Az egészség és a táplálkozás összefüggései - avagy a halott orvosok nem hazudnak...

Dr. Joel D. WallachDr. Joel D. Wallach előadása, amely egy moszkvai előadás szövegének hangfelvételéről került átírásra. A fordító megőrizte az előadó sajátos szóhasználatát.

Ennek az előadásnak az anyagára egy nagyon kedves orvos ismerősöm, Dr. Molnár György hívta fel a figyelmemet, aki hasonlóan gondolkodik a gyógyítás és a táplálkozás terén, mint én. Talán azok, akik nekem nem hisznek, majd hisznek Dr. Wallachnek, aki egy igen népszerű és elismert orvos Amerikában, és akit 1991-ben Nobel-díjra jelöltek.


Hogy lettem állatorvosból ember orvos 

Nagy örömömre szolgál, hogy találkozhattam Önökkel. Én egy farmon nőttem fel, St. Louis nyugati részén. Az 50-es években elkezdtünk marhákat tenyészteni. Ha ismerik a marhatenyésztést, bizonyára tudják, hogy a profithoz vezető egyetlen út önállóan megtermelni a kukoricát, a szójababot és a szénát. A malomban megőrölték ezeket, és rengeteg vitamint és ásványt adtak hozzájuk, így készült a marhatáp. Hat hónap múlva a marhákat piacra lehetett vinni. Gondosan szelektáltuk őket, a legjobb egyedeket magunknak hagytuk.

Az az érdekes, hogy miután ennyire gondosan, saját kezűleg készítettük a marhatápot, képzeljék el, sosem szedtük semmilyen ásványt és vitamint. Pedig fiatalok voltunk, és legalább 100 évig akartunk élni fájdalom és betegség nélkül.

Ez nagyon izgatott engem, és egyszer megkérdeztem az apámtól: „Mondd apa, nekünk miért nem ugyanúgy csinálod az ennivalót, mint a teheneknek?” Apám nagyon bölcs gondolatot ajándékozott nekem, ő azt mondta: „Hallgass fiam, értékeld azt, hogy mindennap friss élelmiszerhez jutsz a farmról. Remélem érted.” Természetesen többet nem zaklattam őt, mert nem akartam, hogy ne kapjak ebédet vagy vacsorát. Később mezőgazdasági iskolába mentem, amelyet elvégezve tudományos fokozatot kaptam, és állattenyésztési, gabonatermesztési és földtani szakember lettem.

Ezután két évre elutaztam Afrikába. Ott teljesült a gyermekkori álmom, együtt dolgozhattam Maur Parkinsonnal. Sokan emlékeznek rá a könyvei miatt, nagy ember.

Két év múlva táviratot kaptam. A St. Louis-i állatkert állást ajánlott nekem. A Nemzeti Egészségügyi Intézet 78 millió dolláros támogatást nyújtott az állatkertnek, és szükségük volt egy állatorvosra, aki az állatkertben kimúlt állatokat boncolta volna.

Én beleegyeztem, odamentem dolgozni, de természetesen nem csak ebben az állatkertben kellett boncolnom az állatokat, hanem a brookwaldsi, chicagói, New York-i, Los Angeles-i és más állatkertekben is. A környezetszennyezésre szuperérzékeny egyedeket kellett megfigyelnem, mert a 60-as években még senki sem volt tisztában az ökológiai problémákkal és katasztrófákkal. Szóval, a halál okainak feltárásához 17500 boncolást végeztem el, és a következő eredményre jutottam: “Minden állat és ember, amely természetes halált hal, a tápanyag hiánya miatt halt meg”.

A kémiai és biokémiai elemzések eredményei pontosan arra mutattak, hogy a halál a helytelen táplálkozás eredményeként következik be, és ez annyira meglepett engem, hogy visszatértem a marhák táplálásához.

75 tudományos cikket írtam, 8 tankönyvet más szerzőkkel együtt és egy könyvet önállóan. Ezt a könyvet 140 dollárért vásárolták orvostanhallgatók. 1700 újságban közölték a cikkeimet, felléptem tévéműsorokban és sok egyéb helyen.

De akkor, a 60-as években aránylag kevesen voltak, akiket érdekeltek volna a munkáim a táplálkozásról. Mit tehettem? Kénytelen voltam visszaülni az iskolapadba, és orvosi képzettséget szerezni, ami lehetővé tette, hogy használjam azt a tudást, amit még az állatorvosi egyetemen szereztem.

Bármilyen meglepő, de működött. 15 évig dolgoztam Arizonában, ahol közönséges orvosi praxisom volt. Ma szeretném megosztani Önökkel azokat az ismereteket és következtetéseket, amelyeket ez alatt a 10-12 év alatt gyűjtöttem. És ha csak a 10%-át jegyzik meg annak, amit itt hallani fognak, elég sok kellemetlenséget és szenvedést, meg egy csomó pénzt fognak megtakarítani, és sok évvel meghosszabbítják az életüket. De ezeket az éveket nem kapják meg csak úgy, csak bizonyos erőfeszítések árán.

Miért nem élünk 200 évig?

Most a legfontosabbat szeretném elmondani. Az ember élettartamának genetikai potenciálja 120-140 év.

Napjainkban mindössze öt olyan népcsoport van, amelyek képviselői 120-140 évig élnek. ezek keleten, Tibetben és Nyugat-Kínában élnek. Ezek a népcsoportok szerepeltek James Hilton „Az elveszett horizont” című könyvében, amelyet még 1964-ben írt.

A könyv adatai szerint a legidősebb ember a kínai Li doktor volt, aki Tibetben született. Amikor betöltötte a 150. életévét, a császári kormánytól oklevelet kapott, amely bizonyította, hogy tényleg 150 éves, 1677-ben született. Amikor betöltötte a 200. életévét, akkor egy másik oklevelet kapott. A dokumentumok azt bizonyítják, hogy 256 éves korában halt meg. Amikor 1933-ban meghalt, írtak róla New-York Times-ban és London Times-ban, ahol elég jó dokumentumokkal alátámasztották a leírtakat. Lehet, hogy mindössze 200 éves volt, nem 256 éves…

Kelet-Pakisztanban élt egy népcsoport, akik bogazoknak nevezték magukat. Ők is híresek voltak a hosszú életükről, 120-140 évig éltek. A volt Szovjetunióban grúzok, akik szeretik savanyú tejtermékeket, 120 évig élnek. Az örmények, abháziak, azerbajdzsániak nagyon jól tartják magukat 120-140 évesen is.

1973-ban, a National Geographic januári számában külön cikk jelent meg azokról az emberekről, akik 100-nál több évet éltek. A cikk bőségesen el volt látva illusztrációkkal, amelyekről annyira híres a lap. A sok fénykép közül három nagyon megmaradt az emlékezetemben.

Az egyiken 136 éves nő volt. Fotelben ült, kubai szivart szívott és vodkát ivott, éppen valamilyen ünnepségen vett részt. Nagyon jól mulatott, nem volt ágyhoz kötve egy szociális otthonban, ahol ráadásul havonta 2000 dollárt kellene fizetnie az ellátásért. 136 évesen élvezte az életét.

A másik fényképen két házaspár volt, akik éppen a 100. és a 115. házassági évfordulójukat ünnepelték.

A harmadik fényképen egy férfi volt, aki Örményország hegyvidékein teát szüretelt, munka közben egy kis rádiót hallgatott. Az anyakönyvi bejegyzések – születési dátuma, keresztelési dátuma, gyermekei születési dátumai – szerint ő volt akkor a legöregebb ember a Földön.

A nyugati féltekén a hosszú életükről híres emberek az Andok indiánjai, akik Ecuadorban, illetve Peru dél-keleti részén élnek. A Titikaka-törzs legöregebb képviselői akár 120 évig is élnek.

Guinness Rekordok könyvében szereplő, virginiai lakos Margaret Pitch, mint a legöregebb amerikai, 115 éves korban halt meg. Egy esés következtében hunyt el. Ki találja ki, mitől halt meg? Így van, a csontritkulástól. Ez a nő kalciumhiánytól halt meg. Nála nem volt szívelégtelenség, rák vagy cukorbetegség, de három héttel az esés után meghalt, mert a szervezetében nem volt elég kalcium. Érdekes, a lánya azt közölte, hogy a halála előtt Margaret Pitch nagyon kedvelte az édességet. Ez az ismert Pikebetegség, majd beszélünk róla.

Általában, ha nagyon hódolunk csokoládénak, és más édességnek, az azt jelenti, hogy a szervezetünkben króm- és vanádiumhiány van.

A nigériai Baue törzs főnöke 126 évesen halt meg. Temetésén az egyik felesége azzal dicsekedett, hogy a férjének halálakor az összes foga megvolt, ami azt jelenti, hogy a belső szervei is kellőképpen ellátták a funkcióikat.

Szíriában 1933. júliusában egy férfi 133 éves korában hunyt el. Nem azért került a Guinness Rekordok könyvébe, mert 133 évet élt, és nem azért, mert 80 éves koráig négyszer megnősült, hanem azért, mert 80 éves kora után még 9 gyermeket nemzett. Ha megszámoljuk, hogy minden gyermek 9 hónapig az anya hasában fejlődik, legalább 1 évig szopik, és még egy év van a gyermekek között, akkor kijön az, hogy ez az ember 100 éves kora után is apa lett. Ezért került bele a Rekordok könyvébe.

Úgyhogy ne búsuljanak hölgyeim és uraim, van még remény!

Most pedig következzék egy kis tudomány: Arizonában 1993. novemberében érdekes kísérletet végeztek. Három fiatal pár három évig teljes elszigeteltségbe vonult. Egészséges táplálékon éltek, amelyet saját maguknak megtermesztették, tiszta levegőt szívtak, és tisztított vizet ittak.

Három év múltán a Kaliforniai egyetem gerontológusai megvizsgálták őket. Minden adat, mint a vérvizsgálat eredménye, és egyéb élettanilag fontos mutatók, belekerültek számítógépbe, amely a következő prognózist számította ki: ha tovább is így élnek, akkor 165 évig élhetnek. Ez ismét bizonyítja, hogy 120-140 éves életkor teljesen reális.

Napjainkban az amerikaiak átlagéletkora 75,5 év, az orvosoké pedig 58 év. Ha igényt tartanak a statisztikai 20 évre, ne menjenek orvosnak.

Van két alapvető dolog, amihez ragaszkodnunk kell, ha hosszú életűek közé akarunk sorolni magunkat. Ha 120-140 évig akarnak élni, akkor:

Először is, kerüljék a veszélyeket, például, ne lépjenek taposó aknára. Kerülni kell tehát az értelmetlen és szükségtelen veszélyeket. Ha orosz rulettet játszunk, dohányzunk, iszunk, csúcsforgalomban rohangálunk az út közepén, akkor nem hiszem, hogy megéljük a 120. életévünket. Ez humorosan hangzik, de képzeljék el, hogy évente emberek ezrei halnak meg, mert hasonló hülyeségeket művelnek. Én azt szeretném, hogy lehetőség szerint védjék meg magukat. Ha van lehetőségük megelőzni valamilyen betegséget, különösen gyógyíthatatlan betegséget, akkor ezt a lehetőséget meg kell ragadni.

Másodszor, csak azt kell tenni, ami hasznos. Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat. Erről mostanában újságok cikkeznek, a rádióban, a tévében beszélnek róla. Mindenki tud erről, mert az embereket érdekli az egészség, a hosszú életkor, a táplálékkiegészítők, és az orvosok is állandóan erről beszélnek nekünk. De nem azért, mert ezt követeli meg tőlük az orvosi munkájuk. Azt ne gondolják, hogy az orvosok kérik az újságírókat, hogy erről cikkezzenek! Nem, ez azért van, mert az ilyenfajta információ növeli az újság eladhatóságát.

A kedvenc cikkem a Time-ban jelent meg 1992. április 6-án. Ha nem olvasták, nagyon ajánlom megszerezni valamelyik könyvtárban, készíteni róla néhány másolatot, és kiragasztani a fürdőszobaajtóra, a hűtő ajtajára. Ez egy átfogó cikk, amelyben az áll, hogy a vitaminok képesek leküzdeni a rákot, a szív- és érbetegségeket, az öregedés pusztító hatását. A cikk összesen hat oldalán csak egy negatív gondolat szerepel, ez egy orvos gondolata, akinek a cikk szerzője tette fel a kérdést: „Mit gondol a vitaminokról és ásványokról, mint az étrendünk kiegészítőiről?” Mit válaszolt az orvos? „A vitaminok szedése nem hoz hasznot” – véli Viktor Hubbin, egy New York-i orvosi egyetem professzora. „Minden vitamin, mint táplálékkiegészítő, a vizeletünket teszi drágábbá”.

Ha megpróbáljuk emberi nyelvre lefordítani ezt a kijelentést, az jön ki, hogy dollárokat pisilünk, ha vitaminokat és ásványokat szedünk, vagyis hiába költjük a pénzünket vitaminokra és ásványokra, nem ér semmit. Ezt akarta mondani.

