Cukor - kristálycukor, barna cukor, nádcukor, melasz, fruktóz, Stevia, Méz - melyiket válasszam?

Ha jobban megnézzük a mindennap vásárolt termékeinket, akkor észrevehetjük, hogy az első, második vagy a harmadik helyen a cukor szerepel és néha még követi a fruktóz is, plusz egyéb adalékanyagok… érzékszerveinket egyszerűen becsapják. 

„…Keleten úgy vélték, hogy minden testi és lelki nyavalya oka az, amit eszünk. Ahogy a keleti bölcsek fogalmazták: a test és a lélek nem független egymástól.” (William Dufty - Cukor Blues)

Rengeteg cukrot fogyasztunk, és az emberi test nem képes feldolgozni. Természetesen szervezetünk megpróbálja lebontani, feldolgozni, de ehhez értékes mikrotápanyagokat, és kalciumot von el a szervezetünktől. Mi  a megoldás? Milyen cukrot fogyaszthatunk? Milyen eljáráson esik át a cukorrépa és a cukornád?

Tartalom:

Cukrok pro és kontra

Kristálycukor, barna cukor, nádcukor, melasz. A kínálat óriási, és az egészségtudatos fogyasztó igyekszik jól választani. Feltéve, hogy a cukor esetében ilyesmi szóba jöhet egyáltalán. 

cukor_stevia.jpgFontos megérteni, hogy a csomagolt cukrok között legfeljebb rossz, vagy kevésbé rossz létezik. Az emberi szervezet egyáltalán nincs felkészülve olyan mennyiségű cukor feldolgozására, amit az átlagember ma elfogyaszt. A boltban kapható termékek a testből vonják ki a lebontáshoz szükséges B-vitamint és más mikrotápanyagokat, ezzel hiánybetegségeket idéznek elő. Erősen savasítják a szervezet kémhatását, így a csontokból kivont kalciummal és ásványi sókkal kénytelen kompenzálni a testünk. A bűnlajstromot még folytathatnánk tovább, de nézzük meg, miben különböznek egymástól a különböző termékek - és melyek azok, amik kevésbé károsak az egészségünkre.

A KARÁCSONYI BEJGLI

Egy rúd diós bejgliben körülbelül 10 dkg cukor található, ha a dió rostmentes szénhidráttartalmát is figyelembe vesszük. Ha viszont azt is hozzászámoljuk, hogy a finomliszt pillanatok alatt egyszerű cukorrá válik a szervezetben, nyugodtan megduplázhatjuk ezt a számot.

Hogyan készül?

A leggyakrabban használt fehér cukrot nálunk a cukorrépából nyerik ki, a világ cukortermelésének alapanyaga 70%-ban viszont a cukornád. A módszer mindkét esetben ugyanaz: a felszeletelt növényt áztatják, kipréselik, majd mésszel tisztítják - ilyenkor a szennyeződésekkel együtt minden szerves anyagot is kivonnak a cukros oldatból -, végül további tisztítási és finomítási eljárások során nyeri el sűrű szirup formáját. Ezt egy kis rásegítéssel kristályosítják, majd megszárítják, és így kapjuk a kristálycukrot, majd a porcukrot. 

Tényleg jobb a barna cukor?

Sajnos nem. Sokan úgy gondolják, hogy a melaszos vagy barna színű cukor tartalmaz bizonyos tápanyagokat, amiket a fehér cukor nem, vagy hogy ez valamilyen természetesebb formája a cukornak. A barna cukor gyártása csupán a legutolsó fázisban tér el a fehér cukorétól. A finomítás utáni utolsó sűrítések során visszamaradt oldat a melasz, aminek azért van valamennyi ásványi anyag tartalma - ezt keverik a finomított cukorhoz, és ez adja ragacsos állagát, jellegzetes ízét és sötétbarna színét. 

Manapság sokszor még melasz sem kell a sűrű barna cukorhoz: egyszerűen sziruppal, színezőanyaggal és aromával készítik el. Ennél nem járt jobban a pergő szemű barna cukor sem, hiszen csak a színezőanyagtól, a sziruptól és a szárítás mennyiségétől függ a kész barna cukor állaga és árnyalata. 

Nádcukor

Általában bioboltokban kapható valódi nádcukor, ami nem keverendő össze a nagykristályosra szárított, melaszos finomított cukrokkal. Úgy készül, hogy a megtisztított cukornádat kipréselik, és a kapott léből gőzzel készítenek granulátumot. Mivel nem finomítják, említésre méltó mennyiségben tartalmaz B-vitaminokat, valamint a cukornádból származó ásványi anyagokat.  

Fruktóz

Más néven gyümölcscukor. Bár szerkezetileg megegyezik a gyümölcsökben található cukorral, innen csak a nevét kapta, ugyanis kukoricából állítják elő. A kristályos fruktóz úgy húsz éve kedvelt élelmiszeripari alapanyag. Lassabban szívódik fel, mint a sima cukor, viszont jóval gyorsabban, mintha a gyümölcs egyéb alkotórészeivel (például a rostokkal) együtt fogyasztanánk. 

Fruktóz-szirup

Hívják kukoricaszirupnak, invertcukornak, és még nagyon sok néven találhatjuk meg az élelmiszerek címkéjén. Úgy készül, hogy a szacharózt lebontják glükózra és fruktózra, így a szirup édesebb lesz, mint a sima cukor, ráadásul folyékony állagú. Az élelmiszeripar különösen kedveli, ezt találhatjuk az üdítőitalokban, a kekszekben, a fagylaltban, de még a virsliben vagy a mirelit pizzatésztában - és sajnos a mézek egy részében is. Amikor azt halljuk, hogy ma az ember túl sok cukrot fogyaszt, az nem csak a kávéba kanalazott cukrot jelenti. A bevitel nagy része invertcukor formájában kerül a szervezetébe a készételek által.

Szőlőcukor

A nevével ellentétben ezt is kukoricából, vagy pedig burgonyából nyerik. Leginkább sportolóknak szokták ajánlani fogyasztását, mivel már a nyálban lebomlik, és gyorsan felpörgeti a szervezetet. Pont emiatt igen káros is, hiszen pillanatok alatt emeli meg a vércukorszintet, ami nagy teher az inzulinháztartás számára.

Méz

Technikailag ez is cukor, ám teljesen természetes. Bár édesebb a cukornál, lassabban szívódik fel, glikémiás indexe fajtától függően fele a cukorénak. A natúr méz rengeteg tápanyagot tartalmaz, enzimjei egyedülálló táplálékká teszik. Hő hatására viszont az enzimek - valamint a tápanyagok egy része - elbomlanak, így nyersen hasznos igazán. 

Datolyacukor

Szárított datolyából állítják elő, és nagyon jól édesíti az ételeket. Ugyanakkor nem oldódik fel úgy, mint a finomított cukor, hiszen nem finomított - így felhasználása korlátozott. Ahogy a méz, ez is édesebb, mint a cukor, lassabban szívódik fel, és tartalmaz hasznos tápanyagokat, ellenben meglehetősen drága. 

Agavé nektár

Az agavé növényből (ami többek között a tequila alapanyaga) nyerik. Préselés után hőkezelik, ezzel hidrolizálják a cukrot. Összetétele szerint nagyrészt fruktózból és kisebb részben glükózból áll. A vas-, kálium-, magnézium- és kalciumtartalmától függően világostól a sötétbarnáig terjed a színe fajtától függően, állaga valamivel hígabb, mint a méz. 42%-kal édesebb, mint a cukor, viszont a kalóiaértéke ugyanannyi, így az édesebb ízt kevesebb kalóriával is el lehet érni. Glikémiás indexe körülbelül a fele a cukorénak, tehát lassabban emeli meg a vércukorszintet. Ásványi anyag tartalmát kivéve a szervezetre gyakorolt hatása nem sokban különbözik a kukoricasziruptól.

Nyírfacukor

Más néven xilit vagy xylitol. Leggyakrabban kukoricarostból vagy nyírfakéregből állítják elő. Cukoralkoholnak minősül, így csak kis része szívódik fel, ezért nem terheli az inzulinháztartást. Glikémiás indexe minössze 7, szemben a kristálycukor 68-as GI-jével. A cukorhoz hasonlóan használható, könnyen oldódik, viszont mivel nem táplálja a gombákat, élesztős tészták elkészítéséhez nem alkalmas. Az egyetlen hátránya, hogy cukoralkohol lévén hasmenést okozhat, ha túl sokat használunk belőle.

Stevia, vagy sztívia

Bár egyáltalán nem cukor, mégis a legjobb természetes édesítőszer por, csepp vagy tabletta formában. A stevia nevű növényből vonják ki, különböző vegyületei 12-szer, vagy akár 300-szor édesebbek, mint a cukor. A süteményben fizikailag ugyan nem fogja létrehozni azokat a változásokat, amiket a cukor, viszont nem csak ártalmatlan, hanem kifejezetten gyógynövénynek minősül. Az egyetlen hátránya jellegzetes íze, amit különböző gyártók különböző sikerrel tudtak kiküszöbölni a sztíviás édesítőszerek esetében. Szintén nem tartozik az olcsó termékek közé, viszont nagyon keveset kell használni belőle. Egyáltalán nem emeli meg a vércukorszintet, nincs kalóriatartalma, és számos kedvező hatása van a szervezetre. Érdemes egy kicsit kutatni, míg megtaláljuk a számunkra kellemes ízű sztíviát. (Hírszem: ..ha a Stevia-ról többet akarsz olvasni kattints ide.)

Cukorfogyasztás Magyarországon

A magyar ember átlagosan közel negyven kiló cukrot fogyaszt évente. Ez heti majdnem nyolcvan deka, ami az év végi ünnepekkor a duplájára, akár a háromszorosára is emelkedik. Ez a sok kicsi sokra megy elve alapján könnyedén összejön, elvégre az alkoholos italokban, a süteményekben és az üdítőitalokban rengeteg cukor található.

(Forrás: lifenetwork.hu) - Köszönet érte Eninek

További oldalak:

4.8
Értékelés: Nincs Átlag: 4.8 (5 votes)

Hozzászólások

Varga Nikoletta's picture

A "hagyományos" sport italok helyett

érdemes lenne Vali javaslatait átböngészned, biztos vagyok benne, hogy ezekkel kiválthatod az általad eddig használt sport italokat.

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 3.7 (3 votes)

édesítés és almakoncentrátum

sziasztok! Almasűrítménnyel készült termékeket meg lehet venni szerintetek? Az ugye édesítés miatt használatos? vagy jobb azt is elkerülni? Köszi a választ: Lilla

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Édesítés almasűrítménnyel

Ha egy élelmiszer kizárólag almasűrítménnyel van édesítve, akkor az jó termék! A cukor minden fajtája, és a mesterséges édesítőszerek kerülendőek.

Értékelés: Nincs

Xillit, sztívia kismamáknak - szösszenet

Sziasztok!

Minap voltam diétás tanácsadáson, mivel magasabb lett a terheléses vércukorszintem az elvártnál (7,8 helyett 7,9).

A diétás nővér közölte velem, hogy mint kismama felejtsem el a xillitet és a sztíviát, mert nincsenek rendesen bevizsgálva, ki tudja mit okozok ezzel a születendő gyermekemnek. De nyugodtan fogyasszak C***rel tablettát, napi 10 szemet.

Értetlenkedve néztem rá, hogy dehát a xillit és a sztívia tudtommal természetes édesítőszer, a C***rel meg egyáltalán nem, szóval miért is nagyobb az esély hogy bajt okozok a természetes édesítéssel mint a mesterségessel ? 

Mire ő; maga nem figyel? most mondtam, hogy C***rel-lel édesítsen, azt az egyet szabad, semmi mást!

Azért úgy jól megmagyarázta, nem!? 

Amúgy az milyen már, hogy a C***rel új terméke, a C***rel Green, nem más, mint sztívia?! Kezdődik hát a "sajt" darabolás..... 

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

xilit, nyírfacukor, várandósság, stevia

Sziasztok, az én lányom egy éves, és a várandósság alatt nekem is figyelnem kellett a cukorra. Az édesítőszer alapból ki volt lőve, mert előtte sem fogyasztotam, sokat hallottam káros hatásairól. Alaposan utánajárva azonban egy dolgot kezdtem el használni, a nyírfacukrot - mesterséges változata xilit néven ismert. A várandósság alatt is minden rendben volt és azóta is. És azon felül, hogy a vércukorszint ingadozását akadályozza, még a fogszuvasodást is gátolja, ami ugye a várandósság alatt szintén nem mellékes. Sőt, mint kiderült, a gyermekeknek a fogzáskor adható Gebi is xilitet tartalmaz, valamit a babafogkrém is. Gondolom, nem véletlenül.

Értékelés: Nincs

Can...er green?

Gondolom véletlenül sem szirup, hanem por vagy tabletta, mi? :-) Ajjjjjjjaj nagy a baj... Remélem "felelősségteljes" leszel és nem eszel olyan sz*rokat mint a xilit ;-))) És ugye tudod, hogy ha éjjel rádtör, hogy tartós tejből bolti zacsis pudingot főzz és megspékeled ezt egy kis habspray-vel, az teljesen normális dolog? Hisz az biztos kell a fejlődő gyermekednek, nincs mese, meg kell enni, mert ő kívánja... Na jó, most cinikus voltam, de azért a pofám leszakad, hogy ez a hivatalos tanácsadás... Én már előre félek, pedig még nem most lesz a gyermekáldás, hogy mennyi mennyi mennyi mindenkit fogok/fogunk a búsba elküldeni... és még én leszek a felelőtlen. Hát, kitartás, én minél többet informálódom, annál jobban tartok a szüléstől. Én elhiszem, hogy egy nő magától, ösztönből meg tudja csinálni, attól félek, hogy mennyi felesleges beavatkozást erőltetnek rám, hogy ne én legyek a "főnök", hanem a doki... :-( És ez olyan hátborzongató.

Rámennek az anyai szeretetre, ez gusztustalan. Ha nem Bep... használsz Marci popsijára, akor rossz anya vagy. És dejó, hogy már 3 hónaposnak is adható lázcsillapító (!!!!!!!!!!) És nem mindenki ismerheti ezt az oldalt!!! És kinek hiszünk? És az a szomorú, hogy aki ezeket a tanácsokat vakon követi, az csak jót akar a gyermekének. Nálam ez mindig kihúzza a bicskát. Itt a legkönnyebb félrevezetni. Ezzel kéne valamit kezdeni, ez olyan undorító. Ugye nem csak én érzem így???

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 votes)

Zöld Can...el

Jóóóóhogy, fehér por és fehér pici apró tabletta. 

Annyira feleősségteljes vagyok, hogy hazajöttem és ki is dobtam minden természetes sz@rt a konyhámból..... nyilván. 

Hál Istennek az orvosom nagyon jófej, nagyon egy hullámhosszon vagyunk és támogat mindenben (úgy vajúdjak ahogy jól esik, gátvédelemmel fogunk szülni, stb.)

Engem is mélységesen felháborít hogy így befolyásolják a szülőket, anyukákat, na de kérem...mindenkinek lehetősége van tanulni, tájékozódni, utánajárni.... mi is pl.  ide keveredtünk valahogy.

Az meg, hogy a nagy fogyasztói társadalom nem holnap fog megborulni, elég sajnálatos, de ugyanolyan nyilvánvaló is.

Értékelés: Nincs

Cukor, édesítőszer kérdés

Szia Niki, sziasztok!

Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogyha a cukrot kerülni kell, de az édesítőszer meg egészségtelen, akkor mivel lehet édesíteni az ételt, teát, stb.? 

A barna cukor az jó?

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Mivel édesítsünk?

Szia Dettyke!

Sajnos a barna cukor csak egy hajszálnyival jobb, mint a fehér.

Míg maga a nyers cukorrépa körülbelül 20 százalék cukrot, a kristálycukor 95 százalékot tartalmaz. Ez a természetben előforduló minden növény cukortartalmának a többszöröse, míg természetes anyag egyáltalán nem marad benne.

Egészségesnek kikiáltott alternatívája a barna cukor, melyet ugyanúgy cukorrépából, azonos eljárással állítanak elő azzal a különbséggel, hogy a folyamatot még azon a ponton leállítják, ahol a tisztítás nem teljes, vagyis a cukor még tartalmaz természetes anyagokat. Élettani hatása mindkettőnek hasonlóan káros.

Érdemes elgondolkodni, hogy mivel édesítettek az emberek, amikor még se cukor, se édesítőszer nem volt. A cukor ezer esztendővel ezelőtt Európában még csak egy-két tengerparti állam fejedelmi udvarában volt ismeretes. A középkori krónikások, mint jóízű és kellemes hatású, kedvelt és értékes ritkaságot említik.

Mi volt előtte: méz, aszalt gyümölcsök, édes gyümölcsök, ezeket bátran használhatod! Ezen kívül még a mértékkel használt stevia kivonat/por és a nyírfacukor (xilit) is szóba jöhet!

Olvasd el az Édesítsünk okosan! és a Cukor blues című könyveket, ha bővebbet szeretnél tudni a témáról! wave.gif

Értékelés: Nincs

Nyers finomítatlan cukor

Sziasztok. Láttam már több helyen nyers finomítatlan cukrot, illetve egyes csokikban is az van. Ezzel mi a helyzet? Ha finomítatlan akkor jó? Vagy nem? Köszi előre is: Móni

Értékelés: Nincs

Cukor helyett xillit

Szeretnénk áttérni a cukorról valami egészségesebbre.Olvastam a cukorról és helyettesítőikről szóló cikketeket is.

A xillitet próbáltuk ki, jó is volt, de felmerült bennem, hogy végülis ez mitől jobb, mint a cukorrépából vagy cukornádból készült cukor. Végülis mindkettő növény valamelyik részéből van, ráadásul még hasonlóan is néz ki, gondolom hasonlóan is készül. Vagy nem? Miért jobb?

Vagy jobb lenne a sztívia?A sztíviához pedig az a kérdésem, hogy kelt tésztákhoz jó? Vagy ez sem táplálja az élesztőgombákat?

Köszönöm!

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Xilit, stevia

Szia Melissam!

Olvasd el kérlek a feni cikket, ebből másoltam ki:

A cukor   Hogyan készül?

A leggyakrabban használt fehér cukrot nálunk a cukorrépából nyerik ki, a világ cukortermelésének alapanyaga 70%-ban viszont a cukornád. A módszer mindkét esetben ugyanaz: a felszeletelt növényt áztatják, kipréselik, majd mésszel tisztítják - ilyenkor a szennyeződésekkel együtt minden szerves anyagot is kivonnak a cukros oldatból -, végül további tisztítási és finomítási eljárások során nyeri el sűrű szirup formáját. Ezt egy kis rásegítéssel kristályosítják, majd megszárítják, és így kapjuk a kristálycukrot, majd a porcukrot.

Nyírfacukor

Más néven xilit vagy xylitol. Leggyakrabban kukoricarostból vagy nyírfakéregből állítják elő. Cukoralkoholnak minősül, így csak kis része szívódik fel, ezért nem terheli az inzulinháztartást. Glikémiás indexe minössze 7, szemben a kristálycukor 68-as GI-jével. A cukorhoz hasonlóan használható, könnyen oldódik, viszont mivel nem táplálja a gombákat, élesztős tészták elkészítéséhez nem alkalmas. Az egyetlen hátránya, hogy cukoralkohol lévén hasmenést okozhat, ha túl sokat használunk belőle.

A stevia sem jó kelt tésztákhoz, mint a xilit, így a (foszfát mentes) sütőpor mellé egy késhegynyi szódabikarbónát is ajánlott tenni, hogy feljöjjön a tészta.

Értékelés: Nincs

Xilit

Sziasztok,
a kedvenc bioboltomban elfogyott a stívia, és a xilit-et ajánlották, amiről én még sosem hallottam.  Én candidás vagyok, nem tudom, ezt is használhatom-e. Melyik a jobb- stivia vs. xilit??
Válaszotokat előre is köszi


Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Xilit candidásoknak

Olvasd el a fenti cikket!
Mellesleg candidásoknak én személy szerint csak az édesgyökeret és a steviát szoktam javasolni, bár a legjobb az lenne, ha megtanulnád az édes íz nélküli életet. Tudom, ez most lehetetlen kérésnek tűnik, pedig hidd el, aki kipróbálja, utána el sem tudja képzelni, hogy hogyan tudott élni annyi cukorral...

Értékelés: Nincs
Józsa Andi's picture

Xilit


Szia Vali!

Olvastam az "Édesen szép az élet" című cikket. Korábban én nem hallottam a xilitről csak a sztíviáról. Érdekelne a véleményed a xilites rágógumiról. Én a gyermekeimet amennyire lehet lebeszélem a rágózásról tudván, hogy aszpartammal édesítik, de nehéz kordában tartani Őket amikor minden fiatal rágózik a társaságukban.
Kérdezném: Vegyek vagy ne?

Köszi a válaszod: Andi

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A Xilit még aránylag elfogadható.

Inkább, mint az aszpartam. Bár én semmilyen mesterségest nem pártolok, tudod!

Értékelés: Nincs

megint xilit

Sziasztok!
Egyre többet hallani a xilitről, én eddig azt hallottam, hogy természetes édesítő, akárcsak a stevia. Az alábbi írást találtam róla.
Látom, hogy Vali mesterségesnek titulálja. Akkor most mi van?
Viki

"Xilit: Hogyan készül pontosan?

A xylose-t természetes fermentálással (erjesztéssel) nyerik a kukorica rostjának kivonatából. Nem magából a kukoricaszemből készül, és nem tartalmaz kukorica fehérjét vagy más allergén anyagokat a kukoricából.
A Xylosweet gyártási folyamata során minden lépésnél szigorú minőségellenőrzésen esik át. Első lépés a kukoricacsutkák tisztítása. Ezután a kukoricacsutkából először almasav segíségével xylan-t nyernek ki. A xylan-ból egy baktériumktériumkultúra segítségével nyernek xylose-t. Egy másik baktériumkultúra alakítja a xylose-t xilitté. Az így nyert xilitet szárítják, és őrlik.

A xilit, mint természetes anyag, előfordul a málnában, eperben, szilvában, kukoricában, endíviában és a gombákban. Az emberi testben a glukóz lebontása közben keletkezi napi 10-15 g mennyiségben.
A xilit egy 5 szénatomból álló cukoralkohol, más néven polyol (C5H12O5), ami előállítható több természetes növényből, mint például a nyírfakéreg vagy a Xylosweet esetében a kukorica csutkája. Az így kapott xilit azonos a természetben előfordulóval."

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

Ha figyelmesen olvasol,

én nem a xilitet tituláltam mesterségesnek, de lehet, hogy félreérthető volt...

Az egész előállítása túl "vegyipari" számomra. Természetes anyagból vonják ki ugyan, de közel annyi "kristályosítási" és finomítási procedurán átmegy, mint a hagyományos répacukor. Attól olyan szép fehér és kristályos, pedig a nyírfa leve nem is képes kristályosodni...

Ennek ellenére az aszpartamnál és a hagyományos cukornál egy fokkal jobbnak tartom...

De fenntartom a véleményemet, hogy nem ez a legegészségesebb megoldás az édesítésre.

Értékelés: Nincs

méz

Sziasztok,

azt szeretném megkérdezni, hogy ilyenkor télen nagyon nehezen veszem rá magam a vízivásra (tudom, hogy azt is kellene, igyekszem  ) ezért szinte egész nap zöldteázom...Mézzel, valódi citrommal ízesítem, de elég sok fogy belőle (eddig csalánteával felvátva, de arra most azt mondták, hogy ne nagyon vígéckedjek a 90/60-as vérnyomásommal és igyak mééég többet). A lényeg: ez a sok méz lehet-e ,káros' a szervezetemnek (pl.: a májamnak, hasnyálmirigyemnek)? Tavasztól már nem szokott problémát okozni a vízfogyasztás, olyankor a tea redukálodik 1-2 csészére/nap, mert szeretek teázni esténként 

 

Köszönettel: bandesz

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Tea ízesítése

Kérdés, hogy miért muszáj ízesítened a teát? Hiszen akkor nem a növény finom aromáját, hanem az édes/savanyú ízt érzed... Próbálj ki különböző aroma nélküli gyümölcs és/vagy gyógyteákat. meglátod egy idő után élvezni fogod a natúr ízeket és a kérdésed nem lesz aktuális.

Kérlek olvasd el Vali nagyszerű írását a témával kapcsolatban!

A zöldteából nem szerencsés napi több litert inni, ahonnan ered, ott is csak egy-két csészével isznak belőle!

A kérdésedre a konkrét válasz: nem szabad semmit túlzásba vinni, az arany középút a fontos! Tehát attól függ mennyi mézet használsz! Ha pl. 1 liter teához 1 kanállal, akkor oké, de ha sokat teszel bele, akkor ugyanolyan rossz, mintha cukrot ennél.

Értékelés: Nincs

Tündének

Kedves Tünde!

 

Köszönöm szépen, a linket is mindjárt elolvasom. Igazából megiszom anélkül is a teákat, csak így jobban ízlik. Kb. egy nagy fél literes bögrém van, abba megy fél citrom+ 1 evőkanál méz -néha picit több  . Szóval tudom, hogy ez nem a legjobb, de így legalább sok fogy belőle, és összejön a napi ~2,5-3 liter folyadék (mármint minden mással együtt-gyümölcs, leves, kevéske víz ), amit így télen egyébként nehezen produkálnék, sajnos.

Köszönöm a válaszod: bandesz

Értékelés: Nincs
Évke's picture

Kókuszcukor jó-e?

Sziasztok!

Mi a véleményetek a kókuszcukorról?

Elég horror az ára, de olyan mennyei az íze, hogy megéri.

Azt írják, hogy a virág nektárjából készül kíméletes szárítással.

Nekem természetesebb anyagnak tűnik, mint a xilit.

Évke

Értékelés: Nincs

Sziasztok!Engem is

Sziasztok!

 

Engem is érdekelne a dolog. Nyirfacukrot nem akartam venni mert egy hozzáértő ismerősöm  levezette, hogy krumplibol csinálják. a steviának tejesm ellékíze v an . A bioboltban azt mondták  a kokuszcukor is jo ugyan nem 0  a glukémiás indexe, de cukorbetegek és candidások is figyaszthatják.(jo lenne erre egy megerősítés szakembertől, hogy tényleg, vagycsak rám lett tukmálva :) )

Az illata amikor kibontottam mindenesetre nagyon megcsapott. Rögtön a dobostorta teteje jutott az eszembe amit anno imádtam megenni.  Bevallom 5 perc  szimatolás után nem bírtam ellenállni a kísértésnek hogy egy kiskanállal ne egyek belőle a la natur. hát isteni.

Nekem a xilittel az volt a bajom, hogy azt írták kevesebb kell belőle, de egyáltalán nem éreztem édesnek tőle a dolgokat. Ezzela kokuszossal viszont, keveset probáltam ki, hogy milyen mint szoktam és szinte még édesnek is találtam, szóval ebből tényleg  kevesebb kell (lehet hogy a karamelizált íz miatt érzi az ember töményebbnek?)

Igen tudom le kéne szokni a cukorrol, de a kávét nem birom keserűen meginni hiába próbálom.Nem iszom sokat ugy heti 1-2t de házitejszín és cukor nélkül nem bírnám meginni. Ha nem iszom akkor meg az íze istentelenül hiányzik(a kávénak) Szóval ok a kávé nem egészséges, de mivel lehet kiváltani?(esetleg erre is ötletelhetne akinek van valami tippje)

Namegpersze a lényegre, hogy a kókuszcukor akkor ártalmas vagy nem .)

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

kókuszcukor

Számomra a kókuszcukor - legalábbis a leírások alapján - egy kalap alá került a többi sziruppal (juhar-, agavé-, rizs). Módjával mehet, de nem napi szinten...

Kapható nem kukoricacsutkából kivont nyírfacukor is a piacon...

Arra sehol sem találtam utalást, hogy kókusz/pálmacukor candidiázisban alkalmazható-e vagy sem...(ezt csak "úgy" írtam :) )

Niki

Értékelés: Nincs

Édesítők a Bionomban

Az érdekelne a bioboltban a mézen kívül miért nincs semmi alternatíva? A méheket is cukorral etetik, így a méz sem jó például cukorbetegeknek vagy candidásoknak. Bár a bioboltos mézekkel gondolom nem ez a helyzet vagy igen?  Mindenesetre én örülnék azért méz alternatívának is a boltban, mert nem mindent lehet gyümölcsökkel édesíteni. Tudom szokjak le teljesen az édesről, de addig is mig eljutok ide jól jönne alternatíva. Esetleg ha valaki tud megbízható nyírfacukrot. köszönöm a választ

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Bionom édesítőszerek

A méheket tudtommal csak a silány méhészetekben etetik cukorral, mert jóval olcsóbb. A bioméhészetekben a méhek táplálkozásához minden esetben elegendő mézet kell hagyni a kaptárban és tilos a vegyszeres kezelés is. Sajnos a cukortól a méhek imunredszere is meggyengül, fogékonyabbak lesznek a betegségekre, stb. Nem folytatom. Nem amiatt nem ehetik cukorbetegek és a candidások a mézet mert cukorral etetik a méheket, hanem mert a méznek magának nagyon magas a természetes cukortartalma.

Lesz egyébként más édesítő is a bioboltban, úgy tudom.

Értékelés: Nincs

Ez szuper, nagyon jó lenne

Ez szuper, nagyon jó lenne megfelelő minőségű pótlékot találni, mert egyenlőre a doboz csomagolásárol nem tudom eldönteni, hogy az a nyirfacukor megfelelő-e, vagy sem. De ha esetleg valaki tud  jól beváltat, az ne fogja vissza magát az információmegosztással :)) Köszönöm!

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Kókuszcukor kémia

A kókuszcukor kémiailag megegyezik a répa és a nádcukorral. Szacharóz.
Nincs annyira tisztitva, mint a feher szinu kristalycukor, egyéb anyagokat is tartalmaz, ezért valamivel értékesebb táplálék, de lényegében ugyanaz, mint a répacukor.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Igen, ezt azt

hiszem nem hangsúlyoztam eléggé ki hozzászólásomban, tehát a nem napi szint kb. annyit jelent nálam ez esetben, hogy 2-3 hetente egy alkalom...

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

nyírfacukor

"Kapható nem kukoricacsutkából kivont nyírfacukor is a piacon..."

Nem tudom, hogy mennyien tudjatok, hogya  nyirfacukrot nem kivonjak a novenybol, nem tisztitjak, hanem ketlepeses kemiai reakcioval allitjak elo.
A termeszetben sem a nyirfa hancsaban, sem a kukoricacsutkaban nincsen nyirfacukor. Egy polimer molekula van ott, a hemicelluloz, ami. 
A novenyben talalhato hemicelulozt eloszor savas hidrolizissel xilozza alakitjak, majd azt hidrogennel reagaltatjak, igy keszul a xilitol, amit nyirfacukornak is neveznek. 

Semmi kifogasom ellene, en nem ellenzem a kemiai szintezissel eloallitott vegyuleteket, de mivel ti sokszor ellenzitek a szintetikus kemiai vivmanyait, gondoltam, nem art, ha ezt tisztazzuk.

Értékelés: Nincs Átlag: 3 (1 szavazat)

Kókuszcukor=pálmacukor

Egy ismerősöm szerint (aki valami vegyész vagy kémikus) a kettő egy és ugyanaz, csak kókuszcukor néven jobban, drágábban el lehet adni, tehát a pálmacukor is kókuszcukor...érdekes....

Értékelés: Nincs
Évke's picture

Kókuszcukor vagy pálmacukor

Szia Lizzi!

Jó, hogy ezt megírtad.

Ezt találtam még a neten:

"A legfinomabb pálmacukrot a toddy vagy kitul pálmából és a palmyra pálmából lehet előállítani, de lehet kókuszpálmát és indiai cukorpálmát, illetve jávai és maláj cukorpálmát is használni e célra. Minden országnak megvan a saját névváltozata. Burmában jaggery és tanyet; Indiában jaggery, gur; Indonéziában gula jawa, gula aren; Malájziában gula melaka, gula anau; Sri Lankán jaggery, kitul-hakuru, tal-hakuru, pol pani; Thaiföldön pedig nam taan pep, nam taan bik, nam taan mapraow a pálmacukor elnevezése, de a lényeg minden esetben ugyanaz:
Végy egy 15-20 éves virágzó pálmát, minden reggel vágd le kis "csápjai" előző nap begyógyult legvégét, tégy alá egy tartót és a kicsordogáló, állítólag ambróziára emlékeztető, édes fehér nedvet hagyd megerjedni, ha énekelni és táncolni szeretnél; ha pedig pénzt akarsz keresni, akkor addig főzd lassú tűzön, amíg egy sűrű, vajkaramella-szerű masszát nem kapsz, amit aztán jó keményre szárítva és pálmalevélbe csomagolva a helyi piacon eladhatsz."

Ezek szerint igazad van.


Értékelés: Nincs
Évke's picture

kókuszcukor plusz

Még azt tenném hozzá, hogy a sima pálmacukor fényképen sokkal világosabb (és egy tömbben van), mint a kókuszcukor néven árult darált cukor, ami egész sötétbarna.

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Kókuszcukor

Szia, nem igazán jutottam sokkal előbbre, az egyik tanácsadónő külföldön él, ott találkozott vele egy biovásáron a nyersétel-fogyasztó standon, úgyhogy nem lehet rossz...

Értékelés: Nincs
Évke's picture

Kókuszcukorról csupa jót olvastam

Köszönöm Epermami!

Igazából csak kíváncsi voltam, hogy bionom szempontból ti megfelelőnek tartjátok-e.

Én csak jót olvastam róla. Egyedül az ára nem tetszik...

"Hogyan készül?

A kinyílatlan torzsavirágzatokat melyeket hüvelyszerű burok véd betakarítják, majd vágást ejtenek rajtuk, amiből édes nedv kezd kifolyni. (Egy virágzatból akár napi 4 liter is.) Ezt a nedvet bambusztárolókba gyűjtik, majd hatalmas wokokban kíméletes hőfokon szárítják. Gazdag, karamelles ízű, bármihez használható ami édesítést kíván (sütéshez, főzéshez is). Alacsony a glikémiás indexe: GI=35. Ugyanannyi szükséges belőle mint a hagyományos fehér cukorból.

Nagyon magas az ásványi anyag tartalma, gazdag káliumban, magnéziumban, cinkben és vasban. Ezen felül B1, B2, B3 és B6 vitamint is tartalmaz. A nektárban 16 féle aminosav található, legnagyobb mennyiségben a glutamin, amelyről kimutatták hogy hasznos komoly betegségek kezelésében és lerövidíti a különböző sérülések, égések gyógyulási idejét. Nagyobb mennyiségben tartalmaz még inositolt, ami számos sejtfunkció nélkülözhetetlen eleme és aminek a központi idegrendszerre való jótékony hatása ismert. (Az inositolt néha a vitaminok közé is besorolják, annak ellenére hogy a szervezet maga is szintetizálja.)

Nekem jobban bevált, mint a xilit, mert azt nem bírom emészteni.

Üdv Évke

Értékelés: Nincs
Nellicica's picture

Kókuszcukor / nektár

Szia!

Azt nem tudom, jó-e bionom szempontból, de az íze, illata csodás karamelles. Mennyiség nem fogy belőle, inkább csak szagolgatom  van mellette méz és stevia, azokból sem nagy a fogyasztásom.

Annyit még tudok róla, hogy a Nata de Coco is azzal készül, ami erjesztett kókuszvíz és hús. Az erjedés beindítására teszik bele (pont mint a cukornádmelaszt az EmBio-ba)

Értékelés: Nincs
epermami's picture

Nem is hallottam még róla...

Szia Évke, utána olvastam és jónak tűnik, de azért bemásoltam a kérdésed a tanácsadói levelező listára, meg az infókat, amiket találtam róla, ha válaszoltak a szakértők, akkor megírom Neked, hogy mit.

Értékelés: Nincs

nyírfacukor sokadszorra

Sziasztok!

Tudom, hogy sok szó volt már erről a témáról, de felmerült bennem még két kérdés - mivel most készülök "átállni" a nyírfacukorra. 

1. Az édesítő értéke megfelel a hagyományos kristálycukornak? Ha egy jól bevált sütireceptet szeretnék megcsinálni, az arányokon kell változtatnom?

2. Lehet, hogy buta kérdés - elsősorban a kíváncsiság hajt, szerencsére nem vagyunk benne érintettek - cukorbetegek is használhatják?

Előre is köszönöm a válaszokat!

Értékelés: Nincs
epermami's picture

nyírfacukor cukorbetegeknek

Szia Krila!

Ugyanúgy édesít a nyírfacukor, mint a fehér cukor, így nem kell változtatnod az arányokon. Idővel viszont csökkentheted a mennyiségét, apránként le tudtok így szokni az édes ízről.

Cukorbetegek is fogyaszthatják, mivel stabilizálja a vércukorszintet.

Értékelés: Nincs

xilit és IR

Persze én nem tudom, hogy a PCOS mellett IR-em van-e, de azért felteszem a kérdést, hogy az IR-eseknek fogyasztható a xlilit? Ha nem, akkor létezik olyan édesítőszer, ami igen?

Értékelés: Nincs
epermami's picture

xilit vagy stevia

Én úgy tudom, hogy igen, de utána kérdezek, ha biztosra akarsz menni, akkor a steviát tudom ajánlani. Mint mindenben, itt is nagyon fontos a mértékletesség!

Értékelés: Nincs

xillit vs. fruktóz

Sziasztok,

bennem az a kérdés merült fel, hogy van olyan xillit, amit kukoricából nyernek, és van olyan, amit nyírfából? Az enyémre az van írva, hogy kukoricából nyerik, de akkor viszont nem értem a különbséget ez és a fruktóz között. Ízbeli nyilván van, de a fruktóz elleni érvek, mint pl. hogy nagyüzemileg kukoricából állitják elő, a xillitre már nem érvényesek? Hogy van ez? Előre is köszönöm, ha valaki megosztja velem a véléményét és tudását erről a dologról.

Értékelés: Nincs

barna nádcukor vS candida

sziasztok!

 

Elvileg kcisit túl van szaporodva a candida a szervezetemben amit nem nagyon hiszek, mert semmilyen panaszom nincsen, de mégis teljesen lemondtam a cukros dolgokról.

Viszont most vettem egy  86 %os csokoládét amiben demerara barna nádcukor van. szerintetek? Nagyon ártok magamnak ha néha egy egy kockát bekapok?

 

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Candida és csoki

Szia! Ki állapította meg, hogy túl van szaporodva a candida?

Minden esetre nagyon jól tetted, hogy lemondtál a cukorról, nem csak a candida ürügyén okoz gondot! Ismered ezt a könyvet? Érdemes elolvasni! A mi családunk életét is ez indította el erőteljesen az egészséges étkezés felé vezető úton!

Ettől függetlenül ha nem vagy szigorú candida diétán, akkor nem fog megártani néha egy kocka magas kakaótartalmú csokoládé!

Értékelés: Nincs

Chox

A csokiról jut eszembe: van már Choxunk!

Értékelés: Nincs

fruktóz a Chox-ban?

Na jó, de miért van benne fruktóz? (csak hogy kötekedhessek egy kicsit )

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Kötekedés (?)

Szia Ági!

Nem kötekedés, teljesen jogos a felvetés! :)

Gondolhatod, hogy nekünk is szemet szúrt a benne található fruktóz, így a gyártó ráállt, hogy lecseréli maltitolra és majd idővel biztos csicsókára is :) Kivétel a ChoxDrops, mert ott a technológia miatt nem megoldható a csere...

A "csokszokban" található szójalecitin garantáltan GMO mentes, de olyan kedves a gyártó cég, hogy akár lecserélnék borsóproteinre...

KÖSZÖNJÜK, hogy figyelsz!...

Niki

Értékelés: Nincs

candida

Biorezonanciás módszerrel ! Szerinted a pohár vízbe köpött candida teszt valós eredményeket mutathat? Mert én talán úgy láttam hogy nekem max egy "szál nyál" ereszkedett le a pohár aljára olyan 30 perc múlva .

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Candida kimutatása

Mindenkiben van candida gomba! A biorezonanciás mérések nagyon sok mindentől függnek: a kezelő személyétől, a pillanatnyi állapottól, a készülék beállításától, programjától...

A nyál vízbe csurgatásáról nem hallottam még...

Az biztos, hogy a cukor, finomított - adalékanyagos műételek elhagyása minden embernek ajánlott candidától függetlenül!

Igyekezz minél egészségesebben, pozitívabban élni és akkor várhatóan nem is lesz továbbiakban sem nagy problémád!

Értékelés: Nincs

Agavé, rizsszirup igen vagy nem??

Sziasztok!

Már régen meg szerettem volna kérdezni, hogy az agavé szirupot miért nem javasoljátok édesítésre. Ebben a cikkben olvastam, hogy hatása nem sokban különbözik az ártalmas cukortól, de mivel nem minden egyes Hírszemmel értetek teljesen egyet,  szeretnék tisztán látni ebben a kérdésben is.

Rizsszirupról olvastam Niki egyik hozzászólásában, hogy bár finomított, de pici mennyiségben néha mehet ( jól emlékszem?).

Búzaglükózszirup, búzaszirup esetében mi a véleményetek?

Ezeket az említett édesítőket egyre több bio terméken látom feltüntetve, amiknek a többi összetevője számomra teljesen rendben van. Mivel az utóbbi időben mindenhol kerüljük a kristálycukor és társai fogyasztását, nem szeretnék olyat vásárolni, aminek a kristálycukorhoz hasonló hatása van családom egészségére.

Van ezek közül olyan, amelyik néha módjával ehető, vagy messziről kerüljem el mindet?

Előállításuk módja különbözhet, hogy bio vagy nem bio minősítésű-e? (pl. mint a  hagyományos bolti étolaj vs bio étolaj esetében)

Köszönöm.

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Szirupok

Kedves Detti!

Korábbi hozzászólásomban egy kisbabának igyekeztük kiváltani a tápszer használatát és mivel a rizsszirupnak van egy enyhe székletlazító hatása írtam, hogy icipicit tehet a Kicsi rizsnyákjába.

Véleményünk szerint a szirupok ugyanolyan finomított cukrok, mint a kristálycukor, barna cukor, stb. ... tehát nem ajánljuk!

Viszont ha nagy ritkán mégis hozzányúlunk, mert annyira kívánjuk, semmi bajunk nem lesz tőle, többet árthatunk pszichénken keresztül azzal, ha megvonjuk magunktól a hőn áhított nedüt ...Igyekezzünk szem előtt tartani a minőséget (fontos!), de ez esetben talán a mennyiség a legfontosabb! Minél kevesebb kerül be szervezetünkbe, annál jobb!

Niki

Értékelés: Nincs

Re: szirupok

Köszönöm Niki! Sokat tanulok Tőled az írásaidból yes.gif

Detti

Értékelés: Nincs

Maltitol?

Sziasztok! Diabetikus kézműves csokoládékban láttam a - szintén kukoricából készült - maltitol nevű édesítőszert. Erről mi a vélemény? Előre is köszönöm.

Értékelés: Nincs
Pribus Tünde's picture

Édesítőszerekről

Az energiát szolgáltató édesítőszerek közé a cukor- vagy polialkoholok tartoznak: a laktit, mannit, maltit (E965), szorbit és a xilit, ezek a bélbaktériumok által bonthatók, a vékonybélből azonban csak részben szívódnak fel, hasznosulásuk így részleges. Ezeknek a vegyületeknek az édesítőképessége a szacharózhoz hasonlítva 0,4–1,0, energiatartalmuk grammonként 2,3 kcal, fogszuvasodást nem okoznak. Hátrányuk, hogy napi 20–30 g feletti mennyiségben fogyasztva, illetve arra érzékeny egyéneknél a bélperisztaltikát fokozzák, puffadást, hasmenést és hasi diszkomfortérzést okoznak.

A szorbit (E 420) egyes gyümölcsökben a természetben is előfordul. A szorbit, a mannit, az izomalt, a maltit, a laktit és a xilit biztonsággal alkalmazható ésszerű mennyiségben, azonban ennél nagyobb adagban (napi 30 g felett) fogyasztva puffadást, hasmenést okozhat a mannithoz (E 421) hasonlóan.

A xilit energiahordozó, és a fehérje-anyagcserében is szerepet játszik. Előnyei a fruktózhoz és a szorbithoz hasonlóak, azaz a máj inzulin nélkül vonja ki a keringésből. Oldhatatlansága folytán nem használja fel a szervezet, hanem változatlan formában ürül a vizelettel. Az arra hajlamosaknál extrém bevitelt követően (200 g) oxalát-kristály lerakódást, ennek következtében vesekövet okozhat.

Forrás: Patikamagazin

Értékelés: Nincs

A cukor témához

Sziasztok!

A cukor témához szeretnék hozzászólni. Teljesen egyetértek Valival, az a legjobb ha csak gyümölcsökkel jut a szervezetünkbe. Ugyanakkor a legjobb alternatíva szerintem a nyírfacukor, azaz a xilit. Mivel az egy vegyület, amit több mindenből vonnak ki, tapasztalataim szerint nincs közte nagy különbség. Az is nagy előny, hogy ugyanúgy lehet használni, mint a cukrot, azaz teába, kávéba ugyanannyi kell belőle pl. Én azzal készítek itthon sütiket, és nagyon jó vele, senkinek sincs hasmenése tőle. Igaz, ezek paleo sütit, amiben liszt sincs, tej sincs. A férjem kb. fél éve kezdte el a paleolit diétát, és én kb. azóta próbálom a család étkezését megreformálni, átállítani erre a szerintünk legegészségesebb életmódra.

Van egy 7 és 5 éves kislányom, akik korábban imádták és követelték az édességet, amit persze csak ebéd és vacsora után kaptak, de az is sok volt. Mostanra jutottunk el arra, hogy már nem is kérik. :) Hanem azt, hogy vágjak fel almát, vagy esznek a magos tálból vagy megcsináljuk azt a szuper gumicukrot, aminek ezen az oldalon találtam a receptjét, és még számtalan alternatíva van az édességre. Az ún. magos tálat mindenkinek, főleg gyerekeseknek ajánlom (bár kissé költséges, mert mindig hamar kifogy :) ) hogy legyen az asztalon egy kis tál, ami tele van magokkal, asztalt gyümölcsökkel (itthon is lehet kapni cukor nélkülit, én pl. tegnap vettem nagyon finom vörösáfonyát, cukor nélkül). Kitűnő nasi, nagyon egészséges, és kielégíti az édesség iránti vágyukat. Minden jó, csak földimogyoró ne kerüljön bele!

A vendégség témához annyit, hogy én ilyenkor engedem a gyerekeket csipegetni az egészségtelen dolgokból is, de mértékkel. Egyrészt senkit nem akarok megbántani, másrészt azt gondolom, hogy annyitól semmi baja sem lesz, ismerjen meg mindent, de otthon úgyis az egészségesre nevelem. És ilyenkor terjesztem az igét és mindig elmondom, hogy mi nem ilyeneket eszünk és viszek kóstolót is. Mindig sikere van, az emberek többsége erre nyitott, én ezt tapasztaltam.

Üdv,

julia

Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
dorka12345's picture

xilit???

Érdekesnek találom a következő írást!

"Hozzászólásában az egyik olvasóm hívta fel figyelmünket, hogy a legújabb „őrület” a xilit, nevű, cukrot helyettesítő édesítőszer, amiről dicshimnuszokat zengnek. Egy picit röstellem is magam, amiért kimaradt a szaharin, ciklamát és az aszpartam mellől, de csak picit. Ugyanis a xilitol egy cukorféleség, és cukorból van néhány fajta: nádcukor, répacukor, szülőcukor, stb. A xilitol viszont nem igazán cukor, cukor-alkohol a pontosabb megnevezése, a képlete pedig C5H12O5. Természetes anyag, olyan értelemben, hogy található gyümölcsökben és zöldségekben. Leginkább kukorica rostból vonják ki. De mi az, amit érdemes róla tudni? Igaz, amit híresztelnek róla, hogy édes, mint a cukor, de csak kétharmad annyi kalória van benne. Jó hír a fogyózóknak. Lassabban bomlik, mint a cukor, tehát jó a diabéteszben szenvedőknek is. Kísérletekkel bizonyították, hogy aki cukor helyett xilitolt fogyaszt, annak kevesebb lyukas foga lesz. Éppen ezért az elmúlt néhány évben számtalan termékbe építették be, rágógumiktól kezdve száj illatósítón át süteményekig bezárva. Finn kutatók azt állítják, hogy megakadályozza a csontritkulást (osteoporosis), sőt visszafordítja (bones). Ennek a megállapításnak az a szépséghibája, hogy a finnek „fedezték” fel és forgalmazzák gőzerővel. Ez azonban mind semmi! Tanulmányok bizonyítják, hogy xilites rágógumi rágása megakadályozza a fülgyulladást (otitis media), tisztíja a középfület és persze az orrot is, illetve baktérium mentesen tartja. Csodát tesz a terhes- és szoptatóanyákkal. Ráadásul abszolút biztonságos. Hónapokon át lehet napi 40 dkg-ot fogyasztani mindenfajta mellékhatás nélkül. De itt álljunk meg, mert a kép azért nem ennyire rózsás. Mivel a cukor-alkoholok a szervezetben nem bomlanak le tökéletesen, ezért hashajtó hatása van, aminek foka az egyéntől függ. Más szavakkal van, aki hasmenést kap tőle. Napi 65 gramm elfogyasztása a gyerekek 25 százalékánál okoz hasmenést. Kutyákkal való kísérlet kimutatta, hogy 100 mg xilit/kutya kg, tehát egy 20 kg-os kutya esetében napi 2 gramm alacsony vércukrot (hypoglycaemia) váltott ki, ami bizony életveszélyes is xilit képletelehet. Az alacsony vércukorszint szédüléssel, zavarodottsággal, eszméletvesztéssel majd halállal jár, esetünkben a xilit elfogyasztása után 30 perccel. Ugyancsak kutyák esetében 1 gramm xilit/kutya kg, májkárosodást okozott. Csak hát, a kutya nem ember, legfeljebb a legjobb barátja J. Az én magánvéleményem pedig az, hogy sokkal egyszerűbb, ha 30 százalékkal kevesebb cukrot teszünk a teánkba. Ebben az esetben a kalória annyi, mintha xilitet tettünk volna bele, csak egy kicsit kevésbé édes. Ezt pedig meg lehet szokni. Aztán majd kivárjuk, amíg a cukor lobby elő nem áll azzal, hogy hányan és hogyan haltak bele a xilitbe. Ez már csak egy ilyen világ. Akit pedig érdekel a molekula szerkezet, jobbra megtalálja. "

Értékelés: Nincs

Paleo életmód

Kedves Júlia!

Nagyon jó emberek vesznek körül benneteket! Engem mindenki totál idiótának nézett, hogy mér-nem-eteted-már-normálisan-azokat-a-gyerekeket...

Anikó

Értékelés: Nincs

Melyiket teába?

Az információ tengerében lassan kezdem elveszteni a fonalat. Igazából most kezdem reformálni a családot és épp a cukor kérdés van porondon. Sok teát iszunk (persze még a nem oké bótit) persze cukorral.

Az lenne a kérdésem mit tegyek bele cukor helyett? Nádcukrot, vagy xilitet vagy steviat? És persze akkor a stevia és a xilitet egészségesebb,mint a nádcukor?

Köszi a válaszokat előre is

Értékelés: Nincs
dorka12345's picture

semmit.

semmit.

Értékelés: Nincs

Tea édesítése

Kedves Enyiko!

Ha nem akarsz drasztikus változtatást, akkor szép lassan kezd el lecsökkenteni a cukor mennyiségét és pótold ki mézzel. De a méztől soha sem lesz ugyanolyan édes a tea, ezért szokni kell. A méz inkább "lágyítja" a tea ízét. Én másfél éve még 5 kiskanál cukorral ittam a fél liter teát és fél kanalanként csökkentettem. Amikor már úgy is finom volt (2-3 hét után), akkor még egy fél kanállal kevesebbet tettem bele. Ma általában üresen iszom, de a feketeteát nem bírom. Ezért azt csak ritkán iszom, olyankor két kiskanál cukorral. Ez egy kis bűnözés nekem. regular_smile.gif

Ez a változás az ízérzékelésemre is hatott, jobban megérzem a gyümölcsök, sárgarépa édes ízét, a cukrászdai sütemények pedig már túl édesek. Persze azért még imádom az édeset!

A steviát nem ismerem, de a méz mellett szól az is, hogy természetes anyag, tudsz termelőtől venni és olcsóbb, mint a xilit. A nádcukor jelenlegi ismereteink szerint nem sokkal jobb, mint a répacukor.

Eszter

Értékelés: Nincs

Tea édesítése Az örök kérdés minden kezdőknek

   Stevia növény tökéletes ízesítésre, vagy csak úgy elrágcsálni  édes íze fantasztikus.

  A méz, az örök klasszikus, és  édesgyökér teába, rágcsálni.

Mindegyiket csak ajánlani tudom, bár az ár/érték/hatás arány megtévesztő lehet, amíg a tapasztalat igazolja a sokszoros VALÓDI megtérülést.

  Üdv; Móni

Értékelés: Nincs
Varga Nikoletta's picture

Mit tegyünk a teába?

Kedves Enyiko!

Semmit...

na jó, a gyümölcsteát az én gyermekeim is édesebben szeretik... ilyenkor mézet csurgatok a langyosra hűlt teába, semmi esetre sem a forró,hogy ne gyilkoljam meg a benne található értékes anyagok nagy részét.

Ha nincs a családban cukorbeteg, vagy candidiázisban szenvedő beteg, akkor maradjatok a méznél. Ha van, akkor a sztívia és a xilit is rendben van, ebben az esetben figyelni kell, hogy melyik gyártó termékét vesszük le a polcról.

Egyik kolléganőnk a napokban járt utána a különbözőségeknek, hogy webáruházunkba - a biztos információk birtokában - a lehető legjobb minőségű termék kerülhessen be.

... bár én továbbra is a jó minőségű, termelői mézre szavazok!

 

Niki

Értékelés: Nincs Átlag: 4 (1 szavazat)

Xilitből cukormáz?

El lehet vele készíteni? hmmm.gif

Értékelés: Nincs
Antal Vali's picture

A valódi nyírfacukrot lehet karamellizálni

Aztán hogy a kukoricából gyártott xilitet lehet-e, azt nem tudom. Ki kéne próbálni.

Értékelés: Nincs

Karamell

Szia Vali!

Nekem van otthon egy doboz nyírfacukrom, ez is van ráírva, nem az, hogy Xilit vagy Xukor. Most megtaláltam ugyanezt a terméket egy webáruházban, ez van aláírva: "Kukoricacsutkából készült xilit nyírfacukor néven" - már egy termékleírásnak sem lehet hinni? Ez a barna-zöld dobozos, 2-3x áron, mint a sima xilit. Azt hittem, ez a valódi. Nálad ez mit takar? Remélem csak a webáruház vitt félre... Ha nem lehet karamellizálni a Xilitet, kandírozni attól még tudok vele? Cukorszirupnak jó lehet? Anyukámnak nagyon ízlett a tavalyi kandírozott narancsom, idén is csinálnék neki. Ő ugyan nincs cukormentes étrenden, azért én olyat szeretnék adni, ami egészséges...

Köszi

Értékelés: Nincs
Betty's picture

Nyírfacukor valódi vagy sem

Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem nem nagyon lehet kapni olyan nyírfacukrot, ami valóban nyírfanedvből készült volna.

Az viszont jó kérdés, hogy mi okozza a jelentős árkülönbözetet, ha az általad említett xilit 2-3x-szoros áron van? Maximum írj a gyártónak, és kérdezd meg tőle!

Szerintem cukorszirupot tudsz vele csinálni, viszont kandírozásra nem alkalmas, hiszen benne van a műveletben a karamelizálás is.

Ha nagyon szeretnél kandírozni, akkor kivételesen használj barna cukrot vagy nádcukrot, szerintem ennyi belefér, úgysem kilószámra eszitek a kandírozott gyümölcsöt. Ha nem vagy candidás, és nincs komoly egézségügyi probléma (emésztés, cukorbetegség, rák), akkor néha megengedhető egy pici bűnözés.

Értékelés: Nincs

nem is valódi??

Én a Múzeum körúti bioboltban vettem nyírfacukrot, az  van ráírva a csomagolásra, hogy Xukor, a gyártás helye Finnország, összetétele 100% xilit, (nyírfacukor) valamint még rá van írva, hogy fa alapanyagú.

Ez most vajon valódi nyírfacukor?

Basszus ha ez is csak egy hamisítvány, én már tényleg megőrülök. Eddig is egészségtudatos voltam, meg hipochonder, de mióta ezt a honlapot olvasgatom, lassan már levegőt sem merek venni!  Ha ez a nyírfacukor is hamisítvány, én már nem tudom miben bízzak

Értékelés: Nincs
Mártu's picture

Úgy tűnik nyírfából van ...

Én is csak arra tudok támaszkodni, amit a gyártó a honlapján feltüntet. Megnéztem, azt írják, hogy fa alapanyagból készül, döntő részt nyírfából és egy kevés bükkfát használnak fel az előállítása során.

Értékelés: Nincs
vaskalapos's picture

Valóban nem nyírfanedvből készült.

Egyaltalan nem fogsz olyan nyirfacukrot talalni, ami a nyirfa nedvebol keszult volna! Nem abbol keszul.

A nyirfacukor a fa szilard rostjaibol (az azt alkoto hemicellulozbol) keszul kemiai eljarassal. Es valoban, nem csak a nyirfabol, hanem mas novenyi rostokbol (egyebek kozott kukorica hulladekabol is) eloallithato ugyanazzal az eljarassal, savas hidrolizissel es azt koveto hidrogenezessel. 

A juharfa nedvebol keszitek juharszirupot (ez okozhat felreerteset, keveredest) - de ennek a fo komponense a szacharoz, ugyanaz, amit repacukornak vagy nadcukornak is neveznek.

Értékelés: Nincs

Köszi Betty

Szia, köszönöm :-)

Én úgy kandíroztam, hogy sűrű cukorszirupban kellett megfőzni a narancshéjat, majd ázott egy éjszakát, és le kellett csepegtetni. A nádcukor olcsóbb megoldás valóba, gondoltam erre is :-) Főleg egy cukorevőnek ... Azért köszönöm! Csak akkor nem értem, mire fel a sok nyíefa felirat - megvezetés? olyan kár h a bio-ból is ipart akarnak csinálni... És a Xukor? Ő a xilit? Mert amit én találtam Xukor néven, arra is nyírfacukor van írva. Kicsit megvezető, bocsi az értetlenkedésért. Eddig mézzel és agavéval elvoltam, most megbarátkoztam a sztíviával is. De néha kellene a cukor "állaga", ezért kacsintgatok... :-)

Értékelés: Nincs

Hozzászólás írása

Tartalom átvétel
Regisztráció
Belépés
A webhelyen regisztrált felhasználói név.
A felhasználói névhez tartozó jelszó.