki megosztotta a saját tapasztalatát. (az már más kérdés, hogy ez nincs kőbe vésve, ha mindenki megosztaná a megszokott dolgait, akkor lehet, hogy megdöbbentő különbségeket vélnénk felfedezni:) És láss csodát!

http://antalvali.com/comment/56148/es-citromsav?evp=1803

http://antalvali.com/hirek/szodabikarbona-es-citromsav-vissza-az-alapokhoz.html?evp=1803   "szórjunk kevés citromsavat vizes rongyra és töröljük át a szennyeződött felületeket"

Mindkét tapasztalat az érzésre megy, olyan ez, mint amikor régen kérdezgettem Anyut, mikor főzni tanultam... hát, egy csipetnyi..., kicsit meglöttyinted...

Kész voltam ezektől a válaszoktól, tudni akartam, hogy pontosan mekkora egy csipet, mintha számítana pár szem só... :) Azért azt megjegyezném, hogy fogalmam sincs, hogy miből mennyit használok főzés közben, így Eper nagy bajban lesz pár év múlva, ha tovább szővi a fonalat, de én azért bízom benne, hogy lesz annyira tudatos még akkor is, hogy oda áll és lesz mersze spontán kitapasztalni azt, hogy mitől lesz finom az étel...chef.gif Én még nagyon meg akartam felelni... :)

Tehát, nincs titkos összetevő (Kunk Fu Panda - alapmű:), csak Te vagy, aki fogja a flakont, szor bele citromsavat, aztán felönti vízzel és kész is... love.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

eMC bevetése a mosógép tisztításához?

Vajon hatásos?
A mosógépem gumis része eléggé bepenészesedett, és a ruhák (főként a sötétek) eléggé szagosan jönnek ki. Egy éve használom a mosódiót, mosószódát, mosószappant, de 2 hónapja visszatértem a vegyi mosásra kényelemből ( rant2.gif ), persze ahogy elfogyott a mosópor elég is volt, egy életre megundorodtam tőlük.
Rendeltem mosódióport és nagyon szuper, viszont a mosógépemet kellene kicsit rendbe tenni.
Szerintetek érek el valami hatást, ha citromsavas/vagy ecetes programot indítok, amihez 1 kupak (30 ml) eMC-t adok és egy éjszakát állni hagyom? Azoknak a fránya penészfoltoknak kellene eltűnni és a dohos szagnak.

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Mosógép penészre EMC

Támogatom, valóban jó az elgondolás, én már a kivitelezésig is eljutottamyes.gif. Nekem elöltöltős a mosógépem, és mind a gumirészen, mind a rekeszrészen jó adag trutyi lerakódott, sőt mivel a rekeszekben megáll a víz, és időnként elfelejtettem kiönteni, ezért az meg bepenészedett. Fogtam a hígított lime-os EMC-t és jó alaposan bespricniztem a trutyis részeket, és vártam...kb. fél óra után gyönyörű szépen feloldotta a lerakódásokat és a penészt, szóval működik. Sőt, amióta 2-3 ml EMC-t öntök az öblítőrekeszbe az almaecethez, azóta, a rekeszek nem penészednek, pedig még mindig van, hogy elfelejtem kilöttyinteni a visszamaradt vizet. A gumis részt viszont érdemes minden mosás után kitörölni, mert azt veszem észre, hogy a mosógépem egyéb hozzá nem férhető részeiből szedegeti ki a lerakódásokat. De lehet, hogy nekiveselkedek, és csinálok egy tisztázó mosást EMC-vel.

Értékelés: Nincs

eMC és ecet

Jó ötlet ez az eMC-s mosógép takarítás, de nem bántja az ecet a bacikat?

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

eMC ecettel

Közvetlenül együtt nem ajánlatos alkalmazni a kettőt, de időben eltolva lehet. Ha én eMC-vel mosok, akkor bátran öblítek ecetben oldott illóolajokkal. 

