Megtévesztő a "BIO" és a "Természetes" felirat a kozmetikai termékeken...

Hamis natúrkozmetikum a tégelyben!

A természetes kozmetikai termékek esetében gyakran megtévesztő adatokkal vezetik félre a fogyasztót. Ez a Hamburgi Fogyasztói Központ (Verbraucherzentrale Hamburg) 20 termékre vonatkozó vizsgálata során derült ki. Van, hogy a bio gránátalmát magasztalják vagy épp nagy felületen Aloe vera levelek díszelegnek. „Természetes emulzióval” és „természetes színekkel” reklámoznak, de gyakran nem természetes és bio összetevőkről van szó.

bio_naturkozmetikum.jpgMiközben az élelmiszerek esetében a bio védjegy törvényileg egyértelműen definiált, a szépségápolás terén a fogyasztók címkék és fogalmak zűrzavarába ütköznek. Ugyanis a gyártók nem tudnak egységes ismertetőjelben megegyezni, a törvényhozó pedig hallgat a témát illetően. A krémgyártók a bio fogalmat jó reklámhatásként használják a márkanévben, habár egyáltalán nem bio kozmetikumról van szó. Mások a növényi hatóanyagokat dicsérik, és natúr termékekkel akarnak felpattanni a természetes kozmetikumok sikeres vonatára. Azonban többnyire a természetes anyagok „mini” mennyisége elvész a vegyi anyagok tengerében.

Az ál bio kozmetikumok mellett ott van a valódi természetes kozmetikumok piaca, de a fogyasztóknak el kell igazodniuk a különféle natúr címkék között - a BDIH-tól kezdve az ECOCERT-en, az európai harmonizációs program COSMOS-szabványán át az új NaTrue-címkéig bezárólag.

A Hamburgi Fogyasztói Központ követelése:

  • A valódi természetes kozmetikumokat gyártók rövid távon egységes logóban egyezzenek meg.
  • Amilyen gyorsan csak lehetséges, a törvényhozó világos előírásokat rögzítsen a kozmetikai rendeletben. Független bevizsgáló helyek felügyeljék a kritériumok betartását.

(Forrás: naturkost.de) - Fordítás: H. Varga Adrienne

További odalalak:

0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

elemeztem, nem káros (?), de hatóanyagilag milyen?

Azt állították a Hauschkával egy szintű. Nos én megnéztem több termékét is, valamelyikben vannak csúnya dolgok, így elszállt a bizalmam kicsit. Kíváncsi vagyok mi a véleményetek a következő arctisztító gél hatóanyagtartalmáról. Elemeztem magamnak. Én nem láttam benne káros dolgot, igaz az Acrylates copolymer nem valami szép ott a közepén. Az a bajom nekem ezzel, hogy úgy érzem, hogy az aloén kívül a végén kullognak az igazi hatóanyagok, és úgy gondolom ez elég kevés lehet. Jól gondolom?

INCI: Aqua, Aloe Barbadensis Gel, Sodium Cocoamphoacetate, Glycerin, Pentylene Glycol, Lauryl Glucoside, Dexyl Glucoside, Butylene Glycol, Acrylates copolymer, Coco-Betaine, Betaine Monohydrate, Sodium Cocoyl Glutamate, Sodium Lauryl Glucose-Carboxylate, Ethylhexylglycerin, Cantella Asiatica Leaf Extract, Melaleuca Alternifolia Oil, Macadamia Ternifolia Nut Oil, Citric Acid, Potassium Sorbate, Sodium Benzoate, Limonene

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Mire ez a Dr. Hauschka nyomába ér...

addig nagyon sokat kell tepernie!

Kedves Bogi!

Nagyon ügyesen magadtól is rájöttél, lehet, hogy ez az arclemosó tiszta, de nem túl hatékony. És ilyet állítani, hogy egyszintű a Dr. Hauschka-val, több mint könnyelmű kijelentés...főleg, ha összehasonlítjük az összetevőket, például a Hauschka mélytisztító krémével. És ez még csak az összetevő, a benne levő információkról még nem is beszéltem...

Értékelés: Nincs
Boskó-Dénes Henrietta's picture

NaTrue?

Sziasztok! Milyen jelölés a terméken a NaTrue-felirat? Az eddig BDIH-s jelölések helyett ez van a kétbetűs termékein. Most vettem egy szappant (nem a kétbetűsben), s ezen legalább 4 féle jelölés van! hmmm.gif

Tudom hogy a hatóanyag keresőt kellene használnom, de beírtam az első 2 összetevőt, s nem volt benne, így gondoltam hátha ránéz nekem valaki whistle.gif Sodium palamate*, sodium cocoate*, aqua, lavandula hybrida,** (lavandin), lavandula angustifolia* (lavender), glycerin*, sodium cloride, sodium citrate*, linalool¤, limonene¤, geraniol¤, *vegetableorigin **certifiedorganic ¤from essential oils Köszönöm! heni

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Mi a NaTrue?

A szappanod jó, használd nyugodtan!

A BDIH logót azon termékek viselhetik, melyek hiteles, tanúsított natúrkozmetikumok, és ezen termékek minőségét, természetességét folyamatosan ellenőrzik.

 

Ahol lehetséges, a BDIH-tanúsított termékek összetevői ellenőrzött organikus művelésből ill. gyűjtésből. származnak.

Ezen termékek nem tartalmaznak szintetikus színezőanyagokat, szintetikus illatanyagot, szilikont, paraffint és kőolajszármazékokat.

Az aktív hatóanyagok, összetevők nem lehetnek genetikailag módosított termékek.

A hatékonyságot és a termék bőrbarát mivoltát önként jelentkezőkön tesztelik.

( Megjegyzés: a BDIH sok olyan összetevőt megenged, amiről bebizonyosodott, hogy nem éppen hasznos... - a szerk.)

 

A NaTrue logó 2009 őszétől jelent meg a termékeken.

A NaTrue a natúr- és organikus kozmetikumok területén mintegy 250 év tapasztalatával rendelkező szakemberek tudására alapozza követelményrendszerét.

A logók 1, 2 és 3 csillaggal háromféle minőségi fokozatot jelölnek a natúrkozmetikumok területén. Ez a jelölés egyszerű, mindenki számára közérthető, nyelvektől független. A fokozatokat a termék természetes összetevőivel kapcsolatban támasztott minimális elvárások, kritériumok, követelmények szerint állapították meg.

 

Hiteles natúrkozmetikum - 1 csillaggal ellátott NaTrue logó

A termék minden szigorú, a természetes összetevőkkel szemben támasztott alapkövetelménynek megfelel. A minősítés a gyártási folyamatokra is kiterjed, csak kíméletes eljárások engedélyezettek. Szigorú előírások vonatkoznak az összetevők mennyiségének minimális és maximális meghatározására.

 

 

 

Hiteles natúrkozmetikum - 2 csillaggal ellátott NaTrue logó

A két csillaggal ellátott NaTrue logót azon termékek viselhetik, melyekben az állati és növényi eredetű természetes összetevők legalább 70%-a ellenőrzött ökológiai termelésből vagy ellenőrzött gyűjtésből származik az EU ökológiai szabályrendszerével összhangban. A jelenleg folytatott tudományos kísérletek ellenére ezen a területen még nem minden termék tudja ezen minőségi követelményeket teljesíteni.

 

 


Hiteles natúrkozmetikum - 3 csillaggal ellátott NaTrue logó

A három csillaggal ellátott NaTrue logó esetében a termékben lévő állati és növényi eredetű természetes összetevők legalább 95%-a ellenőrzött ökológiai termelésből vagy ellenőrzött gyűjtésből származik. Ezek a termékek hiteles organikus kozmetikumok. Csak néhány termék tud ennek a szigorú követelményrendszernek megfelelni.

Értékelés: Nincs
Boskó-Dénes Henrietta's picture

Akkor jó a NaTrue!

Köszönöm Tünde! Ezentúl ezt a jelzést keressük! Mert eddig a BDIH volt az etalon, de akkor már ez sem garancia sajnos. no.gif Köszönöm a szappan elemzést is! wave.gif

Értékelés: Nincs
zauditu's picture

állítólagos bio kozmetikumok

Sziasztok!

Egy adott kozmetikummal kapcsolatban kérdeznék. Mégpedig a censored.gif Bio. Tényleg káros anyag mentes? az összetevők felsorolását (INCI/DTFA):

Rosmarinum Officinalis *(Rosemary) Extract, Thymus Vulgaris* (Thyme) Extract, Salvia Officinalis* (Sage) Extract, Sodium Lauryl Glucose Carboxylate, Lauryl Glucoside, Cocamidopropyl Betaine, Aqua/Water, Moringa Pterygosperma Seed Extract, Glycerin, Olea Europaea* (Olive) Fruit Extract, Lonicera Caprifolium Extract, Tocopherol, Citric Acid, Profumo**/Fragrance. * Biogazdálkodásból származó összetevő. ** Esszenciális és növényi olajokból összeállítva. az összetevők felsorolását (INCI/DTFA): Aqua/Water, Cetearyl Alcohol, Distearylethyl Hydroxyethylmonium Methosulfate, Kaolin, Glycerin, Moringa Pterygosperma Seed Extract, Aloe Barbadensis* Extract, Glyceryl Caprylate, Olea Europaea* (Olive)Fruit Extract, Lonicera Caprifolium (Honeysuckle)Flower Extract, Tocopheryl Acetate, Citric Acid, Profumo/Fragrance. * Biogazdálkodásból származó összetevő.

Köszönettel: ditu

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Használd nyugodtan

nem látok benne gyanús vagy káros anyagokat.

Értékelés: Nincs

összetétel - elemzve

Sziasztok! Nagyon igényes és hasznos a honlap, és a munkátok is; örülök, hogy rátok találtam… clap2.gif Még kezdő vagyok az összetétel-elemzésben, így szeretném a segítségeteket kérni! Van ezekben káros anyag?

ARCKRÉM: Aqua, Prunus Amygdalus Dulcis (Sweet Almond) Oil, Glyceril Stearate, Ceteareth-20-12, Cetyl Palmitate, Glycerin,Cetearyl Alcohol, Tocopheril Acetate, Parfum, Phenylpropanol

testápoló: Aqua, Maisgerm Oil, Rapeseed Oil, Glyceril Stearate, Ceteareth-20-12, Cetyl Palmitate, Glycerine, Cetearyl Alcohol, Tocopheril Acetate, Lavandula Angustifolia Oil, Benzyl Alcohol, Methyl -Cloro -Isothiazolinone, Methyl-Isothlazolinone

Köszönöm szépen előre is, Búzavirág

Van benne káros!

Értékelés: Nincs

pedig "bio"...

Köszönöm a termékelemzést... Most teljesen elszomorodtam, mert ezt az arckrémet és a testápolót is bioboltban (!) vettem, azzal a reménnyel, hogy megteszem az első lépéseket a "méregtelenítés" terén... sad_smile.gif A káros spray-ket már kezdem elhagyni, átmenetileg szóda-bikarbónát púderezek a hónaljamra, ami nagyon jó, bevált. A tusfürdő helyett hidegen sajtolt aromaterápiás szappant használok.. A folyékony kézmosószappanunk összetételén az imént láttam, hogy katasztrófa... cry_smile.gif A családom kicsit furán néz rám..de már tanítgatom őket is..előbb-utóbb talán lesz hatása. rolleyes.gif Átfutná valaki nekem a szintén bioboltos fogrémet is? (még reménykedem, hogy legalább ez használható..) (Aqua, Hydrated Silica,Calcium Carbonate,Xylitol,Maris Sal,Melaleuca Alternifolia Oil, Xantan Gum, Sodium Cocoyl Glutamate,Disodium Cocoyl Glutamate, Helianthus Annus SeedOil and Arnica Montana Flower Exract,Foeniculum Vulgare Oil, Menta Spicata Crispa Herb Oil,Commiphora Myrrha Oil,CI 75815, Potassium Sorbate, Tocopherol, Limonene ) Puszi Nektek! Búzavirág

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ha valamit bioboltban veszel, az nem garancia arra, hogy tiszta!

Számtalan olvasónk póruljárt már, mert azt hitte, hogy a "bio" szócska mindenható! Hát sajnos nem, és ezzel jópár gyártó és bioboltos is visszaél.

Nem győzzük hangsúlyozni, hogy lehet bármi szép és jó ráírva a termékre, csak az összetétel ad pontos támpontot arról, hogy a termék valóban károsanyag-mentes -e.

A fenti fogkrém összetétele aránylag jó, de én nem tettem volna bele egészségre ártalmas mesterséges édesítőszert!

Értékelés: Nincs
Zsoó's picture

Vali, melyik az a mesterséges édesítőszer?

Melyik anyagra érted, hogy káros mesterséges édesítőszer? Én nem láttam a fogkrém összetételében semmi ilyet... Köszi :) Zsoo

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Jajj, kösz Zsoó, hogy résen vagy

El kéne már mennem szabadságra! Napi 16 órát ülök a gép előtt. Nem csoda, hogy néha már összefolynak a vegyületnevek. Ezért lenne jó, ha mindenki megtanulná kezelnei a Hatóanyagtáblázatot, és kikeresgetné belőle az őt érdeklő vegyületeket.

Szóval : kálium = potassium

  • a kálium szorbát egy biotermékekben is engedélyezett ártalmatlan tartósítószer, penészedésgátló
  • a kálium borát egy mérgező anyag, műtrágyákba használják
  • a kálium szulfát egy káros ízfokozó (E515), egyébként műtrágyákba használják
  • a kálium aceszulfát, a kálium aceszulfám, a kálium ciklamát mind káros mesterséges édesítőszer (E950)
Értékelés: Nincs
Lőkös Melinda's picture

Búzavirág "bio"boltja

A fogkrém jó. winkkiss.gif

Értékelés: Nincs
Tartalom átvétel