Calgon kontra ecettel öblítés

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) 2011 elején eljárást kezdeményezett a GVH-nál a Calgon ecetes TV reklámja miatt. Végre pont került az ügy végére: a GVH 15 millió forintra bírságolta a Calgon forgalmazóját fogyasztók megtévesztése miatt - tájékoztatta a Pénzcentrum.hu-t a TVE.

A Calgon egy 2010-ben sugárzott TV reklámban azt állította, hogy a vízkőoldóként az ecet hatástalan és ártalmas lehet a a mosógépekre. A Tudatos Vásárlók Egyesülete évek óta környezetbarát alternatívaként népszerűsíti az ecetet, utánanéztek az állítás megalapozottságának. 2011. február elején nyílt levélben fordultak a Calgon hazai forgalmazójához, a Reckitt Benckiser Kft-hez, amelyben arra szólították fel a céget, hogy igazolja a reklámban elhangzott állítások valóságtartalmát.

A Calgon forgalmazójától kapott választ a TVE nem tartotta kellőképpen megalapozottnak, pontosítást kértek, és egyúttal megtévesztő reklám gyanújával eljárást kezdeményeztek a Gazdasági Versenyhivatalnál.

calgon_kontra_ecetTöbb mint másfél év várakozás után hozott döntést a GVH. Az eljárás alatt a Versenytanács arra a következtetésre jutott, hogy a vállalt nem tudja alátámasztani azt az állítását, miszerint az ecet használata mellett a mosógép vízkőképződés miatt meghibásodhat, valamint az sem, hogy az ecet rozsdásodást okozhat.

"A Versenytanács megállapítja, hogy a Reckitt Benckiser (Magyarország) Termelő és Kereskedelmi Kft. 2010. augusztus 2-től 2010. november 21-ig alkalmazott kereskedelmi gyakorlatával fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot tanúsított amikor, az általa a Calgon vízlágyító termék népszerűsítésére közzétett hirdetésekben valótlan állításokat tett az ecet mosógépben való használatát illetően, ezáltal saját termékének adott célra való alkalmasságát, annak előnyeit a fogyasztók megtévesztésére alkalmas módon jelenítette meg." 

 


 

További Hírszem: 

Forrás: 
http://www.penzcentrum.hu/vasarlas/11_millios_buntetes_a_calgonnak_a_mosogep_az_ecettel_is_tovabb_el.1034608.html?utm_source=penzcentrum&utm_medium=mail&utm_campaign=hirlevel
0
Értékelés: Nincs

Hozzászólások

Ecet és a calgon

Látod, meg is bírságolták a céget! :-))) Csak így tovább :-) Bár... a Calgont nem hiszem, hogy földhöz veri ez az összeg... A híradóban pedig nem fogják hangoztatni. Megint kikhez jut el a hír ezen a fórumon?? Azokhoz, akik NEM használnak vízlágyítót...

Nem baj, erre való a facebook :-) Osszátok :-)

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

na ez a mi nem igaz

na ez a mi nem igaz, én évek óta ecettel öbliíek, nem használok semmilyen öblitőszert, mert allergiás vagyok, és a mosógépemnek nincs semmi baja!!

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.