Értékelés: Nincs

Mosógép tisztítása eMC-vel 2

Tegnap én is eljutottam a kivitelezésig.
Reggel öntöttem bele az ecetet az eMC-vel, elindítottam a programot, majd amikor megszívta a vizet, leállítottam, és hagytam egész nap dolgozni a bacikat.
A tapasztalatom, hogy a szagot nagyon szépen eltüntette, és mindenhol a jó kis lime illat érződik. A gumis részt még este jó alaposan átfújtam eMC hígított oldattal, és reggelig hagytam rajta. Sajnos a foltok megmaradtak, mert nyomot hagyott a penész, de a trutyi szépen leoldódott.
Úgy döntöttem havonta el fogom végezni egy a procedúrát és majd csak megtisztul a 2 éves ganyétól a gépem. Az öblítéshez én is használok még eMC-t és ecetet. Ezzel szerintem már sokat tehetünk a gépünk állapotáért.
Ismét hálásak lehetünk az effektív mikroorganizmusoknak clap2.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Elméletileg jó az elgondolás!

Van esetleg valakinek gyakorlati tapasztalata is?

Értékelés: Nincs
kahlanamnell's picture

Illóolaj-almaecet-víz kombó

Sziasztok!

A fent említett kombót használom öblítő helyett már lassan egy éve. Almaecetet kb. egy kávékanálnyit rakok csak a vízbe, mert itt olvastam, hogy az illóolaj így könnyebben feloldódik.

De most megriogattak, hogy a mosógépünknek nem jó hogy mindig megy bele ecet még ha ennyi is... Most mi is az igazság? Nem gondolom, hogy a higított 5%os almaecettel kárt tennék, de szeretnék biztosra menni azért...

Köszönöm! Viki

Értékelés: Nincs
verebedit's picture

ecet

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy az ecetet tulajdonképpen étkezésre gyártják. Hogy is van ez? A mosógépet, aminek a belseje fémből van azt tönkre teszi, de mi bélrendszerünket nem? Felháborító, hogy teljesen hülyének néznek. Az én gépem 12 éves, és még jól működik. Az előző gépem /amikor még mosószert és öblítőt használtam/ 6 év alatt tönkrement.

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Egy evőkanál ecettől vajon mi baja lehet a mosógépünknek?

SEMMI!

Semmi, de semmi! A henkelék, a kalgonék meg a hasonszőrűek viszont nagy forgalomkiesést könyvelhetnek el az ecetnek és a természetes tisztítószereknek köszönhetően, úgyhogy nekik valóban érdekükben áll elhitetni a fogyasztókkal, hogy az ecet (még ha az csak 1 evőkanálnyi is...) tönkreteszi a mosógépet... Szócsövük a tévéreklám, eszközük a kollektív hazudozás és néphülyítés.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (5 votes)
Évke's picture

ecet kontra reklám

Nekem annyira tetszik, hogy a "méreg"gyártók kezdenek rájönni, hogy terjed a tiszta életmód, és ezért ezeket az embereket vissza kell valahogy hódítani: "Én nem használok ecetet a mosógépembe...", Veg...ta naturella... stb. Ez mind azt jelenti, hogy egyre többen vagyunk, és lassan frászt hozzuk a gyártókra! Éljen!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Vinchy's picture

Ez így van!

A minap az egyik nagy szupermarketben vettem 2 liter ecetet. Az egyiket tisztításhoz, a másikat a mosógépemnek. Anyukámhoz intéztem a következőket: "veszek neked is, már rég nem mostad át vele a gépet". A mellettünk vásárló hölgy felkapta a fejét és megkérdezte: "mit csinálok én az ecettel?" - átmosom vele a gépet és sokszor adom az öblítővízhez, mert fertőtlenít és felfrissíti a ruhákat!"

A hölgy tett be 4!!! liter ecetet, és azon nyomban vette a ki a kosarából a V....t, megköszönte és száguldott, hogy visszategye a polcra az xy terméket! Ami nagyon szánalmas, hogy sok gyártó azzal reklámoz, hogy (bio-legyen a lelkem), hogy: nincs benne ez+az.....csak egy tonnányi más:))) winkkiss.gif

Értékelés: Nincs

Igazad van, Vali!

Én kb havonta 1/2 liter ecettel 60C -on átmosom a mosógépet, ruha nélkül, az előző mosógépem mégis 12 évig bírta. Pedig állítólag 4-6 év egy mosógép élettartama.

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Mosógépem

Másfél hónap és Amerikában is nagykorú lesz...

mosogep.jpg

habzik.jpg

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
dorka12345's picture

Mosógépem

Én is ENERGOMAT mosógépet használok!
Szerintem a legjobb amivel eddig találkoztam.
Ezt a gépet érdemes javítani! (segítek!) Alkatrészeket fillérekért lehet szerezni!...
Új mosógépet nem szabad vásárolni!!!!!!!!!!!!!!, kidobott pénz!
Alkatrésznek 3db mosógépet tartok itthon.
A régi alkatrészek minősége sokkal jobb mint a mai utángyártott!!!!!!! wave.gif

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
Antal Vali's picture

Veronika nyert!