Ha ez nyomtatásba került, akkor biztos van benne valami. De kötelességem elmondani Önöknek, miután 14500 állati és 3000 emberi boncolást végeztem a világ különböző pontjain, és mindig egészséges akartam lenni, egészséges gyermekeket, unokákat és dédunokákat akarok, az én véleményem az, hogy ha nem fektetünk be magunknak vitaminokba és ásványokba, akkor az orvosok jólétébe fektetünk be. Szilárdan hiszem, hogy pont mi segítjük elő az orvosok jólétét.

Az 1776. és a második világháború közötti időszakban az amerikai kormány kb. 8,5 millió dollárt költött az egészségügyre és orvosi kutatásokra. Most erre 1,2 milliárd dollárt költenek évente, és ez nem is elég, mert mindenki ingyenes orvosi ellátást akar.

Én azt mondom, hogy ha a mezőgazdaságban bevezetnénk az emberi típusú orvosi rendszert, akkor fél kiló hús 275 dollárba kerülne. De ha a mezőgazdasági rendszert alkalmazzuk az emberek egészségügyi ellátására, akkor egy öttagú család egészségbiztosítása 10 dollár lesz havonta. Lehet választani.

Az a szilárd meggyőződésem, hogyha gazdaggá tesszük az orvosokat a biztosítás és az állami támogatások formájában, akkor ők is tartoznak nekünk valamivel. Kötelesek legalább megküldeni nekünk az információt a legújabb orvosi kutatások eredményeiről.

Valaki az itt lévők közül kapott valaha is ilyen információt az orvosától? Nem. Érdekes, nem? De nekem nagy mennyiségű információ van a tarsolyomban. Szeretném megosztani ezt Önökkel.

Gyógyszer nélkül gyógyítani olcsóbb és könnyebb

Első. A gyomorfekély. Bizonyára hallották már, hogy a gyomorfekélyt a stressz váltja ki. Az állatorvosok már 50 éve tudják, hogy a sertéseknél a gyomorfekélyt egy baktérium okozza. Mi nem engedhetjük meg magunknak a drága műtétet a sertés gyomrán, de ha megengedhetnénk, akkor a flekkenünk 275 dollárba kerülne.

Létezik egy bizmar nevű ásványi anyag, amelynek a segítségével a gyomorfekély a sertéseknél műtét nélkül is gyógyítható. Ezt meg is tettük a bizmar, egyéb ásványok és tetraciklin segítségével.

Az egészségügyi intézetek csak 1994. februárjában közölték, hogy a gyomorfekély nem a stressz következménye, hanem baktérium okozza, és gyógyítható. Pedig a kutatók általában így nyilatkoznak: „…reménykeltő eredményeket mutat, amelyek jótékony hatással lehetnek…” Itt pedig kertelés nélkül nyilatkoznak, hogy a gyomorfekély „gyógyítható”. Azt írják: „a gyomorfekély a bizmart és a tetraciklint kombináló új módszer segítségével gyógyítható”. Aki nem tudja, mi a bizmar, menjen el egy gyógyszertárba és 2 dollárért vegyen meg egy üveg rózsaszínű folyadékot. Az a neve, hogy peptobizmar. Naponta egy teáskanállal a gyomorfekély gyógyítható. Lehet 5 dollárért meggyógyulni, vagy műtőbe vonulni. Választhatnak.

Nos, melyik a második leggyakoribb halálos betegség az amerikaiak között? Így van, egy szörnyű betegség, rák a neve.

1993. szeptemberében a Bostoni onkológiai intézetben kijelentették, hogy egy rákellenes diétát dolgoztak ki. A kutatások Kínában folytak, annál az egyszerű oknál fogva, hogy a kínai Hinaj tartományban regisztrálták a legmagasabb megbetegedési szintet.

Öt éven át 29000 embert vizsgáltak. A betegek kétszer akkora adag vitamint és ásványi anyagot kaptak, mint amennyit az amerikaiak esetében javasoltak. Vagyis ha a javasolt napi C-vitamin mennyiség 60 mg, akkor a betegek 120 mg-ot kaptak.

Alan Paul, egy ismert amerikai orvos, azt mondta, hogy ha el akarjuk kerülni a rákos megbetegedéseket, akkor naponta 10000 mg C-vitamint kell szednünk.

Az lett az eredmény, hogy azok az orvosok, akik hevesen vitatkoztak Alan Paullal, már rég itt hagyták ezt az árnyékvilágot (nyugodjanak békében), ő pedig él és virul. Alan Paul most 94 éves, naponta 14 órát dolgozik, hetente 7 napot, egy farmon él Kaliforniában, San Francisco-i egyetemen tanít.

Csak rajtunk múlik, hogy a rég elhunyt orvosok tanácsait fogadjuk meg, vagy dr. Paul véleményét támogatjuk. Szóval, teljesen normális dolog, ha dupla adag C-vitamint és A-vitamint szedünk, semmi baj nem lesz belőle. Ezenkívül szükség van még cink, riboflavin, molibdén, stb. bevitelére is.

Van még egy különösen hasznos anyagcsoport: az E-vitamin, a béta-karotin és a szelén. Abban a betegcsoportban, ahol a betegek 5 éven keresztül E-vitamint, béta-karotint és szelént kaptak, a halálozás 9%-kal csökkent, vagyis minden 100 halálra ítélt betegből 9 ember túlélte. A Hinaj tartományban leggyakoribb betegségek, a gyomor és a nyelőcsőrák esetében 21%-uk élte túl. Ebben az esetben az orvosnak kellene átadnia ezt az információt. Ha már nem akart felelősséget vállalni, legalább lehetővé tehette volna a választást.

Ezek miatt én egyszerűen nevetségesnek tartom a páciensekhez való hozzáállásukat. Másfelől, ez is egy újabb bizonyítéka az orvosok közönyének.

Megyünk tovább. Ízületgyulladás. 1993. szeptemberétől a Harvard és Bostoni Egyetem egészségügyi kutatóintézeteinek kórházaiban csirkeproteinnel kezelték azokat a betegeket, akiknek ízületgyulladás következtében meg voltak dagadva az ízületeik. Olyan betegeket választottak ki, akiknek az állapotát gyógyszeres kezeléssel nem sikerült javítani. Ők aszpirin-, mezotrixid-, prednizolon-, kortizon-injekciókat, és különböző fizikoterápiás kezeléseket kaptak. Egyetlen lehetőségük maradt, a műtéti ízületcsere.

Ekkor azt mondtam: „Figyeljetek, ezek az emberek már annyit szenvedtek, hogy esetleg hajlandóak lennének még 90 napig szenvedni, én meg egy kísérletet elvégeznék.” A kísérletre 29 beteg volt hajlandó. Ezek az emberek, akiken az orvosok már semmilyen egyéb módon nem tudtak segíteni, a következő kezelést kapták: minden reggel egy púpos kanál aprított csirkeporc (a cápaporc és a kagyló is hatásos), frissen facsart narancslében elkeverve. 10 nap után minden fájdalom és gyulladás elmúlt, 30 nap múlva a betegek már megengedhették maguknak az ízületeik óvatos használatát, három hónap elteltével teljesen helyreálltak az ízületek funkciói.

Most pedig megnevettetem Önöket.

A nevetséges momentum az, hogy a Harvard kórházában kísérletet végző orvos kijelentette, hogy a csirkeporc gyógyszer. Ha képes meggyógyítani a betegséget, akkor gyógyszernek minősül, amit receptre kell felírni. Rögtön láttuk, ahogy pörög és számol az agya: „… 300 dollár egy kapszula, összesen 25 beteg…”.

De ha nem akarunk ezzel vesződni, elég bemenni a gyógyszertárba és megvenni egy noxigelon nevű szert. A nők nagyon jól ismerik ezt, a haj és a köröm erősítésére használják. A fő összetevője a marhaporc, amely jól fogja majd erősíteni az Önök porcait és csontjait. Ha naponta bevesznek fél teáskanállal, narancslében keverve, ráadásul kolloidásványokat is szednek, minden 100 fontra 1 unciát számolva, akkor ha a következő alkalommal idejövök, majd felszaladnak a színpadra, és össze-vissza csókolgatnak és ölelgetnek, ha egyáltalán eszükbe jut még az ízületgyulladás.

Hallott már valaki az Alzheimer-kórról? Most mindenki tud róla, pedig amikor én kisfiú voltam, ez a betegség egyszerűen nem létezett. Most viszont az egyik legelterjedtebb betegség, amely minden második, 70 év fölötti embert megtámad. Ijesztő adat. Hogy lehet megállapítani ezt a betegséget korai stádiumában az állatoknál, és hogy lehet meggyógyítani? El tudják képzelni, mekkora veszteség érne egy farmert, ha az anyakoca elfelejtené, miért is ment oda az etetőhöz?

Emiatt az állatorvosok már 50 évvel ezelőtt elkezdték vizsgálni a betegséget, és igyekeztek meggyógyítani azt. Megpróbáltunk nagy adag E-vitaminnal eredményt elérni. A háziorvosuknak illett volna küldeni egy levelet 1992. júliusában, amikor a Kaliforniai Egyetem San Diegói orvosi tanszéke közzé tette, hogy az E-vitamin lassítja a memóriavesztést Alzheimer-kór esetében. És csak 50 évvel maradtak le az állatorvosokkal szemben.

Éppen ezért talán biztonságosabb lenne állatorvoshoz fordulni. Aztán mondják, kinek volt már szerencséje a vesekőhöz? Igen, látok néhány kezet.

Az orvos mitől tiltotta el legelőször az étrendben? Kalciumtól. Semmi tejtermék, semmi leves, semmi étel, amiben kalcium van. Szentül hittek abban, hogy a vesekő az ételben található kalciumból képződik.

Valójában a vesekő a saját csontjainkból képződik. Amikor kalciumhiány van, akkor jelennek meg a vesekövek. Már ezer éve tudják az emberek, hogy a háziállatoknál a vesekő megelőzéséhez több kalciumot, magnéziumot és bórt kell adni nekik. De a marhák, birkák és kecskék anatómiája olyan, hogy ha megjelennek náluk a vesekövek, akkor egyszerűen kimúlnak. Ha az emberben jelenik meg a vesekő, akkor csak sajnálja, hogy nem tud meghalni, akkora fájdalmat érez.

Mi tudjuk, hogy kell megelőzni ezt a betegséget. Még 1993-ban kellett volna levelet kapniuk a háziorvostól, amelyben az áll, hogy a kalcium csökkenti a vesekő megjelenésének kockázatát. Több mint 40000 pácienst vizsgáltak, akiket öt kategóriába soroltak. Abban a csoportban, ahol a legnagyobb volt a szerves kalciumadag, senkinek sem volt veseköve.

Emlékeznek, mondtam Önöknek, hogy az orvosok 58 évet élnek, mi pedig 75-öt? Nos, egy csoport profi (azaz az önök orvosai és dietetikusai), akik megmondják nekünk, hogy kell élni, bizonygatják nekünk, hogy tilos a só, a koffein, a vaj, inkább a margarint kell ennünk, és nem csinálni semmiféle hülyeséget, 58 évesen meghalnak; eközben azok, akik 120-140 évig élnek (a hozzá nem értő laikusok), egy csésze teába beletesznek egy darabka sót is. Márpedig ők naponta 40 csészével is megisznak, vajjal főznek és 120 évig élnek.

Akkor most kinek higgyünk? Azoknak, akik 120 évet élnek, vagy akik 58-at? Önökön áll a döntés.

Bár vannak orvosok, akiket én nagyon is tisztelek. Köztük van a Stuart Cartred doktor, 38 éves háziorvos. Az aneurizma a szakterülete. Ez egy olyan betegség, amikor a szövet rugalmasságának elvesztése következtében gyenge artéria kitágul.

1957-ben megtudtuk, hogy az aneurizma oka a szervezet rézhiánya. Akkor egy olyan projekten dolgoztunk, amelynek során 200 ezer pulykát figyeltünk. Különleges tápot kaptak, amibe 90 különböző tápanyagot adagoltak. Az első 13 hétben az állománynak a fele elpusztult. Boncoláskor kiderült, hogy mindnek aneurizma volt a haláloka. Miután a farmerek megduplázták a réz mennyiségét, 500 ezer pulykát felneveltek úgy, hogy egy sem pusztult el aneurizma miatt.

Ezt a kísérletet elvégeztük egerekkel, macskákkal, kutyákkal, marhákkal, sertésekkel, stb., és arra a következtetésre jutottunk, hogy ezt a betegséget a rézhiány okozza.

A korai őszülés az első tünete annak, hogy rézhiány van kialakulóban. Ráadásul a bőr összeráncosodik, mert a szövetek rugalmassága csökken, karikás lesz a szemkörnyék, barázdált lesz az arc, olyan lesz az ember, mint egy aszalt szilva.

Aztán, van olyan probléma is, mint a visszér. Ennek az oka az, hogy csökken a szövetek rugalmassága, az egész test petyhüdt lesz, lóg a has, az arc, a mell, rohanunk a plasztikai sebészhez. Pedig olcsóbb, praktikusabb és biztonságosabb kolloid-ásványokat szedni.

Most pedig egy másik orvost mutatok be Önöknek: Martin Cartert. 57 éves korában meghalt. A Harvardon szerezte meg az orvosi diplomát, a Yale-en pedig doktori címet kapott. Boncoláskor aorta-aneurizmát állapítottak meg nála. Az orvos rézhiánytól halt meg. Neki is olcsó volt a vizelete.

Egy másik példa. Egy elég híres jogász Detroitból, Helen Joyce Walter 44 évesen halt meg. Az egyik legdivatosabb sportklubot látogatta, tudják, mostanában a nők acélkemény csontokat akarnak kicsi ráfordítással. Ő is aneurizmában halt meg. Boncolásakor a tünetek egyfajta bénulásra, vagy bevérzésre emlékeztettek. Ennek is a rézhiány volt az oka. Neki sem volt drága a vizelete.

Hallott már valaki Stuart Burkerről? Ő öt nagy visszhangot kiváltó könyvnek a szerzője. A könyvek egészségről, diétáról, táplálkozásról szólnak. Az orvosi diplomát az egyik legjobb bostoni egyetemen szerezte meg. A könyvekben a fogyás diétájáról van szó. Húszéveseknek írta a könyveit, ő pedig 40 évesen meghalt.

Szeretnék a példáját és a diétáját követni? Negyvenévesen halt meg, kardioamepátiában, amelynek oka a szelénhiány. A farmerek egyszerűen bemennek a tápszerboltba és megveszik a szelént injekcióban vagy tablettában az állataiknak, hogy megelőzzék ezt a betegséget.

Dr. Stuart Burker, aki öt könyvet írt a táplálkozásról, 40 évesen halt meg szelénhiányban. Neki sem volt túl drága a vizelete. Higgyék el, a kardioamepátiát meg lehet előzni pusztán napi 10 centért, és ha ezt nem teszik meg, akkor tiszta bolondok. Másképp nem is tudom kifejezni magam, ha nem hajlandóak napi 10 centet szelénre költeni, hogy megmentsék a tulajdon életüket.

Gale Clark 47 évesen főkardiológus volt Saint Louisban. Találják ki, miben halt meg? Kardiomiopatikus rohamban. Biztosan látták már, ahogy a tehenek, akik sok kalciumot veszítenek a tejjel, kavicsokat, csontokat, mindenféle idegen anyagot rágcsálnak. Jó farmer ilyenkor gondoskodik arról, hogy a táp több ásványt tartalmazzon, mert különben megeszik az istállót is.

Embereknél is gyakran látni az ilyesmit. Mint tudjuk, a kismamák állandóan valamit kívánnak, folyton bökdösik a férjüket: „Hé! Kelj fel, hozz nekem fagylaltot savanyú uborkával!” Ez azért van, mert a fejlődő magzat elveszi a szervezetéből a szükséges ásványokat. Egy kis tanács: Vizsgálják meg a kezüket és az arcukat. Ha rózsaszínű foltokat látnak, akkor ez a szelénhiány korai tünete. Ha találtak ilyet, akkor 6 hónapig szedjenek kolloid formájú szelént. Mind el fog tűnni. Fél év alatt ezt a folyamatot meg lehet fordítani. Ha ugyanis a foltok kívülről eltűnnek, eltűnnek belül is, a belső szervekről, az agyról, a szívről, a májról, a veséről.

Kinek van alacsony vércukorszintje? Jó, kb. a 10%- nak. Biztosan láttak már hiperaktív gyerekeket, akik rávetik magukat cukorra. A króm és a vanádium hiánya alacsony vércukorszinthez vezet. És ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor fejlődik ki a mindenki által ismert betegség, a cukorbetegség.

Ami az ónhiányt illeti, az olyan elterjedt tünetben mutatkozik, mint a kopaszság a férfiaknál. Amint látom, a jelenlévők közül sokaknak szemmel látható ónhiánya van. És ha nem szüntetjük meg ezt a hiányt minél hamarabb, süketség is fejlődhet ki.

Következik a bórhiány. A nőknek a bórt ismerniük és tisztelniük kell. Segíti a kalcium megtartását a csontokban, véd a csontritkulástól. Elősegíti az ösztrogén, férfiaknál a tesztoszteron termelését. Ha nem veszünk magunkhoz elegendő mennyiségű bórt, akkor drága hölgyeim, nagyon meg fogják szenvedni a változó kort. A férfiaknál még rosszabb. Korai impotencia fenyegeti őket.

A cinkhiány első tünete, amikor elveszítjük a szaglásunkat és ízlelőképességünket. Amikor nem ízlik az ebéd, amit a felesége főzött, és panaszkodik, hogy semmi ízt nem érez. „Én egész nap a konyhában toporogtam, hogy finom ebédet főzzek neked, te pedig meg sem dicséred!” „Érdekes, én bementem a konyhába, de semmi illatot nem éreztem”. Ez a cinkhiány. Az állatkísérletek bebizonyították, hogy van kb. 7 ásvány, amely kétszeresére hosszabbítja meg az életüket. Emlékeznek, hogy mondtam, hogy az embernek 90 tápanyagra van szüksége: 60 ásványra, 16 vitaminra, 12 aminosavra és 3 zsírsavra.

Nagyon szerencsések vagyunk, mert a növények képesek megtermelni nekünk a szükséges ásványi anyagokat, aminosavat, vitamint és zsírsavat. Nekünk csak az kell, hogy naponta 15-20 növényi összetevőt iktassuk be az étrendünkbe helyes kombinációban, és megkapjunk minden szükséges tápanyagot. Elvileg ez lehetséges, de az amerikaiak többsége mégsem teszi ezt. Az átlagos amerikai úgy véli, hogy ha egy kis chips formájú krumplit evett, akkor teljesítette a napi zöldségadagot. Attól függetlenül, hogy elvileg lehetséges lenne megkapnunk a szükséges mennyiségű vitamint, aminosavat és zsírsavat a szükséges arányban a napi diétánkban, gyakorlatilag kevesen teszik ezt. Ezért, ha Önöknek is drága az életük, mint nekem a sajátom, az unokáim és dédunokáim élete, akkor Önök is maguk gondoskodjanak arról, hogy biztosítsák a szükséges mennyiségű tápanyagot, mert garantálom, ha nem teszik ezt meg, akkor nem fognak 120 évig élni.

Egy másik történet, az ásványok. Ez egy tragikus történet, mert a növények már nem tartalmaznak ásványokat semmilyen formában. A vegyszerezés és a föld kizsigerelése miatt ezek már hiányoznak a talajból, így nincsenek meg a növényekben sem. Ezért vagyunk kénytelenek táplálék-kiegészítőkkel pótolni a hiányt.

Miért kellenek a táplálék-kiegészítők?

Készítettem egy másolatot az Egyesült Államok Szenátusi üléséről. 74. kongresszus, második ülés, 2.64. dokumentum. Az áll benne, hogy az ásványtartalom a farmjaink talajában teljesen lecsökkent, ezért a learatott termés, akár gabona, akár zöldség, akár gyümölcs, nem tartalmaz ásványokat. Az emberek, akik ezekkel az élelmiszerekkel táplálkoznak, megbetegszenek az ásványok hiánya miatt. Az egyetlen módszer ennek a megelőzésére és gyógyítására a táplálék-kiegészítők alkalmazása. Ez áll a dokumentumban, amelyet 1936-ban (!) írták alá a Kongresszusban.

Azóta jobbra fordult a dolog? Nem, nem lett jobb. Sajnos, még rosszabb is lett a helyzet. Ennek az az oka, hogy a farmerek nátriummal, foszforral és káliummal javítják a talajt. Három komponenssel különböző kombinációban, és senki sem kényszerítheti rá a farmert, hogy még 60 elemet adagoljon a földbe, mert attól nem függ a termés mennyisége. Ezért minden egyes termés kivonja a földből az összes lehetséges ásványt. És ha a 60 helyett csak 3 ásványt pótolunk vissza, akkor a dolog úgy néz ki, mint amikor havonta 3 dollárt teszünk a számlánkra, de 60-at veszünk ki. El tudják képzelni, mi lesz a számlánkkal. Megszűnik.

Elmondom Önöknek, hogy az egészségünk is a katasztrófa szélén van, mert a talajban már nincsenek ásványok, és emiatt mi együtt és külön-külön teljes felelősséget viselünk az egészségünkért, a tudatos kiegészítő ásványpótlásért.

Gyakran megkérdeznek: „És 1000 évvel ezelőtt mit csináltak az emberek, amikor nem is voltak műtrágyák, pedig sokan éltek hosszú életet. Mit gondolsz az egyiptomiakról, indiaiakról, kínaiakról?”

Ők hatalmas folyók mentén éltek: Nílus, Gangesz, Sárga folyó, amelyek évente megáradtak, és mindent elárasztottak. Találják ki, mi történt ilyenkor? A víz iszapot és hegyi homokot hozott ezermérföldnyi távolságra. És az emberek imádkoztak minden istenhez, és köszönték az áradást. Mi azért imádkozunk, hogy ne legyen áradás. Pedig az áradás gazdagítja a talajt termékeny iszappal és ásványokkal, ezzel gazdagítja a learatott termést is.

Filipposz király, Nagy Sándor apja feleségül vett egy 12 éves lányt, Kleopátrát, Egyiptom hercegnőjét. A lány egyáltalán nem hasonlított a méregdrága ruhában és sminkben járó Elizabeth Taylorra. Lapos mellű, soványka teremtés volt. Miért vette mégis feleségül a király? Azért, mert Egyiptomban volt a legjobb a gabona. Mindenki tudta ezt, márpedig a makedón hadsereg éppen az egész világot készült meghódítani. Szükség volt a legjobb minőségű élelmiszerre a katonáknak, hogy 20 órás menet után tudjanak 6 órát küzdeni és győzni. Ha kimerült talajon termesztett gabonával táplálkoztak volna, akkor 20 perc után már azt kiabálták volna: „Édesanyám, vigyél haza”. Filipposz tudta, hogy Egyiptom az a hely, ahonnan a legjobb gabonát lehet szerezni. Az áradások ellátták a talajt kitűnő ásványokkal. Minden, művészetekben és technológiákban fejlett kultúra ilyen helyről származik. Az ilyen helyen élő emberek a legjobb szellemi potenciállal rendelkeztek, mert az étrendjük ásványokban gazdag volt.

Létfontosságú ásványi anyagok

Most pedig a következőt teszem. Példának veszek néhány ásványt, hogy elképzelésük legyen, miért annyira fontosak. Csak egy párat említek meg, de az összes ásványra igaz ez. Legelőször tekintsük a legelterjedtebb ásványt, a kalciumot. Mindenki ismeri.

A kalciumhiány az oka megközelítőleg 147 különböző betegségnek.

Néha a betegségnek emberi neve van. Ilyen például a Bell’s Palsy, amikor az arc egyik fele eltorzul. Ez még nem bénulás, csak az arcideg parézise. A kalcium hiánya okozza.

Csontritkulás: ez a betegség a 10. helyet foglalja el a felnőtt lakosság elhalálozási okainak körében. Ez egy nagyon költséges betegség. A csípőprotézis műtétje 35000 dollárba kerül, de ha ne adj Isten, két protézisre van szükség, akkor 70000 dollárba. Ha biztosításunk van, akkor szerencsések vagyunk, mert akkor ingyen megcsinálják.

A virginiai Mrs. Pitch, aki 115 éves korban halt meg, ha emlékeznek, az esés utáni következményekbe halt bele. Amennyire én tudom, az állatoknál nincs csontritkulás. Például, van egy 100 tehénből álló csordája, és idén nem született borjú, amelynek az eladásából fedezni lehetne költségeket. Pedig ki kell fizetni a takarmányt, az állatorvost, karban kell tartani a farmot és a legelőt, javítani a kerítést, stb. Felhívja az állatorvost: „Mi történt? Nem kellene túladni ezeken a teheneken?” Az állatorvos eljön, megvizsgálja a teheneket, és azt mondja, hogy a tehenekkel nincs semmi baj. Majd megvizsgálja a bikát és kijelenti: „Itt a probléma, bikának csontritkulása van, és ilyen csípőízületekkel nehéz a dolga a tehenekkel”. Ahhoz, hogy megelőzzük ezt a betegséget, a borjúnak mindössze napi 10 cent értékű szerves kalciumot kell adni, és sosem lesz csontritkulása.

A fogágy- és ínygyulladás megelőzése érdekében a fogorvosok szerint javasolt minden étkezés után fogat mosni és fogselymet használni. Állatorvosként állatok százezreivel találkoztam, egerekkel, patkányokkal, nyulakkal, kutyákkal, birkákkal, disznókkal, lovakkal, oroszlánokkal, tigrisekkel és medvékkel. Ők nem szenvednek ínybetegségekben, de nem használtak fogselymet sem, és fogat sem mosnak. Igaz, a leheletük nem éppen virágillatú, de az ínyeik egészségesek. Annak az oka, hogy az állatoknál nincs fogínysorvadás, ugyanaz: nincs kalciumhiányuk.

Menjünk tovább, vegyük az ízületgyulladás problémáját. Emlékeznek, már szóba került a csirkeporc és a zselatin. Az ízületgyulladást 85%-ban az ízület csontvégeinek ritkulása okozza. Létezik közönséges ízületgyulladás (artritisz), oszteoartritisz, lumbágó, reuma, és mind a csontritkulás következménye.

Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben. Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek. Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab jó minőségű só.

Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a sómennyiség, ami benne van a kenyérben, a salátában.

Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: „Ne egyenek sót, ne egyenek vajat”, azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak.

Próbáljanak választani!

Kialakítottam egy 5000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalciumadagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: „Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?” - "Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam” – válaszolta a páciens. Az orvos meg csak nézett...

A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele.

Következik a posztmenstruációs szindróma, lelkifizikai állapot, amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi szerves kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt.

Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csontritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van.

Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs.

1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével. Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: „a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével”.

Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál.

Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe.

Három féle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk.

1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken.

Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: „Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem”.

Kérdezem: „Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?” Válasz: „Kalcium-laktátot”. Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt.

A második vcsoport: a 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni „Cal added” (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar.

A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban.

A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a „Cal added” ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez.

A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket.

( A tudomány mai állása szerint van egy negyedik verzió is, ami még a kolloidoknál is hatásosabbanak bizonyult, ez a probiotikus forma, azaz a fermentált közegben lévő ásványi anyagok. - a szerk.)

De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz.

A Titikaka-tónál vagy Tibetben az ilyen vizet jégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak az ásványok?

És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal.

Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!

Forrás: 
http://mkh.valosag.net/index.php/koezzetevk/tudomany/egeszseg/689-a-halott-orvosok-nem-hazudnak
5
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (10 votes)

Hozzászólások

Csati's picture

Dokumentumfilm

Talaltam egy jo dokumentumfilmet egy bizonyos videomegoszton :)

Ingyenesen meglehet nezni, a cime : The Beautiful Truth

Nagyon tomoren a rakrol es a helytelen eletmod/taplalkozas kapcsolatarol szol. Illetve egy bizonyos Gerson terapiarol.

Értékelés: Nincs
mirzo's picture

Orvosi téma- segítségkérés

Sziasztok! 

Elnézést, nem a témába vágó a kérésem, de nagyon fontos lenne. Tudom, hogy ez egy segítőkész, összetartó közösség, ezért írok, próbálkozom. 

Szakdolgozatomat orvosi kommunikáció témában írom, orvos-beteg közti kommunikációról. Még az elején tartok, de fontos lenne minimum egy interjú egy orvossal, a szakterület nem számít. Próbálkoztam olyan orvosoknál, akikkel páciensként kapcsolatban állok, de nehéz akár a kérésem feltevéséig is hozzájuk férkőzni, csak időpontot kaptam... 

Ha egy budapesti orvos az olvasók közül szánna rám egy órát, segítve ezzel a munkámat, nagyon hálás lennék.  Természetesen időben, helyileg maximálisan alkalmazkodom... 

Köszönettel: mirzobaba

Értékelés: Nincs

pacemaker

Sziasztok!

Milyen immunerősítő/táplálékkiegészítőt ajánlanátok édesapámnak, aki 80 év felett jár? Pár éve pacemaker-e van egy infarktus és stroke után. Azelőtt orvost csak hírből ismert, és a gyógyszereket is hasonlóképp. Azóta viszont állandóan szed 4 orvosságot, és ezzel kapcsolatban nincsenek is illúzióink, hogy el lehetne hagyni. Örülünk minden napnak, amit velünk, s az unokákkal tölt. 

Ezért olyan táplálékkiegészítőt szeretnék neki rendelni, ami nem kezd el méregteleníteni, nem lesz rosszabb az állapota (mint pl. gondolom, a Huminiqum esetében) szóval csak szeretném az erőnlétét megtámogatni.

Mik ezek a termékek, amik erre a célra megfelelnek?

üdv: fresyya

Értékelés: Nincs

Szia Fresyya!Tudnál nekem

Szia Fresyya!

Tudnál nekem bővebben írni édesapád állapotáról pacemaker előtt és után? Az én édesapám 70 éves, és úgy néz ki neki is szüksége lenne rá. Én egy kicsit szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban, és persze nagyon féltem őt. 

Köszönöm előre is a válaszod!

Értékelés: Nincs

idősek immunerősítése

Amit saját tapasztalatból ajánlanék, főleg a téli hónapokban immunerősítésre az a béta glükán. Anyukám súlyos tüdőgyulladás miatt feküdt intenzív osztályon és végig adtam neki a béta glükánt, illetve utána még 2-3 hónapig. Szerencsére teljesen felgyógyult. Betegesebb időszakban, de megelőzésre is szerintem nagyon jó. Viszont úgy tudom ezt nem folyamatosan kell szedni. Ami időseknél nagyon fontos még, és ami szinte mindig probléma, nem csak a kiszáradás miatt az a megfelelő folyadékbevitel, úgyhogy arra is figyelni kell, hogy sok folyadékot igyanak az idősek.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Idősek erősítése

Olyan termékek kellenének, amik TÁPLÁLÉKOK! Vagyis természetes, de koncentrált formában tartalmazzák a szervezet számára szükséges tápanyagokat, ilyenek:

ízesített csicsóka sűrítmény, Natúr elixír, Raw Food-ok

Kívánom, hogy sokáig legyetek még együtt!!!

Értékelés: Nincs

Anasztázia

Sziasztok!

 Valaki segítene, akár privátban is, hogy pontosan mi a címe és szerzője ennek a könyvnek? Előre is köszi : Szilvi

 

 

Értékelés: Nincs
auratus's picture

Anasztázia az 1.része a könyvsorozatnak

De ezen kívül még 7 kötet van.

Nekem a 8-ból 6 van meg, akit érdekel, az írjon magánban.

Kata

(Úgy tudtok egymásnak magán levelet írni, hogyha rákattintotok az illető felhasználó nevére. szerk)

Értékelés: Nincs

Szia Kata

Te mit gondolsz, írnál még valamit bővebben? hol tartassz az olvasással?          (és légyszi hívjál már vissza, vagy küld el a számod, mert eltüntettem a telefonszámod és így én nem tudtalak . KÖSZI! ) Gabi

Értékelés: Nincs

Anasztázia miről szól?

Kedves Kata! Miről szól az Anasztázia és a többi kötet?

Értékelés: Nincs

Egy olyan NŐről aki

Egy olyan NŐről aki "egymagában" kint él az orosz tajgában, (de itt most ne egy remetére gondolj, bár a szerző sokszor fogja így hívni) és számunkra szinte felfoghatatlan módon éli az életét,a mi fogalmaink szerinti ház nélkül, (és majdhogynem ruhák nélkül.)  Mindent tud és mindent lát, és Próbál minket és aFÖLDANYÁNKAT megmenteni. A tudása és érzékelése számunkra felfoghatatlan. Mi ebből már nem sokat tudunk megtapasztalni (esetleg keveset ha akarjuk),de   R A J T U N K   M Ú L I K, GYEREKEINK MÉG IGEN.

Értékelés: Nincs
Gabriella Horváth's picture

Megy ez neked Borga

No, nem kell itt segítség.

Anasztázia egy alapmű.

De szerintem ez most történik Borga, nem kell erre annyit várni. Esetleg nézz rá az orosz honlapra. Még úgy is, hogy a fordítóprogram áta-botán fordított is látható, hogy egyre nagyobb körben valósítják meg Oroszországban a könyvben megálmodott dolgokat, és nem csak ott. Ha csak egyetlen ember vagy család kezd bele saját  családi birtoka rendezgetésébe, már megérte. :)

Azt hogy valaki mikor olvassa el, nem lehet sürgetni, mindenki akkor mikor itt van az ideje. Én sem kezdtem bele egyből mikor barátnőm, ajánlotta, pedig mindig jó könyveket cserebelélünk. Türelmet csak itt tanulhatunk az öröklétben nincs jelentősége.

Hamár a könyvajánló nálam most Drunvalo Melchizedek a sztár, Ő képviseli a férfi pólust a történetben, Anasztázia, pedig a nőit.

Naposat Csillagosat

Gabi

 

Értékelés: Nincs

Melchizedek?

Drunvalo Melchizedek Az életvirágos könyvével és a merkabával? Vagy más könyve is van neki? Súlyos infók, néha kicsit sok is az embernek, nem? Persze nagyon élveztem. De nekem már kicsit megfakult az emléke mert jónéhány éve olvastam.  Az oroszország zengő cédrusai sorozat azért mégis súlyosabb.  (persze lehet hogy ez nem a legjobb szó rea) ...és ami a lényeg, kézzelfogható megoldást nyújt, életünk visszafordíthatatlannak tűnő, vesztéberohanósdi játékához.   Gabi

Értékelés: Nincs
Gabriella Horváth's picture

Igen Melchizedek

Látom a Gabik egy húrón, pendülnek. :) Igen van neki új könyve, az egyik a Drunvalo Melchizedek A fény kígyója 2012 után, de nem lehet kapni. A másik Drunvalo Melchizedek - Élet a szívben. Viszont a jó hír hogy nem sokára fent lesz az élet virága honlapon minden, mivel az új tanfolyamhoz jó, ha az illető elolvassa ezeket a könyveket. Te voltál tanfolyamon? Mi pár hete voltunk, nagyon tetszett és az árát is megérte, tényleg sokat kaptunk cserébe. Ha lesz rá lehetőségünk, biztos elmegyünk az új tanfolyamra is. És a Mer Ka Ba-t gyakoroltad. Én most már lassan 3 hete minden nap. Tapasztalataim: Mindig jól alszom, és kipihentebb vagyok, mindenkit szeretek, negatív energia szinte nulla, azért szinte, mert ha lenne is nagyon gyorsan, leépítem, vagy elillan magától.

Anasztáziát is nagy szeretettel olvasom, meg próbálom beépíteni a mindennapjaimba, pl. a képalkotást, végre az emberem is megfertőződött, igaz zsarolással kellett rákényszerítenem, de nem bánja sőt, már az egész jövőnket áttervezte, de így szép az élet, ha közös a cél.

Naposat Csillagosat

Gabi

 

Értékelés: Nincs

Anasztázia kedvcsináló

Köszi Borga! Abszolút kedvet csináltál hozzá! Fel is vettem a vágyott olvasnivalók listájára! :o)

Értékelés: Nincs

egyszerűen Anasztázia

Vlagyimir Megre: Anasztázia :)

Értékelés: Nincs

Re Anasztázia

Nagyon köszönöm!

Értékelés: Nincs

Cukorbetegségre

Sziasztok!

A Cukorbetegségre krómot és vanádiumot honnan és miből tudnám leghamarább pótolni? A Huminiqumot még nem vettem meg, abban csak krómot találtam, vanádiumot nem. A kislányom az Emóciót folyamatosan kapja, hála nem beteg. Viszont jó lenne ha tudnám pótolni neki ezeket az ásványokat. Másik kérdésem az lenne, van egy ismerősöm aki imádja a pörkölt kávét enni csak úgy magába. Kicsit fura, de érdekelne nem lesz baja tőle, kb 1kávéskanállal megeszik naponta. Azt mondja imádja az ízét és az illatát.

csak nehogy baja legyen. Üdv:Évi

 

Értékelés: Nincs
Kovács Barbara's picture

Évi kérdései

Kedves Évi!

A cukorbetegség kapcsán írtam Neked magánban.

Létezik csokoládéval bevont pörkölt kávé édesség is. Kis mennyiségben nincs belőle gond, ha a szervezete nem tolerál rosszul a koffeinre.

Értékelés: Nincs

Ribizlilé

Sziasztok,

Nyáron préseltem ribizli levet és lefagyasztottam jégkocka tartó zacsikba. Most iszogatjuk szörpként mézzel vagy csak magában és nagyon finom. 3 jégkockát szoktam kiolvasztani és azt engedem fel vízzel. Az lenne a kérdésem, hogy vajon a fagyasztástól mennyi C vitamin maradhatott benne? Vagy egyeltalán maradt benne valami vitamin?

Továbbá azon gondolkodtam, hogy veszem a boltban a gyümölcsöket, zöldségeket de sajnos Biohoz nem tudok hozzájutni. Falun élek és 25 km-nél közelebb nincs olyan város ahol BIO zöldséget, gyümölcsöt tudnék vásárolni. Amit a boltban veszek meg gondolom tele van permetszerrel. Akkor most vegyem vagy ne? Ne együnk most zöldséget, gyümölcsöt? Burgonyát, répát, zöldséget, hagymát tudtunk vermelni, de sajnos mást nem. De veszem a boltban a retket, paprikát, paradicsomot, almát, körtét stb. Kicsit bizonytalan vagyok....

Köszönöm!

Zsike

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Ribizlilé és a téli táplálkozás - szerintem

Szia Zsike!

A fagyasztással vagyunk képesek a leginkább megtartani a zöldségek, gyümölcsök vitaminértékét a téli időszakban.

A paradicsom, paprika nem épp a téli időszak eledele... Bővebben erről a témáról, hogy hogy is gondolom ITT olvashatsz.

Niki

Értékelés: Nincs

táplálék vagy táplálékkiegészítők?

Ismét szóba került az orvosokkal kapcsolatos téma, amiről érintettként már leírtam a véleményem korábban, és megköszönöm Szandrának, hogy kicsit más szemszögből is próbálja megvilágítani ezt a kérdést.  Ezzel kapcsolatban csak annyit szeretnék még írni, hogy a főnökasszonnyunk azt kérte, hogy úgy tekintsünk mindenkire, hogy potencialisan bárki feljelenthet minket, ami azért egy plussz stresszet okoz a mindennnapi munkában. Lehet ugyanis hogy az alternatív szemléletem miatt valaki azért jelent fel, mert nem adok a betegségére gyógyszert, de lehet hogy más meg azért mert adok. Volt olyan beteg akinek nem adtam meg az általa elvárt infúziós kezelést, mert nem tartottam indokoltnak, tanácsokkal elláttam, és az volt a válasz, hogy köszönöm a nagy semmit.

Szóval nehéz úgy gyógyítani, hogy ennyire különböző elvárásoknak kell megfeleni, plussz még azt várni, mikor miért mehetek a bíróságra. Ez a mai egészségügy "belülről". Mindegy. Most inkább a fennti cikkhez szeretnék hozzászólni. Abban egyetértek, hogy az táplálkozás az egészség alapja, ill. hogy az ásványi anyagok fontosak. Csak azt nem tudom, jól értelmezem-e ,hogy  akkor most ez csak táplálékkiegészítőkkel érhető el?

Én iszonyú szegénységet látok magam körül és  sokakanak a napi betevő falat beszerzése is nehézségekbe ütközik, akkor nekik esélyük sincs az egészségre? A férjemmel mi mind a ketten dolgozunk,, semmi káros szenvedélyre nem költünk, de mire megvesszük a jobb minőségű élelmiszereket és kozmetikumokat, mosószert, táplálékkiegészítőre  már nem jutna.

Kisfiamnak friss gyümölcsöt adok mindennap, mézes teát, egészséges táplálékot, de ezen felül immunerősítőket, multivitaminokat ő se kap, hálistennek nem beteges.  Csak táplálékkiegészítőkkel lehet egészségesnek maradni? Kíváncsian várom a véleményeket.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Táplálék-kiegészítő

Valóban nehéz mindenkinek megfelelni és előre nem is lehet tudni kinek milyen reakciója lesz, a legnagyobb segítő szándék ellenére sem... Lényeg, hogy TE mindent megteszel a legjobb tudásod szerint!!! Ez számít!

Alapesetben mindenkinek táplálékokra van szüksége, ami fedezi a szervezet számára szükséges vitaminokat, ásványi anyagokat, nyomelemeket, enzimeket és még számtalan dolgot, ami csak akkor ér valamit, ha a szervezet egyből felismeri, táplálékként "tekint" rá, fel tudja dolgozni, hasznosítani tudja!

Az már hatalmas előrelépés és előny, ha valaki úgy, mint Ti egészséges alapanyagokat vásárol, abból készíti el a család eledelét. Sajnos a mai zöldségek, gyümölcsök sokkal kevesebb igazi tápanyagot tartalmaznak, mint amennyi a teljes egészséghez elegendő. Ezért kellene kiegészíteni, de semmiképpen sem kötelező! De nem mesterséges bogyókkal, hanem organikus, hatékony táplálék minőségű kiegészítőkkel! Erről a témáról ITT olvashatsz bővebben!

Ez a szegény-gazdag téma elég kényes, mert mindenki másképp gondolja! Ha van egy fix havi bevétel, akkor nyilván abból kell gazdálkodni. Érdemes több hónapig írni, hogy mire költ az ember... érdekes felismerések születnek!

Továbbra is jó egészséget kívánok!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

kálciumhiány, mi a teendő?

A hétvégén volt egy enyhe rosszullétem, begörcsöltek a kezeim. Gyanítom, hogy kálciumhiány van a hátterében. Az a kérdésemm hogy a kereskedelmi forgalomban, gyógyszertárakban található kálcium megfelelő a pótlásra?

Egyelőre nem tudok a webáruházból rendelni Korall Kalciumot, gondolom az lenne a megfelelő. Csak sejtem, hogy a gyógyszertári a kálcium laktát, és nem tiszta kálcium.

 

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Sejtéseid jók!

Valóban a korál kálcium az egyik legtökéletesebb kálcium forrás, de ha nem tudsz hozzájutni, akkor őrölj porrá bio tojáshéjat, és abból egyél napi 1 mokkáskanállal. Ha algaporhoz hozzá tudsz jutni (mi a SpiruWell-t szoktuk ajánlani, de más ellenőrzötten tiszta és natúr algapor is jó, csak ne legyen adalékolva!) , az is kiváló kálcium forrás. Részesítsd előnyben a következő magas kálcium tartalmú táplálékokat:

  • zsázsa
  • mák (ajánlom figyelmedbe a boszikonyhában megtalálható mák puding receptet)
  • szezámmag
  • csalán
  • mogyoró, tökmag, mandula, kesudió, dió
  • szárított füge, mazsola
  • szárazborsó, bab, zöldbab
  • teljes búzaliszt, rozsliszt, zabliszt, amarant
  • nyers káposzta
  • petrezselyem
  • brokkoli, karfiol
  • zeller
  • avokádó
  • hagyma

A kalcium felszívódáshoz fontos a D-vitamin jelenléte, használd ki a napsütést! Kerülni kell azokat az élelmiszereket, melyek "ellopják" a kalciumot: pl. kávé, kóla (a benne lévő foszforsav miatt), szénsavas-cukros üdítők, szintetikus C-vitamin.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (2 votes)

mák, szezámmag fogyasztása

Sziasztok,

már a Kolláth reggeli kapcsán is felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan kellene "helyesen" fogyasztani a mákot és a szezámmagot (ill a lenmagot is), hogy tényleg fel is tudjon szívódni és optimális legyen a szervezet számára. Őrölve, áztatva, a szezámmagot esetleg pirítva? Ha beáztatom a magvakat akkor azt vettem észre, hogy a mák ugyan megduzzad, de sokszor ugyanúgy távozik a szervezetből, mint ahogy bement, és feltételezem a többi apró maggal is hasonló lehet a helyzet, csak nem feltétlenül annyira "szembetűnő"... Ha megdarálom áztatás előtt, van értelme áztatni? Vagy áztatás után kéne megdarálni? Több helyen olvastam, hogy pirítani kell a szezámmagot. Tényleg jobb pirítva? És ha igen, miért?

Előre is köszönöm a felvilágosítást!:)

sointunen

Értékelés: Nincs

szezámmag használata

Én is szertnék felvilágositást kapni a fentiekkel kapcsolatban

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Apró magok fogyasztása

A szezámmagot lehet előáztatni, de bőven elég kicsit (!) megpirítani a könnyebb emészthetőség miatt. A mákot inkább darálva szoktuk fogyasztani. A lenmag külső része nyálka-anyagot tartalmaz, ami a megduzzad, így kiváló bélpucoló ha egyben  eszed, de rengeteg folyadékkal együtt kell!

De lehet darálva/órölve, így fel tudnak szívódni a benne lévő kiváló tápanyagok!

Tudományosabb magyarázatokat én sem tudok...     

Értékelés: Nincs

csonttörés (zöldgally) 18 hónapos kisfiamnál

Sziasztok! Másfél éves kisfiamnak eltört a csuklója (székről leesett, maga alá gyűrte-légyszi ne kérdezzétek, hogy kedves anyuka, hol voltál... mentem rögtön,mikor láttam, hogy táncikált, de már vesztette is el az egyensúlyát, s nem bírtam odaérni:( úgyhogy fején át, nyaka bicsaklott, én inkább a gerincét féltettem, de a csuklóján állapítottak meg zöldgally törést) 

Valami,amivel a csontszövet/porcok gyorsabban gyógyulnak? épp Nor-oilt kezdte el pár napja, de még az is eszembe jutott, hogy a csonterősítés ez esetben nem éppen a jelen állapotot, azaz a deformációt erősíti=tartja meg, és úgy forr össze? Ha bődületes hülyeséget kérdeztem, bocs.... (amúgy már volt "csontos" ügyünk, a középső kisfiamnak születése óta kicsit beesetteb a mellkasa, nem vészes, nem mondhatni tölcsérmellkasnak, de mikor kérdeztem ovost/gyógyszerészt, adjak-e neki vmi porcerősítőt, azt mondták, nem ,mert az csak ezt a kis deformációt erősíti fel (???)  Amúgy tényleg nem feltűnő a gyermenek, bár attól kicsit tartok, majd ha kamaszkorban hirtelen nő, akkor hogyan fognak a mellkasánál a csontok alakulni)

 

Köszi a  segítséget, előre is

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

zöldgally törés

Ó szegénykéim... hát előfordul az ilyesmi!

Nem értem pontosan, amit írsz... A zöldgally törés az, amikor a csonthártya összetartja a tört csonvégeket... általában nem mozdul el, nem deformálódik. Gyerekeknél gyakori. Mit mondott az orvos, hogyan látták el? Mert ha nem mozdultak el a tört végek egymástól, akkor nyom nélkül fog gyógyulni pár hét alatt.

Vagy elmozdultak? Írj, kitartás, és no para!!! A halolajjal rosszat nem tehetsz, add neki nyugodtan, a keringést is segíti, ami most nagyon jó!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

zöldgally

Köszi Mártu, a választ... gipszben van, gondolhatod, eleinte percenként mondta, hogy "le", mostmár megszokta... Állítólag 15 fokos eltérés van ott belül, szóval csak elmozdult... No akkor lazacozunk..., remélem, semmi maradandó nem lsz, csakhát olyan szívszorító látvány, hogy 18 hónapos kezecskéjén gipsz van vállig.. :(

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

De gondolom, akkor azt

De gondolom, akkor azt helyreigazították, mielőtt felrakták a gipszet, úgyhogy mehet a csontforrasztás. yes.gif Egy-kettőre helyrejön meglátod, ők még annyira gyorsan regenerálódnak. El tudom képzelni, hogy szívszorító látvány lehet.... sad_smile.gif Mióta nekem is van egy pöttömöm, én is másképp látok mindent...

Jobbulást!!!!!

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Megszívlelendő tanácsok

Jó érzés, amikor Nobel-díjra jelölt orvosdoktorok is alátámasztják, amit már lassan két évtizede próbálok megértetni az emberekkel.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (5 votes)
ahodicska's picture

Nagyon jó, hogy ez itt megjelent

Kedves Vali és Mindenki!

Elsőként, Édesapám szerint "az a tiszteletre méltó, aki tiszteletre méltó"... Pusztán a kor és a cím nem jogosít fel senkit erre. Egyetértek sok mindenben Szandrával. Nem lehet mindenkit egy kalap alá venni, vagy másképp mondva: akinek nem inge... Az Isten vagy kinek mi tetszik, megadta az embernek a szabad akartot, és Éva meg "kikövetelte" a tudást. E két dologtól vezérelve azt mondom, mindenkinek szíve joga, hogy kiben-miben hisz és azt, hogy aki keres, az talál (infokat, megoldásokat, orvosokat, alternatívokat, esetleg ezek kombóját, mert hogy vannak ilyenek is). Nekem már 10 éve lassan mesélte egy dietetikával foglalkozó hölgy (csak ő más termékek irányában van elkötelezve), hogy sajnos már évtizedek óta nem tanítják az orvosin a táplálkozás egészségre gyakorolt hatásait, hogy ez mennyire szorosan összefügg egymással. Ez elgondolkodtató. Nekem van ilyen és olyan tapasztalatom is az orvosokkal. Emlékeztek Jodie Foster egyik filmjére a "Kapcsolat", amiben a következő párbeszéd élesen megmaradt bennem, de az angol eredetit idetenném a teljesség kedvéért:

David Drumlin: I know you must think this is all very unfair. Maybe that's an understatement. What you don't know is I agree. I wish the world was a place where fair was the bottom line, where the kind of idealism you showed at the hearing was rewarded, not taken advantage of. Unfortunately, we don't live in that world.
Ellie Arroway: Funny, I've always believed that the world is what we make of it.

Röviden: Sajnálom, hogy a világ nem olyan, mint amilyenek Ön hiszi. Furcsa, de én azt hittem a világ, olyan amilyenné tesszük.Szóval adjunk hálát annak, hogy itt vagyunk ebben a közösségben, tehát van kollektív tudat. Ezért őszintén bízom és hiszek abban, hogy ezek a mostani nem túl szimpatikus folyamatok megfordíthatóak úgy egyéni, mint makro szinten.

Visszakanyarodva a cikkben olvasottakhoz. Már párszor átolvastam és pár dolog ütötte meg a fülemet.

  • Só és vaj használat - persze tudom mértékkel, de a Doktor úr azt mondta, nem kell spórolni, sőt.
  • Igen, igazi táplálékoz kéne enni, de már több forrásból is azt halljuk, hogy ma már ez vajmi kevés, hiszen nincs meg az a tápanyag értéke semminek sem, mint a mondjuk akár 40-es években. Tehát nincs menekvés kell valami "pótlék".
  • Idézem: "Szükségünk van 90 táplálék-kiegészítőre, ebből 60 ásvány, 16 vitamin, 12 alapvető aminosav és 3 alapvető zsírsav. Összesen 90 kiegészítő a mindennapi étrendünkhöz, amelyek hiánya különböző betegségeket okozhat." Van olyan táplálék-kiegészítő, kolloid formátumú (ahogy a cikkben is olvasható), superfood ami ezt mind tudja?! Eddig vettem már olyanokat, amik majdnem ott vannak.
  • A táplálék-kiegészítőket sem kell állandóan szedni, de ugye a C vitamint pl. lehet lsd. Szentgyörgyi. (Úgy hallottam, hogy a C vitamin legfontosabb feladata a sejtmembrán védelme, ergo ha az ép, akkor nem tud a szabadgyök odafurkálódni.)
  • Még egy érdekesség, lehet Ti már hallottátok, hogy a Biblia, az egy használati útmutató az ember számára, hogy a Miatyánkban a "mindennapi kenyerünket" rész azért van benne, mert a gabona (ahogy ezt már mindenki tudja) E vitamint tartalmaz, és több más szempontból az az örökítősejtek védelmében jár élen...
Értékelés: Nincs Átlag: 2 (1 szavazat)

Megint az okoskodásom!! ... bocs

Szia Ahodicska. ...nem vitatkozni akarok, előre bocsájtanám. (remélhetőleg nem is fogok...) Talán azt mondhatom, hogy előtörő gondolatok a gondolataidra. Gondolatok azoknak akiket érdekel. ... :   "Röviden: Sajnálom hogy a világ....                        ... Furcsa de én azt hittem hogy A VILÁG OLYAN AMIENNÉ TESSZÜK"!!!!!      "ezek  A nem túl szimpatikus folyamatok MEGFORDÍTHATÓAK ÚGY EGYÉNI MINT MAKRO SZINTEN"!!!!!!!!!!!!!!   Igen ha teszünk érte!    M I      I S!!!!!                                                                            

Só és vaj használat: kell só persze! amibe nem piszkálnak bele!! Kell a vaj persze!! De amit a tehén megeszik, vagy amivel azt a szegény párát életben tartják hát az mind benne van a vajban (Ja!!.. és lassan már nincs tehén magyarországon!! . EZ SZÓ SZERINT ÉRTENDŐ!!  Vajon vaj honnan van?                                                                                                   

".. tehát nincs menekvés kell valami "pótlék".  Aki azt a jó minőségű pótlékot megcsinálja, az is FÖLDben termeli a növényeit (már legalábbis ami növénybőll van) Na most, AZ A FÖLD, vajon mitől jobb? A tápanyagérték a föld minőségétől függ.  A FÖLDet kell táplálni ápolni gondozni. Attól hogy valami BIO nem biztos hogy van is tápanyag benne!!!! DE ENNEK NEM KELLENE ÍGY LENNIE!!!! Mindent meg lehet tanulni (na jó, nem mindent,de ezt igen)!!

Egy saját magunk által TISZTÁN és JÓL megtermelt növény, igazi TÁPLÁLÉK!! Egy saját kertünkből levett gyümölcs, zöldség, ÉLŐ !!! OTT HELYBEN FOGYASZTANDÓ legalább részben!! Semmi köze a piacon / zöldségesben MEGVÁSÁROLT és hűtőben fonnyasztott ÁRÚHOZ.  ÉLŐ TÁPLÁLÉK   É T E R T E S T E VAN. (egy rövid ideig még. ..növényenként változó 10-20 perctől néhány óráig) ERRE NEKÜNK SZÜKSÉGÜNK VAN, EZZEL EGYÜTT FOGYASZTANDÓ!!! AKI tudja próbálja ki mihelyt teheti!!! (olyan érzés minthogyha ragyogna az ember kezében, és szájában, a frissen levett gyümölcs /zöldség. Ragyog benne az ÉLET!!!  Le kell venni a száráról egy TISZTA növényt és beleharapni, majd összehasonlítani, egy bolti változattal!! ÉG és Föld!!! Mindenki bizonyosodjon meg róla saját maga, ha teheti!! Az állat ami vadon él ,és amit az ember jól tart, ismeri és "élvezi/éli" ezt a ragyogást.                              

Mondhatnánk:  Segítség!!! Vagy mondhatnánk SEGÍTS  ÉG!!   DE INKÁBB:   SEGÍTSEN MINDENKI      SAJÁT    MAGÁN!!!   (persze ezt néhányan igen fellengzős kijelentésnek vehetik  bocsánat, nem akarok senkit sem megbántani, Viszont  ennek a segítségnek nagyon sok féle különböző formája van/lehet.)

Miatyánk = Mindennapi kenyerünk = gabona = örökítősejtek védelme!!! Miatyánk =  Mindennapi kenyerünk  (van aki  Mindennapi könyörünk - nek mondja. Könyörünk, mint KÖNYÖRÜLETESSÉG FELÉNK ill.ÁLTALUNK) Mindennapi kenyerünk =  BÚZA.     A búzát a régi (magyar) ember ÉLETNEK hívta, és minden egyes búzaszemen a  Megváltót - Jézus Krisztus képét látta!

ANASZTÁZIA megadja a megoldást a zuhanó életünk (meg) fordítására. Még ha nem is tűnik pillanatnyilag kivitelezhetőnek, de akkor is megéri olvasni,  mert feltölt és  átlényegül tőle az ember!!!(nem csak én ) (biztosan megszállotnak néz már mindenki , de higgyétek el  nem vagyok az!!!     

OLVASSATOK A N A S Z T Á Z I Á T!!!   ( ahol ő él Anasztaszíjá-nak ejtik a nevét)        

Borga                                                                                     

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 votes)
ahodicska's picture

Nem okoskodásnak tűnt

amit írtál kedves Borga. A gondolataimat azért vetettem virtuális papírra, amiért Te is. Gondolatébresztésnek. (És volt konkrét kérdésem is.) Bár úgy tűnik, itt az ember nyitott kapukat dönget. Sok dologban igazad van és nem vettem zokon!

Ami a gyakorlati részét illeti, nagyon is tudom miről beszélsz. Megboldogult apai nagyszüleim és anyai nagyapám gazdálkodók voltak, az egyikük speciel bolgárkertész. Hogy miért nem tudtak azok maradni és szakmájukban "gigantikus" karriert befutni és a stafétát átadni, arra többek között a történelem megadta a választ (gazdálkodás, háború, államosítás, földosztás, gazdálkodás, tsz és háztáji, tsz felbomlás...).

Gyerekkorom meghatározó nyarai többek között a Viharsarokban teltek. Tudom milyen a kukoricadara készítése, tyúkok etetése és itatása, a földi munkák látványa és érzete a tenyeremen. Tudom milyen a libaterelgetés (persze csak lájtosan), merthogy én is hajkurásztam őket, van fogalmam a kukoricagóréról, és tudom nem tálcástól születik a csirkemell filé a tecsó hűtőpolcaira.

Emlékszem, hogy a nagyimnak milyen volt rántott csirkéje, a levese a saját szárnyasaiból, amiket - mondanom sem kell - előttem készített fel a "nagy útra". A nagyapám böllér is volt, disznóvágáskor őt hívták sok helyre. Tudom milyen a vermelés, és városban úgymond disznót vágni. Amúgy én már a városba születtem és élek, akárcsak a szűkebb-tágabb rokonságom (ők előtte földközelben éltek).

Sajnos ahhoz már túl idősek voltak a nagyszüleim, hogy mindenre megtanítsanak, de még van apám és anyám, akik sok mindent el tudnak mondani és megmutatni. Ahogy nézem a világot, lesz is igény rá, hogy sok lábon álljunk. Szeretek sütni-főzni, kenyeret is, sütőben (kemencében nem volt szerencsém, de az sem egy leányálom, nem véletlen keltek 3-4 körül a felmenőink). A karikagyűrűm sem esett le, amikor a szüleim telkén kapáltam, ástam, ültettem. Persze, ez nem olyan horderejű, mintha ez lenne a napi rendes munkám. Igazad van, a saját földben termett növényeknek - asztráltestüket ugyan még nem láttam - de napsütés ízük van az fix.

A termelést nem mindenki teheti meg, több okból is kifolyólag (erről már volt itt az oldalon egy parázs vita egy másik blogban). Igen, abban is igazad van, hogy a táplálék-kiegészítők ugyanúgy földből kerülnek ki. Na, de milyen földekből! Ezen a helyen erről hallunk és olvasunk, hogy szükséges lehet, sőt vannak olyanok, akiknek egyenesen kell! Hidd el nekem, nem mindenkinek való a gazdálkodás, akármilyen romantikusnak tűnik, komoly fizikai és szervezési meló, sok idő- és pénzügyi ráfordítással. Pláne olyanoknak, akik városban laknak no telekkel, sőt se affinitásuk, se lehetőségük. Nem, nem kifogást és felmentést keresek, ez tény. Azok mit (t)egyenek??? Gondolom azt, hogy igyekeznek tudatosabban étkezni, támogatni a helyi és nem annyira helyi gazdákat, akiktől igazi élelmet vesznek. Úgy tanultuk valaha, hogy hazánk agrár-ipari ország. Kár, hogy messzebb vagyunk mára ettől és a Tiroli blogban leírtakról. Litániákat lehetne írni, miért is történt ez, de mindegy is, mert a mostban kell élni.

Egy szó mint száz - ezért írtam a kollektív tudat ébredését - mert én is úgy gondolom, hogy tenni kell, az okoskodásból nem lehet jóllakni. Ezt csak úgy az éterbe kívánom mondani, merthogy grafomán pillanatomat élem, amíg sok helyen nem disszonáns gondolat, hogy dögöljön meg a szomszéd tehene (ahogy Te is írtad, hogy már alig van) és egyúttal az összes aprójószága (azokból is kevesebbet tenyésztenek mára) és nem értik meg, hogy csak az összefogás viszi előre a dolgokat, addig nagy marad a baj. Konkrétabban: tetszik, hogy van már Zöld óvoda, menza korrekció helyenként, szatyor közösség, hogy vagyunk itt mi mindannyian, tán közöttünk vannak döntéshozók is, tehát Plútó módjára nemcsak nekünk, hanem iskolában is tanítanának az élet vezetéséről. Hogy az egészség-tudat ne csak úrihuncutságnak tűnjön, amit (most ironizálok) Krőzusoknak találtak fel, ergo kevés pénzből is lehet jól enni és kinézni (emlékszem volt is egy ilyen hozzászóló: "szélsőségesen kevés pénzből" - milyen jó, hogy olyan sokan nemcsak tanáccsal de kaláccsal is ellátták azt a lányt). Jó, ha valaki az anyatejjel magába szív minden tudást, de ne legyünk önhittek, mindent egy szülő sem tudhat. Ha lenne, egy átfogó program tán a mai és későbbi lányok egy része - ezt nem adresszálom senkinek! - nemcsak gps-szel találnák meg a konyhát (a barátaim szava-járása). Ezt tovább fűzve, fiútestvéremmel az életre igyekeztek nevelni és igyekszem ezt tenni saját fiammal is, szóval (remélem) nem fogja magát összecsinálni, ha majdani feleségének vinnie kell sk. zöldborsólevest meg lekvárostekercset a szülőotthonba.

Anasztáziáról nem hallottam, de majd körbenézek a neten, mégis ha pár szóban elmondanád nekem és azoknak, akit érdekel, megköszönném.

Zárszóként még annyit, hogy továbbra is érdekel, van-e olyan kiegészítő táplálék, ami tudja azt, amit a cikkben olvastunk. Pl. a csirkeporcra Anyámnak nagy szüksége lenne (noxigenol nem kapható idehaza).

Értékelés: Nincs

Anasztázia szerint..

"Anasztázia szerint a könyv szövegébe olyan betűkapcsolatok és szókombinációk vannak beleszőve, amelyek az emberre jótékonyan hatnak. E hatást akkor érezhetjük amikor a könyvet úgy olvassuk, hogy hallásunkat és érzésünket nem gátolják azok a mesterséges hangok, amelyeket tárgyak és gépek hoznak létre. Ám a természet hangjai, a madarak éneke, az eső lágy hangja, kopogása, a levelek suttogása a fákon -e jótékony hatást segítik és elősegítik."                                                                                                               Ennyit idéznék az első könyv  hátlapjáról, és ha lehet semmi többet nem mondanék a könyvről konkrétan. Hogy miért is? Írhatnám azt hogy mert lelövöm a poént. De erről szó sincs. Viszont megfosztanálak (esetleg ) az élmény teljességétől. Mert hogy élmény az kétségtelen. Javasolnám hogy interneten NE olvass utána, mert nem biztos hogy kedvet kapsz az ott olvasottaktól. (lehet hogy ez hülyeség, de én úgy emlékszem rá hogy amit ott találtam az nem biztos hogy meghozta volna a kedvem az elolvasásához, holott már az összes kötetét többször elolvastam akkorra. Ez lehet, hogy tök hülyén hangzott, de emlékszem, hogy ez gondolkodóba is ejtett akkor engem. Ha ott látom csupán a neten, akkor valószínű, hogy most nem ajánlgatnám itt senkinek sem. (mert hogy nem olvatam volna el). DE szerencsére kicsit másként kopogtatott be hozzánk. A férjem rendelte meg ismerősöktől ajánlás útján (akkor még ők voltak a terjesztői). Én csupán annyit tapasztaltam az egészből, hogy találtam egy könyv csomagot kibontva nálunk (az üzletünkben), és mivel a kérdésemre hogy -mi ez ?? nem jött hirtelen válasz, így kézbe vettem a könyvet/könyveket (akkor még csak az első két kötet volt magyarul kiadva) és elovastam a hátulját. Valami ilyen-- Mi a fene? Mi a csuda ? vagy Nahááát!!! érzésre emlékszem, és aztán fogtam és kinyitottam az elején a könyvet, és elkezdtem olvasni. Azután ...eltelt néhány órahossza, és én még mindig csak ott álltam és olvastam... aztán egy kicsit elrösteltem magam, hogy  mit gondolnak itt rólam ..  ..hogy én ennyire ráérek... aztán becsutam a könyvet és hazavágtáztam, hogy ne lássa senki hogy én csak olvasok olvasok, mint akinek az égegyadta világon semmi gondja, dolga. Azután már nem emlékszem pontosan, de önmagamhoz képest villámgyorsan elolvastam, 1 vagy 2 nap alatt, és az érzésre arra az első érzésre arra emlékszem jól még mindíg ( tök olyan mintha szerelmes lennék nem?) Feltöltő felvillanyozó, csuda izgalmas, pedig ez NEM REGÉNY  ez a NŐ egy valós ember. Ő  AZ EMBER! Ha nem voltam elég alapos a figyelemfelkeltésben (nem vagyok túl jó benne) akkor szívesen el is küldöm a kötetet ha elolvasás után vissza kapom, de várjunk csak, Veronika azt mondta, hogy Ő már le is töltötte. Akkor valószínűleg te is megtalálod, (de az ajánlatom természetesen továbbra is fenn áll) Ja és Cyberella is ajánja!!! Hát az ő ajánlása lényegretörőbb, osztom a véleményét. Borga 

Értékelés: Nincs
ahodicska's picture

Anasztázia

Kedves Borga és Többiek!

Nagyon óvatosan fogalmazok, mert senkit nem szeretnék érzéseiben és gondolataiban megsérteni. Mint írtam, mindenkinek szíve-joga miben hisz. Köszönöm, a felvilágosítást! Azért mielőtt belecsaptam volna a lecsóba, utánanéztem ennek a könyvsorozatnak kicsit jobban. És igen, megtaláltam letölthető formában.

Ti beszéltek oroszul? Merthogy kicsit kutakodtam, ki is a szerző és mennyire ismerik munkásságát a világban. Hogy is mondjam. Beleolvastam a saját honlapjába, a Klub oldalába magyarul és oroszul, Wikibe, egyéb forrásokban. Meglehet, hogy nagyon korszakalkotó ez a publikáció, de lehet olyannak hinni, aki egyszer azt állítja, hogy létező személyről és annak kinyilatkoztatásairól ír, majd az ő szerzői jogának megsértésével kapcsolatos bírósági tárgyaláson önmaga - pontosabban védőügyvédei - jelenti(k) ki, hogy ez egy kitalált figura.  (Idézhetném is, de inkább elküldöm, ha érdekel akár szószerint lefordítva priviben.) Mint a magyar népmesékben: aki nem hiszi, járjon utána. Szóval kicsit elvette a kedvem. Remélem nem bántok meg senkit, hogy más oldalról közelítettem meg a témát. Meglehet belelapozok, mert kíváncsi is vagyok, de mégis inkább maradok a Mester és Margaritánál, meg a Mennyei Próféciáknál. Ugyanakkor önmagunk és embertársaink elfogadása, tisztelete, az összetartás, a természet védelme (lehet folytatni) mind-mind az életünk alappillérei, amit nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Értékelés: Nincs
auratus's picture

Kedvszegő / Kedvcsináló

Kedves Ahodicska,
és többiek, akik Anasztáziát olvasnak, olvastak.

Több gondolat is felötlött bennem, ahogy olvastam az utóbbi hozzászólásokat, megpróbálom nem lóugrás-szerűen leírni, hanem sorjában.

Előre bocsátom, hogy cseppet sem bántódtam meg, nem volt miért. Csak a véleményed írtad, nincs azzal baj.

Nem tudok - már annyira - oroszul, hogy lefordítsam az általad említett cikket, de igazából úgy vagyok vele, hogy szemernyit sem számít, hogy KITALÁLT vagy VALÓS személy Anasztázia. Én úgy érzem, nem ezen van a hangsúly, nem ettől jó, vagy nem jó a könyv. Legyen kitalált, bánom is én. Az eszme, a hozzáállás, az életmód, a meglátásai, a megoldásai a fontosak. A harmadik könyvet olvasom, és nincs jelentősége annak, hogy a főszereplő NŐ kitalált-e vagy sem. Bennem borzasztó jó érzéseket keltett, és úgy érzem maradandóakat. Ha kitalált személy, akkor is ez az első ilyen könyv (ha jól tudom) eféle témában, és már ezért is járna neki a taps.  Bármilyen pereskedésre is került sor, az a könyv értékén, illetve a tartalmának, mondanivalójának értékén semmit sem ront!!!!!! A Mennyei próféciával nem is lőttél nagyon mellé, hiszen az is hasonló műfaj, én ezt a könyvet is kicsit misztikusnak, spirituálisnak tartom.


Írtam egy hozzászólást pár napja, de valahova elszállhatott, mert gyanúsan sokáig mentette, én meg bezártam, de valami olyasmit írtam benne többek között, hogy ez a könyv egy kicsit olyan hatással van (legalábbis) rám, mint a meditációk.

Minél gyakrabban meditál valaki, az általa eredményezett JÓ ÉRZÉS egyre gyakoribb, míg végül van akinél állandósul, ezáltal sokkal kiegyensúlyozottabbá válik, sokkal emberibben reagál dolgokra, félelem nélkül, előítélet, harag, irigység, és egyéb zavaró érzelmek nélkül. No, számomra ehhez hasonló az Anasztázia könyvek hatása. Nem fedeztem fel benne az ominózis szókapcsolatokat (talán 1-2re rá lehet húzni, hogy az), kombinációkat, de a belőle áradó hangulatban, és felbukkanó érzésekben látom ennek eredményét.

A másik (sokadik) dolog pedig, ami a kedvcsinálót illeti, semmiképpen sem tolakodnék vele, és erőltetném rá valakire, aki nem akarja elolvasni. Én ugyan kötelezővé tenném, de ugyebár azzal mindig ellenkező hatást lehet elérni. Nem vagyok hittérítő sem, hogy erőltessem, és rábeszéljek bárkit. Akit érdekel, és aki úgy érzi, hogy ehhez van kedve, erre van igénye, annak úgyis a kezébe fog kerülni.  "Sok beszédnek sok az alja" tipusú kezd lenni egy kicsit, hogy ennyit rágjuk ezt a dolgot, de ezeket még szerettem volna leírni.

szeretettel:
Kata

 

 

Értékelés: Nincs
Gabriella Horváth's picture

Anasztázia

Igen Anasztáziát mindenképp olvassátok. Korunk legfontosabb könyve.

 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hogyan mondjam el...

Szia! Szerinted, hogy volna hatásosabb a könyvet ajánlani? Én valahogyan nem szívesen mondanám el, hogy miről is szól. Azt mindenki tapasztalja meg maga.  Én örülök, hogy nem tudtam róla semmit előtte. Viszont mindenképp  szeretném ha minél többen olvanák.  Én 6 éve olvastam (vagy öt) az elsőket, és úgy érzem hogy nagyon lassan halad itt nálunk ez a  --normálisba való átfordulás--  és elősegíthetné  Anasztázia nálunk is a változást. Csak én valahogy nem vagyok elég hatásos, Kellene VAL(ak)I akinek a szavára jobban odafigyel mindenki! !!! Borga

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Bakos Veronika's picture

Porc

Szia ahodicska!

Anyukádnak pontosan milyen problémája is van?  

Értékelés: Nincs
ahodicska's picture

Porc

Lumbágó fiatal lány kora óta, porckopás térdekben, csigolyakopás, gerincsérv. Egyszóval állatorvosi ló - ezt ő mondta. Ne kérdezd Veronika, hogy miért  hanyagolta el magát. Én is sokat papolok. Utoljára 2007-ben feküdt be a Gerincklinikára, de a felerősítés, ahogy a doki néni is megmondta, csak ideig-óráig elég. Igen, van súlyfeleslege (ez főként hormonszedés miatt alakult ki). Nem bionóm elveket vall, bár igyekszik.  Anikó

Értékelés: Nincs
Bakos Veronika's picture

Porckopás

Hmmm... hát nem egyszerű... és mennyire hallgat rád, vagy eddig próbáltatok javítani az állapotán természetes módszerekkel...? Igazából nem tudom hol lehetne elindulni, ő mennyire fogadja el ha te adsz neki tanácsot, ha szerzel neki "szereket" vajon szednée...? Ha mesélsz neki lelki okokról vajon mennyire hallgat meg...? 

Értékelés: Nincs
Móni71's picture

Kinek higgyünk?

A héten vittem be Édesapámat kórházba, négy osztályon voltunk, sok dokit láttunk, gyakorlatilag egyetlenegy néz ki úgy, hogy hitelesen beszélhet egészségről! Az összes többiről első ránézésre látszik, hogy rosszul táplálkozik, alig mozog, nap, levegő rég nem érte:(  Érdekes érzés, hogy legszívesebben elmondanám nekik, hogy mit kellene tenniük, persze befogtam a szám, tudom, a legtöbben nem vevők erre!

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Az orvosok koran halnak

Megint nepszerutlen leszek... Nagyon.

Egy atlagos magyar orvos nagyon sokat dolgozik. Hozzatennem Franciaorszagban sem jobb a helyzet. A nogyogyaszom reggel negyed hetkor kezd a mutoben, es este 8-kor meg benn van a korhazban. (Probalok estere kerni idopontot hogy a Kedvesem is ott tudjon lenni a vizsgalatokon.) Nagyon elfoglalt orvos, aki "alaptarifaval" dolgozik. (Az az osszeg amit a koptelezo francia egeszsegugybiztositas 100%-osan terit.) Valoban ritkan lathat napot.

Egesz nap csak negativ energiat kapnak. Koszonetet es halat nagyon nagyon ritkan. Stressz, embereletek sulya, munkaerohiany, ugyeletek, ejszakai otszor keles. Mindez az orvosi egyetem eleje ota, nem beszelve az ott oket eri megalazo banasmodrol amig kezdo orvosok. Egy francia orvosnak lenne eleg penze hogy kulon bejaronot, szakacsnot egyebet tartson es magara is gondoljon, de sportolni, levegot es napot latni az sem tud helyette. Egy atlagos magyar orvosnak ilyesmire se ideje, se penze, se energiaja, sajnos.

Mindemelett az ember elvarja ugye, hogy legyen egyutterzo, kedves, tudjon minden ujdonsagrol es meg sorolhatnam.

Mindezert leginkabb tamadasokat kap... senkit nem erdekel az az 10000 emberelet akit megmentett, mindenkit az az egy akit nem. Hozzateszem a lelkiismeretes orvos maga is igy van ezzel. Akinek gyogyszert ir fol az ezert szidja, akinek nem, az azert. Kivalo bunbak. Ime, nezzunk korul ezen az oldalon, kivaloan tukrozi a tarsadalom velemenyet. Olvashattuk mar hogy az orvos gyilkos, muhibak tomeget, kerdeseket hogy mit tanitanak az orvosi egyetemen (mondvan semmit), a doktori cim mindenfele le-legypiszkozasat stb. stb. Mindez szamomra eleg elkeserito. Persze mondhatjatok, hagyjam abba az oldal olvasasat ha ez zavar. Abba is hagyhatnam, ha nem gondolnam hogy sok a hasznos informacio, es hogy a hagyomanyos es a tradicionalis orvoslas egymast kiegesziti, akkor is ha ezt a ket taborba levo felek nem akarjak elfogadni. Akinek van batorsaga, miert nem azzal kezdi hogy pszichologushoz/kineziologushoz/pszichoanalitikushoz stb. megy elso korben? Tarjuk fel az okokat, mondjatok mindig. Marpedig ma mar tudjuk, hogy a betegsegek 98%-a pszichoszomatikus.

Ne haragudj Moni, de szerintem ok is tudjak, hogy nyugodtabb eletuk lenne egy tanyan, nehany kutyaval, macskaval es tehenkevel. Megsem ezt valasztottak, es en igazan nem hiszem, hogy a penz miatt. (Mert ha ez lenne az ok akkor Magyarorszagon nem maradna egyetlen orvos sem.)

Orvoshoz menni senkinek nem kotelezo. Megfogadni az orvos tanacsat szinten nem az. Az Emberiseg azon icipici reszebe tartozunk a 7 milliardbol akiknek tobbnyire van valasztasuk ebbol a szempontbol. Csak arra kell vigyazni hogy a negativ energia/gondolat amit magunkbol kiadunk (mondjuk az orvos fele, de legyen az barki) mindig visszacsap, es mindig betegit.

Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)

Kedves Szandra!Egyetértek

Kedves Szandra!

Egyetértek Veled egyrészt, másrészt viszont nem. Az én szememben a probléma az orvosokkal nem, mint orvosokkal van. Minden tiszteletem az övék, első sorban a rengeteg tanulás miatt, másodsorban a minden nap bátran meghozott döntéseik miatt, harmadsorban az elborzasztó környezet miatt, amelyben dolgozni kényszerülnek. Olyan sötét, ablak nélküli, lepusztult, büdös helyeket láttam "egészségügyi" intézményekben, hogy brrr.... Ugyanakkor lássuk be, hogy nagyon sokuktól találkozunk egyfajta lekezelő magatartással, amikor nem partnerként kezel, holott az én életemről, testemről van szó, és addott esetben együttműködést várok, hiszen sejtem, mi lehet a bajom és diagnosztikai megerősítést, majd megbeszélést várok tőlük. És tudom, hogy sokszor igazuk lehet, és ők tudják jobban a betegnél, de illene talán észrevenni a különbséget ember és ember mentális képességei között / a különbségtétel a tanítványság első lépcsőfoka :-) /. Engem pld. kifejezetten hülyének nézett az orvos, amikor megkértem, hogy a fiam altatásban végzett műtétje alatt ne beszélgessenek a műtőben a gyerek állapotáról, kilátásairól = ne programozzák a tudatalattiját, azt majd köszi, elvégzem én.  Na, részemről ennyi volt a szídás része. Ez engem különben sem érint, én "harcos" kasztban élek, a figyelmet is kiharcolom magamnak bármikor. :-)

Amiben viszont nem adok Neked igazat, az az, hogy hagyják magukat agyonhajszolni. Tudom, hogy nehéz döntés NEM!-et mondani, de ezzel mindannyian így vagyunk. Véleményem szerint MINDENKINEK - így az orvosoknak is - meg kell találni azt a napi fél-egy órát, amit önmaguk "örömszerzésére", értsd regenerálódás, napozás, energiaszerzés úszással, tánccal, tai-chivel-jógával-stb. fordítanak. Ugyanúgy, ahogy az anyának, pedagógusnak, edzőnek, ügyfélszolgálatosnak stb IS. Kinek érdeke az, hogy fáradt, hajszolt, fásult, türelmetlen energiákat éljen meg és sugározzon szét, és ennek következtében azt kapja vissza? A magam részéről akkor inkább várok fél órát a padon ülve, de egy feltöltődött, kiegyensúlyozott emberrel beszélhessek, aki megélte a békét, szeretetet, és van reménye a 20 órás műszak után, hogy holnap hajnalban/este is megélheti újra.

Az már egy másik kérdés számomra, hogy miután megélik 10-20 év alatt, hogy eredménytelenek a módszerek, amit oktattak számukra, hogy-hogy nem merül fel bennük, hogy akkor talán más módszert kéne kipróbálni? Miért utasítanak el sokan ab ovo mindent, ami eltér attól, amit az egyetemen mondanak nekik? Hová tűnik az elemi kíváncsiság, ami előre vitte eddig is az emberiséget?  Azt írod, nem felelhet meg mindenkinek. Ez igaz. Én azért fel szoktam tenni a kérdést a konzultációk során: mi a véleményed a .... módszerről? Ha elutasításba ütköznek, még mindíg megírhatják a receptet, mint eddig, hiszen mindenkinek szabad akarata van, szíve joga, hogyan dönt a sorsáról. De akkor is felírni a 2. évben, mikor már az elsőben is hatástalan volt, sőt, esetleg mellékhatása jelentkezett, hát.....

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Antal Vali's picture

Nem az orvosokkal van a baj, hanem a képzéssel, és az

egész egészségügyi (betegségügyi) rendszerrel. Én is számtalanszor vettem részt orvosi továbbképzéseken (hol előadóként, hol hallgatóként), és megdöbbentő, hogy milyen kevesen voltak. Gyakorlatilag egy része - a lelkiismeretes, aki menne, mert érdekelné az új információ - úgy le van terhelve munkával, hogy nem ér rá, a másik részét meg nem érdekli. A két fülemmel hallottam, amint egy 40 év körüli onkológus (!) orvos a kreditpontos továbbképzésen a következőt mondta a hasonszőrű kollégájának a liftben, amint haladtunk az előadóterem felé, hogy ő csak a kredit miatt jött, de leadja a regisztrációját, aztán megy is Balcsira, mert tanult ő eleget az egyetemen, neki már nem tudnak újat mondani. No comment...

A sajnálatos az, hogy  - hasonló szemléletű orvos barátaim panaszkodnak is emiatt rendesen - az egyetemen alig tanítanak valamit a táplálkozásról, a tápanyagokról és a vitaminokról. Gyakorlatilag semmit. Amit tanítanak, az is rég elavult. Akkor mit várunk?

Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az 1900-as évek elejétől komoly tudósok kutatták évtizedekig azoknak a népeknek az életformáját és táplálkozási szokásait, akik átlagéletkora meghaladja 100 évet. Ezek a tanulmányok fantasztikus felismeréseket, tapasztalatokat, és új felfedezéseket tartalmaznak, mégsem kerültek be még a szakmai elit köztudatába sem, pedig tudományosan mindegyig megalapozott volt. Valami miatt agyonhallgatják ezeket az információkat, ahelyett, hogy tanítanák az egyetemen.

Az orvosképzés minősége valóban kritikán aluli, de az az orvos, aki ezt nem ismeri be, és nem képzi magát folyamatosan, és nem nyitott befogadni a gyógyszermentes gyógyítás tapasztalatait, az az én szememben nem orvos! És sajnos sok ilyen van még!

Azokra viszont tisztelettel felnézek, akik saját szabadidejüket feláldozva képzik magukat saját pénzből - és nem a kreditért -, és képesek komolyan elgondolkodni azon, hogy több száz fős populációk miért élnek 150 évig, és nem vágják rá azonnal, hogy "ááá, ez csak genetika, nem kell vele foglalkozni..."

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (6 votes)
Gabriella Horváth's picture

Orvos képzés?

És erről mi a vélemény?

Érdekes film..

http://www.yo8

 

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Ghis Lanctot

Kedves Cyberella76!

Az ajánlott link tartalma, a Ghis Lanctot-tal készült interjú nálunk is megtalálható: ITT! :)

Kellemes hétvégét,

Niki

Értékelés: Nincs
maybeeysu's picture

Népszerűtlenségben osztozás

Szandra, azért írom le ezt a pár sort, hogy érezd: nem csak Te gondolod így a dolgokat: amiket leírtál, azt én is hasonlóan látom.

Az orvosokkal nekem az a legnagyobb bajom, hogy pl. akiket mi kifogtunk, legtöbb meg sem hallgatott rendesen, és így másfél év után sem tudok többet a problémánkról, mint előtte. (röviden: gasztroenterológia, 3,5 éves gyermek, tejet nem bírja  - kell papír, hogy az oviban ne tömjék tejjel - első perctől szóltam, h savanyított tejtermékeket eszik, csak édes tejet nem. Egy év után tejfehérjetesztet csinál - kérdeztem miért?/anyuka, a kezelőorvos ehhez jobban ért, higyje el!!/ - persze negatív lett, amin csodálkozott, én meg csöndben megjegyeztem, hogy ha valaki eszik kefírt, joghurtot, sajtot és semmi baja, akkor a fehérjével nem is lehet gond, nem?/hát, anyuka, ez nekem új, hogy eszik a gyerek savanyított tejtermékeket!!/ - PAFFF: akkor én kinek beszéltem egy éven keresztül???? Persze nem minden (sajnos egyre több) orvos ilyen, de a nagy hajtásban legtöbben kiégnek...

Tudom, hogy alulfizetettek (mellesleg én is közalkalmazott vagyok, és hasonlóan "nagyon" meg vagyok fizetve egy magyarországi egyetemen, tehát átérzem) és túlhajszoltak - ugyanakkor ha emiatt már nem tudja a munkáját ellátni, akkor tényleg váltania kell, mert így neki sem és a betegeknek sem jó. Itt csak csöndben jegyzem meg, hogy van elég sok olyan orvos, aki nagggyon csúnyán sokat tesz nem hivatalosan zsebre...

Aztán hogy az általunk egészségbiztosítás jogcímén befizetett nem kis összeg hova a bús *******-ba megy, hogy sem felszerelés, sem személyzet fizetés, sem normális ellátás nincs - na azt hiszem itt a legnagyobb baj...

Azt, hogy egyesek miért nézik le azokat, akik felsőbb iskolarendszerben tanultak (diploma, Masters, PhD) - azt egyelőre én is és érthetetlenül nézem :-))) Valószínű összemosódnak az emberekben olyan fogalompárok, mint az okos-tanult; tapasztalati tudás-lexikális tudás; az ember tisztelete - a tudásának elismerése. Ezek sokszor nem járnak együtt, tehát lehet hogy valaki tanult ember de nagyon buta (nincs meg a "parasztész"), lehet valakinek lexikális tudása és nulla tapasztalati, valamint lehet hogy az adott embert nem lehet tisztelni, de a tudását igen (***alak, de meghajlok a tudása előtt...).

Legyen szép napod:

Zsu

 

 

Értékelés: Nincs

Hová megy a tb pénz?

Ezen én is sokat gondolkoztam. Voltatok már gyógyszertárban? SZámomra brutális tapasztalat az, amikor a nyugdíjas bemegy, és alsóhangon 10e, de sok esetben ennél jóval több pénzt hagy ott a havi gyógyszereire... És ez csak a jéghegy csúcsa, ha jobban belekerülünk a sűrűjébe és szembesülünk azzal, hogy pl a rák"gyógyszerek" egy-egy adagja többszázezer forint. Hallottam több olyan esetet is, amikor azt mondták a hozzátartozónak miután a kemóval nagyon súlyosan elintézték a szerencsétlen áldozatot, hogy a többi adagot már a tb nem finanszírozza, ezért ha a család szeretné, fizesse ki a következő kezelésre a gyógyszert, ami nem több,mint másfél millió forint... (és ráadásul többet árt, mint használ). És hány embert mérgeznek ily módon halálra, és kamion számra hordják ki ily módon a gyógyszergyártó cégek az országból a pénzt... elkeserítő, de szerintem amíg valaki kormányzati szinten nem száll szembe, addig így rabolnak minket nyíltan egy "szent ügy " zászlója alatt. (és ha valaki meg merné nyesni a gyógyszergyártók nyereségét, azok simán megzsarolhatnak minket, hogy rendben, ha nem kell a kemó, nem kaptok fecskendőt sem, vagy fiziológiás sóoldatot, vagy egyéb olyan dolgokat amik valóban életmentéshez is szükségesek.)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Az orvosokrol ujra

Mindekettotokkel sok mindenben egyetertek, es jo erzes hogy megsem csak botuteseket kaptam .

Valoban nem sok mindent tanitanak a taplalkozasrol es az alternativ gyogyaszatrol az orvosi egyetemen, es ez tenyleg kar. Hogy ennek mi az oka, es ki dont rola azt nem tudom, de bizonyara nem az orvospalanta.

Igen, a lelkiismeretes orvos hihetetlenul leterhelt, es keves szabadidejeben kulfoldi es magyar szaklapokat is olvasgat. Mas kerdes, hogy az informaciotomegben valoszinuleg arra koncentral ami ot erinti, es nem biztos hogy ugyanaz az ertekrendje mint nekunk/nekem/neked. A kreditpontszamot ero legtobb tanfolyam vegen az anyagbol vizsgazni kell. Tehat ha a pacak lement a Balcsira, hogy egy kis szabad levegot, napfenyt szivjon magaba es mozogjon , megis levizsgazott az anyagbol egyedul akkor ebbe nincs jogunk beleszolni, ha nem, akkor az bizony nagy kar.

Az biztos, hogy a mai magyar egeszsegugyi rendszer nagyon rossz a betegnek es az orvosnak egyarant. Sajnos a lelkiismeretes es egyutterzo orvosok nagy resze is kieg ebben a helyzetben. Egy betegre egy szakrendelesen jut max. 10 perc, es ez sajnos nem az orvos hibaja. Keves az orvos, nagyon nagyon sok a beteg, ha nem is mindenkit "ellatni" csak "latni" akar, az is nehezen megvalosithato. Ha valaki egy ilyen helyzetben EMBER tud maradni, az szerintem igen tiszteletre melto szerintem.

Hozzatennem, hogy a francia egyeszsegugyi/betegsegugyi rendszerrol 1000szer rosszabbak a tapasztalataim, de errol mar irtam, ez most nem tema. Mindenesetre itt meg kevesebb az, akit az "ember" erdekel.

Igen, biztosan van sok olyan orvos aki sokat tesz zsebre. Van olyan, akit nem erdekel hogy kepezze magat. Igen, az ilyennek nem kellett volna orvosnak mennie, de van-e olyan szakma amiben csak "jo" emberek vannak?

Zsu az utolso bekezdeseddel teljesen egyetertek. Engem is arra tanitottak, hogy minden emberben probaljam megtalalni a  tisztelni-valot. Nem is jol mondom, minden ELOBEN. Tisztelhetjuk a tudasa, a tapasztalata, a kora, a paraszti esze vagy akarmi miatt. Talan akiben amiben nem talaltuk meg a tisztelni valot,  azt nem ismerjuk elegge, legyen szo emberrol, allatrol, viragrol.

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.