A szolárium bizonyítottan káros hatásaitól megrettenve számos nő nehezen tud lemondani a téli napbarnított színről, ezért önbarnító krémhez, testápolóhoz, tusfürdőhöz nyúl nem is sejtvén, hogy ezzel többet, de legalább annyit árt a bőrének, mintha folytatná a szoláriumozást.
A félelem ösztönző hatását nem szabad alábecsülni - különösen nem a kozmetika világában. Minél nagyobb félelmet tudsz kelteni az emberekben, annál több cuccot tudsz eladni nekik. Ezzel magyarázható a mesterséges barnulást előidéző termékek piacának felvirágzása is.
Az önbarnító kozmetikumok eladásai 1997 óta 80%-kal nőttek, és továbbra is lendületesen ívelnek felfelé. Angliában minden évben megközelítőleg 20 millió fontot (7,7 milliárd forintot) költenek önbarnítókra. Amerikában, ahol a világ önbarnítóinak mintegy fele kerül eladásra, a fogyasztók 86 millió dollárt (18 milliárd forintot) költenek a „gyönyörű, könnyen elérhető és nap nélküli" barnulásra. Az eladások tavasszal és kora nyáron tetőznek, amikor felébredünk téli álmunkból, és nekivágunk a nyaralásnak.
Alternatívák
A Sodium Laureth Sulphate (SLS) pedig kókuszból származik... teljesen mindegy mit miből vonnak ki, a végeredmény a lényeg!
Önbarnító krémek hatóanyaga: a DHA a bőr felső rétegeinek aminosavaival kapcsolatba lépve megszínezi azokat. A berlini Gematria Test Lab kutatása szerint a DHA-val kezelt bőrfelületben az UV sugárzás hatására 180 százalékkal több szabad gyök képződött, mint a kezeletlen bőrfelületen. Egy 2004-es kutatás arra hívta fel a figyelmet, hogy a DHA befolyásolja az amino- és nukleinsavak működését és felgyorsíthatja a bőrsejtek pusztulását. A vegyület a bőr felső második-harmadik rétegével kerül reakcióba, ezek élő sejtsorok, melyek szoros kapcsolatban vannak az alsóbb rétegekben elhelyezkedő sejtekkel, így kiszámíthatatlan a szervezetre ható hosszútávú hatás… Asztmában szenvedők, cukorbetegek, ekcémás bőrűeknek tilos a használata!
Az még nem tisztázódott, hogy a bőrre kerülve milyen reakcióba lép a többi, minden nap használt kozmetikumaink összetevőivel (tusfürdő, testápoló).
FONTOS! Bőrünk a napfény hatására melanint termel, ami egy nagyon fontos védekező funkció, ugyanis sapkaként védi a sejtmagot, vigyázva annak örökítő anyagaira. Az önbarnítók csak felületi barnaságot adnak, nem termelődik pigment, a bőr ugyanolyan védtelen, mintha fehér lenne!
Sziasztok! Most megijedtem és kicsit el is vagyok keseredve, mert vettem egy önbarnító krémet aminek az összetétele: water, glycerin, PEG-5 Stearyl Stearate, cetyl alcohol, ceterateh-12, caprylic/capric Trigliceride, mineral oil, erythrulose, dihydroxacetone, citrus grandis extract, dimethicone, tocopheryl acetate, BHT, parfum Látom vannak benne azok az anyagok amik károsak és még ki tudja mik :( Pedig úgy bíztam benne, mert én már nem szeretnék napozni, vagy szolizni, amúgy sem voltam nagy napozó, mégis nagyon sok barna pötty, anyajegy vagy nem is tudom mik vannak rajtam :( biztos a naptól jöttek ki és ezért gondoltam az önbarnítóra, hogy valami színem azért legyen nyáron. Most mit csináljak, mert ha napozok akkor barna foltos leszek, hiába kenem magam napvédőkrémmel :( Néha néha sem lehet használni önbarnítót? Nagyon köszi:Zsuzsi
Kedves Zsuzsi,
a fenti önbarnitó a nagyon káros kategóriába tartozik. A cikk elolvasása után világos, hogy miért is káros az akár néhányszor használt önbarnitó. Még a természetes életmódot követő emberek szervezetébe is kerül bőven károsanyag a mai városi környezetből. Igy amit ki lehet küszöbölni, azt lehetőleg tegyük meg. Ki tudja, hogy mikor elégeli meg a szervezetünk.
Nem kell teljesen elhagynod a napozást, hisz a napfürdő nagyon sok kiváló hatásról ismert. Nemhiába járja az ismert közmondás: "Ahová a Nap süt, oda nem jár az orvos". Egész szervezetünk, valamint földünkön az egész szerves és szervetlen világ a Nap közvetlen és közvetett hatása alatt áll. Rikli, a hires természetgyógyász, a fénylégfürdő feltalálója szerint "a viz is megteszi, természetesen, de magasabban áll a levegő, legmagasabban a világosság , a napfény. Nem vagyunk mi vizi teremtmények, hanem légfény teremtmények. Ez a két elem, amelyekben fenntartásunkra és fejlődésünkre a legtöbb feltétel megvan, egyszersmint a legfontosabb gyógyeszközöket is tartalmazza."
Manapság sajnos vigyázni kell az UV sugárzásra, igy ez az általános gyógymód több körültekintést kiván. Emiatt fontos tisztában lennünk az egészséges napozás szabályaival. Ha ezeket betartjuk, a szervezetünket ellátjuk a megfelelő belső védelemmel, és természetes napozószereket használunk még mindig élvezhetjük a Nap gyógyitó hatásait. Ha érzékeny bőrű vagy,ezt a napozás utáni krémet meg fogja hálálni.
Tud valaki arra megoldást, hogy a lábszáram is lebarnuljon. lassan itt a szoknya szezon (harisnya nélkül), és én eddig mindíg önbarnítóval szüntettem meg a hófehér színt. a lábszáram egyszerűen visszaveri a napfényt. ![]()
Kedves Barbi!
Köszi igen arra a fényvédőre gondoltam. Nagyon jókat ajánlottál köszi szépen :) A goji lét viszont nem találom, ha rákattintok a webáruház oldala jön be, ha beírom a keresőbe akkor meg egy könyvet ad ki. Jó lenne ilyen lét venni. Ha ne adj isten néha elmennék szoliba akkor mit használjak? Mert állítólag már vannak eus szolik amik annyira nem károsak. Sajnos én nem szeretek napozni ( nem is voltam nagy napozó) és lehetőségem sincs nagyon, csak ha elutazunk balcsira néha és ezért régebben is párszor elmentem szoliba, hogy legyen valami szinem, de mindig kentem magam előtte a szoliban kapható krémekkel de biztos azok sem voltak igazán jók. Nagyon köszi:Zsu
Szia Barbi!
Köszi szépen a választ! Akkor ezek szerint napozhatok pöttyeim ellenére csak óvatosan és megfelelő napvédővel? Olvastam ezen az oldalon egy fényvédő napkrémet amit Vali javasolt. Hallottam barnító kapszulákról is azokról mi a véleményed?
Köszi:Zsu
Kedves Zsu!
Árnyékban, az időhosszra vigyázva, a szervezet természetes napvédelméhez szükséges tápanyagokat bejuttatva, és biztonságos napkrémmel lehet. Erre a fényvédő rázókeverékre gondoltál? Jó hir, hogy a webáruházban nem sokára lehet már kapni Biola naptejeket is.
Az barnitó kapszulák működése is a belső védelem szükségességén alapul. Béta karotint, és olyan vitaminokat, ásványianyagokat tartalmaz amik belülről védik a bőrt, és biztositanak egyenletes barnulást. Az általam megvizsgált kapszulák viszont mind szintetikus formában tartalmazták a felsorolt anyagokat, aromákkal, tartósitókkal egyetemben. Mint ahogy azt már sokszor tárgyaltuk az oldalon, a szintetikus vitaminok csak nagyon kis mértékben szivódnak fel a szervezetben, sőr megterhelik az egyes szerveket, gyengitik az immunrendszert. Emiatt ajánlatos a vitaminokat szerves, fermentált formában bejutatni. A legtöbb béta-karotint a goji lé tartalmazza. De az 7.84, vagy a magas astaxantin tartalmú VitaAstin - általában hatékonyabb védelmet nyújtanak a káros hatások és a leégés ellen, mint némely naptejek.
Sziasztok! Nagyon orulok hogy a parom ratalalt erre az oldalra mert evek ota foglalkozunk ezzel a temaval. minden termeket megnezunk vasarlas elott , ez az elelmiszerekre is vonatkozik. Szoval az A...tól a SSS önbarnító kremre en is rafanyalodtam vagy 4 alkalommal pedig tudom hogy nem jo de most vegleg szamuzom. Valahol olvastam vagy hallottam hogy napozo krem helyett oliva olajat hasznaljunk mert az nem karos es nagyon szep szine lesz a bornek.En meg nem probaltam, nem szoktam napozni de vajon tenyleg igaz?
Szia Titanilla!
Köszöntelek az oldalon, szuper, hogy ilyen szemfüles férjed van, hogy ránk talált
!
Az általad említett önbarnító krém valószínű, hogy nem jó, mert általánosságban ennek a kozmetikai cégnek a többi terméke sem megfelelő. Erről magad is meggyőződhetsz, ha utána nézel a hatóanyagtáblázatban.
A mediterrán országokban tényleg használják napozáshoz az extra szűz olívaolajat. Antioxidánsaival véd a nap káros sugarai ellen, és szépen lehet tőle barnulni. A természetes faktorszáma 4-5 között van. Azonban az olívaolajat, csak akkor ajánlom, ha már levagy barnulva, mert a fehér, érzékeny bőrre ez kevés. Ha biztonságos és hatékony napozószert szeretnél, akkor készítsd el ezt. Akik elkészítették azoknak bevált, és szeretik
.
Az egészséges barnulásról itt olvashatsz. Ha bármi kérdésed van írj nekünk, vagy keresd meg a személyes tanácsadódat! Betty
Kedves Titanilla!
Ziger Hajni, azaz Epermami a Te személyes tanácsadónőd
. És itt olvashatsz arról, hogy mi az Ő fő területe.
Sziasztok! Most beijedtem!
Én szoliztam, használtam barnítókrémet, évekig! Rengeteg 'barna pöttyöm' van! S egyre több és sötétednek! Milyen a basalioma? Miről ismerem fel? Nemrég jártam bőrgyógyásznál, de nem is nézte meg mindet. mondta járjak évente szűrésre. De ha ez a szűrés, akkor nincs nagy értelme! ![]()
Nyugodj meg, előszöris ne gondolj ilyenekre. Remélem, hogy a szolizást már abbahagytad meg a barnítókrémek használatát is. A barna pöttyök - nem basalioma, nyugi, de jelez a bőröd, hogy elég legyen, vagy elég volt. Járj szürésre és élj egészséges életmódot, ne terheld a bőröd feleslegesen kozmetikumokkal és mégha nem is vagyok napellenes, mert szeretek napozni, akkor is azt mondom, hogy mértékkel!![]()
Köszönöm a válaszodat! Már jó úton haladok, megkezdtem a változást, változtatást! ![]()
Sziasztok, en mar evek ota kiserletezek önbarnitokkal, szerencsere, miota megismertemezt a szuper oldalt mar a bio-kkal, ami legjobban bevalt: L....... az A......... es az A......B......... kuka.. ugy hallottam, h a DHA csak a legfelsö, 3-4 nap alatt lekopo szaruretegben fejti ki a szabdgyök reakciot, ezert lenyegi karosito hatasa nincs.. off, de aki zsiros arcbörre keres bio termekeket, a L..........-nak van nagyon hatoanyag-gazdag mattosito termekcsaladja.
Barbara és van rá garancia, hogy a krém meg a DHA csak a legfelső rétegig szívódik fel? Mélyebbre nem?? Szerintem nincs, én ebben nem bíznék. Egyébként nem a DHA a legnagyobb baj az önbarnítókkal, ezekben a krémekben vannak más ocsmányságok is, amik lehet nagyobb baj tudnak okozni, még akkor is ha bio, a bio nem garnacia semmire. Nem biztos, hogy azért mert bio még tiszta is. A benne lévő növényi hatóanyagok bio gazdálkodásból vannak, de ettől még lehet benne octyl methoxycinnamate vagy TEA származék stb... Ez nem aranyszabály! ÁLATALÁBAN ami bio, az tiszta szokott lenni. ÁLTALÁBAN! És olyan is van, hogy egy nem bio terméknek szebb összetétele van, mint a bionak.
Valószínű, igaz lehet amit paripa is ír, hogy ha fokozatosan barnulunk akkor túl nagy gáz nem lehet. Én is ezt a taktikát alkalmazom, valamint már 2 éve az I...i néni féle 22 faktoros paradicsomos cuccot használom napozáshoz, ami szuper, régen, amikor hagyományos vegyszeres napozókat használtam mindig előjött a napallergiám (viszkető vörös kiütések) amióta tiszta terméket használok kutya bajom. Én használok egy icipici önbarnítót is, mert ebből is lehet kis utánnajárással tisztát kapni, sőt most a kétbetűs drogéria polcain is láttam a...e márkájú önbarnítót ami nem drága. szóval az arany középút elve itt is, mint mindenütt beválik.
Szia Benibea!
Épp tegnap voltam a kétbetűs drogériába, és kíváncsiságból (szakmai ártalom
) megnézetem az általad említett önbarnítót. Sajnos mindkét anyagot megtaláltam benne (dihydroxyacetone-DHA, erythrulose), amit a fenti cikk kevésbé jó hatóanyagként emleget. Ha van lehetőséged rá, akkor inkább az óvatos és fokozatos napfürdőzést ajánlom. Szerintem a napon lebarnult, egészséges bőrnél nincs is szebb, ezt sem a szolárium, sem pedig az önbarnítók nem tudják utánozni. Kellemes napozást
!
Kedves Vali! Én eddig néha kenegettem magam önbarnítóval, csak a lábszáramat, mert ronda hófehér. Nálam 1 évvel ezelőtt basaliomát találtak. Annak rendje és módja szerint megműtötték, ez rendben. DE! azt mondta a sebész is és a bőrgyógyász is, hogy soha többé egy szikrányi napsütés sem érhet, mert már most (43 éves vagyok) annyira károsodott a bőröm. (Ha egyszer basaliómát növesztett, nőhet ott rosszabb is. Egy barátom mostanában halt meg bőrrákban, eléggé be vagyok tojva.) TLMelindától kaptam tanácsokat, hogyan védekezhetek a nap ellen, de kezd beállni a totál homály, hogy mi a helyes az én esetemben. Addig világos, hogy ne érjen nap, de akkor mi van a D vitaminnal??? Ha kicsit napoznék a D vitamin kedvéért, mi van a bőrrákkal??? Ha kenem magam tiszta napvédővel, az a D vitamint is távol tartja? Hogy is van ez most? Az általános immunerősítésen kívül mit tehetek a bőröm érdekében?
Nem a napsugárzás káros, hanem az, hogy az UV sugarak hatására a szervezetünkben keringő temérdek szintetikus vegyi anyag nem várt reakcióba lépnek egymással, ugyanis az UV sugárzás számtalan kémiai folyamat katalizátora. Az így képződött vegyületek (pl. nitrózaminok, formaldehid...) rákkeltőek.
Az önbarnítóval is ilyen szervezetidegen vegyületekkel piszkálunk bele a bőrünk és a testünk normális biokémiájába, ami ha felborul, beláthatatlan következményeket tud produkálni.
A basaliomáról, és a bőrrákokkal való tapasztalataimról hamarosan szeretnék egy blogbejegyzést írni, mert úgy látom, hogy a hagyományos orvosi gyakorlat csak kimetszésben, gyógyszerezésben és sugárterápiában tud gondolkodni, miközben egyszerű célzott tápanyagbevitellel meg lehet szüntetni, és ha életforma váltás is társul mellé, akkor nem újul ki soha.
Sziasztok, nagyon örülök, hogy szóba került a basalioma, ez a viszonylag ártalmatlan, de rosszindulatú bőrrák típus. Én három éve, 26(!) éves koromban fedeztem fel, hogy létezik és dolgozom azon, hogy elmúljon a bőrömről. Kb. 20 éves koromtól kezdve nagyon sokat ártottam a bőrömnek "márkás" krémekkel, önbarnítókkal, naptejekkel, szoláriummal, mértéktelen napozással és egy nem túl egészséges táplálkozással. Az utóbbi években több basalioma műtétem volt és rendszeresen jártam kontrollra, ami mindössze annyiból állt, hogy az orvos átnézett a spec nagyítóval. Az első két basaliomás évben mindössze annyit tettem szigorú orvosi utasításra, hogy nem mentem napra, vagy ha igen, akkor az orvos által ajánlott "márkás" naptejekkel egy picit. Az eredmény: újabb basaliomák! Egy évvel ezelőtt változás állt be a hozzáállásomban: 1. szerettem volna nyaralni menni, ami azzal is jár, hogy időnként bizony rám süt a nap, 2. ösztönösen kezdtem irtózni az addigi kozmetikumaimtól annak ellenére, hogy az orvosok megnyugtattak felőlük. Innentől kezdve kezdett egyenes és válaszokkal teli út vezetni a célom felé: életmódváltás étkezésben, kozmetikumokban, felfogásban. Amit követek teljes bizalommal: a Vali által olyan sokat ajánlott módon étkezem, saját készítésű arckrémem, testápolóm, fényvédő rázókeverékem van, plusz egy kecsketejes szappanom, megcsináltam egy teljes méregtelenítést tavasszal (Supra Balance, Synbiotic Colonies, Supercritical Protection és Turmeric) és feltöltöttem magam tápanyagokkal Seres Tündi segítségével. Nyaraltam, napozom esténként, mértékkel, fizikai fényszűrőkkel. Eddigi eredmény: nem akarom elkiabálni, de egyelőre nincsenek újabb basaliomák és a meglévők szemmel láthatóan egyre picibbek. Abban biztos vagyok, hogy nem megyek újabb műtétre, mert nekem ezek a pici basaliomák a visszajelzései annak, hogy jó úton haladok. Nekem nem betegség már a bőrrák, mindössze tünet, ami hamarosan elmúlik. Vali, nagyon várom a blogbejegyzést. Üdv, Felhőcske
Üdv Mindenkinek! Nagyon örülök, hogy rátaláltam Antal Vali oldalára, tegnap regisztráltam! Rengeteg hasonló kérdés és kétség merült fel már bennem is, mióta gyerekeim vannak, és teljes életmódváltáson mentem, (mentünk) keresztül a családommal. Viszont még így is vannak homályos "foltok", kérdések. Nagyon felkeltette az érdeklődésemet felhőcske válasza, pontosabban a saját készítésű kozmetikumai! Ha nem titkosak a receptek, megosztanád őket velünk? Előre is köszi a választ, lujzi1.
Szia Lujzi,
Éppen a múlt héten kevertem egy újabb adag krémet a frissen vásárolt Konzolos sheavajból és kakóvajból. Nem recept szerint készítem, hanem érzésből. Van otthon vagy 10 féle hidegen sajtolt növényi olajom, amiket kívülről és belülről hasznosítok, folyton variálva.
A múlt heti krémet így készítettem:
Nedves bőrbe szoktam masszírozni reggel és este. Régebben folyton olajos volt a bőröm a hagyományos krémektől, ami átragadt a hajamra is - szörnyű... Ez most már nem fordul elő, hiszen a növényi olajok tökéletesen felszívódnak. Most ezt a krémet használom az arcomra, kezemre, testemre és hozzáteszem, hogy nem szomjazik a krémért bőröm, szinte csak az plusz ápolás miatt használom. A télen használt krémbe a méhviaszt használom alapnak, ezt olvasztom fel elsőként és ebbe jönnek a vajak, olajok.
A lényeg, hogy nézz utána (pl. itt az oldalon), hogy melyik növényi olaj hogyan hat és saját ízlésed alapján keveheted őket.
üdv, F
Felhőcske!
Kérlek írd meg nekem, hogy tapasztalatod szerint melyek azok a hidegen sajtolt olajfélék, amelyek valóban gyorsan szívódnak be és még zsírosabb bőr esetén is alkalmazhatók! A sárgabarackmag olajról és a jojobáról hallottam ezt eddig, még egyiket sem próbáltam. A célom az lenne, hogy a sheával keverve egy kicsit "szárazabb" krémet kapjak. Imádom a shea vajat, de nem bírja a bőröm, annyira zsíros marad utána, pedig vannak bőrproblémáim, amelyeken azért külsőleg is jó lenne javítani, nagyon szeretném, ha tudnám használni a shea vajat, anélkül, hogy extrém módon fénylene a bőröm, vagy ha már valamiben shea van, az nekem alapból nem lehet jó?
Ha van ötleted, tanácsod, akkor szívesen veszem! ![]()
Szia Bogárka, az én bőrömön minden hidegen sajtolt olaj könnyen felszívódik. De nem volt ez mindig így!!! Régen a mérgekkel teli kozmetikumok mellett folyton fénylett a zsíros-pattanásos bőröm, persze nem csak a kozmetikumoktól, hanem az egész akkori életmódom ezt adta.
Az első váltás a Dr. Hauschka arcolaja volt, amiből több üveggel elhasználtam, ezt nagyon jó a tisztátalan bőrnek. Majd kezdtem magam keverni az arc- és testápolóimat. Konkrétan úgy kezdtem, hogy megnéztem a Hauschka arcolaj összetevőit és amit előrhetőnek találtam, azt beszereztem: kakaóvaj, sárgabarackmag, mandula, jojoba, búzacsíra olaj. ![]()
Fontos szerintem, hogy a frissen mosott puha és picit nedves(!) bőrbe masszírozzuk be az olajos arcápolókat, vajakat és mindig csak keveset. Nekem ezzel a trükkel teljesen felszívódik 10 perc alatt. Sőt, estére sem zsírosodik be, teljesen puha és tiszta marad.
De ehhez az is kell, hogy belülről sem mérgezem magam és 3-4 liter vizet iszom. Hozzáteszem, hogy a tiszta kozmetikumok és az életmódváltás nemcsak tiszta bőrrel ajándékozott meg, hanem bőrráktól is megszabadított. Igen, most voltam újabb kontrollon és híre sincs a basaliomáknak!
Pedig nemcsak, hogy napozok szelíden, de egy 5 hetes Spanyolországi gyalogútra (EL Camino) indulok egy hónap múlva, saját készítésű és Hauschkás kozmetikumokkal, sheával, kakaóvajjal és illóolajokkal felvértezve MINDENRE!
Kitartás, türelem, próbálgasd a fenti olajakat, adj időt a bőrödnek és meghálálja!
üdv, Felhőcske
Szia Bogárka!
Tapasztalataim szerint bármelyik olajat vagy növényi zsírt használod, nem egykönnyen szívódik fel egyik sem. Az a bizonyos olajos érzet a bőrön és a zsíros csillogás kb. fél óra elteltével múlik el. Amit reggel is nyugodtan fel merek kenni az csakis Konzol kókuszvaja, ez tíz perc alatt felszívódik. A sheát és a többit olajat én csak este használom.
Szeretettel,Ildi
Tulajdonképpen minden növényi olaj sokkal könnyebben felszívódik, mint a káros ásványi olajak. A legnehezebben felszívódó növényi olajak a len, ricinus, napraforgó. A legkönnyebben pedig a mandula, sárgabarackmag, jojoba, ligetszépe, szőlőmag, makadámia szívódik fel.
A Te bőrödre a szőlőmag és a ligetszépe lenne jó, levendula és geránium és cédrus illóolajjal keverve. Ha pattanásaid is vannak, akkor nem árt bele 1-2 csepp teafaolaj sem.
Kedves Felhőcske! Köszönöm szépen a választ, utána fogok olvasni, hogy még többet megtudjak a felhasználható alapanyagokról. Illóolajokból és növényi olajokból régebben már én is készítettem magamnak 1-2 dolgot, mint pl.rovarcsípés utáni keveréket, ill. arctonikot, de krémeket nem. Még egyszer köszi az infót, üdv: Lujzi.
Kedves Vali, köszönöm szépen a villámgyors választ, nagy érdeklődéssel várom az írásodat a bőrbajok megoldásával kapcsolatban! Főleg a célzott tápanyagbevitel izgalmas, végre tehetnék valamit, azonkívül, hogy passzívan elviselem az orvostudományt :-))) Köszönöm hogy vagytok!!!
Régen én is többször vettem
De nem értem miért ilyen felkapott, mikor szerintem büdös, napok után is, ezen kívül nekem sose sikerült rendesen, foltmentesen elkenni a bőrömön. Még a fújóssal sem. Úgyhogy mind a kukában landolt. Érdekes, mostanában egyenletesen barnulok a napon, szép színem lesz. Tavaly előtt kirándultunk Cornwallban, és én voltam az egyetlen, aki leégett (nem volt olyan nagyon meleg, ráadásul legtöbbször felhős volt). Valószínű a fogigátló áldásos hatása, plusz a mérgezett szervezet, nálam úgy látszik jobban "hatott", plusz a bőröm is elég világos. Na meg régen le is hámlottam simán. Most nyaralás után, igaz kentem magam testápolóval napi 2x, mert szárazabb lett a bőröm, de nem hámlottam le! Tavalyelőtt Mexikóban első pár nap foltokban égtem le (szép voltam :D). A jó kis 30 faktoros nap-blokkoló napozókrém :) Itt Londonban, 15 perc napozás után látszott, hogy barnultam. Szerencsém van, mert munka közben is ki tudok sétálni a parkba napozni kis időre (főleg hogy jó idő van mostanában). Az iroda a parkra néz . Nemsoká a házunk is
Üdv Zsoo
Elgondolkozott-e már valaki, hogy több évszázada dolgoznak emberek ezrei a napon, akár egész nap, magam láttam sokszor pl. útépítő munkásokat sötétbarnára sülve, "egyszál gatyában", és valahogy rájuk nem jellemző, hogy folyton bőrrákosak lennének. Vagy igen? És a szántóföldeken ,egész nyáron ténykedő emberek? Mind bőrrákos lesz? pedig nem szkafanderben dolgoznak
. Talán a napnak kitett bőr fokozatos lesülésében rejlik a titok? Az önbarnítók már a városi emberek "úri huncutságai" közé tartoznak. Fogadni mernék, sok vidéki ember, akik még természetesebben élnek, a porolóval kergetnék meg a lányukat, ha "önbarnítgatásba " fogna ![]()
DHA
És mi a helyzet akkor, ha cukorrépából vonják ki?
(Van egy olyan érzésem, hogy nem sokat változtat a helyzeten, csak a potenciális vásárlók megnyugtatása, hogy ezt nyugodtan használják, nem szintetikus, nem káros...)
Helianthus annus (sunflower oil), prunus delcis (sweet almond oil), cocos nucifera oil (coconut oil), aqua (distilled water), butyrospermum parkii (shea butter), aloe barbadensis gel (aloe veral gel), simmondsia chinesis oil (jojoba oil), dihydroxyacetone (derived from sugarbeets), emulium delta (vegetable emulsifier), camelia sinensis leaf extract (green tea extract), theobroma cacao absolute oil (cocoa absolute oil), vanilla planifola extract (vanilla extract), glucono delta lactone (natural food grade preservative), sodium benzoate (natural food grade preservative), calcium gluconate (natural food grade preservative). 87% organic ingredients. Water not included in calculations.