Tudnak ezek az Energomatok! Az enyém is az!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
dorka12345's picture

Energomat

Kedves Vali! Nagyon örülök hogy értékeled ezt a Gépet!
regular_smile.gif Ha bármi baja lesz, szívesen segítek!!! (megtaláltad a legjobb SZAKEMBERT!)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Bakos Veronika's picture

Nem sima Energomat!

Az enyém Thermál Komfort.

Érdekessége, hogy a mosáshoz felhasznált villamosenergiát csökkenteni hivatott, mert előre melegített víz befogadására is képes. Max 80°C-ig bármilyen hőmérsékletű vízzel képes mosni, ugyanis egy beépített hőfokérzékelő elektronika a beállított programnak megfelelő pontos hőfokot képes beállítani, amit hidegvíz hozzákeveréssel tud hűteni - ha éppen szükséges. A melegvíz esetleges kimaradása esetén is teljesértékű mosógépként üzemel, mivel a beépített fűtőbetét ilyenkor felmelegíti a vizet.

Előnye az akkori gépekhez képest, hogy egy mosóprogramban kétszer centrifugál, melyek közül az elsőt az öblítőszeres öblítés előtt végzi 20 mp-ig, majd a következőt befejezésképpen 5 percig, és azt követően 2,5 perces fellazítási ütemet végez, hogy a ruhák kevésbé gyűrötten kerüljenek ki a dobból.

Átlagban egy normál 60°C-os programon a mai gépek 700-750 Wh-t (wattórát) fogyasztanak, míg ennél a gépnél ez 450 Wh-ra csökken.Gyártása széles színskálában történt, ugyanis a korabeli divat szerint előnyös volt konyhabútorban elhelyezni, így azok színeihez igazították a gép lakkozását is.

A Tisza Bútorgyár "MODUL" elnevezésű konyhabútoraihoz külön HAJDU-modul is készült, ami a bútor elemeihez építhető és a felnyitható munkapult alá tervezték a mosógép helyét, így "elrejtett" állapotban csak a gép palástjának elülső része látszott, ami jól illeszkedett a bútorzat színéhez.

narancs.jpg 

HAJDU Energomat-Thermal hideg- melegvizes energiatakarékos szuperautomata mosógép.

Forrás: retronom.hu

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
Antal Vali's picture

Én nyertem!

Az én mosógépem 18 éves, és semmi baja. A dob is szép fényes, nem vízköves, és fűtőszál sem volt benne még cserélve. De nem is látott vegyszert túl sokat...

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)
paripa's picture

Halihó, ki nyert ? :)

No , az én Energomatom egyidős a 27 éves fiammal, születésekor vettük!

Egyszer eltörte a saját pici lábát az ugrálással, egyébként csodásan működik, egy ismerős szerelő teljesen lebeszélt a mosógép-cseréről (tulajdonképp vágytam egy modernre, mert ennek a centrifugája nem olyan, mint a mai gépeké ).

Mosószódás - szódabikarbónás mosás, és ecetes öblítések, havonta - kéthavonta tisztító mosás citromsavval, és ragyog minden. (elképedve olvasom, hogy penészedő gép-belsők vannak, nekem sose volt ilyen)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (3 votes)
verebedit's picture

Eddig te nyertél Paripa!

Eddig te nyertél Paripa! Gratula! Remélem az enyém is kibírja eddig!

Értékelés: Nincs
timeeeee's picture

Hajdú mosógép

A mi mosógépünk is már közel 20 éves (pontosan nem tudom mennyi), egyszer volt szegénykének baja, amikor széttört régen egy zoknicsipesz és kimászott a dobon kívül... :)

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

Gratulálok! Szép teljesítmény !

clap2.gif Akkor te sem vagy a mosógépgyártók álmainak netovábbja.

Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (2 votes)

padló felmosás, fertőtlenítés

Szia Vali! Új tag vagyok, máris megszerettem ezt az oldalt, gratulálok hozzá! Sok hasznos információt találok a vegyszermentes élethez. Egy kérdésem lenne, bízom benne, hogy tudsz segíteni nekem. Panelba lakok egy édes kis francia bulldog társaságában:) Mivel kutya van a háznál, hetente többször fel kell mosnom a padlót. Eddig ezt domestosos vízzel oldottam meg, de az új információk tudatában szeretném ezt kiiktatni. A kérdésem az lenne,hogy mivel tudom helyettesíteni a domestost? A kutya miatt fontos lenne, hogy jól fertőtlenítsek a lakásban:) Előre is köszönöm a válaszodat. Üdvözlettel:Bogi

Értékelés: Nincs
zita's picture

Fertőtlenítés

A citromolajon kívűl nagyon jó fertőtlenítő még a teafaolaj, én azzal szoktam a fürdőt (padló, wc, mosdó stb..) takarítani+ecet. Tökéletesen ki lehet vele takarítani. thumbsup.gif

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

A citromolaj az egyik legjobb fertőtlenítő

Szia Bogi! Próbált meg azt, hogy egy evőkanál mosószódát feloldasz meleg vízben, és ezt az oldatot adod a felmosóvízhez. Így egy egyszerű, jól tisztító lúgos folyadékot kapsz. Tegyél még hozzá 5-10 csepp citrom illóolajat, ami szinte mindent ver fertőtlenítés terén. Reméljük a kutyus is szeretni fogja a citromillatot. yes.gif

Értékelés: Nincs

:)

szia Mártu! Nagyon köszönöm a segítséget,ki is próbálom ma:))) pusziii

Értékelés: Nincs

mosógép-citromsav

Jelentem kipróbáltam ecet helyett a citromsavat a mosógép átmosásához. Eredmény: csillogó villogó mosógép dob. Semmi ecetszag. mml.gif Összesen 100 grammot szórtam bele a dobba és egy keveset a tartályokba.

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Boskó-Dénes Henrietta's picture

Citromsav??? a gépbe

Szia!

Az étkezési citromsavról van itt szó, amit a szódabikarbóna mellett lehet találni az ABC-ben ? regular_smile.gif Miért kell átmosni a mosógépet? Én 2 éve használom, de nem látok rajta vízkövet, vagy egyebet. Bár mosódióval mosok, ecettel öblítek---lehet azért? Pedig a víz felénk nagyon kemény állítólag. Szóval miért, s mennyi időnként kellene átmosni a mosógépet? Esetleg a mosogatógépet is lehet ezzel tisztítani?? Vagy ecettel, szódabikarbónával? Kell külön tisztítani valami módon? Tud erről valaki engem tájékoztatni? Kezdő házasszony vagyok teeth_smile.gif

Köszi! Heni

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A citromsav ugyanzt tudja, mint az ecet

Alternatívaként lehet használni az ecet helyett. Bár egy kissé fakítja a ruhák színét, ha valaki ezzel akar öblíteni az ecetszag miatt! Fehér ruhákhoz viszont kiváló! Egyébként remekül oldja a vízkövet és a vécében a húgykövet!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

ecet

Sziasztok!

Kb. 1 éve csinálom, hogy havonta 1x, 2L 10%-os ecetet csak úgy magában beöntök a mosógépbe! Olcsó és jó tisztítás. A csövön szürke, tapadós izék jönnek ki, pedig már 1,5 éve mosódiót és mosószódát használok csak. Először 90 fok-os programot indítottam el, kicsit izgultam, de nem lett baja a gépnek. Ma csak 40-en végzem.

Ajánlom mindenkinek! Zsuzsi

Értékelés: Nincs
Juzus's picture

Köszönet bamboooo-nak az ötletért

Kedves bamboooo!

Köszönjük az ötletet és, hogy megosztottad velünk az eredményt a citromsavas mosógéptisztítással kapcsolatosan! yes.gif Még azért egyet áruljál el: hogyan csináltad, ugyanúgy, mint az ecetes változatot?

Értékelés: Nincs

Válasz Juzusnak

Teljesen ugyan úgy csináltam, vagyis a citromsav nagy részét beleszórtam a mosógép dobba és egy keveset a tartályokba is. Majd beállítottam a mosógépen a legrövidebb programot 30 fokon. Ezután megvártam míg az első adag vizet beleengedi a tartályba és kikapcsoltam. Így állt egész éjszaka, majd másnap visszakapcsoltam és hagytam lejárni a programot (a centrifugázást áttekertem). Nekem eléggé ki rakódott a vízkő a dobra de ezután szebb lett mint új korában.

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel