Kedves Rius!
Az én kisfiamnak, aki lassan 2 éves lesz, ez a vizsgálat mutatott rá, hogy a tejre, tojásra ill. a húsokra is allergiás - tehát az állati fehérjékre, legalábbis most nem bírja a szervezete. Az ő kis háta, hasa tele volt ekcémával. Mióta ezeket kiiktattuk az étrendjéből - a hús elhagyása volt a legutolsó, azóta – rá pár nappal már - megszűntek a száraz, piros ekcéma foltok. Nekünk sokat segített.
Megjegyzem azért, hogy a vizsgálat előtt voltunk már fél évvel azelőtt a gyerekorvosnál, és a vérvételből egyetlen egy olyan anyagot nem hozott ki pozitívan , amire allergiás lenne a szervezete. Azóta már felvilágosított más orvos végzettségű szakember is, hogy ez valóban előfordulhat, mivel még korábban nem találkozott a szervezet olyan nagy mennyiségű allergiát kiváltó étellel, hogy az a vérből kimutatható lenne. Ezért van az, hogy egyes allergia vizsgálatok előtt az adott személlyel megitatnak pl. tejet, hogy valóban kiderüljön, hogy az okozhat nála allergiát. Természetesen azért vannak olyan gyerekek is akiknek már csecsemőkorukban is ki lehet mutatni az érzékenységet.
Mielőtt elmentünk a vizsgálatra, én is kíváncsi voltam, hogy valójában mi alapján is működik ez a kezelés, nem mellesleg a párom azért kételkedett a vizsgálat hitelességében.
Ezt a vizsgálati módszert egyébként nyugati országokban már szélesebb körben is használják.
Pl.: Németországban már 25 éve kiemelkedő sikerrel folytatott terápia.
Most leírok neked egy- két információt, amit akkor találtam. Talán ezzel egy kicsit több információt tudsz erről a módszerről szerezni.![]()
A szervezet egészének informatikai rehabilitációjával foglalkozó terápiás irányzatot összefoglaló néven biorezonancia terápiának (BRT) nevezik.
A biorezonancia terápiát az űrhajósok egészségmegőrzésére kezdték kifejleszteni.
Az 1920-as évektől foglalkoznak tudósok a bioinformatikával. A szervezet működésének (az életnek) alapja a jól működő, összehangolt sejtinformációs rendszer.
Az első áttörést az Egyesült Államok hadiiparának/űrkutatásának megbízásából végzett kutatások hozták az 1960-as évek végén: bebizonyosodott, hogy életterünk természetes elektromágneses közege nélkül (külső ritmizálók) anyagcsere-folyamataink alapvető ritmizálását (alvás-ébrenlét, hormonális működés, stb.) nem vagyunk képesek fenntartani.
Az 1970-es évek elejétől már alkalmazzák a biorezonanciás elven működő csontállomány-állagot védő elektroterápiát.
Ezekre a fejlesztésekre szintén elsősorban az űrkutatásnak volt szüksége, mert a súlytalanság állapotában a csontszövet anyagcseréjének megfelelő irányításához hiányoztak a nyomás által keletkező ún. piezoelektromos jelek.
1975-től közvetlenül is mérhetővé váltak a DNS és a membránok által kibocsátott elektromágneses jelek. Időközben (főleg a német anyanyelvű európai országokban és Japánban) széles felhasználói táborra találtak a rezonanciás kölcsönhatásokra támaszkodó elektrodiagnosztikai eljárások.
1977-től megjelentek a biológiai rezonancia elvén működő terápiás készülékek, majd az 1980-as évek közepétől a kombinált, diagnosztikai és terápiás funkcióval is rendelkező berendezések. Orvos- és természetgyógyász társaságok alakultak, melyek működésének középpontjában a rezonanciás elektroterápia áll.
Az 1970-es évek végétől folyamatosan láttak napvilágot olyan publikációk, melyek a sejtmembránok elektromágneses szelektivitásával kapcsolatosak.
1979-től a 'biológiai ablak' fogalma került bevezetésre. A Salfordi Egyetem (Anglia) mérései és a kapcsolódó kutatások igazolták, hogy az allergiás folyamatoknál minden alkalommal elektromágneses engramok is részt vesznek a 'hibás reakciók' létrejöttében. Publikációikban az újfajta, rezonanciás kölcsönhatásokon alapuló diagnosztikai és terápiás módszerek hatásmechanizmusát is megtalálhatjuk (1987-től).
Mára a biorezonancia berendezések technikája olyan szinten van kifejlesztve, hogy az életfunkciók javítását, a rehabilitációt szinte önállóan képesek elvégezni. Megjelentek általános személyi használatra, közérzetjavításra kifejlesztett biorezonancia elven működő eszközök is bizonyságul, hogy mellékhatás-mentes, jól működő elvről és hatásmechanizmusról van szó.
Egy másik cikk erre világított rá:
A mindannyiunk által ismert Szent-Györgyi Albert élettani kutatási eredményei szerint a sejtek bioelektronikus kapcsolata meghatározó az életműködésben. 1975-ben technikailag lehetővé vált, hogy a sejtek ultrafinom bioelektronikai jeleit mérjék. Az eredmények azt igazolták, hogy a beteg sejtek más impulzusokat bocsátanak ki, mint az egészségesek. Szent-Györgyi Albert felismerésére épül napjaink új biofizikai gyógyászati eljárása a biorezonancia terápia. Ennek az eljárásnak a lényege, hogy terápiás céllal szabályozza az egymással kapcsolódásban lévő sejtek közötti együttműködést. A sejtek működése során gyenge elektromágnesesség mérhető, melyből meghatározható, hogy egészséges-e a szervezet. Későbbi kutatások azt is igazolták, hogy az emberi szervezet környezete hatásaira is reagál. Így a külső mágneses tér kialakításával a beteg sejtek egészséges működésre serkenthetők.
„Az élet, kémiai anyagok által hordozott elektromágneses energiák végtelenül intelligens kölcsönhatása.” Dr. F. K. Bellokossy, Denver, Colorado állam
Testünk minden egyes sejtje piciny elektromágneses egység, amely külső energia hatására elektromos impulzussal reagál, vagyis kommunikál.
A hormonális és az idegi irányítás mellett van tehát egy elektromágneses bio-kommunikációs irányítórendszerünk is, amely a sejtek biokémiai folyamatainak összehangolásáért felelős. Ennek mérhető elektromos tevékenységből következtetni lehet a szervezetben végbemenő folyamatok állapotára.
Egy-egy betegségnek különböző stádiumai vannak. A kezdeti stádiumban a változások molekuláris- majd sejtszinten történnek. Ezek a változások még semmilyen tünettel nem hívják fel magukra a figyelmet, tehát érzékeink még nem jeleznek betegséget. Csak később, mikor már a károsodás olyan nagymértékű, hogy egy vagy több szerv működését befolyásolja, érzékelünk rendellenességeket, melyeknek gyakran nem is tulajdonítunk figyelmet. Sajnos sokszor az ilyen panasszal érkező betegeket maguk az orvosok is egészségesnek tekintik. Ide tartoznak többek között az olyan jelzések, mint a fáradékonyság, nyugtalanság, kisebb alvászavarok, frontérzékenység, étvágytalanság vagy állandó éhségérzet és falánkság, betegségérzet, rövid ideig tartó rosszullétek és még sorolhatnám. Ha ebben a stádiumban nem korrigáljuk az elváltozásokat, akkor a betegség tovább mélyül és egyre erősödő formában jelennek meg a már ismert betegségtünetek. Mivel minden szervezet más és más, ebben a későbbi stádiumban az orvostudomány eszközeivel már nem mindig sikerül az egészséget teljes egészében visszaállítani.
Szép napot mindenkinek!![]()
Zs. Móni
Aki a fenti hozzászólásra tud ajánlatot tenni, az nekünk is megírhatja privátban a szakember elérhetőségét. Ugyanis új funkcióval fog bővülni az oldal!
Szeretnénk létrehozni egy olyan menüpontot, "az antalvali.com által ajánlott bionom szemléletű szolgáltatók és szakemberek" - amely segítségével mindenki megtalálhatja a hozzá legközelebbi megbízható bionom fodrászt, kozmetikust, pedikűröst, manikűröst, masszőrt, csontkovácsot, jógastúdiót, wellnes helyeket, kertészetet, péket, éttermet, hollisztikus szemléletű orvost, természetgyógyászt, biorezonanciás szakembert, kineziológust, pszichológust, és bárkit, aki bonom...
Pár hónappal ezelőtt Varga Adrienne kolléganőnk kezdett el a bionom szakemberek és szolgáltatások feltérképezésével foglalkozni. Hamarosan debütál az ajánlói lista első pár résztvevője.
Ha ismersz olyan szolgáltatót vagy szakembert, aki szerinted megfelel a bionómia követelményeinek, akkor kérlek jelezd ezt Adri felé az adrienne@antalvali.hu címen, hogy fel tudja venni az illetővel a kapcsolatot. Ugyanezen a címen várjuk szakemberek jelentkezését is, akik szívesen dolgoznának velünk együtt, vagy szívesen válnának bionommá a segítségünkkel.
és nagyon-nagyon várom a választ. ![]()
Na meg a listát is.
szép napot!
Gabi
Szervusztok! Véleményeteket szeretném kérni erről a készülékről: Triomed - EMF IV terápiás készülék. A lányom most akarja megvenni 150 000 FT-ért. Szerintetk megéri ennyi pénzt kiadni? Fontos lenne, mert a kicsi másfél éves lányka sokszor náthás, talán segítene. Mi a véleményetek? Tudtok tanácsot adni? Megéri megvenni? Ennyi pénzt kiadni, azért meg kell gondolni.
Válaszotokat köszönöm:
Zsuzsa
Kedves Zsuzsa!
Én már másfél éve használom nagy megelégedettséggel ezt a készüléket az egész családban. Nem fogjátok megbánni ha használjátok! Szerintem nagyon jó befektetés, amit bizonyít a rengeteg jó tapasztalat is. A legfontosabb, hogy ez nem betegségeket, hanem magát az embert kezeli. Így nem lehet melléfogni! ![]()
Hatásmechanizmusát megvizsgálták, teljesen elfogadott, ártalmatlan. Hatásosságát pedig az a rengeteg elégedett ember bizonyíthatja, akik használják!
Végre ez egy olyan készülék, ami azt tudja, amit a készítői mondanak és bizonyítanak róla. Természetesen biztosan vannak mások is és tisztelet érte azok megalkotóinak is, de én ezt ismerem! ![]()
Szívesen megosztom a saját tapasztalataimat is ha szeretnéd, csak írj magánban egy emailt! ![]()
Szeretettel:
Böbe
Szia Böbe!
Most olvasom, hogy te használod ezt a triomed emf IV-et. Kíváncsi vagyok a tapasztalataidra, ha gondolod adok email címet. Egyébként hol lehet ilyet beszerezni?
Köszi.
Kinga
Kedves Kinga!
Szívesen megírok Neked mindent róla, bár szerintem egyszerűbb lenne egy skype-os vagy telefonos megoldás.
Na majd egyeztetünk!
Szia:
Böbe
Először totál kábításnak tartottam, most már, hogy itt is olvastam róla, kezdetek meggyőzni. Hol van vajon a környékemen megbízható szakember, aki ezzel foglalkozik? Köszi előre is!
Keresd az oldalon Kovács Barbarát. Az adatlapján lévő kapcsolati menüpontban tudsz neki levelet írni. Ő biorezonanciával (is) foglalkozó szakember, bizonyára tud neked segíteni, vagy tud ajánlani valakit.
Kedves Antalvalisok! Remélem jó helyre írok, végignézegettem a biorezonanciás írásokat. Kb. két hete voltam én is egy ilyen vizsgálaton, de ez nem "hivatalos" biorezonanciás mérés volt, hanem egy termékbemutatóhoz kötött "csalogató" és így ingyenes. Utána végig kellett hallgatni egy 4 órás előadást, életmód és termékbemutatók voltak benne, de nem az a lényeg hanem az eredmények. Megkaptuk kinyomtatva azokat a tételeket, amiben valami eltérés van a normálistól, nálam érrendszer és csontrendszer problémákat dobott ki főleg, meg egy rakat mást is. Az egész egy táblázatban van, tól-ig határértékek, és ami eltért a határértékektől, azt kaptuk meg nyomtatásban csak. Tudnátok nekem ebben segíteni, hogyan értelmezzem őket? Úgy értem melyik mennyire komoly eltérés, mit változtassak az életmódomon, hogy javuljon. Kinek írjak itt ezzel kapcsolatban? Bemásolnám az egészet, szeretném hozzáértővel megbeszélni, illetve segítséget kérni, milyen táplálékkiegészítőket kellene fogyasztanom. Jobb szeretném nem nyilvánosan, ha lehet :) pár hónapja olvasgatlak Benneteket, sok mindenen változtattam már az életmódommal kapcsolatban az oldal hatására, pl. hennával festek hajat, biokozmetikumokat használok, alig eszem már cukrot és finomított élelmiszereket, a kenyeret is magamnak sütöm, 60-70%ban zöldségeket és gyümölcsöket eszem nyersen :) és nem hiányzik a korábbi étrend. Akkor is igyekeztem figyelni, de az édesség és a tej szinte mindennapos volt, most már ezek sem. Köszönöm előre is a segítséget!
Kedves Necco!
A biorezonanciáról nagyon megoszlanak a vélemények, az biztos, hogy nagyon sok függ a géptől és az embertől is, aki értelmezi az eredményt. Írtad, hogy elolvastad az ezzel kapcsolatos taratalmakat az oldalon, így megértheted, hogy nagyon ingoványos terület ez, főleg, ha valakinek egy másik ember által mért eredményeit kellene értelmeznie. Szerintem az lenne a legtisztább, ha elmennél egy megbízható biorezóshoz, aki nem csak méricskél, (ingyé, nem azért, hogy segítsen, csak jó csali, hátha eladnak valamit) hanem utána szekszerű segítséget is tud nyújtani. Ha ezen túl vagy és biztosan tudod, hogy melyek azok a területek, amikre érdemes oda figyelned, akkor szívesen segítünk Neked összeállítani egy kúra csomagot.
A csudába, pedig reménykedtem
el nem adtak nekem semmit, mert csak a biorezó miatt mentem el a bemutatóra. Addig esetleg mi az amit fogyaszthatok kiegészítésképp, ha netán tényleg gondok vannak a csontjaimmal? Ami nem árt akkor sem, ha nincs baj és tévedett a gép. Huminiqum + kálcium? Most igyekszem minél több olyan zöldséget és olajos magvakat enni, amiről írtátok, hogy sok benne a kálcium, sokat mozgok mellette, futok, gyalogolok. Remélem tévedett, családban nem volt ilyen probléma, eltörve se volt soha semmim. Az viszont igaz, hogy nem sokkal ezelőttig elég egészségtelenül táplálkoztam. Sok tej, cukor, fehérliszt.
De legalább ezeket már nem fogyasztom, szinte egyáltalán, nem is hiányoznak. Mindenesetre jelentkezem mindenképp, ha találtam a környéken biorezóst és megvan az eredmény. Köszönöm a gyors választ ![]()
Kedves Berni! Tudom, hogy Te jártas vagy a biorezonanciában, ezért szeretném a segítségedet kérni. A férjemnek régóta prosztataproblémái vannak, szerintem Candida gyanús is, a diétát egy hete kezdtük el. Javasoltam neki, hogy meg kellene próbálkoznia a biorezonanciával, csak azt nem tudom (lehet, hogy túlparázom a dolgot), hogy akkor is hatékony –e ez a kúra, ha valakinek van amalgámja. A páromnak egy van (a többit már régebben kicseréltette), viszont azt a fogát szinte már az amalgám tartja össze, szóval nem nagyon lehet hozzányúlni. (Szegénynek így is több foga hiányzik.) Azért is kérdezem a véleményed, mert már nagyon szeretnénk babát, de a hagyományos orvosi kezelés (ami egyenlő a rengeteg antibiotikummal) eddig nem vált be nála. Ugyanakkor ez a biorezes kezelés sem olcsó, elöljáróban annyit mondtak, hogy minimum tíz kezelés kell, ami állapotfelméréssel, ill. kontrollal hetvenezer forint. Nem szeretnénk feleslegesen kiadni ennyi pénzt, tehát tényleg érdekelne, hogy érdemes –e egyáltalán belefogni? Bocsi, ha banálisnak tűnik a kérdésem, és előre is köszönöm a segítséget! Egyébként tud valaki NYÍREGYHÁZÁN megbízható biorezóst, aki ettől olcsóbban dolgozik? Itt 16 ezer a vizsgálat, 4 ezer a kezelés és 8 ezer a kontroll. Köszönöm! Lonc
Kedves Lonc!
Az első és legfontosabb, hogy nyugodjatok meg és ne kapkodjatok minden felé!
A másik pedig, hogy amilyen leletetek eddig van, valamint nem ártana egy friss labor mindkettőtöknek, valamint egy állapotfelmérő kérdőív (ezt magánban kérhetsz a tanácsadódtól) kíséretében eljönnétek hozzánk egy konzultáló-beszélgetésre, ahol fény derülhetne az összefüggésekre. Ezzel kapcsolatos bővebb információért szintén keresd a tanácsadódat!
Biorezonancia: rendkívül fontos az eszköz és az ember, aki végzi! Innen nem tudom megmondani, hogy akit említettél, valóban jó-e? Tudni kell, hogy gépről, rezgésekről van szó, ami valakinek, mondjuk úgy, hogy a nagytöbbségnek lehet jó, de van, akinél nem teljesen fedi a valóságot csak mutat valamilyen irányba. Ezt helyesen felismerni nem könnyű és kell hozzá a megfelelő érzékekkel rendelkező szakember, sőt az sem baj, ha a páciensnek is van némi fogalma arról, hogy mi történik és az eredmény mit akar jelenteni a számára. Arról már ne is beszéljünk, hogy ha a páciens elég érzékeny antennákkal rendelkezik, akár befolyásolni is tudja a gépet (ez mondjuk azért nem túl gyakori, de azért létezik).
Ezért gondolom azt, hogy egy mélyreható beszélgetés sokat segíthetne, sokmindenre fényderülne, sokat profitálhatnátok belőle, mert megérthetnétek a dolgaitok közötti összefüggéseket.
Berni
Kedves, segítőkész Olvasók!!
Kérlek Benneteket, ha tudtok ajánlani hiteles, tapasztalt, emberséges biorezós orvost, akkor írjatok privátban. Tudom, hogy minimum két helyen végeznek ilyen vizsgálatot Békéscsabán, de ha esetleg valaki Gyulán vagy Békésen megbízhatóbb orvost tud ajánlani, akkor az is érdekel!
Arra is választ keresek, hogy a vizsgálat kit tud e mutatni bélrendszeri rákos sejteket, illetve polipot? És mit jelent, hogy régebbi fajta vizsgálat és nem számítógépes? Az milyen, mert akkor inkább az előbbit keresném.
Köszönöm Nektek!
Sziasztok!
Olvasgattam a ZPR frekvencia generátorról, meg a zapper készülékről, de nem igazán értem, hogy melyik mire jó. Ismeritek? Vagy ez a biorezonancia gép más néven?
Szakértő kerestetik!
Köszi Évke
Szia Evka, nekem van egy zapperem, a pikkelysomorom gyogyitasara kaptam egy kedves baratomtol. En is csak most ismerkedem vele, de amit tudok rola roviden leirom:
A Zappert Dr. Hulda Regehr Clark biologusno fejlesztette ki (aki evekig az allami kutatasokban dolgozott) a 80-as evekben. A bioenergetikai tesztelesek soran felfedezte, hogy minden elo szervezet egy meghatarozott savszelessegben es magassagban sajat frekvenciakat bocsajt ki, ennek megallapitasahoz egy frekvenciageneratort hasznalt, amely tetszoleges, pontos elektromos frekvenciakat hozott letre es kijelezte az egyezeseket, igy kepes volt meghatarozni, hogy a vizsgalt organizmusok mely frekvenciatartomanyban rezonalnak.
Rajott, hogy a mikroorganizmusok az elektromos aramot a meghatarozott sajat frekvenciajukban nem viselik el – elpusztulnak - , s mindez egy csekely Volt feszultségu egyenarammal elerheto. Barmely pozitiv tartomanyba esa frekvencia egyidejuleg pusztít el minden baktériumot, virust es eloskodot, megfelelo feszultsegen (5-10 Volt), idotartamban (7 perc), es frekvenciatartomanyban (10- 500 000 Hz kozott) Igy szuletett meg a Zapper.
A kizarolag pozitiv tartomanyba eso frekvenciakkal lehet a korokozokat leghatasosabban es leggyorsabban elpusztitani. Egy kezeles azonban nem eleg. Ahhoz, hogy minden korokozo elpusztuljon, harom kezeles szukseges. Hogy miert?
Az elso kezelesnel elpusztulnak a virusok, bakteriumok es eloskodok, de nehany perc mulva ismet megjelennek ujabb bakteriumok es virusok. Dr. Hulda Clark arra a kovetkeztetesre jutott, hogy a bakteriumok es virusok megfertozik az eloskodoket es amikor azokat elpusztítjuk, ismet szabadda valnak a bennuk rejtozo virusok és bakteriumok.
A masodik zeppeles elpusztitja a szabadda valt bakteriumokat es virusokat, de hamarosan ujabb virusok jelentkeznek, ezek az elhalt bakteriumokbol szabadulnak fel.
A harmadik zeppeles ezeket is kiirtja, orakkal kesobb sem talalta nyomat virusnak, bakteriumnak, vagy eloskodonek. Az elektromossag a dolgok feluleten „utazik”. Az eloskodok teste learnyekolja a belsojuket, tehat ez az oka, hogy a Zappert tobb hullamban kell hasznalni. A zeppelesi aram nem hatol melyen a szemgolyoba, a herekbe vagy a beltartalomba, az epekobe, vagy az elo sejtekbe, ahol a Herpes virusok lappanganak, illetve ahol a Candida gomba nyujtogatja ujjait.
Viszont egy heten vagy hosszabb idon keresztul tarto napi haromszori Zapperezessel ezek a populaciok is jelentosen csokkenthetok, sot, gyakran el is tuntethetok. En kb. 4 hete kezdtem el napi szinten hasznalni.
Azt szeretnem kerdezni hatha van valakinek tapasztalata, hogy az mit jelent hogy azota megjelentek rajtam csalankiutesek es a szenanatha. Letezik, hogy a szervezetem meg akar szabadulni a mereganyagoktol (parazita hulladektol) es ez igy jon ki rajtam?
En ugy gondolom, hogy ki kellene urulnie peldaul a szeklettel ezeknek a parazita-hullaknak? Mit gondoltok? Eddig soha nem volt csalankiutesem, azota jelent meg miota zapperelek... :( majmeregteleintest is szeretnek csinalni, de nem talalom, eltunt az oldalrol - pedig hatarozottan emlekszem, hogy itt az antalvali.com-on mar talalkoztam vele. Koszonom a segitseget, Barilla
Kedves Barilla! A méregtelenítő kúra személyre szabott, állapotfelmérés és konzultáció szokta megelőzni! Mindenkinek más a szervezete, más az alap betegsége vagy épp azt gondolja magáról, hogy semmi baja... Ezért nincs fent az oldalon a teljes kúra, egyes részeit teljesen személyre kell szabni!
A másik kérdésed, hogy miért jött ki rajtad most csalánkiütés?
Nem tudom a konkrét választ, de két dologra gondolok: az egyik, hogy valóban méregtelenít a szervezeted. A másik, hogy a káros mikroorganizmusok mellett a készülékkel a hasznosak is pusztulnak.
Tehát a bélflórát alkotó hasznos bacik száma is megfogyatkozik, így az immunrendszer időlegesen nem tud tökéletesen működni.
Ahogy olvastam a leírást nekem ez a kérdés fogalmazódott meg először, hogy ha minden pusztul, akkor mi lesz a belekben, bőrön, egész szervezetben működő hasznos organizmusokkal? Biztos van rá érthető és megnyugtató válasz, de nem ismerem a témát... Reméljük mások is olvassák és írnak nekünk segítséget!
A kérdésem az lenne, hogy Szegeden tud e valaki megbízható biorezonanciás felmérést? Esetleg voltatok e már valakinél és megvoltatok e elégedve a vizsgálattal és a gyógyulással? De engem kimondottan csak Szegeden érdekelne egy cím.
Sziasztok! Valaki tudna ajánlani tapasztalt, hozzáértő biorezóst Pesten, mert a hozzászólásokban olvastam a bevált a gödöllőit, de az elég körülményes utazgatás szempontjából!
Előre is köszi! Á.g.i
Szia!
Székesfehérváron nem tudnál ajánlani biorezóst és természetgyógyászt keresek!
Köszönöm előre is: Timi
Kedves Olvasók, tudtok Székesfehérváron megbízható biorezóst és természetgyógyászt? Ki tud segíteni Timinek? Egyébként ha lejjebb görgeted az oldalt, akkor találsz rá utalást, itt.
Köszönöm, igen találtam rá utalást és egy 2009-es írásban egy házaspárt emlegetnek, de nem kaptam rá választ !
Köszönöm a segítséget előre is:Timi
...akkor én is hozzá járnék...
Ha alternatív gyógyítóra van szükséged, akkor keresd Kaufmann Anikót. (A belinkelt bemutatkozó cikke melletti nevére kattintva tudod vele felvenni a kapcsolatot)
Köszönöm Vali!
Nem tudtam, hogy szfvári vagy! Mindenesetre köszönöm. Nagyon hasznosak és értékesek az oldaladon megjelent cikkek! Igazából most kezdek el foglalkozni ezekkel a dolgokkal. Sajnálom, hogy nem tartasz személyes tanácsadást, ma találkozom Gyöngyvérrel, boztosan ő is hasznos tanácsokkal lát el majd! És továbrra is bújom az oldalt.
Szerintem elismerésre méltó a munkád, illetve munkátok!
Egyszóval köszönet mindenért:)
Szép napot:Timi
Megsúgom, hogy utánad meg én találkozom vele... ![]()
Sajnos te nyertél, na de sebaj majd ma:)![]()
Látom itt mindenki nyiltan beszél a problémákról és a lehetséges megoldásokról, és ez tök jó!
Sokat olvastam a sokizületigyulladással kapcsolatos cikkeiteket. Beszereztem az ajánlott dolgokat: Q10, zyflamend, Maximmun, csak még a zyflamend helyes szedése nem tiszta!
Az igaszság az, hogy fél éve elmentem egy magán reum, aki minden egyes viszgálatért elkért egy vagyont, és pontosan nem sikerült bediagnosztizálni a sokiz.gy-t, azt mondta talán az, de mindenképpen kezdjük el a gyógyszeres kezelést, amitől teljesen legyengülök talán a hajam is kihullik, hát nem fogadtam el a recepteket, gondoltam próbálkozom másik úton igy kerültem egyre szorosabb kapcsolatba az oldalal, már régóta várok a személyes találkára, de sajnos ezidáig nem jött össze! Esetleg szívesen fogadnám, ha van még valami lehetséges kezelés ezzel kapcsolatba, és szerinted ezzel kapcsolatosan érdemes megkeresnem Kauffman Anikót? nem tudom merre induljak, de próbálkozom:)![]()
Szép napot:Timi
Szia Timi!
Gondolom Gyöngyvértől megkaptad az "útirányt", így már tisztában vagy azzal, hogy merre is indulj... ha valami kérdés mégis Benned ragadt, tedd fel nekünk bátran.
Niki
Igen, remélem megkaptam számomra nagyon pozitív volt ez a találka. Próbálkozom és tovább bújom az oldalt:)
Sziasztok! Én Nyíregyházán keresek megbízható biorezóst. Kérem segítsetek, ha tud valaki. Bejelentkeztem egy doktornőhöz aki végez ilyen vizsgálatot, de egyrészt nem ismerem, másrészt kicsit drágának találom. 15e egy allergia vizsgálat + kiértékelés. Persze azt sem tudom sikerül- e végig ülni, mert a 2,5 éves kislányomat szeretném elvinni. Azt mondta a hölgy én is éhgyomorra menjek, mert ha a kicsimet nem tudja megvizsgálni, akkor legyen valaki akit megtud. Kicsit sem pénzszagú. Előre is köszönöm a segítséget! Timi
Amikor a kisfiam 2 és fél éves volt, akkor jártunk mi is biorezonancián. (Mi Tolna megyében voltunk, ezért ebben nem tudok segíteni) Végigülte, mert az asszisztens néni tök jó dolgokat mesélt neki(közben pedig csinálta a vizsgálatot). Nekünk is 6000 ft-ba került kiértékeléssel együtt. És nem kellett üres pocakkal menni... Remélem találsz egy szimpatikusabb orvost!
Szia Timi! Én is nyíregyi vagyok, és tudok egy dokinőt aki Pestről jár le ide és a lentebb említett módszerrel (Vega testnek hívják) állapítja meg allergia és/vagy candida jelenlétét, emlékeim szerint 6 ezer forintért
Magánban szívesen megadom a címet/telefonszámot/weboldalt. Biorezonanciás terápiára viszont gondolom nem alkalmas a műszer, ezért ha azt is szeretnél, nem tudok segíteni. Bár tudok egy ilyen helyet is, de nem tudom milyen, én személy szerint Miskolcra jártam. De a szerkesztők szerintem - különösen Berni - biztos tudnak segíteni.
Évi
Sziasztok! Nem régóta vagyok tagja az oldalnak,de örülök hogy idelátogattam,egy kedves ismerősöm által.Eddig még nem is tettem fel egy kérdést sem,mivel addig olvastam,hogy a választ mindig megtaláltam. De most szeretném kérni a tanácsotokat-véleményeket. Ma voltam a húgommal biorezos mérésen.Emésztési probléma /hol hasmenés,hol székrekedés/,fáradékonyság,és bőrproblémák miatt. Megállapította a dr nő,hogy candida gombája,vékonybélgyulladása van, és tejcukorérzékeny. Ahogy olvasom a hozzászólásokat ,régebbi típusú géppel mért,/mivel számítógép nem volt/. Az ujjaihoz érintett egy mérőeszközt ami csipogott ,a másik mérőeszközt pedig különféle ampullákkal érintette. Ajánlott neki 3féle "vitamint"
. A véleményeteket szeretném kérni az ajánlott készítményről. Ez mellett candidadiéta,és laktózmentes étrend. 1hónap múlva kontroll. Tudnátok mielőbb választ adni nekem? Előre is köszönöm !!!!!!!!!!!!!!!!! Üdv:Kriszta ![]()
Kedves Kriszta!
A felmérést "végző" eszköz rendben van, de aki végezte?...hmmm.
Ismerem ezt a termékcsaládot, használtam én is, a "testvérét" meg főleg, de hogy ezekre a problémákra ezeket a termékeket ajánlani?....
Amire szüksége lenne: életmódváltás, candida kúra, konkrét candida ellenes ütős gyógynövényekkel, bélflórajavítás!!!!, és a lelki okok átgondolása. Hogy ez miért okozott nehézséget a fenti termékekből kikeresgélni ennél sokkal hatékonyabban, nem tudom... Amiket felírt, azoknak küldöm a leírását, a lapacho legalább idevág valamennyire:
Vöröshere
Az izoflavonoidok
# antioxidánsként elősegítik a szervezetben zajló káros oxidatív folyamatok gátlását
# ösztrogén hatásúak
# részt vesznek a változó korú hölgyek egészségének és jó közérzetének fenntartásában
# hatással vannak a testi és szellemi egészség egyensúlyának megőrzésére
# segíthetik a változó korral járó tünetek (pld, hőhullám, izzadás, stb.) elviselését
# elősegítik a változó korú hölgyek egészséges csontrendszerének megőrzésé
A kókuszolaj
# elősegíti normális testtömeg megtartását
# csökkentheti a szövetek között felhalmozódott zsír mennyiségét
# elősegíti a hatékonyabb energia-felhasználást
# támogatja a testtömeg szabályozást
# elősegíti a pajzsmirigy működését
# fokozza az inzulintermelést, a vércukor-hasznosulását
# részt vesz az inzulin szállító- és kötőképességének fokozásában
# hipoallergén
A Lapacho fa kérgében levő hatóanyagok
# részt vesznek az immunrendszer megfelelő működésének fenntartásában
# hozzájárulhatnak a baktériumok, vírusok elleni védelemhez
# védik a szervezetet az oxidatív folyamatok káros hatásaitól
Sziasztok!
A lányom volt biorezos állapotfelmérésen az allergiája miatt, de más problémák is kiderültek, (nem jól működik az immunrendszere, bizonyos vitaminok nem tudnak felszivódni, alacsony az ösztrogén szintje, a candida is rajta van a papiron zárójelben)amire főnix cseppet és celladam kúpot javasolt a doktornő, illetve 12biorezos kezelést. Erről szeretnék valamilyen információt szerezni, valaki végig csinált már ilyen kezelést, volt pozitiv eredménye, vagy esetleg van más megoldás ezekre a problémákra.... ?
Előre is köszönöm
Biorezonanciás felmérés nélkül is egyértelműek ezek a problémák, hisz aki allergiás, annak nem jól működik az immunrendszere, ami azért van, mert hibás vagy nem megfelelő a bélflóra baktérium és gomba összetétele. Általában ez a candida gomba elszaporodása miatt van, ami azért alakul ki, mert elsavasodunk.
Ha nem jó a bélflóra, akkor természetesen a felszívódás sem lehet tökéletes. Ha nem jó a felszívódás, akkor létfontosságú tápanyagok nem jutnak el a különböző szervekhez és működési rendszerekhez, amilyen pl. a hormonrendszer. Ráadásul ha még antibiotikumot és/vagy fogamzásgátlót is szed(ett) a lányod, akkor nem csoda, ha teljes a káosz a szervezetében.
Ezt nem oldja meg sem a celladam kúp, sem a főnix csepp! Ugyanis ezek a szervezet helyett dolgoznak, és ha a kiváltó okot nem szüntetjük meg, akkor pár hónap múlva minden kezdődik előről! A biorezó is csak a pillanatnyi állapotot hozhatja helyre, de nem állítja vissza a tökéletes egyensúlyt.
Először is a táplálkozást kell megreformálni, majd rendbehozni a bélflórát, majd egy kis béta-glükánnal stabilizálni és modulálni az immunrendszert, és beállítani a hormonegyensúlyt fitohormon tartalmú növényi táplálékokkal.
Amit a doktornő mondott az csak átmenetileg oldaná meg a problémát. Lányodnak az életformáján és a tökéletes szervezeti működéshez szükséges üzemanyag (táplálék) minőségén kell változtatnia elsősorban.
Tanácsadónőd mindenben segít majd.
Sziasztok, Tudna valaki segiteni? Budapesten keresek egy megbizható biorezonancia orvost.
(Magánban válaszoljatok Edit nevére kattintva, mert az oldal nem reklámközpont! - köszöni a szerkesztő)
Sziasztok Edithez hasonlóan én is Budapesten keresek biorezonanciás szakembert -itt tudnám megoldani munka előtt vagy után a vizsgálatot. hogy ne csak találomra válaszzak valakit a netről hanem hozzáértő emberhez tudjak menni... ha lehet azt kérném hogy itt válaszoljatok mert napközben email-t nem tudok olvasni. köszönöm Anett
Sziasztok! Szeretnék segítséget kérni a biorezós által mondottakhoz, mert annyi info van az oldalon, hogy nem tudom eldönteni mi lenne a legjobb. Illetve tudom, hogy az OM termékek lennének a legjobbak, de sajnos nem tudom megvenni. A férjemet a fejfájása miatt "vittem" el a vizsgálatra. Több dolgot mondtak, csak összefoglalva a következőket: savasodás, oxigénhiány ezért kevés vörösvérsejt, a tüdő is kevés oxigént kap, candida, kevés parazita. A vesék nem tökéletesen működnek. Vitaminszint rendben. Javaslat: bél, máj, vese tisztítása, candida diéta. Ehhez szeretnék segítséget kérni, mit vegyek neki ami ezeket kitisztítaná. Én az útifű maghéjat és a máriatövismag olajat gondoltam, de gyanítom, hogy ez nagyon kevés lenne. köszönöm Tinke
Két úton haladhattok:
Ha ebből csak EGY olyan pont van, amit nem tud betartani, akkor marad a drága bogyó!
HAJRÁ!
sziasztok!! volt már vki szegeden biorezón?? Ha igen várom a tapasztalatokat.. :) köszi a segítséget! jó éjszakát! Hajni
Sziasztok! Szombathelyen keresnék megbízható biorezonanciát!Tudtok ebben segíteni?Már két helyen is voltam: az egyiknél állandóan csörgött a telefon és üzleti ügyeket bonyolított le,miközben a méréseket végezte nálam,a másik pedig egyszerre fogad 3 embert is.Egy embert mér,egy embert kezel,egynek meg a haját vágja!
És ez nem vicc! Köszönöm Fürtös
Sziasztok !
Érdekelne, hogy Szombathelyen hol van jó biorezonancia vizsgálat, s hova ne menjünk (ugye 2 helyet irtal, ahol nem túl pozitiv volt a tapasztalat) Privátban is jöhet.
Köszi
Szia Fürtös! Küldtem magánba egy Szombathelyen biorezonanciával foglalkozó dr nő tel.számát. Nekünk jó volt, kisfiam allergiáira fény derült, és ki is kezelte.
Zs. Móni
Fiam közel 5 éve súlyos bőrbetegségben szenved. Minden vizsgálati eredmény negatív lett, hosszú hónapokat töltött kórházba, ahol szteroidokkal és kemós gyógyszerekkel kezelték-mint egyetlen lehetőség. 2009.01.03.-án kezdtük a biorezonanciás kezelést Székesfehérváron és 3 hónap után már láttuk a javulás jeleit-most (6 hónap) után a gyermekem ismét tudja élni az életét. Betegsége miatt magántanuló volt,de szeptembertől ismét be tud ülni az iskolapadba. Minden alkalommal közel 1 órát foglalkoznak velünk, saját termékeik vannak, semmit sem erőszakolnak ránk-csak javasolnak. Termékeik nem drágák és a helyszínen megvásárolhatók, amit viszont nem tudtunk beszerezni(gyógyteák)abban segítettek. Mindemellett olyan összeköttetésekkel rendelkeznek, hogy általuk kért időpont vagy tőlük kapott telefonszám alapján megyünk további vizsgálatokra (pl:sötétlátóteres vérvizsgálat, csontkovács-letapadt izmok a sok fekvéstől,stb). Nagyon örülünk, hogy rátaláltunk erre a házaspárra, le a kalappal előttük orvosi és emberi szempontból egyaránt. Nagyon javaslom mindenkinek ezt a módszert, de az biztos:nem mindegy hogy kihez megy az ember!!!
Szia!
nekem is tovább tudjátok küldeni a biorez.vizsgálatot végző házaspár nevét székesfehérváron!
Köszi:Dné Timi
Szia, en is keresek ilyen helyet Fehervaron. Megtenned, h atkuldod privatba nekem is az elerhetoseguket? elore is nagyon koszi
Szia Kaktusz!
Nagyon szívesen megadom,de előbb szeretném velük megbeszélni.Rövid időn belül jelentkezem, ígérem. Bocs,de úgy érzem ez így fer velük szembe.
Nagyon jó volt olvasni, hogy tudás és emberség segített nektek. Sokszor az ember azért kámpicsorodik el, mert bár valami működne nem jó emberhez fordul. Bár elméletileg mindenből lehet tanulni.
Jó érzés olvasni soraid.
Írnál esetleg, ha nem gond kisfiad (nem tudom mekkora :) ) lelki, pszichés változásáról? Esetleg beszéltetek meg dolgokat, rendeződött kapcsolat? Milyen lelki változások voltak ez idő alatt?
Köszönöm.
Kedves Bigyóka!
"Kisfiam" 17 éves,a kamaszévek a szobában teltek.Nagyon maga alatt volt lelkileg. Mindent megbeszéltünk,próbáltuk nem tragédiaként felfogni-az ő véleménye nélkül nem döntöttünk semmiben. Nagyon sokat számított,hogy az egész család és a barátok egy emberként álltak mellette és biztatták.Idegileg a kórházi időszak volt nagyon nehéz,akkor mindennap az ágya mellett ültünk az esti órákat pedig beosztottuk mikor-ki telefonáljon neki.Az iskola,a kollégium és az osztálytársak is segítették-most zártuk az évet nagyon jó eredménnyel.A kezelésnek köszönhetően újra éli az életét, viszont még nincs vége:ugyanis okot nem találtak-most ez a nagy feladat.Hatalmas akaraterő és kitartás van benne , én tudom hogy végig tudjuk csinálni.Az 5 év alatt kétszer éreztük úgy hogy feladta,de amikor a hóna alá nyúltunk talpra állt és küzdött. Senkinek nem volt egyszerű semmilyen szempontból,de eddig eljutottunk és ez már nekünk nagy szó!
Nagyon jó volt olvasni, hogy tudás és emberség segített nektek. Sokszor az ember azért kámpicsorodik el, mert bár valami működne nem jó emberhez fordul. Bár elméletileg mindenből lehet tanulni.
Jó érzés olvasni soraid.
Sziasztok !
Szeretném a véleményeteket kérni e vizsgálatról. Mai napon beszéltem le az időpontot egyben orvos és természetgyógyásszal aki azt mondta ,hogy ez az alkalmazás a pillanatnyi állapotot tudja csak bemérni .Ez tényleg igy van ?Szerinte minden alkalomnál más eredmény jön ki .Nála csak 3ezerbe kerül az állapot felmérés s 5ezerbe a kezelés.
Itt a környéken mindenki másképp végzi a biórezót,van aki pontokba míg más komplett vizsgálatot végez,az egyik csak bemérni tud-másik csak kezelni ,van olyan is aki úgy tud fogadni ,hogy egyben kezelést is ad amit muszály elfogadni .Ahová megyünk itt a doktornő azt mondta itt úgy végzik ahogy mi szeretnénk.
Más! Az elöbb voltam a patikában ezüstkollóidért ,de közölték kaptak egy körlevelet mától nem árulhatnak többé!! Igy üres kézzel haza ballagtam .![]()
Sajna nem volt időm natural szaküzletbe is elfutni.
Minden tapasztalatot,tanácsot,véleményt szívesen fogadok !!
Előre is köszönöm .Türelmeske
Szia Türelmeske,
Pont a lényegre tapintottál, mert ha lefordítjuk konyhanyelvre a biorezó ismertetését, akkor pont ahhoz kell a szakember, hogy kihámozza a tested aktuális visszajelzéseiből, hogy hogy áll össze a kép, mi a teendő stb. én kísérletező típus vagyok, és nem utaztam el még Gödöllőre, kíváncsi voltam mit "adnak" helyben. Én leírom neked amit én leszűrtem, hogy azzal is több infód legyen. majd a többiek kontrollingolják, amúgy is mindenre kíváncsi vagyok:)
Pillanatnyi kép pl. az, hogy ha meg vagy fázva, a tüdőd el lehet foglalva a védekezéssel, és leterheltséget mutat, de ez még nem jelenti azt, hogy tüdőbeteg vagy. Biztos éreztél már olyat, hogy bújkál benned a nátha, de nem bír leteperni. ez belül is látszik.
ugyanígy mindenképp meg kell tudni különböztetni heveny és krónikus gyulladásokat. Nekem pl. rögtön rákérdezett a hölgy, hogy jelez a fogínyemre, van-e panaszom. (a terhességem óta még mindig egy két helyen kivérzik a fogínyem, a házipraktitáktól már nem napi rendszerességgel, de nincs a topon még mindig...)
Aztán ezt nem gondoltam volna, hogy a kis sejtjeink tudnak tiltakozni is, óriási ellenreakcióm van a dohányfüstre. (ezt csak úgy mellékesen mondta, nem beszéltünk a dohányzásról, de nekem apósom láncdohányos, és mikor otthagyom mamázni a kisfiamat, nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy "szmogban" van. iszonyúan zavar, ha egy kétéves cigiszagú és passzívan dohányzik, és kicsit már mániákusan kerülöm a cigifüstöt. na ennyit erről-kamu vagy nem kamu.)
Aztán vannak részek a testedben, amiknél tényleg fontos a jó szaki, én a gyomromon meglepődtem, -a férjem szokott viccelődni, hogy nekem ipari acélból csinálták az emésztőrendszeremet-, de aztán azt mondta van helicobacterem. Mondta hogy erre a dokik ugranak, egyébként úgy ellehet lenni vele, fekélyt csak bizonyos feltételek mellett okoz, de itt az oldalon az irtandók között van, úgy láttam. hoppá. Ha volt, remélem a ParaFree már végzett vele...
Még egy két dolog, nem részletezem tovább, végülis egyezett az elképzelésemmel, hogy félkész vagyok:)
Olyant nem kérdezett, amire azt mondtam volna hogy kizárt, ő hangsúlyozta, hogy nagyon óvatos, mert vannak sokkat többet tapasztalt szakemberek akik már mernek következtetni komolyabb betegségekre. Igazából ő masszőr és nem nagyon árul dolgokat, de mondtam is hogy most nem kérek semmit. A végén kaptam talpmasszázst, fini volt.
Avégén a detoxikáló programocskától iszonyú meleg lett a pocakomban.
Na ez volt az én kisérletezésemből pár dolog.
Korábban elmentem Voll készülékesre - az az amikor a tenyéren bőrellenállást mérnek vagy mit, azt nem éreztem iylen óvatosnak, de azt már nem ecsetelem, egy csomó dolgon úgyis változtattam azóta.
Az árad amúgy szerintem korrekt, és ha kipróbálod majd mesélj, szerintem rögtön látni fogod, hogy handabandázik-e vagy nem.
Üdv:emő
Szia Kaktusz!
Dream Family Kft 06 70 3979068 hétfő-péntek 09-13.00
Remélem segít neked is,minden jót!
Köszönöm a választ. Én magam is több éven keresztül szerveztem a biorezonancia vizsgálatokat.
Most már élő vércsepp analízist végzünk, amelyet sötétkamrás mikroszkóppal orvos végez. A rákbetegség (különösen a tumor megjelenése előtt) felismerésében van jelentőssége. Az országban már több orvos is végez ilyen vizsgálatokat.
Ezeknek a vizsgálatoknak akkor van igazán jelentősége, ha az illető ezt követően nem hagyja magára a testét, hanem sejtszinten együttműködik szervezetével úgy a táplálkozással, mint a szervezete feljavításával kiegészítők fogyasztásával. Azonban olyanokkal, amelyek hiányoznak a szervezetből. Mert ugye tudjuk, hogy minden betegség anyagcsere betegség, és a szervezetből valami hiányzik. Mi lehet ez leginkább, mint az ásványi anyagok. Mert az enzimek bennünk vannak, testsaját örökséget képeznek, működésüket pedig az ásványok biztosítják. Ha nem pótoljuk az ásványokat, akkor a bennünk élő mikrobák a még meglévő ásványokat is felfalják, mert azok is azt fogyasztanak. Ezáltal épül le az immunrendszerünk és védekező képességünk.
Sokan irtóznak a táplálék-kiegészítők fogyasztásától, pedig higgyétek el, ezt nem véletlenül találták ki. Azonban amit Te választasz ki, az nem biztos, hogy jó választás lesz és nem fog működni. Valóban ellenőrizni kell pontosan a készülékkel, mert %-os arányban megmutatja, hogy Neked mit kellene pótolni.
Üdv;
Tabi Sanyi
Szia Berni!
Most olvasom a biorezós hozzászólásokat! Én holnap megyek mérésre, (04.01.) MLM-es és a hozzászólások alapján most kétségeim támadtak felőle.
Azt szeretném kérni, hogy a mail címemre el tudnád-e küldeni, hogy hová, kihez és kb. mennyiért jársz. Mert, ha időben ér ide a válasz és megfelelnek nekem azok a feltételek esetleg még lemondhatnám a holnapit. Ugyanis ezt egy kicsit drágálom is.
Köszi
Andi
Berni a következő helyet szokta ajánlani, amit én is csak ajánlani tudok, mert nagyon jó szakember végzi a vizsgálatot: www.biorezonancia.hu. Neki is vannak termékei, de nem tukmál rád semmit és beméri azt a szert, amit viszel magaddal, hogy az neked megfelelő-e. A Neways szereit jónak tartja, és nagyon objektív és korrekt szerintem.
Kati
Én is pont ezt írtam volna, köszönöm!
Valóban sokszor írtam, hogy sok olyan biorezós vizsgálat van, ami enyhén szólva átverés. Jártunk úgy egyszer, hogy a volt ovinkban csináltak pár ezer ft-ért a gyerekeknek felmérést egy laptop-al... nos, minden gyerek, kivétel nélkül legalább 10 mindennapi dologra volt allergiás!
Persze akadt olyan, aki azonnal rohant ennek a felmérő cégnek a központjába, hogy az eddigi díj többszöröséért csináltasson egy "átfogó" felmérést... Ez sajnos pusztán az üzletről szólt...
Viszont több ilyen tapasztalattal a hátam mögött találtam rá arra biorezósra, akit én ajánlani szoktam Nektek, kizárólag azért, hogy már első alkalommal a jó helyre menjetek.
Ha valakinek van hasonló tapasztalata, ossza meg velünk!
Berni
Sziasztok! 4napja vittem el a kisfiamat Gödöllőte,biorezós vizsgálatra.Először voltunk a kisujjához érintett vmi ceruzeféleséget ,és ahol a gép sípolt ott allergiát jelzett nála.A vizsgála t ára le volt tisztázva,viszont ott a helyszinen ajánlott krémet ill.közölte ,hogy ő fog neki krémet keverni a bőrére ha végeztünk a vizs-tal.A legvégén a kezembe nyomta a krémet és majd elájultam amikor kérte az árát.Nem hinném,hogy nem vagyok tisztába a mai árakkal ,de ezt csak rablásnak tudnám nevezni. Viszont ami jó jel,hogy úgy tűnik valóbvan használ vmit a krém,az ajánlott diétát is betartom,bár ennek még mint írtam 4napja,a diéta csak tegnaptól működik.Akkor most szerintetek jól jártam,vagy ráfizettem?Egy másik helyen is lehet ,hogy megtalálták volna a problémát,és nem is lett volna horrobilis ára a krémnek? Mondta,hogy még kezelésekre is el kellenn hordani hozzá a kisfiamat,de ezek után félek hozzá elmenni,pedig muszály kezeltetnem. Lola
Sziasztok,
én/mi is a Berni által ajánlott biorezósnál voltunk. Nekünk is szimpatikus volt, olyan aki foglalkozik veled és érti a dolgát. 8 hónapos lányomból kiszedte a formaldehidet, férjemnél rámutatott gyomorproblémájára (anélkül, hogy mondtunk volna róla valamit). Most kezelésre jár hozzá, reméljük, hogy sikerül kigyógyítani. Mivel én még szoptatok azt ajánlotta, hogy majd szopiztatás után menjek vissza, mert nem szükséges azon őrlődnöm, hogy mik vannak a szervezetemben, szoptatás alatt úgysem lehet méregteleníteni. Mindezek mellett nagyon hasznos vele beszélgetni.
Már rég készülök, hogy megköszönjem Neked Berni a biorezós infót! Nagyon köszönöm, ez is egy jó út az egészséges élet felé!!! ![]()
Szép napot, mindenki menjen a szabadba, gyönyörű idő van! ![]()
Andi
Nagyon szívesen, Andi, örülök, hogy elégedettek voltatok!![]()
Kedves Andi!
Tudom Bernit kérdezted és biztosan válaszol is, de gondoltam megosztom veled az én saját tapasztalatomat. Egy hete voltam először állapotfelmérésen és teljesen hitelesnek tűnnek az eredményeim, főleg azért mivel már meglévő és orvosilag is diagnosztizált problémákat is kimutatott a műszer. Nem erőltetett rám semmilyen táplálékkiegészítőt, sőt mivel vittem magammal a jelenleg szedett Neways-es vitaminjaimat, így meg is győződhettem róla, hogy szuperek számomra.![]()
Ami olyan vírus vagy baci, hogy kezelés kell hozzá (vagyis ajánlott, mivel így gyógyszerek nélkül is elpusztíthatóak a szervezetben), azt meg fájdalommentesen el tudják végezni és az eredménye igazolható a visszaméréssel.
A vizsgálat ára nálunk 4000 Ft. A kezelés: 2000 Ft.
Gondolom ahány ilyen állapotfelmérés, annyi féle árral találkozhatunk. A megbízhatóság viszont nagyon fontos, de ezt tudni fogod magadtól is meglátod!![]()
Szia:Böbe
Sziasztok!
Én csak azt tudom mondani, hogy nagyon nézzétek meg, hogy hova mentek. Nekem sajnos sikerült egy rossz tapasztalatot is begyűjtenem. A XI. kerületben voltam először egy teljes állapotfelmérésen, kemény 20 perc volt az egész beszélgetéssel, mindennel együtt, csomó mindent nem csinált meg, pl. nem volt allergiavizsgálat, nem nézte a méreganyagokat stb. Utána közölte, hogy végeztessek el (természetesen náluk sok-sok pénzért) egy hajvizsgálatot és egy laborvizsgálatot. Jó nem? Arról meg, hogy miket javasolt inkább ne is beszéljünk.
Ma viszont jártam a Berni által ajánlott biorezósnál, nagyon nagyon szimpatikus volt, nagyon érti a dolgát, nem tukmált semmit. Nem a pénzre megy rá, mint a másik (teljes állapotfelmérés helyett inkább egy allergiavizsgálatot javasolt). Vele egyetlen egy gondom van (pont emiatt nem is mentem rögtön hozzá), az, hogy nem Pesten van sajnos. Több, mint 1,5 óra alatt értünk ma is oda, vissza mondjuk kicsit jobb volt.
Böbe Te hol voltál? Az általad írt árak jóval alacsonyabbak, mint amiket én eddig láttam, hallotam.
Szia Györgyi!
Én Tatabányán voltam, de a hölgy Győrből jár hozzánk. Nem volt erőszakos, csak nagyon alapos. Egy órás (vagy még több) volt a vizsgálat. Nem kellett semmit vennem, nem ajánlott semmi pluszt. Csak olyan problémákat talált nálam amiről orvosi papírjaim is vannak, úgyhogy számomra teljesen meggyőző volt. A vitaminjaimat teljesen jónak találta. ![]()
Szia
Böbe
biorezo
Sziasztok,
tud valaki megbízható biorezóst Nyíregyházán vagy Debrecenben, esetleg Miskolcon? Kérem írja meg nekem privát a nevemre kattintva.